Márk. 1,1 A Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó] Krisztus [Felkent], az Isten Fia Evangéliumának [(euángelidzó): jó hír, örömhír; győzelmi hír a győzedelmes hadvezérről] kezdete,
Márk. 1,2 Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet [(angelosz):- hírnökömet; angyalomat; küldöttemet] a Te orcád [színed; személyed] előtt, aki megkészíti [hogy előkészítse] a Te útadat előtted*
*És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura”
„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6)
Zakariás – az ő apja – így prófétál róla:: „És ez Ő előtte fog járni az Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet” „hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által” (Luk. 1,17; 1,77)
Márk. 1,3 (segély)Kiáltónak szava [hangja szól (hangzik)] a pusztában [sivatagban]: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg [tegyétek egyenessé] az ő ösvényeit*
*A prófécia, amelyet Bemerítő János betöltött, így hangzott: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!
Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen (elgörbült, azaz kanyargós) egyenessé és a bércek rónává.
És megjelenik az Úr dicsősége, és minden (hús)test látni fogja azt; - Az üdvözítő (megmentő, szabadító Isten), az ÚR maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-5)
Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerító János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3)
Lukács meghatározza „azokat” a napokat: „Tibérius (a Tiberből (mint a folyók istenéből) császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius (áthidalt (hidat vert) Pilátus (hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett) volt a helytartó, és Galileának (megvetett) negyedes fejedelme Heródes (hősies).
Iturea (nomádok földje) és Trakhónitis (vad, köves vidék; göröngyös terület) tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep (aki a lovakat (a testi erőt) kedveli), Abiléné (keserűség ligete, szenvedés ligete, siratóhely) negyedes fejedelme meg Lisániás (a fájdalom, szomorúság feloldója, a gondok összetörője).
Annás (alázatos) és Kajafás (kőfaragó; elnyomás) főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz (Jahve nagylelkű adakozó), a Zakariás (Jahve megemlékezett róla) fiához, a pusztában.
És méne a Jordán (az alájövő, a lefelé folyó, siető) mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés (a gondolkozásmód megváltozásának) bemerítését a bűnöknek bocsánatára; Amint meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit.
Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös utak simákká lesznek; És meglátja minden (hús)test az (üdvözítő) Istennek szabadítását” (Luk. 3,1-6)
Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így válaszol: „Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,23)
Márk. 1,4 Előáll [megjelent] vala János, bemerítvén a pusztában [(erémosz): sivatagban, sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] és prédikálván a megtérésre [mely az új felismerésre térésről] szóló alámerítkezést [vagyis: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára. [eltörlésére; elengedésére]*
*János apostol így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról, és feladatáról: „Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról” (Ján. 1,6-8)
És aki hirdesse,hogy: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,15)
Márk. 1,5 És kiméne [kivonult] hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek [alámerítkeztek] mindnyájan őáltala a Jordán [lejövő] vizében, bűneikről [céltévesztésükről] vallást tévén [a saját céltévesztését elismerve, megvallva]
Márk. 1,6 János pedig teveszőrruhát és dereka [csípője] körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei (vad)mézet eszik vala*
*Máté bizonyságtétele szerint Bemerítő János ruházkodás is olyan volt mint Illés prófétáé „Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt” (Mt. 3,4)
Izráel királyának – Akháziának – küldöttei így válaszolnak a király kérdésére, hogy hogyan nézett ki akivel találkoztak: „És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites (a visszajövő) Illés (erősségem az Úr) volt” (2 Kir. 1,8)
Márk. 1,7 És prédikála [ezt hirdette], mondván: Utánam jő, aki erősebb [hatalmasabb] nálam, akinek nem vagyok méltó [elegendő], hogy lehajolván [leborulva], sarujának szíját megoldjam [kifűzzem].
Márk. 1,8 Én vízbe merítettelek [alá] titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket (alá)meríteni!*
*És mert rendkívül fontos a kijelentés, minden apostol erről prédikál, vagy ír. Lukács is bizonyságot tesz: „Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus (a Felkent)?
János így válaszolt mindenkinek: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16)
A farizeusok küldöttei jöttek: „És megkérdék őt és mondának néki: Miért merítsz be tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?
Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítelek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (Ján. 1,25-27)
A feltámadott Úr parancsa tanítványaihoz. Egyben kijelentés arról, hogy miért fontos a szent Szellembe való bemerítés: „És velük összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem.
Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva.” És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)
És beteljesültek a próféciák: „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa. 44,3)
Jóel próféta is erről prófétál, kijelentve a Szent Szellembe való bemerítés eredményét is: „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (Jóel. 2,28)
Pál apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek (a gondolkodásmód megváltozásának) bemerítését prédikálta Izráel egész népének. És mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.” (Csel. 13,24-25)
Az apostol Efézusban prédikál: „Monda pedig Pál: János megtérésnek (a gondolkodásmód megváltozásának bemerítésével) merített be, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban” (Csel. 19,4)
Márk. 1,9 És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban
Márk. 1,10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani [és rajta megnyugodni]*
*Az apostolok mindegyike bizonyságot tesz erről a fontos eseményről.Lukács: „Lőn pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemerítkezett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég, És leszálla ő reá a Szent Szellem testi (szómatikó = személy) ábrázatban, mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)
Bemerítő János bizonyságtétele: „És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugodni Őrajta. És én nem ismertem Őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,32-34)
Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok (támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)
Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének (szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2)
Márk. 1,11 És szózat lőn az égből [mennyekből pedig egy hang hallatszott]: Te vagy az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon) szeretett, drága] fiam, akiben én gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]*
*Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)
Márk. 1,12 És a Szellem azonnal elragadá [kiviszi, kiteszi, kiküldi, kibocsátja] őt a pusztába (a sivatagba). [A Szellem nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába]
Márk. 1,13 És ott volt [kinn maradt] a pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos, pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól, és a vadállatokkal [(thérion): - veszélyes állat; (dühös, vad) állat; szörnyeteg, fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki*
*A Lukács írása szerinti Evangéliumból megtudjuk, hogy milyen „fenevaddal” volt együtt az Úr Jézus azon az elhagyatott, magányos helyen: Lukács így ír erről az eseményről: „Jézus Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett.
Ekkor az ördög így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével.
Ezután felvitte az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.
Jézus így válaszolt neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen. Mert meg van írva: Az ő angyalinak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”
Jézus így válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd [ne tedd próbára] az Urat, a te Istenedet.” Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre” (Lk. 4,1-11)
Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott el, ezért bátorít így az apostol: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt (amartias: céltévesztést).
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,15-16)
Márk. 1,14 Minekutána pedig János [elfogatott és] tömlöcbe [fogságba] vettetett* elméne Jézus Galileába, prédikálván [s ott (így) hirdette] az Isten országának [királyságának] evangéliumát [örömhírét],
11Ez pedig így történt: „Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás kedvéért. János ugyanis azt mondta neki: „Nem szabad együtt élned vele!” Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották” (Mt. 14,3-12)
Márk. 1,15 És mondván: Betölt [beteljesedett; letelt a kijelölt] idő, és elközelített [már közel van] az Istennek országa [királysága; Isten királyi uralma]; térjetek meg [térjetek más felismerésre; változtassátok meg gondolkodásmódotokat], és higgyetek az evangéliumban [az üdvösség jó hírében; az örömhírnek]*
*Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába. És odahagyva Názáretet (az őrzött), elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban (a vigasztaló faluja), a Zebulon (kör, megvetett) és Naftali (harcok, küzdve, harcolva) határain.
Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, (az alájövő, a lefelé folyó, siető) a pogányok Galileája,
A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa” (Mát. 4,12-17)
A Lukács írása szerinti Evangélium kijelentése, a kísértő feletti győzelem jutalmáról: „Jézus pedig megtére a Szellemnek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken. És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől” (Luk. 4,14-15)
És hogy mi az Evangélium, vagyis az örömhír, amiben hinni kell, azt a Pál apostol bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor még erőtlenek [gyengék] voltunk [A (hús)test miatt,ami engedett a kísértésnek] a rendelt [alkalmatos; meghatározott; kijelölt] időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. [gonoszokért]” (Róm. 5,6)
Tehát az Evangéliumban való hit: „… az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit…” (Csel. 20,21)
Márk. 1,16 Mikor pedig Galilea tengere mellett [Galileai-tó partján] járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe [vízbe] (kör)hálót vetének [kerítőhálót dobtak]; mert halászok valának.
Márk. 1,17 És monda nékik [Így szólította meg őket] Jézus: [Gyertek] Kövessetek engem, és én azt mívelem [cselekszem], hogy embereket halásszatok [és emberhalászokká teszlek benneteket].
