2018. október 26.
Apostolok CSELekedete 18. fejezet (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Csel. 18,1 Ezek után Pál [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély] Athénből [jelentése: bizonytalanság]
eltávozott, és ment Korintusba [jelentése: jóllakott; díszítés].
Csel. 18,2 És mikor egy Akvila [jelentése: sas. északi ember] nevű, pontusi281 [jelentése: tenger, hullám; nyílt tenger]
származású zsidóra [(iúdaiosz): júdeaira] talált, ki nem régen jött Itáliából [jelentése: borjúszerű], és feleségére Priscillára. [jelentése: ősi; idős, öreg, tiszteletre méltó; öreges; szigorú]
(mivelhogy Klaudius [jelentése: sánta; a
megbénult, a síró] megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak
Rómából [jelentése: fenséges, hírnév,
erő]),282 hozzájuk csatlakozott.
Csel. 18,3 És mivelhogy azonféle míves vala, [(homotekhnosz
hé tekhné ész): ugyanaz volt a
mestersége] náluk maradt és dolgozik
vala. Mesterségükre nézve ugyanis sátorcsinálók valának [(szkénopoiosz):
sátorkészítők voltak].283
Csel. 18,4 Vetekedik [(dialegomai): érvel, és vitázik]
pedig minden szombaton a zsinagógában, a [gyülekező
helyen] és igyekezett mind zsidókat, [(iúdaiosz): júdeaiakat] mind
görögöket [pogányokat, a nemzetekből
valókat] meggyőzni, és [(peithó): megnyerni].284
Csel. 18,5 Mikor pedig megérkeztek Macedóniából [jelentése: összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt föld]
Silás [jelentése: kívánt, kért,
hallgatag; erdei] és Timóteus, [jelentése:
Isten dicsősége; valaki, aki Istent tiszteli; istenfélő. - Istennek kedves]
szorongatta a Szellem Pált,
és bizonyságot tett a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak], hogy Jézus
[jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó]
a Krisztus [jelentése: Felkent].285
Csel. 18,6 Mikor pedig azok ellenszegültek és istenkáromlásokat
szóltak, [(blaszphémeó):
becsmérelték, és szidalmazták],
ruháit megrázva [(ektinasszó): kirázva]286 mondta nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok.
Mostantól fogva a pogányokhoz [(to
ethnosz úsz): a nemzetekhez] megyek.288
Csel. 18,7 És általmenvén onnét, méne egy Justus [jelentése: az igaz, igazságos] nevű, istentisztelő
ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával, a [(szünagógé):
gyülekezés helyével].
Csel. 18,8 Krispus [jelentése: göndör, hullámos]
pedig, a zsinagógának feje [(arkhiszünagógosz): zsinagógai elöljáró]
hűn [(piszteuó): hitre jutott] az Úrban egész háznépével együtt; a
Korinthusibeliek közül is sokan hallván, hisznek vala, és megkeresztelkednek [(baptidzó):
bemerítkeznek] vala.289
Csel. 18,9 Monda pedig az Úr, látás által [(horama): látomásban]290 éjszaka Pálnak: Ne félj,291 hanem szólj és ne hallgass:
Csel. 18,10 Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy
néked ártson, vagy [(kakoó): bántalmazzon]; mert nékem sok népem van ebben a városban.292
Csel. 18,11 És ott lakozik egy esztendeig és hat hónapig, tanítva
köztük az Isten igéjét.293
Csel. 18,12 Mikor pedig Gallió [jelentése: tejtestvér; tejen élő]
volt Akhája [jelentése: gyászhely, gyász,
fájdalom, szorongás; baj] tiszttartója, [(anthüpateuó): helytartója]
reátámadnak a zsidók [(iúdaiosz): júdeabeliek]
egyakarattal Pálra, és vitték őt a törvényszék [(to béma atosz): az
ítélőszék] elébe,
Csel. 18,13 Mondván: Ez arra csábítja az embereket, hogy
törvényellenes módra tiszteljék az Istent.294
Csel. 18,14 Mikor pedig Pál meg akarja nyitni száját, monda
Gallió a zsidóknak [(iúdaiosz): Júdeabelieknek]: Ha valóban valami bosszútételről,
vagy gonosz cselekedetről [(adikéma to adikéma atosz ponérosz): törvénytelenségről vagy súlyos
bűntettről, vagy valami gonosz
dologról, vagy csalásról] volna
szó, zsidók [(iúdaiosz): Júdeabeliek], igazság szerint [a törvény értelmében] meghallgatnálak benneteket:
Csel. 18,15 Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti
törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én
ilyenekben nem kívánok bíró lenni.295
Csel. 18,16 És elűzé [(apelaunó): elzavarta] őket a
törvényszék [(to béma atosz): az ítélőszék] elől.
Csel. 18,17 A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, [jelentése: erős segítő, erőteljes
szabadító;; életerő). (gör. ’az erős’). " nemzete megmentője, szabadítója,
üdvözítője" - megbízható (v. szabad) erejű] a zsinagógának fejét [(arkhiszünagógosz):
a zsinagógai elöljárót] megragadván, verik vala [ütlegelték] a törvényszék előtt; de Gallió velük semmit sem gondola
[(meló):
nem törődött vele].
Csel. 18,18 Pál pedig, miután még több napig ott maradt, az
atyafiaktól [(adelphosz): a testvérektől] elbúcsúzván, Siriába [jelentése: felföld, magaslat, felmagasztalt) az ÓSZ
»Arám«-nak is nevezi] hajózék, és vele együtt Prisczilla [jelentése: ősi; idős, öreg, tiszteletre méltó; öreges;
szigorú] és Akvila, [jelentése: sas;
’északi ember’] minekutána fejét megnyírta Kenkreában [jelentése: köles, szükség-tábor]; mert fogadása
vala. [(eukhé): fogadalma volt].296
Csel. 18,19 Juta [(katantaó): megérkezett] pedig
Efézusba [jelentése: kívánatos;
mulatóhely; megengedett; vég, határ). /végidők/],
és azokat ott hagyta; ő maga pedig bemenvén a zsinagógába [(szünagógé): gyülekezés
helyére], vetekedik [(dialegomai): érvel, vitázik] a
zsidókkal, a [(iúdaiosz): júdeabeliekkel].
Csel. 18,20 Mikor pedig azok kérték, hogy több ideig maradjon
náluk, nem álla reá; [(epineuó): nem volt rá hajlandó].
Csel. 18,21 Hanem búcsút vőn tőlük, mondván: Mindenesetre [(pantósz):
feltétlenül] Jeruzsálemben [jelentése: a
béke megalapozása, tanítása; kétszeres békét állíts; a gyülekezetek
kiindulása; béke városa", “béke
birtoklása”, “béke alapja”; vagy "(Isten) gondoskodik a békéről] kell
nékem a következő ünnepet töltenem; de ismét megjövök [(anakamptó): visszatérek]
hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózik Efézusból.297
Csel. 18,22 És miután Cézáreába [jelentése: elvágott, leválasztott] érkezett, felment és köszöntötte a
gyülekezetet [(ekklészia) kihívottak közösségét], majd lement Antiókhiába
[jelentése: bosszúálló, üldöző].
Csel. 18,23 És miután ott bizonyos időt eltöltött, elméne,
eljárván renddel [(kathexész): sorjában] Galácia tartományát és Frigiát
[jelentése: szárazság, aszály. száraz,
terméketlen], erősítve a tanítványokat mind.298
Csel. 18,24 Érkezék pedig Efézusba [Jelentése: kívánatos; mulatóhely; megengedett; vég,
határ. /végidők/] egy
Apollós [Jelentése: aki Apollóhoz
tartozik; Apolló által adott;
pusztító] nevű zsidó, alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az
írásokban tudós vala.
Csel. 18,25 Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és szellemben
buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan, és [(akribósz):
pontosan, helyesen] az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János
keresztségét [(baptiszma): vízben való alámerítkezést] tudja [(episztamai):
ismeri] vala.
Csel. 18,26 És ez kezdett nagy bátorsággal szólni a zsinagógában.
Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, maguk mellé vevék őt, és
nyilvábban [(akribósz): pontosabban]
kifejtették előtte [és még alaposabban
megmagyarázták neki] az Istennek útját.
Csel. 18,27 Mikor pedig Akhájába akart átmenni, buzdítván őt az
atyafiak, a [(adelphosz): testvérek] írnak a tanítványoknak, hogy fogadják be
őt. Ki mikor odajutott, sokat használt, és [(szümballó): nagy segítségükre volt]
azoknak, kik hittek vala [(piszteuó): akik hitre jutottak] a
kegyelem által:299
Csel. 18,28 Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat, a [(iúdaiosz):
Júdeabelieket] nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a
Krisztus.
