A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Márk. 8. Az Úr kezében megszaporodik a kevés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Márk. 8. Az Úr kezében megszaporodik a kevés. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 1.

Márk. 8. Az Úr kezében megszaporodik a kevés


Márk. 8,1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság [amikor ismét igen nagy volt a tömeg], és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nékik:

Márk. 8,2 Szánakozom e sokaságon [sajnálom a tömeget], mert immár harmad napja hogy velem vannak [velem tartanak (kitartanak mellettem], és nincs mit enniük;

Márk. 8,3 És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek [elernyednek; elgyöngülnek] az úton; mert némelyek ő közülük messzünnen [távolról] jöttek.

Márk. 8,4 Az ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában. [Más fordítás: Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában, egy ilyen elhagyatott, lakatlan helyen]?

Márk. 8,5 És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.

Márk. 8,6 Akkor megparancsolá a sokaságnak [a tömegnek], hogy telepedjenek [dőljenek] le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé [megtörte], és adá az ő tanítványainak, hogy eléjük tegyék [hogy osszák szét]. És a sokaság [a tömeg] elé tevék.

Márk. 8,7 Volt egy kevés [néhány apró] haluk is. És hálákat adván [megáldotta azokat is, és] mondá, hogy tegyék eléjük [osszák szét] azokat is.

Márk. 8,8 Evének azért, és megelégednek [és jóllaktak]; és fölszedik a maradék darabokat, hét kosárral.

Márk. 8,9 Valának pedig akik ettek mintegy négyezren; és [ezek után] elbocsátá őket*

*Egy próféciában mutatja be a Szent Szellem a kenyérszaporításnak egy kisebb mértékét. Elizeushoz: „Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából (Jelentése: a háromság ura, a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit (az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket (meg friss gabonát) az ő ruhájában (a tarisznyájában);

Elizeus ezt mondta: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (hogyan) adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add (oda) a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint” (2 Kir. 4,42-44).

Az Úr Jézus így szól a mindenkori tanítványaihoz: „Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,15).

És az apostol kifejti a kijelentést: „Annakokáért az az indulat [érzés; észjárás, törekvés, az a gondolkodásmód és szándék] legyen [uralkodjon] bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is [amely a Krisztus Jézust jellemezte]” (Fil. 2,5).

Aki mindig megszánta a Hozzámenő sokaságot, és minden szükségüket betöltötte: „Mikor pedig látta vala a sokaságot [a tömeget], könyörületességre indult rajtok [megszánta őket; megesett rajtuk a szíve], mert el voltak gyötörve és szétszórva [és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak], mint a pásztor nélkül való juhok” (Mát. 9,36).

„És kimenvén Jézus nagy sokaságot [tömeget] láta, és megszáná [megsajnálta] őket [megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [sok mindenre] tanítani” (Márk. 6,34).

Hát: „Aki azt mondja, hogy Őbenne marad (hogy Őbenne van), annak úgy kell járnia, amint Ő járt (annak magának is úgy kell élnie, ahogyan Ő élt)” (1 Ján. 2,6)

Márk. 8,10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta [jelentése: torony, nagyság, halfigyelő torony; görög neve: Tarichea: halsózó] vidékére.

Márk. 8,11 És kijövének a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos], és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle [mennyei jelet [(szémeion): csodajelet követeltek tőle], hogy kísértsék őt [(peirazein: bűnre csábít)].

Márk. 8,12 Ő pedig szellemében felfohászkodván [(anasztenadzó): mélyet sóhajt, felsóhajt], monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség [nemzedék]? Bizony mondom néktek: Nem adatik [semmiféle] jel ennek a nemzetségnek [nemzedéknek].

Márk. 8,13 És [ezzel] ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus megkísértéséről: „Mikor pedig a sokaság hozzá gyülekezik, kezdé mondani: E nemzetség (nemzedék) gonosz (nemzedék): jelt kíván (követel), de (más) jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele.

Mert miképpen Jónás jelül volt (jellé vált) a Ninivebelieknek, azonképpen lesz az embernek Fia is (jellé) e nemzetségnek (nemzedéknek)” (Luk. 11,29-30).

