2017. január 7.

Római levél 2. fejezet: A HIT törvénye (revideált)

Róm 2,1 Ezért nincs hát számodra mentség, menthetetlen vagy, bárki vagy is te ember, aki ítélkezel. Mert amikor és amiben mást elítélsz, vagy más felett ítélkezel magadat marasztalod el, mert magadra mondasz ítéletet, hiszen ugyanazt vagy hasonlót teszel te is, ítélkező, miközben ítélkezel*

*Az Úr Jézus figyelmeztetése: „Ne ítéljetek, és nehogy ítélkezzetek, hogy ne ítéltessetek, és hogy fölöttetek se ítélkezzenek, és nehogy elítéljenek titeket is. Mert amilyen ítélettel ítéltek, és ítélkeztek, amilyen elmarasztaló ítéletet, és véleményt alkottok a felebarátaink magatartásáról. És amilyen kedvezőtlen mellékértelemmel elítélitek, és bírálgatjátok, és rosszalljátok őket, olyannal ítéltettek, és olyannal fognak titeket is megítélni, és olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek másoknak olyannal mérnek majd vissza néktek is. Előbb önmagadat ítéld meg: Miért nézed, miért nézegeted, és miért látod meg pedig a szálkát vagy a forgácsot, a szilánkot, amely a te atyádfia, a te testvéred szemében van, a gerendát, a hosszú, nehéz fadarabot pedig, amely a te saját szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon, és hogyan mondhatod a te atyádfiának, a te testvérednek, vagy embertársadnak: Hadd, vessem ki, hadd távolítsam el, és dobjam ki a szálkát a forgácsot, vagy a szilánkot a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda, vagyis hosszú, nehéz fadarab van? Képmutató, te színészkedő, kétszínű, vesd és dobd ki előbb a gerendát, azt a hosszú, nehéz fadarabot a te saját szemedből, és akkor gondolj arra, mert azután fogsz elég élesen, és tisztán látni ahhoz, hogy kivessed, és kidobjad a szálkát, a forgácsot, vagy a szilánkot a te atyádfiának, a te testvérednek szeméből!” (Mát. 7,1-5).

És így folytatja az apostol: Ne szóljátok meg egymást, testvéreim. Aki testvérét megszólja, vagy ítélkezik felette, az a törvény ellen szól, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélő bírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” (Jak. 4,11-12)

„Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod, elítéled, vagy megbírálod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik, mert saját Ura állítja talpra, vagy ítéli el. De meg fog állani a talpán, mert az Úr által képes, hogy megálljon, mert hatalmas ereje van az Úrnak arra, hogy megerősítse, és felállítsa(Róm. 14,4).

 Az ítélet Istené: „Te pedig miért kárhoztatod, vagyis miért ítéled el a te atyádfiát, a testvéredet? avagy te is miért veted meg és nézed le, és állítod semminek a te atyádfiát, a te testvéredet vagy embertársadat? Hiszen mindnyájan oda állunk, és oda jutunk majd a Krisztus ítélőszéke, vagyis díjkiosztó emelvénye, az Ő trónja elé” (Róm. 14,10)

„… hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben (szóma) = a saját személyében cselekedett: akár jót, akár gonoszat” (2Kor. 5,10)

„Azért a megfelelő idő előtt semmit se ítéljetek el, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világosságra hozza, megvilágítja, és fénybe borítja a sötétségnek titkait, a sötétségnek rejtekeit, rejtelmeit, titkos dolgait. Másrészt megjelenti, földeríti és nyilvánvalóvá, láthatókká teszi, kinyilatkoztatja, és nyilvánosságra hozza a szíveknek, a bensőknek tanácsait, vagyis szándékait, akaratát. És akkor mindenkinek az Istentől lészen a dicsérete, és majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől(1 Kor. 4,5)

Lukács is idézi az Úr Jézus kijelentését: „Ne ítéljetek el másokat és akkor titeket sem ítélnek el; Senkit se vádoljatok, és akkor titeket sem vádolnak majd; megbocsássatok másoknak, néktek is megbocsáttatik [(szó szerinti fordításban: Bocsássátok szabadon az adóst, és ti is szabadon bocsáttattok]” (Luk. 6,37-38)

Róm. 2,2 Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság, a valóság, vagyis Isten Igéje szerint van azokon, akik ilyeneket, és efféle dolgokat cselekszenek.

