Jak. 2,1 Atyámfiai [testvéreim] ne legyen személyválogatás [(proszópolépszia): részlehajlás,
kedvezés] a ti hitetekben, amely van a dicsőség Urában, a mi
Jézus Krisztusunkban.
Jak. 2,2 Mert ha a ti
gyülekezetetekbe [(szünagógé): a
gyülekezőhelyre, az összejövetelre] bemegy
egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában [(lamprosz eszthész): ragyogó, fényűző öltözetben],
bemegy pedig egy szegény [(ptókhosz): nincstelen
koldus] is szennyes ruhában [(rüparosz eszthész): kopott, elnyűtt, ócska öltözetben];
Jak. 2,3 És
rátekinttek arra, [(epiblepó):
és figyelmesek vagytok ahhoz]
akin a fényes ruha van, [aki fényűző öltözetet visel] és azt
mondjátok néki: Te ülj ide szépen [foglalj itt kényelmesen helyet]; és a
szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, [vagy állj oda oldalra] vagy ülj ide [a
földre] az én zsámolyom mellé*
*Mert: „ha személyválogatók vagytok,
vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói” (Jak. 2,9).
Meg
van írva: „Ne kövessetek el
igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas
személyét ne becsüld; (ne nézd, hogy valaki nincstelen és ne kedvezz a
hatalmasnak) igazságosan ítélj a te
felebarátodnak” (3 Móz. 19,15).
„Ne legyetek személyválogatók (ne legyen
megkülönböztetés, különbségtétel) az
ítélkezésben...”(5 Móz. 1,17).
„Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek
Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem
személyválogató, sem ajándékot el nem fogad (és akit nem lehet
megvesztegetni)” (5 Móz. 10,17).
És:
„Ezek is a bölcsek mondásai: Nem jó a
személyválogatás (a megkülönböztetés, különbségtétel) a törvénykezésben (a megítélésben)” (Péld. 24,23).
Jak. 2,4 Nem
mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású birákká? [Más fordítás: Akkor
vajon nem váltatokká-e ezzel személyválogatókká, s nem lettetek-e olyan
bírákká, akikben rosszindulatú számítgatások élnek? Nem volt részrehajló az
ítéletetek? Nem gonosz gondolatok alapján ítéltetek]?
Jak. 2,5 [Figyeljetek
csak ide, és] halljátok
meg szeretett atyámfiai [testvéreim], avagy nem az Isten választotta-é ki [(eklegomai): magának] e
világ szegényeit, [akik a világ szemében (ptókhosz): koldusszegények, nincstelenek] hogy gazdagok legyenek hitben. És örökösei az
országnak [ama királyságnak], amelyet azoknak ígért [és hirdettetett
meg], akik
őt szeretik [(agapaó): akik magukat teljesen odaadják, átadják,
teljesen összekötik magukat Istennel, eggyé válnak vele]*
*Az Úr Jézus kijelenti, hogy milyen
szegényekről beszél Isten igéje: „Boldogok a
szellemben szegények [a szellemi
nincstelenek, a szellem koldusai]: mert
övék a mennyeknek országa [a mennyeknek királysága, királyi uralma]” (Mát. 5,3).
A Lukács írása szerinti Evangéliumban az Úr
Jézus az Ő tanítványainak mondja, hiszen még nem kapták meg a Szent Szellemet: „Ő pedig felemelvén szemeit az ő
tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az
Isten országa [az Isten királysága; királyi uralma]” (Luk. 6,20)
És
hogy kik és miért boldogok, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Mert így szól a magasságos (a
magasztos) és felséges, aki örökké (az
Ő örök hajlékában) lakozik, és akinek
neve szent. Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal (a
megtörttel) és alázatos szívűvel is, hogy
megelevenítsem (és felüdítsem) az
alázatosok lelkét (vagyis életét), és
megelevenítsem (és felüdítsem) a
megtörtek szívét” (Ésa. 57,15)
Mert:
„Isten előtt kedves áldozatok: a
töredelmes szellem; a töredelmes és megtört szívet, oh Isten nem veted te meg!”
(Zsolt. 51,19).
