Az
a madár, mely két fán lakik, egyiken sem rak fészket. Az az ember, amelyik a
kegyelem és a cselekedet érdeme között ingadozik, nem talál soha nyugvópontot.
2018. május 30.
Dicsőítlek Úr Jézus Krisztus!
Mert a Te sebeiddel meggyógyultam. Ezért hittel megvallom, hogy
az én testem tökéletes egészségben működik, hiszen betegségeimet Te viselted és
fájdalmaimat Te távolítottad el!.
2018. május 23.
Jelenések könyve 10. fejezet: A nyitott kis könyvtekercs; (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Jel. 10,1 És [(kai): ekkor] láték egy másik, [(iszkhürosz):
hatalmas] erős angyalt, [(aggelosz): hírnököt, követet] az
égből leszállani, aki felhőbe vala öltözve, akit [(nephelé periballó): felhő
vesz körül, felhő övezett]; és a fején szivárvány vala, és az arca olyan
vala, mint a nap, és a lábai mint a tűzoszlopok;138
Jel. 10,2 És a kezében egy nyitott könyvecske vala, egy (bibliaridion
biblaridion ekhó): kis könyvtekercset tartott]; és tevé a jobb lábát a
tengerre, a bal lábát pedig a földre;139
Jel. 10,3 És kiálta nagy szóval, [(kradzó megasz phóné):
hangosan, erős hangon], mint mikor az oroszlán ordít; és mikor [(kradzó):
hangosan] kiálta, megszólaltatá a hét mennydörgés az ő szavát [(laleó
hepta bronté heauton phóné): hangot ad ki, és szól a hét mennydörgés a
saját hangján].140
Jel. 10,4 És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az ő
szavát, le akarám írni; és az égből [a
mennyből] szózatot [(phóné): egy hangot] hallék, amely
ezt mondá nékem: Pecsételd be, amiket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne
írd.141
Jel. 10,5 És az angyal, a [(aggelosz): hírnök, követ] akit
láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre.142
Jel. 10,6 És megesküvék arra, aki örökkön örökké él, aki
teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a
tengert és a benne valókat, hogy idő és [(khronosz): korszak] többé nem
lészen:143
Jel. 10,7 Hanem a hetedik angyal szavának [(szalpidzó): kürtölésének]
napjaiban, mikor trombitálni kezd, [(szalpidzó): mikor az kürtölni fog]
akkor elvégeztetik, és [(teleó): beteljesedik] az Istennek
titka, amint megmondotta, amelyet [(euaggelidzó):
Evangéliumként, örömüzenetként jelentett ki] az ő szolgáinak, a prófétáknak.144
Jel. 10,8 És a szózat, [(phóné): az a hang] amelyet
hallottam az égből, ismét szóla nékem, és monda: Menj el, és vedd el azt a
nyitott könyvecskét, [(bibliaridion biblaridion): azt a
kibontott kis könyvtekercset] mely a tengeren és a földön álló angyal
kezében van.
Jel. 10,9 Elmenék azért az angyalhoz, mondván néki: Add nékem a
könyvecskét, azt a [(bibliaridion biblaridion): kis könyvtekercset]. És monda nékem:
Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, a te [(koilia): bensődet] de a
te szádban édes lesz, mint a méz.145
Jel. 10,10 Elvevém azért a könyvecskét a [(bibliaridion biblaridion):
kis könyvtekercset] az angyal kezéből, és megevém, és [(kateszthió kataphagó): és lenyeltem] azt; és az én számban
olyan édes vala mint a méz; és mikor megettem [(kateszthió kataphagó): lenyeltem] azt, megkeseredék az én
gyomrom, az én [(koilia): bensőm].
