Zsolt 6,1 A karvezetőnek. [A karmesternek, az éneklőmesternek, végig
éneklendő]. Hárfára, [vagyis
mélyhangú húros hangszerre, vagy
hegedűre] Dávid zsoltára [Neginóthra
= nyolcadra, a seminith (a
legalacsonyabb hangfekvés) szerint].
Zsolt. 6,2 Uram, ne feddj meg haragodban* [neheztelésedben; bosszúságodban;
felháborodásodban] ne ostorozz** [ne
dorgálj] indulatodban! [búsulásodban,
felgerjedésedben]***
**Ostoroz: (paideuó): felnevel (kiképez) egy
gyermeket, azaz oktat, nevel, tanít, utat mutat, útbaigazít, helyreigazít. /az
ostor szó (phragellion) sem a héber,
sem a görög mondatban nem szerepel).
Zsolt. 6,3 Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam* [elcsüggedtem, és bágyadt,
gyönge, és erőtlen vagyok]:
gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]**
**Dávid így kiált az Úrhoz,
megprófétálva a Messiás szenvedését: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem,
igazságomnak [(dikaioszüné):
megigazulásomnak] Istene [midőn
segítségül hívtam, meghallgatott igazságos Istenem]; szorultságomban tág
tért adtál nékem; könyörülj rajtam [a
nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a
szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat!
[Más fordítás: Mert hiszem és tudom, hogy: Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem,
te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban [(thlipszisz):
nyomás, szorítás; szorongattatás; szorult helyzet; /lelki-szellemi értelemben
is/; szorongatott helyzet, gyötrődés (testileg); nyomorgatás, nyomorúság, elnyomás,
gyötrés, megpróbáltatás], könyörülj
rajtam és hallgasd [halld] meg imám!
//könyörgésem//]
Megvallva azt is, hogy miért került ilyen állapotba: „Boldog
ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és szellemében csalárdság nincsen. Míg elhallgatám, kiszáradtak csontjaim a napestig
való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt,
mintegy a nyár hevében...Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi
ép sincsen. Erőtlen és összetört
vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok” (Zsolt. 32,2-4; 38,8-9)
Zsolt. 6,4 Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen
megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]*
*És így folytatja Dávid a prófétálást: „Nézz
ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj
nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim
ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra
(és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)”
(Zsolt.
13,4).
„Tekints reám (és fordulj felém), könyörülj rajtam, mert árva (és
magányos) és szegény (és nyomorult) vagyok. Eláradtak szívemnek szorongásai
(Te enyhítsd szívem szorongását), nyomorúságaimból
szabadíts meg engem (és szorult helyzetemből szabadíts ki). Lásd meg szegénységemet (és
nyomorúságomat), gyötrelmemet (és
gyötrődésemet); bocsásd meg minden
bűnömet (minden céltévesztésemet)” (Zsolt. 25,16-17).
Én: „Te benned bíztam (ezért Hozzád
menekülök), Uram! Ne szégyenüljek meg
soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg
engem (irgalmasan). Hajtsd hozzám
(és fordítsd felém) füledet, (siess,
és) hamar szabadíts (és ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem
(Más fordítás: Légy erős kősziklám, erős
váram, segíts rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).
Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos
szeretettel) mert jó a te kegyelmességed!
A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól;
mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).
És: „A te igazságod szerint ments meg és
szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt. 71,2).
„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal
kiáltok (hozzád), éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe
imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal
(tele vagyok bajokkal), és életem a
Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt. 88,2-4).
„Uram, hallgasd meg az én imádságomat,
és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor
szorongatnak engem
(mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, (siess, és) hamar hallgass meg engem” (Zsolt.
102,2-3).
„(Fordulj felém, és) tekints
reám és könyörülj rajtam, a miképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik
szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).
És addig nem hagyja abba Dávid a könyörgést, amíg az Úr nem válaszol,
aki így szól hozzá – és hozzád: „Búsulásom
felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök
irgalmassággal könyörülök rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad.
Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé
özönvize; miként megesküvém, hogy nem
megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg (most), hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem
dorgállak meg többé). Mert a hegyek
eltávoznak (és megszűnhetnek), és a
halmok megrendülnek (és meginoghatnak); de
az én irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik
meg), és békességem szövetsége meg nem
rendül (és nem inog meg), így szól
könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10)
Zsolt. 6,5 Térj vissza [fordulj
hozzám] Uram, ments ki
engemet [mentsd meg, szabadítsd ki életemet], segíts meg engem kegyelmedért (és
szabadíts meg, mert irgalmas vagy)*
*És Dávid tovább imádkozik, és
prófétál: „Hogy ne mondja
ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek...Mert én a te kegyelmedben
bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót
tett velem!” (Zsolt. 13,5-6)
„Lásd meg
ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem.
