2019. május 18.

Jób könyve 3. fejezet: Jób panasza.



Jób. 3,1 Ezután [végre] megnyitva Jób [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] az ő száját, és [megszólalva] megátkozá az ő [születése] napját.
Jób. 3,2 És [kiáltva] szóla Jób, és monda.13
Jób. 3,3 Vesszen el az a nap, amelyen születtem [amikor világra jöttem], és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú fogantatott.14
Jób. 3,4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon [és napfény azon ne világítson].
Jób. 3,5 [Így követelje vissza azt a napot, vegye birtokba], és tartsa azt fogva az (ős)sötétség és a halál árnyéka [a mélységes sötétség]. A felhő lakozzék rajta, nappali borulatok [sötétség, feketeség törjön rá, és rettentsék meg], és tegyék rettenetessé.
Jób. 3,6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt, [vak sötétség ragadja el, és a sötétség nyelje el]; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Jób. 3,7 Az az éjszaka, [legyen az szomorúság, bánat, és fájdalom]! Legyen az magtalan [terméketlen, meddő], ne legyen örvendezés [ujjongás, örömkiáltás] azon.(BB fordítás)
Jób. 3,8 Átkozzák el, és rontsák meg, akik képesek átok alá helyezni a nappalt, akik készek felkelteni, és felingerelni a Leviatánt.
Jób. 3,9 Sötétüljenek el [annak alkonyatán, és] az ő estjének [és a hajnali szürkületnek] csillagai; [hiába] várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pírját [a hajnal sugarait és a hajnal hasadását, és ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét].
Jób. 3,10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, [az engem hordozó méhnek kapuját], és nem rejtette el szemeim elől [nem tartotta távol szememtől] a nyomorúságot, [szenvedést, kínt, fájdalmat és gyötrődést].
Jób. 3,11 Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből; Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem.15  
Jób. 3,12 Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők?!16
Jób. 3,13 Mert most [csöndben] feküdném és nyugodnám [és békén lennék], aludnám, és akkor nyugton pihenhetnék, [és békességem volna].
Jób. 3,14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, akik maguknak [elhagyatott helyeken] kőhalmokat [sírhelyet] építenek.
Jób. 3,15 Vagy fejedelmekkel [és hercegekkel], akiknek aranyuk van, akik ezüsttel töltik meg házaikat.
Jób. 3,16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott [eltemetett] idétlen gyermek [vagy mint az elvetélt magzat, vagy holtan született koraszülött]. Mint a világosságot [a napvilágot] sem látott kisdedek [mint a magzat, amely fényt sose látott]?
Jób. 3,17 Ott a gonoszok [akikben nincs Isten, az Isten nélkül élők] megszűnnek a fenyegetéstől, [ott megszűnik, és abbamarad a bűnösök reszketése, félelme, nyugtalansága]. És ott megnyugszanak, és [megpihennek munkától, bajtól] akiknek erejük ellankadt [akiknek ereje kimerült, és elfáradtak]. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, szenvedélyükkel, dühükkel, haragjukkal, és pihennek az erőben megfogyottak és az elfáradtak nyugalmat találnak.
Jób. 3,18 A foglyok ott mind megnyugszanak [és nyugton vannak], nem hallják [soha többé] a szorongatónak [sanyargatónak, az elnyomónak] szavát [a hajcsárok hangját]. Együtt pihennek ott mind bántódás nélkül, nem hallják többé a robottiszt szavát.
Jób. 3,19 Kicsiny [a fiatal, és a jelentéktelen], és nagy, [idős, tekintélyes, hatalmas, előkelő, nemes, büszke, gőgös, fennhéjázó] ott egyenlő. És a rabszolga az ő urától [uralkodójától, gazdájától, tulajdonosától] szabad, [felszabadul].
Jób. 3,20 Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?
Jób. 3,21 Akik a halált várják [de hiába], de nem jön az, és szorgalmasabban [jobban] keresik, mint az elrejtett kincset.18
Jób. 3,22 Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, a sírjukat, ha meglelnék, felujjonganának.
Jób. 3,23 [Mire való az élet] a férfiúnak, aki útvesztőbe jutott [aki útja vesztett emberré lett, és (akinek útja rejtve van)], és akit az [erős, hatalmas] Isten [homályba burkolt], bekerített köröskörül, [teljesen körülzárt].19
Jób. 3,24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, (bizony sóhajjal kezdem étkezésemet) kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás (és mint víz árja ömlik hangos zokogásom és panaszom).
Jób. 3,25 Mert amitől remegve remegtem, az jött reám [az történt velem], és amitől [leginkább] rettegtem, és [féltem], az esett rajtam [az ért utol engem].21
Jób. 3,26 Nem tudok megnyugodni, és csendben / nyugton maradva várni, mert zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság jön rám.22