Róm 2,3 Azt hiszed, és azt gondolod, arra számítasz talán, te ember, hogy kibújhatsz, és elkerülheted, megmenekülsz Isten ítélete, vagyis elhatározása, döntése alól, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, akik folyamatosan ilyeneket művelnek, amikor magad is ugyanazt műveled, és teszed?

Róm. 2,4 Avagy megveted, és semmibe veszed, lenézed, vagy félreérted, mert helytelenül gondolkozol az ő végtelen gazdagon ömlő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének, magatürtőztetésének, és türelmes hosszúvárakozásának gazdagságát. Nem tudván, és nem jut eszedbe, nem fogod fel, mert nem érted meg hogy az Istennek jósága, és irgalma téged megtérésre, vagyis gondolkozásmódod megváltoztatására, új felismerésre térésre, és Isten felé való visszafordulásra indít, és ösztönöz, próbál vezetni*

*Isten hosszútűrésének oka az, hogy Ő a SZERETET: Ezért: „… hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre vagyis: gondolkozásmódjának megváltoztatására, új felismerésre térjen, és Isten felé való visszafordulásra jusson. És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek, a néki adott bölcsesség szerint” (2 Pét. 3,9.15)

 Mert Isten az: „Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság (alétheia): azaz a valóság, vagyis Krisztus megismerésére” (1Tim. 2,4)

Mert azt mondja az Úr: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen, és visszaforduljon útjáról, és éljen” (Ez. 18,23)

Róm. 2,5 De te a te keménységed, konokságod, kőszívűséged, érzéketlenséged; megátalkodottságod; gondolkozásmód megváltoztatást nem akarásod, és meg nem tért, megátalkodott, és új látásra térni nem akaró szíved, vagyis bensőd szerint gyűjtesz és halmozol magadnak haragot* a haragnak és az Isten igaz ítélete, azaz igazságos döntése kijelentésének, megnyilvánulásának, lelepleződésének napjára.

*Harag: (orgé): felháborodás, harag, elkeseredés. Isten haragja nem érzelmi, hanem a bűn ellen irányuló ítéletes, így aktív, cselekvésben megnyilvánuló magatartás, amely megnyilvánul a jelenben is a bűn ellen.
Róm. 2,6 Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint*

*És hogy milyen cselekedetek alapján fizet az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te életedet, ő tudja? És kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet” (Péld. 24,11).

Elihu így szól Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12).

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8)

„Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „… atyámfiai, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek, meghaltok; de ha a hústest cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)

A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 33,6-9)

Róm. 2,7 Azoknak, akik állhatatosan, és kitartóan jót cselekedve, jótettekkel, jó munkával törekszenek és igyekeznek dicsőségre, megbecsülésre, tiszteletre, tisztességre és halhatatlanságra, romolhatatlanságra, és múlhatatlanságra, örök életet ad, vagyis természetfeletti életet, az életnek egy más létezési formáját adja,

Róm 2,8 De fizet majd haraggal és megtorlással, búsulással; bosszankodással annak, aki haszonleső, viszálykodó, perlekedő, önérdek keresője, hajszolója s nem hajlik, és nem hisz szándékosan és önfejűen az igazságra, vagyis nem engedelmeskedik a valóságnak, az Igének, Krisztusnak. Hanem a gonoszsággal, a hazugsággal, istentelenséggel, Igével ellentétesen tart, mert engedi magát meggyőzni, és az Igével ellentétesen hisz*

*Ők azok: „Akikben, vagyis az ilyen hitetleneknek e világ, azaz e világkorszak: aion istene megvakította a hitetlenek elméit, gondolkozását, értelmüket hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának, örömüzenetének világosságát, aki az Isten képe, és képmása. »Más fordítás: hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel nekik«” (2 Kor. 4,4).