281 Pünkösdkor, amikor a Szent Szellem kiáradt jelenvoltak Pontusbeliek
is, és így beszéltek egymás között: „…halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek
nagyságos [csodálatos, felséges] dolgait [tetteit]. Álmélkodnak [megdöbbentek;
(exisztémi): magukon kívül,
extázisban / önkívületben] voltak pedig
mindnyájan és zavarban [tanácstalanok; és kétségek között] valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi
akar ez lennie? (Csel. 2,9.11-12)
282 Ennek
a császárnak idejében: „Felkelvén [(anisztémi):
felállva] pedig egy azok közül, név
szerint Agabus [jelentése: a szeretett, szenvedélyes szerelem], megjelenté a Szellem által, hogy az egész
föld kerekségén a [(oikúmené): lakott világon] nagy éhség
lesz; amely meg is lőn Klaudius [jelentése: sánta; a megbénult, a síró] császár idejében” (Csel. 11,28). És már akkor elkezdődtek az Úr Jézus által
kijelentett jelek: „Lesznek éhségek [és sok helyen az embereknek nem lesz mit enniük]… Mindez pedig a sok nyomorúságnak [gyötrelmeknek; a fájdalmaknak] a kezdete [Más fordítás: De mindez még csak olyan lesz, mint a szülési fájdalmak (a vajúdás
kínjainak) kezdete]”
(Mát. 24,7-8).
283 A Korinthusiakhoz így beszél az apostol: „Fáradozunk
is tulajdon kezünkkel munkálkodván. Kezünk munkájával keressük kenyerünket, és
keményen dolgozva el is fáradunk….” (1
Kor. 4,12). „Avagy vétkeztem-e,
vagy talán hibát követtem el, mikor önmagamat megaláztam, hogy ti
felmagasztaltassatok, hogy felemelkedjetek, hogy ingyen, ajándékképpen hirdettem néktek az Isten
Evangéliumát?” (2 Kor. 11,7). Az
apostol minden gyülekezetnek megismétli, hogy őt hogyan vezeti a Szent Szellem:
„Mert magatok is tudjátok, hogyan kell
követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek, nem éltünk senkinél
ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal,
nehogy valakit is megterheljünk közületek. Nem azért, mintha nem volna meg a
jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként” (2Thessz. 3,7-9). „Emlékezhettek ugyanis atyámfiai a mi
fáradozásunkra és vesződségünkre, kemény munkánkra: mert éjjel-nappal
munkálkodva dolgoztunk, és úgy hirdettük
néktek az Isten Evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek.
(1 Thess. 2,9). „Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és
a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak” (Csel. 20,34).
284 Az
apostolok bárhova megérkeztek, azonnal hirdették az Evangéliumot: „És mikor Salamisba [jelentése: só; a békesség Baálja, vagy
városa] jutottak [(ginomai): megérkeztek], hirdették az Isten beszédét [(logosz): az Isten igéjét, a
testté lett logoszt] a zsidóknak
[jelentése: (iúdaiosz): júdeaiaknak] zsinagógáiban,
és János [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves]
is velük vala, mint segítőtárs” (Csel.
13,5). Így
történt ez Efézusban is: „Juta pedig
Efézusba, és …bemenvén a zsinagógába, vitázott a zsidókkal” (Csel. 18,19). Így történt az Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop] hogy ők együtt menének be a zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] zsinagógájába, a [(szünagógé): gyülekezés
helyére], és prédikálnak, úgyannyira,
hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé” (Csel. 14,1). „Miután pedig
általmentek Ámfipolison [jelentése: (vízzel) körülvett város; a város körül; kerek
város] és Apollónián, [jelentése:
Apollóhoz tartozó; romlás] Thessalonikába
[jelentése: hamisság győzelme] érkeztek,
ahol volt a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] zsinagógájuk [(szünagógé): gyülekezőhelye]. Pál pedig, amint szokása vala, beméne
hozzájuk, és három szombaton át vetekedik [(dialegomai): érvel,
vitatkozik] velük az írásokból.
Megmagyarázva és kimutatva, [(dianoigó paratithémi): kibontva,
megértetve és elmagyarázva] hogy a
Krisztusnak szükséges volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a
Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek”
(Csel. 17,1-3). De a
hitetlen Judabeliek fellázították ellenük a várost ezért: „Az atyafiak, a [(adelphosz): testvérek] pedig azonnal, még azon éjszakán elküldik
Pált [jelentése: a kicsi,
alacsony, csekély] Silással
[jelentése: kívánt, kért, hallgatag; erdei /
Silvanus] egyetemben Béreába
[jelentése: nehéz, terhes, fontos]. Kik mikor odamentek, elmennek a zsidóknak
[(iúdaiosz):
judeaiak] zsinagógájába [(szünagógé):
gyülekező helyére]”(Csel. 17,10). Pál apostol megtérése
után: „azonnal prédikálja [hirdetni
kezdte] a zsinagógákban [(szünagógé):
gyülekezés helyén] a Jézust, hogy ő az
Isten Fia” (Csel. 9,20).
285 És ha
ellent mondtak: „Saulus annál
inkább erőt vőn [(mallon
endünamoó): egyre jobban felbátorodott, megerősödött, és mindig több
hatalomra tett szert], és zavarba hozta
[(szügkheó
szügkhünó): összezavarta, felkavarta] a Damaskusban lakó zsidókat [(iúdaiosz): júdeaiakat]. Bebizonyítván [(szümbibadzó): érvekkel,
bizonyítva], hogy ez a Krisztus [hogy
ez a Jézus a Krisztus]” (Csel. 9,22). És minden városban
ezt hirdette: „Mert az Isten Fia Jézus
Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, és prédikáltunk, én és Silvánus és
Timótheus…” (2 Kor. 1,19).
286 Az Úr
Jézus parancsa: „ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt
meg sem hallgatja szavaitokat, igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy
városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát
is rázzátok le lábatokról” (Mát. 10,14).
Ez figyelmeztetés lesz számukra, hogy ítélet jön: „… bizonyságul ő ellenük. Ez
figyelmeztetés lesz számukra. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának
tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,11). Ez ellenük szóló
bizonyságtétel lesz: „És valakik be nem fogadnak, és ahol nem
látnak szívesen titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le
lábaitokról, ellenük szóló tanúságtételül. Ez
figyelmeztetés lesz majd a számukra” (Luk. 9,5). Hogy Isten
királyságát elutasították: „… mindazáltal
ez legyen tudtotokra, hogy közel jött hozzátok Isten királysága, Isten uralma” (Luk. 10,10-11). És ismét egy
következmény: „Ti pedig adjátok vissza
nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a
kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is! Azok így
feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan te
kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak
eljárni. Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen
kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az
egész gyülekezet áment mondott rá és dicsérte az Urat. A nép pedig eszerint
járt el” (Nehem. 5,11-13). Az Úr
parancsa minden korban érvényes, ezt teljesítik az apostolok is: „A
zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] azonban
felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő]
tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő,
tekintélyes] asszonyokat és a városnak
eleit [(prótosz): és a város első embereit, vezetőit, a város
előkelőit]. És üldözést támasztának [(epegeiró):
szítanak] Pál és Barnabás ellen, és
kiűzék őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének
Ikóniumba” (Csel. 13,50-51).
288 És
Pál apostol mindenben az Úr Jézus parancsát teljesíti: „Mikor pedig
[(eidó
oida): észrevették], és látták a
zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak]
a sokaságot [(okhlosz): a tömeget], betelének irigységgel, és [(dzélosz):
féltékenységgel]. És [(antilegó
hüpo) alattomosan szembeszállnak], és
ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva] azt, amiket Pál mond vala, [és (blaszphémeó): becsmérelték, és
gyalázták őt] ellenkezve és káromlást
szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt,
hogy először [(próton): kezdetben, első alkalommal] néktek hirdettessék az Isten [(logosza)] igéje; de mivelhogy ti megvetitek [(apótheomai apótheó): elutasítjátok]
azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat
az örök életre, ímé a pogányokhoz [(ethnosz): a nemzetekhez] fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a
pogányoknak, [(phósz ethnosz): nemzetek fényévé tettelek téged], hogy légy [(szótéria): szabadulásukra,
megmenekülésükre], üdvösségükre a földnek
[(eszkhatosz
heósz): legtávolabbi] széléig” (Csel. 13,45-47).
289 Az
apostol Korinthuszban hirdeti az Úr Jézusról szóló örömhírt: „Eszetekbe juttatom, és figyelmetekbe ajánlom, atyámfiai,
testvéreim, az evangéliumot, melyet hirdettem” (1 Kor. 15,2). És: „Akár én azért, akár azok, így prédikálunk,
ugyanazt hirdetjük, és így lettetek ti hívőkké” (1 Kor. 15,11). Így születtetek újjá: „Mert ha tízezer, vagy számtalan tanítómesteretek, és nevelőtök lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert
tőlem vagytok, mert én nemzettelek titeket a Krisztus Jézusban az Evangélium,
az örömüzenet, a jó hír által” (1 Kor.