Jel. 10,11 És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked a
nemzeteknek és népeknek és nyelveknek és
számos királynak.146
138 Az Úr megmutatta magát tanítványainak is, mégpedig így: „És hat nap múlva magához vevé Jézus
Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban egy igen
magas hegyre. És átalakult, elváltozék előttük, ott szemük láttára, és az ő
orcája ragyog, fénylik, és világítani kezdett vala, mint a nap, ruhája pedig
fehér lőn, és fehéren ragyogott, tündökölt, mint a fényesség, és úgy vakított,
mint a fény, mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha
napfényből volnának” (Mát. 17,1-2). János apostol látomásba így látja az Úr Jézust: „Az ő
feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei
olyanok, mint a fellobbanó tűz, vagy mint a lobogó tűz, mint a tűzláng; … És a
lábai hasonlók valának az izzófényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg… és az Ő
orcája, az Ő külső megjelenése, mint a nap, amikor teljes erejével fénylik,
ragyog, világít, tündököl” (Jel. 1,14-16). Majd a trónon ülve
látja Őt az apostol: „és a trónon ülő úgy ragyogott, mint a jáspis és a szárdius
kő; a trón körül szivárvány vala, s az egész megjelenés olyan volt,
mintha smaragdból volna” (Jel. 4,3). És Dániel is látja az Urat: „És az első hónapnak huszonnegyedik napján, ímé én a nagy folyóvíznek,
azaz a Hiddekelnek partján valék. És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy
férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi aranynyal övezve. És teste olyan,
mint a társiskő, mint a drágakő, és orcája olyan, mint a villám, és szemei
olyanok, mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércnek színe,
és az ő beszédének szava olyan, mint a sokaság, mint egy tömeg zúgása” (Dán. 10,4-6). Ezékiel is látta
erőben az Urat, erről igy tesz bizonyságot: „És
a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő,
királyi széknek formája, egy zafírfényű trón alakja látszott, és a királyi széknek
formáján látszék mint egy ember formája azon felül. És látám izzó ércként
ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és
fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És
fényesség vala körülötte, mintha fényözön venné körül, mint amilyen a
szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség,
a fényözön köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és
orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28). A szivárványról pedig így szólt Isten az Új
földön: Ez a jele a szövetségnek, melyet
én örök időkre korszakról-korszakra szerzek közöttem és ti köztetek, és minden
élő állat között, mely ti veletek van: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az
lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal, közöttem és a föld között kötök. És lészen, hogy mikor felhővel borítom
be a földet, akkor feltűnik, és meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az
én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden hústestből
való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné, minden hústestnek elvesztésére, pusztulására. Azért legyen
tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló
szövetségről Isten között és minden hústestből való élő állat között, mely a
földön van. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem
én közöttem és minden hústest között, mely a földön van” (1
Móz. 9,12-17).
139
Korábban az apostol a trónon ülő Úr kezében látta a könyvtekercset: „És [(eidó
oida): észrevettem], és láték
annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset]
amely be volt írva belül és hátul, [(graphó):
kívül-belül teleírt] és le volt
pecsételve hét pecséttel” (Jel. 5,1). Ezékiel
is ezt a látomást kapta: „És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete
(egy irattekercs) vala. És kiterjeszté
azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá
(siratóénekek), és gyászénekek és
(sóhajok) és nyögések és jajszók” (Ezék. 2,9-10). És
minden a feltámadott Úr lábai alatt van, mert kijelentette: „… Nékem, és bennem adatott minden hatalom
mennyen és földön” (Mát. 28,18).
Mert Isten: „mindeneket vetett az Ő
lábai alá…” (Eféz. 1,22).A feltámadott Úr kijelentése: „…
én legyőztem
a világot, és a világ legyőzve áll alattam” (Ján. 16,33).
140 Amik a trónból támadtak: „A királyiszékből [a trónból] pedig villámlások és
mennydörgések és szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5). És ez a
hatalmas, erős kiáltás: „Az Úr szava zeng
a vizek fölött, a dicsőség Istene [az erős, fölséges Isten] mennydörög, az
Úr ott van a nagy [és sok] vizek
felett. Az Úr szava erőben, az
Úr szava dicsőségben jő, erősen zeng«”
(Zsolt.
29,3-4). És így folytatódik a kijelentés: „Hallgassátok
figyelmesesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást (morajlást), amely az ő szájából kijön! Az egész ég alatt
szétterjeszti azt, és villámát is a földnek széléig. Utána hang zendül,
(mennydörgés bömböl) az ő fenségének
hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült
(szüntelenül hallatszik a hangja). Isten
az ő szavával csodálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy
nem érthetjük” (Jób. 37,1-4). És
a sok vizek: „Nemzetek zajongnak,
(népek háborognak) országok mozognak,
és (inognak, ha az Úr, Jahve az
Örökkévaló mennydörög); kiereszti
hangját, megszeppen (megretten) a
föld” (Zsolt. 46,7). És ismét: „Az
előtte levő fényességből, izzó szenek gerjedének. És dörgött az égből az Úr, és
a Magasságos hangot adott” (2 Sám. 22.13. Az Úr szavának
erejéről és hatalmáról tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mialatt Sámuel az égőáldozatot mutatta be, előrenyomultak a
Filiszteusok (az idegenek), hogy
megütközzenek Izráellel. Az Úr azonban hatalmas hangon mennydörgött azon a
napon a Filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek
Izráeltől” (1Sám. 7,10). „És dörgött [(ráʿam): mennydörgött] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a mennyekben, és a Magasságos [(ʿeləjôn)] zengett [(náṯan qól qôl): szólt, kiáltott, és kiáltása
zúgott, mint sokaságé]. És
jégeső hullt és eleven szén, mint [('éš
gaḥeleṯ
geḥel): ragyogó fényesség, izzó /
parázsló szén]. »Más fordítás: Mennydörgésben
szólt az Úr, az Örökkévaló az égből, a Felséges Isten hallatta hangját«” (Zsolt. 18,14).
