2014. május 7.

Ige: Isten ma is azt mondja: AKAROM! GYÓGYULJ MEG!

 „És jöve hozzá egy bélpoklos, vagyis egy leprás, kérvén Őt, és könyörögve és térdre borulván előtte, mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz, mert képes volnál, hiszen van rá hatalmad, hogy megtisztíts engem.

Jézus pedig könyörületességre indulván, szánalomra gerjedt, és megesett rajta a szíve, és kezét kinyújtva megérinté őt, és közben monda néki: AKAROM, TISZTULJ MEG.

És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle eltűnt róla a poklosság, vagyis elhagyta őt a lepra, és megtisztula.

És erősen megfenyegetvén szigorúan, erélyesen ráparancsolt, és keményen rászólt, azonnal elküldvén őt,

És monda néki: Meglásd, és vigyázz, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel, és ajánld fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nékik, hogy bizonyíték legyen számukra*(Márk. 1,40-44)

*Lukács is bizonyságot tesz a történtektől:Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Erre Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal letisztult róla (és eltávozék tőle) a lepra. Ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik.” De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Luk. 5,12-16)  

Az áldozati törvény pedig így szólt. Vigyen egy bárányt, vagy ha erre nincs módja, akkor két gerlicét, vagy galambfiat: „És készítse el az egyiket a gerlicék közül, vagy galambfiak közül, amelyik az ő módjától telik. Azt, ami kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek az Úr előtt.  Ez a törvénye annak, akin poklos fakadék, vagyis lepra van, de akinek nincs módja az ő megtisztulásánál” (3Móz 14,30-33)




Ím itt jön Ő

93-as ZSOLTÁR.

Uram! Hirdetem Igédet.

 Ajkaimmal hirdetem a te szádnak minden szavát” (Zsolt. 119,13)


Megvallás:

Atyám, a Te Igéd a részemmé vált, szétárad a vérkeringésemmel. Testem minden sejtjéhez eljut, felépíti és helyreállítja a testemet. A Te Igéd testté lett, mert kiküldted, és az meggyógyított engem. (Jakab 1:21; Zsoltár 107:20; Példabeszédek 13:3)

Charles Capps: Isten gyógyszere.


Ne szóld meg testvéredet!

„Ne szóljátok meg egymást, testvéreim. Aki testvérét megszólja, vagy ítélkezik felette, az a törvény ellen szól, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12)


Victoria Osteen: Irgalmas Atya

103,10 Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
103,13 Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. (Zsoltárok)

Amikor tizenhat éves voltam, apukám megengedte, hogy autóval menjek a közeli kisboltba. „Egyenesen a boltba menj, vásárolj be, és rögtön gyere haza. Ne vegyél föl útközben barátnőket, csak a boltig vezess és vissza” – mondta mindig.

Egy alkalommal figyelmeztetett, hogy a vezető melletti ülés ablaka elromlott, és nem szabad használni, amíg meg nem javítják. „Oké Apa” – mondtam mosolyogva, és búcsú puszit intettem neki. Majd jó tizenhatéves módjára rögtön a legjobb barátnőmék háza felé vettem az irányt. Amikor bepattant az autóba, mint felelősségteljes ifjú hölgy, elmondtam neki, hogy az ablakot nem szabad használni. Körülbelül egy háztömbnyit mentünk, amikor észrevettünk egy ismerős fiút, és köszönni akartunk neki. (Nem akartunk ám villantani előtte, hogy én vezetek, á dehogy…)

„Húzd le az ablakot” – mondtam a barátnőmnek.

Mire ő: „De apukád nem azt mondta, hogy nem szabad lehúzni?”

„Nem lesz semmi baj, csak lassan csináld” – okítottam.

A barátnőm letekerte az ablakot, köszöntünk a srácnak, aki látszólag teljesen le volt nyűgözve attól, hogy én vezetek, és megpróbáltunk nagyon felnőttnek és nagyon menőnek látszani. Minden rendben is volt mindaddig, amíg a barátnőm nem kezdte el felhúzni az ablakot, mert abban a pillanatban szilánkok milliói repültek szanaszét! Azt kívántam, bárcsak visszapörgethetnénk az időt!

Azonnal hazavezettem, és a barátnőmmel együtt odaálltam apukám elé. Töredelmesen bevallottam, mi történt.

