Zsolt. 16,1
Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember] miktámja. [Dávid bizonyságtétele, zsoltára, Dávidnak
drágakő gyanánt való Éneke; arany ékszere]. Tarts meg, és [védelmezz, őrizz, óvj meg] engem [Erős] Istenem, [Uram] mert benned bízom, és [hozzád
menekültem.
Mert tebenned van reményem, és
menedékem].
Zsolt. 16,2 Ezt mondom az Úrnak* [(jəhóváh): Jahve, Örökké
létezőnek, Örökkévalónak]: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
[Más
fordítás: Mondjad ezt az Úrnak én
lelkem; Te vagy az én Uram, te vagy boldogságom, téged semmi nem szárnyal túl!
Rajtad kívül nincs, ami jó nekem; Én Istenem vagy Te, és semmi jóm néked nem
használhat, mert jóságomra neked
nincs szükséged]**
**Megvallás, bármi történik a látható világban: „Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben
nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek
kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!... Istenem vagy
te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged” (Zsolt. 73,25-26; 118,28)
„Tőrt hánytak
elém titkon a kevélyek és köteleket; hálót terítettek ösvényem szélére,
hurkokat vetettek elém! Szela. Mondám az Úrnak: Istenem vagy te! Hallgasd meg
Uram könyörgésem szavát!” (Zsolt.
140,6-7).
Zsolt. 16,3
A szentekben, akik e földön vannak [akik
e földön élnek] és a felségesekben, bennük a [dicsőségesekben]
van minden gyönyörűségem [és örömöm].
»Más
fordítás: A szentekhez, kik az ő
földén vannak, irányozta csodálatosan minden hajlandóságomat«*
*És én is: „Társuk vagyok
mindazoknak, akik félnek téged, és akik határozataidat megtartják” (Zsolt. 119,63)
A
Szent Szellem kijelentése: „Szemmel
tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában
járó, az szolgál engem” (Zsolt. 101,6).
Mózes
megvallása: „Bizony szereti ő a népeket!
Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek, (és letelepednek) a te lábaidhoz, és (hallgatják és
befogadják) a te beszédeidet” (5 Móz. 33,3)
Hát:
„Zengedezzetek az Úrnak, ti hívei!
Dicsőítsétek szent emlékezetét (magasztaljátok szent nevét)” (Zsolt.
30,5).
És
hogy kik a szentek, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki Isten Igéje: „az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus
Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett;... mindazokkal
együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét
bárhol segítségül hívják... Mindeneknek,... Isten szerelmeseinek, hivatalos
szenteknek... (1Kor. 1,2; Róm. 1,7).
Zsolt. 16,4 Megsokasodnak fájdalmaik, [bánatuk, ínségük, gyötrődésük]
akik más isten után sietnek, és [akik más istenhez csatlakoznak]. Nem áldozom meg
véres italáldozatukat és nem veszem nevüket ajkaimra.
[Más fordítás: Sok gyötrődése van azoknak, akik más istenek után futkosnak. Nem veszek
részt véres áldozataikban, nevüket sem veszem ajkamra; Nem
hívom egybe gyülekezetünket véráldozatukra]*
*Mert én:
„... tudom már, hogy nagyobb az Úr minden
istennél...” (2 Móz. 18,11)
Az
Úr megparancsolta – és a következményekre is figyelmeztette népét – hogy: „Ne legyenek néked idegen isteneid én
előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek
fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld
alatt vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened,
féltőn-szerető Isten vagyok, aki (páqaḏ):
meglátogatom az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem
gyűlölnek” (2 Móz. 20,3-5).
És
hogy mit jelent az, hogy az Úr az Őt gyűlölőket azt Pál apostolon keresztül
jelenti ki: „Ti és az én szellemem a mi
Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus
hatalmával, Átadjuk az ilyent a Sátánnak a (hús)testnek veszedelmére, hogy a szellem megtartassék az Úr Jézusnak ama
napján. (1 Kor. 5,4-5).
