Gal. 2,1 Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással* együtt elvivén magammal Titust is.
*Barnabás volt az,
aki: „Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a
tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány.
Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik,
hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt
Damaszkuszban, Jézus nevében. Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben,
nyíltan szólt az Úr nevében” (Csel. 9,26-28)
Ő vette maga mellé Sault,
hogy Antiókiában együtt szolgáljanak: „Barnabás azután elment Tarzuszba hogy
felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt,
hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, a kihívottak
közösségében, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig
Antiókiában nevezték először keresztyéneknek, azaz: krisztusiaknak”
(Csel. 11,25-30).
Gal. 2,2 Fölmentem pedig kijelentés következtében, kinyilatkoztatástól indíttatva,
és eléjük tártam az evangéliumot, azt az örömüzenetet, a jó hírt, melyet
hirdetek, és prédikálok a pogányok, vagyis a nemzetek között. De külön a
tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, és hiába ne fáradozzam,
vagy hogy eddigi futásom, és fáradozásom ne váljék hiábavalóvá.
Gal. 2,3 De még a velem levő Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha
görög azaz: pogány vala,
Gal. 2,4 Tudniillik a belopózkodott, a betolakodott, befurakodott, észrevétlenül
besurrant, nem tiszta úton bekerült hamis atyafiakért, azaz áltestvérek
kedvéért sem, akik alattomban közénk jöttek, akik azért tolakodtak, és
férkőztek be közénk, hogy kikémleljék, és alattomosan megfigyeljék, meglessék a
mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket rabszolgákká
tegyenek, rabszolgákká taszítsanak, és
kényszerítsenek*
Gal. 2,5 Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, sem engedményt nem tettünk, hogy az evangélium, az örömüzenet igazsága tisztán
megmaradjon, hogy megőrizzük számotokra.
Gal. 2,6 A tekintélyesekkel pedig, - bárminők valának régen, - azzal
nem törődöm, semmi közöm hozzá; nem tartozik rám. - Isten nem nézi az embernek
személyét, nem személyválogató* - mert velem a
tekintélyesek semmit sem közöltek, és semmire sem köteleztek, semmi újra nem
tanítottak, és semmivel sem terheltek meg;
»Más fordítás: Azok, akiket valami nagynak néznek –
bármilyenek voltak is egykor, nekem semmit sem jelentenek, – Isten nem nézi az
ember személyét, – szóval a tekintélyesek az előttem leleplezett örömüzenethez
semmivel hozzá nem járultak«**
*Már Mózesen
keresztül kijelentést nyer, hogy: „Mert
Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes
Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni” (5 Móz.
10,17)
Ezt igazán a zsidók a pogány
százados, Kornélius házában értették meg: „Erre
Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: „Most
kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép
között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik” (Csel. 10,34-35)
„Mert amikor a pogányok,
akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a
törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt.
Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről
lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak
majd” (Róm. 2,14-15).
**Mert akiben
Krisztus él, azok csak Őt hirdetik: „Azért
akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké” (1
Kor. 15,11).
Gal. 2,7 Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a
körülmetéletlenség evangéliuma, mint
Péterre a körülmetélésé;
[Más fordítás: Ellenkezőleg: elismerték, hogy én éppúgy
megbízatást kaptam az evangélium, a jó hír, az örömüzenet hirdetésére a
körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében]*
*A feltámadott Úr egy
Anániás nevű hívőt küld Saulhoz, akinek ezt mondja: „… Menj el, mert választott
eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé” (Csel.
9,15)
Az apostol elhívó Igéje: „Most pedig ezt
mondja az ÚR, aki már anyám méhében szolgájának teremtett, hogy Jákóbot hozzá
térítsem, Izráelt hozzá gyűjtsem. Ilyen nagyra becsült engem az ÚR, Istenemnél
van az erőm. Ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek
helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám.
A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.
Ezt mondja az ÚR, Izráel megváltója, Szentje annak, akit megvetnek az emberek,
akit utálnak a népek, aki a zsarnokok szolgája: Királyok kelnek föl, ha
meglátnak, és fejedelmek borulnak le az Úrért, aki hűséges hozzád, Izráel
Szentjéért, aki kiválasztott, és elválasztott téged” (Ésa. 49,5-7)
És az
apostol minden gyülekezetben megvallja az ő elhívását: „Hanem mivel az Isten
ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük
azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló
Istennek” (1Thessz. 2,4)
„Ez pedig
a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott. Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi
Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor
szolgálatra rendelt” (1Tim. 1,11)
„Mert néktek
mondom a pogányoknak, vagyis
nemzetekbelieknek, amennyiben hát én pogányok, azaz nemzetekbeliek
apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem, mert nagyra tartom” (Róm.
11,13).
