1 Ján. 3,1 Lássátok milyen nagy szeretetet adott [(didómi): ajándékozott] nékünk, és [tanúsított
irántunk] az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! [Isten (teknon): gyermekeinek neveznek
minket és azok is vagyunk]. A világ, a [(koszmosz):
látható világ, evilág] azért nem ismer
minket, mert nem ismerte meg, nem [(ginószkó):
ismerte fel] Őt*
*Azoknak, akik Krisztusba meritkeztek be, így szól az Úr: „Mert
mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik
Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak
vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja:
„Abba, Atya!” Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek
örököse is Krisztusban” (Gal.
3,26-27; 4,6-7).
Péter apostol bizonyságtétele: „Áldott az Isten
és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint
újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból, a
halottak közül való feltámadása által” (1 Pét. 1,3)
A kijelentés
így folytatódik: „És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez
a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz
abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján.
5,10).
De:
„Valakik pedig befogadák őt, hatalmat, és
erőt ajándékozott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő
nevében hisznek; Akik nem
vérből, sem a hústestnek akaratából, és ösztönéből, sem a férfiúnak
indulatjából, vágyából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,12-13.
Mert:
„Az ő akarata szült minket az igazságnak
igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).
Az
újjászülő beszéd pedig: „…az igazság
beszéde, mely az Evangélium” (Kol. 1,5).
És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek
újjá, Isten élő és maradandó igéje által”
(1Pt. 1,23).
„Nem az igazságnak cselekedeteiből, nem az általunk véghezvitt igaz
cselekedetekért, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott
meg, azaz üdvözített minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem
megújítása által, vagyis újjászülő és megújító fürdője, a Szent Szellem által.
Akit kitöltött reánk bőséggel, és gazdagon a mi Megtartónk, azaz Üdvözítőnk,
Jézus Krisztusunk által” (Tit. 3,5-6).
A
világról pedig így szól az Úr: „Ha gyűlöl
[(miszeó): ellenszenvesnek tart]
titeket a világ [koszmosz): a látható világ,
vagyis evilág], tudjátok [(ginószkó): és
értsétek] meg, hogy engem elébb gyűlölt
ti nálatoknál” (Ján. 15,18).
És ez azért történik: „…mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem” (Ján.
16,3).
1 Ján. 3,2 Szeretteim, most [(nün):
jelenleg] Isten gyermekei [Isten fiai]
vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá [(phaneroó)
S még nem vált láthatóvá, még nincs kijelentve], hogy mivé [(tisz
ti): milyenekké] leszünk. De tudjuk, [(eidó
oida): tisztába vagyunk vele] hogy ha nyilvánvalóvá lesz [hogyha kijelentést nyer, és láthatóvá válik],
hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, [(optanomai
optomai): megjelenik, megmutatkozik] amint van [(kathósz): amilyen valójában]*
*És így
folytatódik a kijelentés: „Mert most
(ma még ugyanis) tükör által [Itt: a teljes mondat: „tükörből látunk… és
a kép rejtélyes, vagy: tükörből kapunk sejtelmes (rejtélyes, talányos,
megfejtésre váró) képet] homályosan [Itt a mondat: tükörből nézünk
(mindent) és a kép nem tiszta, vagy nem fejthető meg jól, homályos marad] látunk,
[képes beszédben, talányokban]. Akkor pedig [attól fogva] színről-színre.
[Itt: színről-szinre látni = szemközt, úgy hogy a két személy vagy a személy és
a látnivaló, egymással szemben áll]. Most rész szerint van bennem az ismeret
[most még csak töredékes a tudásom; (most részt és töredékesen ismerek)], akkor
pedig úgy ismerek [Itt: jól megismer, azután megért] majd (a
dolgokra rá, vagyis tökéletesen), amint én is megismertettem. [ahogy én
is ismert vagyok, ahogy énrám ismert az Isten]” (1 Kor. 13,12).
„Mert hitben járunk, nem látásban” (2 Kor. 5,7).
És ez azért van: „Mert
meghaltatok, és a ti életetek el
van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, [Aki] a mi életünk, megjelenik [(phaneroó): láthatóvá lesz], akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek [phaneroó): láthatóvá lesztek] dicsőségben [akkor ti is megdicsőülve (doxa:
fényben, ragyogásban) vele együtt láthatókká lesztek,
megmutatkoztok]” (Kol. 3,3-4).
Akkor Dáviddal együtt
vallhatjuk: „Én igazságban [megigazultságban]
nézem, a te orcádat [és gyönyörködöm,
amikor meglátom színedet], megelégszem [(ḥázáh): a Te megjelenésedkor] a te ábrázatoddal, [(páním): jelenléteddel] midőn felserkenek. [Más fordítás: Én pedig meglátom
orcádat, mint megigazult ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek képeddel, azaz: ha föltámadok a visszanyert isteni képmással, és láthatom alakodat] (Zsolt. 17,15).
„…mindnyájan, akik
födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra
hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Szellemén át, az Úr Szelleme
által]” (2 Kor. 3,18).
Mert: „Ő a
megalázottságban hordott (gyarló) testünket átidomítja (átalakítja,
és hasonlóvá teszi) majd az ő dicsőségben viselt testének alakjára
(megdicsőült testéhez) azzal a munkával (energeia: azzal az erővel, energiával),
mellyel ő képes a mindenséget is maga alá vetni (és rendelni)]” (Fil. 3,21).
A kijelentés így
folytatódik: „És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel.
Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a
bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján. 5,10).
Tehát: „Mivel pedig
fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt
kiáltja: „Abba, Atya!” (Gal. 4,6).
„Ez a Szellem bizonyságot tesz, és együtt tanúskodik a mi szellemünkkel együtt, és a mi
szellemünkben, hogy Isten született
gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16).
És: „Amilyen ama
földi (a földből való), olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei
(a mennyből való), olyanok a mennyeiek is. És amiképpen hordtuk
(viseltük) a földinek ábrázatját (képét), hordani (viselni) fogjuk
(a legrégibb szövegek szerint: úgy vegyük fel) a mennyeinek
ábrázatját (képét) is” (1 Kor.
15,48-49).
Jób
így vall reményéről: „Mert én tudom, hogy
az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll, s ha ez a bőröm
lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Akit magam látok meg magamnak; az
én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem” (Jób. 19,25-27).
Az Úr Jézus
kijelentése: „Boldogok, akiknek
szívük tiszta, érintetlen,
vegyítetlen, őszinte, vagyis tisztaszívűek. Akiknek szívében nincs idegen
anyag, mert ők az Istent meglátják, mert Isten megjelenik, megmutatkozik nekik” (Mát. 5,8).
