Jób. 13,1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én
fülem és megértette és jól megjegyezte.
Jób. 13,2 Amint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok
alábbvaló nálatok.
Jób. 13,3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; az Isten
előtt kívánom védeni ügyemet. [Héber szerint: ('úlám): de én a
Mindenhatóval (šaddaj): aki egyedüli Úr, és aki önmagában elegendő, akarok
(dáḇar): beszélni; az ('él):
erős, hatalmas Isten előtt (ḥáp̄éc): szeretnék (jáḵaḥ): védekezni].
Jób. 13,4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan
haszontalan orvosok [Héber szerint: ('úlám) ti viszont (šeqer
ṭáp̄al): hazugságot koholtok, és hazugságot kentek, és ragasztotok rám, és
('ĕlíl ráp̄á'): hitvány, hatástalan,
erőtlen, tehetetlen, gyenge orvosok vagytok].
Jób. 13,5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még
bölcsességetekre lenne. [Héber szerint: (náṯan): bárcsak (ḥáraš): csendben volnátok, akkor (ḥḵəmáh): bölcsek maradnátok].
Jób. 13,6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, [(tôḵéḥáh): érvelésemet] és figyeljetek az én számnak
pörlekedéseire [(śáp̄áh
riḇ ríḇ): ajkam védőbeszédére].
Jób. 13,7 Az [('él): erős, hatalmas] Isten
kedvéért szóltok-e hamisságot, és [(dáḇar ʿavəláh): beszéltek hazugságot] és ő érette szóltok-e csalárdságot. [(rəmijjáh): félrevezetést, megtévesztést]?
Jób. 13,8 Az ő személyére néztek-e, ha az [('él): erős, hatalmas]
Isten mellett tusakodtok [(ríḇ):
harcoltok]?
Jób. 13,9 Jó lesz-e az, ha [(ḥáqar): megvizsgál], és
egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-e [(háṯal):
becsaphatjátok-e] őt, amint megcsalható a [('ĕnôš): halandó, esendő]
ember?
Jób. 13,10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is
személyválogatók. [Héber szerint: (jáḵaḥ): bebizonyítja ha (siṯəráh séṯer): titokban vagytok is (násá' náśá' páním) részrehajlók].
Jób. 13,11 Az ő fensége nem rettent-e meg titeket, a tőle való
félelem nem száll-e rátok [Héber szerint: Nem ijedtek meg (śə'éṯ):
fenséges voltától? Nem fog el benneteket (báʿaṯ):
rettegés? És a Tőle való (paḥaḏ náp̄al):
félelem, dönt-e földre benneteket]?
Jób. 13,12 A ti emlékezéseitek [(zikkárôn) emlékezetes mondásaitok] hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak [(gaḇ ḥómer): sáncaitok agyagsáncok].
Jób. 13,13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi
essék is rajtam.
Jób. 13,14 Miért szaggatnám fogaimmal [(báśár): húsomat] testemet,
és miért szorítanám markomba életemet? [Más fordítás:
(násá' náśá'): miért tenném kockára életemet; Húsomat fogam közt magam (šén): fogom vinni, s a (kap̄): kezembe (śím śúm): veszem (nep̄eš):
életemnek sorsát]?
Jób. 13,15 Ímé, megöl engem! Nem remélem; hiszen csak utamat
akarom védeni előtte!
Jób. 13,16 Sőt az lesz nékem segítségül, üdvösségemül, hogy képmutató [(ḥánép̄): istentelen, Isten nélkül élő,
profán, közönséges, vallástalan, szentségtelen] nem juthat, nem (bô'):
léphet] elébe.
Jób. 13,17 Hallgassátok meg figyelmesesen az én beszédemet,
vegyétek füleitekbe az én mondásomat [('aḥəváh):
magyarázatomat].
Jób. 13,18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz
igazam.
Jób. 13,19 Ki az, aki perelhetne velem [(ríḇ): vádolhatna engem]?
Ha most hallgatnom kellene, úgy kimúlnék [(gávaʿ): meghalnék].
Jób. 13,20 Csak kettőt ne cselekedj velem, színed elől akkor nem
rejtőzöm el.
Jób. 13,21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne
rettentsen engem. [Héber szerint: ('êmáh): ne rémíts, és ne
ijessz; ne kelljen előtted (báʿaṯ): rettegésben élnem].
Jób. 13,22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád
és te válaszolj.
Jób. 13,23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem, hogy [(ʿáôn ḥaṭṭá'ṯ) bajokkal, csapásokkal
büntetsz]? Gonoszságomat [(pešaʿ): lázadásomat] és vétkemet add tudtomra [(jáḏaʿ): ismertesd meg velem]!
Jób. 13,24 Mért rejted el arcodat, és tartasz engemet
ellenségedül?
Jób. 13,25 A letépett [(náḏap̄):
elsodort] falevelet rettegteted-e, [(ʿárac):
rémíted]? És a száraz pozdorját [(qaš): szalmaszálat] üldözöd-e?
