Mát. 22,1 És megszólalván Jézus, ismét példázatokban [hasonlatban, példában, jelképben, allegóriában, talányban] beszél vala nékik, mondván:
Mát. 22,2 Hasonlatos a mennyeknek országa [Isten Királysága] a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze [és aki esküvői vacsorát rendezett fiának, aki lakodalmat készített].
Mát. 22,3 És elküldé (rab)szolgáit,
hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak valának [és hogy hívják össze a meghívottakat]; de [ők] nem akarnak vala eljőni.
Mát. 22,4 Ismét külde más (rab)szolgákat,
[s azt üzente] mondván:
Mondjátok meg a hivatalosoknak [vagyis a meghívottaknak]:
Ímé, ebédemet [a lakomát] elkészítettem [még a vacsora is elkészült, és a
legfinomabb ételeket készítettem el nektek], tulkaim [és ökreim] és hizlalt
állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre [az
esküvői vacsorára, a lakodalomba].
Mát. 22,5 De azok [a meghívottak azonban]
nem törődvén vele [nem hallgattak rá, és nem törődtek a hívással], elmenének, az egyik a maga
szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; [és az üzlete után nézett];
Mát. 22,6 A többiek [vagyis a megmaradtak, a meghagyottak, a maradék] pedig megfogván [megragadták] az ő [a király] (rab)szolgáit,
bántalmazták [megverték, erőszakoskodtak velük; gyalázattal illették] és megölték őket.
Mát. 22,7 Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék [és haragra gerjedt, haragra
gyulladt], és elküldvén
hadait [az ő seregeit, a csapatait, a katonáit, és kivezényelte hadseregét], és azokat a gyilkosokat elveszté [vagyis elpusztította, megölette, és felkoncoltatta],
és azoknak városait fölégeté [és felgyújtatta].
Mát. 22,8 Akkor monda az ő (rab)szolgáinak:
A menyegző [és az esküvői vacsora,
a lakoma] ugyan készen van, de a hivatalosok [vagyis a meghívottak] nem valának méltók [rá].
Mát. 22,9 Menjetek azért a keresztutakra [és az útkereszteződésekhez, és a
bekötő utakra], és akiket
csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe [vagyis az esküvői vacsorára, a
lakodalomba].
Mát. 22,10 És kimenvén [szét is mentek] azok a (rab)szolgák az
utakra, begyűjték mind [és mindenkit behívtak, és összegyűjtöttek] akiket csak találtak vala, jókat és
gonoszokat [vagyis a rossz, káros,
gonosz, semmirekellő, hitványakat] egyaránt.
És megtelék a menyegző [és a lakodalmas ház, a menyegzői
terem] vendégekkel [vagyis asztalhoz dőlőkkel].
Mát. 22,11 Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse [és megszemlélje] a
vendégeket; [vagyis az asztalhoz
dőlőket, észrevett], és láta
ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája [aki nem volt lakodalmas
ruhába öltözve].
Mát. 22,12 És monda néki: Barátom, mi módon jöttél [és hogy kerültél] ide [hogyan
jöhettél be ide], holott
nincsen menyegzői [vagyis lakodalmas] ruhád? Az pedig hallgat [és néma maradt].
Mát. 22,13 Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit,
és vigyétek és vessétek [és dobjátok ki] őt a
külső sötétségre; ott lészen sírás [jajgatás] és fogcsikorgatás.
Mát. 22,14 Mert sokan vannak a hivatalosok [az elhívottak; mert sok ember kap meghívást],
de kevesen a választottak [de kevés van kiválasztva]*
*Lukács bizonyságtétele így hangzik:
„…Egy ember készíte nagy vacsorát, és
sokakat meghíva (és sok vendéget hívott meg); És elküldé szolgáját a vacsora idején (a vacsora órájában), hogy megmondja a hivatalosoknak (vagyis
a meghívottaknak): Jertek el, mert immár
minden kész! És (azok egytől egyig) mindnyájan
egyenlőképpen kezdék magukat mentegetni.
Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam (vagyis
földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem); kérlek téged, ments ki engem! És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és
elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig
monda: Feleséget vettem (most nősültem), és azért nem mehetek. Mikor azért az a szolga visszatért), és haza ment, (jelentette), és megmondá
ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a
gazda (vagyis a ház ura), monda az ő
szolgájának: Eredj hamar a város (útjaira és) utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat (a
nyomorékokat), sántákat és vakokat hozd
be ide. A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még
van hely. Akkor monda az úr a szolgának:
Eredj (és menj) el az utakra és a
sövényekhez (és a kerítésekhez), és
kényszeríts (sürgesd, nyomatékosan
szólítsd fel, érveléssel győzd meg, és erőszakot alkalmazva kényszeríts) bejőni mindenkit, hogy megteljék az én
házam. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül
(akiket meghívtam) meg nem kóstolja az én
vacsorámat” (Luk. 14,16-24)
„Ekképpen [és így] lesznek az utolsók elsők
és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok [vagyis mert sok a meghívott], de
kevesen a választottak [vagyis kevés
a kiválasztott]”
(Mát. 20,16)
„Ez ország fiai pedig [akik pedig Isten országa fiainak tartják
magukat] kivettetnek. [Más fordítás: De azokat, akiket a királyság illetne,
hogy e királyság fiai legyenek, ki fogják dobni] a külső sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása” (Mát. 8,12)
„Bizony, ott (és
akkor) lesz sírás és fogak csikorgatása,
mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, és a prófétákat mind az Isten
országában, magatokat pedig kirekesztve (onnan). És (akkor) (el)jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és
délről, és az Isten országában letelepednek (és asztalhoz dőlnek)” (Luk.
13,28-29).
És hogy milyen ruhában kell lennünk a menyegzőn, arról így
szól a Szent Szellem: „Örüljünk és
örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki (és ujjongjunk és dicsőítsük Őt), mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő
felesége (az Ő menyasszonya felkészült), és elkészítette magát, És
adatott annak (vagyis megadatott neki), hogy
felöltözzék (és körbetekerje magát) tiszta
és ragyogó fehér (fényes, és
tündöklő) gyolcsba; mert a fehér
(fényes, és tündöklő) gyolcs a
szenteknek igazságos cselekedetei (vagyis a megigazulás tetteit jelenti). És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, akik
a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak (és meghívottak). És monda nékem: Ezek az Istennek igaz
beszédei (igaz (nem hamis);
valóságos igéi)” (Jel. 19,7-9)
És a dicsőség Urának
ígérete mindazok számára, akik megharcolják a hit harcát: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik (vagyis fehér ruhákba
öltöztetik, és fehér ruhával tekerik körbe); és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, (hanem) vallást teszek annak nevéről az én Atyám
előtt és az ő angyalai előtt. Ezért: Azt
tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált (izzított, és megtisztított) aranyat, hogy gazdaggá légy (hogy
meggazdagodj); és fehér ruhákat, hogy
öltözeted legyen (és ruhával körbetekert legyél), és ne láttassék ki (ne váljék nyilvánvalóvá, és ismertté) a te mezítelenségednek rútsága (a te
szégyenletes, gyalázatos mezítelenséged); és
szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss” (Jel. 3,5.18)
János apostol lát egy nagy sokaságot, tömeget a trón előtt,
és az őt kísérő angyal megkérdi tőle, hogy kik ezek: „És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, akik jöttek
a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a
Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke (vagyis trónusa) előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az
ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük (és
a trónuson ülő velük lakik)” (Jel. 7,14-15)
Ézsaiás próféciája
pedig így hangzik: „Örvendezvén
örvendezek az Úrban, örüljön lelkem (vagyis egész lényem) az én
Istenemben; mert az üdvnek (vagyis a bűnbocsánat, megmenekülés
(rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből,
mindenfajta problémából, bajból). megszabadítás (mindenfajta veszedelemből,
gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság;
jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság,
megtartatás) ruháival öltöztetett fel
engem, az igazság (megigazulás)
palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát,
és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit (Más fordítás: Nagy örömöm telik az Úrban (JHVH=Jahvéban),
víg örömre indít Istenem, mert az
üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság (megigazulás) palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki
fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit)” (Ésa. 61,10)
Jób megvallása: „Igazságot (a megigazulást) öltöttem magamra, és az is magára öltött
engem, jogosság volt a palástom és a süvegem” (Jób. 29,14)
Mát. 22,15 Ekkor a farizeusok elmenvén [félrevonulva], tanácsot [vagyis tanácskozást] tartának
[és elhatározták, és
kitervelték], hogy szóval [vagyis
beszédben, hogyan] ejtsék [és csalják] őt tőrbe [és kelepcébe, hogy szavaiban fogják meg Őt].