„És látják majd az ő orcáját, és az ő
neve homlokukon lesz” (Jel. 22,4).
1 Ján. 3,3 És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az
mind megtisztítja ő magát, [(hagnidzó
heauton): tisztává teszi magát] amiképpen Ő is [szentül] tiszta*
*Pál
apostolon keresztül így folytatódik a kijelentés: „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak
[ezeknek az ígéreteknek birtokában vagyunk], szeretteim [kedveseim], tisztítsuk
meg magunkat [tartsuk távol magunkat] minden (hús)testi és
szellemi tisztátalanságtól [őrizkedjünk a (hús)test és a szellem minden
szennyétől; tisztítsuk meg magunkat minden szennyezéstől melyet hús vagy
szellem okoz], Isten félelmében vivén véghez [tegyük teljessé; hajtsuk
végre] a mi megszentelésünket. [Isten félelmében jussatok tökéletességre
a szentségben]” (2 Kor. 7,1).
És az apostolon
keresztül folytatja az Úr: „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre
(megszentelődésre) hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)
Hogy: „… amiképpen szent az, aki elhívott titeket (a titeket
meghívó Szenthez méltóan), ti is szentek legyetek teljes (egész) életetekben
(életvitel, életvezetés, magatartás, életmód). Mert meg van írva: Szentek
legyetek, mert én szent vagyok” (1Pét 1,15-16)
És hogy hogyan
szentelődhetünk meg, arról így szól a szent Szellem: „… Krisztus … szerette
az egyházat, és Önmagát adta azért; Hogy azt megszentelje, megtisztítván a
víznek fürdőjével, az Ige által” (Eféz.
5,25-26)
„Mert egyetlenegy áldozatával örökre
tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid.
10,14)
Ezért: „Ha … a
világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van
egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden
bűntől” (1 Ján. 1,7).
1 Ján. 3,4 Valaki a bűnt (hamartia: a cél
elvétését) cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; [(anomia): törvényszegést követ el]. A bűn pedig a törvénytelenség. [Más fordítás: Mindenki,
aki (hamartia: céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a (hamartia: a céltévesztés törvénynélküli állapotot (poieó): eredményez]*
*Mert:
„Minden
igazságtalanság (adikia): istentelenség,
azaz Isten nélküliség) bűn (hamartia:
céltévesztés). De van nem halálos bűn (hamartia: céltévesztés) is, (vagyis
olyan elvétése a célnak, ami nem vezet halálra” (1 Ján. 5,17).
1 Ján. 3,5 És tudjátok, hogy ő azért jelent meg [(phaneroó)
ő azért lett láthatóvá], hogy
a mi bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó)
viselve eltávolítsa] és [(kai):
ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia):
Ő nem vétette el a célt]*
*Pál
apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert
azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem
ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztetté]
tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága] legyünk Őbenne
[hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).
„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz):
univerzum, a világegyetem, beleértve a
lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az
embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért,
hogy megmentse őket általa]” (Ján.
3,17).
Bemerítő János is
az Ő céljáról, és feladatáról tesz bizonyságot: „Másnap [amikor] látá
János Jézust őhozzá menni, és [hogy Jézus feléje tart], monda [így
szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi [hordozza;
magára veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia): céltévesztését]!” (Ján. 1,29).
Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt nem cselekedett (nem követett
el) (hamartia: nem
vétette el a célt), sem a szájában
álnokság nem találtatott (csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában). Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol,
gyaláz), viszont nem szidalmazott (a
szidalmat nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött. Hanem hagyta
az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét
az igazságosan ítélőnek). Aki a mi
bűneinket (hamartia: céltévesztésünket) maga vitte fel testében (testén) a fára, hogy a bűnöknek meghalván (hamartia: a céltévesztésre ne legyünk
kaphatók), az igazságnak
(igazságosságnak, megigazult életet) éljünk.
Akinek sebeivel gyógyultatok meg
(véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé tett) (az ő sajgó
sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét
2:22-24)
Ézsaiás
így prófétál Róla: „A fogságból és
ítéletből ragadtatott el (fogság és ítélet nélkül hurcolták el). És kortársainál ki gondolt arra (ki
törődött azzal), hogy kivágatott az élők
földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül), hogy népem bűnéért (anomia:
törvénytelenség, törvénysértés, törvényszegés) lőn rajta vereség (népe törvényszegése miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a
gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem
követett el gonoszságot), és álnokság sem
találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,8-9)
És
tette ezt Isten azért: „Mert ami a
törvénynek lehetetlen vala, [mivel a törvény a maga részéről
tehetetlenséget mutatott] mivelhogy
erőtlen vala a (hús)test miatt [melyet a (hús)test
gyengévé tett]. Az Isten [azt
megtette] az ő [saját] Fiát elbocsátván [elküldve] bűn [a céltévesztés] (hús)testének
hasonlatosságában [hasonmásában] és a
bűnért, [a céltévesztés
miatt]. Kárhoztatá a bűnt [a céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a (hús)testben levő bűnt (céltévesztést]” (Róm. 8,3)
Azért,
hogy az embert kiszabadítsa az ördög hatalmából: „Mivel tehát a gyermekek
(hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak,
hogy a halál által megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt, akinek
hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a
haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid.
2,14-15)
„Krisztus
váltott meg minket
[kivásárolt bennünket;
szabadított fel váltságdíj ellenében] a
törvény átkától [átka alól]
átokká [az átok hordozójává] levén
[átok alá került] érettünk; mert meg van
írva: Átkozott minden, aki (száraz)fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon [szálljon a nemzetekre], hogy a Szellem ígéretét elnyerjük [és
befogadjuk] hit által, [a hiten keresztül]” (Gal.
3,13-14)
„Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által, a
bűnöknek (céltévesztésünknek) bocsánata (eltörlése, elengedése; megbocsátása). Az Ő
kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz.
1,7)
„hogy a
törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5)
Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus Krisztusban
való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).
1 Ján. 3,6 Aki Őbenne marad, egy sem esik bűnbe]; aki
bűnbe esik [aki [(hamartanó): elvéti, elhibázza a
célpontot], egy sem látta Őt [(horaó)
nem vette tudomásul, nem ébredt tudatára, és nem tekintette Istennek], sem meg nem ismerte [(ginószkó): sem nem értette
meg, és nem ismerte el] Őt*
*És
folytatódik a kijelentés: „Tudjuk, hogy
aki Istenből született, nem vétkezik ((hamartanó): nem téveszti el a célpontot): hanem aki Istenből
született, megőrzi magát (az figyel Istenre, és Isten is figyel arra), és
a gonosz ((ponérosz): kárt
okozó / sátán) nem
illeti (meg sem érinti) őt”
(1 Ján. 5,18).
