2017. május 8.

Márk evangélium 2. fejezet: kelj fel és járj! (revideált)

Márk. 2,1 Napok, vagyis néhány nap múlva pedig ismét beméne, azaz: visszatért Kapernaumba, és mihelyt elterjedt a híre, és meghallák hogy otthon van,

Márk. 2,2 És azonnal olyan sokan összejöttek, összegyülekeznek annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek, az ajtó előtti téren sem volt hely; és hirdette, prédikálta nékik az igét, a (logoszt).

Márk. 2,3 És jövének hozzá egy gutaütöttet, egy bénát hozva, akit négyen emelnek, és cipelnek vala.

Márk. 2,4 És mivel a sokaság, a tömeg miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá, és nem tudták eléje vinni, mert nem fértek a közelébe, megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala, vagyis kibontották fölötte a tetőt, és rést törvén a nyíláson át leeresztik a nyoszolyát, a hordágyat, amelyben a gutaütött, a béna feküdt.

Márk. 2,5 Jézus pedig azoknak nagy hitét látván, így szólt a bénához, és monda a gutaütöttnek: Fiam, gyermekem, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed.

 Márk. 2,6 Valának pedig ott némely írástudók kik törvénytanítók, és törvénymagyarázók, akik ott ülnek vala, szívükben, vagyis a bensőjükben így okoskodván, így tanakodva, ezt fontolgatva, így mérlegelve a dolgot:

Márk. 2,7 Mi dolog hogy beszélhet ez így, hogy ez ilyen káromlásokat szól Istent káromolja, és gyalázza. Ki bocsáthatja meg, ki engedheti el a bűnöket, azaz a céltévesztést más, hanemha egyedül az Isten, az egyetlen Istenen kívül?*

*Dávid is így imádkozik: „Ha a bűnöket, a törvénysértéseket, törvényszegéseket számon tartod, figyeled, és feljegyzed, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, a kiengesztelés, hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4)

Hiszen: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. És ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki(Jób. 14,4).

És az Úr, vagyis: Jehova válasza, egyben kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről, törvénysértéseidről, törvényszegésedről többé nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Márk. 2,8 És Jézus azonnal észrevevé, mert belelátott gondolataikba, és felismerte gondolataikat az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak, és tanakodnak. Átlátta, hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben.

[Más fordítás: Miért tanakodtok így, miért fontolgatjátok ezeket, és mit tűnődtök ezen szívetekben, a bensőtökben és miért okoskodtok ezen]?*

*Hiszen: „… Az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16,7)

Mert: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint, és én mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli(Jer. 17,10)

 És a feltámadott Úr kijelenti, hogy ki szólt a prófétákon keresztül: „… Ezt mondja az Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és akinek lábai hasonlók az izzófényű érchez, az aranyérchez: „… hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint” (Jel. 2,18.23).

Márk. 2,9 Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek, a bénának: Megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed bocsánatot nyert, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj, és járkálj?

Márk. 2,10 Azért pedig, hogy pedig megtudjátok, és lássátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani, mert felhatalmazást kapott arra, hogy a céltévesztést a földön megbocsássa, ezzel odafordult a bénához, és monda a gutaütöttnek:

Márk. 2,11 Mondom néked, kelj föl, fogd, és vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj, menj haza.

Márk. 2,12  Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek szeme láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodik, és félelem fogta el őket, csodálkoztak valamennyien, szinte magukon kívül voltak, és eksztázisban dicsőiték az Istent, ezt mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma. Soha sem láttunk ilyet, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Áldjad én lelkem az Urat, azaz Jehovát, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről, hogy mennyi jót tett veled. Aki vagyis: Ő az, Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)

„Mert ő szólt, és amit ő mondott meglett, ő amit parancsolt előállott” (Zsolt. 33,9).

Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói, a törvénytudók, akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson, és az Úr ereje gyógyításra indította őt. És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött, béna vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be, felhágnak, azaz felmentek a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed. Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdenek tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten, vagyis az egy Istenen kívül? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat, és átlátva gondolataikat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben, a ti bensőtökben? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid, a te céltévesztésed; vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Azért hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, a céltévesztést, monda a gutaütöttnek / a bénának/: Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26).