Jak. 2,6 Ti pedig
meggyaláztátok [(atimadzó): lenéztétek,
lebecsültétek,
megvetettétek, megszégyenítettétek] a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak-é
rajtatok, [(katadünaszteuó): nem
a hatalmaskodó gazdagok tipornak-e le titeket, és nem ők zsarnokoskodnak-e rajtatok] és nem
ők hurczolnak-é titeket a törvény [vagyis a bíróság] elé?
Jak. 2,7 Nem ők
káromolják-é [(blaszphémeó): becsmérelik,
gyalázzák, mondanak rosszat rátok, és rágalmazzák]
azt a szép [és fenséges] nevet,
amelyről neveztettek [(epikaleó): amelyet az elhívásban nyertetek? Nem ők gyalázzák-e Annak a
nevét, akiről neveztetünk]*
*De az Úr így bátorítja a minden korban élő
Övéit: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak
[csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak, megszégyenítnek] és háborgatnak [üldöznek, sőt: akik közé beépülnek, törvény /vagy
bíróság/ előtt vád alá helyeznek] titeket és minden(féle) gonosz
hazugságot mondanak ellenetek én érettem [és hazudozva minden rosszat rátok
fognak énmiattam]” (Mát. 5,11)
Jak. 2,8 Ha ellenben [azon
fáradoztok, hogy] megtartsátok
[(teleó): betöltsétek, megvalósítsátok] a
királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat [(plészion): közelálló személyeket,
embertársaitokat, szomszédaitokat, vagyis a másik embert], mint
tenmagadat, jól [(kalósz): helyesen]
cselekesztek*
*Az Úr Jézus így jelentette ki a királyi törvényt: „Hallottátok, hogy megmondatott [és ki lett jelentve]: Szeresd [önzetlenül, érdemeitől függetlenül] felebarátodat [a közeledben lévő embertársadat, a különböző;
„másféle” más fajtából való, vagyis Ádámi idegent / a testi embert /]
és gyűlöld [utáld] ellenségedet. És hogy kiről beszél az
Ige, arról Péter apostolon (1 Pét. 5,8) keresztül jön a kijelentés: „a ti (igazi) ellenségetek pedig az ördög”
(Mát. 5,43).
Az
Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a
népedhez tartozókkal), hanem szeressed
felebarátodat [a közeledben lévő honfitársadat], mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).
Mert
ez: „Ne paráználkodjál [vagyis ne
légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz,
[és ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne
szólj, ne kívánd [a másét] és ha
valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [vagyis
egy egészbe foglalja ez az egy ige] Szeressed
felebarátodat [vagyis a közel levő embert, szomszédot,
embertársadat] mint tenmagadat. [vagyis
mint saját magadat]” (Róm. 13,9).
„Mert az egész törvény ez egy igében [logoszban] teljesedik be: Szeresd [(agapaó):
Ez azt jelenti: magadat teljesen odaadni, átadni. Vagyis teljesen odaszánni
magad] felebarátodat [(plészion): a másik embert;
embertársadat, a hozzád legközelebb levőt, szomszédot, a másik: vagyis minden
embert], mint [saját] magadat” (Gal. 5,14).
Jak. 2,9 De ha
személyválogatók vagytok, [(proszópolépteó):
ha kivételezetten kezeltek egyeseket, részre hajlók vagytok], vétkeztek
[(hamartia ergadzomai): céltévesztést követtek el],
elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói. [(elegkhó parabatész): törvényszegőknek bizonyultok,
törvényszegőkként lepleződtök le]*
*És hogy ez a törvény a hit törvénye arról így
beszél Pál apostol: „….a hit „törvénye” (Róm.
3,27).
Mégpedig
az Úr Jézus Krisztusba vetett hit törvénye: Testvéreim,
amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne
legyetek személyválogatók” (Jak.
2,1).