Márk. 1,18 És azonnal [rögtön; tüstént] elhagyván az ő (kerítő)hálóikat, követék őt [és csatlakoztak hozzá].
Márk. 1,19 És onnan egy kevéssé elébb menve [továbbhaladva], látá [megpillantotta] Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint a (halász)hajóban azok is a (kerítő)hálókat kötözgetik [igazgatták; javították; rendezgették; foltozgatták; a hálót szedték rendbe] vala
Márk. 1,20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat [apjukat], Zebedeust a napszámosokkal [halászlegényeivel; béresekkel] a (halász)hajóban hagyva, utána menének [és a nyomába szegődtek; követék őt]*
*A János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az Isten Báránya!”
Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?”
Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.
Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42)
A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a tanítványok elhívásáról: „És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala; És láta két hajót állani a vízen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.
És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot. Mikor pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.
És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.
Intének azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.
Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, akik Ővele valának, a halfogás miatt, amelyet fogtak;
Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva emberhalász leszel. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenüket és követék őt” (Luk. 5,1-11)
Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz.
A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz.
És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement.
És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől (vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10)
Márk. 1,21 És bemenének [betértek] Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.
Márk. 1,22 És elálmélkodának [megdöbbentette (felzaklatta) a zsinagógában lévőket] az ő tanításán [tudományán]; mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [mint aki Istentől fennhatóságot kapott], és nem úgy, mint az írástudók.
Márk. 1,23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, [Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember (aki) felkiáltott; felsikoltott]
Márk. 1,24 És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled [Mi közünk egymáshoz], Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts [elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél] minket [a vesztünkre jöttél]? Tudom [rólad], hogy ki vagy te: az Istennek Szentje. [El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]
Márk. 1,25 És megdorgálá őt [megfenyegeté; ráparancsolt; keményen rászólt] Jézus, mondván: Némulj meg [hallgass; fogd be a szád; kötessék be szád; szájkosarat rád], és menj [takarodj] ki belőle.
Márk. 1,26 És a tisztátalan szellem megszaggatá őt [erre össze-vissza rángatta (megrázta) az embert], és fennszóval [hangosan] kiáltva [(kradzó): rikolt, sikít, felkiált, ordít. (A szó nem mindig értelmes megnyilatkozást jelent], kiméne belőle.
Márk. 1,27 És mindnyájan elálmélkodának [megdöbbentek; elcsodálkoztak; elképedtek; megrémültek], annyira, hogy egymás között kérdezgeték [vitatkozva egymástól, és] mondván: Mi ez? [Ki ez] Micsoda új tudomány ez [tanítása egészen új], hogy hatalommal [akkora a hatalma (ereje, képessége)] parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és engedelmeskednek néki?
Márk. 1,28 És azonnal elméne [elterjedt] az ő híre Galilea egész környékére [vidékén]*
*Lukács így írja le a történteket: „Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton; ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt.
A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi (démoni) szellemtől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: „Ah, mi közünk hozzád Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje!”
Jézus azonban ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög odavetette őt közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne.
Ekkor rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan szellemeknek, és azok kimennek!” És elterjedt a híre mindenütt a környéken” (Lk. 4,31-37)
A démonok hite halott, mert nem cselekszik Isten akaratát, ezért rettegnek: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök (démonok) is hiszik, és rettegnek.
Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20)
Márk. 1,29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon [akit hallanak, a meghallgatott] és András [férfias] házához menének Jakabbal [más helyébe lépő] és Jánossal [az Úr nagylelkű adakozó] együtt.
Márk. 1,30 A Simon napa [anyósa] pedig hideglelésben [(püreszszó): - tűzben van (ég); betegen; lázasan] fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle [az érdekében].
Márk. 1,31 És ő odamenvén, [kézen fogva] fölemelé [felsegítette; felállította; talpra állította] azt, annak kezét fogván; és [erre mindjárt] elhagyá [megszűnt (elengedte)] azt a hideglelés [láz] azonnal, és (fel)szolgál vala nékik*
*Lukács és Máté is ír a történetről: „A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak. Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik” (Lk. 4,38-39)
„Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Jézus megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és szolgált neki” (Mt. 8,14-15)
Márk. 1,32 Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket [(kakósz): gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan, beteg, fájdalmas rosszullévőket] és az ördöngősöket [gonosz szellemtől megszállottakat; (démonizáltakat)],
Márk. 1,33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé [ott tolongott ajtó előtt].