Gal. 2,8 Mert aki erős, aktív, és hatékonyan tevékeny volt Péterben a
körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős, aktív, és hatékonyan tevékeny
volt, és Ő velem is együtt munkálkodott a pogányok, vagyis a nemzetek között*
*Ennek bizonyságául
vallja az apostol, hogy: „Mert nem
merek szólni, beszélni, prédikálni semmiről,
amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, vagyis a nemzeteknek megnyerésére, és megtéréséért szóval, azaz Igével, és tettel.
[Más fordítás:
Olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom
beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül
nem a Krisztus munkált volna, igével és tettel].
Jelek, azaz természetfölötti események, és jelenségek,
és csodák ereje által, az Isten Szellemének ereje és hatalma által. úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem és szétszórtam a Krisztus
evangéliumát.
[Más
fordítás: Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent
betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19).
Gal. 2,9 És elismervén a nékem adatott, a nékem ajándékozott kegyelmet, Jakab és
Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, az egyetértés jeléül bajtársi
jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi apostolkodjunk a pogányok,
vagyis a nemzetek között, ők pedig a körülmetélés, azaz a körülmetéltek között prédikáljanak:
Gal. 2,10 Csakhogy a szegényekről, a szűkölködőkről megemlékezzünk, és legyen
gondunk rájuk; amit is én igyekeztem megcselekedni*
*Szegény,
szűkölködő, aki Isten dicsősége nélkül van, azaz: a még megtéretlen ember, aki
Isten nélkül él. „Mert mindnyájan
vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm. 3,23).
Gal. 2,11 Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, és nyíltan szembeszálltam vele, mert okot
adott rá, és méltó volt a feddésre, mivel panasz volt rá.
Gal. 2,12 Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, mindig a pogányokkal, vagyis a
nemzetekből valókkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult,
visszahúzódott és elkülönítette magát, különvált tőlük, félvén a
körülmetélkedésből valóktól*
*És azért félt,
mert amikor Péter apostol Kornélius századoshoz bement vádolták a zsidók, és
ezt mondták: „Körülmetéletlen
emberekhez mentél be, és együtt ettél velük” (Csel.
11,3).
Gal. 2,13 És vele képmutatóskodtak, kétszínűsködtek a többi zsidók is, úgyhogy
Barnabás szintén elcsábíttatott az ő
tettetésük által.
[Más fordítás: Az ingadozásban a többi zsidó is követte,
sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe].
Gal. 2,14 De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangélium igazságához,
vagyis valóságához képest, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium
tanításával, mondék Péternek, azaz Kéfásnak mindnyájuk előtt. Ha te zsidó
létedre pogány, vagyis nemzetbeli módra élsz és nem zsidó módra, nem zsidó
szokás szerint, miként kényszeríted a pogányokat, a nemzetbelieket, hogy zsidó
módra éljenek, és zsidó szokásokat kövessenek*
*Hiszen éppen Péter
apostol a Kornélius házába való bemenetelét így magyarázza az őt kérdőre vonó
zsidóknak: „… Ti tudjátok, hogy
tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem
az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan
embernek” (Csel. 10,28).
Gal. 2,15 Mi, természet szerint, születésünknél fogva zsidók és nem
pogányok, nem a nemzetek közül való bűnösök, azaz céltévesztettek vagyunk,
Gal. 2,16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, a
tettei alapján, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, azaz Jézus Krisztus
hite által. Mi is Krisztus Jézusban hittünk, és elfogadtuk Jézus Krisztus
hitét, hogy megigazuljunk, hogy igazzá váljunk a Krisztusban való hitből, a
Krisztus hite által, és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből
nem igazul meg egy hútest sem, ugyanis a törvény szerinti tettek senkit sem
tesznek igazzá*
*A megigazulásról
sokszor beszél az apostol: „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből,
vagyis olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem
igazul meg Őelőtte, vagyis Isten előtt: mert a bűn, azaz: a céltévesztés
ismerete és felismerése a törvény által vagyon. Most pedig kijelentetett, hogy
a törvény nélkül jelent meg, a
törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá nekünk Isten igazsága, az Isten
előtti megigazulás, amelyről bizonyságot is tesznek, és tanúsítják a törvény és
a próféták, az Isten
nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek. Isten pedig
ezt az igazságát, vagyis az Isten előtti megigazulást most nyilvánvalóvá, és
láthatóvá tette a Jézus Krisztusban való hit által, és a Jézus hitén keresztül
minden hívőnek, és mindazok elnyerik, és mindazokra száll, akik hisznek Benne.
Mert nincs különbség, és nincs
megkülönböztetés zsidó és nemzetbeli között. Mindenki vétkezett, vagyis eltévesztette
a célpontot, és híjával van, és nélkülözi, szűkölködik, az Isten
dicsőségének. Ezért Isten ingyen, ajándékképpen igazítja meg őket, miután
megváltotta őket a Krisztus Jézus által.
