Spurgeon. A természetről.

A Szentírás nagy igazságait a természetből vett példákkal alátámasztani annyit jelent, mint Istennek egyik könyvét a másikkal magyarázni.

Ébredjetek!!

Drága Testvéreim!

„Azok, akik békességre törekednek a béke magjait vetik el, és a jóság gyümölcseit fogják learatni”

 (Jak. 3:18, TLB fordítás)

Imádság:

Drága Úr Jézus, én Uram! Szavadnak hatalma van. Csendesítsd életem viharát, terelgesd életem hajóját. Mutass utat és taníts benned bízni. Ámen

Figyelj Isten hangjára!

„Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ézsaiás 30:21)

Anglia egyik legjobb prédikátora úgy döntött, hogy felesége romló egészsége miatt nem utazik el Amerikába egy fontos konferenciára igét hirdetni. Bár már megvette a jegyét, a hajó mégis nélküle indult el, és J. Stuart Holden kihagyott egy nagyszerű lehetőséget prédikátori pályáján. Odaadó férjként arra szánta magát, hogy feleségét ápolja, és megpróbált nem gondolni arra, mit hagy ki az Atlanti-óceán túloldalán.

Az igazság az, hogy túl könnyen csalódottak leszünk, ha terveink kudarcot vallanak, túl könnyen elcsüggedünk, ha kihagyunk egy „nagyszerű karrierlehetőséget”, de a panaszkodásunk csak azt bizonyítja, hogy nem ismerjük annyira Istent, mint amennyire azt állítjuk, hogy ismerjük. A késedelem néha mennyei Atyánk óvó keze. Holden számára kétségkívül az volt, így eltökélte, hogy soha többé nem kérdőjelezi meg Isten időzítését. Miért? Mert a jegy, amit nem használt fel, az új, „elsüllyeszthetetlen” luxushajóra szólt: a Titanicra.

Manapság annyit beszélnek az Egyházban arról, hogyan segítsünk magunkon, hogy Isten gondviselését és vezetését alig említik. Pedig a lényeg, hogy nem mi döntjük el Isten velünk kapcsolatos terveit, csak felfedezzük azokat. Sokszor nem értjük, hogyan vezet minket, és csak visszanézve látjuk meg, hogy az ő keze munkálkodott. Pál azt írta: „sok éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok, amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok” (Róma 15:23–24). De sosem jutott el Hispániába, mert börtönbe került. Viszont a börtönből megírta a leveleit. A kérdés tehát ez: ha valóban hiszed, hogy Isten irányítja lépteidet, akkor miért kérdőjelezed meg, miért kételkedsz, miért panaszkodsz?

László Boda

 

Ezt mondja, az Úr!!!

László Boda

  

 

Az Úr Isten!!!

Imádlak és áldlak

Zsoltár 73. Az Úr tanácsával igazgatja az övéit; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 73,1 Aszáf 977 [jelentése: begyűjtő; Isten gyűjt. Isten elfogadott] zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, [az igazakhoz, és mindazokhoz] akik tiszta [(bar): őszinte] szívűek.978

Zsolt. 73,2 De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híja, hogy lépteim el nem iszamodtak. [Más fordítás: De az én lábam (məʿaṭ šáp̄aḵ): majdnem megcsúszott; kis híján elestem jártomban].979

Zsolt. 73,3 Mert irigykedtem a kevélyekre, [(qáná' hálal) féltékeny lettem a kérkedők miatt] látván a gonoszok, az [(rášáʿ): az Isten nélkül élők] jó szerencséjét, [(šálôm): épségét, egészségét, jólétét, jómódját, biztonságát, sikerét, zavartalanságát].980

Zsolt. 73,4 Nem gyötri őket (ḥarəcubbáh): fájdalom, kín. ('úl): Testük (bárí'): kövér, jól táplált, egészséges és erővel teli.

Zsolt. 73,5 A halandók nyomorúságában [(ʿámál): szenvedésében, gyötrelmében] nincs részük. [A ('ĕnôš): halandók bajából nem éreznek semmit, másoknak kínjait nem ismerik], és az emberekkel nem ostoroztatnak.

