2019. január 5.

Zsidókhoz írott levél 7. fejezet: Reménységünk, közbenjárónk az Isten esküjével főpapunkká rendelt örök Fiú.


Zsid. 7,1 Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és őt megáldotta.109
Zsid. 7,2 Akik tizedet is ad Ábrahám óta: aki először is, magyarázat szerint a megigazulás királya, ezt követően pedig Sálem királya, azaz békesség110 királya,
Zsid. 7,3 Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.
Zsid. 7,4 Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, akinek a zsákmány legjavából tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka, az ősatya;111
Zsid. 7,5 És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatuk van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, az ő atyafiaiktól, saját testvéreiktől, jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából származtak;112
Zsid. 7,6 De az, akinek származása nem azok közül való, tizedet ad, és az ígéretek birtokosa megáldotta,113
Zsid. 7,7 Pedig minden vitán felül való hogy a nagyobb, a felette álló áldja meg a kisebbet.
Zsid. 7,8 És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, akiről bizonyságunk van, hogy él, és éltet:
Zsid. 7,9 És hogy úgy szóljak, Ábrahámon keresztül tizedet ad / fizet Lévi is, a tizedet elfogadó,
Zsid. 7,10 Mert ő még az atyja ágyékában vala, amikor annak elébe ment Melkisédek.
Zsid. 7,11 Ha tehát a lévitai papság által elérhető volna a tökéletesség a bevégzettség, a végcélba jutás - mert ugyanis a nép ez alatt nyerte a törvényt: - mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?114
Zsid. 7,12 Mert a papság megváltozásával szükségképpen megváltozik a törvény is.
Zsid. 7,13 Mert akiről ezek mondatnak, akiről ez az ige szól, az más nemzetségből származott, amelyből senki sem szolgált az oltár körül;
Zsid. 7,14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, származott, sarjadt ki, amely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról.115
Zsid. 7,15 És még inkább nyilvánvaló és még világosabbá válik az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elő más pap,
Zsid. 7,16 Aki nem hústesti parancsolatnak törvénye szerint, nem vérségi leszármazás útján, hanem enyészhetetlen, elpusztíthatatlan, kiolthatatlan, halhatatlan, örökéletnek ereje, és hatalma szerint lett.116
Zsid. 7,17 Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.117
Zsid. 7,18 Mert az előbbi parancsolat eltöröltetett, érvénytelennek lett nyilvánítva, megszüntetésre került, hatályát vesztette mivelhogy erőtelen, tehetetlen, haszontalan és hiábavaló.118
Zsid. 7,19 Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet, nem tett bevégzetté, nem vitt végcélba, de beáll a jobb, erősebb reménység, amely által, és amin keresztül közeledünk az Istenhez.119
Zsid. 7,20 És amennyiben nem esküvés nélkül történt, mert amazok esküvés nélkül lettek papokká,
Zsid. 7,21 De ez esküvéssel, azáltal, aki azt mondá néki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, és nem gondolja meg magát, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.120
Zsid. 7,22 Annyiban jobb, erősebb, hatalmasabb szövetségnek lett kezesévé és közvetítőjévé Jézus.121
Zsid. 7,23 És amazok jóllehet többen lettek papokká, de nem maradhattak a helyükön, mert ezt a halál megakadályozta:
Zsid. 7,24 Ámde Ő, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága, átruházhatatlanul viseli a papságot.
Zsid. 7,25 Ennek okáért ő tökéletesen és véglegesen üdvözítheti122 is azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy közbenjárjon, és esedezzék érettük.123
Zsid. 7,26 Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen tiszta, makulátlan, a bűnösöktől, a céltévesztőktől elválasztott, elkülönített, és aki az egeknél magasságosabb lőn, és aki magasabbra jutott az egeknél.124
Zsid. 7,27 Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván.125
Zsid. 7,28 Mert a törvény gyarló, erőtlen embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde, igéje örök tökéletes Fiút.126




109 Erről így ad hírt Isten igéje: Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort vitt ki eléje; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből” (1 Móz. 14,18-20).
110 Békesség (eiréné): a héber salom (A héb. szótő ’tökéletes, sértetlen’ jelentésű) megfelelőjeként, az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, biztonság, siker, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában. A fogalom egzisztenciális jellegéből következik, hogy kifejezetten csak szellemi értelemben vett békéről a B úgyszólván sehol nem beszél. A békesség kívánása része az általános köszönési formulának is, de általános jókívánságként is hangzik.