Hát:
„Tartsátok meg mindazt, amit mondtam
nektek! Más istenek nevét ne is említsétek, hallani se lehessen a szátokból!...
De ha mégis elfeledkezel Istenedről, az Úrról, és más isteneket követsz, azokat
tiszteled, és azok előtt borulsz le, kijelentem ma nektek, hogy akkor
menthetetlenül elvesztek!” (2Móz. 23,13;
5Móz. 8,19-20)
És
az Úr újra-és újra figyelmezteti népét: „Most
pedig írjátok fel magatoknak ez éneket, és tanítsd meg arra Izráel fiait; adjad
azt szájukba, hogy legyen nékem ez ének bizonyságul Izráel fiai ellen. Mert
beviszem őt arra a földre, amely felől megesküdtem az ő atyáinak, a tejjel és
mézzel folyó földre; és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más
istenekhez fordul, és azoknak szolgál, (megvet) és meggyaláz engem, és felbontja az én szövetségemet” (5 Móz. 31,19-20).
Józsué
így buzdítja az Úr népét: „Legyetek azért
igen erősek, hogy (megőrizzétek), megtartsátok
és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében;
hogy (ne térjetek el), és el ne
távozzatok attól se jobbra, se balra. Hogy össze ne elegyedjetek ezekkel a
népekkel, azokkal, amelyek fennmaradtak közöttetek. isteneiknek nevét (ne
említsétek) ki se ejtsétek, azokra ne
esküdjetek, (ne tiszteljétek őket) se
ne szolgáljatok nékik, (ne boruljatok le előttük) se előttük meg ne hajoljatok; Hanem ragaszkodjatok az Úrhoz, a ti
Istenetekhez, amiképpen e mai napig tettétek!” (Józs. 23,6-8).
Hát
vigyázzatok, mert: „Sok bánata van
(és sok fájdalom éri) a
céltévesztetteket, de aki bízik az Úrban, azt Ő szeretettel, és kegyelemmel
veszi körül” (Zsolt. 32,10).
De
az Úr ígéretet is tesz: „Kivonszom a vért
szájukból és utálatosságaikat fogaik közül, de Istenünké lesz a maradékuk… És tábort járok házam védelmére, az arra
járók ellen, mint a sereg ellen, az ide-oda kóborlók ellen, és nem megy át
többé rajtuk a sarcoló, (és nem támadja meg őket többé fosztogató) mert most szemmel tartom őt. Örülj nagyon,
Sionnak leánya, örvendezz, (ujjongj) Jeruzsálem
leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító, (és diadalmas) Ő; szegény (alázatos) és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak
vemhén” (Zak. 9,7-9).
Az
evangélium jelenti ki, hogy ki az a Király, aki jön: „Mondjátok meg Sion [jelentése:
kiszáradt, megperzselt hely] leányának:
[Vedd észre], ímhol jő néked a te királyod [hát nézd, királyod érkezik, és vonul
be hozzád]. Alázatosan [és
jóindulatúan, barátságosan, szelíden, szerényen] és szamáron [vagyis szamárháton] ülve,
és teherhordozó szamárnak vemhén [vagyis
igavonó, járomba tört állat csikóján ülve]” (Mát. 21,5).
János
apostol is erről tesz bizonyságot: „Találván
pedig Jézus egy szamarat (vagyis egy szamárcsikót), felüle arra, amint meg van írva: Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te
királyod jő, szamárnak vemhén (vagyis szamárcsikón) ülve. Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor
megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek Őfelőle vannak
megírva, és hogy ezeket mívelték Ővele.
(Más fordítás: Tanítványai
először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek
arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla)” (Ján. 12,14-16).
És
így folytatódik a kijelentés: „Azon a
napon kútfő (és forrás) fakad a Dávid
házának és Jeruzsálem lakosainak a bűn és tisztátalanság ellen, (hogy
lemossa a vétket és a szennyet). És
lészen azon a napon, így szól a Seregeknek Ura: Kivesztem (eltörlöm) a bálványok neveit e földről, és emlegetni
sem fogják többé; sőt a prófétákat és a fertelmes (tisztátalan) szellemet is kiszaggatom (eltávolítom) e földről” (Zak. 13,1-2).