De: „Mi az Istenből valók vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istenből, az nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak, azaz a valóságnak Szellemét és a tévelygésnek, a csalásnak, félrevezetésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).

Ők azok: „Kik értelmükben meghomályosodtak, és az ő elméjükre sötétség borult, elidegenültek az isteni, vagyis az Istennek tetsző élettől a tudatlanság miatt, mert megmaradtak tévelygésükben, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük, és megkeményedett a szívük(Eféz. 4,18).

És ennek következménye, hogy amikor eljön az Úr Jézus:Tűznek lángjában, lángoló tűzben, Ki bosszút áll azokon, és megérdemelt módon visszaadja, és igazságot szolgáltat, és akkor fogja, megbünteti lobogó tűzzel azokat, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának, jó hírének, örömhírének, győzelmi hírének, a győztes hadvezér érkezésének hírének. »Más fordítás: akik nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól«. Akik megfizetik az árát, mert kiteszik magukat az ellenségnek / a sátánnak, és meg fognak lakolni örök veszedelemmel, vagyis pusztulással, végveszéllyel, romlással, örök halállal az Úr ábrázatától, az Úr jelenlététől, és az ő hatalmának dicsőségétől, fényességétől, és ragyogásától, az Ő vitézségétől, harcias, kiemelkedő, férfias erejétől, küzdőképességétől. Ezek majd világkorszakra, vagyis létkorszakra szólóan távol maradnak az Úrtól és dicsőséges, és fönséges hatalmától. Amellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani. Amikorcsak, és valahányszor eljő, és megérkezik, megjelenik majd, hogy megdicsőíttessék az Ő szenteiben.

[Más fordítás: azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsőségét megmutassa szentjeiben], és csodáltassék, vagyis csodálat tárgya legyen, és csodálatos hatalmát megmutassa bennetek, hívőkben, azaz mindazokban, akik hisznek, - mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok - ama napon

[Más fordítás: Mindez akkor történik meg, amikor az Úr eljön. Akkor mindenki dicsőíteni fogja őt, mert meg fogják látni dicsőségét azokban, akik teljesen az Övéi. Igen, mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik benne hisznek. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról mondtunk” (2 Thess. 1,8-10).

Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról, hogy megöli az Úr az óembert, hogy feltámadjon az újember:: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei, és az Ő harci kocsijai gyorsak, hogy megfizesse, rájuk zúdítsa búsulásában az Ő lángol) haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal, és fenyítését lángoló tűzben. Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden hústestet, kardja mindenkit elér, és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16)

És az Úr kardjáról így hangzik a bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde logosza=Igéje élő és ható, élő energia, és élesebb minden kétélű fegyvernél, minden kardnál, és elhat a szívnek és áthatol az elmének és szellemnek, az ízeknek, az ízületeknek, és a velőknek megoszlásáig szétválásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait, és szándékait. És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna, amely rejtve volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek, vagyis fedetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. Neki kell majd számot adnunk(Zsid. 4,12-13)

És ennek a „fegyvernek” az erejéről prófétál Dávid: „Az Úr szava, hangja tűzlángokat szór. Az ÚR hangjára lángok törnek elő. Az Úr szava, hangja megrengeti, és megremegteti a pusztát, megrengeti, megremegteti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava megriasztja, és megborjaztatja a nőstény szarvasokat. lehántja, és letarolja az erdőket, és az ő hajlékában mindene azt mondja: dicső, és az Ő templomában mindenki őt dicsőíti!” (Zsolt. 29,7-9)

Ézsaiás bizonyságtétele a prófétai szóról, amely szintén Isten kardja: „Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek, és nemzetek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről. Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem” (Ésa. 49,1-2)

És Ő „Igazságban ítéli a gyöngéket és igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett. Méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában; megveri a földet szájának vesszejével, logoszával = Igéjével, és ajkai lehével, vagyis Szellemével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője csípőjének öve pedig a hűség” (Ésa. 11,4-5)

