Zsolt. 69. A szenvedő Messiás; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 69,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): a karmesternek, karvezetőnek] a sósannimra [(šóôšánnáh šôšán šúšán): a „Liliomok” kezdetű ének dallamára; Végig azokért, kik át fognak változni]; Dávidé.

Zsolt. 69,2 [(jášaʿ):  Segíts meg], és szabadíts meg engemet, oh Isten, mert nyakamig  (bô'): érnek a vizek [torkomig érnek a vizek”. A nefes = lélek szó alapjelentése ui. „torok”].905

Zsolt. 69,3 Mély sárba estem be, [(jávén ṭáḇaʿ): feneketlen iszapba süllyedtem] hol meg nem állhatok; [(máʿŏmáḏ): talpalatnyi hely sincs, ahol megállhassak] feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít [elsodor] engem. [a tenger mélységébe estem, s a vihar elmerít engem; hullámok csapnak át felettem].906

Zsolt. 69,4 Elfáradtam és [(qárá' jáḡaʿ jáḡéaʿ): kimerültem a segítségért való] kiáltásban, [(ḥárar): ég], kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, [elhomályosodtak] várván Istenemet.907

Zsolt. 69,5 Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok, és [(ʿácam): erősek a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül, akik [(cámaṯ): el akarnak némítani, meg akarnak semmisíteni engem]. amit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem, [(šúḇ): visszaadnom, visszaszolgáltatnom]!908

Zsolt. 69,6 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, [milyen balga voltam] és az én bűneim [az én ('ivveleṯ): bolondságom, Isten nélküli állapotom] nyilván vannak te előtted [('ašəmáh káḥaḏ): vétkeim nincsenek elrejtve előtted]:

Zsolt. 69,7 Ne érje bennem szégyen azokat, akik te benned remélnek ('ăḏónáj): Uram, Seregeknek Ura, [(jəhóváh): Jahve Örökkévaló]! Ne érje gyalázat miattam azokat, akik téged keresnek, akik hozzád folyamodnak, oh Izráelnek Istene!909

Zsolt. 69,8 Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja szégyenpír az én orcámat.910

Zsolt. 69,9 Atyámfiai előtt [testvéreim számára] idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé [(náḵərí): ismeretlenné].911

Zsolt. 69,10 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullnak reám [rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak].912

Zsolt. 69,11 Ha sírok és böjtöléssel gyötröm magamat, az is gyalázatomra válik.

Zsolt. 69,12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.

Zsolt. 69,13 A kapuban ülők rólam beszélnek; és a borozók rólam énekelnek.913

Zsolt. 69,14 Én pedig néked könyörgök, [hozzád imádkozom] oh Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest [nagy szeretettel] hallgass meg engem [(ʿún): és válaszolj] a te megszabadító hűségeddel. [(jéšaʿ'ĕmeṯ): a Te üdvösséged igazságában].914

Zsolt. 69,15 Ments ki engem az iszapból, [(nácal ṭíṭ): ragadj ki a sárból] hogy el ne süllyedjek, [(ṭáḇaʿ): el ne merüljek]; hadd szabaduljak [(nácal): hadd meneküljek] meg gyűlölőimtől [(śáné'): gyűlölő ellenségeimtől] és a feneketlen vizekből; [(maʿămaqqím majim): a vizek mélységéből].915

Zsolt. 69,16 Hogy el ne borítson a vizek árja, [(šáṭap̄ šibbóleṯ): el ne sodorhasson a folyam hömpölygő árja], és el ne nyeljen az örvény. [(məcúláh məcôláh): Magába ne temessen a tenger mélye], és a veremnek [(bə'ér): a kútnak] szája be ne záruljon felettem!916

Zsolt. 69,17 Hallgass meg engem, [(pánáh ʿún): fordulj hozzám és válaszolj] Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] mert jó a te kegyelmed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám.917

Zsolt. 69,18 És ne rejtsd el orcádat [(páním): jelenlétedet] a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon [(cárar) üldöznek, nyomorgatnak, nyomorúságban vagyok]: siess, hallgass meg engem!918