111 Az Úr Jézus kijelentését hallva, így szólnak a Júdabeliek: „Avagy nagyobb vagy-e te a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod te magadat? Az Úr Jézus válasza: „Ábrahám a ti atyátok örvendezett, és ujjongott azon, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült. Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad. Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok (Ján. 8,53.56-58). Tehát: Ábrahámnak a mindenható Isten jelent meg, és egyben kijelentést nyer, hogy Jézusban a Mindenható jött el: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr, Jahve, az Örökkévaló Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle. Ekkor Ábrahám arcra borult, de nevetett és gondolá az ő szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-e gyermeke? Avagy Sára kilencven esztendős lévén, szülhet-e” (1 Móz. 17,1.15-17).
112 A törvény így szólt a lévitákról: „De ímé a Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izráelben; az ő szolgálatukért való osztályrész ez, amellyel teljesítik ők a gyülekezet, a kijelentés sátorának szolgálatát. A lévitáknak pedig szólj, és mondd meg nékik: Mikor beszeditek Izráel fiaitól a tizedet, amelyet örökségetekül adtam néktek azoktól, akkor áldozzatok abból felemelt áldozatot az Úrnak; a tizedből tizedet” (4 Móz. 18,21.26).
113 Erről így ad hírt Isten igéje: Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort vitt ki eléje; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből” (1 Móz. 14,18-20). Maga Isten szólt Ábrahámhoz így: „Amilyen igaz, hogy VAGYOK, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged(Zsid. 6,14). És nagy nemzetté, nagy néppé teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És áldottak lesznek, akik téged áldanak, és aki téged megvet átok alá helyezi magát: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei, minden népei(1 Móz. 12,2-3).
114 És így folytatódik a kijelentés: „Hiszen ha a törvény emberei az örökösök, akkor üressé lett a hit, és valóra válthatatlan az ígéret” (Róm. 4,14). Ezért hangzik a figyelmeztetés: „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek” (Gal.5,4). De a törvénnyel nincs semmi baj, mert a törvény betöltötte feladatát: „A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,21-22). „Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (Gal. 3.24).
115 És ez így lett megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2). Prófécia Júdáról: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot a jogar, sem a vezéri pálca, a kormánypálca térdei közül; míg eljő Siló, a nyugalom, biztonság, gond nélküliség helye, és a népek néki engednek” (1 Móz. 49,10). Az Evangélium így ad hírt a prófécia beteljesedéséről: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé napkeletről bölcsek jövének, és érkeztek Jeruzsálembe, és érdeklődtek, kérdezősködtek ezt mondván:Hol van a zsidók újszülött királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk, hódoljunk neki, hogy leboruljunk előtte, és imádjuk Őt” (Mát. 2,1-2). És az Ő győzelméről: „És egy a Vének, a presbiterek közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere Dávid sarja (Jel. 5,5).
116 Hanem a Szent Szellem által, mert: „A Szellem az, aki megelevenít, életre kelt, és életet ad, a hústest nem használ semmit…” (Ján. 6,63). Az Evangéliumban kerül kijelentésre hogy az Úr jézus a Szent Szellemtől születik: „És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK. Monda pedig Mária az angyalnak: Mi módon, hogyan lehetséges ez, holott én férfit nem ismerek? És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Szellem száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg, és ragyogó ködbe burkol be árnyékával, és természetfölötti befolyással vesz körül téged; azért ami születik is szentnek hivatik, Isten Fiának” (Luk. 1,31.34-35). Máté beszámolója erről így hangzik: „A Jézus Krisztus születése, eredete, világrajövetele pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek, és egyesültek volna, viselősnek, vagyis várandósnak találtaték a Szent Szellemtől” (Mát. 1,18).
117 Dávid is prófétál Róla: „Megesküdt az Úr, és nem bánja meg, és nem másítja meg: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4). A Dávid által mondott próféciát idézi az apostol: „Miképpen másutt is kijelenti, kihirdeti: Te örökké való pap vagy, Melkisédek rendje szerint (Zsid. 5,6). A kárpiton túl: „Ahová útnyitóul, előfutárként bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint. Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és őt megáldotta.
Aki tizedet is ad Ábrahám óta: aki először is, magyarázat szerint a megigazulás királya, ezt követően, pedig Sálem királya is, azaz békesség királya,
Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké” (Zsid. 6,20-7,1-3.17). „Melkisédek pedig Sálem királya… a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz. 14,18).