Már Bemerítő János így hirdeti az Úr Jézus Krisztust: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre, hogy más felismerésre térjetek, a gondolkozásmód megváltoztatás végett, de aki utánam jő, aki a nyomomba lép, erősebb, és hatalmasabb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó, vagy alkalmas és megfelelő; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11)

És Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy ez mit jelent:  „Avagy nem tudjátok-é, hát nem értitek, hogy mi akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk, azaz szellemben hasonlóvá váltunk azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és életre kelt Krisztus a halálból, a halottak közül az Atyának dicsősége, fényessége, ragyogása által, azonképpen mi is új életben, és új állapotban járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint Ővele eggyé lettünk egybenőttünk, egyesültünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk, vagyis feltámadásával is összenőttekké leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, azaz oszlopra feszíttetett, hogy megerőtlenüljön, és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek teste, a céltévesztett én, hogy megsemmisüljön, elpusztuljon, tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló céltévesztett egó, az én. hogy ezután ne szolgáljunk, és ne legyünk rabszolgája a bűnnek, azaz a céltévesztésnek. Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn alól, megigazult, igazságossá lett. Felmentést nyert a bűntől, azaz a cél ELVÉTÉSÉTŐL. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy együtt élünk továbbra is Ővele” (Róm. 6,3-8).

Mert: „Mi nem a világ, nem a világrendszer, a kozmosz szellemét kaptuk, hanem az Istenből való Szellemet, hogy megismerjük, és megtudjuk azokat, és tudatában legyünk annak, amit az Isten a kegyelemben, vagyis amit Isten kegyelme ajándékozott nekünk” (1Kor 2,12)

Róm 2,9 Mindenkit, vagyis minden embert, aki gonoszat, vagyis rosszat haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szorongatás, szükséghelyzet elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, vagyis görögöt, hellént.

Róm 2,10 Ámde dicsőség, tisztelet, megbecsülés, méltóság, rang, tisztesség és békesség vár, vagyis épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás jut majd osztályrészül mindenkinek, aki jót tesz, és aki a jót folyamatosan munkálja. Elsősorban a zsidóra, azután a pogányra, vagyis görögre.

Róm. 2,11  Mert ugyanis Isten nem személyválogató, nem részlehajló, Nála nincs kedvezés, vagy protekció*

*Már Mózesen keresztül kijelentésre kerül, hogy Isten – aki mindenek Ura – egyformán szeret minden embert: „Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, erős, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad” (5 Móz. 10,17).

És folytatódik a kijelentés: „Azért az Úr félelme, azaz tisztelete legyen rajtatok, vigyázzatok arra, amit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, és nem is tűri a hamisságot, és nála nincs személyválogatás, sem ajándékvétel, és nem lehet megvesztegetni (2 Krón. 19,7)

Amikor Kornéliusra és háznépére is kitöltetett a Szent Szellem, akkor értette meg Péter apostol, hogy mit jelent az, hogy Isten nem „személyválogató”: „Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, és most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten (Csel. 10,34).

 Róm. 2,12 Akik ugyanis törvény ismerete nélkül, és akiket a törvény nem kötelezett vétkeztek, vagyis tévesztették el a célpontot, a törvény nélkül vesznek, és pusztulnak el. És akik a törvény ismeretében, a törvénynek alávetve vétkeztek, vagyis tévesztették el a célpontot, azok a törvény alapján, és a törvény által, és a törvényen keresztül kapják, és nyerik meg majd az ítéletet, vagyis a törvény alapján kerülnek szétválasztásra, és lesznek megkülönböztetve]*

*Mert „… akik a törvény cselekedeteiből vannak, akik a törvény szerint élnek, és akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok alatt vannak, mert azokat átok sújtja; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, és aki nem tartja meg hűségesen, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje” (Gal. 3,10).