Mivel tudtam, hogy apukám szeret engem, ezért elmertem neki mondani az egész történetet. Amikor bevallottam, hogy engedetlen voltam, apukám rögtön megbocsátott. Természetesen csalódott volt, de ez semmit sem változatott az irántam érzett szeretetén. Később nem dörgölte az orrom alá, és nem ez a hiba határozta meg a szemében az értékemet. Úgy döntött, hogy a legjobbat hiszi felőlem.

Talán a te édesapád nem ilyen volt, mint az enyém, és emiatt nehezen tudod elképzelni, hogy Isten ilyen irgalmas és megbocsátó. Lehet, hogy pont most érkezett el az idő, hogy újrafogalmazd a szeretetről alkotott elképzelésedet. Tudod, Isten szeretete és irgalma meghalad minden emberi szeretetet. Ő mindig kedves, türelmes, igazságos és megbocsátó (1 Korinthus 13:4-7). Ha sírsz, veled együtt sír (Zsidók 4:15); ha nevetsz, veled együtt nevet. A gyönyörűsége vagy, és vágyik egy szeretet-kapcsolatra veled. Örömét leli benned (Zofóniás 3:17), és most is mosolyog rád, amint ezeket a sorokat olvasod.

Ne hagyd, hogy a félelem visszatartson Mennyei Atyádtól, amikor hibát követsz el. Hívd segítségül az Ő nevét. Menj bátran az Ő jelenlétébe (Zsidók 4:16). Valld meg a hibádat, és engedd, hogy szeressen, megújítson, kiárassza rád kegyelmét, jóindulatát és irgalmát!

Victoria Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/231-irgalmas-atya.html

Kutless - Everything I Need magyarul

Morzsák az élet kenyeréből

Összegyűjtötte: Vida Sándor


A legjobb orvosság minden fájdalomban: Nézz csak fel Jézusod keresztjére nyomban!


Reinhard Bonnkétól: A kioldó zsinór

Képzeljük el, amint két ejtőernyős egyszerre ugrik ki a repülőgépből. Mindkettő ejtőernyővel, természetesen. Az egyikük zuhanás közben összekulcsolja a karjait, figyelmen kívül hagyja a kioldózsinórt, és azt mondja magában: „Az ejtőernyő teljes védelmet biztosít számomra.” Még közvetlenül a földbe csapódáskor is ezt mondogatja, és szörnyethal. A másik azonban tudja, hogy csak akkor van biztonságban, ha megtesz valamit. Meghúzza hát a kioldózsinórt, és biztonságban földet ér.

Sok mindent tudhatunk a keresztény hitről. Tisztelhetjük Jézust, és egyet is érthetünk azzal, hogy amit tett a kereszten, az válasz a szükségeinkre. Azonban amíg nem kérjük tudatosan a segítségét, és nem szánjuk oda az életünket neki, ez a tudás olyan, mint a becsukott ejtőernyővel való zuhanás. Sürgősen tennünk kell valamit: meg kell húznunk a kioldózsinórt, míg van rá időnk. Mit jelent meghúzni a kioldózsinórt? „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róma 10,13) Ennél többet nem tudunk, de nem is kell tennünk. Senki nem üdvözítheti önmagát - csak annyit tehetünk, hogy hittel elfogadjuk, amit Jézus a kereszten elvégzett.


Lydia magazin


Irma Nyári


Repülj mint sas ...

2014. május 5.

Júdás levele: az Úr eljövetele előtti időszakról

Júd. 1,1 Júdás [jelentése: bizonyságtevő, akiért hálát adnak], Jézus Krisztusnak (rab)szolgája. Jakabnak [Jelentése: mást kiszorító, más helyébe lépő] pedig atyafia, [testvére, köszöntését küldi] az elhívottaknak [azoknak, akik elfogadták a meghívást]. Akik az Atya Istentől [és az Atya Istenben] megszenteltettek [és szentté lettek, akiket Isten az Úr Jézus vére által megtisztított, hogy alkalmassá váljanak a Vele való közösségre]. És Jézus Krisztustól megtartattak [és Jézus Krisztusban megőrzöttek].

Júd. 1,2 Irgalmasság, [(eleosz): vagyis gyengéd, szerető irgalom, és könyörületesség], békesség [(eiréné): vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] és [(agapé): Isten szerinti] szeretet adassék néktek [és töltsön be titeket] bőségesen.