Azután az Úr így folytatja: „Monda pedig a sokaságnak is: Mikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, azonnal ezt mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz. És mikor halljátok fúni a déli szelet, ezt mondjátok: Hőség lesz; és úgy lesz.

Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni (a föld és az ég jelenségeit felismeritek); erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni (e mostani időt miért nem tudjátok felismerni)? És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?” (Luk. 12,54-57).

Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén [(peiradzó): kísértés: megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)], kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei [égi] jelt [csodát, bizonyítékként].

Ő pedig felelvén [ezt a nyilatkozatot tette előttük, és], monda nékik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép [tiszta, derűs, jó] idő lesz; mert veres [vöröslik, tűzpiros] az ég. Reggel pedig: Ma zivatar [vihar] lesz; mert az ég borús [sötét] és veres.

Képmutatók [annyi tudásotok van, hogy], az ég ábrázatját [arculatát] meg tudjátok ítélni [az ég jeleit felismeritek, az ég színéből tehát tudtok következtetni], az idők [idő(szako)k] (ismertető)jeleit pedig nem tudjátok [nem vagytok képesek megítélni, felismerni]?

E gonosz [(ponérosz): tökéletlen, alkalmatlan; beteg; káros, veszélyes, ellenséges] és parázna nemzetség [rossz, házasságtörő, hűtlen nemzedék, mennyei] jelt kíván [követel, keres, kutat]; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne” (Mát. 16,1-4).

Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, vagy hatalommal szólja Isten igéjét: „... az írástudók és farizeusok...” válasza: Mester [Tanító], (csoda)jelt akarnánk látni te tőled.

Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz [rossz, káros, gonosz, hitvány] és parázna [házasságtörő; hűtlen] nemzetség [nemzedék] jelt kíván [jelt követel, szeretne látni; jelek után tör, kutat]; és nem adatik [más] jel néki, hanemha [csak] Jónás [jelentése: galamb] prófétának jele.

Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [a tengeri szörny] gyomrában, azonképpen az embernek Fia [az Emberfia] is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában [belsejében, szívében]. (Mát.12,38.39).

Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30).

Az Úr Jézus ostorral űzi ki a kufárokat a templomból és a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?” (Ján. 2,18).

Az Úr Jézus hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek és: „Némelyek pedig azok (a farizeusok) közül mondának: A Belzebub által, az ördögök fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket (a démonokat, gonosz szellemeket). Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (követeltek) tőle” (Luk. 11,15-16).

Pál apostolon keresztül így hangzik a kijelentés: „És miközben a zsidók jelt [csodajeleket] kívánnak, a görögök [hellének, vagyis pogányok] pedig bölcsességet keresnek, [követelnek]. Mi [pedig] a megfeszített [oszlopra feszített] Krisztust hirdetjük, [prédikáljuk] aki a zsidóknak ugyan megütközés, [(szkandalon) tőr, kelepce, sértő, bántó dolog, botlás köve] a pogányoknak [nemzeteknek] pedig bolondság, [balgaság; oktalanság]” (1Kor. 1,22-23).

Pedig a Szent Szellem már Ézsaiás prófétán keresztül kijelenttette, hogy egy fiúgyermek lesz a jel: „Akkor monda a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég embereket bosszantanotok (fárasztanotok), hogy még az én Istenemet is bosszantjátok (fárasztjátok)?

Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek (jelentése: velünk az Isten)” (Ésa. 7,13-14).

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak (Csodálatos Tanácsosnak), erős Istennek, örökkévalóság atyjának (Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének!

Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse (és megszilárdítsa) azt jogosság (törvény) és igazság által mostantól (fogva) mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme (és féltő szeretete) mívelendi (viszi véghez) ezt!” (Ésa. 9,6-8).

A Jónás története pedig ez: amikor Jónás nem akart engedelmeskedni az Úr szavának: „Az Úr pedig egy nagy halat (oda)rendelt, hogy benyelje Jónást (és az lenyelte). És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel. És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének (és imádkozott Istenéhez az Úrhoz) a halnak gyomrából.