És ez így lett megírva: „Átkozott, aki meg nem tartja e törvénynek igéit, hogy cselekedje azokat, vagyis nem a szerint cselekszik! És mondja az egész nép: Ámen!” (5 Móz. 27,26)

„… Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Átkozott az az ember, és mindenki, aki meg nem hallja e szövetségnek igéit, aki nem hallgat annak a szövetségnek az igéire. Amelyet akkor, vagyis azon a napon parancsoltam a ti atyáitoknak, a ti őseiteknek, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről, a vaskemencéből, a vaskohóból, mondván: Halljátok meg az én szómat, és hallgassatok szavamra, és cselekedjétek, és teljesítsétek mindazokat, amiket én parancsolok néktek, és akkor népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek” (Jer. 11,3-4)

Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem a fenti kijelentést: „Mi azonban tudjuk, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, azokra vonatkozik, akik a törvény hatálya alá vannak vetve, hogy elnémuljon, és bedugassék; betömessék minden száj, és az egész világot, az egész világegyetemet Isten ítélje meg” (Róm. 3,19).

„Mert az Isten mindeneket, vagyis minden embert engedetlenség, hitetlenség, és csökönyös és lázadó, makacsság alá rekesztett. Mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta merülni; összezárta = közös helyzetbe hozta annak érdekében, hogy mindeneken, vagyis mindenkin, mindnyájukon könyörüljön, és irgalmazzon, irgalmasságot gyakoroljon” (Róm. 11,32)

Mert: „… az Írás mindent, és mindenkit bűn, vagyis céltévesztés alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből, a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék a hívőknek, azoknak, akik hisznek(Gal. 3,22)

Ugyanis: „… a törvény vége, bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése Krisztus minden hívőnek igazságára, vagyis megigazulására annak, aki hisz(Róm. 10,4)

A pogányokhoz, vagyis a nemzetekből valókhoz pedig így szól az Úr. „Tisztesség, megbecsülés, tisztelet azért néktek, akik hisztek, azaz tiétek, a hívőké a tisztesség, és számotokra, hívők számára tehát érték. Az engedetleneknek, akik nem hisznek, szándékosan és önfejűen, hitetlenek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, amit a próbán elvetettek, és megtagadtak, elutasítottak, az lett a szegletnek fejévé, az lett a szegletkővé és egyben megütközésnek, botlásnak kövévé s botránkozásnak, és botránynak sziklájává. Akik engedetlenek, akik nem hisznek, hanem szándékosan és önfejűen, hitetlenek lévén beleütköznek, és megütköznek nekicsapódnak, nekirohannak, az igének, amire rendeltettek is.

(Más fordítás: Mivel nem hisznek az igének, elbotlanak, ami már meg is történt velük” (1Pét 2:7-8).

Mert már csak egyetlen törvény van: „… a hit „törvénye…(Róm. 3,27).

És egyetlen parancsolat: „mert aki szereti a felebarátját, az embertársát a különböző; „másféle” más fajtából való vagyis az Ádámi idegent a törvényt, vagyis Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, beteljesítette, véghezvitte, megvalósította tartalmat adott neki (Róm. 13,8).

A testté lett Igéről – az Úr Jézusról – így hangzik a prófécia, és kijelentést nyer, hogy Ő jelenti ki az igazi törvényt: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, és akiben gyönyörködöm. Szellememet adtam ő belé, törvényt beszél, törvényt hirdet a népeknek….és a törvényt igazán jelenti meg. (Ésa. 42,1.3).

Az Úr Jézus kijelentése: „Új parancsolatot, új rendeletet, utasítást adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Ján. 13,34).

Róm. 2,13 Mert nem azok igazak, vagyis nem azok igazulnak meg Isten előtt, és Isten szemében, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, vagyis megigazíttatni, akik a törvényt, azaz Isten útmutatását betöltik, megcselekszik, és megvalósítják*

*Az Úr Jézusról szóló bizonyságtétel: „...Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. ...Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (2Kor. 5,21; Róm. 4.25).