Júd. 1,3 Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, [(szpúdé): és azon fáradozom], hogy írjak néktek a közös üdvösség [(szótéria): vagyis a bűnbocsánat, megmenekülés, megszabadítás, jólét, egészség, megtartatás] felől, kénytelen voltam, [és szükségesnek láttam] hogy intőleg írjak néktek, [hogy báto­rítsalak, buzdítsalak titeket] hogy tusakodjatok [(epagónidzomai): küzdjetek, és elszántan harcoljatok] a hitért, amely egyszer [s mindenkorra] a szenteknek adatott.

Júd. 1,4 Mert belopózkodtak [(pareiszdünó): beférkőztek, és észrevétlenül befurakodtak] valami emberek, [(tisz ti anthróposz): bizonyos személyek] akik régen előre beírattak [(palai prographó): és akik régóta elő vannak jegyezve, és ősidők óta elrendeltettek] ezen ítéletre, [(túto krima): és előre kijelöltettek erre az elmarasztaló ítéletre, és büntetésre]. Istentelenek, vagyis [(aszebész): Isten nélkül élők, elvetemültek] kik a mi Istenünknek kegyelmét [(kharisz): Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú gondoskodását] bujálkodásra fordítják [(aszelgeia metatithémi): arcátlanul megváltoztatják, átalakítják, és mássá teszik, és ezzel más helyzetbe visznek], és az egyetlen Istent és uralkodót, a mi Jézus Krisztusunkat megtagadják [(arneomai): és elutasítják].

Júd. 1,5 Eszetekbe juttatom, mert emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már [(eidó oida): ismertétek, tisztában voltatok vele], és tudjátok, hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből [ptah szellemének házából, vagyis evilágból] kiszabadította, [és kimentette]. Viszontag (deuterosz): utána, másodszor már] azokat, akik nem hittek, elvesztette, vagyis [(apollümi): hagyta, hogy tulajdonából elkerüljön].

Júd. 1,6 És [azokat] az angyalokat is, akik nem tartották [és nem becsülték] meg fejedelemségüket [a maguk eredeti rendjét, és saját hatáskörüket], hanem elhagyták az ő [(apoleipó): saját] lakóhelyüket, [(heauton): a saját dicsőséges mennyei testüket] a nagy nap [(kriszisz)] ítéletére örök [(aidiosz deszmon deszmosz): érzékelhetetlen, és láthatatlan] bilincseken, sötétségben [(téreó): őrizetbe] tartotta.

Júd. 1,7 Miképen, és [(hósz): ahogyan] Sodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, elpusztulás, hasadék, szakadék]  és a körültök lévő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan [(troposz): hasonló módon] paráználkodtak [(ekporneuó): átadták magukat a fajtalankodásnak, és ugyanúgy feslett életet éltek], és más hústest után jártak, [egy másik ember teste után rohantak érzéki vággyal; másféle hústest utáni kívánság hajtotta őket; és természetellenes gyönyöröket hajhásztak] például vannak előttünk, [például szolgálnak] örök [soha meg nem szűnő] tűznek büntetését szenvedvén.

Júd. 1,8 Hasonlóképen mégis ezek is álomba [képtelen tanításokba] merülvén, a (hús)testet [a húsukat] megfertőztetik [(miainó): beszennyezik, bemocskolják, meggyalázzák], a hatalmasságot [(küriotész): felsõbbséget] megvetik [(atheteó): visszautasítják, semmibe veszik], és a méltóságokat [(doxa): tekintélyeket] káromolják [(blaszphémeó): becsmérelik, rágalmazzák, szitkozódnak, rágalmat terjesztenek, gyalázzák, gonoszul beszélnek róluk].

[Más fordítás: hasonlóképpen ezek a beteg álmokat kergetök mindenek ellenére beszennyezik a hústestüket, és a föléjük helyezett urakat elvetik, az uralkodó hatalmat megvetik, s a dicsőségben élőket káromolják].

Júd. 1,9 Pedig Mihály [jelentése: kicsoda olyan, mint Isten] arkangyal, mikor az ördöggel [(diabolosz): vádló, rágalmazó, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló; Sátán másik neve] vitatkozván Mózes holtteste felett vetélkedett, [(diakrinó): az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes holttestéért] nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr.

