Jób könyve 1. fejezet: BEVEZETŐ

Jób. 1,1 Vala [élt] Úz [homokos talaj] földén egy ember, akinek Jób [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] vala a neve. Ez az ember feddhetetlen [józan, megbízható], igaz [egyenes, becsületes, derék] ember volt, istenfélő [vallásos] vala és bűn-gyűlölő [félte az Istent, és kerülte a rosszat].¹

Jób. 1,2 Születik pedig néki hét fia és három leánya.

Jób. 1,3 [Nagy vagyona volt]. És vala az ő marhája [a jószága]: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom [ötszáz pár ökör] és ötszáz szamár. Cselédje [szolgája] is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb [hatalmasabb] vala [tekintélyesebb volt] keletnek, [napkeletnek (Mezopotámia] minden fiánál [minden keleti embernél]²

Jób. 1,4 Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget [ünnepséget] szerzének otthon [fiai lakomát szoktak tartani odahaza], kiki [mindegyik] a maga napján. Elküldtek, [és ilyenkor üzentek] és meghívták vala az ő három húgokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük [részt vegyenek a lakomán].           

Jób. 1,5 Mikor pedig a vendégség [a lakoma, (ünnepség] napjai sorra lejártak vala, elkülde értök [elhívatta] Jób és megszentelte [megtisztította, (áldozati szertartás részeként)] őket, és jó reggel felserkent [úgy, hogy korán reggel fölkelt] és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint [és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak]. Mert ezt mondja [gondolta] vala Jób: Hátha vétkeztek [téved, megbotlik, félrelép] az én fiaim [gyermekeim] és gonoszt gondoltak az Isten ellen [és káromolták Istent] az ő szívükben [bensőjükben]! Így cselekedik [így járt el] vala Jób minden napon [minden alkalommal; minden ünnepnap].³

Jób. 1,6 Lőn [történt] pedig egy napon, hogy eljövének [fölkerekedtek, megjelentek, és megálltak] az Istennek fiai [az istenfiak [hírnök, követ, angyal], és az Úr, Jahve az Örökkévaló elé járultak], hogy udvaroljanak az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt [hogy az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál jelentkezzenek]. És eljöve a Sátán is [ellenség, ellenfél, üldöző, vádoló, feltartóztató, szembenálló, rátámadó, szembeszegülő, ellenkező] közöttük [velük együtt megjelent].

Jób. 1,7 És [megkérdezte, és] monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Honnét jössz [honnét kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet [A földön barangoltam, ott jártam-keltem, és bolyongtam rajta].

Jób. 1,8 És monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot [felfigyeltél-e rá]? Bizony nincs hozzá hasonló [nincs hozzá fogható] a földön: feddhetetlen [ártatlan, becsületes], igaz [egyenes, derék, ember], istenfélő [féli az Istent], és bűngyűlölő [és kerüli a rosszat; és a gonosztól tartózkodó].

Jób. 1,9 Felele pedig az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak

 a Sátán, és monda: Talán bizony ingyen (ingyen, semmiért, ok nélkül, indokolatlanul, hiába, hasztalan, alaptalanul) olyan istenfélő az a Jób?

Jób. 1,10 Avagy nem Te építettél-e sövényt Jób köré, hiszen te oltalmazod őt, és vetted körbe házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája [jószága] igen elszaporodott [és birtoka egyre gyarapszik] e földön.

Jób. 1,11 De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!

Jób. 1,12 Az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, amije van [mindene], a kezedben van; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet [csak rá magára nem vethetsz kezet]. És kiméne [eltávozott] a Sátán az Úr, Jahve az Örökkévaló elől.⁴

Jób. 1,13 Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala [lakomáztak, és borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában.

Jób. 1,14 És követ jöve [hírnök érkezett] Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak [a marhákkal szántottak], a szamarak pedig mellettük legelésznek vala.