Jak. 2,10 Mert ha valaki az egész (vagyis valamennyi) törvényt megtartja is, de vét (akár
csak) egy ellen (is), vagyis
elbotlik, hibázik, elvét, téved, megbukik, kudarcot vall) az egésznek megrontásában bűnös (és vádolható, mert az valamennyi ellen
vétkezett, és törvény alá vetetté
válik)”
Jak. 2,11 Mert aki ezt
mondotta: Ne paráználkodjál, [vagyis ne törj házasságot] ezt is
mondotta: Ne ölj. És ha nem paráználkodol, [vagyis nem törsz házasságot]
de ölsz, törvényszegővé lettél [a törvény
áthágója vagy]*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Valaki azért csak egyet is megront [vagy eltöröl, vagy felbont,
vagy elhagy, és semmissé tesz, megcáfol, érvénytelenít] e legkisebb parancsolatok [e legkisebb rendeletek, utasítások] közül és úgy tanítja az embereket, a
mennyeknek országában [a mennyeknek királyságában] a legkisebb lészen. Valaki pedig cselekszi [és megtartja, megteszi,
és teljesíti] és úgy tanít, az a
mennyeknek országában [a mennyeknek királyságában] nagy lészen” (Mát. 5,19).
Pál apostolon keresztül fejti
ki a Szent Szellem az Úr Jézus kijelentését: „Érvénytelenné [vagyis hatálytalanná] tesszük [megszüntetjük; eltöröljük] tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt
szerzünk a törvénynek [és érvényre emeljük a hiten át]” (Róm.
3,31)
„Mert a törvény vége [bevégzése, végcélja, beteljesedése,
megszűnése, befejeződése] Krisztus minden
hívőnek igazságára [és megigazulására annak, aki hisz]” (Róm.
10,4)
Ugyanis: „… az Írás
mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit
alapján adassék azoknak, akik hisznek. Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény
őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a
törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett (és nevelőnk volt Krisztusig), hogy hitből (azaz: hit által)
igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester
alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
Akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöttétek magatokra”
(Gal. 3,22-27)
Mert
így szól az Úr Ézsaiáson keresztül az Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én
szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit
szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam Őbelé, törvényt
beszél (és hirdet) a népeknek” És: „… a törvényt igazán jelenti
(igazán hirdeti) meg (Ésa. 42,1.3)
Ez
a törvény pedig: „… a hit törvénye…” (Róm.
3,27)
Mégpedig:
„… a szeretet által munkálkodó hité” (Gal.
5,6)
„… mert aki szereti a felebarátját [az embertársát, a különböző,
a „másféle” más fajtából való (vagyis az Ádámi) idegent] a törvényt [vagyis
Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte,
megvalósította, tartalmat adott neki]. „… tehát a szeretettel teljesen
betöltjük a törtvényt” (Róm.
13,8.10)
„Mert az egész törvény
ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).
És így folytatja az Úr: „Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok
[vagyis megigazulásotok] nem több
[nem múlja felül, nem lesz tökéletesebb] az
írástudók [és a törvénymagyarázók] és farizeusok igazságánál [igazságosságánál, megigazulásánál], semmiképpen
sem mehettek [semmiképpen sem juttok] be
a mennyeknek országába [a mennyeknek királyságába]” (Mát. 5,20).
Ugyanis a farizeusok Igaznak
tartották magukat, mert betartották a törvényt betű szerint: „Monda pedig az Úr (Jézus) néki: Ti farizeusok jóllehet a pohárnak és
tálnak külső részét megtisztítjátok; de a belsőtök rakva (és telve van) ragadománnyal (és rablásvággyal) és gonoszsággal” (Luk. 11,39)
„Mert az Isten igazságát [az Istentől eredő megigazulást] nem ismervén, [mert ők nem ismerték el, nem értették] és az ő tulajdon igazságukat [és a maguk
igazságos voltát] igyekezvén
érvényesíteni, [és elismertetni] az
Isten igazságának [vagyis az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [nem vetették, és
nem rendelték) alá magukat]” (Róm. 10,3)
Pál apostol – aki megtérése
előtt buzgó farizeus volt – így vallja meg, hogy miért lett Ő megigazult: „De amelyek nékem egykor nyereségek valának,
azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt
annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus
ismeretének gazdagsága miatt (és páratlan nagyságáért): akiért (vagyis Őérte) mindent kárba
veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen
saját igazságom a törvényből (vagyis a törvény alapján), hanem van igazságom a Krisztusban való hit
által, Istentől való igazságom a hit alapján” (Fil. 3,7-9)
„Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk,
hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” (2 Kor. 5,21).