                                                                                           (BB fordítás)

13 Az üldözött, és ezért szenvedő hústesti ember szava, aki még nem ismeri igazán az Urat, a szabadító, és gyógyító Istent: „Átkozott az a nap, amelyen születtem; az a nap, amelyen anyám szült engem, ne legyen áldott! Átkozott ember az, aki örömhírt vitt az én atyámnak, mondván: Fiúmagzatod született néked, igen megörvendeztetvén őt. És legyen az az ember olyan, mint azok a városok, amelyeket elvesztett az Úr, Jahve az Örökkévaló és meg nem bánta; és halljon reggel kiáltozást (és jajkiáltást), és harci riadót (és harci zajt) délben. Hogy nem ölt meg engem az én anyám méhében, hogy az én anyám nékem koporsóm (és sírom) lett volna, és méhe (örökre terhes maradt volna), és soha sem szült volna! Miért is jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot (és csak gyötrelmet és szenvedést) lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban (és szégyenben) végződjenek?” (Jer. 20,14-18)
14 A prédikátor is arról beszél, hogy milyen a hústesti – a földi – ember sorsa:Viszont, láttam én mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, akik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vigasztalójuk nincs nékik. És az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt szenvednek, és vigasztalójuk nincs nékik. És dicsérem én (és boldogabbaknak tartom) a megholtakat, akik már meghaltak vala, az élők felett, akik még élnek; De mind a kettőnél boldogabbnak azt, (mert mindkettőjüknél jobb annak) aki még nem lett, (aki meg sem született) aki nem látta azt a gonosz dolgot, amely a nap alatt történik (amelyeket elkövetnek a nap alatt)” (Préd. 4,1-3). És így folytatódik a kijelentés: „Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az ő esztendeinek napja sok (mert magas kort ér meg), de ő jóval meg nem elégszik (és ha nem tudja élvezni javait). És nem lesz temetése néki, azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek (és jobb az elvetéltnek, mint neki). Mert hiábavalóságra jött, sötétségben megy el, és sötétséggel fedeztetik be neve (nevét sötétség takarja). A napot sem látta (meg sem pillantotta) és nem ismerte (nem tudta meg milyen az). Tűrhetőbb ennek állapota (és nyugodtabb sors jutott neki), hogynem amannak” (Préd. 6,3-5). Mert: „… nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái (Jób. 5,7).
15 Később a szenvedések, és kínok miatt Jób már Istennek tesz szemrehányást: „Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!” (Jób. 10,18)
16 Jób azért beszél így, mert Izráel fiainál az volt a szokás, hogy aki a magáénak fogadta el az újszülöttet, annak térdén szült a vajúdó nő: „József pedig Egyiptomban lakozik; mind ő, mind az ő atyjának háznépe. És éle József száztíz esztendeig. És látja József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei (1 Móz. 50,22). Rákhel meddő volt, ezért így szólt férjéhez, Jákóbhoz: „… Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szüljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa (és az ő révén nekem is lesz fiam)” (1 Móz. 30,3)
18 János apostol is így ír azokról, akik szenvednek: „Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál” (Jel. 9,6)
19 A próféta is így panaszkodik Istenre: „Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összeroncsolta (összetörte) csontjaimat. Erősséget épített ellenem és körülvett (körülbástyázott engem) méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett (vaksötétbe helyezett) engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, (falat emelt körém) hogy ki ne mehessek, (és nem juthatok ki,) nehézzé tette láncomat (és súlyos bilincsbe vert). Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat (elzárkózik imádságom elől). Elkerítette az én útamat terméskővel, (faragott kőből emelt falat utamra), ösvényeimet elforgatta (és járhatatlanná tette)” (Siral. 3,3-9).
21 Ugyanezt vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az Istentől való félelem és rettegés a hústest sajátossága: Borzad (borzong, reszket) (hús)testem a tőled való félelem miatt (mert rettegek tőled), és félek a te ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120).
22 És hogy ez miért van így, arról a prófétán keresztül érkezik a kijelentés: „Nincs békesség, így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló, az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)!” (Ésa. 48,22).