4,15). Bemerítő János így hirdeti a Szent Szellembe való bemerítést: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de
eljön az, aki erősebb nálam, ….Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be
titeket” (Luk. 3,15-16). Pál
apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, a
gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és
mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én
vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak
saruját” (Csel. 13,24-25). Ebbe
merített be Pál apostol is: „Hálát adok
Istennek, hogy senkit sem merítettem be közületek, csak Krispust és Gájust
(jelentése: földi ember) nehogy azt
mondhassa valaki, hogy az én nevembe merítettelek be” (1Kor 1,14-15).
290 Az Úr az övéihez
sokszor látomásban szól: „Vala pedig egy tanítvány
Damaskusban, névszerint Ananiás [jelentése: az Úr felhő, védelem; irgalmas
az Úr], és monda annak
[megszólította őt] az Úr látásban [(horama):
látomásban]: Ananiás! Az pedig monda:
Ímhol vagyok Uram Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett
Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi
[jelentése: sík, felület, talaj]
embert, mert ímé imádkozik. És látá
Saulus látásban [(horama): látomásban], hogy egy Ananiás [jelentése: az Úr felhő, védelem] nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté,
[(epitithémi):
ráhelyezi] hogy lásson” (Csel. 9,10-12). Mikor az apostol eldöntötte, hogy hova megy az
evangéliumot hirdetni: „És azon az
éjszakán látás jelenék meg [(horama): látomása lett] Pálnak [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély]: egy
macedón [jelentése: összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt
föld] férfiú állt előtte, kérve őt és ezt
mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! Mihelyt pedig a
látást [(horama): a látomást] látta,
azonnal igyekezünk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az
Úr, hogy azoknak prédikáljuk az Evangéliumot” (Csel. 16,9-10).
291 Az Úr azért erősíti Pál apostolt, mert ő maga vallja meg hogy: „És én erőtlenség, és gyöngeség, félelem, és
a félelem miatt elerőtlenedve, és nagy rettegés, reszketés, és remegés között és nagyon elfogódottan érkeztem
meg hozzátok” (1Kor. 2,3).
292 Jeremiás is félt, de: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok
én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld (és hirdesd)
mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy
megszabadítsalak téged! Így szólt az Úr. És kinyújtotta az Úr az ő kezét, és
megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9).
293 Azt az igét, amely: „… működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És
élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden
kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők
szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a
gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és
szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását” (Zsid. 4,12).
294 Bárhol prédikálják az Evangéliumot, a hitetlen judabeliek
rágalmazzák őket, és üldözést támasztanak ellenük. És ez így történt Pergában
is ahol: „A következő szombaton aztán majdnem az egész
város egybegyűlt az Isten igéjének, a [(logosznak)] hallgatására, Mikor pedig [(eidó oida): észrevették], és látták a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget], betelének irigységgel, és [(dzélosz):
féltékenységgel]. És [(antilegó
hüpo): alattomosan szembeszállnak], és
ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva] azt, amiket Pál mond vala, [és (blaszphémeó): becsmérelték, és
gyalázták őt] ellenkezve és káromlást
szólva. És: „…felindíták [(parotrünó):
felbujtották, felingerelték ellenük] az
istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő] tisztességbeli
[(euszkhémón):
előkelő, tekintélyes] asszonyokat és
a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit,
vezetőit, a város előkelőit], és üldözést
támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál
és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból” (Csel. 13,44-45.50).
Ez történt Filippiben is, és minden
helyen, ahol: „odavezetvén őket a bírákhoz, [(sztratégosz): az
elöljárókhoz] mondának: Ezek az emberek
zsidó [(iúdaiosz): júdeai] létükre
megháborítják [(ektarasszó): teljesen
megzavarták, felkavarták, rendkívül felzaklatták] a mi városunkat. És olyan szertartásokat [(ethosz):
szokásokat] hirdetnek, melyeket nem
szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, [(paradekhomai poieó): sem átvennünk, sem követnünk] mivelhogy rómaiak vagyunk. És
velük egyben feltámada, [(szünephisztémi): fellázadt] a sokaság, a [(okhlosz): tömeg] ő
ellenük. A bírák, az [(sztratégosz):
elöljárók] pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket” (Csel.
16,20-22). Így történt ez Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban, hogy ők együtt menének be a zsidók
zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind
görögöknek nagy sokasága lőn hívővé. Akik azonban a zsidók közül nem hívének,
felindíták (felingerelték) és
megharagíták a pogányokat az atyafiak (a testvérek) ellen. És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást
indítának, hogy bosszúsággal illessék (hogy bántalmazzák) és megkövezzék őket, Ők megtudták, és
elfutának (elmenekültek) Likaóniának
városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, És ott prédikálják
(és hirdették) vala az evangéliumot.
Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot (a
tömeget) eláltatván, (annyira
felbujtották, hogy) megkövezék Pált, és
kivonszolák a városból, (a városon kívülre) azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok,
felkelvén, (visszament), és beméne a
városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az
evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének
Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, (bátorították)
hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok
háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,1-2.5-7.19-22).
És mikorTessalonikában hirdetik az Úr Jézusról szóló örömhírt, itt is: „a zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak]
kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaczi
népségből [(agoraiosz): a piaci csőcselék közül] némely gonosz férfiakat, [(ponérosz):
néhány hitvány alávaló züllött embert] és csődületet támasztván,
felháboríták [(thorübeó): zavargást
keltettek fellármázva] a várost; és a Jáson házát megostromolván,
igyekeztek őket kihozni a nép közé [(démosz):
hogy az apostolokat a népgyűlés elé
vigyék]. Kiket Jáson házába fogadott:
pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy
mást tartanak, és [(legó):
hirdetnek] királynak, Jézust. Fel is
indítják [(tarasszó): fel is izgatták, fellázították] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget] és a város elöljáróit, kik hallják vala
ezeket” (Csel. 17,5.7-8).
295 A vallásos zsidók vitték törvény elé hamis vádakkal az Úr Jézust
is: „Vitték
azért Jézust Kajafástól a törvényházba a pretóriumba, a helytartóságra. Vala
pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, a helytartóságra, hogy meg
ne fertőztessenek, és nehogy tisztátalanokká legyenek. Hanem hogy megehessék a
husvétibárányt, a húsvéti pászkát. Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda:
Micsoda vádat hoztok fel? Milyen vádat emeltek ez ember ellen? Felelének és
mondának néki: Ha gonosztevő, bűnös, ártalmas, kárt okozó nem volna ez, nem
adtuk volna őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és
ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók, a
júdeaiak: Nékünk senkit sem szabad, mert nincs jogunk megölni” (Ján. 18,28-31).
296 Az apostol Jeruzsálemben: „Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak az
atyafiak, a testvérek. Másnap pedig bement Pál velünk együtt Jakabhoz; és a
vének mindnyájan ott voltak. És köszöntvén őket, részletesen elbeszélte, amiket
az Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett. Azok pedig ezt
hallván, dicsőítik az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, (testvérem) mely
sok ezren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény
mellett (mindnyájan rajonganak a törvényért): Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a
pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy
ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak. Mi tehát a
helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél. Tedd hát azt, amit
mondunk neked: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magukra;
Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg
velük, és költs rájuk, hogy megnyírassák fejüket: és megtudják mindenek,
hogy semmi sincs azokban, amiket te felőled hallottak; hanem te magad is
megtartod a törvényt, és aszerint élsz. Akkor Pál maga mellé vette ezeket a
férfiakat, a következő napon elvégezve velük
együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az
áldozatot” (Csel. 21,17-24.26). A
törvény szerint: „A nazírnak ez a
törvénye: amikor letelik nazírságának az ideje, vezessék őt a kijelentés
sátrának bejáratához. Mutassa be áldozatát az Úrnak: egy esztendős hibátlan hím
bárányt égőáldozatul, egy esztendős hibátlan nőstény bárányt vétekáldozatul,
egy hibátlan kost békeáldozatul, egy kosár kovásztalan kenyeret, finomlisztből
olajjal gyúrt lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat, a hozzájuk
tartozó ételáldozatokkal és italáldozatokkal együtt. Mutassa be a pap az Úr
színe előtt, és készítse el a nazír vétekáldozatát és égőáldozatát. A kost is
készítse el békeáldozatul az Úrnak, egy kosár kovásztalan kenyérrel együtt.