Júd. 1,10 Ezek pedig azokat káromolják, [(blaszphémeó): Istent káromolva szitkozódnak, becsmérelnek, gonoszul beszélnek azokról] amiket nem tudnak. Amiket pedig természet szerint tudnak, [(phüszikósz): természetükből adódóan, ösztönösen megértenek] mint az oktalan [(alogosz) értelem nélküli] állatok [(dzóon): élőlények], azok által [megrontják magukat; romlásukra válnak] megromolnak [(phtheiró): eltévelyednek, csábítás áldozatául esnek, és abba belepusztulnak].

Júd. 1,11 Jaj nékik! Mert a Kain [jelentése: szerzemény, nyereség, birtoklás, alkotott, képmás (hodosz): életmódjának] útján indultak el, és [(poreuomai): járnak]. És a Bálám [jelentése: a nép elnyelője, megrontója] tévelygéseivel [(plané: megtévesztéssel, kijátszással] bérért [miszthosz): díjazásért, jutalomért] szakadtak ki, és a Kóré [jelentése: kopár, sivár] ellenkezésével [(antilogia): ellentmondásával, és lázadása szerint] vesztek [(apollümi): pusztultak] el.

Júd. 1,12 Ezek szennyfoltok [(szpilasz): szégyenfoltokként ülnek ott] a ti [(agapaisz): szeretetlakomáitokon], és szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül [(aphobósz): félelem nélkül, szemérmetlenül] veletek [(szüneuókheomai): együtt] lakmároznak, [(heauton) egyedül saját] magukat [(poimainó): pásztorként legeltetve, jóllakatva, dédelgetve] hízlalják. Víztelen, [(anüdrosz): száraz, esőt nem adó] szelektől hányt-vetett [(anemosz peripheró): égtájak felé körülhordozott] fellegek. Elhervadt [(phthinopórinosz): őszi, hervadt, és elszáradt], gyümölcstelen [(akarposz): terméketlen, meddő, haszontalan, eredménytelen], kétszer meghalt és tőből [(ekridzoó): gyökerestül] kiszaggatott fák.

[Más fordítás: Olyanok ezek az emberek, mint a piszkos folt a ruhán, vagy a vízben lévő, és a felszinen nem látható sziklazátony, amelyen hajótörést lehet szenvedni, amikor veletek együtt vacsoráznak a gyülekezetben. Szemtelenül együtt esznek veletek, de csak magukat hizlalják. Olyanok, mint a szél kergette / a szél sodorta / felhők, amikből nem esik egy csöpp eső sem / víz nélkül valók /. Mint a terméketlen gyümölcsfák, amiket késő ősszel gyökerestül / kiszakítva / kivágnak - így kétszeresen is elpusztulnak].

Júd. 1,13 Tengernek megvadult habjai, [(agriosz küma): tajtékzó, vad, dühöngő hullámai] a maguk rútságát [(aiszkhüné): saját szégyenüket, gyalázatukat, hitványságukat] tajtékozók; tévelygő bolygócsillagok, akiknek a sötétség [(szkotosz): vakság, tudatlanság] homálya van fenntartva örökre.

Júd. 1,14 Ezekről is prófétált pedig Énok [jelentése: odaszánt, odaszentelt, beavatott], aki Ádámtól [jelentése: vörös földből való ember] fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött [(erkhomai): eljön, megérkezik] az Úr az ő sok ezer [(müriasz): megszámlálhatatlan] szentjével [szentjeinek tízezreivel].

Júd. 1,15 Hogy ítéletet tartson mindenek [mindenki] felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségüknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, [és amelyet istentelenül elkövettek]. És minden kemény beszédért, [és káromló szóért] amelyet az istentelen bűnösök [vagyis az Isten nélkül élő céltévesztők] szóltak ő ellene.

[Más fordítás: Hogy (kriszisz): igazságos döntést hozzon mindenkivel szemben. És (exelegkhó): rábizonyítsa, fölfedje, és bizonyítékkal nyilvánvalóvá tegye (aszebész): hitetlenségüket, istentelen módon való, Isten nélküli életüket, és ebből fakadó (ergon): minden cselekedetüket, teljesítményüket és alkotásaikat. És minden (szklérosz): kemény, durva, kegyetlen szót, amelyet a hitetlen, Isten nélkül élők, a (hamartólosz): a célt eltévesztők szóltak Őellene].