Zsolt. 73,6 Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. [Héber szerint: (ʿánaq): nyakláncként díszíti őket a (ga'ăváh): büszkeség, gőg, fennhéjázás, dölyf. (šíṯ): Ruházatuk (ḥámás): erőszakkal, kegyetlenséggel, elnyomással van (ʿáṭap̄): borítva].981

Zsolt. 73,7 A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjük, [(léḇáḇ): szívük, bensőjük büszkélkedő] gondolatai [(maśəkíṯ ʿáḇar): elképzelései, képzelete, véleménye, ötlete törvényszegésbe viszik] csaponganak. [Más fordítás: Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak].982

Zsolt. 73,8 Gúnyolódnak és gonoszságot [(raʿ dáḇar): veszélyes, rosszindulatú beszédet] szólnak; elnyomásról [(ʿóšeq dáḇar): erőszakról, szorongatásról, sanyargatásról, nyomorgatásról] beszélnek fennhéjázással [(márôm): gőgösen].983

Zsolt. 73,9 Az égre [az ég ellen] tátogatják szájukat, és [(lášón lášôn): rágalmazó, átkozódó] nyelvük eljárja [(hálaḵ): körbejárja] a földet. [Más fordítás: Káromló szavuk még az eget is célba veszi, nyelvük arcátlanul sérteget a földön].984

Zsolt. 73,10 Azért fordul az ő népe ide, hogy tele pohár vizet szürcsölnek. [Más fordítás: Ezért fordulnak ide az (ʿam ʿám): emberek és mohón isszák szavaikat, mint a vizet; és kihörpintik a megtévesztés teli poharát];

Zsolt. 73,11 És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, [lehet-e tudomása erről a Felségesnek], s van-e a Magasságosban értelem [(déʿáh): ismeret, tudás]?985

Zsolt. 73,12 Ímé, ezek gonoszok, [(rášáʿ): megátalkodott ellenségek, Isten nélkül élők] és örök [(ʿólám ʿôlám): egész életen át tartó] biztonságban [(šálêv šálév šəlêv): gondtalanul, nyugalmas, békés, biztonságban,] vagyont gyűjtenek, [(ḥajil śáḡáh): növelik, gyarapítják hatalmukat, erejüket, gazdagságukat]!986

Zsolt. 73,13 Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet,987 és mostam ártatlanságban kezeimet;988

Zsolt. 73,14 Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel. [Héber szerint: Mert (náḡaʿ): csapások értek mindennap, és (tôḵéḥáh): korholás, feddés, dorgálás, rendreutasítás minden reggel]!

Zsolt. 73,15 Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.

Zsolt. 73,16 Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben. [Héber: (ḥášaḇ): Elmélkedtem hát, hogy (jáḏaʿ): megértsem, de túlontúl (ʿámál): fárasztónak látszott].

Zsolt. 73,17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát. [Héber szerint: Amíg be nem (bô'): léptem az Isten (miqədáš) szentélyébe, s meg nem (bín): értettem az ő ('aḥăríṯ) végüket].989

Zsolt. 73,18 Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket. [Más fordítás: Valóban ingatag talajra állítottad, és romlásba (romba) döntötted őket].990

Zsolt. 73,19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Semmivé lesznek rémületükben. Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.991

Zsolt. 73,20 Mint álmot, ha felserkenünk [(qíc): ébredés után]: te Uram, [Te ('ăḏónáj)] ha felserkensz, úgy veted meg, és (tünteted el) képüket, [(celem): bálvány szobraikat].

Zsolt. 73,21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim, [sajogna, és (šánan): éles, metsző fájdalom járná át bensőm]:

Zsolt. 73,22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad. [Héber szerint: Akkor (baʿar): ostoba, gondolkodni képtelen, állathoz hasonló, (jáḏaʿ): megértés nélküli (bəhémáh): barom volnék].992

Zsolt. 73,23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.993

Zsolt. 73,24 Tanácsoddal igazgatsz [(náḥáh): vezetsz] engem, és azután dicsőségedbe fogadsz be engem.994

Zsolt. 73,25 Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön.995

Zsolt. 73,26 Ha elfogyatkozik [(káláh): elhasználódik, elsorvad, elpusztul] is testem [(šə'ér): húsom] és szívem [(léḇáḇ): bensőm]: szívemnek, [(léḇáḇ): bensőmnek] kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!996

Zsolt. 73,27 Mert ímé, akik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, akik elhajolnak tőled. [Héber szerint: Akik (ráḥéq): elhagynak, elszakadnak tőled, elvesznek ('áḇaḏ): eltévedve tévelyegnek, elpusztulnak, megsemmisülnek; mind (cámaṯ): elpusztulnak, megsemmisülnek azok, akik [(zánáh): házasságot törnek, és bálványt imádnak, idegen istent követnek].997

Zsolt. 73,28 De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet. [Héber szerint: De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. ('ăḏónáj): Uram! (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló (šíṯ): szerez nekem (maḥəeseh): menedéket, védelmet, és én (sáp̄ar): elsorolom, elbeszélem minden (məlá'ḵáh): művedet, munkádat].998