Jób. 1,15 De a Sabeusok [sébaiak] rajtuk ütnek [rájuk rontottak] és elhajtják [elvitték] azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a legényeket pedig kardélre hányták]. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,16 Még szól [beszélt] vala ez, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így szólt]: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészti őket. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,17 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így szólt]: A Káldeusok [harcias] három csapatot alkotnak és ráütnek a tevékre, és elhajtják azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a legényeket pedig kardélre hányták], csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,18 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és [így szólt, és] monda: A te fiaid és leányaid esznek [lakomáztak] és bort isznak vala [borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában;

Jób. 1,19 És ímé [hirtelen hatalmas vihar kerekedett] nagy szél támada a puszta felől [sivatagon túl keletkező elsöprő erejű hatalmas orkán, a sivatagon túlról], megrendíti a ház négy szegletét [sarkát, úgyhogy az összeomlott], és rászakadt az a gyermekekre [a fiatalokra] és meghalának. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.⁵

Jób. 1,20 Akkor felkele [fölállt] Jób, megszaggatá köntösét [ruháját], megberetválá [megnyírta] a fejét, és [azután] a földre esék és leborula [és imádkozott].

Jób. 1,21 [Így szólt], és monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen [ruhátlanul] térek oda, vissza [mezítelen is megyek el]. Az Úr, Jahve az Örökkévaló adta, az Úr, Jahve az Örökkévaló vette el. [amint az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak

tetszett, úgy lett].  Áldott legyen az Úrnak neve!

Jób. 1,22 Mindezek ellenére, és még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot, (és nem szólt dőreséget, oktalanságot) Isten ellen].⁶

---

1 Úzról (ahol Jób élt) így szól a bizonyságtétel. Mikor Ábrahám Isten kérésére Izsákot fel akarta áldozni: „És lőn ezeknek utána, hírt hoznak Ábrahámnak mondván: Ímé Milka (királynő) is szült fiakat Nákhornak (haragos átfúró), a te atyádfiának (öcsédnek). Úzt (az erős, a szilárd) az ő elsőszülöttét, és Búzt (megvetés, gúny, gúnyolódás) annak testvérét, és Kemuélt (Isten felemel, Isten feláll, Isten állandó) Arámnak (felmagasztalt) atyját” (1 Móz. 22,20-21). Isten Igéje szerint tehát Úz: Náhor elsőszülött fia, Ábrahám unokaöccse. Aki, mikor Táré, Ábrahám és Lót elindul Kánaán felé, nem szerepel az útra kelők között: „És felvevé Táré (elmulasztott, késleltetett, elhalasztás) Ábrámot, az ő fiát, és Lótot (sötét színű), Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét. Ábrámnak az ő fiának feleségét. És kiindulnak együtt Úr-Kaszdimból (aszfaltvakolású helység), hogy Kánaán földére menjenek. És eljutnak Háránig, és ott letelepednek” (1 Móz. 11,31). István vértanú bizonyságtétele szerint Úr-Kaszdim Mezopotámiában volt: „… Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt (a két folyó felvidéke), mielőtt letelepedett Háránban” (ApCsel. 7,2). Összefoglalva: A fenti igék bizonyságtétele szerint Úz földje Mezopotámiában volt: Mezopotámiát a Biblia napkelet földjének is nevezi: Miután Ézsaú elsőszülöttségi áldását csalással elvette: „Jákób azután lábára kelvén (útnak indult), elméne a napkeletre lakók földére” (1 Móz. 29,1). A Máté írása szerinti Evangélium hírt ad a napkeleti bölcsek hódolatáról, a megszületett Király előtt: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé napkeletről [a fény felkelése, azaz hajnal] bölcsek [tudósok, csillagászok] jövének [érkeztek] Jeruzsálembe…”  (Mt 2,1-10). A napkeleti bölcsek története: az ősi Mezopotámia hódolata a világ királya előtt. (Keresztény Bibliai Lexikon). Hogy ki volt Jób, arról így beszél Isten Igéje, a Mózes könyvében szereplő nemzetségtáblázat szerint. Jób, Izsakhár fia, éa Jákób unokája volt. Izsakhár Jákób 5. fia Leától: „És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat (annak a bérét), amiért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezi nevét Izsakhárnak” (1 Móz. 30,18). „Izsakhár fiai pedig: Thóla, Puvah, Jób és Simrón” (1 Móz. 46,13).  Krónikák könyvében szereplő nemzetségtáblázat szerint Jób (a megtámadott, a gyűlölt, üldözött) már Jásub (megtérő, hazatérő) néven szerepel: „Izsakhár fiai: Thóla, Pua, Jásub és Simron, négyen. (1 Krón. 7,1)

2 Jób maga mondja el, hogy főember, azaz vezető volt a nép között: „Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra (ha tanácsot adtam). Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájuk beszédem. Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra (mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája). Ha rájuk mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arcom derűjét nem sötétítik be. Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal” (Jób. 29,21-25)

