2019. január 11.

Zsidókhoz írott levél 8. fejezet: Jézus Krisztus a mennyei főpapunk;


Zsid. 8,1 Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk az, hogy olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónjának jobbjára üle,127
Zsid. 8,2 Mint a szent helynek és amaz igazi, valódi sátornak a népért működő szolgája,128 amelyet az Úr és nem ember épített,129 állított fel.130
Zsid. 8,3 Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok bemutatására rendeltetik, amiért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, amit áldozatul mutasson be.131
Zsid. 8,4 Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, akik a törvény szerint ajánlanak fel áldozati ajándékokat,
Zsid. 8,5 Akik a mennyei dolgok ábrázolatának, képmásának, előképének, és árnyékának szolgálnak, amint Isten mondotta, kinyilatkoztatta, kijelentette Mózesnek, mikor befejezni készült a sátort. Meglásd, és vigyázz úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, amely a hegyen mutattatott néked.132
Zsid. 8,6 Most azonban a mi főpapunk annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.
Zsid. 8,7 Mert ha az az első kifogástalan, hibátlan, tökéletes lett volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.
Zsid. 8,8 Mert dorgálván hibáztatja őket, amikor így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának  házával új szövetséget kötök.
Zsid. 8,9 Nem azon szövetség szerint amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor felkaroltam, és kézen fogtam őket, hogy kivezessem Egyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velük, és nem gondoskodtam róluk mondja az Úr.133
Zsid. 8,10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe, az ő bensőjükbe vésem be azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem.134
Zsid. 8,11 És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.135
Zsid. 8,12 Mert megkegyelmezek álnokságaiknak,136 irgalmas és kegyelmes leszek igazságtalanságukkal, Istennélküliségükkel szemben, és az ő bűneikről,137 céltévesztésükről és gonoszságaikról,138 törvénynélküli állapotukról meg nem emlékezem.
Zsid. 8,13 Mikor újról beszél, óvá tette, elavultnak nyilvánította az elsőt, a korábbit; ami pedig megavul és megvénhedik, az közel van az enyészethez, és az nemsokára elmúlik, megsemmisül.



127 Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték, felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján (Márk. 16,19).  Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21-22).  Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban, Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4). Hát: „Lévén nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14). Dávid próféciája az Úr mennybemeneteléről: „Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1). István – mielőtt megkövezték – így látta az Urat: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, Jézust, állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56).
128 Sátornak szolgája (leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő szolgája.
129 Épített (pégnümi): állított fel.
130 Az első sátorról így hangzik a kijelentés. Mózeshez szól az Úr: „Az első hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet, a kijelentés sátorának hajlékát” (2 Móz. 40,1). János apostol hallja, hogy: „egy hatalmas hang szól a trónus felől, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3). És ez akkor következett be, amikor: „az Ige hústestté lett és lakozék, sátrat vert, letáborozott mi közöttünk és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét… (Ján. 1,14). Azóta: „ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük, és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek” (2 Kor. 6,16). „... Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta. Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (1 Kor. 6,19). Így teljesültek be a próféciák: „És szerzek velük békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velük; és elültetem őket és megsokasítom, és helyeztetem az én szenthelyemet közéjük örökké. És lesz az én lakhelyem felettük, és leszek nékik Istenük és ők nékem népem. És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttük lesz mindörökké” (Ezék. 37,26-28).Hogy az én végzéseimben járjanak, rendelkezéseim szerint éljenek és rendeléseimet, törvényeimet megőrizzék és cselekedjék, megtartsák és teljesítsék, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük” (Ezék. 11,20). Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr: „És az Izráel fiai között lakozom, és nékik Istenük leszek” (2 Móz. 29,45).  „És az én hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket.  És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (3 Móz. 26,11-12). Zakariáson keresztül megismétli az Úr az ígéretet: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ímé, én megszabadítom az én népemet a napkeltének, a napkelet földéről, és a napnyugtának, a napnyugat földéről. És elhozom őket, és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek hűséggel és valósággal. Ezt mondja a Seregeknek Ura: Erősödjenek meg kezeitek, akik hallottátok e napokban e beszédeket, ezeket az igéket a próféták szájából, akik szóltak, mikor lerakatott a Seregek Ura házának alapja, hogy megépíttessék a templom(Zak. 8,7-9). Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem a Seregek Ura házának alapját: „Mert más alapot, más fundamentumot senki sem vethet a meglevőn kívül, a lerakott alapon kívül, amely egyszer vettetett, mint ami már megvan, amely a Jézus Krisztus (1Kor. 3,11).