---

977 Aszáf személyéről így szól a kijelentés: „Dávid (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember) megparancsolta a léviták (jelentése: körülfont, hordozott, ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; összekötött, egyesített) vezetőinek, hogy állítsák föl atyjukfiait, az énekeseket hangszerekkel, lantokkal, citerákkal és cintányérokkal, és zendítsenek hangos öröménekre. Választák azért a Léviták Hémánt (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő). ’szerencse gyereke’) a Jóel (jelentése: Jahve az Isten; az Úr az Isten; akinek Jahve az Istene) fiát, és az ő atyjafiai közül Asáfot, a Berekiás (jelentése: Lásd: BEREKIA. (Isten megáld, Jahvétől megáldott) fiát, és a Mérári (jelentése: keserű, szerencsétlen, boldogtalan, szomorú, izgatott; gondom) fiai közül, akik azoknak atyjokfiai valának, Etánt, (jelentése: tartósság, állandóság; kitartó, megmaradó); »állandó, mindig vízzel telt (folyó) a Kúsája (jelentése: Jahve íja, Isten íve [szivárvány]).) fiát. Éneklők: Hémán, Asáf és Etán, réz cimbalmokkal, hogy zengedezzenek” (1 Krón. 15,16-17.19). És: „Asáf volt a vezetőjük…” (1Krón. 16,5)

978 Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok, akiknek szívük tiszta, érintetlen, vegyítetlen, őszinte, akik tisztaszívűek. Akiknek szívében nincs idegen anyag, mert ők az Istent meglátják, mert Isten megjelenik, megmutatkozik nekik” (Mát. 5,8)^. Ezért kéri Dávid, hogy:  „Tiszta [(ṭáhór ṭáhôr): szennyeződéstől mentes, érintetlen, vegyítetlen, őszinte] szívet, [(léḇ): bensőt] teremts bennem, oh Isten, [('ĕlóhím)], és az erős szellemet újítsd meg [(ḥáḏaš): állítsd helyre, éleszd fel] bennem, a [(qereḇ): bensőmben]” (Zsolt. 51,12). Mert: Kicsoda megy fel [(ʿáláh): emelkedik fel] az Úr, [(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló] hegyére? És kicsoda áll meg [(qúm): szilárdan] az ő szent helyén [(qóḏeš máqômáh máqóm máqôm): szent lakóhelyén]? Az ártatlan kezű és tiszta [(bar): őszinte] szívű, aki nem adja magát [nem (násá' náśá'): vágyik, és sóvárog] hiábavalóságra, [(šavə' šávə'): gonoszságra] és nem esküszik meg csalárdságra [akinek az esze nem (mirəmáh): csaláson, becsapáson, félrevezetésen jár, nem esküszik hamisan. Áldást nyer az Úrtól, [(násá' náśá' jəhóváh bəráḵáh): megajándékozza, körbeveszi Jahve, az Örökkévaló jóléttel] és igazságot [(cəḏáqáh): megigazulást] az üdvösség Istenétől [(jéšaʿ ješaʿ): a megmentő, szabadító Istentől]” (Zsolt. 24,3-5) „Aki szereti a szívnek tisztaságát, beszéde kedvesség, és jóindulattal beszél: annak barátja a király” (Péld. 22,11) „A prófétákon keresztül pedig kijelenti az Úr, hogy hogyan lehet tiszta szívre szert tenni: „És adok néktek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem, eltávolítom a kőszívet hústestetekből, és adok néktek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem veletek, hogy az én parancsolatimban járjatok, és rendelkezéseim szerint éljetek, és az én törvényeimet megőrizzétek, megtartsátok, betöltsétek, és teljesítsétek” (Ezék. 36,26-27)).

979 Dávid megvallása: „Mikor azt mondtam: Az én lábam megcsúszott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem” (Zsolt. 94,18)