3 Jób megvallása azt bizonyítja, hogy félelemből mutatott be áldozatot Istennek, mert nem ismerve Őt, nem istenfélő, hanem Istentől félő volt, azaz vallásos: „Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék (és fenségét nem bírom elviselni)!” (Jób. 31,23). Ugyanezt vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az Istentől való félelem és rettegés a hústest sajátossága: „Borzad (borzong, reszket) (hús)testem a tőled való félelem miatt (mert rettegek tőled), és félek a te ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120). És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy a hústest miért retteg Istentől: „Mert a (hús)test gondolata [bölcsessége, törekvése, észjárása, gondolatvilága, vágya] ellenségeskedés [ellenszegülés] Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, [nem veti alá magát] mert nem is teheti. [sőt nem is képes rá, mert az természete ellen van; (mert az elmének a hústestre irányítása ellenségeskedést jelent Istennel, mivel nincs alárendelve Isten törvényének, hisz nem is lehet)]” (Róm. 8,7-8). De akik nem vallásosak, hanem hívők, azoknak azt mondja Isten Igéje: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,7)

4  Az Úr Jézus kijelenti, hogy a sátánnak – aki az ördög – milyen természete van: „… az ördög… emberölő (embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban (valóság, isten Igéje), mert nincsen ő benne igazság (valóság, isten Igéje). Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,44).

5 Így elmélkedik a földi emberről a Prédikátor: „Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, miképpen ezek, azonképpen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljő reájuk hirtelenséggel” (Préd. 9,14). Mert: „Mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a pusztából, rettenetes földről” (Ésa. 21,1).

6 Itt még Jób azt mondta ki, amit hitt, hogy Isten mérte rá ezt a súlyos csapást. Ő adta, Ő vette el. Nem vétkezett a nyelvével, mint aki tudja, hogy: „Aki megőrzi az ő száját (vigyáz a szájára), megtartja önmagát (életét); aki felnyitja (feltátja) száját, romlása az annak (arra romlás vár)” (Péld. 13,3).

Polgárságunk

„A mi országunk [polgárjogunk / modern szóval: állampolgárságunk / magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk a] mennyekben van, ahonnét a megtartó [szabadító, megmentő, üdvözítő; védő, pártfogó; gyógyító] Úr Jézus Krisztust is [mint üdvözítőt, türelmetlenül  / nagyon / sóvárogva] várjuk”

(Fil. 3,20).

Ti vagytok:

„Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése [előzetes elhatározása] szerint, a Szellem megszentelésében, [a Szellem megszentelő munkája, Isten céljaira való elkülönítése által] engedelmességre [figyelmes hallgatásra, szolgálatkészségre] és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem [Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása], és békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] adassék néktek bőségesen”

(1 Pét. 1,2)

Ravasz László: A beszédről

A nyelvvel éppen úgy gyilkolhatunk, mint a kézzel.

A Szent Szellem: a hit Szelleme

Ezért imádkozzatok mindenkor a Szellem által, mert Ő a hit Szelleme is: „És amit könyörgésetekben, imádságotokban hittel kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek” (Mát. 21,22).

A kegyelmi ajándékokról.

 „A kegyelmi ajándékokban, [a kegyelem megnyilvánulása. Győzelmi ajándék, jutalom (a győztes hadvezértől) a Szellem megnyilvánulásában] pedig különbség [változatosság] van, de ugyanaz a Szellem. A szolgálatokban [mások javára végzett szellemi, vagy anyagi tevékenységben] is különbség [változatosság]  van, [A szolgálatok is különfélék] de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben [erőkifejtés, erő-megnyilvánulás;  működés]  is, [az isteni erő megnyilvánulásaiban is] de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt [aktívan, hatékonyan eredményesen tevékenykedik, érezteti hatását] mindenkiben. [aki mindenkiben mindent kimunkál (véghezvisz)]”

(1 Kor. 12,4-6)

Isten kegyelme:

„Jézus Krisztus által lett.” Ez a kegyelem: „jelent meg, lett látható és ragyogott fel….” Isten ebbe a kegyelembe: „fogadott be, karolt fel az ő szerelmes Fiában.” „Mely az Ő teste, teljessége Őnéki….” „Mely az élő Istennek egyháza, a kihívottak közössége, eklézsiája, az igazságnak, a valóságnak oszlopa, és tartó pillére és erőssége és szilárd, és erős alapja”

(Ján. 1,17; Tit. 2,11; Eféz. 1,6.23; 1 Tim. 3,15).