(És így folytatja): Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem (amikor elcsüggedtem), megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem (imádságom) te hozzád, a te szentséged templomába. (Sőt) én hálaadó szóval (hálaéneket zengve) áldozom néked; megadom, amit fogadtam (és teljesítem).

Az Úré a szabadítás (mert az ÚRtól jön a szabadulás). És szóla (és parancsot adott) az Úr a halnak, és kiveté (és az kiköpte) Jónást a szárazra (a szárazföldre)” (Jón. 2,1-2.8.10-11).

És az Úr Jézus meg is magyarázza a „jelet”, hiszen Jónás meghalt, de „feltámadt”: „Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal [a tengeri szörny] gyomrában, azonképpen az embernek Fia [az Emberfia] is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában [belsejében, szívében]” (Mát.12,38.39.40)

Márk. 8,14 De elfelejtenek kenyeret vinni [magukkal], és egy kenyérnél nem vala velük több a hajóban.

Márk. 8,15 És ő inti [(diasztellomai diasztelló): a maga véleményét, megítélését, meglátását egy dologban átadja valakinek megfontolásra azzal, hogy figyelmezteti] vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek [óvakodjatok] a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos] kovászától [(dzümé): jelentése: erjesztő, tovaterjedő emberi magatartást vagy tanítást is jelent. Képletesen: magatartás, vagy tanítás, tanítási mód, amely „keleszt”, tovább hat és erjeszt; tehát a meglévőt valamilyen irányban megváltoztatja, akár kedvező, akár kedvezőtlen irányban. A mindent átjáró, megerjesztő tan, eszme, amely lehet vallásos vagy politikai] és a Heródes [világi/politikai hatalmak, és elvek] kovászától!

Márk. 8,16 Ekkor egymás között tanakodván [azt fontolgatták, és] mondának: Nincs kenyerünk.

Márk. 8,17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok [fontolgatjátok], hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be [hát még mindig nem veszitek észre; nem fogjátok föl] és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek (bensőtök).

[Más fordítás: Még mindig olyan keményszívűek vagytok; megkövesedett (kérges, érzéketlen) szívvel jártok; Még mindig el van vakulva a szívetek]?

Márk. 8,18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? És füleitek lévén, nem hallotok-é? És nem emlékeztek-é?

Márk. 8,19 Mikor az öt kenyeret megszegtem [megtörtem] az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal [maradékokkal] tele? Mondának néki: Tizenkettőt.

Márk. 8,20 Mikor pedig a hetet [törtem meg] a négyezernek, hány kosarat hoztatok el (kenyér)darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

Márk. 8,21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát? [Még mindig nem értitek]*

*Már Jeremiáson keresztül így szólt az Úr: „Halljátok csak, te bolond (oktalan) és esztelen nép, akiknek szemeik vannak, de nem látnak; füleik vannak, de nem hallanak!” (Jer. 5,21)

Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Ezenközben mikor sok ezerből álló (megszámlálhatatlan) sokaság gyűlt egybe (gyűlt össze), annyira, hogy egymást (majd) letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat (óvakodjatok) a farizeusok kovászától, mely a képmutatás (hüpokriszisz: szerepjátszás, tettetés, színlelés, képmutatás; (átvitt értelemben) megtévesztés) (Luk. 12,1).

Pál apostol így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Őrizkedjetek az ebektől (óvakodjatok a kutyáktól), őrizkedjetek (óvakodjatok) a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől (a megmetéltektől). Mert mi vagyunk a körülmetélkedés (és a körülmetéltek), akik Szellemben (Isten Szelleme szerint) szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a (hús)testben bizakodunk” (Fil. 3,2-3).

Hát: „Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet [rabul ejt valaki a tudományon keresztül üres félrevezető szavakon át] a bölcselkedés és üres csalás által [megtévesztéssel], mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való, (és hiú, és üres). Amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik].

>Más fordításban: Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen (meg ne csaljon) benneteket (világi) bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson>” (Kol. 2,8).

„… Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny [kevés; parányi] kovász az egész tésztát megposhasztja. [megkeleszti; erjedésbe hozza]” (1 Kor. 5,6)

Márk. 8,22 Azután Bethsaidába [jelentése: halászó hely] méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt [hogy érintse meg].

Márk. 8,23 Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeti őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén [itt nyállal megkente szemét] és [azután] kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit?

Márk. 8,24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat

[Más fordítás: Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának].

Márk. 8,25 Azután kezeit ismét ráveté [rátette] annak szemeire, és feltekintete véle [ő pedig körülnézett]. És megépült [és meggyógyult], és látá messze és világosan mindent

[Más fordítás: mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt, úgyhogy messzire mindent látott].

Márk. 8,26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban*

*Az Úr Jézus visszaadta az embereknek a látásukat, sőt minden betegségtől megszabadította azokat, akik hozzá jöttek: „Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában” - ami azt jelenti: küldött.

Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért” (Ján. 9,6-7).

„És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba [vagy más településekre], a betegeket letevék a piacokon [tereken], és kérik vala őt [könyörögtek Jézusnak], hogy legalább a ruhája [a köntöse] szegélyét [szegélyrojtját; köpenyének bojtját] illethessék [érinthessék].

És valahányan csak illeték [megérintették], meggyógyulnak [megmenekültek bajuktól]” (Márk. 6,56)


Márk. 8,27 És [elindult] elméne Jézus és az ő tanítványai Cézárea [jelentése: elvágott, leválasztott] Filippi [jelentése = a lovakat kedvelők városa /a lovak a testi erőt, vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják] falvaiba [Cézárea: Fülöp városa; a lovakat kedvelő városa]; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak [kinek tartanak] engem az emberek?

Márk. 8,28 Ők pedig felelének: Bemerítő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

Márk. 8,29 És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem [ti pedig mit mondotok, ki vagyok]? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus [a Messiás].

Márk. 8,30 És rájuk parancsolt [keményen rájuk szólt; óva intette őket], hogy senkinek se szóljanak felőle [senkinek ne beszéljenek őróla]*

*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Mikor pedig Jézus Czézárea [jelentése: császári] Filippi [jelentése = a lovakat kedvelők városa /a lovak a testi erőt, vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják/] környékére [vidékére, tartományába (mely Filep Királyról neveztetik)] méne [környéke felé haladt, és területére ért], megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát [az Emberfiát], kinek mondanak [kinek tartanak] az emberek?

Ők pedig mondának: Némelyek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem [ki vagyok]?

Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus [a Messiás; a Felkent], az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia [Jóna jelentése: galamb], mert nem (hús)test és vér jelentette [fedte fel] ezt néked [nyilatkoztatta ki, leplezte le előtted], hanem az én mennyei [égi] Atyám” (Mát. 16,13-17).

Lukács így írja le a történetet: „És lőn (történt), mikor (egyszer) ő magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság?

Ők pedig felelvén, mondának: Bemerítő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig (azt mondják), hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának. Ő pedig reájuk parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják (el)” (Luk. 9,18-21)

Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz bizonyságot Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem vezetésére támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők számára: „De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott [különválasztott; kiszemelt] engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által.

Hogy kijelentse [kinyilatkoztassa; leleplezze] az ő Fiát énbennem hogy [jó hírként; örömhírként] hirdessem őt a pogányok [nemzetek] között: azonnal nem tanácskoztam (hús)testtel és vérrel, [azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam (mindjárt nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek)]” (Gal. 1,15-16)

Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki. Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván (beszélni kezdett), és elkezdvén ezen az íráson (és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva), hirdeti néki a Jézust.

Mikor pedig menének (és amint tovább haladtak) az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik (az udvari főember): Ímhol a víz: mi gátol (mi akadálya annak), hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.