És a továbbiakban ezt mondja
az Úr: „Hallottátok, hogy megmondatott a
régieknek [az ősöknek, az eredetieknek]: Ne ölj [vagyis nem fogsz ölni] mert
aki öl [mert aki ölni fog, az] méltó
az ítéletre [és vádolható, vagy
másképp: Nem kerül az ördög hatalma alá, hiszen az Ördög
(diabolosz): a vádló, rágalmazó,
uszító, hibáztató]” (Mát. 5,21).
És hogy miért így
fogalmazott az Úr, arról Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Mert ez: Ne
paráználkodjál [vagyis ne légy
házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [vagyis
ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj,
ne kívánj, [és ne kívánd a másét] és
ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: [egy egészbe foglalja ez az egy ige]. Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, a szomszédot, az
embertársadat] mint tenmagadat [azaz,
mint saját magadat]” (Róm. 13,9)
Mert: „A parancsolatnak vége (és célja) pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz (képmutatás
nélküli) hitből való (fakadó) szeretet” (1 Tim. 1,5)
Az Úr Jézus így
foglalja össze az összes parancsolatot: „Amit akartok azért, hogy az emberek
tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a
törvény és a próféták” (Mát.
7,12).
Jak. 2,12 Úgy szóljatok
[(laleó): beszéljetek, és prédikáljatok], és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság [(eleutheria): vagyis a kényszer hiányának] törvénye fog megítélni.
Jak. 2,13 Mert az
ítélet irgalmatlan [(anileósz
aneleosz): kiengesztelhetetlen,
könyörtelen] az
iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot [(eleosz): könyörületet], és dicsekedik [(katakaukhaomai): büszkélkedik] az irgalmasság [a könyörület] az
ítélet ellen [(kriszisz): a vád, és ítélet ellen]*
*Az Úr Jézus
kijelentése:
„Boldogok az irgalmasok [a könyörülők]: mert ők irgalmasságot
nyernek [és mert majd nekik is irgalmaznak, és rajtuk is könyörülni
fognak]” (Mát. 5,7).
Ezért
így buzdít a Szent Szellem: „Az
irgalmasság (a részvét, szánalom, könyörületesség) és igazság (a hűség és hit) ne
hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek
táblájára” (Péld. 3,3)
„Amit leginkább kell
az embernek kívánni, az irgalmasság… (amit az embertől megkívánnak, az a részvét,
szánalom, könyörületesség)” (Péld. 19,22).
Ezért:
„Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [és könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [nem az
Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat]
hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a
céltévesztetteket] a megtérésre [a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak
Isten felé]”
(Mát. 9,13).
És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok (és megértenétek), mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (és
nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (vagyis azokat, akik nem
vétkeztek)” (Mát. 12,7)
Pedig: „Megjelentette
néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy
igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (és törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik.
6,8)
„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét
inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)
„Hogy ártatlan
vér ne ontassék ki a te földeden (és a te országodban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked
örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen vérontás)” (5 Móz. 19,10).
Egy példázaton keresztül magyarázza meg az Úr, hogy
mi a következménye annak, ha könyörtelenek vagyunk. Egy rabszolgának
visszafizethetetlen nagyságú tartozása volt, és amikor az Úr ezt számonkérte: „Leborulván azért a (rab)szolga [és földre borulva a földet
csókolta] előtte, könyörög vala néki
[és így esedezett, hódolattal úgy kérte], mondván:
Uram, légy türelemmel hozzám [légy hosszútűrő velem], és mindent megfizetek [s mindent visszafizetek] néked. Az úr pedig megszánván azt a (rab)szolgát [könyörülvén, megesett (megindult) a szíve rajta], elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé
néki. Kimenvén pedig az a (rab)szolga,
találkozék eggyel az ő (rab)szolgatársai
közül, aki száz dénárral [(1 dénár: értéke egy munkás napszámának felelt
meg) száz ezüstpénzzel] vala
néki adós [tartozott néki]; és
megragadván azt [torkon ragadta és], fojtogatja
vala, mondván: Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő
(rab)szolgatársa az ő lábai elé, könyörög
vala néki [és így kérlelte], mondván:
Légy türelemmel hozzám [légy hosszútűrő velem], és mindent megfizetek [megadok] néked.