Márk. 2,13 És ismét kiméne a tenger mellé, vagyis a tó partjára. És az egész sokaság, az egész tömeg utána tódult, és megy vala követve őt és odagyűlt őhozzá. És Ő tanítja vala őket*

*A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl, vagyis a Tiberiás tavának túlsó partjára. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2).
                                                                                                                                                                                                                                                                            
Márk. 2,14 És amikor tovaméne, és ahogy a vámnál elhaladt, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt*

*A tanítványok névszerinti elhívásáról Máté is beszámol: „És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).

Márk. 2,15 És lőn, azaz történt, illetve úgy alakult, hogy amikor Ő ennek házában asztalhoz üle, vagyis Lévi házában asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt, a vámszedők és bűnösök, azaz a céltévesztett emberek is sokan odaülnek, asztalhoz dőlnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának kik nyomába szegődtek, és követék őt*

*A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát, nagy vendégséget készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, azaz másoknak, akik ővelük együtt letelepedtek volt, és asztalhoz dőltek. És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel, azaz a céltévesztettekkel együtt? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Luk. 5,29-32).  

És ezután: „Igyekeztek, és közelgetnek vala pedig ő hozzá, vagyis Jézushoz a vámszedők és a bűnösök mind, azaz mindnyájan, hogy hallgassák őt. És zúgolódnak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket, azaz céltévesztetteket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig erre ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, vajon nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, hogysem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, vagy lámpást, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám). És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egyetlen bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10).

Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók, és a törvénytanítók, és a farizeusok. Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a ti Mesteretek vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

Márk. 2,17 És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek, és a jó erőben levőknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak. Nem azért jöttem, hogy igazakat, vagyis megigazultakat, hanem hogy bűnösöket, azaz céltévesztetteket hívjak megtérésre, azaz gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra*

*A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megmentse, és megtartsa ami elveszett vala” (Mát. 18,11)

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10)

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, az eltévedtet visszaterelem, s a megtöröttet és sérültet kötözgetem, vagyis bekötözöm, s a beteget, a gyengét erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

Márk. 2,18 A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Márk. 2,19 Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, a lakodalmas ház fiai, a vőlegény barátai, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, ameddig maguknál láthatják a vőlegényt, nem böjtölhetnek, nem lehet böjtölniük.

Márk. 2,20 De jőnek majd azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, mert eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, elviszik, és erővel elveszik tőlük, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon*

*A Máté írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é, és gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)

Lukács szerint: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, és rávehetnétek-e a násznépet hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)

Bemerítő János így tesz bizonyságot a vőlegényről: „Ti magatok vagytok a bizonyságaim, és tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény az. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve, és ujjongva örül a vőlegény szavának, a vőlegény hangjának. Ez az én örömem immár betelt, és teljessé lett(Ján. 3,28-29).

Márk. 2,21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó, vagyis régi, öreg, ócska ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, kiegészítené, még kiszakít, kitép belőle, az új a régiből, vagyis a lyukat betöltő új magához szakítja a régit, és nagyobb, csúnyább, gonoszabb, súlyosabb szakadás, hasadás, repedés lesz és keletkezik.

Márk. 2,22 És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja, szétveti, szétrepeszti. A bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak, tönkremennek, odalesznek, és kárba vesznek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni*

*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik példabeszédet, vagyis példázatot is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz. Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert különben az újat is megszakasztja, eltépi, és az ó a régi posztóhoz nem is illik az újból, az új ruhából való folt. És senki sem tölti az újbort ó, vagyis régi tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja, szétrepeszti a tömlőket, és a bor kiömöl, és elfolyik, és a tömlők is elvesznek, mert tönkremennek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő együtt megmarad. És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó.