1 Ján. 3,7 Fiacskáim! [gyermekeim] senki el ne hitessen benneteket [(planaó): senki meg ne tévesszen, el ne tévelyítsen,
senki ne vezessen félre, senki meg ne csaljon titeket]: aki az igazságot cselekszi, [aki (dikaioszüné poieó): megigazulást szerez, és megvalósítja] igaz [(dikaiosz): igaznak nyilvánított] az, amiként [(kathósz): ugyanúgy, mint ahogy] Ő is igaz*
*És:
„Ha [(eidó
oida): megismertétek], és tudjátok, hogy ő igaz, [(ginószkó) megértettétek], és tudjátok, hogy aki az igazságot [(dikaiosz): a megigazultságot] cselekszik, [(poieó): megvalósítja] az mind belőle született, Belőle [vette
eredetét]” (1 Ján. 2,29).
Ők azok: „Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából
[ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istenből
születtek” (Ján. 1,13).
1 Ján. 3,8 Aki a bűnt cselekszi, aki [(hamartia
poieó): céltévesztetté tesz,
céltévesztésben tart], az
ördögből van [a (diabolosz):
vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenállóból való];
mert az ördög [a (diabolosz):
vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló]
kezdettől fogva bűnben [(hamartanó):
céltévesztésben] leledzik. Azért jelent meg [(phaneroó):
lett láthatóvá] az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa [(ergon lüó): tevékenységét
megsemmisítse, lerombolja]*
*Az Úr Jézus kijelentése a hitetlen
Júdabelieknek, és egyben minden hitetlen embernek: „Ti az ördög [vagyis: a
vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok. [Más fordítás: ti
atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte):
az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok].
És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami kedvére van, amit
szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni [(theló
etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz):
embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé):
eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi):
felkelt, fellázadt, és ellenállt a
(alétheia): valóságnak], mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet
ő magában valóság]. Mikor
hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást,
csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából meríti]; mert hazug [(pszeusztész):
és csaló] és [(autosz):
ő maga a] hazugság
atyja” (Ján. 8,44).
És
mondja ezt azért, mert az ember befogadta a sátán beszédét, és ezzel
természetét is: „Élt vala pedig Ádám
százharminc esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára
(magához hasonlót, a maga képmására) és
nevezé annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,3).
Kainról
- aki már a sátán természetével születet, és megölte testvérét - így hangzik a
bizonyságtétel: „És monda az Úr Kainnak:
Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én
az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére
kiált én hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a
földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a
kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és
kóborló leszel a földön” (1 Móz. 4,9-12).
És
Isten úgy gondoskodott a becsapott,
félrevezetett, és céltévesztésbe jutott emberen: „Mikor
pedig eljött, elérkezett az
időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól
született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá
adatott, Hogy a törvény alatt
levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, azaz visszanyerjük a fiúságot,
és Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5).
János apostol megvallása: „És mi láttuk és mi
bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ
üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14).
Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki
jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban nagy a
hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá,
ismertté vált, megmutatkozott hústestben, megigazíttatott, és igaznak bizonyult
szellemben. Megláttatott, mert megjelent, megmutatkozott az angyaloknak, a
hirnököknek és hirdettetett a pogányok, a népek, nemzetek közt, és
hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
Így beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik
az Úr / Jahve / dicsősége,
és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt. Az ÚR / Jahve / maga mondja ezt”
(Ésa.
40,5)
Így
lettünk Isten fiai: „Valakik pedig
befogadák őt, az Úr Jézust,
lehetőséget, jogot, jogosultságot, és hatalmat ada azoknak, és azokat
felhatalmazta arra, hogy Isten fiaivá legyenek, hogy Isten fiaivá váljanak.
Azoknak, akik az Ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a hústestnek
akaratából, vágyából, ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istenből
születtek” (Ján. 1,12-13).
„Mivel tehát a gyermekek [a görög: szó szerinti jelentése: a megütött] (hús)testből és
vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által
megsemmisítse [(katargeó): hogy erejét veszítse, szószerint: teljesen működésképtelenné, hatástalanná tegye] azt, akinek
hatalma van [aki erőt és hatalmat
birtokol] a halálon, tudniillik az
ördögöt [(diabolosz):
a vádlót, rágalmazót, hibáztatót, félrevezetőt, ellenséget, ellenállót, vagyis
a sátánt]. »Más fordítás: miután
a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt
kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt,
aki uralkodik, a vádlót«. És
megszabadítsa [és szabadon bocsáthassa, és felszabadítsa] azokat, akik a haláltól való félelem [(phobosz): és rettegés] miatt teljes életükben rabok [kiszolgáltatottak, és rabszolgaságban tartottak] valának” (Zsid. 2,14-15).
Az apostol pedig így bátorítja Timóteust, és minden
Istent szeretőt: „Ne szégyeneld hát a mi
Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát; hanem együtt
szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által). Aki megtartott (Ő szabadított meg) minket és hívott (el) szent hívással, nem a mi cselekedeteink
szerint (alapján), hanem az ő saját
végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök
időknek (kezdete) előtt. Megjelentetett (nyilvánvalóvá lett) pedig most a mi Megtartónknak
(Üdvözítőnknek), Jézus Krisztusnak
megjelenése által, aki eltörölte (teljesen működésképtelenné, hatástalanná
tette, érvénytelenítette) a halált
(megtörte a halál erejét). Világosságra
hozta pedig az életet és halhatatlanságot (az elmúlhatatlan életet) az evangélium által” (2 Tim. 1,8-10).
Ő az: „Aki
megszabadított [kiragadott]
minket a sötétség hatalmából [fennhatóságából], és általvitt [áthelyezett] az Ő
szerelmes [és szeretett] Fiának országába [királyságába]” (Kol. 1,13).
1 Ján. 3,9 Senki sem cselekszik bűnt [(poieó hamartia): nem válik
céltévesztetté], aki az Istenből született, mert benne marad
annak magva; és nem cselekedhetik
bűnt [(dünamai hamartanó): és nem képes eltéveszteni a célpontot],
mivelhogy Istenből született*
*A bennük maradó mag pedig: az Isten élő, és maradandó igéje”(1 Pét. 1,23).
Aki
maga a testté vált Ige, azaz: a Krisztus” (Gal.
3,16).