De ő nem akará [nem engedett]; hanem
elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik. [Más
fordítás: Ő azonban visszautasította ezt. Sőt elment, és börtönbe záratta őt,
amíg minden tartozását vissza nem fizeti] Látván
pedig az ő (rab)szolgatársai, amik
történtek vala, felettébb megszomorodának [és nagyon felháborodtak]; és elmenvén, mindent megjelentének az ő
uruknak, amik történtek vala. Akkor előhívatván [magához] őt az ő ura, monda néki: Gonosz
[haszontalan, semmirekellő, hitvány] (rab)szolga,
minden adósságodat [minden tartozásodat] elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél [és kérleltél, rimánkodtál]
nékem [és a segítségemet kérted]: Nem kellett volna-e néked is könyörülnöd a
te (rab)szolgatársadon, amiképpen én
is könyörültem te rajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe
[a kínzóknak, a poroszlóknak, a börtönőröknek, hogy tartsák fogva], mígnem megfizeti mind, amivel tartozik
[vagyis az egész tartozást, minden adósságát]” (Mát. 18,26-34).
Hát ezért is: „Legyetek
azért irgalmasok [könyörületesek], mint
a ti Atyátok is irgalmas [könyörületes]” (Luk. 6,36).
Jak. 2,14 Mi a haszna,
atyámfiai [testvéreim], ha valaki azt mondja, hogy hite van, [(ekhó): hogy birtokában van a hit], cselekedetei pedig nincsenek [(ergon): de a hit cselekedetei nem jelennek meg]? Avagy megtarthatja-é [(dünamai szódzó): képes megmenteni, üdvözíteni] őt [egyedül] a hit?
Jak. 2,15 Ha pedig az
atyafiak, férfiak vagy nők [azaz testvérnő],
mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül [vagyis
hiányzik a létfenntartásukhoz szükséges táplálék],
Jak. 2,16 És azt mondja
nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és
lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van [ami
nélkülözhetetlen] a testnek [(szóma): az egész lényük számára]; mi annak a haszna [és mi
hasznát látnák ők annak]*
*Bemerítő János már
így prédikált a frissen bemerítkezetteknek: „És
megkérdé őt a sokaság
[a tömeg], mondván: Mit cselekedjünk
tehát? Ő pedig felelvén, monda nékik: Akinek két köntöse [ruhája] van, egyiket adja annak [ossza meg
azzal], akinek [egy] sincs; és akinek van eledele [étele], hasonlókép cselekedjék [ossza meg azzal,
akinek nincs]” (Luk. 3,10-11).
Mert
az Úr Jézus kijelentette, hogy: „Nem
minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába [az
Isten királyságába]; hanem [csak az] aki cselekszi [és megteszi] az én mennyei Atyám akaratát” (Mát. 7,21).
Az
Atya akarata pedig az, hogy: „Aki hisz a
Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen);
rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak, nem
lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta (vagyis a sátán hatalmában
marad)” (Ján. 3,36).
És így
folytatja az Úr Jézus: „És valaki hallja
[és mindenki, aki meghallgatja] én tőlem
e beszédeket [aki hallja e szavaimat, logoszaimat, azaz: Igéimet], és nem cselekszi [és nem teszi] meg [nem váltja tetté] azokat, hasonlatos lesz a bolond [az
olyan ostoba, és balga] emberhez, aki a
fövényre [a parti homokra] építette
házát. És ömlött [és eleredt, szakadt] a
(zápor)eső [felhőszakadás támadt]. És eljött az árvíz [és jöttek az
áradások, kiáradtak a folyók, és ömlött az ár]. És fújtak [feltámadtak, és süvítettek] a szelek, és beleütköztek abba a házba [és rázúdultak arra a házra
és az leomlott nagy zúdulással; mert ostromolták azt a házat]; és összeomlott: és nagy lett annak romlása [és
hatalmas kár keletkezett benne; és teljesen elpusztult, és összeomlott nagy
zuhanással. Mert az összedőlt és romhalmazzá vált]” (Mát. 7,26-27).
Az
apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: ha azt akarjátok, hogy
változzatok: „Az igének pedig megtartói
(és cselekvői) legyetek és ne csak
hallgatói, megcsalván (és becsapván) magatokat.