Attila Reichart

· 

 

BIBLIA

Az életem legyen Tiéd

https://www.youtube.com/watch?v=1xSKsJI5Yb8&t=61s

https://www.youtube.com/watch?v=1xSKsJI5Yb8&t=61s

YOUTUBE.COM

Az életem legyen Tiéd

Egy gyönyörű dicséret

Apostolok CSELekedetei 18. fejezet: az apostol feladata: gyülekezetek létrehozása, és gondozása;

Csel. 18,1 Ezek után Pál Athénből eltávozott, és ment Korintusba

Csel. 18,2 És mikor egy Akvila nevű, pontusi357 származású zsidóra, júdeaira talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére Priscillára. (mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók, a júdeaiak mind távozzanak Rómából,358 hozzájuk csatlakozott.

Csel. 18,3 És mivelhogy ugyanaz volt a mestersége, náluk maradt és dolgozik  vala. Mesterségükre nézve ugyanis sátorkészítők voltak.359

Csel. 18,4 Vitázik és érvel pedig minden szombaton a zsinagógában, a gyülekező helyen, és igyekezett mind zsidókat, júdeaiakat mind görögöket, pogányokat, nemzetekből valókat meggyőzni, és megnyerni.360

Csel. 18,5 Mikor pedig megérkeztek Macedóniából  Silás és Timóteus, szorongatta a Szellem Pált, és bizonyságot tett a zsidóknak a júdeaiaknak, hogy Jézus a Krisztus.361

Csel. 18,6 Mikor pedig azok ellenszegültek, és becsmérelték, szidalmazták és istenkáromlásokat szóltak, ruháit megrázva362 mondta nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz, a nemzetekhez megyek.363

Csel. 18,7 És általmenvén onnét, méne egy Justus nevű, istentisztelő ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával, a gyülekezés helyével.

Csel. 18,8 Krispus pedig, a zsinagógának feje, zsinagógai elöljáró hitre jutott az Úrban egész háznépével együtt; a Korinthusibeliek közül is sokan hallván hisznek vala, és bemerítkeznek vala.364

Csel. 18,9 Monda pedig az Úr látomásban365 éjszaka Pálnak: Ne félj,366 hanem szólj és ne hallgass:

Csel. 18,10 Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson, vagy bántalmazzon; mert nékem sok népem van ebben a városban.367

Csel. 18,11 És ott lakozik egy esztendeig és hat hónapig, tanítva köztük az Isten igéjét.368

Csel. 18,12 Mikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, reátámadnak a zsidók, a júdeabeliek egyakarattal Pálra, és vitték őt a törvényszék az ítélőszék elé,

Csel. 18,13 Mondván: Ez arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.369

Csel. 18,14 Mikor pedig Pál meg akarja nyitni száját, monda Gallió a zsidóknak, a Júdeabelieknek: Ha valóban valami bosszútételről, vagy gonosz cselekedetről, törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről, vagy csalásról volna szó zsidók, Júdeabeliek, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket:

Csel. 18,15 Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.370

 Csel. 18,16 És elzavarta őket a törvényszék, az ítélőszék elől.

Csel. 18,17 A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, a zsinagógai elöljárót megragadván, ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió nem törődött vele.

Csel. 18,18 Pál pedig, miután még több napig ott maradt, az atyafiaktól, a testvérektől elbúcsúzván, Siriába hajózék, és vele együtt Prisczilla és Akvila, minekutána fejét megnyírta Kenkreában; mert fogadalma volt.371

Csel. 18,19 Megérkezett pedig Efézusba, és azokat ott hagyta; ő maga pedig bemenvén a zsinagógába, a gyülekezés helyére, érvel vitázik a zsidókkal, a júdeabeliekkel.

Csel. 18,20 Mikor pedig azok kérték, hogy több ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó.

Csel. 18,21 Hanem búcsút vőn tőlük, mondván: Feltétlenül Jeruzsálemben kell nékem a következő ünnepet töltenem; de ismét visszatérek hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózik Efézusból.372

Csel. 18,22 És miután Cézáreába érkezett, felment és köszöntötte a gyülekezetet, a kihívottak közösségét, majd lement Antiókhiába.

Csel. 18,23 És miután ott bizonyos időt eltöltött, elméne, eljárván sorjában Galácia tartományát és Frigiát, erősítve a tanítványokat mind.373

Csel. 18,24 Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó, alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós vala.