Készítse el a pap az ahhoz tartozó ételáldozatot és italáldozatot is. A nazír
pedig nyírja le fejének hajkoronáját a kijelentés sátrának bejáratánál, azután
fogja fejének a hajkoronáját, és tegye azt a tűzre, amelyen a békeáldozat van” (4Móz. 6,13-18). De a minden
kegyelem Istene nem hagyja el az apostolt: „Végezetre,
a jövőre nézve pedig eltétetett
nékem, és készen vár rám a
megigazultság koronája, győzelmi koszorúja, melyet megád nékem az Úr ama napon. Az igaz, és igazságos Bíró…” ( 2 Tim. 4,8).
297 Az Úr Jézus szülei, a törvény előírását betartva: „… pedig
évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét, a pászka-bárány ünnepére” (Luk. 2,41). Mert a törvény parancsa így hangzott: „Háromszor esztendőnként minden férfiú
jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt. Mert kiűzöm a népeket
előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet,
mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként
háromszor” (2 Móz. 34,23-24). „Évenként
háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, az Úrnak a színe előtt azon a
helyen, amelyet ő kiválaszt: a
kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen” (5Móz. 16,16). „ … a
kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik” (Luk. 22,1). Erről prófétál Dávid is: „Jeruzsálem, te szépen épített város, részeid jól illenek egymáshoz!
Oda járnak a törzsek, az Úr törzsei. Izráelnek
szóló rendelkezés az, hogy ott magasztalják az Úr nevét. (Zsolt. 122,3-4).
298 Az apostol újra-és újra meglátogatja a gyülekezeteket: „És eljárá
Siriát és Cziliciát, erősítve a gyülekezeteket, [(ekklészia): az eklézsiát, a
kihívottak közösségeit]” (Csel. 15,41). Így töltötte be az
apostol Isten igéjét: „Erősítsétek a
lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket” (Ésa. 35,3). Ennek eredményeképp: „A gyülekezetek, a [(ekklészia):
kihívottak közössége, az eklézsia]
megszilárdult, megerősödött a hitben, és gyarapodott számban naponként” (Csel. 16,5). Erre biztat minden
hívőt: „a lecsüggesztett kezeket és az
ellankadt, elgyengült térdeket egyenesítsétek föl. És lábaitok egyenes utat
készítsen, és biztosítson azért, hogy a sánta és bicegő nehogy elhajoljon,
elforduljon, sőt inkább helyreálljon, meggyógyuljon” (Zsid. 12,12-13)
299 Olyan sikeres volt Apollós szolgálata, hogy: „…viszálykodások,
versengések, veszekedések, viták
vetélkedések, és harcok lettek közöttük, és pártokra szakadtak. És… mindenki így beszélt, és így
nyilatkozott köztük: Én Pálé vagyok, én Pálhoz tartozom, én Apollósé, én
Kéfásé, én pedig Krisztusé” (1Kor. 1,11-12). Ez a test cselekedeteihez tartozó
dolog: „... Még testiek vagytok; ... Mert
mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek
vagytok-e? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké
lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós
öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Mert Isten munkatársai vagyunk:
Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” „... Senki se fuvalkodjék fel az
egyik tanítóval, dicsekedve a másik ellen” (1
Kor. 3,3-4.5.6.9; 4,6).
Imádság:
Úr Jézus! Drága Megváltóm!
Köszönöm, hogy lehet hitem benned. Köszönöm, hogy ez megjelenik
életem minden területén: a szavaimban, a
döntéseimben, a tetteimben egyaránt. Így mutathatom fel, hogy benned élem az
életem. Munkálkodj bennem és általam is! Ámen
Victoria Osteen: Kiválasztva az Ő céljaira
Ha újjászületett hívő vagy,
akkor Isten Szelleme él benned. Ugyanaz az erő lakik benned, ami feltámasztotta
Jézust a halálból! Nem vagy átlagos; a Mindenható Isten gyermeke vagy!
Mária, Jézus édesanyja, átlagosnak
tűnt a körülötte élők számára, de Isten valami különleges dologra választotta
ki őt. Mégpedig arra, hogy Jézust elhozza erre a világra, és az Ő dicsőségét
tükrözze.
Isten téged is ugyanezzel a
különleges dologgal bízott meg – hogy elhozd Jézust a világnak, és tükrözd az Ő
dicsőségét. Bárhol is légy a világban, a körülötted élőknek szükségük van arra,
amivel rendelkezel. Hallgass a benned lévő Szent Szellem hangjára, amikor arra
ösztönöz, hogy Krisztus fényét ragyogd másokra egy kedves szón, vagy egy
mosolyon keresztül. Az Ő jósága, békessége, szeretete él benned, amiket
megoszthatsz másokkal. Soha nem tudhatod, mi megy végbe egy másik ember
életében, amikor éppen velük találkozol. Isten szívéhez az áll a legközelebb,
hogy szeretettel fordul a megsebzett felé.
Jézus azt mondta, hogy Isten
királysága bennetek van, és ennek a királyságnak soha nem lesz vége. Nincs vége
az Ő erejének, örömének és békességének. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben
fel vagy szerelve mindarra, amivel ma szembe kell nézned, és amire Isten
elhívott. Emlékezz, hogy Isten Máriát választotta ki, hogy benne éljen, és
ugyanúgy téged is kiválasztott, hogy benned éljen. Kiválasztott és
felvértezett, hogy különleges képviselője légy itt a földön.
„Hanem hirdetjük,
amint meg van írva: "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve
meg sem sejtett", azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.”
(1Korinthus 2:9)
Victoria
Osteen
Magyar fordítás: Áhitatok
https://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/540-kivalasztva-az-o-celjaira.html
2018. október 18.
Jelenések könyve 11. fejezet: A kereszténység győzedelme; (Göröggel és kapcsolódó igékkel)
Jel. 11,1 És adtak a
kezembe vesszőhöz [(hé rabdosz ú): egy bothoz] hasonló nádszálat, [mérőnádat,
mérővesszőt] és angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az
Isten templomát és az [(thüsziasztérion): illatáldozati]
oltárt, és azokat, akik abban imádkoznak.147
Jel. 11,2 De a tornácot, amely a templomon kívül van, kihagyd,
és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott. [Görög
szerint: De a (aulé): templom udvarát (eszóthen exó ekballó): bensőjétől
különítsd el, és hagyd ki, és (metreó):
hozzá ne mérd, mert az a (ethnosz):
népeknek, nemzeteknek (didómi): adatott és a szent várost tapossák negyvenkét
hónapig].148
Jel. 11,3 És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy
prófétáljanak, gyászruhákba [(szakkosz): zsákruhába] öltözve,
ezerkétszáz hatvan napig.149
Jel. 11,4 Ők a két olajfa, és a két gyertyatartó, amelyek a
földnek Istene [Ura] előtt állanak.150
Jel. 11,5 És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik [(ekporeuomai):
tűz jön ki; tűz csap ki] az ő
szájukból, amely megöli [(kateszthió kataphagó): megemészti]
az ő ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy [(hútó hútósz): ilyen módon]
kell annak megöletni.151
Jel. 11,6 Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget,
hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken,
hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással,
valamennyiszer akarják.152
Jel. 11,7 És mikor [(hotan): amikor csak, és valahányszor]
elvégzik az ő bizonyságtételüket, a [(abüsszosz): feneketlen] mélységből
feljövő fenevad hadakozik [(polemosz poieó): harcra kel] ellenük, és legyőzi
őket, és megöli [(apokteinó): elpusztítja] őket.153
Jel. 11,8 És az ő holttesteik feküsznek ama nagy városnak
utcáin, amely szellem szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, ahol a mi Urunk
is megfeszíttetett.154
Jel. 11,9 És a népek és [(hé phülé ész): nemzetségek]
ágazatok, és nyelvek és nemzetek közül valók látják [(blepó):nézik] azoknak holttestét három és fél nap, és
azoknak holttestét nem engedik sírba
tenni.155
Jel. 11,10 És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtuk,
és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek
lakosait.
Jel. 11,11 De három és fél nap múlva életnek szelleme adaték
Istentől ő beléjük, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, akik őket
nézik vala.156
Jel. 11,12 És hallának nagy szózatot [(megasz megalé mega hé phóné ész):
hatalmas hangot] az égből, [(ho úranosz ú): a mennyből] amely
ezt mondja vala nékik: Jöjjetek fel ide. És fel menének az égbe [(ho úranosz ú): a mennybe] felhőben;
és láták őket az ő ellenségeik.157
Jel. 11,13 És lőn [(ginomai): lett] abban az órában
nagy földindulás, [(megasz ho szeiszmosz ú): hatalmas földrengés] és a városnak
tizedrésze elesik; és megöleték [(apokteinó): elpusztul] a
földindulásban hétezer ember neve; és a többiek [(loipoi): a megmaradtak]
megrémülének, [(emphobosz on): megrettentek] és a menny Istenének adának dicsőséget.158
Jel. 11,14 A második jaj
elmúlt; ímé a harmadik jaj hamar eljő.