141 És a
prófétákon keresztül kijelenti az Úr, hogy mik azok a dolgok, amiket be kell
pecsételni a vég idejéig: „És ezek
országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú,
ravaszságokhoz értő király. És annak
nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csodálatosképpen pusztít és jó
szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek
népét. És a maga eszén jár, és
szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen
elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül
rontatik meg. És az estvéről és
reggelről való látomás, amely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra
való. (Más fordítás: Az ő uralkodásuk végén,
a bűnök tetőfokán, előáll majd egy bősz tekintetű király, kétértelmű beszédek
mestere. Hatalmas erejű lesz, bár nem a maga erejéből. Szörnyű módon fog
pusztítani, minden tette sikerül. Pusztítja az erőseket és a szentek népét.
Okossága révén sikerül, amihez álnokul hozzáfog, ezért fölfuvalkodik szívében,
és háborítatlanul pusztít el sokakat. De amikor a vezérek vezére ellen támad,
összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának. Az estékről és reggelekről szóló
látomás színigaz. Te azért zárd le ezt a látomást, mert távoli időről szól!)
(Dán. 8,23-26). És folytatódik a kijelentés: „És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek,
némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra
(örök utálatra). Az értelmesek pedig
fénylenek, mint az égnek fényessége (mint a fénylő égbolt); és akik sokakat az igazságra visznek
(vezettek), miként a csillagok örökkön
örökké. Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, (ezeket az igéket) és pecsételd be a könyvet a végső időig:
tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás. (Más
fordítás: Sokan tévelyegnek majd, de az ismeret gyarapodik). Én pedig hallám ezt, de nem értém, és
mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? (mi lesz végül mindebből)? És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek
(ezek az igék) a vég idejéig (a végső
időkig)” (Dán. 12.2-4.9). És Ézsaiás arról prófétál, hogy hova lesznek
bepecsételve ezek az igék: „A seregek
Urát: Őt szenteljétek meg, Őt tiszteljétek. És Ő néktek szenthely lészen; de
megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló
Jeruzsálem lakosainak. (Más fordítás: akkor
ő is megszentel. De Izráel két háza számára olyan kő lesz, amelybe
beleütköznek, olyan szikla, amelybe belebotlanak, Jeruzsálem lakóinak pedig
kelepce és csapda)
És megütköznek
(megbotlanak) köztük sokan, s elesnek és
összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást tanítványaimban!” (Ésa. 8.13-16).
142 És
hogy ki az, aki esküre emeli a kezét, arról így hangzik a kijelentés: „Most lássátok
meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én
sebesítek és én gyógyítok, és nincs, aki kezemből megszabadítson. Mert
felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!” (5 Móz. 32,39-40).
143
Dániel így látja az esküt tevőt: „És széttekinték én, Dániel, és ímé másik
kettő álla ott, egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.
És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyóvíz felett vala: Mikor
lesz végük e csodadolgoknak? És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, aki a
folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és
megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik
a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek” (Dán. 12,5-7). Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Uram, (jəhóváh):
Jahve Örökkévaló, Te vagy egyedül az Úr! Te alkottad az eget, az egek egeit és
minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent,
ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege” (Neh. 9,6). A mennyben is Őt dicsőítik: „Leesik [(piptó):
leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz):
a huszonnégy elöljáró] az előtt,
[(enópion):
annak színe előtt] aki a
királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és
az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy
végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó):
alkottál] mindent [(pasz
pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek.
[Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk,
hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat;
mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett
a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre
és teremtett mindent]” (Jel.