980 Jób így panaszkodik, és ezt kérdezi „A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, akik ingerlik az Istent, és aki kezében hordja Istenét. [Héber szerint: Akik (šáḏaḏ): erőszakosan cselekszenek, elnyomnak, pusztítanak, azoknak ('óhel): sátra (šálév šáláh): nyugalomban, békességben, (baṭṭuḥôṯ): biztonságban van. (ráḡaz): Haragra ingerlik az ('él): erős, hatalmas Istent, és (jáḏ bô'): kezükben hordozzák ('ĕlóhah 'ĕlôhah): istenüket]” (Jób. 12,6). „Ha rágondolok, mindjárt felháborodom, megzavarodom, és reszketés fogja el testemet. Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak (sőt meg is gazdagodnak)? Az ő magvuk előttük nő fel ő velük, (jómódba jutnak) az ő sarjadékuk szemeik láttára. Házukban békesség van, rettegés nélkül, nincs rajtuk Isten vesszeje” (Jób. 21,6-9). Jeremiás Istent kérdezi: „Igaz vagy Uram, hogyha perlek is veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekről! Miért szerencsés az istentelenek, az isten nélkül élők útja? Miért vannak békességben mindnyájan a hűtlenkedők? Beplántálod őket, meg is gyökereznek; felnevekednek, gyümölcsöt is teremnek; közel vagy te az ő szájukhoz, de távol vagy az ő szívüktől!” (Jer. 12,1-2). És az Úr válasza: „Ne irigykedjél [(qáná'): és ne légy féltékeny] az erőszakos emberre [az erőszak emberére, aki (ḥámás): kárt, sérelmet okoz, aki kegyetlen, elnyomó]. És néki semmi útját [(dereḵ): életmódját, életvitelét, és szokásait] ne válaszd [és ne kövesd (báḥar): ne kívánd, és ne gyönyörködj benne]. Mert utálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka [Más fordításban: A rossz úton járóktól (csúfolóktól, elvetemültektől) iszonyodik az Úr, [ez utálatosság Előtte] az igazakkal [a megigazultakkal] meg jó barátságban él. [közösségben van; barátságára méltatja; velük van az ő együttléte, bizalmas beszélgetése, és tanácsa].  (Péld. 3,31-32). És: „Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények” (Zsolt. 37,1-2) „Ne irigyeld a rossz embereket, és ne kívánj velük lenni! Ne haragudj a gonosztevőkre, ne irigyeld a bűnösöket! Mert nincs jövője a gonosznak, a bűnösök mécsese kialszik” (Péld. 24,1.19-20) „Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat tiszteld mindennap, mert van még jövendőd, és reménységed nem semmisül meg” (Péld. 23,17-18).

981 És folytatódik a kijelentés: „Mert az istentelenségnek, [(rešaʿ): gonoszságnak, jogtalanságnak, csalásnak, álnokságnak] étkét eszik, és az erőszaktételnek, [(ḥámás): kegyetlenségnek, elnyomásnak] borát isszák” (Péld. 4,17).

982 Az ellenségnek, a gonoszoknak: „Kövér a szívük, érzéketlen…” (Zsolt. 119,70). Mert: „Megkövéredett, konok, érzéketlen szívüket megkeményítették, és elzárták, szájukkal kevélyen, elbizakodottan, fennhéjázva szólnak” (Zsolt. 17,10). „Mivel befedezte az arcát kövérséggel, és hájat borított tomporára” (Jób. 15,27). A prófétai szó figyelmezteti az elbizakodott, Isten nélkül élő embert: „Ne beszéljetek oly sokat büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az Úr, és a tetteket Ő méri le. A hősök íja összetörik, és a roskadozókat erővel övezi fel” (1Sám. 2,3-4).

983 És így folytatja Dávid: „Hangoskodnak, piszkolódnak, keményen szólnak, kihívóan beszélnek; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői, a gonosztevők” (Zsolt. 94.4). Júdás apostol is ír ezekről: „Ezek zúgolódók, morgolódók, sorsukkal elégedetlenek, és sorsuk ellen lázadó panaszkodók, akik a sorsot hibáztatják, és állandóan siránkoznak, és zúgolódnak végzetük miatt. A maguk kívánságai, és vágyaik, szenvedélyeik szerint járnak, és szenvedélyeiktől vezettetve élnek. Szájuk kevélységet szól, kevély, fellengzős, fennhéjázó arcátlan fecsegésük dagadó áradat. Haszonlesésből személyimádók, érdekből csodálva személyeket, és dicsőítve hajbókolnak nekik, csakhogy hasznot húzzanak” (Júd. 1,16). Dávid így szól róluk, azért ilyenek, mert: „Konok szívük elzárkózik, szájuk gőgösen beszél” (Zsolt. 17,10).

