2014. január 28.

Dr-Kováts György: MI AZ, AMI KISZOLGÁLTAT AZ ÖRDÖGNEK?-2.

Te győzelemre vagy elhívva.

Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és MEGTARTSA (megmentse, kiszabadítsa, helyreállítsa, felépítse, meggyógyítsa, élettel ajándékozza meg, örök életre támassza fel) azt, ami (aki) elveszett. (Lk 19,10.)

Azért jött, hogy kiemeljen, felemeljen, megerősítsen, győzelemre segítsen. S az Isten Fia elvégezte a megváltást, a kiszabadítást a golgotai kereszten.
"Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy ÜDVÖSSÉGET (megmentetést, megtartatást, helyreállítást, felépítést, örök életet) szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk (el van végezve!), hogy (s ez a cél, a menny célja) akár ébren vagyunk (ezen a földön), akár alszunk (már meghaltunk, erről a földről átmentünk Hozzá) EGYÜTT ÉLJÜNK Ővele."
Ez a menny terve! Vele együtt pedig győzelem van a gonosz munkái felett. Ő erősebb, "bízzatok, én legyőztem a világot", és munkája benned és bennem is erőteljes! Az az új élet, amit Tőle kaptál, legyőzi a világot. Az a győzelem, ami legyőzi a világot, a te hited. Ez az alapkiindulás.

Ha viszont komolyan veszed az Igét, látni fogod, hogy vannak területek: helyzetek, viselkedések, hozzáállások, lelkületek, cselekedetek, gondolkodásmódok, amiken keresztül pontosan ez a győzelem meg lesz fúrva az ellenség által. Olyan viselkedések, amik kiszolgáltatnak az ellenségnek.
Te győztesként akarsz élni, ugye? Akkor ezeket ne tűrd meg magadban!

MI AZ, AMI KISZOLGÁLTAT AZ ÖRDÖGNEK?

1./ A MEGBOCSÁTATLANSÁG KISZOLGÁLTAT AZ ÖRDÖGNEK
Mt 18. (70x7-szer is… adós szolga példázata)
A meg nem bocsátó ember felett hatalma lesz a kínzóknak. Hatalmuk alá kerül. (Siess, ameddig még nem jutottál „a bíró elé”, hamar békélj meg testvéreddel! Mt 5.)

2./ A KICSINYEK MEGBOTRÁNKOZTATÁSA FELHOZZA AZ ÍTÉLETET AZ ÉLETEDRE

Mt 18. „Jobb annak…” – ami azt jelenti, hogy rettenetes sors vár rá. A gonosznak kiszolgáltatott életnél még az is jobb, ha a tengerbe veti magát. Természetesen az Ige nem az öngyilkosságot tanácsolja, hanem óv attól, hogy beleengedd magad olyan helyzetbe, viselkedésbe, kapcsolatba, életvitelbe, ami megbotránkoztatna bárkit, akit az Úr „kicsinynek” mond. (Gyerekek, friss megtértek, meggyengített, megkísértett keresztyének, bizalommal feléd fordulók, neked kiszolgáltatottak, tőled függők, stb.)

Péld 28,10. „Aki elcsábítja az igazakat gonosz útra, vermébe maga esik bele – a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót.”
Őrizd meg az életedet ettől, és tudatosan válaszd mindenkor - a "magad rovására is" - azt, ami épít, ami szelíd, ami tiszta, ami kedves, ami Jézus Krisztusra mutat, ami az Övé és ami Hozzá kapcsol. Lehet, hogy az az ára, hogy "megtagadod magad" - de nem erre hívott el az Úr, téged?

3./ A HAZUGSÁG MEGHALLGATÁSA, BEFOGADÁSA ÉS TOVÁBBADÁSA GONOSZ HELYZETBE HOZ!

Péld 19,5. „A hamis tanú büntetlen nem marad, és a hazugságoknak szólója meg nem szabadul.”

Hiába a nagy imádságok, szabadító szolgálat, hiába az áldás keresése – meg nem szabadul, aki hazugságban él. Aki szólja, hallgatja, és továbbadja a hazugságot.
Az ellenség a hazugság atyja. Aki hazugságban él, aki elhallgatja az igazságot, aki az emberek személyére néz, emberfélelemben van, és ezért benne marad a hazugságban, nem fog megszabadulni.

Péld 19,9. „A hamis bizonyság nem marad büntetlen, és aki hazugságokat beszél, elvész.”
A 10. parancsolat is mondja: ne tégy hamis tanúbizonyságot. Aki megtöri a parancsolatot, nem várhatja, hogy áldás fogja körbevenni.

Milyen lesz ennek az embernek a lelkülete?
Péld 28,4. „Akik elhagyják a törvényt, dicsérik a latrokat.”
Felmentik azokat, akik gonoszul cselekszenek, mert ha elítélnék cselekedetüket, maguk felett tennének ítéletet. Ha ezt teszed, akkor nem tűnsz bűnösnek a magad szemében, és így megnyugtathatod lelkiismeretedet. De ez nem fog jó eredményre vezetni.