És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik (az udvari főember); és bemeríté őt” (Csel. 8,35-38)

Pál megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése után azonnal, mert így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem kijelentését: „… prédikálá (és hirdetni kezdte) a zsinagógákban (Jézusról) hogy ő a Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20)

És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15)

Márk. 8,31 És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni [(paszkhó): átél, megtapasztal; elvisel, eltűr, szenved], és megvettetni a vénektől [szükséges, hogy elutasítsák] és a főpapoktól és írástudóktól [(grammateusz): írástudó, törvénymagyarázó], és megöletni, és harmadnapra feltámadni [fel kell támadnia].

Márk. 8,32 És ezt nyilván [(parrészia): világosan] mondja vala. Péter pedig magához vonván [félrevonta] őt [pártfogásba vette és], kezdé dorgálni [korholni; szemrehányást tett neki].

Márk. 8,33 És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé [megdorgálta; megintette; keményen megrótta; rendreutasította, s így korholta] Pétert, mondván: Távozz tőlem [eredj, távozz mögém; (tőlem hátra)] Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra

[Más fordítás: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint]*

*Péter megvallja, hogy Jézus a Krisztus: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni [elmagyarázni, jelezni] az ő tanítványainak [és tanítványai előtt arra célozgatni; megkezdte Jézus a tanítványai előkészítését; többször fölhívta tanítványai figyelmét arra, és rámutatott], hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni [sok szenvedést eltűrnie (paszkhó): átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni, és szenvedni] a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól [a törvénytanítóktól], és megöletni, és harmadnapon föltámadni [életre kelni].

És Péter előfogván [félrehívta, magához vonta] őt, kezdé feddeni [korholni, és rosszallóan így szólt hozzá; (félrevonta és kezdte Őt óva inteni), és elkezdett neki szemrehányást tenni], mondván: Mentsen Isten [távol legyen ez tőled, Uram; (irgalmat neked, Uram); irgalmazz (kedvezz) magadnak], Uram! Nem eshetik [semmiképpen sem történhet] ez meg te véled.

Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem [távozz (takarodj) előlem; Eredj (takarodj) a hátam mögé; terhemre vagy] Sátán; bántásomra [kelepce] vagy nékem [akadályul szolgálsz; bűnre csábítasz engem)].

Mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra [mert emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkozol; (Mert nem érted azokat, mik Istenéi, hanem azokat, mik emberekéi);

Mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain; (Mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak)] (Mát. 16,21-23).

Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: „Az Emberfia emberek kezébe adatik. És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És (ekkor) felettébb megszomorodának” (Mát. 17,22-23).

És ismét: „És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, (és útközben) monda nékik: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia (az Emberfia) átadatik a főpapoknak és írástudóknak.

És halálra kárhoztatják (ítélik) őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják (hogy kigúnyolják) és megostorozzák (megkorbácsolják) és keresztre (oszlopra) feszítsék; de harmadnap feltámad” (Mát. 20,17-19).

Márk is többször bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, újabb részlettel kiegészítve: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, És megcsúfolják (kigúnyolják) őt, és megostorozzák őt (megkorbácsolják), és megköpdösik (leköpik) őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad” (Márk. 10,33-34).

És újra: „Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek.

Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia (az Emberfia) átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt”

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni (el kell vettetnie) a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni” (Luk. 9,22).

És ismét:„És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián (az Emberfián), amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (kigúnyoltatik), és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad.

Ők pedig ezekből semmit nem értének (semmit sem fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem értették meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34) .

És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „… előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől (nemzedéktől)” (Luk. 17,24-25).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem a tanítványok értetlenségének okát: „Érzéki ember [az itt szereplő pszükh i kosz görög szó jelentése: pusztán emberi, testi. Olyan ember, akinek életét emberi (természeti) elgondolásai, szempontjai, (vagyis a saját emberi értelme, akarata, érzelmei) irányítják] pedig nem foghatja meg [nem fogja fel; (nem fogadja el)] az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki [Balgaságnak tartja; oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára].

Meg sem értheti [nem képes megérteni (megismerni)] mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg. [kellene megvizsgálni]” (1 Kor. 2,14).