Aki
maga a cél, hiszen Ő mondotta: „a
céltévesztés pedig az, hogy nem hisznek én bennem; (Ján. 16,9).
1 Ján. 3,10 Erről ismerhetők meg [(tútó en phanerosz): ennek alapján lesznek szemmel láthatók, nyilvánvalók] az Isten gyermekei és az
ördög [(diabolosz): vádló,
rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető] gyermekei: aki igazságot nem
cselekszik, és nem [(dikaioszüné poieó): válik megigazulttá], az egy sem az Istenből való, és az sem, aki
nem szereti [(agapaó): úgy,
hogy magát teljesen átadja, és teljesen
összeköti, és eggyé válik] az ő atyjafiával [a testvérével]*
*Mert:
„Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet” (1 Ján. 4,8).
1 Ján. 3,11 Mert ez az üzenet, a [(aggelia) kijelentés]
amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást úgy, hogy [(agapaó
allélón) teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak]*
*Már Mózesen keresztül
kijelentést nyert, hogy: „Bosszúálló ne légy,
és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a te népedhez tartozókkal), hanem
szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18)
„Atyámfiai,
nem új parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi parancsolatot, amely
előttetek volt (és amely megvan nálatok) kezdettől fogva; (ez) a
régi parancsolat az (az) ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva.
Viszont új parancsolatot írok néktek, (azt) ami igaz Őbenne és ti
bennetek; mert a sötétség szűnni kezd (és múlik), és az igazi világosság
már fénylik. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő
atyjafiát (vagyis testvérét) az még mindig a sötétségben van. Aki
szereti az ő atyjafiát (az ő testvérét az) a világosságban (van, és)
marad, és nincs benne botránkozásra való (vagyis megbotránkoztató, azaz:
csapda, kelepce; bűnre csábítás / késztetés, kihívás)” (1 Ján. 2,7-10)
„Ha
azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli (viszont) a maga atyjafiát (az ő testvérét), hazug az: mert
aki nem szereti a maga atyjafiát (a testvérét), akit lát, hogyan
szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van (és kaptuk) Őtőle,
hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 4,20-21).
Pál apostolon keresztül az Úr kijelentette, hogy ez
a szeretet nem érzelem, és nem csak szavakból áll, hanem cselekedetből: „Senkinek semmivel ne
tartozzatok [és ne legyetek adósok] hanem csak azzal, hogy egymást [az ugyanabból a fajtából egy másikat
(vagyis Krisztusit)] szeressétek.
[kölcsönös szeretettel; (ez
azt jelenti, hogy: SZERET
önzetlenül, a másik érdemeitől függetlenül] mert aki szereti a
felebarátját [az embertársát; a különböző; „másféle” más fajtából
való (Ádámi); idegent] a törvényt [vagyis Isten útmutatását,
tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte, megvalósította,
és tartalmat adott neki]. Mert ez: Ne paráználkodjál
[vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis
tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd, [a másét] és ha valamely más
parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [vagyis egy egészbe
foglalja ez az egy ige]: Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot, embertársadat] mint
tenmagadat, [mint saját magadat]. A
[felebaráti] szeretet [vagyis
isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem
tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret,
az megbecsüli a másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét
elősegíteni]. Nem illeti
gonosszal a felebarátot. [és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást
(nem tesz rosszat)]. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát
a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10)
„A
parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli
hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5)
„Mert: az egész törvény ebben az egy
igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14)
Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben
megtartjátok (és betöltitek) a
királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint
tenmagadat, jól (és helyesen) cselekesztek” (Jak. 2,8)
Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden
vétket elfedez (befed, betakar, elrejt, eltitkol) a
szeretet” (Péld. 10,12)
Tehát: „Amit akartok azért [és amit
szeretnétek tehát], hogy az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek,
és bánjanak], mindazt ti is úgy [és ugyanazt] cselekedjétek [és
tegyétek meg] azokkal [vagyis velük]; mert ez a törvény és [ezt
tanítják] a próféták. [Más fordítás: Ez a
törvény és a próféták tanításának lényege]”
(Mát. 7,12)
Mert
ez a királyi törvény, hogy: „Egymás
súlyos, nyomasztó terhét, amelynek hordozásához testvéri segítség kell,
hordozzátok, és úgy töltsétek be, úgy teljesítsétek
be a Krisztus törvényét, vagyis Krisztus útmutatását, tanítását, amelyet az
Igében jelentett ki. [Más fordítás: Segítsetek
egymásnak, amikor valakit gondok és bajok vesznek körül. Így engedelmeskedtek
igazán a Krisztus törvényének]”
(Gal. 6,2).
Az
Úr Jézus kijelentése a szeretet parancsa teljesítésének eredményéről: „Szeresd [ez azt jelenti, hogy: magadat
teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele.
Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben] az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből [vagyis egész lényeddel] és teljes elmédből [azaz: egész gondolkozásmódoddal]. Ez
az első és nagy [és
legfontosabb] parancsolat. A második pedig hasonlatos
ehhez [és ugyanannyira
fontos, mint ez, úgy]: Szeresd [ez azt jelenti, hogy: szeret,
önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása
az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] felebarátodat [vagyis a közelálló személyt, az
embertársadat, a szomszédodat, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából
való - ádámi - idegent], mint [saját] magadat. E két parancsolaton függ (ezen alapszik)
az egész törvény és a próféták”
(Mát. 22,37-40).
Ezt kéri az apostol a teljes eklézsiától: „És
most kérlek téged, Asszonyom [(küria): úrnőm], nem mintha
új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő]
parancsolatot írnék néked, hanem amelyet kezdettől fogva vettünk [(arkhé
ekhó): vagyis eredetileg befogadtunk, és birtokoltunk], hogy [(agapaó):
Isten szerinti szeretettel] szeressük egymást!” (2 Ján. 1,5).
És Péter apostolon
keresztül újra -és újra arra buzdít a Szent Szellem, hogy: „Mindenek előtt
pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás
nélküli, heves, forró szeretetre (vagyis egymás odaadó szeretetére); mert
a szeretet sok vétket (sérelmet, bűnt) elfedez (befed, betakar, és
vétkek tömegét leplezi el)” (1Pét 4,8).
És: „Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság
iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást
kitartóan, tiszta szívből (szellemből) szeressétek, mint akik nem
romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó
igéje által” (1 Pét. 1,22-23).
Ez a bizonyítéka annak is, hogy felülről
születettek vagyunk: „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az
Istenből van; és mindaz, aki szeret, az Istenből született, és ismeri az
Istent” (1 Ján. 4,7).