Mát. 22,16 És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal [együtt], akik ezt mondják vala: Mester [Tanító], tudjuk, hogy igaz [vagyis igazságos] vagy
és az Isten útját igazán [vagyis az igazsághoz ragaszkodva, a
valóságnak (az Igének) megfelelően] tanítod, és nem törődsz senkivel [és
hogy nem tartasz senkitől,és téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak], mert embereknek személyére nem
nézel [mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, számodra minden
ember egyforma; mert nem vagy emberek
személye iránt részrehajló, és nem igazodol emberi tekintélyhez].
Mát. 22,17 Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz [mi a véleményed]: Szabad-é a császárnak adót
fizetnünk, vagy nem?
Mát. 22,18 Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat [és átlátva álnokságukon, és
felismerve, és jól látva gonosz szándékukat], monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók [színészkedők
és kétszínűek]?
Mát. 22,19 Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.
Mát. 22,20 És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?
Mát. 22,21 Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a
császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek.
Mát. 22,22 És ezt hallván, elcsodálkoznak [és meglepődtek]; és ott
hagyván őt, elmenének [és eltávoztak, eloldalogtak]*
*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És küldenek hozzá némelyeket a
farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják őt a beszédben (és
hogy szóval csalják tőrbe). Azok pedig
odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz
senkivel (és nem tartasz senkitől); mert
nem tekintesz emberek személyére (és nem veszed figyelembe az emberek
tekintélyét), hanem igazság szerint
(az igazsághoz/az Igéhez ragaszkodva)
tanítod az Istennek útját. Szabad-é a
császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-e vagy ne fizessünk? Ő pedig
ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem
egy pénzt (egy dénárt), hogy lássam
(hogy megnézzem). Azok pedig hoznak (egyet).
És monda nékik (Jézus): Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig
mondának néki: A Császáré. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a
Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak (és
igen elcsodálkoztak) ő rajta” (Márk. 12,13-17)
Lukács is bizonyságot tesz a
történtekről: „Annakokáért vigyázván ő
reá (és ezután állandóan szemmel tartották őt), leselkedőket küldenek ki (és kémeket küldtek utána), akik igazaknak tettetik magukat, hogy őt
megfogják beszédében (hogy Jézust a saját szavaival fogják meg); hogy átadják a felsőbbségnek (a
hatóságnak) és a helytartó hatalmának.
Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és
tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán (vagyis
az igazsághoz ragaszkodva) tanítod:
Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem? Ő pedig észrevévén
(és felismerve) álnokságukat, monda
nékik: Mit kísértetek engem? Mutassatok
nékem egy pénzt (egy dénárt); kinek a
képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért
ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És (így tehát)
nem tudták őt megfogni beszédében (nem
tudtak belekötni szavaiba) a nép előtt;
és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak” (Luk. 20,20-26)
„Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel
vádolniuk…” (Ján. 8,6)
„Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt [tanakodni kezdtek, és] tanácsot
tartának ellene, hogy elveszítsék őt [hogyan végezzenek vele; hogyan
ölhetnék meg Jézust]” (Márk. 3,6)
Már Dávid így prófétált erről:
„Mert felőlem szólnak elleneim, és akik
életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek
titkon, mondják: ki látja őket.
(Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek.
Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük
keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és
szíve)” (Zsolt. 64,6-7)
Amikor elfogták az Úr Jézust,
így koholtak vádat ellene: „És fölkelvén
az ő egész sokaságuk (elindult az egész testület), vivék őt Pilátushoz. És
(ott így) kezdék őt vádolni, mondván: Úgy
találtuk (és megállapítottuk), hogy
ez a népet félrevezeti, és tiltja (ellenzi) a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak
mondja (és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király)” (Luk.
23,1-2)
Pál apostolon keresztül
megerősíti a kijelentést a Szent Szellem az Úr Jézus parancsát: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel
tartoztok: [ami jár neki; (ami megilleti)] akinek az adóval, a [kirótt, kiszabott] adót akinek a vámmal, a
vámot, akinek a félelemmel, a félelmet; [akinek hódolattal, annak a
hódolatot] akinek a tisztességgel, a
tisztességet. [akinek megbecsüléssel, a megbecsülést]” (Róm. 13,7)
Péter
apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek
azért minden emberi rendelésnek (vessétek magatokat minden emberi felettes
hatóság, és méltóság alá) az Úrért: akár
királynak (vagy császárnak), mint
feljebbvalónak (mint legfölsőbbnek, mint fölöttes úrnak)” (1Pét 2:13)
Mát. 22,23 Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduceusok, akik a feltámadást
tagadják [és azt állítják, hogy
nincs feltámadás], és
megkérdezék őt,
Mát. 22,24 Mondván: Mester, Mózes azt mondotta: Ha valaki magzatok [vagyis
utódok] nélkül hal meg, annak testvére [a fivére] vegye el annak feleségét, és támasszon [vagyis nemzzen] magot [vagyis utódot] testvérének*
*A törvény kimondta. hogy: „Ha testvérek
laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia (vagyis
fiúgyermeke): a megholtnak (az
elhunytnak) felesége ne menjen ki a
háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának
feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit
szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék
Izráelből” (5Móz. 25,5-6)
Mát. 22,25 Vala pedig minálunk hét testvér: és az első feleséget vévén, meghalt;
és mivelhogy nem vala magzata [vagyis utóda], feleségét a
testvérére hagyá;
Mát. 22,26 Hasonlóképpen a második is, a harmadik is, mind hetediglen [és
így egymásután mind a hét].
Mát. 22,27 Legutoljára [végül] pedig az asszony is meghala.
Mát. 22,28 A feltámadáskor azért a hét közül melyiké [és kinek a felesége] lesz
az asszony? Mert mindeniké vala [hiszen mindegyiknek a felesége volt].
Mát. 22,29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek [és tévedésben vagytok],
mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát [és erejét].