4,10-11). És hogy ki Ő, arról
saját maga tesz bizonyságot akkor, amikor János apostol elragadtatásban látja a
feltámadott Urat: „Mikor pedig láttam őt,
amikor megpillantottam, leesém az ő
lábaihoz, a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, és
megérintett jobbjával, mondván nékem:
Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,
És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis
élek
örökkön örökké. Ámen…”
(Jel. 1,17-18).
144 És
Pál apostol folytatja a kijelentést: „Nekem, minden szent között a
legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus
mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok
megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben,
mindenek teremtőjében; és hogy ismertté legyen most az egyház, a kihívottak közössége által a mennyei fejedelemségek és
hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége. Ez felel meg örök végzésének,
amelyet megvalósított Krisztus Jézusban,
a mi Urunkban” Azért: „hogy szívük felbátorodjék, összeforrva
szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész
gazdagságára: az Isten titkának,
Krisztusnak ismeretére…” (Kol. 2,2-3) Ez volt az: „Amely a korábbi időkben, más nemzedékek idejében meg nem ismertettetett
az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett, kinyilatkoztatott,
felfedetett, lelepleztetett, az Ő szent szolgálatának fenntartott, és a
világtól elválasztott apostolainak. Az evangélium nagyköveteinek, a csodatevő
erőkkel meghatalmazottainak, és prófétáinak, az Isten nevében szóló, isteni
akaratot közvetítő személyeknek a Szellem által. Hogy tudniillik a pogányok, a nemzetek örököstársak és egyugyanazon test,
egyugyanazon személy tagjai, mert egy testbe egy személybe vannak szerkesztve,
és részesei, az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium, az örömhír, a
jó hír, az örömüzenet által” (Eféz. 3,5-6). „Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők - világkorszakok - óta és nemzetségek, generációk, nemzedékek óta az emberek elől, most pedig
megjelentetett, kijelentetett,
kinyilatkoztatott, nyilvánvalóvá tétetett, láthatóvá vált az Ő
szentjeinek. Akikkel az Isten meg akarta ismertetni, tudtára akarta adni azt, hogy milyen nagy, és bőséges a pogányok, a nemzetek között eme titok
dicsőségének gazdagsága. Az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek, és tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol. 1,26-27). Ezért kérlek benneteket, hogy: „Imádkozzatok
… hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus
titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy,
amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,3-4). „Annak pedig, aki titeket
megerősíthet, megszilárdíthat az én evangéliumom, örömüzenetem és a Jézus Krisztus hirdetése,
prédikálása szerint, ama titoknak
kijelentése, kinyilvánítása, leleplezése folytán, mely örök időktől fogva el volt hallgatva, amelyre ősidők óta
csend borult. Amelyről most lehullt a lepel és nyilvánvalóvá lett,
kijelentetett, és tudtul adatott a
prófétai írások által. Az örök Isten parancsolata, rendelkezése szerint, és minden nemzet és nép előtt ismertté tettek, mert
kihirdettetett, hogy így a hit
befogadására, és engedelmességére eljussanak; (Róm.
16,25-26).
145
Ezékiel próféciája így hangzik: „És mondá nékem: Embernek fia! Ami előtted
van, edd meg; edd meg ezt a türetet, ezt a (məḡilláh): könyvtekercset) és azután menj, és szólj az Izráel házának. Felnyitám azért számat, és
megéteté velem azt a türetet (məḡilláh): könyvtekercset). És mondá
nékem: Embernek fia! Tartsd jól, (és rakd tele) a hasadat, a te (beṭen: bensődet), és belső részeidet a te (méʿeh: legrejtettebb, legféltettebb belső részeidet) töltsd meg ezzel a türettel (məḡilláh: könyvtekerccsel), amelyet adok néked. És megevém azt, és lőn az én számban, mint az édes
méz” (Ezék. 3,1-3). És
így folytatja az Úr: „És szóljad az én beszédimet, az én (dáḇar: igémet) nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház (hájáh
mərí: makacs, nyakas, ellenszegülő,
lázadó engedetlen nép ez). Te pedig,
embernek fia, halld meg amit én néked szólok. Ne légy pártos (hájáh
mərí: ne válj makacs, nyakas,
ellenszegülő, lázadóvá), mint ez a pártos
ház, mint ez a (hájáh
mərí: makacs, nyakas,
ellenszegülő, lázadó, engedetlen nép), nyisd
föl szádat, és egyed, amit én adok néked. És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém,
és ímé benne egy könyv türete, egy (sip̄əráh sép̄er): könyvtekercs) vala. És
kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá
gyászénekek és nyögések és jajszók (qínáh heḡeh hí: siratóénekek,
gyászénekek, sóhajok, nyögések, nyöszörgések, gyász, siránkozás, panasz,
jajgatás)” (Ezék. 2,7-10). Dávid
is Isten beszédéről tesz megvallást: „Mily
édes az én ínyemnek a Te beszéded; a Te ('eməráh: megnyilatkozásod) méznél
édesebb az az én számnak!” (Zsolt.