 (Más fordítás: Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jobb)” (Luk. 5,36-39)

 Az új tömlőről az apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés, új teremtmény az; a régiek elmúltak, megszűnt a régi, és ímé, újjá lett minden, és valami új valósult meg, új jött létre (2 Kor. 5,17).

Márk. 2,23 És lőn, vagyis történt egyszer, hogy szombatnapon a vetések közt, a gabonaföldeken megy vala által, mert vetésen vitt keresztül az útja, és az ő tanítványai mentükben a búzakalászokat kezdék vala szaggatni, és tépdesni.

Márk. 2,24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik, miért teszik azt szombatnapon, amit nem szabad, ami tilos?

Márk. 2,25 Erre ő ezt kérdezte, és monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit művelt, mit tett Dávid, mikor megszűkült, amikor szükségben volt, ínséget szenvedett, és nélkülözött, és megéhezett vala társaival egybe?

Márk. 2,26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap, azaz Abiátár papi fejedelemsége idejében és ette meg az Istennek szánt, az Istennek felajánlott, és kitett szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?

Márk. 2,27 S monda nékik: A szombat lőn, a szombat rendeltetett az emberért, nem az ember a szombatért*

*A törvény világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál, dolgozz, és végezd minden dolgodat, és mindenféle munkádat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja, a nyugalom napja, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja. Semmi dolgot se tégy, és ne végezz azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod, és semmiféle állatod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék, és hadd pihenjen a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad, vagyis hozzád hasonlóan(5 Móz. 5,13-14)

A tízparancsolatba is belefoglaltatott a szombatra, a nyugalom napjára vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat, és munkáidat, a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék, és pihenjen a te ökröd és szamarad, és megpihenjen és lélegzethez jusson a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12)

Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,16-17).

Márk. 2,28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is Ura, azaz Úr a szombat fölött is*

*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Abban az időben a vetéseken át haladt, vagyis a gabonaföldeken ment át Jézus szombatnapon. Tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, és olyat tesznek, amit nem szabad szombatnapon cselekedni és tenni. Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett vala ő, és akik vele valának, vagyis a kíséretével együtt? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt, vagyis az Istennek elkülönített kenyereket, amelyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ő vele valának, vagyis az ő kíséretének, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik, és megszegik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig tudnátok, és értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok, azaz nem ítéltétek volna el az ártatlanokat, azokat, akik nem vétkeztek. Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát. 12,1-8)

Lukács további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között, vagyis a gabonaföldeken méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván, vagyis kalászokat tépdesve, és azokat kezeikkel a tenyerük között kimorzsolván, ettek. Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, és miért tesztek olyat amit szombatnapokon nem szabad cselekedni? És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett ő és azok is akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem lett volna szabad megenni, hanem csak a papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.” (Luk. 6,1-5)

Az Úr Jézus feleletéből kijelentést nyer, hogy a törvény szellemi: „Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van, vagy ami éppen akad. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt, azaz Istennek elkülönített kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magukat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulnék, és a szolgák holmija, edénye is tiszta vala, jóllehet az út közönséges: azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben, vagyis a bensőnkben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak áldozati szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,3-6)

Az apostolon keresztül hangzik a kijelentés minden emberre vonatkozóan, akik még nem születtek újjá víztől és Szellemtől: „Mert tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve, és eladva rabszolgának a bűn alá (Róm. 7,14)

 Azért, hogy Isten kegyelme kiáradhasson kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,22)

A törvény egyébként is így szólt: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, az ő gabonája közé, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod, a te embertársad vetésébe” (5 Móz. 23,25)



Vida Sándor: A törvény és a kegyelem.

A törvény követel: fizess, a kegyelem ajándékot ad.



Az örök IGE


Imádság:

Köszönöm Úr Jézus, hogy Te Gondviselő Uram vagy, hogy jöhetek hozzád félelmeimmel, kétségeimmel is, és Te eloszlatod ezeket rövid idő alatt. Magasztallak érte! Köszönöm, hogy megajándékoztál azzal a mustármagnyi hittel, amivel hegyeket mozdíthatok el! Ámen.



A hitetlen és a hívő ember.