131  Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen, és mutasson be a bűnökért” (Zsid. 5,1). A mi Főpapunk: „Krisztus Önmagát adta miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul (Eféz. 5,2). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul…” (Róm. 3,25). És Ő: „önmagát adta értünk…” (Róm. 4,25). És ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, és elhatározása szerint” (Gal. 1,4).
132 Az Úr így rendelkezett: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját. Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked” (2 Móz. 25,8-9.40). És mert rendkívül fontos a kijelentés, újra –és újra megismétli az Úr: „A hajlékot pedig azon a módon, és pontosan úgy állítsd fel, amint néked a hegyen mutattatott” (2 Móz. 26,30). Izráel fiai pedig: „Így végezteték el a gyülekezet sátrának, a kijelentés sátrának egész munkája; és az Izráel fiai egészen úgy csinálták, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek, úgy csinálták. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, egészen úgy csinálnak az Izráel fiai minden munkát. És megtekint Mózes minden munkát, és ímé elkészítik azt, úgy készítik el, amint az Úr parancsolta vala, és megáldja őket Mózes” (2 Móz. 39,32.42-43).  István vértanú bizonyságtétele az első sátorról: „A bizonyságnak, a szövetségnek, Isten jelenlétének sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta, és elrendelte az, aki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára, és formára csinálja, melyet látott vala. Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor meghódították, és birodalmukba vették a pogányok, a nemzetek földjét; kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, és birtokukban volt e sátor egészen Dávid napjaiig (Csel. 7,44-45). De ezek: „…csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek a Krisztusban van” (Kol. 2,17). Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).
133 Pedig az Úr szólt: „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (Móz. 19,5-6). De már akkor, amikor Mózes az Úr jelenlétében tartózkodott:  „Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj, menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Égyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek maguknak, azt tiszteli, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, akik téged kihoztak Egyiptom földéből” (2 Móz. 32,7-8). Amikor prófétákat küldött az Úr, akkor így válaszoltak az üzenetre: „Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Ti és a ti feleségeitek szóltatok a ti szájatokkal, és végbevittétek a ti kezeitekkel, mondván: Bizonyára teljesítjük a mi fogadásainkat, amelyeket fogadtunk az ég királynőjének, hogy tömjénezzünk, és füstölve áldozzunk, és néki italáldozatot vigyünk. Megerősítvén megerősítettétek a ti fogadásaitokat, és megcselekedvén megcselekedtétek a ti fogadásaitokat. Azért halljátok meg az Úr, Jahve az Örökkévaló szavát, igéjét mind, ti Júdabeliek, akik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, - és hogy: Az én Uramra, az élő Úrra mondom,- egész Égyiptom földén!” (Jer. 44,25-26).
134 És megismétli az Úr, kijelentve az Új szövetség eredményét is: Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, az ő bensőjükbe, és az ő elméjükbe vésem be azokat. Azután így szól: És az ő bűneikről és gonoszságaikról, és álnokságaikról többé meg nem emlékezem” (Zsid. 10,16-17). Jeremiáson keresztül már hangzott az ígéret: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik megrontották,  megszegték, megtörték az én szövetségemet, de én Uruk maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet ha eljön az ideje, az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe, bensőjükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Jer. 31,31-34). És Ezékiel is erről prófétál: „Én megemlékezem frigyemről, szövetségemről, amelyet veled ifjúságod napjaiban kötöttem, és örök frigyet vetek, örök szövetségre lépek veled. És te megemlékezel útjaidról és megszégyelled magadat, mikor hozzád veszed nőtestvéreidet, akik nagyobbak, számosabbak, hatalmasabbak, erősebbek nálad, együtt azokkal, akik kisebbek, fiatalabbak, s adom őket néked leányaidul, de nem a te frigyedből, nem a veled kötött szövetségből. És én szövetségre lépek veled, és megismered, hogy én, Jahve az Örökkévaló vagyok az Úr. Hogy megemlékezzél és pirulj, és szégyenkezz, és gyalázatod miatt meg ne nyissad többé szádat, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedtél, és megbocsátom mindazt, amit elkövettél, azt mondja az Úr Isten, az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló(Ezék. 16,60-63).És őket szemmel tartom az ő javukra, és visszahozom e földre, és megépítem, és el nem rontom, le nem rombolom és beplántálom, és ki nem szaggatom, ki nem gyomlálom őket. És olyan szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én, Jahve az Örökkévaló vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám” (Jer. 24,6-7). „És adok nékik egy szívet, és új szellemet adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet; Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük (Ezék. 11,19-20).