Ez mutatja meg, hogy megismertük, és megértettük,
hogy ki jött el megváltani bennünket: Az Úr Jézus a tanítványaitól búcsúzva
kijelentette, hogy erről ismerhetők fel az Övéi: „Új parancsolatot adok
néktek, hogy egymást szeressétek; amint (és ahogyan) én szerettelek
titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg (és fogja
megtudni) mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni
fogjátok” (Ján. 13,34-35)
„Ez
az én parancsolatom, hogy (úgy) szeressétek
egymást, amiképpen (és ahogyan) én szerettelek titeket” (Ján. 15,12).
1 Ján. 3,12 Nem úgy, mint [(kathósz):
ahogyan] Káin [jelentése: alkotott, képmás, birtoklás], aki a (ponérosz ek ex): gonoszból
vala, [aki a gonoszból származott] és meggyilkolá az ő testvérét. És miért [(tisz
ti kharin): Kinek a kedvéért] gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei
gonoszok valának, mert az ő [(ergon ponérosz
én): feladata a gonoszság volt], a testvéreié pedig igazak, [azaz (dikaiosz):
igaznak nyilvánított volt]*
*Az Úr Jézus kijelentése a hitetlen
Júdabeliek, és minden hitetlen ember származásáról: „Kígyók, mérges kígyóknak [viperáknak] fajzatai
[ivadékai], miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését [Más fordítás:
Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől]. Annakokáért ímé prófétákat,
bölcseket és írástudókat [és törvénytanítókat,
törvénymagyarázókat] küldök
én hozzátok: és azok közül némelyeket [vagyis egyeseket] megöltök,
és megfeszítetek, [majd] másokat azok közül a ti
zsinagógáitokban megostoroztok [és megkorbácsoltok] és városról-városra üldöztök. Hogy reátok szálljon minden igaz [vagyis megigazult] vér, amely kiömlött [és amelyet kiontottak] a
földön, az igaz [vagyis megigazult] Ábelnek
vérétől Zakariásnak [jelentése:
az Úr megemlékezik], a
Barakiás [jelentése: az Úr az, aki
megáld] fiának véréig, akit a templom és az [áldozati] oltár között megöltetek [meggyilkoltatok]”
(Mát. 23,33-35).
És miért hitetlenek? Mert a hitetlenség atyjától
származnak: „Ti az ördög (a vádló, rágalmazó, félrevezető, ellenség) atyától
valók vagytok (és származtok), és a ti atyátok kívánságait (és
vágyait tudjátok), és akarjátok (és csak azt vagytok képesek) teljesíteni.
Az emberölő (vagyis embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott
meg az igazságban (az Igében, a valóságban), mert nincsen ő benne
igazság (vagyis az Ige, a
valóság). Mikor hazugságot szól, a sajátjából (a magáéból) szól;
mert hazug (csaló, hamisító) és hazugság (a hamisság, valótlanság,
kitalálás, csalás, becsapás) atyja” (Ján.
8,44).
Úgy mint Káin, akiről így hangzik az isteni
bizonyságtétel: „Lőn pedig idő multával, hogy Kain (jelentése:
szerzemény, nyereség, birtoklás, alkotott, képmás) ajándékot (minəḥáh): felajánlást,
áldozatot) vive az Úrnak a föld (thüszian: a cselekedetei) gyümölcséből. És Ábel (jelentése: lehelet, esendőség, mulandóság) is vive az
ő juhainak első fajzásából (az elsőszülött bárányokból) és azoknak
kövérségéből (ḥéleḇ ḥeleḇ:
legjavából). És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára (minəḥáh: felajánlására és
áldozatára). Kainra pedig és az ő ajándékára (és áldozatára) nem
tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És szól s beszél
vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain
Ábelre, az ő atyjafiára (a testvérére), és megölé (meggyilkolta) őt” (1 Móz. 4,3-5.8).
Mert Kain a hitetlenség atyjától származott, és
hitetlen volt: „Hit által vitt Ábel becsesebb (értékesebb) áldozatot
Istennek, mint Kain, ami által bizonyságot nyert afelől, hogy igaz, bizonyságot
tevén az ő (áldozati) ajándékairól Isten, és az (hite) által még
holta után is beszél” (Zsid.
11,4).
Mert: „A vérszomjasak gyűlölik a tökéletes,
feddhetetlen embert…” (Péld.
29,10).
1 Ján. 3,13 Ne csodálkozzatok atyámfiai [testvéreim], ha gyűlöl titeket evilág, [ha (miszeó): ellenszenvet érez,
ami rosszakaratú megnyilvánulásokhoz vezet]!*
*Az Úr Jézus így szól az övéihez: „Ha gyűlöl [(miszeó): ellenszenvesnek
tart] titeket a világ [koszmosz): a látható világ,
vagyis evilág], tudjátok [(ginószkó): és
értsétek] meg, hogy engem elébb gyűlölt
ti nálatoknál. Ha e világból
volnátok, a világ szeretné [(phileó): és kedvelné] azt, ami az övé [(idiosz): ami a saját tulajdona, ami hozzá tartozik]; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem
én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. (Ján. 15,18-19).
Az Úr Jézus kijelenti a gyűlölet okát, így imádkozva az Atyához: „Én
a te igédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e
világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem,
hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Ján.
17,14-15).
És az apostol folytatja a kijelentést, elmondva az Úr gyermekeinek
származását: „a mi országunk [(politeuma): polgárjogunk /
modern szóval: állampolgárságunk / = magatartásunkat meghatározó
eredetünk és hovatartozásunk a] mennyekben van…” (Fil. 3,20).
János apostol bizonyságtétele: „Lássátok milyen nagy szeretetet
(tanúsított irántunk, és) adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak
neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” Hát: „Ne
csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ” (1 Ján. 3,1.13).
1 Ján. 3,14 Mi tudjuk, és [(eidó oida): tisztában vagyunk vele], hogy általmentünk a halálból az életbe, mert
[(agapaó): Isten szerinti szeretettel] szeretjük a mi atyánkfiait [testvéreinket]. Aki nem szereti [(agapaó): Isten szerinti szeretettel] az ő atyjafiát, [testvérét], a halálban marad*
*Mert:
„Aki szereti az ő atyjafiát [a
testvérét, (agapaó)
úgy, hogy magát
teljesen átadta, és teljesen összekötötte, és eggyé vált vele] a világosságban [az a (phósz):
fényben] marad, és nincs
benne botránkozásra való. [(szkandalon):
nincs benne csapda, kelepce, bűnre csábítás / késztetés, kihívás, ok a felháborodásra, botránykő, sértő, bántó
dolog, botlás köve nem
botolhatnak meg benne az emberek; nem szolgál
botrányul másoknak]” (1
Ján. 2,10).