119,103). „Az Úrnak … szavai édesebbek a méznél, még a színméznél is [a
lépből kicsordult méznél is]” (Zsolt. 19,10-11).
146 És hogy mit
kell prófétálni, arról így hangzik a kijelentés: „És kinyújtá az Úr, Jahve az Örökkévaló
az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr, Jahve az Örökkévaló:
Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok
fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és
plántálj!” (Jer. 1,9-10). „És monda nékem: Prófétálj e csontokról és
mondjad nékik: Ti megszáradt csontok, halljátok meg az Úr, Jahve az Örökkévaló
beszédét (az Úr, Jahve az Örökkévaló igéjét)! Így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló ezekhez a csontokhoz: Ímé, én
bocsátok ti belétek lelket, (rúaḥ: Szellemet) hogy megéledjetek. És adok
reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok
belétek lelket, (rúaḥ: Szellemet) hogy
megéledjetek, (ḥájáh ḥáváh: meggyógyuljatok, megelevenedjetek, újjáéledjetek) és
megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (Ezék. 37,4-6)
Az adakozásról.
„Azok, akik nagylelkűen adakoznak vagy
bőkezűen hintik / vetik a magot,
csak még inkább gyarapodnak; és vannak, akik többet tartanak vissza, mint ami
illik, vagy ami igazságosan megjár, de ez számukra csak azt eredményezi, hogy a
végén szükséget látnak”
(Péld. 11,24–25; Ampl. ford)
„…A
kinek sebeivel gyógyultatok meg.”
(1 Pét. 2.24)
Az Úr Jézus hátát odaadta a verőknek (Ésa 50,6) és hagyta, hogy
megostorozzák (Ján 19,1) és véres barázdákat szántsanak az Ő hátán, hosszúra
nyújtva barázdáikat (Zsolt 129,3) ezáltal törte össze az én terhes igámat, és
hátam vesszejét, az engem nyomorgatónak botját (Ésa.9,4)
Victoria Osteen: Egyre világosabb
„Kelj fel,
tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” Ézsaiás
60:1
Néhány évvel ezelőtt életem
legsötétebb szakaszán mentem keresztül. Egy súlyos kihívással kellett
szembenéznem.
Annyira nehéznek tűnt az egész, hogy
legszívesebben elrejtőztem volna és csak sírtam volna. Éreztél már valaha így?
Egy nap az Úr így szólt hozzám: „Nem élhetsz így tovább. Arra alkottalak, hogy
tündökölj. Meg kell tanulnod túllátni a problémán, mert én új lehetőségeket
teremtek számodra. Én egyfolytában munkálkodom, még a zűrzavarod közepette is.”
A Biblia azt mondja: „ Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó
világosság, mely egyre világosabb lesz délig” (Példabeszédek
4:18).
Nem azt mondja, hogy lesznek fényes
napok és fénytelen napok. Azt mondja, hogy még a sötét, nehéz időszakokban is
lesz örömünk. Jézus azért imádkozott, hogy az Ő öröme teljes legyen bennünk
(János 17:13). Azt akarja, hogy ragyogjunk, mint a csillagok a sötét éjszakában
(Filippi 2:15), és lelkesedéssel és várakozással tekintsünk afelé, amit Isten
képes megtenni az életünkben.
Ez a kihívás három „hosszú” évig
tartott. Ez alatt az idő alatt, minden egyes napon meg kellett küzdenem a
csüggedés és a kudarc érzésével. Könnyű volt? Nem, de a folyamat során
megtanultam az Igazság világosságában járni, megváltoztattam a gondolkodásomat
és eldöntöttem, hogy nem a kudarc, hanem a győzelem pecsétjét fogom viselni a
homlokomon. „Ez a probléma nem akadályozhat meg abban, hogy Isten örömében
éljek. Egy hatalmas Istené vagyok, és Ő nagyszerű dolgokat tartogat számomra.”
Ennek az időszaknak a végén Isten
győzelmet adott. Azonban, ha a sötétben üldögéltem volna, arra várva, hogy a
dolgok megváltozzanak, lemaradtam volna az új lehetőségekről és arról a hatalmas
szellemi fejlődésről, amit ez alatt a három év alatt megtapasztaltam.