Jel. 11,15 A hetedik angyal is trombitált, [(szalpidzó): kürtölt] és
nagy szózatok lőnek [(megasz phóné): hatalmas hangok
szólaltak meg] a mennyben, amelyek ezt mondják vala: E világnak országai a
mi Urunké, az ő Krisztusáéi [(Khrisztosz): felkentjéé] lettek,
aki [királyként] örökkön örökké
uralkodik.159
Jel. 11,16 És a huszonnégy Vén, a [(preszbüterosz a on):
huszonnégy presbiter] aki az Isten [(enópion): színe] előtt ül az ő királyiszékeiben, az ő [(thronosz):
trónjaikon] esék az ő orcájára [(piptó to proszópon ú): arcra borultak]
és imádják az Istent,160
Jel. 11,17 Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható [(ho
pantokratór orosz): El Saddaj, teljhatalmú, mindent-uraló] Isten, aki
vagy és aki valál és aki eljövendő vagy [(ho ón kai ho én kai ho erkhomenosz):
Aki van és aki volt és aki eljön]; mert a te nagy hatalmadat kezedhez
vetted, és a te országlásodat [(baszileuó): királyi uralmadat,
uralkodásodat] elkezdetted.161
Jel. 11,18 És megharagudtak a pogányok, [(ethnosz): a nemzetek]
és eljött a te haragod, és a halottak [(krinó ho kairosz ú): szétválasztásának
kijelölt] ideje, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a
szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és
elpusztítsd [(diaphtheiró): megsemmisít] azokat, akik a földet pusztítják [(diaphtheiró):
tönkreteszik].162
Jel. 11,19 És megnyilatkozik [(anoigó): megnyílik] az Isten
temploma a mennyben, és megláttaték [(optanomai optomai): megmutatkozik]
az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és
mennydörgések, és földindulás [(szeiszmosz): földrengések, és viharok]
és nagy jégeső.163
147
Ezékiel látomása a templom megméréséről: „Isteni látomásban vitt engem Izráel
földjére, és letőn engem egy igen magas hegyre, s azon vala mint egy város
épülete dél felől. És odavitt engem, és ímé egy férfiú vala ott, tekintete mint
az ércnek tekintete, és len zsinór vala kezében és mérőpálca (mérőnád); és a
kapuban áll vala. És szóla nékem az a férfiú: Embernek fia! láss szemeiddel és
füleiddel hallj, és figyelmes légy mindarra, (és vésd az eszedbe mindazt) amit mutatok néked; mert hogy ezeket
megmutassam néked, azért hozattál ide: hirdesd mindazokat, amiket látsz, Izráel
házának. És ímé, kőfal vala a házon (a templomon) kívül köröskörül; és a férfiú kezében a mérőpálca (mérőnád) vala hat singnyi (ez a könyök a
szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt); és
méré az épület szélességét egy pálcányira s magasságát egy pálcányira. És méne
egy kapuhoz, mely napkeletre néz vala, és felméne grádicsain, és méré a kapu
küszöbét egy pálcányi (egy mérőnád) szélességre,
a másik küszöböt is egy pálcányi (egy mérőnád) szélességre; És az őrkamarát egy pálcányi (egy mérőnád) hosszúságra és egy pálcányi (egy
mérőnád) szélességre, és az őrkamarák
közét (közötti teret) öt singnyire,
és a kapu küszöbét, a kapu tornáca mellett belül, egy pálcányira (egy mérőnád). És méré a kapu tornácát belől egy
pálcányira (egy mérőnád)” (Ezék. 40,2-8). „És mikor a belső háznak
méréseit véghezvitte, kivitt engem a napkelet felől való kapu útján, és megméré
azt köröskörül. Méré a keleti oldalt a mérőpálcával (mérőnáddal) ötszáz singnyire, (ötszáz könyök volt) a mérőpálcával (mérőnáddal mérve). És megfordula, és Megmérte a keleti oldalt.
Majd megfordult, Méré az északi oldalt ötszáz singnyire (ötszáz könyök
volt) a mérőpálcával (mérőnáddal
mérve). És megfordula, A déli oldal felé,
és mére ötszáz singet (az is ötszáz könyök volt) a mérőpálcával (mérőnáddal mérve). Fordula aztán a nyugoti oldal felé, és mére ötszáz singet (ötszáz
könyök volt) a mérőpálcával
(mérőnáddal mérve). Mind a négy szél
irányában (mind a négy égtáj felől) méré
azt. Kőfala vala köröskörül, hosszúsága ötszáz, szélessége is ötszáz sing,
(könyök volt) hogy elválassza a szentet a
köztől” (Ezék. 42,15-20). „Azután bevitt a templomba, és megmérte a
pilléreket. Hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a
másik oldalon: ilyen szélesek voltak a pillérek. A bejárat szélessége tíz
könyök volt, a bejárat oldalfala pedig öt könyök volt az egyik oldalon, és öt
könyök a másik oldalon. Megmérte a templom hosszúságát is: negyven könyök volt,
a szélessége pedig húsz könyök. Azután bement a legbelső részbe, és megmérte a
bejárat pilléreit: két könyök vastagok voltak, a bejárat hat könyök széles, a
bejárat oldalfalai pedig hét könyök hosszúak voltak. Megmérte a hosszúságát: húsz könyök volt, a szélessége pedig a templom
felől húsz könyök. Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje. Ezután
megmérte a templom falát: hat könyök volt. A templomot körülvevő oldalépítmény
szélessége pedig mindenütt négy könyök volt. És méré a háznak hosszát száz
singre, és az elkülönített helyet s az épületet és falait száz sing
hosszúságra; És a ház és az elkülönített hely elejének szélességét kelet felé
száz singre. És méré az épület hosszúságát az elkülönített hely felé, mely
ennek háta mögött vala, és ennek folyosóit mind egyfelől, mind másfelől száz
singre. És magában a templomban és a belső helyen és a külső tornácban” (Ezék. 41,1-5.13-15). Jeruzsálem
felméréséről Zakariás prófétál: „Felemelém
ismét szemeimet, és ímé, láték egy férfiút és a kezében mérő-kötelet. És
mondám: Hová mégy te? És mondá nékem: Megmérni Jeruzsálemet, hogy lássam:
mennyi a széle és mennyi a hossza?”
(Zak. 2,1-2). János apostol így látja a szent Jeruzsálemet: „Elvitt engem szellemben egy nagy és magas
hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a
mennyből szállt alá. Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy
megmérje a várost, annak kapuit és falát: a város négyszögben fekszik, és a
hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer
futam hossza, szélessége és magassága egyenlő. Megmérte a falát is:
száznegyvennégy könyök, ember mértékével, ami az angyalé is” (Jel. 21,10.15-17). És Ezékiel
látomásban azt is látja, hogy hol és mikor lesz a szenthely: „És mikor a földet sorsvetéssel elosztjátok
örökségül, adjatok áldozatot az Úrnak, szent részt a földből; hosszúsága legyen
huszonötezer és szélessége tízezer sing, (könyök) szent legyen az egész határában köröskörül. Ebből legyen a szenthelyé
ötszáz sing, (könyök) ötszáz singgel
(könyök) mérve egy négyszög minden
oldalát, és mellette ötven sing (ötven könyök) tágasság legyen minden oldalon. És ebből a megmért helyből mérj ki
huszonötezer sing (könyök) hosszúságot
és tízezer sing (könyök) szélességet,
és ebben lesz a szenthely, mint igen szent hely. Szent rész ez a földből; legyen a papoké, a szenthely szolgáié, akik
ide járulnak szolgálni az Urat; és legyen ez nékik házaik helye, és szent hely
a szenthely számára. És huszonötezer sing hosszában és tízezer sing széltében
legyen a Lévitáké, a ház szolgáié tulajdonukul, húsz kamarául, És a város
tulajdonául adjatok ötezer sing szélességet és huszonötezer sing hosszúságot a
szent áldozat mentén; az egész Izráel házáért legyen ez. És a fejedelem
tulajdona lészen a szent áldozatnak és a város tulajdonának mind a két oldalán
a szent áldozat előtt és a város tulajdona előtt a napnyugati oldalon nyugatra
és a napkeleti oldalon keletre, és hosszúsága olyan lesz, mint a részek közül
egyé, a napnyugati határtól a napkeleti határig” (Ezék. 45,1-7).
148 Aszáf így imádkozik: „Oh Isten, pogányok jöttek be
örökségedbe, meggyalázták, és
megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá, romhalmazzá tették.
Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szenteid húsát a föld
vadjainak. Ontották vérüket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem volt, aki
eltemette volna őket. Csúffá, és gyalázattá lettünk szomszédjaink előtt,
csúfságul és nevetségül a körültünk lakóknak” (Zsolt. 79,1-4). Ézsaiás is így imádkozik: „Miért engedél eltévelyedni minket útadról, oh Uram! miért keményítéd
meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged
nemzetségeiért! Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink
megtapodták szent helyedet. Olyanok lettünk, mint akiken eleitől fogva nem uralkodtál,
akik felett nem neveztetett neved. Bárcsak szétszakítanád az eget, és
leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” (Ésa. 63,17-19). Az Úr Jézus kijelentése: „… és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen beteljesül a pogányok ideje, a kijelölt, elrendelt korszaka” (Luk. 21,24).
149 És
addig az egyház a világban volt: „Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől
készített helye van, hogy ott táplálják őt ezerkétszáz hatvan napig” (Jel. 12,6).
150 János apostol látomásban látja a két olajfát, és két gyertyatartót:
„Megfordulék azért, hogy lássam a szót,
amely velem beszéle [hogy lássam azt,
akinek hangja szólt hozzám]; megfordulván
pedig, láték hét arany gyertyatartót [(lükhnia): mécstartót].
És a hét gyertyatartó [(lükhnia):
mécstartó] között hasonlót az ember
Fiához, bokáig érő ruhába [hosszú palástba volt] öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Vala pedig a jobb kezében
hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, a [(opszisz):
külső megjelenése], mint a nap amikor
[teljes erejével] fénylik [(phainó):
amikor feltűnik, ragyog, világít, tündököl] az
ő erejében. [Más fordítás: a látvány olyan ragyogó volt, mint mikor a
nap teljes hatalmával fénylik]. A hét
csillag titkát, amelyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany
gyertyatartót [a hét arany mécstartót; lámpatartót]. A hét csillag a hét gyülekezet
[(ekklészia): kihívottak közössége] angyala [hírnöke,
követe], és amely hét gyertyatartót [és a hét mécstartóállvány; lámpatartót] láttál, az hét gyülekezet [(ekklészia): kihívottak
közössége]” (Jel. 1,12-13.16.20). Zakariásnak egy angyal mutatja meg az
egyházat: „És ezt kérdezte tőlem: Mit látsz te? És mondám: Látok ímé egy merő
arany gyertyatartót (egy színarany lámpatartót,
(záháḇ): fényes,
csillogó, ragyogó), tetején az
olajtartója, (egy tál) rajta pedig
annak hét szövétneke (hét mécses van
rajta (nér nêr nir nír): lámpás), és hét cső a szövétnekekhez,
amelyek a tetején vannak (és a tetején
levő mécseseknek hét-hét csücske van); És mellette két olajfa: egyik az
olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal oldalán. És felelék, és mondám
az angyalnak, aki beszél vala velem, mondván: Mik ezek, (mit jelentenek ezek) Uram? És felele az angyal, aki beszél vala
velem, és mondá nékem: Hát nem tudod-e, mik ezek (mit jelentenek)? És mondám: Nem, Uram! És felele, és szóla nékem,
mondván: Az Úrnak beszéde (az Úr igéje,
kijelentése) ez Zorobábelhez (jelentése:
Babilonban nemzett, ültetett; született), mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én
Szellememmel! Azt mondja a Seregeknek Ura. Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem
tőle: Mi ez (mit jelent) a két olajfa
a gyertyatartó jobb és bal oldalán? És másodszor is megszólaltam, és
megkérdeztem: Micsoda az olajfának az a két ága, amelyek a két arany cső
mellett vannak, és öntik magukból az aranyat (Más fordítás: Mit jelent az olajfáknak az a két ága, amelyekből két aranycsövön át
folyik le az aranyszínű olaj)? És szóla nékem, mondván: Hát nem tudod-e,
mik ezek? És mondám: Nem, Uram! És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal
felkenettek, akik az egész föld Ura mellett (az egész föld Urának a szolgálatára) állnak” (Zak. 4,2-6.11-14). És a két olajfáról, a két felkentről –
vagyis az Ószövetségi Írásokról, és
az Evangéliumról így hangzik a kijelentés – Az Úr Jézus kijelentése az Ószövetségi
írásokról: „Tudakozzátok [(ereunaó): kutatjátok, tanulmányozzátok, és
megpróbáljátok megérteni] az írásokat, mert azt [(dokeó): gondoljátok, és]
hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek
bizonyságot tesznek rólam [Más fordítás: pedig azok rólam tesznek bizonyságot]. És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen [hogy életet kapjatok,
és nyerjetek]! Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő”
(Ján. 5,39-40.46). Az emmausi
tanítványoknak így magyarázza az Írásokat az Úr: „És ő monda nékik: Óh
balgatagok [(anoétosz): értelmetlenek, nem gondolkodók] és rest szívűek [(bradüsz): lassú,
közömbös, tompa a bensőtök] mindazoknak elhívésére, amiket a próféták [(prophétész): az Isten nevében szóló, isteni akaratot
közvetítő személyek] szóltak! És
elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó):
értelmezi] vala nékik minden
írásokban [a teljes Szentírásban], amik
őfelőle megírattak” (Luk. 24,25.27). A Krisztus
testéről így szól az Úr, aki Mózesnek azt parancsolja, hogy a szent sátorba: „Csinálj gyertyatartót is tiszta aranyból; vert
aranyból készüljön a gyertyatartó; annak szára, ága csészéi, gombjai és virágai
ugyanabból legyenek. Hat ág jőjjön ki oldalaiból; három gyertyatartó-ág az
egyik oldalból, és három gyertyatartó-ág a másik oldalból. Mandolavirág formájú
három csésze az egyik ágon, gombbal (gömbbel)
és virággal; és mandolavirág formájú három csésze a másik ágon is, gombbal (gömbbel) és virággal; így legyen a
gyertyatartóból kijövő mind a hat ágon. A gyertyatartón pedig négy mandolavirág
formájú csésze legyen, gombjaival (gömbbel)
és virágaival. Gomb (gömb) legyen a
belőle kijövő két ág alatt; ismét gomb (gömb)
a belőle kijövő két ág alatt, és ismét gomb (gömb)
a belőle kijövő két ág alatt: így a gyertyatartóból kijövő mind a hat ág alatt.
Gombjaik (gömbjeik) és ágaik magából
legyenek (egy darabból legyenek); egy
darab tiszta aranyból (színaranyból) legyen verve az egész. Csinálj hozzá
hét mécset is, és úgy rakják fel mécseit, hogy előre világítsanak. Hamvvevői és
hamutartói is tiszta aranyból (színaranyból)
legyenek. Egy tálentom tiszta aranyból (színaranyból)
csinálják azt, mindezeket az eszközöket. Vigyázz, hogy arra a formára (arra a mintára) csináld, amely a hegyen
mutattatott néked” (2 Móz. 25,31-40). Az egyház eltévelyedésének következményét
egy előképben mutatja be a Szent Szellem. Sedékiás – Izráel királya
–bálványimádásba vitte a népet, ezért a babilóni király emberei elvitték
Babilonba: „a csészéket, a
serpenyőket, a medencéket és a fazekakat, a gyertyatartókat, a tömjénezőket és
a serlegeket, ami arany, aranyban, ami ezüst, ezüstben, mind elvivé a vitézek
feje” (Jer. 52,19).
151 A
tűzről így hangzik a kijelentés: „Nem olyan-e az
én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pöröly? Azért ímé én a
prófétákra támadok, azt mondja az Úr, akik az én beszédeimet (igéimet) ellopják egyik a másikától. Rátámadok az
olyan prófétákra - így szól az Úr -, akik csak a szájukat járatják, és azt
állítják, hogy az kijelentés. Rátámadok az olyan prófétákra, akik hazug
álmaikat beszélik el - így szól az Úr -, és félrevezetik népemet hazugságaikkal
és kérkedésükkel. Pedig nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, és
használni sem tudnak ennek a népnek - így szól az Úr” (Jer. 23,29-32). A
hamis próféta szájában lévő beszédről így szól az Úr: „Megtagadták az Urat, és azt mondták: Nincsen ő, és nem jöhet reánk
veszedelem: sem fegyvert, sem éhséget nem látunk! A próféták is széllé lesznek,
(csak fecsegnek) és nem lesz, aki
beszéljen bennük (és nem az ige szól belőlük): így esik az ő dolguk! (csak ennyibe kell venni őket)! Azért ezt mondja az Úr, a Seregeknek Istene:
Miután ti ilyen szóval szóltatok: ímé tűzzé teszem az én igémet a te szádban,
ezt a népet pedig fákká, hogy megeméssze őket! (Jer. 5,12-14). „És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté
számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e
mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts,
pusztíts, rombolj, építs és plántálj!”
(Jer. 1.9-10). „Mit cselekedjem veled Efraim? Mit cselekedjem veled Júda?
Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhő, és mint a korán múló harmat.