A hitetlen ember az áldások özönében is folyton zúgolódik, a hívő pedig a legnehezebb helyzetben is talál okot a hálaadásra.



A törvény és a vallás

A vallásos emberek ragaszkodnak a törvényhez, az ideig valót örök-érvényűvé, a korszakhoz kötöttek korszak-fölöttivé akarják tenni. A vallásosok köréből való hívők nem veszik tudomásul, hogy a gyertya fényére nincs szükség, ha már süt a Nap.

/Jubileum/



Anna Győző



Anna Győző



Anna Győző
Ha szorgalmasan figyelsz az Úrra, És „nem távozik el e törvény könyve - Isten igéje - a szádtól, hanem arról gondolkodsz éjjel és nappal, és vigyázol, hogy mindent úgy cselekedj, ahogy abban meg van írva, akkor leszel eredményes az utjaidon, és akkor boldogulsz" 
(Józs:1,8)





2017. május 1.

Napról napra

Márk evangélium 1. fejezet: BEMERÍTŐ JÁNOS JÉZUS KRISZTUST HIRDETI. (revideált)

Márk. 1,1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia Evangéliumának, örömhírének kezdete*

*Evangélium: (euángelidzó): jó hír, örömhír; győzelmi hír a győzedelmes hadvezérről.

Márk. 1,2 Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet* az én angyalomat, hírnökömet, küldöttemet a Te orcád a Te színed, a Te személyed előtt, hogy előkészítse, és aki megkészíti  a Te útadat előtted**

*Követ: [(angelosz): hírnök; angyal; küldött.

**És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6)

Zakariás – az ő apja – így prófétál róla: „És ez Ő előtte fog járni az Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet, és hogy megtanítsa népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által” (Luk. 1,17; 1,77).

Márk. 1,3 Segélykiáltónak szava hangzik a pusztában, a magányos elhagyatott, sivár sivatagban: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit*

*A prófécia, amelyet Bemerítő János betöltött, így hangzott: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen, az elgörbült, kanyargós út egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; - Az üdvözítő, a megmentő, szabadító Isten, az ÚR maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-5)

 Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így válaszol: „Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,23).

Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerítő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3)

Lukács meghatározza „azokat” a napokat: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes. Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés, vagyis a gondolkozásmód megváltozásának bemerítését a bűnöknek bocsánatára” (Luk. 3,1-6).

Márk. 1,4 Előáll, és megjelent vala János, bemerítvén a pusztában* a sivatagban, a sivár, elhagyatott magányos helyen, prédikálván a megtérésre, vagyis az új felismerésre térésről szóló alámerítkezést, azaz: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé a bűnöknek, azaz a céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára, eltörlésére, elengedésére**

*Pusztában (erémosz): sivatagban, sivár, elhagyatott, magányos helyen.

**János apostol így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról, és feladatáról: „Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról” (Ján. 1,6-8)

És aki hirdesse, hogy: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, újítsátok meg a gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,15).

Márk. 1,5 És kiméne, kivonult hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek mindnyájan őáltala a Jordán vizében, bűneikről, azaz céltévesztésükről vallást tévén, és mindenki a saját céltévesztését elismerve, és megvallva.

Márk. 1,6 János pedig teveszőrruhát és dereka, vagyis csípője körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei vadmézet eszik vala*

*Máté bizonyságtétele szerint Bemerítő János ruházkodás is olyan volt, mint Illés prófétáé „Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei vadméz volt” (Mt. 3,4)

 Izráel királyának – Akháziának – küldöttei  így válaszolnak a király kérdésére, hogy hogyan nézett ki akivel találkoztak: „És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt” (2 Kir. 1,8).

Márk. 1,7 És prédikála ezt hirdetve, mondván: Utánam jő, aki erősebb, hatalmasabb nálam, akinek nem vagyok méltó, és elegendő, hogy lehajolván sarujának szíját megoldjam, és kifűzzem.