[Más
fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a
Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus
Jézus megváltó munkája fordított felénk].
Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta
engesztelő véres áldozatul, fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a
Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés. Azoknak, akik az ő
vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét
megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a
korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és
megbocsátotta. Türelme idején, az előbb
történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, és megbocsátása által,
melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével, hogy e mostani időben,
vagyis a mostani időszakban mutassa meg, és jelentse ki igazságát. És kimutatta
igazságosságát a jelen időre nézve is: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt
is, vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való. Hogyan lehetséges akkor, és hol marad az ember
számára a dicsekvés lehetősége, amivel büszkélkedhetik? Lehetetlenné vált,
szétfoszlott, kirekesztetett, semmivé lett, kizáratott. Milyen törvény által? A
cselekedeteké, a tettek törvénye által? Nem, hanem a hit „törvénye” által. Hiszen azt
tartjuk, és állítjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény
cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,20-28).
Mégpedig
az Úr Jézusba vetett hit által: „Ki a
mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (Róm.
4,25) „Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az
igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből
van; Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a
törvény szerinti igazságra. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem
mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe,
Amint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem
Sionba; és aki hisz benne, nem szégyenül meg” (Róm. 9,30-33)
Már
Dávid így imádkozik, hogy: „Ne szállj perbe szolgáddal, hiszen egy élő sem
igaz előtted!” (Zsolt. 143,2).
Gal. 2,17 Ha pedig mi, akik Krisztusban keresvén a megigazulást,
mimagunk is bűnösöknek, vagyis céltévesztetteknek találtatunk és mégis
céltévesztettek maradunk, avagy Krisztus bűnnek, a céltévesztésnek szolgája-e?
Akkor vajon Krisztus nem a bűnt, a céltévesztést mozdítaná-e elő? Távol legyen.
Gal. 2,18 Mert ha, amiket elrontottam, megszüntettem, megsemmisítettem, azokat ismét
fölépítem, önmagamat teszem, és vallom bűnössé, azaz törvényszegővé.
Gal. 2,19 Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
[Más fordítás: Mert engem a törvényen keresztül ölt meg a
törvény, hogy Istentől legyen az életem]*
*Újra és újra arra
tanít az Úr, hogy: „Ezenképpen gondoljátok, és vegyétek
számításba ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, vagyis a
céltévesztésnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Mert a bűn,
vagyis a céltévesztés következménye ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok
törvény alatt, hanem kegyelem, vagyis
Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása, és felmentése alatt”(Róm. 6,11.14).
„Ugyanígy
ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste, az Ő szómája = személye által, s ezért
másé vagytok: hogy ahhoz tartozzatok
Krisztus testében az Ő szómájában
= személyében, aki feltámadt,
és életre kelt a
halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek” (Róm.
7,4)
„… mivel azt tartjuk, hogy
ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg
mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki
értük meghalt és feltámadt” (2Kor.
5,14-15).
Gal. 2,20 Krisztussal együtt megfeszíttettem, azaz oszlopra szegeztettem. Élek pedig
többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most hústestben
élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta,
feláldozta érettem*
*Újra és újra arra
tanít az Úr, hogy: „Ezenképpen gondoljátok, és vegyétek
számításba ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, vagyis a
céltévesztésnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Mert a bűn,
vagyis a céltévesztés következménye ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok
törvény alatt, hanem kegyelem, vagyis
Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása, és felmentése alatt”(Róm. 6,11.14).
„Ugyanígy ti is,
testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste, az Ő szómája = személye által, s ezért
másé vagytok: hogy ahhoz tartozzatok
Krisztus testében az Ő szómájában
= személyében, aki feltámadt,
és életre kelt a
halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek” (Róm.
7,4)
„… mivel azt tartjuk, hogy
ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg
mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki
értük meghalt és feltámadt” (2Kor.
5,14-15).
Gal. 2,21 Nem törlöm el, és nem utasítom vissza, de nem is érvénytelenítem az Isten
kegyelmét; mert ha a törvény által, a törvényen keresztül, és a törvény útján
van, és valósulna meg az igazság, vagyis a megigazulás, tehát Krisztus ok
nélkül, és hiába halt meg*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Hiszen ha a törvény
emberei az örökösök, akkor üressé lett a hit, és valóra válthatatlan az ígéret”
(Róm. 4,14)
Ezért hangzik a
figyelmeztetés: „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok
megigazulni, a kegyelemből kiestetek” (Gal.5,4)
De a törvénnyel nincs semmi
baj, mert a törvény betöltötte feladatát: „A törvény tehát az ígéretek ellen
van? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet
adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn
alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék
azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,21-22)
„Ekként a törvény
Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána
eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (Gal. 3.24)