984 És: „Azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utadnak tudásában nem gyönyörködünk! Kicsoda a Mindenható, hogy szolgáljuk és tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk, ha esedezünk előtte?” (Jób. 21,14-15). „Mert ezt mondják: Győzzük nyelvvel, segít rajtunk a szánk, ki lehetne úrrá rajtunk?” (Zsolt. 12,5). A fenevadról - aki a sátántól kapta hatalmát - hangzik a kijelentés: „Megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak” (Jel. 13,6)

985 Dávid így panaszkodik az Úrnak: „A gonosz [hitetlen, céltévesztett] az ő haragos kevélységében [fölényességében, és elbizakodottságában] senkit sem tudakoz, és [nem keresi az Urat]. Nincs Isten [egyre csak ezt forgatja fejében], ez minden gondolata” (Zsolt. 10,4). És: „...Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék. ...Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak és utálatos hamisságot cselekedtek, nincs aki jót cselekedjék. (Zsolt. 14,1; 53,2) Sőt: „Azt mondták Istennek: Távozz tőlünk, nem akarunk tudni utaidról! Kicsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, (hogy szolgáljuk) és mit nyerünk vele, (és mi hasznunk abból, ha hozzá folyamodunk), és ha esedezünk előtte? (Jób. 21,14-15).A magát mindenhatónak képzelő gonosz előképe így válaszol az Úr szavára: „A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak…? Nem ismerem az Urat…” (2 Móz. 5,2).

986 Azok: „Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]” (Zsolt. 49,7). Mert dicsekszik [(hálal): kérkedik] a gonosz [a céltévesztő hitetlen] a maga kívánságával, [önző vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és a fösvény [a haszonleső, nyerészkedő] megveti [semmibe veszi] és szidja [áldást mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac): kineveti, kicsúfolja, kigúnyolja, megveti, és elutasítja]” (Zsolt. 10,3). Dávid kiált Isten népe védelméért: „A te népedet Uram tapossák, és nyomorgatják a te örökségedet. Az özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják. És ezt mondják: Nem látja az Úr, és nem veszi észre a Jákób Istene!” (Zsolt. 94,5-7). A gonosz: „Azt mondja szívében: Elfelejtkezett [elfordult] Isten, elrejtette arcát [jelenlétét]: nem is látott soha. [Más fordítás: Mert így szól szívében: Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát, és nem látja többé őket]” (Zsolt. 10,11).

987 Szív (léḇáḇ): 1) az emberi személyiség középpontja, bensője, többek között a bölcsesség, az értelem székhelye. Kapcsolatban áll az emberi szellemmel, Isten keresésének, az Ige befogadásának „szerve”

2) A dolog lényege, a dolog maga.

3) a belső ember, az emberi személyiség középpontja.

988 Jób így panaszkodik: „Rossz ember vagyok én! Minek fárasszam hát magamat hiába? Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom [(bór záḵaḵ): lúggal tisztítanám] is meg kezeimet: Akkor is a posványba mártanál [(šaḥaṯ ṭáḇal): a sírba taszíthatsz] engem és az én ruháim is utálnának engem” (Jób. 9,29-31). És az Úr válasza, ha nem térsz meg, akkor: „Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasítanád is, és (pazarolnád magadra), feljegyezve marad a te álnokságod, és (bűnöd akkor is szenny marad) előttem, mondja az Úr Isten” (Jer. 2,22).

989 Hogy: „Jólétük nincs a kezükben. Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rájuk az ő veszedelmük! Hányszor osztogatja részüket haragjában. Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el.… meg fizet neki, majd megtudja! Saját szemével látja meg romlását, és a Mindenható izzó haragját issza” (Jób. 21,16-20). És így folytatódik a kijelentés: Igen: „… a gonoszok [hitetlenek, istentelenek, az Isten nélkül élők] útja pusztulásba [semmibe] visz” (Zsolt. 1,6); „Mert a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20). És: „…elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisülnek mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a gonoszok elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt 73,27;  Ésa. 1,28). Hiszen: „Felnövekedik-e a káka [(góme'): a nád] mocsár nélkül, felnyúlik-e [(śáḡáh): megnő-e] a sás víz nélkül? Még gyenge korában, [('éḇ): amikor még zsenge] ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad. [Más fordítás: Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb]. Ilyenek az ösvényeik [('óraḥ): ilyen a sorsa] mindazoknak, akik az [('él): erős, hatalmas] Istenről elfeledkeznek, akik Őt [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagyják], és a képmutatónak, az [(ḥánép̄): Isten nélkül élő hitetlennek] reménysége, és [(tiqəváh): várakozása] is elvész [('áḇaḏ): semmivé lesz]” (Jób. 8,11-13). „Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény elfonnyadnak” (Zsolt. 37,2)