Tündökölsz ma, vagy egy kissé komor
vagy? Egy fekete felhő árnyékol be? Túlságosan a problémára koncentrálsz, ami
megpróbálja elrabolni az örömödet? Lépj ki a világosságra és élvezd az örömöt,
amit Isten ad. Tartsd a szemed Jézuson, és hagyd, hogy az Ő világossága rád
ragyogjon. Nincs az a sötétség, ami győzedelmeskedhetne Felette!
Victoria Osteen
Magyar fordítás: ahitatok.hu
https://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/675-egyre-vilagosabb.html
Úr Jézus!
Hiszem és megvallom, hogy a betegségeknek nincs már hatalma
felettem, mert Te vetted el az én erőtlenségemet, és Te hordoztad az én
betegségeimet. Áldalak amiért az én bűneimet és betegségeimet is felvitted a te
emberi testedben a fára, így a bűnöknek meghaltam, de élek az igazságnak.
2018. május 8.
Jób könyve 13. fejezet: Jób dorgálja barátait; héberrel és kapcsolódó igékkel
Jób. 13,1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én
fülem és megértette és jól megjegyezte.
Jób. 13,2 Amint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok
alábbvaló nálatok.154
Jób. 13,3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; az Isten
előtt kívánom védeni ügyemet. [Héber szerint: ('úlám): de én a
Mindenhatóval (šaddaj): aki egyedüli Úr, és aki önmagában elegendő, akarok
(dáḇar): beszélni; az ('él):
erős, hatalmas Isten előtt (ḥáp̄éc): szeretnék (jáḵaḥ): védekezni].155
Jób. 13,4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan
haszontalan orvosok [Héber szerint: ('úlám) ti viszont (šeqer
ṭáp̄al): hazugságot koholtok, és hazugságot kentek, és ragasztotok rám, és
('ĕlíl ráp̄á'): hitvány, hatástalan,
erőtlen, tehetetlen, gyenge orvosok vagytok].156
Jób. 13,5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még
bölcsességetekre lenne. [Héber szerint: (náṯan): bárcsak (ḥáraš): csendben volnátok, akkor (ḥḵəmáh): bölcsek maradnátok].157
Jób. 13,6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, [(tôḵéḥáh): érvelésemet] és figyeljetek az én számnak
pörlekedéseire [(śáp̄áh
riḇ ríḇ): ajkam védőbeszédére].
Jób. 13,7 Az [('él): erős, hatalmas] Isten
kedvéért szóltok-e hamisságot, és [(dáḇar ʿavəláh): beszéltek hazugságot] és ő érette szóltok-e csalárdságot. [(rəmijjáh): félrevezetést, megtévesztést]?
Jób. 13,8 Az ő személyére néztek-e, ha az [('él): erős, hatalmas]
Isten mellett tusakodtok [(ríḇ):
harcoltok]?
Jób. 13,9 Jó lesz-e az, ha [(ḥáqar): megvizsgál], és
egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-e [(háṯal):
becsaphatjátok-e] őt, amint megcsalható a [('ĕnôš): halandó, esendő]
ember?158
Jób. 13,10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is
személyválogatók. [Héber szerint: (jáḵaḥ): bebizonyítja ha (siṯəráh séṯer): titokban vagytok is (násá' náśá' páním) részrehajlók].159
Jób. 13,11 Az ő fensége nem rettent-e meg titeket, a tőle való
félelem nem száll-e rátok [Héber szerint: Nem ijedtek meg (śə'éṯ):
fenséges voltától? Nem fog el benneteket (báʿaṯ):
rettegés? És a Tőle való (paḥaḏ náp̄al):
félelem, dönt-e földre benneteket]?160
Jób. 13,12 A ti emlékezéseitek [(zikkárôn) emlékezetes mondásaitok] hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak [(gaḇ ḥómer): sáncaitok agyagsáncok].
Jób. 13,13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi
essék is rajtam.
Jób. 13,14 Miért szaggatnám fogaimmal [(báśár): húsomat] testemet,
és miért szorítanám markomba életemet? [Más fordítás:
(násá' náśá'): miért tenném kockára életemet; Húsomat fogam közt magam (šén): fogom vinni, s a (kap̄): kezembe (śím śúm): veszem (nep̄eš):
életemnek sorsát]?161
Jób. 13,15 Ímé, megöl engem! Nem remélem; hiszen csak utamat
akarom védeni előtte!
