Jób könyve 13. fejezet: Jób dorgálja barátait; héberrel és kapcsolódó igékkel

Jób. 13,1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette és jól megjegyezte.

Jób. 13,2 Amint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.154

Jób. 13,3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; az Isten előtt kívánom védeni ügyemet. [Héber szerint: ('úlám): de én a Mindenhatóval (šaddaj): aki egyedüli Úr, és aki önmagában elegendő, akarok (dáḇar): beszélni; az ('él): erős, hatalmas Isten előtt (ḥáp̄éc): szeretnék (jáḵaḥ): védekezni].155

Jób. 13,4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok [Héber szerint: ('úlám) ti viszont (šeqer ṭáp̄al): hazugságot koholtok, és hazugságot kentek, és ragasztotok rám, és ('ĕlíl ráp̄á'): hitvány, hatástalan, erőtlen, tehetetlen, gyenge orvosok vagytok].156

Jób. 13,5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcsességetekre lenne. [Héber szerint: (náṯan): bárcsak (ḥáraš): csendben volnátok, akkor (ḥḵəmáh): bölcsek maradnátok].157

Jób. 13,6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, [(tôḵéḥáh): érvelésemet] és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire [(śáp̄áh riḇ ríḇ): ajkam védőbeszédére].

Jób. 13,7 Az [('él): erős, hatalmas] Isten kedvéért szóltok-e hamisságot, és [(dáḇar ʿavəláh): beszéltek hazugságot] és ő érette szóltok-e csalárdságot. [(rəmijjáh): félrevezetést, megtévesztést]?

Jób. 13,8 Az ő személyére néztek-e, ha az [('él): erős, hatalmas] Isten mellett tusakodtok [(ríḇ): harcoltok]?

Jób. 13,9 Jó lesz-e az, ha [(ḥáqar): megvizsgál], és egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-e [(háṯal): becsaphatjátok-e] őt, amint megcsalható a [('ĕnôš): halandó, esendő] ember?158

Jób. 13,10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók. [Héber szerint: (jáḵaḥ): bebizonyítja ha (siṯəráh séṯer): titokban vagytok is (násá' náśá' páním) részrehajlók].159

Jób. 13,11 Az ő fensége nem rettent-e meg titeket, a tőle való félelem nem száll-e rátok [Héber szerint: Nem ijedtek meg (śə'éṯ): fenséges voltától? Nem fog el benneteket (báʿaṯ): rettegés? És a Tőle való (paḥaḏ náp̄al): félelem, dönt-e földre benneteket]?160

Jób. 13,12 A ti emlékezéseitek [(zikkárôn) emlékezetes mondásaitok] hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak [(gaḇ ḥómer): sáncaitok agyagsáncok].

Jób. 13,13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

Jób. 13,14 Miért szaggatnám fogaimmal [(báśár): húsomat] testemet, és miért szorítanám markomba életemet? [Más fordítás: (násá' náśá'): miért tenném kockára életemet; Húsomat fogam közt magam (šén): fogom vinni, s a (kap̄): kezembe (śím śúm): veszem (nep̄eš): életemnek sorsát]?161

Jób. 13,15 Ímé, megöl engem! Nem remélem; hiszen csak utamat akarom védeni előtte!

Jób. 13,16 Sőt az lesz nékem segítségül,162 üdvösségemül, hogy képmutató [(ḥánép̄): istentelen, Isten nélkül élő, profán, közönséges, vallástalan, szentségtelen] nem juthat, nem (bô'): léphet] elébe.163

Jób. 13,17 Hallgassátok meg figyelmesesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat [('aḥəváh): magyarázatomat].

Jób. 13,18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

Jób. 13,19 Ki az, aki perelhetne velem [(ríḇ): vádolhatna engem]? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimúlnék [(gávaʿ): meghalnék].164

Jób. 13,20 Csak kettőt ne cselekedj velem, színed elől akkor nem rejtőzöm el.

Jób. 13,21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem. [Héber szerint: ('êmáh): ne rémíts, és ne ijessz; ne kelljen előtted (báʿaṯ): rettegésben élnem].165

Jób. 13,22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

Jób. 13,23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem, hogy [(ʿáôn ḥaṭṭá'ṯ) bajokkal, csapásokkal büntetsz]? Gonoszságomat [(pešaʿ): lázadásomat] és vétkemet add tudtomra [(jáḏaʿ): ismertesd meg velem]!

Jób. 13,24 Mért rejted el arcodat, és tartasz engemet ellenségedül?166

Jób. 13,25 A letépett [(náḏap̄): elsodort] falevelet rettegteted-e, [(ʿárac): rémíted]? És a száraz pozdorját [(qaš): szalmaszálat] üldözöd-e?

Jób. 13,26 Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!167

Jób. 13,27 Hogy béklyóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábamnak nyomait. [Más fordítás: (saḏ): kalodába zártad lábamat, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed]?