Azért (ostoroztam őket), és vertem
meg a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel. Bizony, a te
ítéleteid olyanok, mint a kelő nap” (Hós. 6,4-5). Mikor Illásért küld a király: „Illés
így felelt az ötven ember parancsnokának: Ha én az Isten embere vagyok,
szálljon le tűz az égből, és emésszen meg téged ötven embereddel együtt! Ekkor
tűz szállt le az égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt. A király
elküldte hozzá egy másik parancsnokát is ötven emberével, aki így szólította
meg: Isten embere! Azt üzeni a király, hogy jöjj le azonnal! De Illés így
felelt nekik: Ha én az Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből, és
emésszen meg téged ötven embereddel együtt! Ekkor Isten tüze szállt le az
égből, és megemésztette őt ötven emberével együtt” (2 Kir. 1,10-12). Mert az
Istennek beszéde, igéje működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb,
metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden kétélű
kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők
szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a
gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és
szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását” (Zsid. 4,12).
152 Jakab apostol bizonyságtétele a kihivotztak közösségéről, a Krisztus Egyházáról: „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és amikor buzgón imádkozott, és imádsággal
kérte, hogy ne legyen eső, nem volt eső a földön három esztendeig és hat
hónapig: És ismét imádkozott,
és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését” (Jak. 5,17-18). Erről
így tesz bizonyságot Isten igéje: „És
szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az
Úr, az Izráel Istene, aki előtt
állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én
beszédem szerint” (1 Kir. 17,1). „És
lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván:
… esőt adok a föld színére” (1 Kir.
18,1). Miután az Úr szólt Illéshez: „Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek
zúgása hallszik. És felment
Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és
leborult a földre, és az ő orcáját az ő két térde közé tevé; És monda az ő szolgájának: Menj fel,
és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi.
És monda Illés: Menj vissza hétszer. És
lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhőcske, mint egy embernek a
tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be
és menj le, hogy meg ne késleljen az eső.
És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől,
és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe” (1
Kir. 18,41-45). És a
csapásokról: „Monda az Úr Mózesnek: Mondd
Áronnak: Vedd a te vessződet (a te botodat) és nyujtsd ki kezedet Égyiptom
vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy
vérré legyenek és vér legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a
kőedényekben. Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, amint az Úr parancsolta
vala. És felemelé a vesszőt (a botot) és megsujtá a vizet, amely a folyóban
vala a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változék a víz, a mely
a folyóban vala. A hal pedig, amely a folyóvízben vala, meghala, és
megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizéből;
és vér vala az egész Égyiptom földén” (2
Móz. 7,19-21). És
ismét a csapásokról: „Mikor pedig
meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás
hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett
a táborba, Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött!
És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt. Jaj nékünk!
Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten,
a ki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában” (1 Sám. 4,6-8)
153 János
apostol így folytatja látomásának elmondását: „És láték egy fenevadat feljőni a
tengerből, amelynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona,
és az ő fejein a káromlásnak neve. És adaték néki nagy dolgoknak és
káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét
hónapig. Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy
szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az
is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze” (Jel. 13,1.5.7). Dániel is látomást
kapott, amelyet így látott: „Négy igen
nagy vadállat emelkedett ki a tengerből, mindegyik különbözött a többitől.
Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő,
rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és
a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző
vadállatok, és tíz szarva volt. Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek
ellen, és legyőzé őket” (Dán. 7,3.7.21).
154
„akivel paráználkodtak a föld királyai, és
paráznaságának borától megrészegedtek a föld lakói. És az ő homlokára egy név
vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak
anyja” (Jel. 17,2.5).
155 Aszáf
így prófétál a Krisztus népéről: „Oh Isten, pogányok jöttek be örökségedbe,
megfertőztették (meggyalázták) szent
templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá (romhalmazzá) tették. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szenteid
húsát a föld vadjainak. Ontották vérüket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem
volt, aki eltemette volna őket” (Zsolt.
79,1-3).
156 Erről így prófétál Ezékiel: „Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e
csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az
én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én szellemet adok belétek, és életre
fogtok kelni. Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor szellem
szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt” (Ez. 37,4-5.10).
157 Ézsaiás ezt kérdezi: „Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a
galambok szállnak dúcaikba?” (Ésa.
60,8). És a válasz: „Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk,
elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe az Úr fogadására a
levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk” (1 Thess. 4,17). És ez:
„életünknek mintegy bátorságos és erős
horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul bement érettünk Jézus,
aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20). Az Úr Jézus mielőtt visszament a mennybe, azt
ígérte az Övéinek, hogy: „Az én Atyámnak
házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek,
hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek,
ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott
legyetek” (Ján. 14,2-3). „És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra
felemelteték, és felhő takarta el őt szemeik elől. [Más fordítás: Felemelkedett,
azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől]” (Csel. 1,9). Előképként
bemutatja az Ige, az Úr visszatérését a mennybe, és az ígéretet, amit azok
kaptak, akik látták ezt: „… monda Illés
Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És
monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való szellemnek kettős mértéke én
rajtam. És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátsz engem, mikor
tőled elragadtatom, meglesz, amit kérsz: ha pedig meg nem látsz, nem lesz meg.
És lőn, amikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes
lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben a
(forgószélben) az égbe” (2 Kir. 2,9-11).
158 A továbbiakban így hangzik a kijelentés: „És láték és
hallék az égnek közepette [az ég delelőjén] egy angyalt
repülni, aki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak, akik
a földön [(katoikeó): tartózkodnak], a három angyal trombitájának
[kürtölésének] többi szavai miatt, akik
még trombitálni [kürtölni] fognak”
(Jel. 8,13). És mikor: „A hetedik
angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki
(hatalmas hang szólalt meg) a mennyei
templomból a királyiszéktől, amely ezt mondja vala: Meglett! És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és
lőn nagy földindulás, (nagy földrengés) amilyen
nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, (földrengés)
ilyen nagy. És a nagy város három részre
szakada, és a pogányok városai elesének…” (Jel. 16,17-21). Az Úr
Jézus halála előtti események: Vala pedig
ott egy ecettel, egy savanyú borral teli edény. Azok azért szivacsot töltvén
meg ecettel, savanyú borral, és izsópra tévén azt, odanyújtották, odatartották
az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét,
kibocsátá, kilehelte Szellemét” (Ján.
19,29-30). Lukács így ír ezekről
az eseményekről: „Vala pedig
mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész földön mind kilenc órakorig. És meghomályosodik,
elsötétedik
a nap, és a templom kárpitja a Szenthelyet
és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban középen ketté hasada. És hangosan kiáltván
Jézus nagy messze hangzó szóval,
monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondván, meghala,
kilehelte,
kifújta, kibocsátotta szellemét” (Luk.
23,44-46).
Ezékiel pedig így prófétál: „És féltő
szerelmemben, búsulásom tüzében szólok: Bizony azon a napon nagy földindulás
(nagy földrengés) lesz Izráel földjén” (Ezék. 38,19).
159 És így folytatódik a kijelentés: „És hallék nagy szózatot az égben,
(egy hatalmas hang megszólal a mennyben) amely
ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek
országa, és az ő Krisztusának (felkentjének) hatalma; mert a mi atyánkfiainak (testvéreinknek) vádolója levettetett, ki vádolja vala őket
éjjel és nappal a mi Istenünk (színe) előtt. És ők legyőzték azt a Bárány
vérével, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért (igéjével); és az ő életüket nem kímélték mind halálig.
Annakokáért örüljetek (vigadjatok) egek
és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott
az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje
van” (Jel. 12,10-12). „És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és
mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván:
Aleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható” (Jel. 19,6). „Az Úr uralkodik mind örökkön örökké” (2 Móz. 15,18).Dániel is erről
prófétál: „És azoknak a királyoknak
idejében támaszt az egek Istene birodalmat, (királyságot) mely soha örökké meg nem romol, (nem
semmisül meg) és ez a birodalom
(királyi uralom) más népre nem száll át,
hanem szétzúzza (és véget vet) és
elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké” (Dán. 2,44). „A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi
uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál
majd, és neki engedelmeskedik minden hatalom. Hatalom, dicsőség és királyi
uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma
az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg” (Dán. 7,14.27). Dávid is erről
prófétál: „Dicsér (magasztal) téged, Uram minden teremtményed és áldanak
téged a te híveid. Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat
beszélik. Megismertetve az emberekkel az Úr hatalmas tetteit, országa ragyogó
dicsőségét” (Zsolt. 145,10-13). „A
te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre
tart” (Zsolt. 145,13). Ézsaiás
pedig így szól: „Azon a napon megharsan a
nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik
szétszóródtak Egyiptom földjén. Leborulnak az Úr előtt a szent hegyen,
Jeruzsálemben” (Ésa. 27,13). „És jőnek napkeletről és napnyugatról, és
északról és délről, és az Isten országában letelepednek, és asztalhoz
dőlnek az Isten királyságában” (Luk. 13,29). Mert
beteljesül az Írás, amely kimondja: „És
teszem minden hegyemet úttá, és
ösvényeim magasak lesznek. Ímé, ezek
messziről jönnek, ímé amazok észak és
a tenger felől, és amazok Sinnek földéről!
Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, vigadozz,
törjetek ki ujjongásba hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül
szegényein!” (Ésa. 49,11-13) .
160 Így folytatódik a kijelentés: És a
királyiszék [(thronosz): a trón] körül huszonnégy királyiszék [huszonnégy
trón] vala; és a királyiszékekben [a
trónusokon] látám ülni a huszonnégy Vénet
fehér ruhákba öltözve: és a fejükön arany koronák [(sztephanosz): arany
koszorúk] valának. És a négy lelkes állat [(dzóon):
a négy élőlény]… meg nem szűnik vala nappal és éjjel [(anapauszisz):
megszakítás nélkül] ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a
mindenható [(pantokratór): a Teljhatalmú, mindeneken uralkodó] Isten, aki vala és aki van, és aki
eljövendő. És mikor [(hotan):
valahányszor] a lelkes állatok az [(dzóon):
élőlények] dicsőséget, tisztességet
[(timé):
tiszteletet] és hálát adnak annak, aki a
királyiszékben [(thronosz): a trónon] ül, annak, aki örökkön örökké él. Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion): annak színe
előtt] aki a királyiszékben, a [(thronosz):
trónon] ül, és imádja azt, aki
örökkön örökké él, és az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat]
a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy
dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó):
alkottál] mindent [(pasz
pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek.
[Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és
erőt (dünamisz): és hatalmat;
mert te
teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod
hívott létre és teremtett mindent]” (Jel. 4,4.8-11). És: „Az angyalok [(aggelosz):
hírnökök, követek] pedig mindnyájan a
királyiszék, [a (thronosz): trón] a Vének,
a [(preszbüterosz): presbiterek] és a négy élőlény körül állnak vala, és a királyiszék [(thronosz
enópion): a trónon ülő színe] előtt,
[(piptó):
földre borulnak], és arccal [(proszküneó): leborulva]
imádják az Istent, Ezt mondván: Ámen:
áldás és dicsőség, [(doxa): hírnév, és tekintély] és bölcsesség és hálaadás és tisztesség,
[(timé):
méltóság] és hatalom és erő a mi
Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen”
(Jel. 7,11-12). „És másodszor is mondának: Alleluja!... És leborula a huszonnégy Vén és a négy
lelkes állat, (a négy élőlény) és
imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Alleluja!” (Jel. 19,3-4). És hogy ki ül a
trónon, azt a feltámadott Úr jelenti ki: Én Vagyok: „az Élő; pedig halott valék, és ímé élek
örökkön örökké [az örökkévalóságban].
Ámen…” (Jel. 1,18). És hogy ki
Ő, arról Ő maga is bizonyságot tesz akkor, amikor János apostol elragadtatásban
látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig
láttam őt, amikor megpillantottam,
leesém az ő lábaihoz, és a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő
jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván
nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,
És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis
élek
örökkön örökké. Ámen…”
(Jel. 1,17-18). És
így valósultmeg az Úr Jézus ígérete,
amely így hangzott: „Bizony mondom
néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek
Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [és helyet foglal dicsőségének
trónján], ti is beültök majd tizenkét
királyi székbe [és ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek krinó): hadakozva
elbíráljátok magatartását, és kiválogatjátok] az Izráel tizenkét nemzetségét [vagyis törzsét] (Mát. 19,28). Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én
királyiszékembe (az én trónusomon) üljön
velem (együtt), amint én is győztem
és ültem, és ülök az én Atyámmal (együtt) az ő királyiszékében (az ő trónusán)” (Jel.
3,21).
161 János apostol elragadtatásban: „És hallék nagy szózatot (egy hatalmas hangot) az égben, (a mennyben), amely
(megszólalva) ezt mondja vala: Most lett
meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának (az
Ő felkentjének) hatalma; mert a mi
atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi
Istenünk (színe) előtt”
(Jel. 12,10). „És hallottam
valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés
hangja volna: „Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” (Jel. 19,6). Dávid próféciája: „Uralkodik az Úr, méltóságot öltözött fel;
felöltözött az Úr (fenségbe): hatalmat
(erőt) övezett magára; megerősítette a
földet is, hogy meg ne induljon (szilárdan áll a világ, nem inog.). Állandó a te királyi széked eleitől
kezdve; (szilárdan áll trónod ősidők óta) öröktől fogva vagy te!” (Zsolt.
93,1-2). Igen: „Uralkodik az Úr!
Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget!”
(Zsolt. 97,1). „Az Úr uralkodik,
(ráḡaz):
megmozdulnak, megindulnak) a
népek; Kérubokon ül, (trónol) remegjen (núṭ): reszkessen,
remegjen, rázkódjon) a föld!” (Zsolt. 99,1). János apostol így
üzen a gyülekezeteknek, kijelentve, hogy ki uralkodik: „János a hét gyülekezetnek, a
kihívott közösségnek, az eklézsiának, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és
békesség attól, aki van, aki vala és aki eljövendő, Aki
megjelenik, a VAGYOK-tól, és a hét
Szellemtől, a Szellem teljességétől, aki
az Ő királyiszéke, az Ő trónja előtt, az
Ő színe előtt, az Ő jelenlétében van”
(Jel. 1,4). Ő: Aki így mutatkozik
be:
„Én vagyok az Alfa, és az Omega,
kezdet, és vég ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a
Mindenható,Teljhatalmú, mindeneken uralkodó” (Jel. 1,8). Dávid megvallása: „Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség,
a ragyogás és a fenség, az örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied,
oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek
felett, és magasztos vagy te mindenek
felett! A gazdagság és a dicsőség
mind te tőled vannak, te tőled erednek, és
te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom;
a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése. (Más fordítás: A te kezedben van az erő és a hatalom, a
te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé). Most
azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted, és hálát adunk neked, és dicsérjük a te dicsőséges, fenséges nevedet” (1 Krón. 29,11-13). „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek
között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz, műveidhez fogható nincsen!
Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és
dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te
vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,8-10).
162 A kijelentés így folytatódik: „Erős bizonyságot teszek Isten, a
Krisztus Jézus előtt, - ki eleveneket és holtakat fog elkülöníteni, és
szétválasztani, - arról, hogy ő meg fog jelenni és királyságra lép” (2 Tim. 4,1). Ekkor: „a földnek
királyai és a fejedelmek, az [(megisztanesz megisztan): előkelőségek,
és főrangú emberek] és a gazdagok és a
vezérek, a [(khiliarkhosz): hadvezérek] és
az [(dünatosz): erősek], és
hatalmasak, és minden szolga, és [(dúlosz): rabszolga] és minden szabad, elrejték magukat a barlangokba
és a hegyeknek kőszikláiba. És [(legó):
szólnak], és mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek [(piptó)
omoljatok] mi reánk és rejtsetek el
minket annak színe [(proszópon) jelenléte, és tekintete]
elől, aki a királyiszékben, a [(thronosz):
trónon] ül, a Bárány [(orgé):
indulatától, felháborodásától] haragjától” (Jel. 6,15-16). Mert
azt mondja az Úr: „meglátogatom a földön
a bűnt, (a világ gonoszságát) és a
gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek (az Isten nélkül
élőknek) kevélységét, és az
erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. Drágábbá
teszem az embert (a halandót) a
színaranynál, és a férfit Ofir
kincsaranyánál” (Ésa. 13,11-12). „Ítéletet tart a nemzetek között; telve
lesz holttestekkel; összezúz messze földön minden főt” (Zsolt. 110,6). És:
„Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat” (Zsolt. 115,13).
163 Amik a trónból támadtak: „A királyiszékből [a trónból] pedig villámlások és
mennydörgések és szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5). „És ezeknek utána látám, és ímé megnyittaték
a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma” (Jel. 15,5). „És kijöve
a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás vala, tiszta és fehér gyolcsba
öltözve, és mellüknél arany övekkel körülövezve” (Jel. 15,6). És: „A
hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki (hatalmas
hang szólalt meg) a mennyei templomból a
királyiszéktől, (a trónus felől) amely
ezt mondja vala: Meglett! És lőnek
zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, (nagy
földrengés) amilyen nem volt, mióta az
emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy. És nagy jégeső, mint
egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre; és káromlák az Istent az
emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy” (Jel. 16,17-18.21). A végidők
jeleiről beszélve mondja az Úr Jézus: „…és
lesznek földindulások, földrengések, rázkódások, remegések, a levegőben viharok
mindenfelé...” (Márk.
13,8)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)