Az apostol levonja a következtetést: „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből, vagyis olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni egy hústest sem igazul meg Őelőtte, vagyis Isten előtt: mert a bűn ismerete, és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).

„hiszen a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké, Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hitből, a hit alapján igazuljunk meg (Gal. 3,24).

És így folytatódik a kijelentés: „Mert a törvény vége bevégzése, végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése Krisztus minden hívőnek igazságára, vagyis megigazulására van annak, aki hisz” (Róm. 10,4)

„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez” (Zsid. 7,19)

„Mert a törvény a valóságban haragot nemz munkál, és eredményez. Ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet, törvényszegés sincsen, tehát nem lehet áthágni sem a törvényt (Róm. 4,15)

„Minthogy a törvényben a jövendő jóknak, az eljövendő javaknak csak árnyéka, és nem maga a dolgok képe van meg, mert nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza. Ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1)

 „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,17).

Róm. 2,14 Mert amikor a pogányok, vagyis a nemzetekből valók akik nem ismerik a törvényt, mert nincsen törvényük természetes eszük, azaz emberi természetük szerint természetüktől vezérelve, és természetszerűleg cselekszik, és megteszik azt, amit a törvény követel, vagyis a törvény dolgait, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki, Akkor ezek a törvény nélküliek, törvény híján önmaguknak szabnak törvényt, és saját maguknak a törvénye.

Róm. 2,15  Mint akik ezzel azt bizonyítják, azt mutatják meg, és igazolják, hogy a törvény lényege és teljesítése be van írva, be van vésve a szívükbe. Erről egyetemben bizonyságot tévén lelkiismeretük, vagyis szellemi együttészlelésük, és egymást kölcsönösen vádló, helytelenítő, és kifogásoló, vagy éppen védő, mentegető, és felmentő gondolataik. És önítéletük, és szívük fontolgatásai együtt tanúskodnak majd,

Róm. 2,16 azon a napon, amelyen megkülönbözteti Isten az emberek rejtett gondolatait, titkait, és titkos dolgait az én evangéliumom, a jó hír, amelyet hirdetek, Krisztus Jézus által.

Róm. 2,17 Ha pedig te zsidónak, vagyis vallásos embernek nevezed magadat, a vallásos ember nevet viseled, aki a törvényre hagyatkozol, és a törvényre támaszkodsz, hamis biztonságot merítve, és megnyugvást találsz, és ha te az Istennel dicsekszel, kérkedsz, és büszkélkedsz.

Róm. 2,18 És ismered az ő akaratát, a törvényben, vagyis az Igében megnyilatkozó isteni akaratot, és meg tudod ítélni, és ki tudod választani; dönteni tudsz mi a helyes, és mik azok, amelyek különböznek attól, mert megtanultad, mert oktatást nyertél, a törvényből, Isten Igéjéből.

Róm. 2,19 És meg vagy győződve arról is, mert elhitetted magaddal, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók, és sötétben élők világossága, és fénye,

Róm. 2,20 A balgatagok, a tudatlanok, buták, ostobák, értetlenek, oktalanok tanítója, nevelője, oktatója, fegyelmezője, a kiskorúak a gyermekek, kisdedek, tapasztalatlanok mestere és tanítója vagy bírván, vagyis mivel birtokodban van a törvényben, vagyis Isten Igéjében az ismeret, és megismerés, és a tudás kiformálódása, és az igazság, vagyis a valóság külső formája, váza, látszata, vagyis a tartalom nélküli formája.

Róm. 2,21 Ha tehát mást tanítasz, és oktatsz, és felvilágosítsz, magadat nem tanítod, nem oktatod? Aki hirdeted, és prédikálod, hogy ne lopj, és magad lopsz?

Róm 2,22 Azt mondod: ne törj házasságot, s magad házasságot törsz? Utálod a bálványokat, és aki kifejezed, hogy irtózol, undorodsz, borzadsz, és iszonyodsz az istenszobroktól, és templomrablást, és templomgyalázást követsz el, vagyis szentségtörő vagy?