Mert ha valaki (csak) hallgatója az
igének és nem megtartója (de nem cselekszi meg), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet
szerinti ábrázatát (az arcát): Mert
megnézte (ugyan) magát és elment, és
azonnal (és nyomban) elfelejtette, (hogy)
milyen volt” (Jak. 1,22-24).
És: „Akinek pedig van miből élnie e világon,
(mert világi javakkal rendelkezik) és
elnézi, hogy az ő atyjafia (a testvére) szükségben
van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?
Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és
valósággal” (1 Ján. 3,17-18).
Mert: „… az igaz irgalmas (könyörületes) és adakozó” (Zsolt. 37,21).
Hiszen:
„Önmagával tesz jól a hívő férfiú....
Mert: A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül” (Péld. 11,17.25)
„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne
az annak” (Jak. 4,17).
Tégy
jót a hitben testvéreiddel: „Ezért tehát,
míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik
testvéreink a hitben” (Gal. 6,10)
És
testszerinti rokonaiddal is: „Ha pedig
valaki az övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet
megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1
Tim. 5,8).
Hát: „Ne fogd meg [(mánaʿ): ne tartsd vissza]
a jótéteményt (ṭôḇ)
(baʿal): jó dolgokat, javakat, amivel rendelkezel]
azoktól, akiket illet [akik
szűkölködnek], ha hatalmadban van [('él): és lehetőséged van] annak
megcselekedése. [Más fordítás: Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha
módodban van, hogy megtedd].
Ne mondd a te felebarátodnak [embertársadnak, barátodnak]: menj
el, azután térj meg, [gyere máskor, jöjj vissza holnap és majd] holnap adok; holott nálad van, [ha
mindjárt, tüstént adhatnád] amit kér,
[ha tehetségedben van adnod]” (Péld. 3,27-28).
Mert
azt mondja az Úr, hogy ez az: „… a mit én
kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit
megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát
széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény
bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és testvéred
előtt el ne rejtsd magadat (és ne zárkózz el testvéred elől)? Akkor felhasad, mint hajnal a te
világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár;
az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, (és ha
segítségül hívod az URat, ő válaszol) jajgatsz,
és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz
ujjal mutogatni és hamisságot beszélni; Ha odaadod utolsó falatodat az
éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben
világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr
szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti,
és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el
nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod,
és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak”
(Ésa. 58,6-12).
A hit eredménye, hogy megtart,
megszabadít, örök életre vezet, mert: „Aki
hiszen [aki hitre jut] és
bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik [A görög kifejezés mondanivalója:
a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és az elvész]. Azokat pedig, akik hisznek
[akik hitre jutottak], ilyen [ezek a]
jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név,
amely jelenti: a hatalom, tekintély] ördögöket [gonosz szellemeket;
démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]; új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan,
meglepő. Nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a korábbitól.
Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem használták, nem volt
érvényben] nyelveken szólnak. [Ha] kígyókat
vesznek föl [(airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít,
félretesz, eltávolít, elvisz], és
ha valami halálost [halálos mérget] isznak,
meg nem árt nékik: betegekre vetik [teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,16-18).
Mert: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról
való meggyőződés. Hit által értjük meg, hogy… ami látható, a láthatatlanból
állott (és áll) elő” Ezért: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni (senki sem lehet
kedves Isten előtt); mert aki Isten elé
járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.
Jak. 2,17 Azonképen a
hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt [(nekrosz): vagyis:
halott] ő
magában.
Jak. 2,18 De mondhatja
valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a
te hitedet a te cselekedeteid nélkül, és én meg fogom néked mutatni az én
cselekedeteimből az én hitemet.
[Más fordítás: Azt is mondhatja valaki: „Neked hited van,
nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim
alapján én is bebizonyítom neked a hitemet]*
*Hiszen: „Az ő cselekedetiből ismerteti meg magát még a gyermek is, ha tiszta-é,
és ha igaz-é az ő cselekedete” (Péld.
20,11).
De
nem a törvény cselekedeteiről beszél az apostol, mert: „Hiszen azt tartjuk, [és állítjuk] hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől
függetlenül” (Róm. 3,28).