1 Ján. 3,15 Aki gyűlöli az ő atyjafiát [a testvérét], mind embergyilkos az: és tudjátok,
hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne*
*Már
Mózesen keresztül így szólt az Úr: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg (bátran) a te felebarátodat nyilván, (hogy ne
légy részes a vétkébe) és ne viseljed az
ő bűnének terhét” (3 Móz. 19,17).
Az Úr Jézus
pedig kijelentette, hogy: „Hallottátok,
hogy megmondatott a régieknek, az ősöknek, az eredetieknek: Ne ölj, vagyis nem
fogsz ölni, mert aki öl, és aki ölni fog, az vádolható, - azaz az ördög hatalma
alatt marad, hiszen az Ördög embergyilkos
kezdettől, eredetétől fogva, - és méltó az ítéletre” (Mát. 5,21).
Mert az Úr szava így
hangzik: „A benneteket éltető vért pedig
számon kérem. Minden élőlénytől számon kérem azt, az embertől is. Számon kérem
az ember életét: egyik embertől a másikét. Aki ember vérét ontja, annak vérét
ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert” (1
Móz. 9,5-6).
És magukra vették a sátán
ítéletét, azonosulva vele: „A…
gyilkosoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál” (Jel. 21.8).
1 Ján. 3,16 Arról ismertük és [(ginószkó): értettük] meg az [(agapé): Isten szerinti] szeretetet, hogy Ő az ő életét adta [(tithémi): kiszolgáltatta és
tette le] érettünk [(hüper): helyettünk]: mi is kötelesek vagyunk odaadni [letenni] életünket a mi atyánkfiaiért [(opheiló): ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreink helyett]*
*Az Úr Jézus kijelentése: „Én
vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11).
„És példát [hüpodeigma):
mintát, útmutatást] adtam néktek, hogy
amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,15).
Mert:
„Nincsen senkiben nagyobb [(agapé):
Isten
szerinti] szeretet annál,
mintha valaki életét adja [(tithémi): életét leteszi] az ő barátaiért” (Ján. 15,13).
És
hogy ki a jó Pásztor, arról így prófétál Ézsaiás: „Ímé, az Úr (JHVH: Jahve)
Isten (az én Uram, az Úr /JHVH:
Jahve/) jő hatalommal, és karja
uralkodik! ímé, jutalma (vagyis szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott.) ő előtte. Mint pásztor,
nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és
hordozza őket), a szoptatósokat szelíden
vezeti” (Ésa. 40,10-11).
És
hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR /JHVH: Jahve/): Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam
tudakozódom utána (és én viselem
gondjukat.).
Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után
(ahogyan a pásztor
gondját viseli a nyájnak),
amely napon ott áll elszéledt juhai
között; így tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova
szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket
a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (az országokból), és
beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel
hegyein, a mélységekben (vagyis a völgyekben) s
a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos
hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott
feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én
magam legeltetem nyájamat, (és én keresek nekik pihenőhelyet) s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr
Isten (az én Uram, az ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet
visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem;
a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,12-16).
És folytatódik a
kijelentés: „És (én megszabadítom,
és) megtartom az én juhaimat, hogy többé
ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között (vagyis
igazságot teszek bárány és bárány között). És
állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket: az én szolgámat,
Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek
nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttük. Én, az Úr
mondottam” (Ezék. 34,22-24).
Dávid így prófétál
az egyetlen Pásztorról: „Dávid zsoltára.
Az Úr /JHVH: Jahve/ az én
pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön (terelget), és nyugtat engem, és csendes vizekhez
terelget engem” (Zsolt. 23,1-6).
János apostolon
keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak
többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a
királyiszéknek közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és
eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17).
És így folytatódik a kijelenés, mert: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni természetét]
abban mutatta meg, [azzal bizonyítja]
hogy [abban az időben] mikor még bűnösök [vagyis céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
„Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten,
nekünk is szeretnünk kell egymást” (1 Ján. 4,11).
Hiszen: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (1 Ján. 4,19).
És
arra buzdít az apostol, hogy: „Legyetek
annakokáért követői [utánzói]
az Istennek, mint szeretett [(agapétosz): kedvesen, drágán, nagyon
szeretett] gyermekek: És járjatok [(peripateó):
éljetek (agapé): isteni] szeretetben,
miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta
Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás,
véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,1-2).
1 Ján. 3,17 Akinek pedig van miből élnie e világon, a [(biosz): földi élethez, a
megélhetéshez szükséges javakkal rendelkezik], és elnézi, hogy az ő atyjafia [a testvére] szükségben van [(khreia): szűkölködik], és elzárja attól az ő szívét [a bensőjét], miképpen (menó: és hogyan lakhat), és marad meg abban
az Isten szeretete?*
*Pedig ha nem él bennem a szeretet, azaz Isten, akkor: „ha [egész] vagyonomat mind felétetem [szétosztom] is [a nélkülözők közt; a szegények táplálására]. És ha testemet [szóma = a földi élet megjelenési formája, a
személyiség lényege, ereje, teljes lénye] tűzre adom [hogy meg(el)égessenek,
tűzhalálra, tűz martalékául szánom (úgy hogy égjek)] is [égőáldozatul, hogy dicsekedhessem], szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból. [mit sem
használ nekem] (1 Kor. 13,3).
Az
Úr Jézus kijelentése az Övéi részére: Így nyilvánul meg, hogy isteni természet
részesei vagytok: „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom:
szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket;
áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak
titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi
felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg. Mindenkinek, aki kér tőled, adj,
és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy
az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük” (Luk. 6,27-31).
„Ha
pedig az atyafiak, férfiak vagy nők [azaz testvérnő], mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi
eledel nélkül [vagyis hiányzik a létfenntartásukhoz szükséges táplálék], És azt mondja nékik valaki ti
közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem
adjátok meg nékik, amikre szüksége van [ami nélkülözhetetlen] a testnek [(szóma): az egész lényük számára]; mi annak a haszna [és mi hasznát látnák ők annak]” (Jak. 2,15-16).
Mert: „…
az igaz irgalmas (könyörületes) és
adakozó” (Zsolt. 37,21).
Hiszen: „Önmagával tesz jól a hívő férfiú.... Mert:
A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld. 11,17.25)
„Aki tehát tudna jót tenni, de
nem teszi: bűne az annak” (Jak. 4,17).
