Aki imádkozva tanulmányozza az Igét, szembesül azzal a ténnyel, hogy Jézus sehol sem említi a hitet vagy a bizalmat, amikor nevének használatáról beszél — csupán jövő időbe teszi.
Vegyük példaként a Márk 16:17–18 verseket:
„Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólanak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik, betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.”
Ennek a szó szerinti fordítása így hangzik: „A hívők ezeket a dolgokat fogják megtenni az én nevemben.”
Magától értetődő, hogy csakis a hívőknek van meg az a joguk, hogy használják Jézus nevét. Az Ő nevének használati joga az egyházra ruházott áldás. Olyan jog, amivel Isten minden gyermeke rendelkezik.
Nekünk négyszeres jogunk van arra, hogy használjuk e nevet.
Először, mi beleszülettünk Isten családjába, és a név a családhoz tartozik.
Másodszor, belekeresztelkedtünk a névbe, és mivel be vagyunk keresztelve a névbe, magába Krisztusba vagyunk bekeresztelkedve.
Harmadszor, Jézus nekünk adományozta, meghatalmazást adott nekünk erre.
Negyedszer, nekünk, mint követeknek, küldetésünk van arra, hogy hirdessük a nevet a nemzetek között.
Mivel ez a hatalom ránk lett ruházva, mi Krisztus képviselőiként cselekszünk.
Tesszük ezt először a születési jogunk alapján; másodszor azon az alapon, hogy be vagyunk keresztelve ebbe a névbe; és harmadszor, mivel törvényes joggal vagyunk felruházva, hogy használjuk ezt a nevet.
Végül azon az alapon, hogy mint követeknek, küldetésünk van arra, hogy hirdessük ezt a nevet a nemzetek között.
Én nem értem, miért kellene valami különleges hit ahhoz, hogy használjuk Jézus nevét, hiszen ez a név már törvényesen a miénk.
Ha lenne ezer dollárom a bankban, nem volna szükséges semmilyen tudatos hitcselekedet ahhoz, hogy kiállíthassak egy csekket száz dollárról. Ha viszont ezeregyszáz dollárt akarnék kivenni az ezer dolláros bankbetétemről, ez esetben már hitre lenne szükségem.
Néhányunkkal bizony megtörtént már az a kellemetlenség, hogy túlléptük a földi bankszámlánkat, Jézus Krisztus befejezett műve által viszont a mennyei bankban olyan betétünk van, amit lehetetlen túllépnünk.
Ez már a miénk. Ez a mi áldásunk, ez örökre a miénk. Hála ezért Istennek!
Ha te gyermek vagy, akkor Istennek örököse vagy — Krisztusnak pedig társörököse —, megvan a jogod, hogy használd Jézus nevét. A családban elfoglalt helyed adja ezt a jogot, hogy használhatod e nevet.
Hiszem, hogy eljön az idő, amikor hívők sokasága éli majd ezt az egyszerű hitéletet. Ösztönösen, szinte napról napra, ebben a fenti világban fognak élni, ahol meglátják majd, hogy Jézus nevében ugyanannak az erőnek és hatalomnak teljességében vannak, amiben Krisztus volt, amikor itt járt a földön.
Mi még csak a csecsemőkor állapotában vagyunk. Azzal próbálkozunk, hogy legyen hitünk, megpróbálunk hinni, és amikor összejövünk alkalmainkon, mindenki a másikat sürgeti valami olyan dolog megtételére, amit maga sem tesz meg.
Sokszor úgy tűnik, mintha csak játszadoznánk egymást ugratva.
Olyan igei kifejezéseket és magasztos hangzású frázisokat használunk, amik semmit sem jelentenek belső tudatunknak.
Hála Istennek, néhányunk már kezdi meglátni ezt az új világosságot, ami azonban csak akkor jön, ha alaposan tanulmányozzuk és valóban átgondoljuk ezt a problémát.
Túl sokan vannak, akik hallgatják a prédikátorokat, állandóan csak hallgatják őket, de sohasem emésztik meg a hallottakat, sohasem gondolkodnak önállóan — őket hívta így Jézus: az Ige hallgatói és nem megtartói.
Abban a pillanatban, ha valaki valóban átgondolja ezt a problémát, a Krisztusban való élet egy új világába fog felemelkedni, és valóban uralkodni kezd az élet birodalmában.
Akkor majd képes lesz szembeszállni a démonokkal és a betegségekkel, és le is fogja győzni azokat. Élvezni fogja majd Krisztus befejezett munkájának gyümölcsét, és belép az Ő örökségének a gazdagságába.
Jézus van e névben
Ő maga az a név.
Mindaz ami Ő volt, mindaz amit tett, mindaz ami Ő jelenleg, és mindaz, ami Ő valaha is lesz — benne van e névben most.