Őriz meg engemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned
bíztam” (Zsolt. 25,19-20)
„Életem ideje kezedben
van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől. Világosítsd meg orcádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból” (Zsolt. 31,16)
„Hogy el ne borítson a
vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon
felettem! Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te
irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám; És ne rejtsd el orcádat a te
szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,16-18)
„Vajon végleg eltaszít
az Úr, és nem tart tovább jóakarata? Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen
lett ígérete nemzedékről nemzedékre? Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy
elnyomta irgalmát a harag? (Szela)”
(Zsolt. 77,8-10)
„Tekints reám és
könyörülj rajtam! Add a te erődet a te szolgádnak, és szabadítsd meg a te
szolgálóleányodnak fiát! Adj jelt nékem javamra, hogy lássák az én gyűlölőim és
szégyenüljenek meg, amikor te Uram megsegítesz és megvigasztalsz engem” (Zsolt. 86,17-16)
Mert beteltem nyomorúságokkal, és életem a
Seolig jutott. Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az
ereje vesztett ember. A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik
koporsóban feküsznek, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te
kezedtől” (Zsolt. 88,4-6)
„Térj vissza Uram!
Meddig késel? És könyörülj a te szolgáidon” (Zsolt. 90,13)
„És szálljon reám,
Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted, hogy megfelelhessek
az engem gyalázónak, hiszen bizodalmam van a te igédben! (Zsolt. 119,41-42)
És mert Isten nem változott, Pál apostolon keresztül
kijelentést nyer, hogy a szabadulás, gyógyulás és megmentés készen van azok
számára, akik vallják, hogy: „...szívvel
hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Mert azt
mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,10-11)
Zsolt. 6,6 Mert nincs emlékezés rólad a halálban,
[és a halál után nem
emlegetnek téged, a holtak közül ki gondol még rád]
a seolban [a koporsóban, a sírban, a
holtak országában] kicsoda
dicsőít téged [ki ad hálát neked]*
*És így folytatja Dávid: „Mit használ (neked a) vérem, ha sírba (vagyis a sírgödörbe) szállok? Dicsér-e téged (és hálát ad-e
neked) a por (és aki porrá lett); hirdeti-é igazságodat (és hűségedet)?” (Zsolt.
30,10).
„Avagy a holtakkal teszel-é csodát?
Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek (és magasztaljanak) téged?
Szela. Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet (és beszélnek-e a sírban
szeretetedről), hűségedet a pusztulás
(az enyészet) helyén? Megtudhatják-é (ismerik-e)
a sötétségben a te csodáidat, és
igazságodat a feledékenység földén?” (Zsolt. 88,11-13).
„Mert nem a sír dicsőít (és
nem a holtak hazájában magasztalnak) Téged,
és nem a halál magasztal (és nem
a halottak dicsőítenek) Téged, hűségedre
nem a sírverembe szállók (reménykedhetnek, és) várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged (csak az magasztalhat
téged), akárcsak most én! Az atya a fiaknak hirdeti (és tanítja) hűségedet” (Ésa. 38,18.19).
„Nem a halottak (a meghaltak) dicsérik az Urat, (sem) nem
azok, akik a csend honába tértek (akik a csendességbe alászállnak), hanem mi, mi áldjuk az Urat mostantól fogva
mindörökké. Dicsérjétek az Urat!”
(Zsolt. 115,17-18)
Zsolt. 6,7
Elfáradtam [
és kimerültem, ellankadtam] sóhajtozásomban [
és fohászkodásomban], egész éjjel áztattam [
megfürösztöttem;
megmostam;
megöntöztem sírástól nyirkos] ágyamat, könnyhullatással öntöztem [
és áztattam] nyoszolyámat [
fekvőhelyemet,
nyugvóhelyemet]
*
*Dávid minden nyomorúságában az Úrtól várja a szabadítást: „Mély
sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az
áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim
elbágyadtak, várván Istenemet” (Zsolt.
69,3-4).
„Nyomorúságom idején az Úrhoz
folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud
megvigasztalódni. Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és
elcsügged a lelkem. Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom” (Zsolt. 77,3-5).