Zsolt. 69,19 Légy közel hozzám és válts meg engem; az én ellenségeimtől szabadíts meg engem.919

Zsolt. 69,20 Te tudod az én gyalázatomat, [milyen szégyen és szidalom ért] szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat [Héber szerint: Te (jáḏaʿ): megismerted, érzékelted, megtapasztaltad a (ḥerəpáh): gúnyolódást, megvetést, szidalmat, gyalázkodást, (bóšeṯ): szégyenletes állapotot. Ezt a (kəlimmáh): megszégyenülést, sérelmet, gyalázatot, (cárar): üldöztetést, nyomorgatást, szorult helyzetet, gyötrelmet].920

Zsolt. 69,21 A gyalázat megtörte szívemet [(léḇ): bensőmet] és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok.921

Zsolt. 69,22 Sőt ételemben mérget adnak vala, [epét kevertek] és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem.922

Zsolt. 69,23 Legyen az ő asztaluk előttük tőrré, jólétük idején is hálóvá. [Héber szerint: Legyen az ő asztaluk előttük (paḥ): csapdává, (šálôm): jólétük, békéjük, nyugalmuk pedig (môqéš): kelepcévé].

Zsolt. 69,24 Sötétüljenek meg [(ḥášaḵ): homályosodjanak el] az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra [(támíḏ): folyamatosan, megszakítás nélkül] roskataggá, hogy [(máʿaḏ): támolyogva tántorogjanak, és megbotolva elbukjanak].923

Zsolt. 69,25 Öntsd, áraszd ki a te haragodat [(zaʿam): méltatlankodásodat] reájuk, és a te izzó haragod érje utol őket.924

Zsolt. 69,26 Legyen az ő palotájuk puszta, és az ő hajlékukban [('óhel): sátrukban, Templomukban] ne legyen lakos;925

Zsolt. 69,27 Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják meg. [Héber szerint: Mert akit (náḵáh): összezúztak, átlyukasztottak, az (ḥálál): átdöfött, halálosan sebesült (maḵə'ôḇ): fájdalmáról, szenvedéséről sáp̄ar): beszélgetnek].926

Zsolt. 69,28 Szedd össze álnokságaikat és a te igazságodra ne jussanak el. [Héber szerint: (náṯan): láttasd meg (ʿáôn): bűnösségüket, és a te (cəḏáqáh): megigazításod (bô'): ne valósuljon meg rajtuk].927

Zsolt. 69,29 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak.928

Zsolt. 69,30 Engem pedig, aki [(ʿání): szerencsétlen, elgyötört

megalázott] nyomorult és szenvedő vagyok [(ká'aḇ): fájdalommal telve], emeljen fel, [(śáḡaḇ): helyezzen oltalomba, védjen meg, tegyen biztonságos helyre] oh Isten, a te segedelmed [(jəšúʿáh): szabadításod, győzelmed]!

Zsolt. 69,31 Dicsérem az Istennek nevét [(hálal): ünnepi] énekkel, és magasztalom hálaadással.929

Zsolt. 69,32 És kedvesebb lesz az Úr előtt, és [jobban tetszik ez az Úrnak] az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.930

Zsolt. 69,33 Látják ezt majd a szenvedők [(ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek, nyomorultak] és örülnek, és [(śámaḥ śáméaḥ): boldogan örvendeznek]. Ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek [(léḇáḇ): a ti bensőtök]!931

Zsolt. 69,34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, [('eḇəjôn): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szorulókat] és az [övéit, ha fogságban vannak], nem veti meg.