Megszerezte a gyógyulást; Ő a gyógyulás a számunkra most.
Kielégítette az igazság követelményeit, és Ő lett a mi igazságunk — Ő a mi igazságunk most.
Lement, át a halálon és életre kelt, Ő a mi életünk most.
Ő adott nekünk életet — Ő maga az az élet, amit adott nekünk.
Ő a gyógyulás, Ő az egészség, Ő a győzelem, Ő a mi mindenünk és Ő van mindenben.
E név a gyógyulás
És amikor megadta nekünk azt a jogot, hogy használjuk az Ő nevét a betegek gyógyításában, ez egyszerűen azért történt, hogy a név használatával előhozhassuk az Ő befejezett munkájának a teljességét, hogy a rászorult emberek megtudják, e név használatában az élő, gyógyító Krisztus van jelen.
Nem arról van szó, hogy próbáljunk meg hinni, sem arról, hogy próbáljuk meg megszerezni a gyógyulást.
A hit szükségtelenné válik a szó jelenlegi értelmében.
A gyógyulás már a miénk; ez a név teszi elérhetővé számunkra.
Ez a név a miénk, és ebben a névben található minden segítség, minden győzelem, minden erő, minden egészség.
Ne próbálkozz; ne erőlködj — egyszerűen csak használd a nevet.
Használd ezt a nevet olyan szabadon, ahogy a csekkfüzetedet használod.
A pénz letétbe van helyezve; ezért a csekk kitöltéséhez nem szükséges valamiféle különleges hit; pontosabban nem vagy tudatában annak, hogy hitet alkalmazol, bár azt teszed.
Jézus nevének használatában is hitet gyakorolsz — ez az ösztönös hit, az a fajta hit, amit olyan bizonyságok hoztak nekünk, amelyek a kétség árnyékát is kiszorítják.
Minden másfajta hit természetellenes.
Jézus Krisztus második eljövetelekor részünkről a hitnek semmiféle cselekedetére nem lesz szükség ahhoz, hogy elváltozzunk; semmiféle erőfeszítésre nem lesz szükségünk, hogy elfogadjuk a halhatatlanságot — egyszerűen csak halhatatlanná válunk — el fogunk változni.
Ez benne van a tervben, Isten örök programjában. Nem lesz szükség különleges hitre a feltámadáshoz — a feltámadás benne van a programban.
Az Ő terve
Ha megértenénk az Ő mának szóló programját, a betegek abban a pillanatban meggyógyulnának, amint a betegség megérinti őket.
„Ha annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti [vagyis meggyógyítja] a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által.”
Ez itt nem a feltámadásunkra vonatkozik; ez a testünkre vonatkozik mostani állapotában (a halandó azt jelenti, ki van téve a halálnak). A mi testünk a sírban nem lesz halandó, hiszen már meghalt, sem a szellemünk nem marad a halott testben.
Ez a terv egy része — a Szellem e célból lakik bennünk.
Nem az egyedüli cél, de az egyik oka az Ő bennünk lakozásának, hogy meggyógyítsa a mi fizikai testünket azokból a betegségekből, amik folytonosan ránk próbálnak akaszkodni.
Amikor megértjük ezt, nem próbálkozunk majd azzal, hogy hitet gyakoroljunk a gyógyulásunk vagy bármilyen más szükségletünk átvételekor — mert egyszerűen fel fogjuk ismerni azt a tényt, hogy a gyógyulás, a szükségleteink betöltése benne van a programban, része a programnak és elfogadjuk azt, ami már hozzánk tartozik.
Vegyük például ezt az Igét:
„Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk; akinek sebeivel gyógyultatok meg” , vagyis akinek sebeivel mi gyógyultunk meg.
Ő vitte fel a mi bűneinket az Ő testében a fára és Ő azok miatt a bűnök miatt halt meg, mi pedig hisszük, hogy meghaltunk Ővele együtt — így nem kell újra meghalnunk a bűnnek.
Életre keltünk
Ő életre kelt és mi életre keltünk Vele együtt.
Meghaltunk a bűneinknek, meghaltunk a régi természetünknek, meghaltunk a betegségeinknek, és feltámadtunk az Ő életének teljességében. Megszabadultunk régi bűnös természetünktől, megszabadultunk azoktól a bűnöktől, amiket valaha elkövettünk, és megszabadultunk betegségeinktől.
Amint megértjük ezt, amint tudatára ébredünk annak, hogy a mi régi bűnös természetünknek semmi joga, semmi hatalma sincs arra, hogy uralkodjék felettünk, mivelhogy halott; akkor nem fogadjuk el többé a sátán hamisítványát, amit tudatlanságunk miatt próbál ránk erőltetni. Nem fogadjuk el a múltban elkövetett bűneink miatt való kárhoztatást sem, mert Krisztus azokat már elhordozta, és nekünk azokat már sohasem kell újra hordoznunk. Kárhoztatást sem kell elszenvednünk miattuk, mert Ő kárhozatra ment miattuk, és elhordozta azokat.