Mát. 22,30 Mert a feltámadáskor [vagyis feltámadt testben ugyanis] sem
nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek [és úgy élnek], mint az Isten angyalai a mennyben*
*Márk is leírja a történetet:
„És jövének hozzá Sadduczeusok, akik azt
mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván: Mester, Mózes azt
írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra,
gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére,
és támasszon magot (vagyis utódot) a
fitestvérének. Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de
meghalván, magot (azaz, utódot) nem
hagya. És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot (vagyis
utódot) ő sem hagya: a harmadik is
hasonlóképpen; És mind a hét elvevé azt, és magot (vagyis utódot) nem hagynak. (Végül) legutoljára meghalt az asszony is. A
feltámadáskor tehát, mikor (majd ezek) feltámadnak,
melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig
felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az
írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor (az emberek) a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak,
sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben” (Márk. 12,18-25)
Lukács írása további részleteket tartalmaz: „Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül
némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt, Mondván: Mester,
Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és
magzatok (vagyis gyermek) nélkül hal
meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot (azaz,
utódot) az ő testvérének. Hét testvér
vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül (vagyis
gyermektelenül); A másik vevé el azért
annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el
azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak (maguk után) magot (vagyis gyermeket), és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt (végül)
az asszony is. A feltámadáskor azért
kinek (vajon melyiknek) a felesége
lesz közülük? mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus:
E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De akik méltókká tétetnek
(és akik méltónak ítéltetnek), hogy ama
(eljövendő) világot elvegyék, és a
halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert
meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai(vá
lesznek), mivelhogy a feltámadásnak fiai”
(Luk. 20,27-36)
Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette,
hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az
élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25)
A sadduceusok és farizeusok eltérő hitére való hivatkozás
mentette meg Pál apostolt is, amikor vádolták: „Mikor pedig Pál eszébe vette (vagyis tudta), hogy az egyik részük a sadduczeusok, a másik pedig a farizeusok közül
való, felkiálta a (nagy)tanács előtt:
Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak reménysége és
feltámadása miatt vádoltatom én. Amint pedig ő ezt mondta, meghasonlás (és
vita) támada a farizeusok és a
sadduczeusok között, és a sokaság (és a gyűlés véleménye) megoszlott. Mert a sadduczeusok azt mondják
(az állítják), hogy nincs feltámadás, sem
angyal, sem szellem; a farizeusok
pedig mind a kettőt (vagyis mindegyiket) vallják” (Csel. 23,6-8)
Mát. 22,31 A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-é, amit az Isten
mondott néktek, így szólván:
Mát. 22,32 Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az
Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene*
*Márk is bizonyságot tesz: „A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem
olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az
Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az
Isten nem (a) holtaknak, hanem
(az) élőknek Istene. Ti tehát igen
(nagyon) tévelyegtek” (Márk. 12,26-27)
Lukács további
részleteket tár fel: „Hogy pedig a
halottak feltámadnak, Mózes is (rámutatott, és) megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és
Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak,
hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki (az ő számára). Felelvén pedig némelyek az írástudók közül,
mondának: Mester, jól mondád! És többé semmit sem mertek tőle kérdezni” (Luk. 20,37-40)
A csipkebokornál így szól az Úr Mózeshez: „… Én
vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak
Istene. Mózes pedig elrejti az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni” (2 Móz. 3,6)
És István is a szanhedrin előtt erről tesz bizonyságot. „Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak
Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem
merte megnézni” (Csel. 7,32)
Mát. 22,33 És a sokaság [a tömeg] ezt hallván, csodálkozik [magán kívül volt; álmélkodott; megdöbbentette őket; el volt ragadtatva] az ő tudományán [az
ő tanításán; Az őt hallgató tömeget megrázta a tanítása]*
* „Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [mint akinek
fennhatósága van az embereken és; (telj)hatalma (felhatalmazása) van], és nem úgy, mint az írástudók, [és a
farizeusok; és törvénytanítók]” (Mát. 7,29)
Mát. 22,34 A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala,
egybegyűlnek [és köréje gyűltek];
Mát. 22,35 És megkérdé őt közülük egy törvénytudó [egy írástudó],
kísértvén őt [vagyis kísértő
szándékkal], és mondván:
Mát. 22,36 Mester, melyik a nagy [a legfontosabb; a fő] parancsolat a törvényben?
Mát. 22,37 Jézus pedig monda néki: Szeresd [ez
azt jelenti, hogy: magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni
magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni,
feloldódni a szeretetben] az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből [vagyis egész lényeddel] és teljes elmédből [azaz: egész gondolkozásmódoddal].
Mát. 22,38 Ez az első és nagy [és legfontosabb] parancsolat.
Mát. 22,39 A második pedig hasonlatos ehhez [és ugyanannyira fontos, mint ez, úgy]: Szeresd [ez azt jelenti, hogy: szeret,
önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása
az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] felebarátodat [vagyis a közelálló személyt, az
embertársadat, a szomszédodat, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából
való idegent], mint [saját] magadat.