118 És így folytatódik a kijelentés: Mert… a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott, mivelhogy erőtlen vala a hústest miatt, mert a hústest gyengévé tette…” (Róm. 8,3).
119 És a kijelentés folytatódik: „A törvény pedig azért csúszott be a kegyelem mellett, hogy a bűn, a félre-csúszás, botlás és elhajlás megnövekedjék, és fokozódjék, bőséges legyen, hogy vele szaporodjék a bukás, és hogy megsokasítsa az elesést. De ahol megnövekedik, elhatalmasodik, megsokasodik a bűn, a hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás, ott azt messze felülmúlva a kegyelem sokkal inkább bővölködik, és túláradóan kiárad(Róm. 5,20). „Mit mondunk tehát? A törvény bűn, céltévesztés-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a gonosz kívánságról sem tudtam volna, és a vágyat, és a mohó kívánást sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd” (Róm. 7,7). „Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a törvényszegések, a törvény áthágásai miatt toldották meg vele az ígéretet, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében. A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-e? Ellentétben áll az Isten ígéreteivel? Távol legyen. Egyáltalán nem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, és életet adni, ha a törvénynek lett volna éltető ereje, valóban a törvényből volna, és a törvény megtartásából származnék, és fakadna az igazság, a megigazulás” (Gal. 3,19.21). „És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel. 13,39). A megigazulásról sokszor beszél az apostol: „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből, olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem igazul meg Isten előtt: mert a bűn, a céltévesztés ismerete és felismerése a törvény által vagyon. Most pedig kijelentetett, hogy a törvény nélkül jelent meg, a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá nekünk Isten igazsága, az Isten előtti megigazulás, amelyről bizonyságot is tesznek, és tanúsítják a törvény és a próféták, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek. Isten pedig ezt az igazságát, az Isten előtti megigazulást most nyilvánvalóvá, és láthatóvá tette a Jézus Krisztusban való hit által, és a Jézus hitén keresztül minden hívőnek, és mindazok elnyerik, és mindazokra száll, akik hisznek Benne. Mert nincs különbség, és nincs megkülönböztetés zsidó és nemzetbeli között. Mindenki vétkezett, eltévesztette a célpontot, és nélkülözi, szűkölködik, és híjával van, az Isten dicsőségének. Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk. Hiszen azt tartjuk, és állítjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,20-24.28).
120 És: Miképpen másutt is kijelenti, kihirdeti: Te örökké való pap vagy, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 5,6). Dávid is prófétál Róla: „Megesküdt az Úr, és nem bánja meg, nem másítja meg: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4). És tette ezt azért, mert: „… az Isten, még jobban meg kívánta mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan, és megmásíthatatlan voltát, esküvel erősítette azt meg, esküvel vállalt kezességet” (Zsid. 6,17).
121 És: Most a mi főpapunk annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak (Zsid. 8,6-7).
122 Üdvözít (szódzó):- 1) megtart, (biztonságban) megőriz 2) megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít. 3) betart (ígéretet). 4) megtart. 5) elrejt, titokban tart. 6) életben marad, tovább él. 7) megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül. 8) elmenekül, szerencsésen eljut valahová; egészségessé tesz; életben tart; megment, megszabadít.
123 Folytatódik a kijelentés: „Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).Csak egyetlen Isten van, és egyetlen híd Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus (1 Tim. 2,5). Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek, ne tévesszétek el a célt. És ha valaki vétkezik, eltéveszti a célpontot, van Szószólónk, Közbenjárónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” (1 Ján. 2,1). És most már: „Kicsoda az, aki elítél? Talán Krisztus Jézus? Az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki életre is kelt, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is és közbenjár érettünk (Róm. 8,34). Ő, aki így szól, bátorítva az Övéit: „… Én, aki igazságban szólok, van erőm a szabadításhoz, és elégséges vagyok a megtartásra (Ésa. 63,1).
124 Mert: „nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, erőtlenségeinken, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt, a céltévesztést(Zsid. 4,15). Mert Isten: „azt, aki bűnt, céltévesztést nem ismert, bűnné, céltévesztetté tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak legyünk Istenben (2 Kor. 5,21).
125 Mert: minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen, és mutasson be a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal, aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal, és erőtlenséggel. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozatot bemutatni a bűnökért” (Zsid. 5,1-3). Így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7). És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé (3 Móz. 16,6.11). Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára; Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,11-12.14).
126 Azt: Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot teremtette, és a világkorszakokat is létrehozta (Zsid. 1,2).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.