Márk. 1,34 És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban; bajokban (noszosz): - egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek] sínlődnek [gyötrődtek; gonoszul szenvedtek] vala.
és sok ördögöt [ördögi szellemet; démont] kiűze [kihajított, kidobott], és nem hagyja [nem engedte] vala szólni [szóhoz jutni; beszélni] az ördögöket [ördögi szellemeket; démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerék*
*Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedé őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)
A Máté írása szerinti Evangélium kijelenti, hogy egy Ézsaiás által mondott próféciát teljesített be az Úr Jézus: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst (démonizáltat), és egy szóval kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta [(basztadzó): hord, cipel; eltávolít, elvisz. (Itt: betegségeinket Ő vette le rólunk)] a mi betegségünket.
[Magára vállalta bajainkat és hordozta (eltávolította) betegségeinket]” (Mát. 8,16-17)
Ézsaiás próféciája így hangzik: „…a mi betegségeinket (Ő) viselte, a mi fájdalmainkat hordozta (távolította el). Mi meg azt (hittük) gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta (hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és kínoztatik). Pedig a mi vétkeink (hamartia: céltévesztés) miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa. 53,4-5)
Márk. 1,35 Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne [eltávozott a városból], és elméne egy puszta [elhagyatott; lakatlan; magányos] helyre és ott imádkozék.
Márk. 1,36 Simon pedig és a vele lévők utána sietének [hogy megkeressék];
Márk. 1,37 És a mikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres.
Márk. 1,38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak [hirdessem az igét; a királyságot], mert azért jöttem.
Márk. 1,39 És prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket [démonokat] űz [kihaj(í)t; kidob] vala*
*Nemcsak a tanítványok, hanem keresték Őt azok is, akik követték: „A nap fölkeltekor pedig kimenvén, puszta (elhagyatott; lakatlan; magányos) helyre méne; de a sokaság felkeresé őt, és hozzámenének, és tartóztaták őt, hogy ne menjen el tőlük.
Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Isten országának evangéliumát; mert azért küldettem. És prédikál vala Galilea zsinagógáiban” (Luk. 4,42-44)
Ő pedig: „…bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget (kórt, fogyatékosságot, rosszullétet) és erőtlenséget (enerváltságot) a nép körében” (Mát. 4,23)
Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38)
Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (szabadon bocsátást).
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!”(Ésa. 61,1-3)
Márk. 1,40 És jöve hozzá egy bélpoklos [leprás], kérvén Őt [könyörögve] és leborulván [térdre] előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz [képes volnál,mert van rá hatalmad, hogy megtisztíts] engem.
Márk. 1,41 Jézus pedig könyörületességre indulván [megesett rajta a szíve; megszánta; szánalomra gerjedt], kezét kinyújtva megérinté őt, és [közben] monda néki: Akarom, tisztulj meg.
Márk. 1,42 És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság [elhagyta (eltűnt róla) a lepra] és megtisztula.
Márk. 1,43 És erősen megfenyegetvén [szigorúan ráparancsolt; erélyesen, keményen rászólt], azonnal elküldé őt,
Márk. 1,44 És monda néki: Meglásd [vigyázz], hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd [ajánld] fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt [a Mózes rendelte áldozatot], bizonyságul nékik [hogy bizonyíték legyen számukra]*
*Lukács is bizonyságot tesz a történtektől: „Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.”
Erre Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal letisztult róla (eltávozék tőle) a lepra. Ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik.”
De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Luk. 5,12-16)
Az áldozati törvény pedig így szólt. Vigyen egy bárányt, vagy ha erre nincs módja, akkor két gerlicét, vagy galambfia: „És készítse el az egyiket a gerlicék közül, vagy galambfiak közül, amelyik az ő módjától telik.
Azt, ami kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek az Úr előtt. Ez a törvénye annak, akin poklos fakadék (lepra) van, [de] akinek nincs módja az ő megtisztulásánál” (3Móz 14,30-33)
Márk. 1,45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és [mindenfelé] terjeszteni [hirdetni nagy hangon] a dolgot [az esetet; történteket]. Annyira [ismertté tette], hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem [inkább] künn [távoli] puszta [lakatlan; magányos; csendesebb] helyeken [tartózkodott] vala, és [az emberek mégis] mennek [tódultak] vala hozzá mindenfelől.