Márk. 1,8 Én vízbe merítettelek be titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket bemeríteni!*

*És mert rendkívül fontos a kijelentés, minden apostol erről prédikál, vagy ír. Lukács is bizonyságot tesz: „Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, a Felkent? János így válaszolt mindenkinek: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16)

A farizeusok küldöttei jöttek: „És megkérdék őt és mondának néki: Miért merítsz be tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítelek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (Ján. 1,25-27)

A feltámadott Úr parancsa tanítványaihoz. Egyben kijelentés arról, hogy miért fontos a szent Szellembe való bemerítés: „És velük összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva.” És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

És beteljesültek a próféciák: „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa. 44,3)

 Jóel próféta is erről prófétál, kijelentve a Szent Szellembe való bemerítés eredményét is: „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden hústestre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (Jóel. 2,28)

Pál apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25)

Az apostol Efézusban prédikál: „Monda pedig Pál: János megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítésével merített be, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban” (Csel. 19,4).

Márk. 1,9 És lőn, történt azokban a napokban, eljöve, és odament Jézus a galileai Názáretből, és alámeríttette magát János által a Jordánban

Márk. 1,10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, meghasadni, és a Szellemet, mint egy galambot, vagyis galamb alakjában Őreá leszállani, és rajta megnyugodni*

*Az apostolok mindegyike bizonyságot tesz erről a fontos eseményről.
 „Lőn pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemerítkezett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég, és leszálla ő reá a Szent Szellem testi ábrázatban, egy galamb személyében, látható formában, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)

Bemerítő János bizonyságtétele: „És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugodni Őrajta. És én nem ismertem Őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,32-34)  

Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben gyönyörködöm. Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)

Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének, a szentségnek Szelleme” (Ésa. 11,2).

A Szent Szellem korábban is leszállt a prófétákra, királyokra és papokra, de nem”nyugodott meg” rajtuk, hanem viszament a mennybe, csak az „Új” földön nyugodott meg, és ott is maradt. Ez az előképe az új embernek, aki az Úr Jézus, mert Ő az új ember, az új „föld”, Akiről így szól a prófécia a Noé történetén keresztül: „De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet, hogy leszállhasson és visszatére ő hozzá a bárkába... És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. És megjöve őhozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában, a csőrében. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről. És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé ő hozzá vissza” (1 Móz. 8,9-12).

Márk. 1,11 És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a mennyekből: Te vagy az én szerelmes, kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága fiam, akiben én gyönyörködöm, tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltetem*

*Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).

Márk. 1,12 És a Szellem azonnal elragadá kivitte, kiküldte, kibocsátotta őt a pusztába, a sivatagba.

[Más fordítás: A Szellem nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába]

Márk. 1,13 És ott volt kinn is maradt a pusztában, a sivatagban, a sivár, elhagyatott, magányos, helyen, Negyven napig kísértetve* a sátántól, és a vadállatokkal** vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki***

*Kísért (peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábítani bűnre, vagyis céltévesztésre.

**Vadállatok [(thérion): - veszélyes állat; dühös, vadállat; szörnyeteg, fenevad; bestia; Újgörög-magyar szótár /Mohai András) szerint a thério szó jelentései: vadállat, fenevad, bestia; sárkány, ördögi gonosz szellem. Balázs Károly Újszövetségi Szómutató Szótár 2342. szócikk szerint: átvitt értelemben: a vadállathoz hasonló természetű, kegyetlen, vérengző személy.

***Lukács így ír a kísértésről: „Jézus Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével. Ezután felvitte az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Jézus így válaszolt neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen. Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus így válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd, illetve ne tedd próbára az Urat, a te Istenedet.” Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre” (Lk. 4,1-11)

 Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott el, ezért bátorít így az apostol: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt, vagyis a céltévesztést. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,15-16).

Márk. 1,14 Minekutána pedig János elfogatott és tömlöcbe, azaz fogságba vettetett* elméne Jézus Galileába, prédikálván, s ott így hirdette az Isten országának, Isten királyságának evangéliumát, örömhírét.

*Ez pedig így történt: „Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás kedvéért. János ugyanis azt mondta neki: „Nem szabad együtt élned vele!” Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották” (Mt. 14,3-12).