Következésképpen mi már szabadok vagyunk, és nincsen azért immár semmi kárhoztatásunk nekünk, akik Krisztus Jézusban vagyunk.
Ugyanez igaz a betegségeinkre is. „Betegségeinket Ő viselte és fájdalmainkat hordozta.” (Ésaiás 53:4)
Őt tették beteggé miértünk, és Ő viselte el a mi betegségeinket; amikor feltámadt, a betegség uralma megszűnt. Ő pedig feltámadt, életre kelt, megszabadulván a betegség hatalmától.
Most már semmi joga a betegségnek, hogy ránk erőltesse magát, a sátánnak pedig semmiféle joga nincs arra, hogy bármilyen betegséget helyezzen ránk.
Szabadok vagyunk!
Amikor jönnek ezek a betegségek és bajok, ezeket éppen úgy kell kezelnünk, ahogy a múltbéli bűneinkkel is tesszük.
Lehet, hogy az ördög megpróbál minket kárhoztatás alá helyezni oly módon, hogy felidézi előttünk múltbéli bűneinket, mi azonban azt mondjuk neki: „Sátán, nincs nekünk már semmi kárhoztatásunk, mert mi Jézus Krisztusban vagyunk. Ő elbánt már azokkal a bűnökkel és eltörölte azokat, és te már nem tudod azokat előhozni. A bűnök fényképét előhozhatod, de magukat a bűnöket nem, mivel azok már el lettek törölve.”
Törvényes jogaim
Amikor az ördög megpróbál betegségeket helyezni rám, jogom van azt mondani neki: „Sátán, ezeket a betegségeket Jézus az Ő testében már elhordozta, neked nincs jogod arra, hogy előhozd ezek fényképeit és ezekkel ijesztgess engem.”
„Azok a betegségek feltétel nélkül meg lettek semmisítve, én pedig éppúgy szabad vagyok a betegségtől, mint Jézus teste, amikor feltámadt a halálból. Mivel én Jézus Krisztusban vagyok, te nem teheted rám ezeket.”
És ha a sátán esetleg megtámadná a testemet, nekem csak annyit kell tennem, hogy felhívom az én Atyám figyelmét a fent említett tényre, a betegségnek pedig el kell mennie, hiszen én már szabad vagyok!
Tudom, hogy „az Ő sebeivel én meggyógyultam”.
Ha meggyógyultam, egészséges vagyok.
Tudom, hogy az Ő feltámadása által én megigazultam, és nincs szükségem arra, hogy újra megigazuljak. Én már igaz vagyok!
Tudom, hogy az Ő élete által életre keltem, és én élek!
Tudom, hogy én meghaltam Vele együtt; tudom, hogy feltámadtam Vele együtt; és tudom, hogy én Őbenne vagyok.
Tudom, hogy az Ő sebeivel meggyógyultam, ha pedig meggyógyultam, akkor én egészséges vagyok. Hála Istennek!
Nekem már semmit sem kell tennem a gyógyulásomért, mint ahogy semmit sem kell tennem a feltámadásomért, mert Ő az én feltámadásom! Ő az én gyógyulásom!
Ő mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet!”
Ő az én feltámadásom; Ő az én életem; Ő az én gyógyulásom; Ő az én egészségem; Ő az én győzelmem; Ő a mindenem, és Ő van jelen mindenben.
Most egyszerűen csak elismerem azt a tényt, hogy Ő meggyógyított engem az Ő helyettesítő munkája során, és ennek köszönhetően én már meggyógyultam.
Eljön az idő, mikor ez a fajta tudás olyan elterjedt lesz, hogy azok a férfiak és nők, akik Krisztusban vannak és Őbenne járnak, abban a pillanatban meggyógyulnak majd, ahogy megtámadja őket a betegség. Tökéletes egészségben élnek majd, testileg éppúgy, mint lelkileg és szellemileg.
Így fognak élni, míg testük el nem használódik, és aztán elalszanak Krisztusban.
Éppúgy nem szükséges, hogy testünkben betegséget hordozzunk, mint ahogy nem szükséges, hogy szellemünkben meg nem bocsátott bűnt hordozzunk.
Az Ő Igéje igaz
Abban a pillanatban, amikor megvallom bűneimet, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneimet, és amikor Ő megbocsát nekem, akkor nekem meg van bocsátva.
Ugyanilyen alapon, amikor megvallom, hogy a sátán betegséget vagy gyengeséget tett rám, Ő hű és igaz, hogy abban a pillanatban meggyógyítson engem, és én már meg is gyógyultam!