„Mert Krisztus
Jézusban… csak az [agapé: vagyis az Isten szerinti] szeretet által munkálkodó hit számít” (Gal. 5,6).
Az
ószöveségi hívőkről így ír az Írás, bemutatva, hogy mik a hit cselekedetei,
hiszen ők azok: „Akik hit által
országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az
oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard
élétől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották
az idegenek táborait. Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat;
mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb (és
dicsőségesebb) feltámadásban
részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások (megszégyenítések) és megostoroztatások próbáját állották ki,
sőt még bilincseket és börtönt is; Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, (megégettetek)
szétfűrészeltettek, kardélre hányattak,
juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva,
gyötörtetve, (és sínylődve)” (Zsid. 11,33-37).
Jak. 2,19 Te hiszed,
hogy az Isten egy [(heisz
hen): vagyis hogy
egyetlen Isten van]. Jól [(kalósz): és helyesen] teszed. Az ördögök [(daimonion): az ördögi
szellemek, a démonok, a
gonosz szellemek] is
hiszik [hisznek ennyit], és rettegnek [és (phrisszó): mégis félnek, remegnek, reszketnek]*
*A törvény
kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell
engedelmeskedni: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr
(egyedül az ÚR= JHVH/Jehova)! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet
teljes szívedből, teljes lelkedből (teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz.
6,4-5).
Az
írástudó kérdésére így válaszol az Úr Jézus: „Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy [vagyis az egyetlen] Úr”
(Márk. 12,29).
Az
apostol megvallása: „tudjuk, …hogy Isten
sincs senki más, hanem csak egy” (1 Kor. 8,4).
Csak
egyetlen Isten van, Ő: „… a mindenség
alkotója… Seregek Ura az ő neve!” (Jer.
10,16)
„Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és
mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik” (Eféz. 4,6).
És:
„Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi
sem lett, ami lett” (Ján. 1,3)
„Mert Őbenne
teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és
láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár
fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve
teremttettek” (Kol. 1,16)
„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak
mindenek. [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és
Beléje torkollik a mindenség] Övé a dicsőség mindörökké. [a dicsőség
Neki jár a (világ)korszakokban] Ámen” (Róm. 11,36).
A
démonok is tudták, hogy egyetlen Isten van, de nem tudták, hogy Ő áll velük
szemben: „Ezt e világ [e világkorszak (aion)] fejedelmei [vezetői, uralkodói] közül senki sem ismerte fel, [egy sem
tudta] mert ha felismerték [és ha
tudták] volna, a dicsőség Urát [soha]
nem feszítették volna meg [nem vonták volna kínoszlopra]”
(1Kor. 2,8).
Erről
az Evangélium így számol be: „És ímé [egyszer csak] kiáltanak [vagyis
felkiáltottak, rikoltottak, sikítottak, felordítottak]: mondván Mi közünk te veled [és mi dolgunk van nekünk egymással, mit
akarsz tőlünk, mi bajod velünk] Jézus,
Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy [a kijelölt, az elrendelt] idő előtt meggyötörj minket? [és
megkínozz bennünket]” (Mát. 8,29).
És
ismét: „És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk
veled [Mi közünk egymáshoz], Názáreti
Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts [elpusztíts; megsemmisíts, romlásba
vigyél] minket [a vesztünkre jöttél]?
Tudom [rólad], hogy ki vagy te: az Istennek Szentje. [El innen! Mi bajod velünk,
názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,24).
Jak. 2,20 Akarod-é
pedig tudni, te hiábavaló [ostoba, haszontalan, balgatag]
ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt [vagyis halott; meddő; tehetetlen] »Más fordítás:
Megérted-e, óh te üres, haszontalan, hiábavaló ember, hogy a cselekedet hit nélkül hivalkodó,
tétlen, kárba veszett, haszontalan cselekedet«?*
*Mert: „Krisztus Jézusban… csak az [agapé: vagyis az Isten szerinti] szeretet
által munkálkodó hit számít” (Gal. 5,6).
Jak. 2,21 Avagy
Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, [nem a tettei
alapján (dikaioó): tétetett megigazulttá] felvivén
Izsákot, az ő fiát az [(thüsziasztérion):
áldozati] oltárra?