Jób. 13,26 Hogy ily sok keserűséget szabtál reám, és az én
ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
Jób. 13,27 Hogy béklyóba teszed lábaimat, vigyázol minden én
utamra, és vizsgálod lábamnak nyomait. [Más fordítás: (saḏ): kalodába zártad
lábamat, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed]?
Jób. 13,28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a
melyet moly emészt. [Más fordítás: Korhadtan mállok szét, mint a szúette fa, mint a molyrágta ruha].
Mert:
„Nékem
is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne
tudna ilyenféléket?” (Jób. 12,3).
És
így folytatja Jób: „Azt mondom az Istennek: (rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj,
bűnösnek engem. Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire?! (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek,
helyénvalónak tartod, hogy nyomorgatsz, és (ʿášaq): gyötörsz? Hogy (má'as): megveted kezednek
munkáját, és a gonoszok tanácsát (ʿécáh):
tervét, szándékát támogatod, és jóváhagyod?” (Jób. 10,2).
Mert:
„Aki
megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt, az értelmes férfiú.
Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja,
eszesnek” (Péld. 17,27-28). És: „A
sok beszédben elkerülhetetlen a tévedés, és elmaradhatatlan a vétek; aki pedig
megtartóztatja ajkait, és vigyáz a beszédére az értelmes” (Péld. 10,19).
Hiszen: „Övé az (ʿôz ʿóz): erő,
hatalom, méltóság, dicsőség, dicséret, (túšijjáh):
bölcsesség, maradandó siker. Övé a (šáḡaḡ):
tévelygő is]”
(Jób. 12,16). És így folytatódik a kijelentés: „Bölcs szívű [(léḇáḇ): bensőjű], [('ammic 'ammíc), szilárd] és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene,
hogy épségben maradjon? [Héber: bensője
bölcs, ereje szilárd, és hatalmas, kinek van
(kôaḥ kóaḥ qášáh): képessége, és
ereje nehezet kérdezni]? (Jób. 9,4). Salamon megvallása: „Mert
[csak] az Úr, Jahve az Örökkévaló, az Ő jelenléte ad bölcsességet, az ő szájából tudomány [és megismerés] és értelem [és megértés, ismeret,
okosság, és tisztánlátás] származik” (Péld.
2,6). Dánielen keresztül megismételtetik a kijelentés: „Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen áldott
örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom….Ő ad bölcsességet a bölcseknek
és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja,
mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság.” (Dán. 2,20-22).
Hiszen már korábban kijelentést nyert, hogy: „… vigyázzatok arra, amit tesztek; mert
az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem
ajándékvétel (vesztegetés
elfogadása)” (2 Krón. 19,7).
Dávid
megvallása: „Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől.
(Héber szerint: sámar): borzong, és reszket (báśár): hústestem (paḥaḏ):
remegve tisztellek (járé'): csodálatra méltó (mišəpáṭ)
döntéseidért)” (Zsolt. 119,120).
Hiszen: „Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a
te bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh):
megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ): gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és
[(ḥălíp̄áh
cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó
csapások serege rohanna rám]” (Jób. 10,17). És így folytatja Jób: „Hogy
összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is,
szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött
engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét”
(Jób.
16,8-9).
Mert Te: „álmokkal rettentesz meg, és [(ḥáṯaṯ): rémítesz] engem
és látásokkal [(ḥizzájôn):
éjjeli látomásokkal] háborítasz meg engem” (Jób. 7,14).
Jób így folytatja panaszát: „Ímé, vádakat talál ki ellenem,
ellenségének tart engem!” (Jób. 33,10). „Fellángolt
ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem” (Jób. 19,11). „Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait
csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,9). „Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harcolsz ellenem” (Jób. 30,21).
Dávid így imádkozik: „Ifjúságomnak vétkeiről [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedéseiről,
céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről] és bűneimről [(pešaʿ): lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és
ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ):
szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szerint
emlékezzél meg rólam [kegyelmesen
gondolj
rám], a te
jóvoltodért [mert te (ṭúḇ):
jóságos
vagy], Uram
[(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!” (Zsolt. 25,7).
Jób
tovább panaszkodik: „Mert (el
šaddaj) a Mindenható nyilai
vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh
šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah
'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten rémségei ellenem
csatasorba álltak]”
(Jób. 6,4). És így folytatja Jób: „Felgerjesztette
haragját, és (fellángolt haragja) ellenem,
(és ellenségének tekintett engem) és úgy
bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak
csapatai) és utat csinálnak (utat törnek)
ellenem, és az én sátorom mellett
táboroznak” (Jób. 19,11-12). És
Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled,
tanácstalan vagyok) viselem a te
rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid
elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon;
együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így
panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért
lett (miért tart) szünetlenné az én
fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs
gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél
nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan
víz)!” (Jer. 15,18).„Útjaimat
elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a
nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). „Vedd le rólam a te ostorodat (a Te
csapásodat); kezed fenyítéke miatt
elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted,
(tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét.
Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12).
És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt
vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg”
(Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az
én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a
mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig
nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal
együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk
szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek
következményeként: „bajok vettek engem
körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem
nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem”
(Zsolt. 40,13).