Csel. 18,25 Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és szellemben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan, és pontosan, helyesen az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János vízben való alámerítkezést ismeri vala.

Csel. 18,26 És ez kezdett nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, maguk mellé vevék őt, és pontosabban kifejtették előtte és még alaposabban megmagyarázták neki az Istennek útját.

Csel. 18,27 Mikor pedig Akhájába akart átmenni, buzdítván őt az atyafiak, a testvérek írnak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Ki mikor odajutott, nagy segítségükre volt azoknak, kik akik hitre jutottak a kegyelem által:374

Csel. 18,28 Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat, a Júdeabelieket nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

---

357 Pünkösdkor, amikor a Szent Szellem kiáradt, jelenvoltak Pontusbeliek is, és így beszéltek egymás között: „… halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek csodálatos tetteit. Álmélkodtak, és magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak pedig mindnyájan egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lenni? (Csel. 2,9.11-12).

358 Ennek a császárnak idejében: „Felállva pedig egy azok közül, név szerint Agabus, megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius császár idejében” (Csel. 11,28). És már akkor elkezdődtek az Úr Jézus által kijelentett jelek: „Lesznek éhségek és sok helyen az embereknek nem lesz mit enniük… De mindez még csak olyan lesz, mint a szülési fájdalmak, a vajúdás kínjainak kezdete” (Mát. 24,7-8).

359 A Korinthusiakhoz így beszél az apostol: „Fáradozunk is tulajdon kezünkkel munkálkodván. Kezünk munkájával keressük kenyerünket, és keményen dolgozva el is fáradunk….” (1 Kor. 4,12). „Avagy vétkeztem-e, vagy talán hibát követtem el, mikor önmagamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy felemelkedjetek, hogy ingyen, ajándékképpen hirdettem néktek az Isten Evangéliumát?” (2 Kor. 11,7). Az apostol minden gyülekezetnek megismétli, hogy őt hogyan vezeti a Szent Szellem: „Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek, nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek. Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként” (2Thessz. 3,7-9). „Emlékezhettek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és vesződségünkre, kemény munkánkra: mert éjjel-nappal munkálkodva dolgoztunk, és úgy hirdettük néktek az Isten Evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek” (1 Thess. 2,9). „Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak” (Csel. 20,34).

360 Az apostolok bárhova megérkeztek, azonnal hirdették az Evangéliumot: „És mikor Salamisba megérkeztek, hirdették az Isten beszédét, igéjét, a testté lett Igét a zsidóknak zsinagógáiban, és János is velük vala, mint segítőtárs” (Csel. 13,5). Így történt ez Efézusban is: „Juta pedig Efézusba, és …bemenvén a zsinagógába, vitázott a zsidókkal” (Csel. 18,19). Így történt az Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban hogy ők együtt mennek be a zsidók, a júdeaiak zsinagógájába, gyülekező helyére, és prédikálnak, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé” (Csel. 14,1). „Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, ahol volt a zsidóknak, a júdeaiaknak zsinagógájuk, gyülekezőhelyük. Pál pedig, amint szokása vala, beméne hozzájuk, és három szombaton át érvel, vitatkozik velük az írásokból. Megmagyarázva és kibontva, megértetve hogy a Krisztusnak szükséges volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek” (Csel. 17,1-3). De a hitetlen Judabeliek fellázították ellenük a várost ezért: „Az atyafiak, a testvérek pedig még azon éjszakán elküldik Pált Silással egyetemben Béreába. Kik mikor odamentek, elmentek a zsidóknak, a júdeaiaknak zsinagógájába, gyülekező helyére” (Csel. 17,10). Pál apostol megtérése után: „azonnal hirdetni kezdte, és prédikálta a zsinagógákban, a gyülekező helyeken a Jézust, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,20).

361 És ha ellent mondtak: „Saulus egyre jobban felbátorodott, megerősödött, és zavarba hozta, összezavarta, felkavarta a Damaskusban lakó zsidókat, júdeaiakat. Bebizonyítván érvekkel , hogy ez a Jézus a Krisztus” (Csel. 9,22). És minden városban ezt hirdette: „Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, és prédikáltunk, én és Silvánus és Timótheus…” (2 Kor. 1,19).