Jak. 2,22 Látod, hogy a
hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett
teljessé [(teleioó): tökéletessé] a hit [és jutott hite végcélba]*
32 Ez pedig így
történt: „És lőn… az Isten próbára tette Ábrahámot, és
monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.
És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz,
Izsákot, és menj el Mórijának (Jelentése: Jahve gondoskodni fog, Isten
által kiválasztott, kiszemelt;) földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a
hegyek közűl egyen, amelyet mondándok néked” (1 Móz. 22,1-2).
„Abrám
hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki megigazságul” (1 Móz. 15,6).
Miért vitte Ábrahám Izsákot – az ígéret fiát –
feláldozni Isten szavára?: „...Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a
holtakat, és létre hívja a nem létezőket”(Róm. 4,17).
Tehát: „mit mond az Írás? „Hitt [pedig] Ábrahám
az Istennek, [és bízott Benne], és Isten ezt számította be [ezt
tulajdonította] neki igazságul [ez szolgált megigazulására]” (Róm.
4,3).
Mert: „Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot,
próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket
nyerte, Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag;
Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt
példaképen visszanyerte” (Zsid. 11,17-19).
Jak. 2,23 És
beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek [az
Úrnak], és
tulajdoníttatott néki igazságul [vagyis ez
szolgált megigazulására], és
Isten barátjának neveztetett*
*És Isten ma is
barátjának tekinti az Övéit, így szólva hozzájuk: „Ti az én barátaim [(philosz): bizalmas társaim]
vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket
én parancsolok [(entellomai): és meghagyok] néktek” (Ján. 15,14).
Jak. 2,24 Látjátok
tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.
Jak. 2,25
Hasonlatosképen pedig a tisztátalan [(porné): prostituált] Ráháb [Jelentése: féktelenség, tombolás] is, avagy nem
cselekedetekből igazíttatott-é meg [vagyis tétetett igazzá],
amikor a követeket [a hírszerzőket] házába fogadta, és más úton bocsátotta ki [és engedte őket tovább]*
*Ez pedig így
történt: „Józsué, a Nún fia, elkülde Sittimből titkon
két férfiút kémekül, mondván: Menjetek el, tekintsétek meg azt a földet és
Jérikhót. Azok pedig elmenének, és bemenének egy parázna asszonynak házába,
akinek Ráháb vala neve, és ott hálának. Mikor pedig megjelentették ezt Jérikhó
királyának, mondván: Íme, férfiak jöttek ide ez éjszaka az Izráel fiai közül e
földnek kémlelésére; Akkor külde Jérikhó királya Ráhábhoz, mondván: Hozd ki a
férfiakat, akik bementek hozzád, akik házadba mentek, mert azért jöttek, hogy
kikémleljék az egész földet. Az asszony pedig fogá a két férfiút, és elrejté
vala őket, és monda: Úgy van! Bejöttek hozzám a férfiak, de azt sem
tudom, honnan valók voltak. És kimentek e férfiak kapuzáráskor a setétben; nem
tudom, hová mentek a férfiak; siessetek gyorsan utánok, mert utólérhetitek
őket. Pedig ő felhágatta őket a házhéjára (a háztetőre), és elbujtatta
őket a száras len (a lenkóró) közé, amely néki a házhéjára (a
háztetőre) volt kirakva” (Józs. 2,1-6).
Majd: „Alábocsátá azért őket kötélen az ablakon
mert az ő háza a kőkerítés falán vala (azaz a vár falánál volt), és ő a
kőkerítésen lakik vala (vagyis így a várfalnál lakott). És monda nékik:
A hegyre menjetek, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és ott rejtőzködjetek
három napig, amíg visszatérnek az üldözők; azután pedig menjetek a magatok
útján” (Józs. 2,15-16).
És az apostol bizonyságtétele a hit és cselekedetek
összefüggéséről: „Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az
engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta” (Zsid.
11,31)
Jak. 2,26 Mert amiképen
holt a test [(szóma): vagyis
holttest] szellem nélkül [(khórisz): tőle függetlenül, és különválasztva], akképen holt [halott] a hit is cselekedetek nélkül.