Zsolt. 69,35 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!932

Zsolt. 69,36 Mert [megszabadítja] megtartja és [(jášaʿ) győzelemre vezeti] Isten a Siont, [jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet) képletesen: a harcos vagy a diadalmas) Egyház] és megépíti [(bánáh): újjáépíti, helyreállítja] Júdának [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] városait. És ott lakoznak majd és birtokba veszik.933

Zsolt. 69,37 És az ő szolgáinak maradékai [(zeraʿ): magvai] öröklik [(náḥal): tulajdonul kapják, birtokba veszik] azt, és [(šáḵan šáḵén) lakóhelyhez jutnak, letelepednek], és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét.934

---

905 Dávidnak – aki az Úr Jézus és a Benne hívők - a Krisztus teste előképe - erre a könyörgésére jött Isten válasza: „De ellenségeim életerősek, sokan vannak, akik ok nélkül gyűlölnek. És akik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek, amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,20-23) „Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet! Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet; Mert ímé életem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!” (Zsolt. 59,2-4) „Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök!” (Zsolt. 143,9) És tovább hangzik az ima: „Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 144,7) És a vízről így hangzik a kijelentés: „Mély víz az ember szájának beszéde...” (Péld. 18,4) És az Úr válaszolt az imára: „És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3). „Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont [kihúzott] engem nagy vizekből. Megszabadított [(nácal): megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett] engem az én erős [(ʿaz): hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz] ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak [erősebbek] voltak nálamnál” (Zsolt. 18,17-18). Az Evangéliumból pedig megtudjuk, hogy a Dávid imája – mely egyben prófécia is – kiről  szól: „És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá (az Úr Jézusra) vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot. Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának” (Luk. 20,19-20).

906 És így folytatódik a prófécia a Messiás szenvedéséről: „Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; [minden habod] minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem. A nyomorúságnak egyik mélysége a másikat követi: a te vízesésednek szavára minden te áradásaid és habjaid én rajtam általmentenek! (Zsolt. 42,8). Kijelentés az örvényekről, és a vizekről: „A te haragod reám nehezedett, és (örvényeid mind lehúznak) haboddal nyomtál engem. Szela. (Rám zúdult izzó haragod). Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid (rettentő csapásaid) elemésztettek engem (megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek (mint az árvíz) egész napon; együttesen körülöveztek (teljesen bekerítenek) engem” (Zsolt. 88,8.17-18). És így folytatja Dávid: „Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7). És kivont [(ʿáláh): kiemelt, kihúzott, fölvezetett] engem a pusztulás gödréből, [(šá'ôn): a nyomorúság, a szenvedés verméből] a sáros fertőből, [(ṭíṭ jávén): a sárból és iszapból, a bugyborékoló mocsárból] és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén [biztossá tette] lépteimet [Más fordítás: Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet]” (Zsolt. 40,3).

907 Így hangzik a prófécia a testté lett igéről, az Úr Jézusról: „…Tekintetem elhomályosodott, és minden tagom olyan, mint az árnyék” (Jób. 17,6). Óh Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52). „Én Istenem, [(qárá'): segítségért] kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg, és nem [(ʿánáh): válaszolsz]; éjjel is és nincs nyugodalmam [(dúmijjáh): nem tudok elcsendesedni, és nyugtot nem találok]. (Zsolt. 22,3). „Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság”„Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem szabadítasz meg!” (Jób. 19,7; Hab. 1,2) Hiszen: „ha segítségért kiáltok és segítségül hívlak is, nem hallod meg imádságomat, elzárkózol imádságom elől” (Siral. 3,8). És én csak: „Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem, mint a galamb, szemeim fönnakadtak, és a magasságba meredtek: Uram! Erőszak rajtam, szenvedek, segíts rajtam, szabadíts meg!” (Ésa. 38,14). „De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás, az ige, amely megíratott az ő törvényükben. Ok nélkül gyűlöltek engem” (Ján. 15,25)

908 Így folytatja Dávid: „Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem” (Zsolt. 25,19). „Fejedelmek üldöznek ok nélkül, de szívemet csak igéd rettentheti meg” (Zsolt. 119,161). De Uram: „Erőszakos [(ḥámás): kegyetlen, hamis, elvetemült] tanúk állnak elő [(ʿéḏ): tanúvallomást téve]; azt kérdezik tőlem [és olyanról faggatnak, olyanról vallatnak], amiről nem tudok. Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52). És: „… ellenségeim élnek, erősödnek [életerősek]; megsokasodtak hazug gyűlölőim, és [(ʿácam): hatalmasok, akik ok nélkül gyűlölnek, bántanak]. És akik jóért rosszal [(ráʿ): gonoszsággal, rosszindulattal] fizetnek [(šálam): viszonozzák]; ellenem törnek [(śáṭan): rám támadnak, ellenfélként viselkednek], amiért én jóra törekszem” (Zsolt. 38,20-21).