362 Az Úr Jézus parancsa: „ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt meg sem hallgatja szavaitokat, igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát is rázzátok le lábatokról” (Mát. 10,14). Ez figyelmeztetés lesz számukra, hogy ítélet jön: „… bizonyságul ő ellenük. Ez figyelmeztetés lesz számukra. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,11). Ez ellenük szóló bizonyságtétel lesz:  „És valakik be nem fogadnak, és ahol nem látnak szívesen titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, ellenük szóló tanúságtételül. Ez figyelmeztetés lesz majd a számukra” (Luk. 9,5). Hogy Isten királyságát elutasították: „… mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy közel jött hozzátok Isten királysága, Isten uralma” (Luk. 10,10-11). Nehémiáson keresztül hangzik a következmény: „Ti pedig adjátok vissza nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is! Azok így feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan te kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak eljárni. Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az egész gyülekezet áment mondott rá és dicsérte az Urat. A nép pedig eszerint járt el” (Nehem. 5,11-13). Az Úr parancsa minden korban érvényes, ezt teljesítik az apostolok is:  „A zsidók, a júdeaiak azonban felbujtották, felingerelték ellenük az istenfélő, és tisztelő előkelő, tekintélyes asszonyokat és a város első embereit, vezetőit, a város előkelőit, és üldözést szítanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmentek Ikóniumba” (Csel. 13,50-51).

363 És Pál apostol mindenben az Úr Jézus parancsát teljesíti: „Mikor pedig észrevették és látták a zsidók, a júdeaiak a sokaságot, a tömeget, beteltek irigységgel, és féltékenységgel. És alattomosan szembeszállnak, és ellene mondtak cáfolva azt, amiket Pál mond vala, és  becsmérelték, és gyalázták őt, ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először, első alkalommal néktek hirdettessék az Isten igéje; de mivelhogy ti megvetitek, és elutasítjátok azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz, a nemzetekhez fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, a nemzetek fényévé tettelek téged, hogy légy szabadulásukra, megmenekülésükre, üdvösségükre a földnek legtávolabbi széléig” (Csel. 13,45-47).

364 Az apostol Korinthuszban hirdeti az Úr Jézusról szóló örömhírt: „Eszetekbe juttatom, és figyelmetekbe ajánlom, atyámfiai, testvéreim, az evangéliumot, melyet hirdettem” (1 Kor. 15,2). És: „Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, ugyanazt hirdetjük, és így lettetek ti hívőkké” (1 Kor. 15,11). Így születtetek újjá: „Mert ha tízezer, vagy számtalan tanítómesteretek, és nevelőtök lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert tőlem vagytok, mert én nemzettelek titeket a Krisztus Jézusban az Evangélium, az örömüzenet, a jó hír által” (1 Kor. 4,15). Bemerítő János így hirdeti a Szent Szellembe való bemerítést: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, ….Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16). Pál apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, a gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25). Ebbe merített be Pál apostol is: „Hálát adok Istennek, hogy senkit sem merítettem be közületek, csak Krispust és Gájust nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevembe merítettelek be” (1Kor 1,14-15).

365 Az Úr az övéihez sokszor látomásban szól: „Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látomásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram! Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik. És látá Saulus látomásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veti, ráhelyezi, hogy lásson” (Csel. 9,10-12). Mikor az apostol eldöntötte, hogy hova megy az evangéliumot hirdetni: „És azon az éjszakán látomása lett Pálnak: egy macedón férfiú állt előtte, kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! Mihelyt pedig a látomást látta, azonnal igyekeztünk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az Evangéliumot” (Csel. 16,9-10).

366 Az Úr azért erősíti Pál apostolt, mert ő maga vallja meg hogy:  „És én erőtlenség, és gyöngeség, félelem, és a félelem miatt elerőtlenedve, és nagy rettegés, reszketés, és remegés között és nagyon elfogódottan érkeztem meg hozzátok” (1Kor. 2,3).

367 Jeremiás is félt, de: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld, és hirdesd mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! Így szólt az Úr. És kinyújtotta az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9).