Mi a javaslat - mit mond ez az üzenet az Igéből? Azt, hogy mindennél fontosabb legyen a szíved tisztasága. Legyen a szád előtt őrség (gondolat-őrség), szeresd az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből - szájaddal is. Semmi közösséged ne legyen azzal, ami nem igaz, ami nem tiszta, ami nem az Úr Jézusról szól az életedben, ami nem Rá mutat. Azonnal szakítsd el magad ettől - kísértés, ne engedj neki! Az Úr indításának engedj, ami kedvességre, szeretetre, és tisztaságra (igazságra) vezet.

4./ ENGEDETLENSÉG – A GONOSZ JELLEMZŐJE. HOZZÁKAPCSOL…

Ef 2,1-3.
Az ellenség az engedetlenség fiaiban tudja végezni gonosz munkáját. Az engedetlenség kaput nyit számára.
Zsolt 68,7.
Csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.
1Sám 15,22.
A hit mindenkor engedelmességgel jár. Amikor az Isten Igéjét hit által megtartod, ez engedelmesség a te Megváltód felé.

Tudom, nem divat. Sokan kerülik. Mások meg visszaélnek vele. De az Ige beszél róla. Alapvetően az engedelmesség a helyes hozzáállás - ez fakad az alázatosságból, s aki emberek között engedelmességre kész szívvel jár, fog Istennek is engedelmeskedni. Az engedelmesség készsége az önzés halála.

5./ AKI ELHAGYJA AZ URAT

Kol 2,6.
Ha nem úgy jársz, mint ahogy vetted az Úr Jézus Krisztust. Ha megrövidíted Őt – kényelemszeretetből, kívánságaidnak való engedésből, tömegnyomásra…
Jer 17,5-6.
Az Úrtól eltávolodó szív kiszáradó élethez vezet… nem lát jövőt maga előtt. Ez az eltávolodás kiszolgáltat a gonosznak.

Kapaszkodj Bele, az Ige azért adatott, hogy minden nap Hozzá kapcsoljon. Amit ismersz, újra és újra elevenítsd fel szívedben, és kívánd megismerni Őt, napról-napra. Ma is.

6./ LÁZADÁS
Ádám bűne. A büszkeséggel együtt. (Persze Éváé is – az emberé.) Elszakította őket Istentől. Gyanakvás, irigység, önzés, hamisság – ezek kapcsolódtak hozzá. Akkor és most is ezek kapcsolódnak.
Ellentéte: a szelídség. A tanítható lelkület, az alázatosság és az Isten ismeretére vágyó, bizalmas szív. Az Igét szelídséggel fogadd, mert ez az, ami megtarthatja lelkedet. Tudatosan válaszd a szelídséget. Nem leszel vesztes. (Szemben a lázadó emberrel, aki kiszolgáltatja magát az ősi lázadónak, az ördögnek.)

7./ MEGKEMÉNYÍTETT SZÍV

Péld 28,14. „Boldog ember, aki szüntelen retteg, aki pedig megkeményíti az ő szívét, bajba esik.”
A szív megkeményítése bajhoz vezet. Kiszolgáltat az ellenségnek. Ehelyett az Istenfélelem az ajánlott gyógyszer. Ez megőriz. És boldoggá tesz. Önzetlenül.

8./ A BÁLVÁNYIMÁDÁS MINDEN FAJTÁJA, BELEÉRTVE AZ OKKULTIZMUST IS

2Móz 20. 5Móz 18.
Sok ember, számításon kívül hagyja, hogy amit jóga-termekben, karaté-edzéseken, jósnál vagy asztrológiai fejtegetésekben (horoszkópokban) olvas, hall és tesz, az bosszúságot szerez az élő Istennek. A mi Istenünk: „féltőn szerető Isten”. (Más szóval: féltékeny. A féltékenység normális, "szerelmi" értelmében. Ő a szövetségben letette teljes életét. Ha Vele élsz, akarja, hogy Ő legyen az első számodra. Ne csald meg Őt. Más "istenekkel". Keménynek tartod ezt az üzenetet? Gondolj a szerelmedre. Szeretnéd, hogy másnak is ugyanazt mondja, mint neked? Ha nem, akkor megérted az Élő Istent. Az Egyetlen valóságos Istent. Nem fog "más istenekkel osztozni"...)

Ő adni akar – nem elvenni. De az ember hajlik arra, hogy „háta mögött” „szerezze meg”, amit amúgy Ő odaadna neki, vagy, ha nem, akkor azért nem adna, mert még nem tudna vele helyesen élni.
Aki lop – a paráznaság és a bálványimádás bűne szorosan összekapcsolódik a lopással (hiszen az előző a másik testét lopja meg, szennyezi be, a második Istennel való kapcsolatodat teszi mocskossá, Istennek kibírhatatlanná) – kiszolgáltatottá válik az ördög előtt, aki pontosan azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson!

Jézus Krisztus jött el, hogy ezt a kiszolgáltatottságot megszűntesse. A golgotai kereszten ezeket a bűnöket és az átkot hordozta el, a kiszolgáltatottságot, hogy minket felszabadítson. Ne kösd meg magad ismét a szolgaság igájával – hanem inkább vagdald le magadról ezeket! Gal 3,13-14. És légy győztes. Hiszen arra vagy rendelve. A te Megváltód világos akarata a győzelem. Válaszd a győztes életét – és vesd el az ördögnek kiszolgáltatott életet. Megteheted! Ámen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.