909 És az Úr válasza: „Vigadjanak [ujjongjanak] és örüljenek [(ránan śámaḥ): örömkiáltást hallatva örvendezzenek], akik kívánják, és kedvelik az én igazságomat, és mondják mindenkor: Nagy, és [magasztaltassék] az Úr, ki szolgája békeségét szereti. [Héber szerint: Aki (ḥáp̄éc ʿeḇeḏ): gyönyörködik, és örömét leli az Õ szolgájának (šálóm šálôm): békességében, biztonságában, sikerében, épségében, egészségében, teljességében]. (Zsolt. 35,27). Igen, hadd: „Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Isten!” (Zsolt. 70,5).

910 És Pál apostolon keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, nem a maga javát, kedvét, tetszését kereste, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai, és szidalmai hullottak reám” (Róm. 15,3).

911 Pedig az Úr: „Az övéi közé, a saját tulajdonába jöve, és az övéi, a saját tulajdonai nem fogadták be őt” (Ján. 1,11). Még a testvérei sem fogadták el Őt: „Mert az ő atyjafiai, a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5) Amikor hallottak csodatételeiről: „Amint az övéi ezt meghallják, amikor tudomást szereztek erről, eljövének, hogy megfogják és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van, hogy megzavarodott, megháborodott, hogy elvesztette az eszét” (Márk. 3,21). Jób panasza is így hangzik: „Atyámfiait eltávolodtak, barátaim is egészen elidegenedtek tőlem. Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam. Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttük. Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki. Leheletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt” (Jób. 19,13-17).

912 A tanítványokról szóló bizonyságtétel: „Megemlékeznek pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” (Ján. 2,17). Az apostol bizonyságtétele Krisztusról: „amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai, és szidalmai hullottak reám” (Róm. 15,3).

913 Jób is erről panaszkodik: „És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik lettem beszédtárgyuk!” (Jób. 30,9). Jeremiás próféta is erről beszél: „Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig” (Siral. 3,14). „Tekintsd meg leülésüket és felkelésüket; én vagyok az ő gúnydaluk” (Siral. 3,63).

914 És az Úr válasza: „Így szól az Úr: Jókedvem, a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek, megtartalak, megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd a földet, és te állítsd helyre az országot, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8) Mert: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává, és benned ajándékozom meg szövetségemmel a népeket, világosságommal a nemzeteket” (Ésa. 42,6) És az Úr Jézus Názáretben bejelenti küldetését, s hogy Ő a próféciáknak beteljesítője: „Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, a megkínzottakat. Hogy hirdessem az Úr jókedvének, és jóakaratának kedves esztendejét, meghatározott időszakát” (Luk. 4,18). Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés a kegyelem idejéről: „Mert Ő és az Írás is azt mondja: A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek, és segítségedre siettem, és kivonultam sereggel. Ímé most van itt a kellemetes és kellő idő. Most van a kegyelem ideje, ímé itt az üdvösség napja” (2 Kor. 6,2).

915 Dávid - az Úr Jézus előképeként - így könyörgött az Úrhoz, amikor körülvették gonosz beszédekkel, és az életére törtek: „Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből” (Zsolt. 144,7) Mert a beszédről így szól Isten igéje: „Mély víz az ember szájának beszéde...” (Péld. 18,4). És az Úr így válaszolt az imára: „Kinyújtotta kezét, lenyúlt a magasból és felvett engem; kimentett a vizek mélyéről. Megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett engem az én erős, hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz ellenségeimtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak, és erősebbek voltak nálamnál” (Zsolt. 18,17-18). „És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt. 40,3).

916 Ha az Úr nem lett volna velünk: „Akkor (elsodortak), és elborítottak volna minket a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat. Átcsaptak volna rajtunk a tajtékzó vizek. Áldott az Úr, a ki nem adott minket fogaik prédájául!” (Zsolt. 124,4-6).