Ő meggyógyított engem a bűnömből, most meggyógyít a betegségemből — hisz mindkettő ugyanabból a forrásból származik.
Nincs szükség erőlködésre, nem kell véget nem érő harcot folytatnunk a hitért.
Nekünk birtokunkban van az írott Ige, és Isten örökkön örökké fennálló trónja kezeskedik érte.
Az Ige éppúgy nem vallhat kudarcot, mint ahogy Isten sem vallhat kudarcot, és amikor megvallom bűneimet, bűnbocsánatot nyerek.
Ha én ezt elutasítom, ha ezt kétségbe vonom, elutasításommal, illetve kétkedésemmel kinyilvánítom, hogy Isten hazug, hogy az Ő Igéje nem igaz, hogy mindaz amit Ő az Írásban mondott, hazugság.
Minden hitetlenség Isten teljességének a megkérdőjelezése.
Ez az Őbenne való újfajta hit szilárddá teszi az ember egész szellemi természetét.
Ez a hit Isten hűségességének, és az Igében adott bizonyságoknak a megismeréséből nő ki; ezek a tények részévé váltak a szellemi ismeretnek, így amikor a hívő „hitet gyakorol”, olyan ösztönösen cselekszik, mint amikor egy olyan pénzösszegről állít ki csekket, amiről tudja, hogy megvan a bankban.
Eztán már nem több hitre, hanem több tudásra van szüksége, ami ösztönös hitet hoz létre a mi hatalmas szerető Atya Istenünk irányában.
A megvallás helye
Az egyház még sohasem adott helyet tanításai között ennek az életbevágóan fontos témának, pedig a megválaszolt ima, Jézus nevének a használata és a hit teljes mértékben ettől függ.
„Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek a mi vallásunknak (megvallásunknak) apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra.” (Zsid. 3:1)
A kereszténységet a mi megvallásunknak nevezi az Ige, és a Zsidó 4:14-ben ezt mondja nekünk: „ragaszkodjunk megvallásunkhoz” .
A mi bibliafordításunk itt vallást ír, de ennek a görög szónak a jelentése: tanúságtétel szánk megvallásával.
Ismerjük a Róma 10:9–10-et: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol [azaz üdvözülsz]. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.”
Láthatjuk, milyen helyet foglal el a megvallás az üdvösségben.
Ugyanilyen helyet foglal el a hitben járásunk területén is.
A kereszténység megvallást jelent. Nyíltan megvalljuk, hogy kik vagyunk mi Krisztusban, és hogy ki Krisztus nekünk.
A megvallásainkkal lehet mérni a hitünket.
A hitünk nem tudja túlszárnyalni a megvallásainkat.
Nem a bűnmegvallásról beszélek. Itt most arról van szó, hogy megvallást teszünk a Krisztusban elfoglalt helyünkről, törvényes jogainkról, arról, hogy mit tett meg értünk az Atya Krisztusban, hogy mit végzett bennünk a Szent Szellem az Igén keresztül, valamint arról, mire képes Ő rajtunk keresztül.
Nagyon komoly veszéllyel jár, ha kétféle megvallást teszünk.
Az egyik megvallásunkban megerősítjük az Ige sérthetetlenségét, a másikban viszont kételyeink és félelmeink jönnek elő.
Valahányszor megvalljuk gyengeségeinket, kudarcainkat, kételyeinket és félelmeinket, lesüllyedünk ezek szintjére.
Lehet, hogy nagyon buzgón és elszántan imádkozunk, és imáink során meg is valljuk hitünket az Igében, ennek ellenére a következő pillanatban még azt is kétségbe vonjuk, hogy Ő meghallgatott bennünket, mivel arról teszünk megvallást, hogy nincs meg nekünk az, amiért imádkoztunk. Ez az utóbbi megvallásunk tönkretette az előbbi imánkat.
Egyszer megkért valaki, hogy imádkozzam a gyógyulásáért. Én imádkoztam érte, az illető pedig azt mondta: „Szeretném, ha továbbra is imádkoznál értem.” Megkérdeztem, mi a kívánsága, miért imádkozzam. Így felelt: „Hát a gyógyulásomért.” Azt mondtam erre: „Nincs értelme imádkozni. Te épp most tagadtad meg Isten Igéjét.”
Mert az Ige azt mondja: Akik hisznek, betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak; valamint hogy „akármit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” .
Én a hit imáját imádkoztam, ő azonban nem fogadta el. Megvallásával érvénytelenítette az imámat, és hatástalanná tette az én hitemet.
Megvallásodnak teljes mértékben meg kell egyeznie az Igével, és ha imádkoztál Jézus nevében, ki kell tartanod a megvallásod mellett. A negatív megvallás könnyen megsemmisítheti imád hatását.