Márk. 1,15 És mondván: Betölt, beteljesedett, mert letelt a kijelölt idő, és elközelített, és már közel van az Istennek országa, Isten királysága, Isten királyi uralma; térjetek meg, térjetek más felismerésre, változtassátok meg gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban, az üdvösség jó hírében, az örömhírben*

*Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába. És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa” (Mát. 4,12-17)

A Lukács írása szerinti Evangélium kijelentése, a kísértő feletti győzelem jutalmáról: „Jézus pedig megtére a Szellemnek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken. És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől” (Luk. 4,14-15)

És hogy mi az Evangélium, vagyis az örömhír, amiben hinni kell, azt a Pál apostol bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor még erőtlenek, gyengék voltunk a hústest miatt, - ami engedett a kísértésnek - a rendelt, és alkalmatos, meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért, gonoszokért (Róm. 5,6)

Tehát az Evangéliumban való hit: „… az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit(Csel. 20,21).

Márk. 1,16 Mikor pedig Galilea tengere mellett, vagyis a Galileai-tó partján járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe körhálót vetének, vagyis kerítőhálót dobtak; mert halászok valának.

Márk. 1,17 És monda nékik, és így szólította meg őket Jézus: gyertek, kövessetek engem, és én azt művelem, azt cselekszem, hogy embereket halásszatok, mert én emberhalászokká teszlek benneteket.

Márk. 1,18 És azonnal, rögtön, tüstént elhagyván az ő kerítőhálóikat, követék őt, csatlakoztak hozzá.

Márk. 1,19 És onnan egy kevéssé elébb menve, és továbbhaladva, látá megpillantotta Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint a halászhajóban azok is a kerítőhálókat kötözgetik, és igazgatták, javították, rendezgették, foltozgatták, és szedték rendbe vala.

Márk. 1,20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal, vagyis a halászlegényekkel, és béresekkel a halászhajóban hagyva, utána menének, a nyomába szegődtek, és követék őt*

*A János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok először hallottak Jézusról:Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42).

A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a tanítványok elhívásáról: „És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala; És láta két hajót állani a vízen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat. És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot. Mikor pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítik be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Intének azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének. Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, akik Ővele valának, a halfogás miatt, amelyet fogtak; Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva emberhalász leszel. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenüket és követék őt” (Luk. 5,1-11)

Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől (jelentése: vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (jelentése: a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10).

Márk. 1,21 És bemenének [betértek] Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.

Márk. 1,22 És elálmélkodának, és felzaklatta a zsinagógában lévőket, mert megdöbbentek, az ő tanításán, az Ő tudományán; mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, mint aki Istentől fennhatóságot kapott, és nem úgy, mint az írástudók.

Márk. 1,23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, egy tisztátalan szellemben levő ember, és felkiálta, felsikoltott.

Márk. 1,24 És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, mi bajod velünk, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? El innen! Názáreti Jézus. Azért jöttél-é, hogy elveszíts, hogy elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél minket? A vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

Márk. 1,25 És megdorgálá, megfenyegeté őt, és ráparancsolt, keményen rászólt Jézus, mondván: Némulj meg, és hallgass; fogd be, és kötessék be a szád; szájkosarat rád, és menj, takarodj ki belőle.

Márk. 1,26 És a tisztátalan szellem megszaggatá őt, és erre megrázta, és össze-vissza rángatta az embert, és fennszóval hangosan kiáltva, rikoltva, sikítva, ordítva kiméne belőle*

*Kiált [(kradzó): rikolt, sikít, felkiált, ordít. (A szó nem mindig értelmes megnyilatkozást jelent].

Márk. 1,27 És mindnyájan elálmélkodának, megdöbbentek, elcsodálkoztak, elképedtek megrémültek és egymástól vitatkozva kérdezgeték mondván: Mi ez? És ki ez? Micsoda új tudomány ez? A tanítása egészen új. Hatalommal parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és akkora a hatalma, ereje, képessége, hogy engedelmeskednek néki?