917 Így folytatja Dávid: „én Uram, (jəhóváh: Jahve Örökkévaló) Istenem, bánj velem és (tégy jót velem) a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg (jóságos szereteteddel ments meg) engem!” (Zsolt. 109,21). „Hiszen a te kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted] jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged” (Zsolt. 63,4).

918 És Dávid így folytatja könyörgését: „Siess, URam, hallgass meg. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, Uram, Jahve Örökkévaló, nálad keresek oltalmat!” (Zsolt. 143,7-9). „Ne rejtsd el, ne [(sáṯar): fedd el] orcádat előlem. [Ne fordítsd el tőlem (páním): tekintetedet]. Ne utasítsd [ne taszítsd] el szolgádat haraggal, és [ne fordulj el haragodban szolgádtól]. Te voltál segítőm [oltalmazóm, (ʿezəráṯ ʿezəráh): támaszom], ne taszíts el [ne utasíts vissza, ne távozzál el én tőlem] és ne hagyj el engem [végképp, se ne vess meg], üdvösségemnek Istene [('ĕlóhím jéšaʿ ješaʿ): szabadító Istenem, megmentőm]!” (Zsolt. 27,9). „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, mikor (szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!” (Zsolt. 102,3).

919 És folytatódik az ima: „Ne légy messze [(ráḥaq): ne légy távol; ne távozzál messze] tőlem, [ne maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség]” (Zsolt. 22,12). „Uram, miért állasz (oly) távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt. 10,1). Hiszen: „Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem (sóhajtásom)!” (Zsolt. 38,10). „Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!” (Zsolt. 109,26).

920 És folytatja Dávid a próféciát: „Ellenségeim rosszat [(ráʿ): gonosz, rosszindulatú beszédet] mondanak felőlem: Mikor hal meg és [(mámôṯ): pusztul el] vész ki a neve [('áḇaḏ): mikor törlik nevét]? Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak, [(ráʿ ḥášaḇ): ártó gondolatokat forgatnak fejükben] ellenem. Istennek átka [(bəlijjaʿal): Béliál csapása, pusztítása] szállott [(jácaq): áradt ki] ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,6.8-9). „Föltátották rám szájukat, [hahotázva] azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. [Más fordítás: (ráḥaḇ): Kitátják ellenem nagyra a szájukat, s azt kiáltják: (he'áḥ): tessék! (rá'áh): Na, most majd meglátjuk]. (Zsolt. 35,21). „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

921 És így teljesült be a prófécia: Az Úr Jézust halálra ítéli a szanhedrin, és: „Akkor szemébe köpdösnek és arcul csapdosták [és ütötték, ököllel verték] őt, némelyek pedig botokkal verik [és vesszővel csapdosták]” (Mát. 26,67). És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondanak néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá). (Luk. 22,63-65). Ézsaiás is Róla prófétál: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele” (Ésa. 53,3)

922 Máté beszámolója a prófécia beteljesedéséről: „Méreggel megelegyített ecetet adnak néki inni; és megízlelvén, nem akart, nem volt hajlandó meginni” (Mát. 27,34). Márk beszámolója:  „És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadja el” (Márk. 15,23). Lukács beszámolója: „Csúfolják [(empaidzó): tréfálkoznak, csúfolják, kinevetik, gúnyolják] pedig őt a vitézek [a katonák] is, odajárulván és ecettel [(oxosz): savanyú bor, borecet] kínálván őt” (Luk. 23,36). És János beszámolója: „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett [és beteljesedett, és kifizettetett], hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral] teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral], és izsópra tévén azt, oda vivék [odanyújtották, odatartották] az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet [(oxosz): vagyis savanyú bort], monda: Elvégeztetett [beteljesedett és fizetve lett]! És lehajtván fejét, kibocsátá [kilehelte, visszaadta Atyjának] szellemét” (Ján. 19,28-30).