SZÍVERŐSÍTŐ (10. rész): Higgy jól, hogy jól élj / Szívbunker

Ima


Az élet Szellemének törvénye megszabadít:


„Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, kik nem hústest szerint járnak, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket” 
(Róm. 8,1-2; Ján. 13,17).





Spurgeon: A szeretet útja.



A szeretet ösvénye tövissel és bogánccsal van szegélyezve, de ez a tövises út mégis drága nekünk, mert Jézus azon velünk tart és megengedi, hogy karjára támaszkodjunk.




Drága Úr Jézus!


Hálát adok Neked azért, hogy azért vállaltad azt a minden képzeletet felülmúló szenvedést, amelytől nyelved az ínyedhez tapadt, hogy az enyém ép és egészséges legyen, hogy az én nyelvem alatt mindig magasztalás legyen. Hogy  hirdesse minden napon a Te igazságodat és dicsőségedet. és szájam beszélje minden napon a Te  szabadításodat, és elmondhassam, hogy: Hatalmasan cselekedett velem az Úr!
(Zsolt 22,14; 66,17; 35,28; 71,15.24; 126,2.3)




Istvan Nyari
 
„ISTEN A MI OLTALMUNK ÉS ERŐSSÉGÜNK; IGEN BIZTOS SEGÍTSÉG A NYOMORÚSÁGBAN.” 
(Zsolt 46,2)



BIBLIA




2019. május 9.