368 Azt az igét, amely: „… működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását” (Zsid. 4,12).

369 Bárhol prédikálják az Evangéliumot, a hitetlen judabeliek rágalmazzák őket, és üldözést támasztanak ellenük. És ez így történt Pergában is ahol: „A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűlt az Isten igéjének, hallgatására. Mikor pedig észrevették, és látták a zsidók, a júdeaiak a sokaságot, a tömeget, beteltek irigységgel, és féltékenységgel. És alattomosan szembeszálltak, és ellene mondtak, cáfolva azt, amiket Pál mond vala, és becsmérelték, és gyalázták őt, ellenkezve és káromlást szólva. És felbujtották, felingerelték ellenük az istenfélő, és tisztelő előkelő, tekintélyes asszonyokat és a város első embereit, vezetőit, és a város előkelőit, és üldözést szítanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból” (Csel. 13,44-45.50). Ez történt Filippiben is, és minden helyen, ahol: „És odavezetvén őket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre teljesen megzavarták, felkavarták, rendkívül felzaklatták a mi városunkat. És olyan szertartásokat és szokásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk sem átvennünk, sem követnünk, mivelhogy rómaiak vagyunk. És velük egyben fellázadt a sokaság, a tömeg ő ellenük. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket” (Csel. 16,20-22). Így történt ez Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban hogy ők együtt mentek be a zsidók, a júdeaiak zsinagógájába, gyülekező helyére, és prédikálnak úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lett hívővé. Akik azonban a zsidók, a Júdeabeliek közül nem hisznek, felingerelték, fellázították és felbőszítették, haragra ingerelték a pogányokat, a nemzetbelieket az atyafiak, a testvérek ellen. És mikor a pogányok, a nemzetbeliek és zsidók, Júdeabeliek az ő főembereikkel, fejedelmeikkel, vezetőikkel együtt összefogtak, és támadást indítottak, hogy  bántalmazzák és megkövezzék őket, Ők megtudták, és elfutottak, elmenekültek Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a szomszédos tartományokba. És ott prédikálták, ott hirdették az Evangéliumot, az örömüzenetet. Jövének azonban Antiókiából és Ikóniumból zsidók, júdeabeliek, és a sokaságot, a tömeget felbujtván megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, feltámadván beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, visszatértek Listrába, Ikoniumba  és Antiókhiába. Erősítve a tanítványokat, buzdították, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon, szorongattatáson, gyötrésen, megpróbáltatáson, nyomorúságon át kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,1-2.5-7.19-22). És mikorTessalonikában hirdetik az Úr Jézusról szóló örömhírt, itt is: „De a zsidók, a júdeaiak, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaci népségből, a piaci csőcselék közül némely gonosz férfiakat, néhány hitvány alávaló züllött embert és csődületet támasztván, zavargást keltettek fellármázva a várost. És a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé, hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék. Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak, és hirdetnek királynak, Jézust. Fel is indítják izgatták, fellázították a sokaságot, a tömeget és a város elöljáróit, kik hallják vala ezeket” (Csel. 17,5.7-8).

370 A vallásos zsidók vitték törvény elé hamis vádakkal az Úr Jézust is: „Vitték azért Jézust Kajafástól a törvényházba, a pretóriumba, a helytartóságra. Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, a helytartóságra, hogy meg ne fertőztessenek, és nehogy tisztátalanokká legyenek. Hanem hogy megehessék a husvétibárányt, a húsvéti pászkát. Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda: Micsoda vádat hoztok fel? Milyen vádat emeltek ez ember ellen? Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő, bűnös, ártalmas, kárt okozó nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók, a júdeaiak: Nékünk senkit sem szabad, mert nincs jogunk megölni” (Ján. 18,28-31).

371 Az apostol Jeruzsálemben: „Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak az atyafiak, a testvérek. Másnap pedig bement Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott voltak. És köszöntvén őket, részletesen elbeszélte, amiket az Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett. Azok pedig ezt hallván, dicsőítik az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, testvérem mely sok ezren vannak zsidók, kik hívőkké lettek. És mindnyájan buzognak a törvény mellett, mindnyájan rajonganak a törvényért: Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak. Mi tehát a helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél. Tedd hát azt, amit mondunk neked: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magukra; Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg velük, és költs rájuk, hogy megnyírassák fejüket: és megtudják mindenek, hogy semmi sincs azokban, amiket te felőled hallottak; hanem te magad is megtartod a törvényt, és a szerint élsz. Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot” (Csel. 21,17-24.26). A törvény szerint: „A nazírnak ez a törvénye: amikor letelik nazírságának az ideje, vezessék őt a kijelentés sátrának bejáratához. Mutassa be áldozatát az Úrnak: egy esztendős hibátlan hím bárányt égőáldozatul, egy esztendős hibátlan nőstény bárányt vétekáldozatul, egy hibátlan kost békeáldozatul, egy kosár kovásztalan kenyeret, finomlisztből olajjal gyúrt lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat, a hozzájuk tartozó ételáldozatokkal és italáldozatokkal együtt. Mutassa be a pap az Úr színe előtt, és készítse el a nazír vétekáldozatát és égőáldozatát. A kost is készítse el békeáldozatul az Úrnak, egy kosár kovásztalan kenyérrel együtt. Készítse el a pap az ahhoz tartozó ételáldozatot és italáldozatot is. A nazír pedig nyírja le fejének hajkoronáját a kijelentés sátrának bejáratánál, azután fogja fejének a hajkoronáját, és tegye azt a tűzre, amelyen a békeáldozat van” (4Móz. 6,13-18). De a minden kegyelem Istene nem hagyja el az apostolt: „Végezetre, a jövőre nézve pedig eltétetett nékem, és készen vár rám a megigazultság koronája, győzelmi koszorúja, melyet megád nékem az Úr ama napon. Az igaz, és igazságos Bíró…”  ( 2 Tim. 4,8).