990 Így folytatódik a kijelentés: „hirtelen levágattatnak [(məhéráh námal): gyorsan elpusztulnak, megsemmisülnek], mint a [(jereq): zöld] fű, s mint a gyönge [(deše'): zsenge] növény elfonnyadnak. Mert az elvetemültek, a [(ráʿaʿ): rossz szándékúak, ártalmasok, a gonoszok] kivágattatnak [(káraṯ): elvesznek, kipusztulnak, eltűnnek]; Egy kevés idő még és [(məʿáṭ məʿaṭ): hirtelen] nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott [(bín): tudakozódsz, vizsgálódsz, körülnézel, de nyomát sem találod] (Zsolt. 37,2.9-10). Így mutatja be Isten igéje azoknak az embereknek sorsát, akik azt hiszik, hogy Istent szolgálják, de a sátán uralma alatt maradnak: „… a gonoszok (a törvényen kívüliek, vagyis az Ige, a Logosz nélküliek) világa (és világossága) kialszik, és nem fénylik az ő tüzüknek szikrája (és tüzük lángja). A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke (vagy mécsese) kialszik mellette. Erős léptei aprókká lesznek (és erőteljes léptei megrövidülnek), saját tanácsa rontja meg (és buktatja el) őt. Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár, (és kelepcébe kerül). A sarka tőrbe akad (és csapda ragadja meg), és kelepce fogja meg őt (és hurok feszül rá). Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg (és csapda van) az ő szokott ösvényén. Mindenfelől félelmek rettentik őt, és (kergetik, és) üldözik őt lépten-nyomon. Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett. (Más fordítás: Éhesen vár rá a nyomorúság, és kész a veszedelem, hogy elbuktassa). Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje. (Más fordítás: Darabonként rágja le a bőrét, darabonként rágja a halál kezdete). Eltűnik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához, a (sátánhoz, az ellenséghez) folyamodik ő. (Más fordítás: Mert el kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak királya elé). Az lakik sátorában, aki nem az övé, (az idegen) és hajlékára (és lakóhelyére) kénkövet szórnak. Alant elszáradnak gyökerei, és felülről (lefonnyad, és) levágatik az ága. Emlékezete (eltűnik, és) elvész a földről, (és nem emlegetik nevét az utcán, sőt) még az utcákon sem marad fel a neve. A világosságból a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt. Sem fia, sem unokája (vagyis sem utódja és annak sarjadéka) nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján (mert senkije sem marad lakóhelyén). A (végnapján, az) ő pusztulásától megborzadnak, (és elszörnyednek az utódok, és az utókor) akik következnek és rettegés (és rémület és iszonyat) fogja el (és ragadja meg) a most élő embereket. Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli Istent (Más fordítás: Bizony, így jár az álnokok hajléka, annak lakóhelye, aki nem akar Istenről tudni). (Jób. 18,5-21). És ez azért történik, mert: „Van olyan út (életút, életvitel, vagy vallási szokás, és istentiszteleti mód), mely helyesnek (és egyenesnek) látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út (de végül halálos betegség, csapás pusztulás, romlás, mely a halálba vezet)” (Péld. 14,12). Erről tesz bizonyságot Izráel Királya is: „A gonoszok [az istentelenek, vagyis akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek, mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból [akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak. Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,22). De ezt: „A balgatag (az ostoba) ember nem tudja, (nem ismeri fel) a bolond (az esztelen) pedig nem érti meg ezt: Ha úgy nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell pusztulniuk” (Zsolt. 92,7-8). „Olyanok lesznek, mint a háztetőn a fű, amely kiszárad, mielőtt kitépnék. Amelyet sem arató nem szed markába, sem kévekötő az ölébe. Az átutazók se mondják: Az Úr áldása rátok! Áldunk benneteket az Úrnak nevében!” (Zsolt. 129,6-8).