Zsolt. 16,5
Az Úr [Jahve, az Örökkévaló] az
én osztályos részem [örökségem, örökrészem] és poharam, [kelyhem]. Te támogatod, és [te tartod kezedben] az én sorsomat [Te őrzöd osztályrészemet, és Te vagy, ki visszaadod nekem örökségemet]*
*Jeremiás megvallása: „Az
ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom” (JSir. 3,24)
És
még: „Azt mondám Uram, hogy az én
örökségem a te beszédeidnek, a te igéidnek megőrzése, és megtartása” (Zsolt. 119,57)
Ezért:
„Hozzád kiáltok, és hívlak téged, oh
Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt. 142,6)
De
a bálványimádóknak ezt mondja az Úr: „Akik
lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a
völgyekben, a hegyek hasadékai alatt. A folyónak sima köveiben van örökséged;
azokat tetted örökségeddé, azok jutottak osztályrészedül…” (Ésa. 57,5-6).
Zsolt. 16,6 Az én részem [mérőkötelem, sorskötelem] kies [kellemes] helyre [kedves földre] esett, nyilván szép [tekintélyes, pompás] örökség jutott nékem, és [örökségem nagyon tetszik nekem. Kedvem telik örökségemben. Valóban pompás nekem az én örökségem].
Zsolt. 16,7
Áldom [dicsőítem] az Urat, aki tanácsot,
és [értelmet] adott és [kijelentette] nékem,
még éjjel is oktatnak [tanítanak, figyelmeztetnek, erre intenek] engem az én veséim, [az én bensőm].
Zsolt. 16,8
Az Úrra néztem, [az Úr van szemem előtt] szüntelen; mert jobb kezem felől van, [Ő áll jobbomon], ezért meg nem rendülök [meg nem tántorodom, meg nem ingok].
»Más
fordítás: Mindig
szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak«*
Zsolt. 16,9
Azért örül az én szívem [az én bensőm] és örvendez [vígad] az én szellemem, [és ujjong a nyelvem]. Hústestem is biztonságban lakozik, és [reménységben pihen, és
békében fog majd nyugodni].
Zsolt. 16,10
Mert nem hagysz engem a Seolban, vagyis [a holtak hazájában]; nem engeded, hogy a te szented rothadást [romlást bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson [nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba, és
meglássa a sírt]*
Dávid
próféciája az Úr Jézusról: „Mert jobb
keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik őt” „Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír
mélyéből is kimentettél” És: megszabadítottál
engemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (Zsolt. 109,31; 86,13; 116.8)
Péter
apostol bizonyságtétele a prófécia beteljesedéséről: „Mert Dávid ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor,
mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért
örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én
hústestem is reménységben nyugszik. Mert nem hagysz engemet a sírban, és nem
engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Megjelentetted nékem az életnek
útait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt. Atyámfiai férfiak, szabad
nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett,
és az ő sírja mind e mai napig minálunk van. Próféta lévén azért, és tudván,
hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának
gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi
székibe, Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke
nem hagyatott a sírban, sem az ő (hús)teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan
tanúbizonyságai vagyunk” (Csel. 2,25-32)
És
a bizonyságtételt megismétli: „Azért
mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Mert Dávid, minekutána a saját
idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyezteték az ő atyáihoz,
és rothadást látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik
néktek a bűnöknek bocsánata: És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg
nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel. 13,35-39).
Zsolt. 16,11
Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon
gyönyörűségek vannak örökké.
[Más
fordítás: Megmutatod nekem az élet
útját, az öröm teljességét színed előtt, és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké]*
*És az én:
„Siralmamat vígságra fordítottad,
leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel” Mert: Te vagy oltalmam, te mentesz meg a veszedelemtől, s körülveszel a
szabadulás örömével! Szela” (Zsolt.
30,12; 32,7)
„Én pedig
meglátom orcádat, mint megigazult ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor
fölébredek” (Zsolt. 17,15)