372 Az Úr Jézus szülei, a törvény előírását betartva: „… pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét, a pászka-bárány ünnepére” (Luk. 2,41). Mert a törvény parancsa így hangzott: „Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt. Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor” (2 Móz. 34,23-24). „Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, az Úrnak a színe előtt azon a helyen, amelyet ő kiválaszt: a kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen” (5Móz. 16,16).  „… a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik” (Luk. 22,1). Erről prófétál Dávid is: „Jeruzsálem, te szépen épített város, részeid jól illenek egymáshoz! Oda járnak a törzsek, az Úr törzsei. Izráelnek szóló rendelkezés az, hogy ott magasztalják az Úr nevét” (Zsolt. 122,3-4).

373 Az apostol újra-és újra meglátogatja a gyülekezeteket: „És eljárá Siriát és Cziliciát, erősítve a gyülekezeteket, az eklézsiát, a kihívottak közösségeit” (Csel. 15,41). Így töltötte be az apostol Isten igéjét: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket” (Ésa. 35,3). Ennek eredményeképp: „A gyülekezetek, a kihívottak közössége, az eklézsia megszilárdult, megerősödött a hitben, és gyarapodott számban naponként” (Csel. 16,5). Erre biztat minden hívőt: „a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt, elgyengült térdeket egyenesítsétek föl. És lábaitok egyenes utat készítsen, és biztosítson azért, hogy a sánta és bicegő nehogy elhajoljon, elforduljon, sőt inkább helyreálljon, meggyógyuljon” (Zsid. 12,12-13).

374 Olyan sikeres volt Apollós szolgálata, hogy: „… viszálykodások, versengések, veszekedések, viták, vetélkedések, és harcok lettek közöttük, és pártokra szakadtak. És… mindenki így beszélt, és így nyilatkozott köztük: Én Pálé vagyok, én Pálhoz tartozom, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé vagyok” (1Kor. 1,11-12). Ez a test cselekedeteihez tartozó dolog: „... Még hústestiek vagytok; ... Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem hústestiek vagytok-e? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” „... Senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval, dicsekedve a másik ellen” (1 Kor. 3,3-4.5.6.9;  4,6).

SZÍVERŐSÍTŐ (69. rész): Kollektív jelenlét

https://www.youtube.com/watch?v=WoJL4t4r_jQ

https://www.youtube.com/watch?v=WoJL4t4r_jQ

YOUTUBE.COM

SZÍVERŐSÍTŐ (69. rész): Kollektív jelenlét

Mert az a jó, ha KEGYELEM által erősödik meg a szíved!" (Zsid 13:9) A SZÍVERŐSÍTŐ című TV műsort a Szívbunker Misszió és Gyülekezet alkalmain…

„…A kinek sebeivel gyógyultam meg.”

                                               (1 Pét. 2.24)

Áldalak Úr Jézus, amiért betöltötted azt a törvényt is, amely kimondja, hogy: Szemet szemért! És adtad a Te szemeidet az enyémért, hogy az enyém már soha el ne sötétüljön, hanem lássak messzire és világosan.

(2Móz 21,24; Márk 8,25)

Drága Úr Jézus!

Köszönjük a Sátán fölötti diadalt! S köszönjük, hogy harcainkban mellettünk állsz. Kísértéseink közepette is rád nézünk, hogy te győzz bennünk naponként. Ámen

Victor János: Szabadság

Uralkodásra vagyok teremtve. Ne engedem hát, hogy rabszolgája legyek ennek a világnak, amikor szabadságra van jogom fölötte.