923 Pál apostol idézi a próféciát: „Dávid is ezt mondja: változzék az ő asztali közösségük tőrré, hurokká, hálóvá, csapdává, kelepcévé, pusztítássá, botránkozássá, megbotlássá, botláskővé, eltántorítássá, megütközéssé, vagy felháborodás tárgyává, és megtorlássá, és elégtétellé, sorsuk romlás legyen. Sötétüljenek meg, homályosodjanak el, boruljanak sötétségbe az ő szemeik, és az ő látomásaik, hogy ne lássanak és az ő hátukat mindenkorra - minden időn át folyamatosan - nyomorítsd görbére, a hátukat mindenkorra görbítsd meg teherhordásra, hogy szemeik csak a földre legyenek szegezve” (Róm. 11,9-10). Ézsaiás pedig így prófétál: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván nem hallotok és nem értetek, s látván láttok, de nem ismertek; Mert megkövérítette e nép a szívét, és füleit bedugta, és szemeit bekente: hogy ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10). „Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! Részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítő italtól. Mert rátok öntötte, rátok árasztotta az Úr, Jahve az Örökkévaló a mély álomnak, a kábultságnak szellemét, és bezárta szemeiteket: a prófétákat, és fejeiteket: a nézőket, a látnokokat befedezte” (Ésa. 29,9-10). „Nem tudnak és nem értenek, mert szemük nem képes látni, és nincs eszük, nem értenek semmit, és szívük sem eszmél” (Ésa. 44,18).

924 Jeremiáson keresztül folytatódik a prófécia:  „Mert ezt mondotta az Úr, Izráelnek Istene nékem: Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, akikhez én küldelek téged. Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, amelyet én közéjük bocsátok” (Jer. 25,15-16). A nemzetekhez kiküldött fegyverről szól a Szent Szellem:  „…ragadjátok meg  a Szellem harci kardját, a hatalom támadó fegyverét, amely az Isten beszéde, igéje, az Isten kijelentése” (Eféz. 6,17).

925 Máté bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek, és elhagyottá lesz a ti házatok” (Mát. 23,37-38). Lukács bizonyságtétele: „Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek. Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarjátok! Ímé pusztán hagyatik néktek, és elhagyatott lesz a ti házatok, a ti templomotok; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Luk. 13,34-35). És Péter apostol bizonyságtétele: „Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye, az ő szállása, hajléka puszta, elhagyatott, váljék sivataggá, és ne legyen, és ne éljen lakó abban. Ne lakja senki sátrukat” (Csel. 1,20).

926 És folytatódik a kijelentés: „Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről, Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje” (Zsolt. 109,15-16).

927 Mert: „Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát, fenségét” (Ésa. 26,10). „Ne nézd el bűnüket, és ne töröld el vétküket, mert téged bosszantottak…” (Nehem. 4,5). „Még ősei bűnére is emlékezzék az Úr Jahve az Örökkévaló, anyjának vétkét se felejtse el! Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről. Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje” (Zsolt. 109,14-16).

928 Mózes így jár közbe Isten népéért: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! Az Úr, Jahve az Örökkévaló így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem” (2Móz. 32,32-33). A gonoszról így hangzik a prófécia: „Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen, hogy imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta” (Jel. 13,7). De: „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt” (Jel. 3,5). „És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint” (Jel. 20,12). Az Új Jeruzsálembe: „nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az  élet könyvébe, amely a Bárányé” (Jel. 21,27).

929 És így folytatja Dávid: „Magasztallak téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké! Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké! Nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan” (Zsolt. 145,1-3). Mert: „Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged” (Zsolt. 118,28).

930 Dávid megvallása: „Mert nem [(ḥáp̄éc): gyönyörködsz], és nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl, és nem (rácáh): leled örömed]. Isten [('ĕlóhím)] előtt kedves áldozatok: a töredelmes és [(šáḇar): megsebzett] szellem; a töredelmes és [(dḵh): megtört] szívet, [(léḇ): bensőt], oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19). „Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál” (Zsolt. 40,7). „Hiszen Te magad mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10). „Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22). „Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, Jahve Örökkévaló, mint az áldozatot” (Péld. 21,3). „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6).