Mert még nincs bennük a: „… Szent Szellem” (Júd. 1,19).

Egy előkép az Úr Jézus végtelen kegyelméről, s az Őt a pogányok kezébe adókról: Sémei gyalázta Dávidot, s amikor ismét király lett, azt tanácsolták neki, hogy ölesse meg Sémeit: „Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Serújá (Jelentése: őrt álló leány, balzsam) fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben?

Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya! Sémeinek (jelentése: messze híres; az Úr a meghallgatás) pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király” (2 Sám. 19,22-23)

Márk. 8,34 A sokaságot [a tömeget] pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát [(hosztisz hétisz): mindenki, aki követni akar engem, annak előbb meg kell tagadnia önmagát], és vegye fel az ő keresztjét. [(sztaurosz): Itt jelentése: nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá], és kövessen engem.

Márk. 8,35 Mert valaki meg akarja tartani [menteni] az ő életét, elveszti azt [pusztulásba viszi]; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az Evangéliumért [az örömüzenetért], az megtalálja [megmenti] azt.

Márk. 8,36 Mert mit használ [mit ér] az embernek, ha az egész (látható) világot megnyeri [megszerzi], lelkében pedig kárt vall [életét pedig elveszíti; életét megkárosítja]?

Márk. 8,37 Avagy mit adhat az ember váltságul [váltságdíjul; cserébe] az ő lelkéért [az ő életéért]?

Márk. 8,38 Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet [az én (logosz): Igémet] e parázna [házasságtörő] és bűnös [(hamartólosz): céltévesztett] nemzetség között [nemzedék előtt; ebben a parázna, elfajult és bűnös korban]. Az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor [(hotan): amikor, bármikor, valahányszor] eljő az ő Atyja dicsőségében [(doxa): pompa, fényesség, ragyogás, erő] a szent angyalokkal*

*A Máté írása szerinti Evangélium jelenti ki, hogy mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.

És Péter előfogván (magához vonta) őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol), hanem az emberi dolgokra (az emberek szerint).

Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem (és az evangéliumért), megtalálja (megmenti) azt.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (az élete kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,21-26).

János apostol így ír a kijelentésről: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el /meg/ hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz).

Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt.

Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).

Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33).

Dávid így prófétál erről: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (abba kell hagynia), még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat” (Zsolt. 49,8-11).

Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem, hogy mit jelent az Úr Jézus kijelentése a gyakorlatban: „Akik pedig Krisztuséi, a testet [a (hús)testet; bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és vágyaival együtt] megfeszítették (sztauroó: a szenvedélyt, indulatot vagy az önzést eltörli, kiirtja; legyőzi). Minden olyan magatartás, amellyel az ember Krisztus megfeszítésének jegyében megtagadja hústesti életét, és a világban őt körülvevő bűnt. (dr Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár 879. oldal: sztauroó)] indulataival és kívánságaival együtt” (Gal. 5,24).

Erre mutat példát Pál apostol, amikor azt mondja, hogy: „… megsanyargatom [megzabolázom; állon ütöm; megöklözöm; alávetem] testemet (szóma: énemet, egómat) és szolgává teszem; [és rabságba (rabszolgaságba) vetem (kényszerítem) leigázom]

hogy míg másoknak prédikálok, [tanítok; hirdetem az Igét; hogy amikor másokat versenybe hívok] magam valami módon méltatlanná ne legyek. [váljak; (magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre; magam valamiképpen olyannak ne bizonyuljak, mint aki nem állja ki a próbát)]” (1Kor. 9,27).

És ezt meg is tudjuk tenni: „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste. (amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló (a céltévesztett) test (szóma = én)].

Hogy ezután ne szolgáljunk [ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [ne legyünk (a céltévesztés) rabszolgái]. Mert aki [így] meghalt, felszabadult a bűn alól. [megigazult; igazságossá lett; (felmentést nyert) a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL)]” (Róm 6,6-7).

Azért kell bemerítkezni a Szent Szellembe: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; újuljatok meg szellemetekben és elmétekben, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef. 4,22-24).

„Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Gal. 3,27)