Júd. 1,16 Ezek zúgolódók, [(goggüsztész): morgolódók] panaszolkodók, [(mempszimoirosz): sorsukkal elégedetlenek, és sorsuk ellen lázadó panaszkodók, akik a sorsot hibáztatják, és állandóan siránkoznak, és zúgolódnak végzetük miatt]. A maguk kívánságai szerint [(epithümia): és vágyaik, szenvedélyeik szerint] járnak, és [szenvedélyeiktől vezettetve élnek]. Szájuk kevélységet szól, [(hüperogkosz laleó):  kevély, fellengzős, fennhéjázó arcátlan fecsegésük dagadó áradat] haszonlesésből személyimádók [(ópheleia proszópon): érdekből csodálva személyeket, és dicsőítve hajbókolnak nekik, csakhogy hasznot húzzanak].

Júd. 1,17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről [(réma): kijelentett Igékről], amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai [(proereó): előre] megmondottak.

Júd. 1,18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben [(eszkhatosz): az idők végén, a létkor befejeződésekor] lesznek csúfolódók [(empaiktész): gúnyolódók], akik az ő [(heauton): saját] istentelen [(aszebeia): Isten nélküli, hitetlen] kívánságai [(epithümia): vágyai, szenvedélyei] szerint járnak, [akik Isten nélküli vágyaik szerinti (poreuomai): életmódot folytatnak].

Júd. 1,19 Ezek azok, akik különszakadnak [szakadásokat támasztanak, testi emberek, akik válaszfalakat emelnek, elkülönítik magukat], érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem.

Júd. 1,20 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Szellemben,

Júd. 1,21 Tartsátok [és őrizzétek] meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát [gyengéd, szerető irgalmát] az örök életre.

Júd. 1,22 És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket.

[Más fordítás: Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, győzzétek meg őket, ha még ingadoznak, némelyeket pedig utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak].

Júd. 1,23 Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, amelyet a hústest beszennyezett [(miszeó): undorodva még a hústól bemocskolt köntösüket is].

Júd. 1,24 Annak pedig, aki [(dünamai): képes, mert van hatalma] titeket a bűntől [(aptaisztosz): botlás nélküliekként, a botlástól, eleséstől] megőrízhet, [(phülasszó): vigyázással és erővel megoltalmazhat] és az ő dicsősége [(doxa katenópion): fényességes, ragyogó színe] elé állíthat feddhetetlenségben [(amómosz): hibátlanul, kifogástalanul, feddhetetlenül, megtámadhatatlanul] nagy örömmel [(agalliaszisz): kitörő örömujjongással].

Júd. 1,25 Az egyedül [(monosz): az egyetlen] bölcs Istennek, a mi [(szótér): szabadító, megmentő, üdvözítő, védő, pártfogó, gyógyító] megtartónknak, dicsőség, [(doxa): tisztelet, méltóság, fenség, dicséret, imádás] nagyság, erő és hatalom [öröktől fogva] most és mindörökké. Ámen.



Áldd lelkem Istened

Éjféli Kiáltás Misszió

Uram, olyan szeretetet adj a szívünkbe, ami türelmes!


Mai Ige

„Õrültség ugyanazokat az ostoba dolgokat tenni, mint mindenki más, és közben kedvezõbb eredményeket remélni. Térj észre!”
Idézet a "Győzelem a függőség felett" c. kiadványból

www.maiige.hu


Keresztény szemmel

Részl. R.A.Benett :A hit tápláléka c. könyvéből


Keresztény szépségportál

A legnagyobb függőségünk, hogy a problémáinkról beszélünk. Törjük meg ezt a szokást. Beszéljünk az örömeinkről! Rita Schiano

www.keresztenyszepsegportal.hu


Küldd Szentlelked

Lydia magazin


Irma Nyári


Rozsa Nemes Nagy


Keresztény Filmek


Oly Nagy Vagy Urunk - Heaven`s Rehearsal-Toronto

2014. május 4.

Ige: Lehetsz-e nyugtalan a szeretted miatt?

Pál apostol vallomása:

 „Mikor pedig Troásba mentem és megérkeztem* a Krisztus evangéliuma ügyében, hogy Krisztus örömüzenetét hirdessem, és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt szellememnek nyugodalma. Semmi nyugtot nem hagyott a szellemem, nem „oldódott fel”, nem „engedett ki”, „feszült maradt”, mivelhogy nem találtam ott Tituszt, az én atyámfiát, az én testvéremet**
Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába (2 Kor. 2,12-13)

*Troásba menetelük pedig így történt: „Eljárván pedig Frigiát és Galáczia tartományát, mivelhogy eltiltatnak a Szent Szellemtől, hogy az igét Ázsiában hirdessék, Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Szellem. Áthaladván azért Misián, lemennek Troásba” (Csel. 16,6-8).