Tégy jót
a hitben testvéreiddel: „Ezért tehát, míg
időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a
hitben” (Gal. 6,10)
És testszerinti rokonaiddal is: „Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő
háznépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1 Tim. 5,8).
Hát: „Ne
fogd meg [(mánaʿ):
ne tartsd vissza] a jótéteményt (ṭôḇ) (baʿal): jó dolgokat, javakat, amivel rendelkezel]
azoktól, akiket illet [akik
szűkölködnek], ha hatalmadban van [('él): és lehetőséged van] annak
megcselekedése. [Más fordítás: Ne késs jót tenni a rászorulóval,
ha módodban van, hogy megtedd]. Ne mondd a te felebarátodnak [embertársadnak, barátodnak]: menj
el, azután térj meg, [gyere máskor, jöjj vissza holnap és majd] holnap adok; holott nálad van, [ha
mindjárt, tüstént adhatnád] amit kér,
[ha tehetségedben van adnod]” (Péld. 3,27-28).
Mert
azt mondja az Úr, hogy ez az: „… a mit én
kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit
megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát
széttépjetek. Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény
bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és testvéred
előtt el ne rejtsd magadat (és ne zárkózz el testvéred elől)? Akkor felhasad, mint hajnal a te
világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár;
az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, (és ha
segítségül hívod az URat, ő válaszol) jajgatsz,
és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz
ujjal mutogatni és hamisságot beszélni; Ha odaadod utolsó falatodat az
éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben
világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr
szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti,
és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el
nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod,
és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak”
(Ésa. 58,6-12).
1 Ján. 3,18 Fiacskáim [gyermekeim], ne szóval szeressünk, ne csak [(logosz agapaó): prédikáljunk
az Isten szerinti szeretetről], se nyelvvel, és ne is csak [(glóssza): beszéljünk róla]; hanem cselekedettel és valósággal, azaz [valóságos tettekkel]*
*Jakab
apostolon keresztül így figyelmeztet az Úr: „Az igének [a (logosznak)] pedig
megtartói [és cselekvői] legyetek
[és az igét váltsátok tettekre] és ne
csak hallgatói, megcsalván magatokat (mert aztán hamis következtetésekkel
eltévesztitek az igazságot)” (Jak. 1,22).
És folytatódik a kijelentés:
„Lelketeket [(pszükhé): életeteket] az igazság [(alétheia): a valóság, vagyis isten Igéje] iránt való engedelmességben [(hüpakoé): szófogadásban, szolgálatkészségben és
alárendelésben] képmutatás nélkül
való [(anüpokritosz):
őszinte, nem tettetett, nem színlelt] atyafiúi [vagyis testvéri]
szeretetre tisztítván meg a Szellem
által, egymást tiszta [(katharosz): mocsoktalan, érintetlen,
vegyítetlen, hamisítatlan, őszinte, romlatlan, becsületes] szívből [(kardia): a szellemi életetek központjából] buzgón [(ektenósz): elszántan, odaadóan, kitartóan,
állhatatosan, forrón, hevesen] szeressétek
[(agapaó): Vagyis teljesen szánjátok oda magatokat, és
feloldódni a szeretetben]” (1 Pét. 1,22).
„A szeretet [(agapé):
isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt, ami] képmutatás [tettetés; színlelés;
kétszínűség] nélkül való legyen.
Iszonyodjatok [teljes lényetekkel irtózzatok;
gyűlölettel; utálattal forduljatok el] a
gonosztól [ami káros, ártalmas; rossz; minden gonosz dologtól, ügytől,
cselekedettől] ragaszkodjatok [tapadjatok,
ragadjatok, csatlakozzatok, társuljatok] a
jóhoz. Atyafiúi [testvéri] szeretettel
egymás iránt gyöngédek [egymást odaadóan szeretők] a tiszteletadásban egymást megelőzők
legyetek. [a tisztelet dolgában egymással versengők]” (Róm. 12,9).
És így prófétál Ezékiel a
magukat Krisztus népének nevezőkről, aki csak vallásosak, de nem születek újjá:
„És te, embernek fia, néped fiai
beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal
szól, kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda
beszéd az, amely az Úrtól jő ki (miféle ige jön az ÚRtól)? És eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott
jőni (mintha népgyűlésre jönnének), s
oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik
(de nem aszerint élnek), hanem
szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra (pajzán dallá lesz az a
szájukban), szívük (és eszük) pedig nyereség után jár” (Ezék. 33,30-31).
1 Ján. 3,19 És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból
[valóságból] vagyunk, és így tesszük
bátorságosakká [és így nyugtatjuk meg] ő előtte a mi
szíveinket* [Görög szöveg: (kai): így aztán (tútó): ebből (ginószkó): megismerjük, és megértjük (hoti): hogy mi a (alétheia):
valóságból (eszmen): vagyunk, és így
(peithó): bizalommal lesz az Ő (emproszthen): színe előtt a (kardia): szívünk]**
*Szív (kardia):-,
a szellemi lényünk középpontja. Isten keresésének, az Ige befogadásának
„szerve”
**És így folytatódik a kijelentés: „És most, fiacskáim [gyermekeim] maradjatok Őbenne; hogy mikor, és [bármikor] megjelenik [(phaneroó): nyilvánvalóvá lesz, megmutatkozik, és láthatóvá lesz], bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk
[(mé aiszkhünó): nehogy szégyent valljunk] előtte az Ő eljövetelekor [(parúszia): megérkezésekor, jelenlétében]. Ha [(eidó
oida): megismertétek], és tudjátok, hogy ő igaz, [(ginószkó) megértettétek], és tudjátok, hogy aki az igazságot [(dikaiosz): a megigazultságot] cselekszik,
[(poieó): megvalósítja] az [is] mind belőle született, Belőle [vette
eredetét]” (1 Ján. 2,28-29).
Az
Úr Jézus maga jelenti ki, hogy: „Én
vagyok … az igazság [(alétheia): vagyis a valóság]…”
(Ján. 14,6).
„Azért ha valaki [mindenki, aki] Krisztusban
van, új [(kainosz): ismeretlen, szokatlan, meglepő] teremtés az [új teremtmény]; a régiek
[az eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak
[a régi megszűnt, tovatűnt], ímé, újjá lett minden [valami új valósult meg; új jött létre; új
állt elő]” (2 Kor. 5,17).
1 Ján. 3,20 Hogy ha vádol [is] minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a
mi szívünknél, és mindent tud [Más fordítás: Ha a mi szívünk / bensőnk (kataginószkó): hibáztat, vádol és megró valamiért minket; az Isten nagyobb, mint a
mi szívünk, és mindent tud].