És várja, hogy
rémát kapjon: „Elfogyatkozik az én életem
a te szabadításod kívánása miatt; a te igédben van az én reménységem. A te
beszéded kívánása miatt elfogyatkoznak az én szemeim, mondván: mikor
vigasztalsz meg engem? Noha olyanná lettem, mint a füstön levő tömlő; a te
rendeléseidről el nem feledkezem” (Zsolt.
119,81-82).
Ezékiás is az
Úrnak panaszkodik, várva az Ő szabadítását: „Ezékiásnak,
Júda királyának a följegyzése, amikor beteg volt, de fölgyógyult betegségéből:
Már azt gondoltam, hogy életem delén kell elmennem a holtak hazájának kapuiba,
megfosztva többi évemtől. Azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat az élők
földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között.
Hajlékomat lebontják, mint a pásztorok
sátrát, megfosztanak tőle. Összetekeri életemet, mint takács a vásznat, elvágja
életem fonalát. Reggeltől estig végez velem! Reggelig igyekeztem megnyugodni,
de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán. Reggeltől estig végez
velem! Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, nyögtem, mint a galamb, szemeim
fönnakadtak: Uram, szenvedek, segíts rajtam!” (Ézs. 38,9-14)
Zsolt. 6,8 [Elhervadott
orcám a szomorúság miatt]. Szemem elhomályosodott [elbágyadt] a bánattól, [a
gondtól, és búsulástól] fénye megtört [megvénhedett,
aggá lett] sok ellenségem [sok szorongatóm,
sok ellenségem] miatt. [és őszülök]*
*Ima a szorongatásban: „Könyörülj rajtam, Uram, mert
szorongattatom; elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem. Mert bánatban
enyészik életem, és sóhajtásban múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, és
kiasznak csontjaim.
Támogass engem a te
beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek
reménységemben. Segélj, hogy megmaradjak, és gyönyörködjem a te rendeléseidben
szüntelen” (Zsolt. 31,10; 119,116)
Zsolt. 6.9 Távozzatok [menjetek el] tőlem mind, ti gonosztevők [ti hazugságot, csalást, igazságtalanságot, gonoszságot, és ez által bajt, csapást, szerencsétlenséget cselekedők], mert meghallgatja az Úr az én
siralmam [és hangos sírásom, és kitartó imádságom] szavát*
*Dávid bizonyságtétele az Úr
jóságáról: „Felszóval kiáltok az
Úrhoz, és ő meghallgatott engem, az ő szentsége hegyéről”(Zsolt. 3,5)
Mert: „A szegények
kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel,
hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a
földből való ember” (Zsolt. 10,17)
És megvallja, hogy áldja és szereti is ő
az Urat: „Áldott az Úr, hogy meghallgatta
esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és
megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. (Zsolt. 28,6)
„Szeretem az Urat,
mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért
segítségül hívom őt egész életemben” (Zsolt.
116,1-2)
Zsolt. 6.10 Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet
[az én kérésemet], elfogadja az Úr az én imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]*
*És így folytatja könyörgését Dávid
mindaddig, amíg az Úr meg nem hallgatja: „Oh Isten, ne távozzál el tőlem (és ne légy távol tőlem)! Én Istenem, siess segítségemre” (Zsolt.
71,12).
Hiszen Te: „A szegények (vagyis: elnyomottak,
szerencsétlenek, és nyomorultak) kívánságát
meghallgatod, oh Uram! Megerősíted
szívüket (az ő bensőjüket, és feléjük fordítod füledet, és), füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17).
Ezért kérlek: „Isten,
az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess (és ments meg engem)” (Zsolt.
70,2).
Hiszen: Oh könyörgést
meghallgató, hozzád folyamodik minden (hús)test” (Zsolt. 65,3)
Zsolt 6,11 Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak,
megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden
ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]*
*Dávidon keresztül tanít a Szent
Szellem harcolni az ellenség ellen: „Uram,
ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és
pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el a holtak hazájában). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek
vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak
(és beszélnek) az igaz ellen, és
kevélységgel és megvetéssel” (Zsolt. 31,18-19).
„Érje szégyen és
gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik
rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4)
„Szégyenüljenek meg és
piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza,
gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt.
40,15)
Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők
rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres
zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18)
Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az
ellenség, aki ellen harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell harcolni
ellene: „Józanok legyetek, vigyázzatok;
mert a ti ellenségetek, az ördög...Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben”
(1 Pét. 5,8-9)
„Mert nem vér és test
ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok
ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen,
melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden
fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén
megállhassatok.
Álljatok hát elő,
körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak
mellvasába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével.
Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes
nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek
kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván
minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden
állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,12-18)