931 És így folytatja Dávid prófétikus énekét: „Esznek a nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlenek, alázatosak, a szegények] és megelégednek [és jóllaknak], dicsérik az Urat, [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] akik őt keresik. Éljen szívetek [(ḥájah): virágzó, elégedett életet] örökké [elevenedjen meg, és legyen vidám mindenkor]!” (Zsolt. 22,27)^. „Örülnek és örvendeznek majd (benned) mindazok, akik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, akik szeretik a te szabadításodat” (Zsolt. 40,17). És ismét: „Örülnek és örvendeznek majd benned mindazok, akik keresnek tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, akik szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten!” (Zsolt. 70,5). Mert: „Odafordult a gyámoltalanok imádsága felé, és nem veti meg imádságukat” (Zsolt. 102,18). „Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt (kenyeret) ad az éhezőknek. Az Úr ((jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) megszabadítja az elfogottakat” (Zsolt. 146,7).

932 És így folytatja Dávid: „Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Urat az égből ti mennyeiek, dicsérjétek a magasságban! Dicsérjétek őt angyalai mind; dicsérjétek őt minden ő serege! Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt mind: fényes csillagai! Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és (létre jöttek), előállottak ők” (Zsolt. 148,1-5)  „Örüljenek az egek és örvendezzen a föld; (zúgjon) harsogjon a tenger és minden benne való! Viduljon (ujjongjon) a mező és minden, ami rajta van; örvend (ujjong) akkor az erdő minden fája is, Az Úrnak orcája előtt…” (Zsolt. 96,11). Ézsaiás is erre hívja az egész teremtett világot: „Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, és (vigadozz)! Törjetek ki ujjongásba, hegyek, és ujjongva énekeljetek; mert (megszánta) és megvigasztalta népét az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) és könyörül a nyomorultakon! (Ésa. 49,13).

933 Dávid így folytatja a próféciát: „Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait” (Zsolt. 51,20). „Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak” (Zsolt. 102,14-15). Ézsaiás is erről az időről prófétál: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak, az örömhírt hozónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, örömhírt hoz, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat! Felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben, mert saját szemükkel, szemtől-szembe látják, hogy visszatér az Úr, Jahve Örökkévaló a Sionra! Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet” (Ésa. 52,7-9). Pál apostolon keresztül nyitja meg az Úr a próféciákat: „Mi módon prédikálnak pedig, és hogyan hirdetnék, és tanítanák az Igét, ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mily szépek, és gyönyörűségesek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat, jó hírt, örömhírt, evangéliumot hirdetnek” (Róm. 10,15). Náhum próféciája is erről szól: „Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat; mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellő; mindenestől kiirtatott” (Náh. 1,15). Így szól az Úr, jelezve, hogy Ő jön el először hirdetni az örömhírt: „Sionnak először én hirdettem, ímé itt vannak a tanúk, és örömmondót adtam Jeruzsálemnek” (Ésa. 41,27).  És hogy ki az, aki ezeket mondja a próféciákban, azt az Újszövetségben jelenti ki a Szent Szellem: „Azt az igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által - Ő mindeneknek Ura - A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak. Mert az Isten vala ő vele” (Csel. 10,36.38) És hogy ki volt Ő, arról így hangzik a kijelentés: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! Ímé, az Úr, Jahve Örökkévaló jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ézs. 40,9-11). Mert Ő az: „Aki szolgája beszédét beteljesíti, és véghezviszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! És Júda városainak: Megépíttessenek! És romjait felállatom!” (Ésa. 44,26).

934 Mert így szól az Úr: „A szelídek, a jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben, mert teljes békességet élveznek” (Zsolt. 37,10-11). Az Úr Jézus kijelentése:  „Boldogok a szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és örökségül bírják. Így övék lesz a föld” (Mát. 5,5). Mert: „… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13) És a Felkenthez: „Így szól, és ezt mondja az Úr: Jókedvem, a kegyelem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és megőrizlek, és nép szövetségévé teszlek, és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd, és hogy te állítsd helyre a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8). És ez a nép: „Az Úrról fog neveztetni a következő nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik, melyet az Úr teremtett]! (Zsolt. 22,32). „A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és színed előtt lakhatnak, és az ő magvuk is megmaradnak, és erősen megállnak előtted” (Zsolt. 102,29)