1 Ján. 3,21 Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket,
bizodalmunk van az Istenhez, és [(parrészia): bizalommal szólhatunk Isten előtt]*
*Ezért hát: „Járuljunk azért oda hozzá igaz szívvel, hitnek
teljességével, mint akiknek szívük tiszta, vagyis megtisztult a gonosz
lelkiismerettől, azaz: szellemi
együttészleléstől. És egész lényük meg van mosva tiszta vízzel. Tartsuk meg a
reménységnek megvallását tántoríthatatlanul, és a reménység hitvallásához
szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az,
aki ígéretet tett” (Zsid. 10,22-23).
Mert tudjuk, hogy az Úr az: „Aki irgalmas marad, és ezer íziglen
megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül,
megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és
negyedíziglen. (Héber szerint: „Aki irgalmas
(ḥeseḏ):
szerető, jóakaratú, jóindulatú, kegyelmes marad, és (nácar): betartja
szövetségét ezer íziglen, azaz ('elep̄): ezer nemzetségig. (násá'
náśá' ʿávôn ʿáôn pešaʿ): elveszi a bűnt, és a bűn
következményét, a bajokat, csapást; engesztelést végez, bűnt vesz magára,
bűnössé teszi magát, és megbocsát lázadást, elszakadást, és (náqah):
ártatlannak nyilvánít, fölment, megbocsát, büntetés nélkül hagyja, és (páqaḏ):
utánamegy, utánanéz, gondját viseli az ('áḇ): ősök (ʿávôn ʿáôn bén): bűn,
vétek alá vetett, vádolható fiainak (šilléš ribbéʿa): a harmadik, és
negyedik nemzedékhez tartozó unokák, és dédunokáknak is” (2 Móz. 34,7).
1 Ján. 3,22 És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert
megtartjuk a parancsolatot, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte. (görög szerint:(kai): akkor (hosz hé ho): aki (hosz hé ho): amit
(aiteó autosz para): kér őtőle
(lambanó):
megkapja,
(hoti): mert (téreó): megtartja az (autosz): Ő
(entolé): parancsát (kai):
és azt (poieó): cselekszi, ami az (autosz): Ő (enópion): szeme előtt (aresztosz): kedves)*
*Az
Úr Jézus arra bátorít, hogy: „Kérjetek és megadatik néktek, és
kapni fogtok… Mert mindenki, aki
kér, mind kap, és megnyeri azt, amit kér… (Mát. 7,7-8).
De hittel kérjetek, mert: „amit könyörgésetekben [és imádságotokban
hittel] kértek, mindazt meg is
kapjátok, ha hisztek. [Más fordítás: Meg is fogtok kapni mindent, amit csak
hittel imádságban kértek]”
(Mát. 21,22).
Ezért: „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek (hogy
amiért imádkoztok mindazt, amit kértek, megkapjátok), és meglészen néktek (és meg is adatik nektek). (Márk. 11,24).
És az Úr Jézustól kérjetek,
az Ő Nevében: „És akármit kértek majd az
én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit
kértek (tőlem) az én nevemben, én
megcselekszem azt” (Ján. 14,13).
És ismét: „… Kérjetek és megadatik néktek; … Mert aki
kér, mind kap; …” (Luk. 11,9-10).
És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk (és az
iránta való bizalmunk pedig azt jelenti), hogy
ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy
meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink
(és hogy már megkaptuk), amelyeket
kértünk Őtőle” (1 Ján. 5,14-15).
Dávid így prófétál: „A szegények (és alázatosok) kívánságát meghallgatod, oh Uram!
Megerősíted szívüket, (és feléjük fordítod füledet, és) füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17)
Mert: „Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán (Más fordítás: Az ÚR szeme látja az igazakat, füle
meghallja kiáltásukat)” (Zsolt. 34,16)
Hiszen: „Közel van az Úr minden őt
hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (és igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat
meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt.
145,18-19)
Bizony: „… az igazaknak… könyörgését (és imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29).
1 Ján. 3,23 Ez pedig [(hútosz hauté túto kai): ez ugyanis] az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának,
a Jézus Krisztusnak nevében és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk*
*Az Úr Jézus kijelentése: „Az
az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött” (Ján.
6,29).
Én pedig egy: „Új [(kainosz): újszerű,
ismeretlen, szokatlan, meglepő] parancsolatot adok néktek, [ami lényegében is különbözik a korábbitól, ami eddig még nem volt
érvényben]
hogy
egymást szeressétek; [(agapaó): Vagyis
teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak, többre tartva a másikat, mint
magatokat]. Amint [(kathósz): ugyanúgy, ahogyan] én szerettelek titeket [(agapaó):
vagyis
odaszántam magam érettetek], úgy
szeressétek ti is egymást” (Ján. 13,34).
A
parancsolat újszerűsége pedig az: „….
hogy [úgy] szeressétek egymást [(agapaó):
teljesen
adjátok át, szánjátok oda magatokat egymásnak], amiképpen én szerettelek titeket [(agapaó): és teljesen
átadtam, oda szántam magamat nektek]” (Ján. 15,12).
Hiszen
- mondja János apostol: „Mi azért
szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (1 Ján. 4,19).
1 Ján. 3,24 És aki az ő parancsolatát megtartja, az
Őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük, és [értjük] meg, hogy bennünk
marad, abból a Szellemből, akit nékünk adott*
*Az Úr Jézus kijelentése, mert: „…
Ha valaki szeret engem [(agapaó): vagyis teljesen átadja,
oda szánja magát nekem, eggyé válik velem], és
megtartja [(téreó): ügyel rá, megőrzi, magánál tartja] az én beszédemet [(logoszomat): az
én igémet]. Az én Atyám szereti őt, [(agapaó):
vagyis teljesen átadja, oda szánja magát neki, eggyé válik vele] és ahhoz megyünk, [(poieó moné):
és szállást készítünk magunknak nála] és
annál lakozunk” (Ján. 14,23).
Ugyanis:
„Én és az Atya egy [(heisz
hen): és ugyanaz] vagyunk” (Ján.
10,30).
És
így folytatódik a kijelentés: „Aki pedig
megtartja az ő beszédét, (az ő igéjét) abban
valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy őbenne
vagyunk” (1 Ján. 2,5).
Mert:
„Az Istent soha senki nem látta: Ha
szeretjük egymást, az Isten bennünk (lakik, és) marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a
maga Szelleméből adott minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek
irántunk való szeretetét. Az Isten
szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő
benne” (1 Ján. 4,12-13.16)..