Mát. 22,40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták [E
két parancsolaton függ (ezen alapszik) az egész törvény és a próféták]*
*Márk így mondja el a történetet:
„Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, aki az ő vetekedésüket
hallotta vala (és aki hallotta őket vitázni), és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első
(a legfőbb) minden (vagyis az összes)
parancsolatok között? Jézus pedig felele
néki: Minden parancsolatok között az első (és a legfőbb): Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.
Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből
(vagyis teljes lényeddel), és teljes
elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb
parancsolat. Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán
(és helyesen) mondád, hogy
egy Isten van, és nincsen kívüle
más. És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből (vagyis
teljes lényeddel) és teljes erőből, és
szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és
véres áldozatnál. Jézus pedig látván, hogy bölcsen (és értelmesen) felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az
Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni” (Márk. 12,28-34)
Lukács is beszámol a történetről: „És ímé egy törvénytudó felkele (vagyis előállt), kísértvén őt, és mondván: Mester, mit
cselekedjem, hogy az örök életet vehessem (és elnyerjem)? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van
megírva? Mint (és hogyan) olvasod? Az
pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és
teljes lelkedből (azaz teljes lényeddel) és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint
magadat. Monda pedig annak: Jól (és helyesen) feleltél; ezt cselekedd, és élsz (és élni is fogsz)” (Luk.
10,25-28)
Ezt már a törvény kimondta: „Halld (meg) Izráel: az Úr, a
mi Istenünk, egy Úr (egyedül az ÚR=
JHVH/Jahve)! Szeressed azért az Urat,
a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből (vagyis teljes lényeddel) és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5)
„Most pedig, óh
Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a
te Istenedet; hogy minden ő utjain
járj (mindenben), és szeresd őt, és
tiszteljed (és szolgáld) az Urat, a
te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből (vagyis egész valóddal)” (5
Móz. 10,12)
És: „Bosszúálló ne
légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen (a te népedhez
tartozókkal), hanem szeressed
felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18)
Az apostolokon keresztül magyarázza a Szent Szellem az egyetlen
törvényt: Mert ez az (az) üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok,
hogy szeressük egymást” (1 Ján. 3,11)
„Atyámfiai, nem új
parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi
parancsolatot, amely előttetek volt (és amely megvan nálatok) kezdettől fogva; (ez) a régi parancsolat az (az) ige, amelyet hallottatok kezdettől fogva.
Viszont új parancsolatot írok néktek, (azt) ami igaz Őbenne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd (és
múlik), és az igazi világosság már
fénylik. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát
(vagyis testvérét) az még mindig a
sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát (az ő testvérét az) a világosságban (van, és) marad, és nincs benne botránkozásra való
(vagyis megbotránkoztató, azaz: csapda,
kelepce; bűnre csábítás / késztetés, kihívás)” (1 Ján. 2,7-10)
„Ha azt mondja valaki,
hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli (viszont) a maga atyjafiát (az ő testvérét), hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát (a testvérét), akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit
nem lát? Az a parancsolatunk is van (és kaptuk) Őtőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a
testvérét) is” (1 Ján. 4,20-21)
Az Úr Jézus a tanítványaitól búcsúzva kijelentette, hogy
miről ismerhetők fel az Övéi: „Új parancsolatot
adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint (és ahogyan) én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti
is egymást. Erről ismeri meg (és fogja megtudni) mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni
fogjátok” (Ján. 13,34-35)
„Ez az én
parancsolatom, hogy (úgy) szeressétek
egymást, amiképpen (és ahogyan) én
szerettelek titeket” (Ján. 15,12)
Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a
törvényt: „Senkinek semmivel ne tartozzatok [és ne legyetek adósok] hanem csak
azzal, hogy egymást [az ugyanabból
a fajtából (vagyis Krisztusi) egy másikat] szeressétek. [kölcsönös
szeretettel; (ez azt jelenti, hogy: SZERET önzetlenül, a másik érdemeitől
függetlenül] mert aki szereti a
felebarátját [az embertársát; a különböző; „másféle” más fajtából
való (Ádámi); idegent] a törvényt [vagyis
Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesítette, véghezvitte, megvalósította, és tartalmat adott
neki] Mert ez: Ne paráználkodjál [vagyis ne légy házasságtörő] ne ölj, ne orozz, [ne lopj] hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd,
[a másét] és ha valamely más parancsolat
van, ebben az igében foglaltatik egybe: [vagyis egy egészbe foglalja ez az
egy ige] Szeressed felebarátodat [a közel levő embert, szomszédot,
embertársadat] mint tenmagadat. [mint
saját magadat] A [felebaráti] szeretet [vagyis isteni tulajdonság
nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a
másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a
másikat, igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni.]