Jób. 13,28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt. [Más fordítás: Korhadtan mállok szét, mint a szúette fa, mint a molyrágta ruha].168

---

154  Mert: „Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?” (Jób. 12,3).

155 És így folytatja Jób: „Azt mondom az Istennek: (rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj, bűnösnek engem. Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?!  (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek, helyénvalónak tartod, hogy nyomorgatsz, és (ʿášaq): gyötörsz? Hogy (má'as): megveted kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát (ʿécáh): tervét, szándékát támogatod, és jóváhagyod?” (Jób. 10,2).

156 És így folytatja Jób: „Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek. De ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el” (Jób. 16,2.4-6). Hát: „Meddig búsíttok még és kínoztok engem beszéddel? Meddig akartok még szavaitokkal összetörni? Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem? Hogy így gyötörtök? Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem önmagamra hárul. Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, valóban fölém akartok kerekedni és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot? Akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem” (Jób. 19,2-6).

157 Mert: „Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek” (Péld. 17,27-28). És: „A sok beszédben elkerülhetetlen a tévedés, és elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, és vigyáz a beszédére az értelmes” (Péld. 10,19).

158 Hiszen: „Övé az (ʿôz ʿóz): erő, hatalom, méltóság, dicsőség, dicséret, (túšijjáh): bölcsesség, maradandó siker. Övé a (šáḡaḡ): tévelygő is]” (Jób. 12,16). És így folytatódik a kijelentés: „Bölcs szívű [(léḇáḇ): bensőjű], [('ammic 'ammíc), szilárd] és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? [Héber: bensője bölcs, ereje szilárd, és hatalmas, kinek van (kôaḥ kóaḥ qášáh): képessége, és ereje nehezet kérdezni]? (Jób. 9,4). Salamon megvallása: „Mert [csak] az Úr, Jahve az Örökkévaló, az Ő jelenléte ad bölcsességet, az ő szájából tudomány [és megismerés] és értelem [és megértés, ismeret, okosság, és tisztánlátás] származik” (Péld. 2,6). Dánielen keresztül megismételtetik a kijelentés: „Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom….Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” (Dán. 2,20-22).

159 Hiszen már korábban kijelentést nyert, hogy: „… vigyázzatok arra, amit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel (vesztegetés elfogadása)” (2 Krón. 19,7).

160 Dávid megvallása: „Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. (Héber szerint: sámar): borzong, és reszket (báśár): hústestem (paḥaḏ): remegve tisztellek (járé'): csodálatra méltó (mišəpáṭ) döntéseidért)” (Zsolt. 119,120).

161 Hiszen: „Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a te bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh): megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ): gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és  [(ḥălíp̄áh cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó csapások serege rohanna rám]” (Jób. 10,17). És így folytatja Jób: „Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,8-9).

162 Segítség (jəšúʿáh): szabadulás, megmenekülés, segítség, jólét, biztonság, győzelem, üdvösség.

163 Már Dávid is így ír erről: „A bűnösök [a célt eltévesztők] nem állnak meg az ítéletkor [elkülönítés, kiválasztáskor] sem a gonoszok [hitetlenek; istentelenek, az Isten nélkül élők] az igazak közösségében [gyülekezetében]” (Zsolt 1,5). Mert: „Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az Úr” (Zsolt. 5,6-7) Hiszen: „Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti. Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük!” (Zsolt. 11,5-6). Akkor: „Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el” (Jób. 21,18).

164 A Szent Szellem már előre kijelenti a vádló - a sátán - bukását: „Közel van, aki engem megigazít, ki perel énvelem? Álljunk együtt elő! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda ítélne el engem? Íme, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly emészti meg őket” (Ésa. 50,8-9). De nem is vádolhatja már a szenteket, mert János apostolon keresztül jön a kijelentés: „Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mind halálig”. (Jel. 12,10-11). „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít, aki a megigazulást adta? (Róm. 8,33). De Istennel szemben nem lehet ilyen kérdés, mert Ő maga mondja: „Ki hát az, aki velem szállna szembe? Minden az enyém az ég alatt” (Jób. 41,3.10).

165 Mert Te: „álmokkal rettentesz meg, és [(ḥáṯaṯ): rémítesz] engem és látásokkal [(ḥizzájôn): éjjeli látomásokkal] háborítasz meg engem” (Jób. 7,14).

166 Jób így folytatja panaszát: „Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!” (Jób. 33,10). „Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem” (Jób. 19,11). „Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,9). „Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harcolsz ellenem” (Jób. 30,21).

167 Dávid így imádkozik: „Ifjúságomnak vétkeiről [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedéseiről, céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről] és bűneimről [(pešaʿ): lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szerint emlékezzél meg rólam [kegyelmesen gondolj rám], a te jóvoltodért [mert te (ṭúḇ): jóságos vagy], Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!” (Zsolt. 25,7).

168 Jób tovább panaszkodik: „Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4). És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12). És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). „Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12). És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).