991 Isten és az Ő népe ellenségeiről - aki az ördög /1 pét.5,8 / - és az őt követőkről így szól az Ige: „Mert: „… a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20). „Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, elsüllyednek, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat” (Jób. 24,24). „Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is!” (Jób. 22,20). Jób is erről beszél: „Semmivé lesz örökre, mint a ganéj, és akik látták, majd ezt mondják: Hova lett? Elrepül, mint az álom, és nem találják. Eltűnik, mint az éjszakai látomás. A szem, amely rá ragyogott, nem látja többé, és az ő helye sem törődik már vele. Fiai a szegények (a nincstelenek) kedvében járnak, és kezeik visszaadják az ő rablott vagyonát. Ha csontjai tele is voltak ifjú erővel, az vele együtt a porba hanyatlik. Ha édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között: Eledele átváltozik gyomrában, viperaméreggé lesz benne. Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Isten. Vipera mérgét szívja, áspiskígyó marása gyilkolja meg” (Jób. 20,7-16). Mert: „… a gonoszok, a hitetlenek, az Isten nélkül élők… Pelyvához hasonlók, vagy mint a szálló por, amelyeket elsodor, szétszór, és ide s tovahány a szél a földről, a Te jelenléted elől. A bűnösök, a célt eltévesztők nem állnak meg az ítéletkor, az elkülönítés és kiválasztáskor sem a gonoszok, a hitetlenek, az Isten nélkül élők az igazak közösségében, gyülekezetében” (Zsolt 1,4-5). És mindez azért történik velük, mert: „Álnokság [(tahəpúḵáh): elvetemedettség, hamisság, fonákság] van az ő szívében [(léḇ): bensőjében], gonoszt forral minden időben [(ráʿ ḥáraš): rosszat kohol mindenkor; gonoszságon járatja az eszét], háborúságot indít. [és (məḏán): vitát, veszekedést, viszálykodást szít, és hint el szüntelen]. Annakokáért hirtelen, és [(piṯə'óm piṯə'ôm): váratlanul] eljő [(bô') rátör] az ő nyomorúsága, [('êḏ): szerencsétlenség, baj, csapás, romlás] gyorsan, [(peṯaʿ): egy szempillantás alatt] megrontatik, [(šáḇar): összetörik, elvész, elpusztul] s nem lesz gyógyulása [(marəpé'): és nincs számára gyógymód] »Más fordítás: Az ilyenre hirtelen rászakad romlása, hirtelen tör rá a veszedelem, és váratlanul összeroppan; egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül; tönkremegy és nincs menekvése«. (Péld. 6,14-15). És folytatódik a kijelentés: „Láttam, [(rá'áh): észrevettem] hogy egy bolond [('ĕvíl): esztelen, ostoba, istentelen, azaz Isten nélkül élő] gyökerezni kezdett [(šáraš): gyökeret vert], de nagy hamar [(piṯə'óm piṯə'ôm): hirtelen, váratlanul] átok szállt szép hajlékára [hirtelen elkorhadt a lakóhelyén]” (Jób. 5,3). Ézsaiás erről így ír: „Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24). Mert az Isten nélkül élők: kapcsolatba, közösségbe kerülnek az átokkal, és az birtokba veszi őket” (5Móz. 28,15). „Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen; A maga gonoszsága miatt bukik el” (Péld. 14,32). „Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja. Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király. Mert az Isten ellen nyújtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen” (Jób. 15,23-25)

992 Mert csak: „Az (baʿar): ostoba, gondolkodni képtelen, állathoz hasonló

ember nem tudja, a bolond, Isten nélkül élő pedig nem érti meg ezt: Hogy ha úgy nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell pusztulniuk” (Zsolt. 92,7-8).

993 Ezért boldogan vallja Pál apostol, hogy: „Kicsoda szakaszt vagy kicsoda választ el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság, nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás, szorult helyzet, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, vagy szorongattatás? Vagy szükség, keserűség, kín, gyötrelem, ínség, vagy üldözés? Vagy éhség, - éhínség - vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy életveszély, vagy fegyver, kard, háború, erőszakos halál, vagy a fennálló hatalom? Mert meg vagyok győződve, és biztos vagyok benne hogy sem halál, a természeti, - biológiai - fizikai halál, a hústest halála, sem élet, a természeti - biológiai - vagyis a hústestben való élet. Sem angyalok, sem uralkodó szellemi lények, vagy hírnökök, követek, vagy pásztorok, sem fejedelemségek, kormányzatok, amelyek részint földi, részint mennyei angyali hatalmasságok. Sem erősségek, erő megnyilvánulások, sem csodatévő erők. Sem jelenvalók, a jelen időben történő, és beálló, a jelenlevő dolgok, sem következendők, az eljövendők, ami még körül fog venni, amik elkerülhetetlenül meg fognak történni, Sem magasság, sem mélység, és sem magasságban sem mélységben lakók, sem semmi más teremtmény, sem a kozmosz időbeli, sem a kozmosz, a világűr térbeli jelenségei, a csillagok világában történők nem szakaszthatnak el, nem állhatnak oda közénk, és nem képesek elválasztani minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon és megjelent, és megbizonyított a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm. 8,35.38-39).

994 Mert azt ígérte az Úr:  „Bölccsé teszlek [értelmet adok neked, hogy (śáḵal): okosan, megfontoltan körültekintően viselkedj, és cselekedj], és megtanítlak téged az útra, és [(járá' járáh dereḵ zú jálaḵ): mutatom neked az utat, azt mondva: ez, ez itt] amelyen járj; szemeimmel [(ʿajin): tekintetemmel] tanácsollak téged, és [(jáʿac): vigyázok rád, őrizlek téged]” (Zsolt. 32,8). Ezért a hívő boldogan vallja meg, hogy: „Az igazságnak útján (ösvényén) járok, és az igazság (a megigazulás) ösvényének közepén” (Péld. 8,20). És Ő: „Engem megvidámít, [felüdít] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] az ő nevéért [nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért«” (Zsolt. 23,3).