Jób. 13,16 Sőt az lesz nékem segítségül,162 üdvösségemül, hogy képmutató [(ḥánép̄): istentelen, Isten nélkül élő,
profán, közönséges, vallástalan, szentségtelen] nem juthat, nem (bô'):
léphet] elébe.163
Jób. 13,17 Hallgassátok meg figyelmesesen az én beszédemet,
vegyétek füleitekbe az én mondásomat [('aḥəváh):
magyarázatomat].
Jób. 13,18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz
igazam.
Jób. 13,19 Ki az, aki perelhetne velem [(ríḇ): vádolhatna engem]?
Ha most hallgatnom kellene, úgy kimúlnék [(gávaʿ): meghalnék].164
Jób. 13,20 Csak kettőt ne cselekedj velem, színed elől akkor nem
rejtőzöm el.
Jób. 13,21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne
rettentsen engem. [Héber szerint: ('êmáh): ne rémíts, és ne
ijessz; ne kelljen előtted (báʿaṯ): rettegésben élnem].165
Jób. 13,22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád
és te válaszolj.
Jób. 13,23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem, hogy [(ʿáôn ḥaṭṭá'ṯ) bajokkal, csapásokkal
büntetsz]? Gonoszságomat [(pešaʿ): lázadásomat] és vétkemet add tudtomra [(jáḏaʿ): ismertesd meg velem]!
Jób. 13,24 Mért rejted el arcodat, és tartasz engemet
ellenségedül?166
Jób. 13,25 A letépett [(náḏap̄):
elsodort] falevelet rettegteted-e, [(ʿárac):
rémíted]? És a száraz pozdorját [(qaš): szalmaszálat] üldözöd-e?
Jób. 13,26 Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én
ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!167
Jób. 13,27 Hogy béklyóba teszed lábaimat, vigyázol minden én
utamra, és vizsgálod lábamnak nyomait. [Más fordítás: (saḏ): kalodába zártad
lábamat, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed]?
Jób. 13,28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a
melyet moly emészt. [Más fordítás: Korhadtan mállok szét, mint a szúette fa, mint a molyrágta ruha].168
154 Mert:
„Nékem
is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne
tudna ilyenféléket?” (Jób. 12,3).
155 És
így folytatja Jób: „Azt mondom az Istennek: (rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj,
bűnösnek engem. Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?! (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek,
helyénvalónak tartod, hogy nyomorgatsz, és (ʿášaq): gyötörsz? Hogy (má'as): megveted kezednek
munkáját, és a gonoszok tanácsát (ʿécáh):
tervét, szándékát támogatod, és jóváhagyod?” (Jób. 10,2).
156 És így folytatja Jób: „Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! Én is
tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is
szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Szájjal
erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek. De ha beszélek, nem
enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el” (Jób. 16,2.4-6). Hát: „Meddig búsíttok még és kínoztok engem
beszéddel? Meddig akartok még szavaitokkal összetörni? Tízszer is
meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem? Hogy így
gyötörtök? Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem önmagamra hárul. Avagy
csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, valóban fölém akartok kerekedni és rám
akarjátok bizonyítani a gyalázatot? Akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten
nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem” (Jób. 19,2-6).
157 Mert:
„Aki
megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt, az értelmes férfiú.
Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja,
eszesnek” (Péld. 17,27-28). És: „A
sok beszédben elkerülhetetlen a tévedés, és elmaradhatatlan a vétek; aki pedig
megtartóztatja ajkait, és vigyáz a beszédére az értelmes” (Péld. 10,19).
158
Hiszen: „Övé az (ʿôz ʿóz): erő,
hatalom, méltóság, dicsőség, dicséret, (túšijjáh):
bölcsesség, maradandó siker. Övé a (šáḡaḡ):
tévelygő is]”
(Jób. 12,16). És így folytatódik a kijelentés: „Bölcs szívű [(léḇáḇ): bensőjű], [('ammic 'ammíc), szilárd] és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene,
hogy épségben maradjon? [Héber: bensője
bölcs, ereje szilárd, és hatalmas, kinek van
(kôaḥ kóaḥ qášáh): képessége, és
ereje nehezet kérdezni]? (Jób. 9,4). Salamon megvallása: „Mert
[csak] az Úr, Jahve az Örökkévaló, az Ő jelenléte ad bölcsességet, az ő szájából tudomány [és megismerés] és értelem [és megértés, ismeret,
okosság, és tisztánlátás] származik” (Péld.