Jézus, Jézus, Jézus Te szent Király

https://www.youtube.com/watch?v=8hSRGfZ7Res


YOUTUBE.COM
Az örökkévaló Király, Jézus Krisztus dicsérete

Jób könyve 2. fejezet: Jób a betegségben is istenfélő marad


Jób. 2,1  Történt pedig midőn egyik napon fölkerekedtek, és eljöttek az istenfiak (az Istennek angyalai) és az Úr, Jahve az Örökkévaló színe elé járultak [hogy az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál jelentkezzenek]. A sátán (a szembenálló, ellenség, vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség) is megérkezett, közéjük jött, és megállt az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt 
Jób. 2,2 És monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Honnét jössz [és hogyan kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet, [ott jártam-keltem, barangoltam, és kószáltam rajta].
Jób. 2,3 Monda pedig az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e [és megfigyelted-e] az én szolgámat, Jóbot [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött]? Bizony nincs [hozzá fogható] a földön [bizony nincs] olyan, mint ő; feddhetetlen, igazi ártatlan, becsületes, derék ember], istenfélő, [fél Istentől] bűngyűlölő, [és elfordul, eltávozik, eltávolodik, és tartózkodik a gonosztól, és kerüli a rosszat]. Még [most is kitartóan ragaszkodik, és] erősen áll az ő feddhetetlenségében [és ártatlanságában], noha [ok nélkül, indokolatlanul, és alaptalanul] ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt [és adjam át az enyészetnek, hogy megsemmisüljön].
Jób. 2,4 És felele a Sátán [az ellenség, vádló, rágalmazó, uszító] az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Bőrt bőrért; de mindent, amije van, odaad az ember az életéért.
Jób. 2,5 Azért csak hagyd magára és küldj el, hogy elmenjek, és hozzányúljak, megérintsem a csontját és a húsát, a teljes hústestét: avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged? [Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni].8
Jób. 2,6 Monda pedig az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Ímé kezedbe [a te hatalmadban] van ő [és visszaadom], csak életét kíméld.9
Jób. 2,7 És kiméne [eltávozott] a Sátán az Úr Jahve az Örökkévaló színe elől, [jelenlétéből]. És megverte [csapással sújtotta] Jóbot undok [gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és] fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig, [undok, rosszindulatú, és fájdalmas keléssel sújtotta tetőtől talpig].
Jób. 2,8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu11 közepett.
Jób. 2,9 Monda pedig őnéki az ő felesége: Erősen állasz-e még mindig a te feddhetetlenségedben [és még most is kitartasz amellett, hogy tökéletes, és ártatlan vagy]? Átkozd meg az Istent, és halj meg!
Jób. 2,10 Ő pedig monda néki: Úgy [beszélsz, és úgy] szólsz, mint szól egy a bolondok közül [mint akik istentelenek, és Isten nélkül élnek]. Ha már a jót [a jó dolgokat, javakat, és áldást] elvettük [és elfogadtuk] Istentől, a rosszat [a sikertelenséget, boldogtalanságot, és szerencsétlenséget] nem vennénk-e [nem fogadnánk-e] el? Mindezekben sem vétkezik Jób az ő ajkaival [és még ebben a helyzetben sem vétkezett, és nem hibázott, és nem botlott meg Jób a szájával, a beszédével].12
Jób. 2,11 Mikor pedig meghallotta Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, amely esett vala rajta, [a csapásokat, és szerencsétlenséget, amely őt érte], eljött mindenik az ő lakó helyéből [hazájukból]. A témáni [a jobbra fekvő, déli vidéki] Elifáz [az én istenem színarany, gazdagság]. A sukhi [elnyomás, gödör, árok, mélység, hajlati; hajlott, görbe] Bildád [Bél szerette; a viszály fia; nyakas]. És a naamai [az istenség gyönyörűség, kedvesség, bűbájosság] Czófár [karom, nyers, vakmerő; fütyülő, fecsegő; táncoló, ugráló; csicsergő, versengés fia]. És elvégezték [és megállapodtak egymással], hogy együtt mennek be [hozzá], hogy bánkódjanak vele és [részvéttel] vigasztalják őt. [Hogy fejüket csóválva, élénk, keleti gesztusokkal együttérzésüket kifejezzék].
Jób. 2,12 És amint rávetették szemüket távolról [és messziről megpillantották], nem ismerték meg őt [alig ismertek rá], és fennhangon zokogtak, [és hangos sírásban törtek ki]; azután pedig megszaggatta kiki a maga köntösét, és port hintenek [port szórtak a] fejükre az ég felé.
Jób. 2,13 És ülnek vele hét napon és hét éjszakán át a földön, és nem szólt [hozzá] egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.



8 Dávid megvallja a betegség okát: „Avagy elfelejtkezett-e könyörülni (vagy elfelejtette kegyelmét) Isten? Avagy elzárta-e haragjában az ő irgalmát (vagy elnyomta irgalmát a harag)? Szela. És mondám: Ez az én betegségem (és az az én bajom, gondoltam), hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott (Zsolt. 77,10-11)
9 És hogy miért adja vissza Isten a sátánnak Jóbot, annak az az oka, hogy a sátán Ádám céltévesztése miatt:… e világ (e világkorszak) istene(2 Kor. 4,4)
11 A görög fordításban: és így ült a városon kívül lévő trágyadomb mellett.
12 Az is kijelentést nyer, hogy a csapás kísértés, aminek célja az Istenben való hit elrablása: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal (és a gonosztól) nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai (szeretett testvéreim)! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akiben nincs változás, vagy változásnak árnyéka (sem fénynek és árnyéknak váltakozása)” (Jak. 1,12-17). „Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni [elviselni, kibírni] tudókat. Jóbnak [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] tűrését [kitartását, állhatatosságát] hallottátok, [ha megértettétek, akkor] az Úrtól való [eredményét], végét láttátok, [megismertétek, hogyan intézte a sorsát az Úr, mert] igen irgalmas az Úr és könyörületes” (Jak. 5,11). Dávid tudta ezt, ezért az Úrhoz kiáltva várja a szabadítást: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? (meddig tart ez, Uram) Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém (és meddig hatalmaskodik) ellenségem (rajtam)?” (Zsolt. 13,2-3). És az Úrnak panaszkodva mondja, hogy csapásában egyedül maradt, mert: „Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim (is elhúzódnak tőlem) és messze állnak (mert csapás ért)” (Zsolt. 38,12).