995 És így folytatja Dávid: „Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az Úrhoz…?” (Zsolt. 89,7). „Ezt mondom az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak Örökkévalónak]: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen. [Más fordítás: Mondjam ezt az Úrnak; Te vagy az én Uram, te vagy boldogságom, téged semmi nem szárnyal túl! Rajtad kívül nincs, ami jó nekem; Én Istenem vagy Te, és semmi jóm néked nem használhat, mert jóságomra neked nincs szükséged]” Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. [Más fordítás: Megmutatod nekem az élet útját, az öröm teljességét színed előtt, és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké]. (Zsolt. 16,2.11).

996 És ismét megvallja Dávid: „Az Úr, [Jahve az Örökkévaló] az én osztályos részem [örökségem, örökrészem] és poharam, [kelyhem]. Te támogatod, és [te tartod kezedben] az én sorsomat [Te őrzöd osztályrészemet, és Te vagy, ki visszaadod nekem örökségemet]” (Zsolt. 16,5). Jeremiás megvallása: „Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom” (JSir. 3,24) És még: „Azt mondám Uram, hogy az én örökségem a te beszédeidnek, a te igéidnek megőrzése, és megtartása” (Zsolt. 119,57) Ezért: „Hozzád kiáltok, és hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt. 142,6).

997 És így folytatják Dávid, és a próféták: „Isten ugyanis ismeri, és őrzi a megigazultak útját, de a gonoszok, hitetlenek, Isten nélkül élők útja pusztulásba visz és a semmibe vész” (Zsolt. 1,6). „A lázadók és a bűnösök elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Ésa. 1,28). Mert: „Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre!” (Jób. 31,3). Mert: „Uram, te vagy Izráel reménysége, megszégyenülnek mind, akik elhagynak téged. A tőled elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az Urat, az élő vizeknek kútfejét” (Jer. 17,13). Bizony: „Távol van a gonoszoktól a segítség, a szabadítás, mert nem törődnek a te rendeléseiddel” (Zsolt. 119,155).

998 A hamisak, álnokok, akik csak tettetik az istenfélelmet, azokhoz az Úr így viszonyul: „Ha kik csúfolók, ő megcsúfolja azokat; a szelídeknek pedig ad kedvességet” (Péld. 3,34). És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr az előzőek jelentését: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. [Más fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]” (Gal. 6,7).Mert: „Aki vet álnokságot (H: 'áven: hazugságot), arat nyomorúságot (bajt, /g: plégé: csapást, katasztrófát); és az ő haragjának (H eḇəráh: gőg, kevélység, arrogancia) vesszeje megtöretik (megsemmisül). Az irgalmas szemű (a jóságos tekintetű) ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek (a nincstelennek)” (Péld. 22,8-9). Dávid megvallása: „(ḥásíḏ) a hívő, istenfélő szenthez, (ḥásaḏ): irgalmas, és jóindulatú. A (támím gəḇar): tökéletes, ártatlan, feddhetetlen emberhez (támam): egyenes, igaz vagy, és tökéletesen bánsz vele. A tisztával [(bárar): választottal] tiszta vagy [(bárar): megtisztítod, megvizsgálod]. S a visszáshoz [(ʿiqqéš): elhajlott, elfordult, hamis, álnok, csalárd, romlottal] visszás vagy [(páṯal): megfordítod, elfordítod, megzavarod, a hamisnak ellenállsz]” (Zsolt. 18,26-27). És így folytatódik a kijelentés: „Készen tartja, és megőrzi üdvét az igazaknak, és védőpajzsa azoknak, akik tökéletesen járnak. Megoltalmazza az egyenes szívvel, fedhetetlenségben élőket. Hogy megőrizze [és vigyázzon, szemmel tartsa, virrasszon, őrködjön és megvédje] az igazságnak útjait [az igazzá nyilvánítottak sorsát], és kegyeseinek [azoknak, akik hűek hozzá, az istenfélő, istent tisztelő szentjei] útját [életútját, sorsát] megtartsa [szemmel tartsa, megőrizze; őrködjön sorsa fölött]” (Péld. 2,7-8). Mert: „Az Úrnak minden útja kegyelem, szeretet és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják” (Zsolt. 25,10). És: „Mert az Úr szereti a jogosságot, és nem hagyja el híveit. Megőrzi őket mindenkor, a bűnösök utódait pedig kiirtja” (Zsolt. 37,28). Isten cselekedetei válaszolnak az emberi magatartásra, erről így beszél az Úr Jézus: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”„Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen” (Mt. 5,7; Jak. 2,13).