**Az apostol megvallása: „De az Isten, a megalázottak vigasztalója, minket is megvigasztalt Titus megjöttével. Sőt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ti vigasztaltátok meg, hírül hozván nékünk a ti kívánkozástokat, a ti kesergésteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat; úgyhogy én mégjobban örvendeztem” (2 Kor. 7,6-7).




Ünnepeld Jézust, ünnepeld.

Kik a boldogok.

A győztes Úr bátorítása

 „… E világon nyomorúságtok lészen, mert szorongatástok lesz; üldözést szenvedtek; és a világban megpróbáltatások érnek titeket. De bízzatok: én legyőztem a világot, és a világ legyőzve áll alattam (Ján. 16,33)


Az Úr ígérete:

Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után (és ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), amely napon ott áll elszéledt juhai között (amelyek szét voltak szóródva); így tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek s borúnak napján. Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; és a kövérre és erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, ahogy kell” (Ezék. 34,12.16)

És az Úr beteljesítette szavát Krisztusban!




Vida Sándor: Mézcseppek:

Aki az apró lépések helyett ,,nagyot akar szakítani,, , az a szolgálatra, a fejlődés alapvető törvényére mond nemet.


Emlékezzünk!

Krisztus szolgáiként arra hivattunk el, hogy emlékezzünk, kié vagyunk.
Istenhez tartozunk. Van családunk a földön, de Isten gyermekei vagyunk.
Isten szeret bennünket, és a legjobbat akarja nekünk.

Úgy adhatunk tiszteletet Istennek, hogy úgy élünk, mint Krisztust szerető, és követő emberek. /Justin Sharp/


Az áldások kegyelemből vannak


2

A Teremtő, és a teremtmény

A megváltó szeretetben nem válik szét a nyomorult teremtmény meg a diadalmas Isten. Éppen a személyt kell figyelemmel szeretni és megkülönböztetve, a nagy Teremtő nevében. Nem kiszámítottan, egyengetve holmi égi karriereket. A hitnek legtöbbet a hit karrieristái ártanak.

/Jókai Anna/


Reinhard Bonnke: Az életről

Az élet olyan, mint az elektromos áram - ahhoz, hogy létrejöjjön, áramfejlesztőre van szükség. A pénz, az alkohol, a divatos cuccok, a laza erkölcsök „nem fejlesztenek áramot”. Bár azt mondják, a pénz boldogít, ez nem más, mint egy ezerszer megcáfolt hazugság. Amik az életben igazán fontosak, azok soha nem dolgok. A legdrágább kincsekkel telerakott kastély sem hoz létre életet. A festmények, szobrok, ékszerek nem élnek, és nem adhatnak életet. Hollywood is csak illúziókat teremt. Az élet egyetlen forrásból fakad, annak Teremtőjétől, Jézus Krisztustól. Ő mondta: „Én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!” (János 10,10). A hívő élet nem csak prédikációkról meg hallelujázásról szól, hanem JÉZUSRÓL, JÉZUSRÓL és még egyszer JÉZUSRÓL! „Aki hisz bennem, ha meghal is, él.” 
Szilvia Péter Szabó


Isten Szeretete

Amikor a Szent Szellem bennünk él és munkálkodik, akkor Krisztus elméje működik bennünk. (Joyce Meyer)


Hit Gyülekezete-Indul már

Isten szeretete - Jesus Culture

2014. május 3.

Ige: Isten megtérésre hív!

 „De te a te keménységed, konokságod, kőszívűséged, érzéketlenséged; megátalkodottságod; gondolkozásmód megváltoztatást nem akarásod, és meg nem tért, megátalkodott, és új látásra térni nem akaró szíved, vagyis bensőd szerint gyűjtesz és halmozol magadnak haragot* a haragnak és az Isten igaz ítélete, azaz igazságos döntése kijelentésének, megnyilvánulásának, lelepleződésének napjára.

Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint*(Róm. 2,5-6)

*És hogy milyen cselekedetek alapján fizet az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te életedet, ő tudja? És kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet” (Péld. 24,11).

Elihu így szól Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12).

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8)

„Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „… atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a hústest cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)

A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 33,6-9)



A Mester itt van ma is gyógyít

Mese a szegény varrónőről