nem illeti gonosszal a
felebarátot. [és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel
teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm. 13,8-10)
„A parancs célja tehát a tiszta
szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1
Tim. 1,5)
„Mert: az egész
törvény ebben az egy igében
teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14)
Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok (és betöltitek) a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat,
mint tenmagadat, jól (és helyesen) cselekesztek”
(Jak. 2,8)
Mert: „A
gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez (befed, betakar, elrejt, eltitkol) a
szeretet” (Péld. 10,12)
Tehát: „Amit akartok
azért [és amit szeretnétek tehát], hogy
az emberek ti veletek cselekedjenek [megtegyenek, és bánjanak], mindazt ti is úgy [és ugyanazt] cselekedjétek [és tegyétek meg] azokkal [vagyis velük]; mert ez a törvény és [ezt tanítják] a próféták [Más fordítás: Ez a törvény
és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12)
Mát. 22,41 Mikor pedig a farizeusok összegyülekeztek [és együtt voltak], kérdezi őket Jézus,
Mát. 22,42 Mondván: Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől [és mit gondoltok ti a Krisztusról, a Messiásról]? Kinek a fia? Mondának néki: A
Dávidé.
Mát. 22,43 [Majd újabb kérdést tett fel nekik és] monda nékik: Miképpen hívja [és hogyan nevezheti] tehát őt Dávid a Szent
Szellem által Urának, ezt mondván:
Mát. 22,44 Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [vagyis
az én jobbomra], míglen vetem [és alázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
Mát. 22,45 Ha tehát Dávid Urának hívja [és így szólítja] őt, mi
módon [és miképpen lehet a] fia?
Mát. 22,46 És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala Őt e naptól fogva többé senki
megkérdezni*
*Márk is bizonyságot tesz a
történetről: „És felele Jézus és
monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a
Krisztus Dávidnak Fia? Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellem által: Monda
az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te
ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, (akkor)
mi módon (és hogyan lehet a) fia hát néki? És a nagy sokaság örömest
(és szívesen) hallgatja vala őt” (Márk. 12,35-37)
Lukács
bizonyságtétele: „Monda pedig nékik: Mi
módon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia? Holott maga Dávid mondja a
Zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobb kezem felől,
Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Dávid azért Urának
mondja (Urának szólítja) őt, mi módon
(és hogyan lehet akkor a) fia tehát
néki?” (Luk. 20,41-44)
Péter apostol vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem Dávid ment fel a mennyországba;
hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől
(az én jobbomra), Míglen vetem a te
ellenségeidet lábaid alá zsámolyul (vagyis amíg ellenségeidet lábad
zsámolyává teszem). Bizonnyal tudja meg
azért Izráelnek egész háza (teljes bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti
megfeszítettetek” (Csel. 2,34)
Dávid próféciája pedig
így hangzott: „Dávidé, zsoltár. Monda az
Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (az én jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te
lábaid alá” (Zsolt. 110,1)
És: „Az Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő
beszéde az én nyelvem által (Más fordítás: Az ÚR Szelleme beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen)” (2 Sám. 23,2)
Angyal sem lehetett, mert azt mondja az Írás „Melyik angyalnak (és közülük kinek) mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem
felől (az én jobbomra), míglen
ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?” (Zsid. 1,13)