135 És az Úr gyermekeihez így szól az Úr: És ti a kenet birtokosai vagytok a Szenttől, és ez által szellemi hatalom birtokosaivá váltatok, és ezt tudjátok, és tisztába is vagytok vele mindnyájan. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az, és az valóság, és nem hazugság, hamisság, valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás. És amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne” (1 Ján. 2,20.27). És így folytatódik a kijelentés: „Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért valóban az Atyától hallott és tanult, és megértette amit tanult, én hozzám jő” (Ján. 6,45). És ezután már: „… nem tanítja többé senki az ő felebarátját, sem egyik ember a másikat és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,34). Ezután: „És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (Ésa. 54,13). És Ő, aki tanít, nem más, mint: „Ama Vigasztaló, Pártfogó, Bátorító, Segítő, Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló pedig a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya. Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,26). Akit így ígért meg az Úr Jézus: „És ímé én kibocsátom, és elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel, amíg a mennyből jövő hatalmat nem öltöttétek magatokra (Luk. 24,49). Mert akkor: „… vesztek erőt és hatalmat, minekutána a Szent Szellem eljő, és leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Mert Ő a: „… bölcsességnek, szakértelemnek és ügyességnek, értelemnek,  ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme. Tanácsnak és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak Szelleme, az Úr ismeretének és tiszteletének Szelleme (Ésa. 11,2) És: „…eljő Ő, az igazságnak, a valóságnak Szelleme, elvezérel, utat mutat, kísérni fog az úton, irányítani, tanítani fog titeket minden igazságra, és bevezet titeket a teljes valóságba. Mert nem Őmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti és az eljövendő dolgokat is tudatja veletek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, az enyémből merít, mert engem foglal magába, és megjelenti néktek(Ján. 16,13-14). „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, a Pártfogó, Bátorító, Szószóló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,26-27). „én az igazat, a valóságot mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló, Pártfogó, Bátorító, Segítő, Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló: ha pedig elmegyek, elküldöm Őt ti hozzátok. És Ő, mikor eljő, napvilágra hozza, rábizonyítja, felfedi, föltárja, leleplezi a látható világ, evilág céltévesztését. Az igazzá válás, igaznak bizonyulás, megigazulás és döntés, megkülönböztetés, különbségtétel tekintetében. Bűn tekintetében, hogy a céltévesztés az, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem. Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett” (Ján. 16,7-11). Az Úr Anániást azért küldte Saulhoz – aki Pál lett – hogy vegye a Szent Szellemet: „Elméne azért Anániás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda. Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel, a Szent Szellem teljességével.” Csak ezután értette meg az Írásokat, és hirdette a Krisztust: „És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, bemerítkezett; És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,17.18.20). Így teljesedett be – és ma is így teljesedik be minden hívő életében – az Úr Jézus szava: „...ami adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szent Szellem... Mert a Szent Szellem azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok” (Márk. 13,11; Luk. 12,12). És az Úr Jézus, az Isten az: „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít, megszilárdít, és felken a Szent Szellem erejével és hatalmával, a küldetés külső jegyével és pecsétjével, az(2 Kor. 1,21). Így válunk eggyé a Krisztusban: „Mert hiszen egy Szellemben mi mindnyájan egy testté, egy személlyé meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, pogányok; akár szolgák, akár szabadok; és valamennyiünket egy Szellem itatott át” (1Kor. 12,13).
136 Megkegyelmezek álnokságaiknak (hileósz adikia): irgalmas és kegyelmes leszek igazságtalanságukkal, Istennélküliségükkel szemben.
137 Bűn (hamartia): céltévesztés.
138 Gonoszság (anomia): törvénynélküli állapot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.