2,6). Dánielen keresztül megismételtetik a kijelentés: „Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen áldott
örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom….Ő ad bölcsességet a bölcseknek
és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja,
mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” (Dán. 2,20-22).
159
Hiszen már korábban kijelentést nyert, hogy: „… vigyázzatok arra, amit tesztek; mert
az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem
ajándékvétel (vesztegetés
elfogadása)” (2 Krón. 19,7).
160 Dávid
megvallása: „Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől.
(Héber szerint: sámar): borzong, és reszket (báśár): hústestem (paḥaḏ):
remegve tisztellek (járé'): csodálatra méltó (mišəpáṭ)
döntéseidért)” (Zsolt. 119,120).
161
Hiszen: „Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a
te bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh):
megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ): gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és
[(ḥălíp̄áh
cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó
csapások serege rohanna rám]” (Jób. 10,17). És így folytatja Jób: „Hogy
összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is,
szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött
engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét”
(Jób.
16,8-9).
163 Már Dávid is így ír erről: „A bűnösök [a célt eltévesztők] nem állnak meg az ítéletkor [elkülönítés,
kiválasztáskor] sem a gonoszok
[hitetlenek; istentelenek, az Isten nélkül élők] az igazak közösségében [gyülekezetében]”
(Zsolt 1,5). Mert: „Nem állhatnak
meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt. Elpusztítod a
hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az Úr” (Zsolt. 5,6-7) Hiszen: „Az
Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot
szereti. Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen
osztályrészük!” (Zsolt. 11,5-6). Akkor: „Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél
előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el” (Jób. 21,18).
164 A Szent Szellem már előre kijelenti a vádló - a sátán - bukását: „Közel van, aki engem megigazít, ki perel énvelem?
Álljunk együtt elő! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az Úr Isten megsegít
engem, kicsoda ítélne el engem? Íme, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly
emészti meg őket” (Ésa. 50,8-9). De nem is vádolhatja már a szenteket, mert
János apostolon keresztül jön a kijelentés: „Hallottam, hogy egy hatalmas
hang megszólal a mennyben: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a
királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink
vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. És ők legyőzték
azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket
nem kímélték mind halálig”. (Jel. 12,10-11). „Kicsoda vádolja az Isten választottait?
Isten az, aki megigazít, aki a megigazulást adta? (Róm. 8,33). De Istennel szemben nem lehet ilyen kérdés, mert Ő maga
mondja: „Ki hát az, aki velem szállna
szembe? Minden az enyém az ég alatt” (Jób. 41,3.10).
165 Mert Te: „álmokkal rettentesz meg, és [(ḥáṯaṯ): rémítesz] engem
és látásokkal [(ḥizzájôn):
éjjeli látomásokkal] háborítasz meg engem” (Jób. 7,14).
166 Jób így folytatja panaszát: „Ímé, vádakat talál ki ellenem,
ellenségének tart engem!” (Jób. 33,10). „Fellángolt
ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem” (Jób. 19,11). „Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait
csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,9). „Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harcolsz ellenem” (Jób. 30,21).
167 Dávid így imádkozik: „Ifjúságomnak vétkeiről [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedéseiről,
céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről] és bűneimről [(pešaʿ): lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és
ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ):
szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szerint
emlékezzél meg rólam [kegyelmesen
gondolj
rám], a te
jóvoltodért [mert te (ṭúḇ):
jóságos
vagy], Uram
[(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!” (Zsolt. 25,7).
168 Jób
tovább panaszkodik: „Mert (el
šaddaj) a Mindenható nyilai
vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh
šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah
'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten rémségei ellenem
csatasorba álltak]”
(Jób. 6,4). És így folytatja Jób: „Felgerjesztette
haragját, és (fellángolt haragja) ellenem,
(és ellenségének tekintett engem) és úgy
bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak
csapatai) és utat csinálnak (utat törnek)
ellenem, és az én sátorom mellett
táboroznak” (Jób. 19,11-12). És
Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled,
tanácstalan vagyok) viselem a te
rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid
elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon;
együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így
panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért
lett (miért tart) szünetlenné az én
fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs
gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél
nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan
víz)!” (Jer. 15,18).„Útjaimat
elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a
nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). „Vedd le rólam a te ostorodat (a Te
csapásodat); kezed fenyítéke miatt
elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted,
(tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét.
Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12).
És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt
vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg”
(Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az
én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a
mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig
nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal
együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk
szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek
következményeként: „bajok vettek engem
körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem
nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem”
(Zsolt. 40,13).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)