Márk. 1,28 És azonnal elméne vagyis elterjedt az ő híre Galilea egész környékére, Galilea egész vidékén*

*Lukács így írja le a történteket: „Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton; ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi, azaz démoni szellemtől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: „Ah, mi közünk hozzád Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje!” Jézus azonban ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög odavetette őt közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. Ekkor rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan szellemeknek, és azok kimennek!” És elterjedt a híre mindenütt a környéken” (Lk. 4,31-37)

A démonok hite halott hit, mert nem cselekszik Isten akaratát, és nem hisznek Jézusban, a Megváltóban, abban aki öröktől fogva, és mindörökké Isten, ezért rettegnek: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök, azaz a démonok is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20).

Márk. 1,29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.

Márk. 1,30 A Simon napa, vagyis anyósa pedig hideglelésben betegen; lázasan fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle, szólnak az érdekében*

*Hideglelésben (püreszszó): tűzben van (ég).

Márk. 1,31 És ő odamenvén, kézen fogva fölemelé, felsegítette, és talpra állította azt, annak kezét fogván. és erre mindjárt elhagyá, vagyis elengedte azt a hideglelés, a láz, és azonnal, felszolgál vala nékik*

*Lukács is ír a történetről: A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak. Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik” (Lk. 4,38-39)

Máté bizonyságtátele pedig így hangzik: „Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Jézus megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és szolgált neki” (Mt. 8,14-15).


Márk. 1,32 Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket* gonoszul szenvedőket, a súlyosan beteg, és fájdalmas rosszullévőket, és az ördöngösöket,és a gonosz szellemtől megszállottakat, vagyis a démonizáltakat,

*Beteg: (kakósz): gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan, beteg, fájdalmas rosszul lévő.

Márk. 1,33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé, és ott tolongott ajtó előtt.

Márk. 1,34 És meggyógyíta sokakat, akik különféle gyötrő, kínos betegségekben* rosszullétben, krónikus jellegű fizikai rendellenességekben, bajokban, fogyatékosságban sínylődnek, és gyötrődnek, és gonoszul szenvednek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, azaz démont kiűze, kihajíta, kidoba, és nem hagyja, nem engedi vala szólni, és szóhoz jutni az ördögöket, a gonosz szellemeket, azaz démonokat, mivelhogy Őt felismerék**

*Beteg: (noszosz): egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek.

**Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig démonok is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)

 A Máté írása szerinti Evangélium kijelenti, hogy ekkor egy Ézsaiás által mondott prófécia teljesedett be: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, vagyis démonizáltat, és egy szóval, egy igével kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta, Ő távolította, és vitte el a mi betegségünket. Betegségeinket Ő vette le rólunk” (Mát. 8,16-17)

  Ézsaiás próféciája így hangzik: „… a mi betegségeinket Ő viselte, a mi fájdalmainkat eltávolította. Mi meg azt gondoltuk, és azt hittük, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta, hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és kínoztatik. Pedig a mi vétkeink, a mi botlásaink, eleséseink miatt kapott sebeket, bűneink azaz céltévesztésünk miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa. 53,4-5).

Márk. 1,35 Kora reggel pedig, még szürkületkor fölkelvén, kiméne, és eltávozott a városból, és elméne egy puszta, egy elhagyatott, lakatlan, magányos helyre és ott imádkozék.

Márk. 1,36 Simon pedig és a vele lévők utána sietnek, hogy megkeressék.

Márk. 1,37 És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres.

Márk. 1,38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, és hirdessem az igét a királyságról, mert azért jöttem.

Márk. 1,39 És prédikál vala, és hirdeti az igét azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket, vagyis démonokat űz, hajít és dob ki vala*

*Nemcsak a tanítványok, hanem keresték Őt azok is, akik követték:A nap fölkeltekor pedig kimenvén, egy  puszta, elhagyatott, lakatlan, magányos helyre méne. De a sokaság felkeresé őt, és hozzámenének, és tartóztaták őt, hogy ne menjen el tőlük. Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Isten országának evangéliumát; mert azért küldettem. És prédikál vala Galilea zsinagógáiban” (Luk. 4,42-44)

Ő pedig: „… bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, és erőtlenséget, enerváltságot a nép körében” (Mát. 4,23).

 Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38).

Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját. Megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3).

Márk. 1,40 És jöve hozzá egy bélpoklos, vagyis egy leprás, kérvén Őt, és könyörögve és térdre borulván előtte, mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz, mert képes volnál, hiszen van rá hatalmad, hogy megtisztíts engem.

Márk. 1,41 Jézus pedig könyörületességre indulván, szánalomra gerjedt, és megesett rajta a szíve, és kezét kinyújtva megérinté őt, és közben monda néki: Akarom, tisztulj meg.

Márk. 1,42 És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle eltűnt róla a poklosság, vagyis elhagyta őt a lepra, és megtisztula.

Márk. 1,43 És erősen megfenyegetvén szigorúan, erélyesen ráparancsolt, és keményen rászólt, azonnal elküldvén őt,

Márk. 1,44 És monda néki: Meglásd, és vigyázz, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel, és ajánld fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nékik, hogy bizonyíték legyen számukra*

*Lukács is bizonyságot tesz a történtektől:Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Erre Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal letisztult róla (és eltávozék tőle) a lepra. Ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik.” De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Luk. 5,12-16)  

Az áldozati törvény pedig így szólt. Vigyen egy bárányt, vagy ha erre nincs módja, akkor két gerlicét, vagy galambfiat: „És készítse el az egyiket a gerlicék közül, vagy galambfiak közül, amelyik az ő módjától telik. Azt, ami kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek az Úr előtt.  Ez a törvénye annak, akin poklos fakadék, vagyis lepra van, de akinek nincs módja az ő megtisztulásánál” (3Móz 14,30-33)


Márk. 1,45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és mindenfelé hirdetni nagy hangon, és terjeszteni a dolgot, az esetet, a történteket. Annyira ismertté tette, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem inkább künn távoli puszta helyeken, lakatlan, magányos, csendesebb helyeken tartózkodott vala, és az emberek oda is mennek, és tódulnak vala hozzá mindenfelől.



Ma még:

„Nem teljes az ismeretünk és a prófétálásunk sem… Most csak úgy látjuk Istent, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. Később pedig szemtől szemben és világosan fogjuk látni. Nem teljes az ismeretünk, de akkor majd meg fogunk érteni mindent, ahogyan maga Isten teljesen megért minket” 
(1Kor 13:9,12; CEV fordítás)





NE FÉLJ!

Amikor hirtelen ezernyi gond, és baj támad meg:

 „Így szól az Úr neked: Ne félj, és ne rettegj e nagy sokaság miatt; Bízz az Úrban, mert nem te harcolsz velük, hanem az Isten” 
(2 Krón. 20,15)






A hit harca.


Úr Jézus!

Hozom eléd gyermekeimet! Értük imádkozom. Nem a világért imádkozom, hanem azokért, akiket adtál nekem, mert ők a tieid. 
(Ján. 19,7; NIV fordítás)



Imádság:

Úr Jézus! Rád nézek hittel, reménnyel, akkor is, ha nehéz, embert próbáló helyzetbe kerülök. Bízom Benned, mert tudom, hogy áldássá formálod ezeket is!  Ámen



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Jézus azt mondta: „Vesztek erőt, miután eljön rátok a Szent Szellem, és tanúim lesztek...egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).

Az egyház túlságosan gyakran bízott inkább a tudományosságban, a képzettségben, a logikai érvelésben és a filozófiában. Pedig Pál apostol azt mondta, hogy Isten a világ bolondjait választotta ki. Ha intellektuális módszerekkel kellene megevangélizálnunk a világot, soha nem lennénk rá képesek. Ez már sokszor bebizonyosodott a századok során. Egyedül az evangélium üzenetének erővel való hirdetése vezet eredményre. Legyetek áldottak ma is!

REINHARD BONNKE



László Boda



Anna Győző
Az Ige hallgatásáról