Róm. 2,23 Aki a törvénnyel dicsekszel, kérkedsz, és büszkélkedsz a törvény megszegésével, és megrontása által, a törvény áthágásával gyalázod, tiszteletlenséggel illeted becsülésétől megfosztod, mert csúfot űzöl, és megveted az Istent?*

*És így folytatja az Úr:Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla! Szégyent vallottak a bölcsek, megijedtek, zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?!” (Jer. 8,8-9).

Ezért a törvény ismerőinek, akik ismerik a törvényt, de nem cselekszik, ezt mondja Isten:: „… Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd, ellenszenvesnek tartod a figyelmeztetést, a tanítást, és az útmutatást, és hátad mögé veted rendelésimet, és megtagadod, elutasítod igéimet! Ha lopót, vagyis tolvajt látsz, vele cimborálsz, és mellé adod magad, sőt együtt futsz vele, és ha paráznákat, vagyis házasságtörőket, társalkodol velük, és velük tartasz. A szádat gonoszságra tátod, és a szádból gonosz beszéd, becsapás, és félrevezetés jön ki, és a nyelved csalárdságot sző, aminek következménye baj, gyalázat, csapás, és szerencsétlenség (Zsolt. 50,16-19).

Róm. 2,24 Bizony miattatok káromolják, és rossz hírbe hozzák, rosszat mondanak rá, rágalmazzák, becsmérelik az Isten nevét a pogányok, a nemzetek között, úgy amint meg van írva*

*Így van megírva: Ezékielhez szól az Úr, ezt mondva: „Emberfia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés… mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal. Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba… De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk: Az ÚR népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából!” /Isten országából/ (Ez. 36,17-20).  

Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

 Isten akarata, hogy: „…féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lényeddel” (5 Móz. 10,12)

Ezt pedig akkor tudod megtenni, ha Isten igéjére figyelsz, ezért: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utjaidon, és akkor boldogulsz” (Józs. 1,8)

„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és a cselekedeteid mutassák, és legyenek fejdíszként a homlokodon, hogy gondolataid csak az Ige szerintiek legyenek. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!” (5Móz. 6,6-9)

 „Vegyétek azért a ti szívetekre, a ti bensőtökbe e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, hogy látszanak, amit cselekszenek kezeid, és homlokkötőkül legyenek a ti szemeitek között, és szemeid előtt legyenek mindenkor. És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel, és mikor felkelsz. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra, hogy megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, amíg az ég a föld felett lészen” (5 Móz. 11,18-21)

„Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek” (5 Móz. 4,2)

Róm. 2,25 A körülmetélkedés valóban használ, és hasznodra válik, ha megtartod, megteszed, és gyakorlod a törvényt, vagyis az Igét. De ha törvényszegő vagy, ha áthágod, és megrontod az igét, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett*

*Így van megírva: Ezékielhez szól az Úr, ezt mondva: „Emberfia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés… mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal. Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba… De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk: Az ÚR népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából!” /Isten országából/ (Ez. 36,17-20).  

Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

Isten akarata, hogy: „…féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lényeddel” (5 Móz. 10,12)

 Ezt pedig akkor tudod megtenni, ha Isten igéjére figyelsz, ezért: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utjaidon, és akkor boldogulsz” (Józs. 1,8)

 „Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és a cselekedeteid mutassák, és legyenek fejdíszként a homlokodon, hogy gondolataid csak az Ige szerintiek legyenek. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!” (5Móz. 6,6-9)

 „Vegyétek azért a ti szívetekre, a ti bensőtökbe e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, hogy látszanak, amit cselekszenek kezeid, és homlokkötőkül legyenek a ti szemeitek között, és szemeid előtt legyenek mindenkor. És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel, és mikor felkelsz. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra, hogy megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, amely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, amíg az ég a föld felett lészen” (5 Móz. 11,18-21)

„Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek” (5 Móz. 4,2)

Róm. 2,26 Ha pedig a körülmetéletlen pogány, vagyis nemzetek közül való megőrzi, és megtartja a törvény rendelkezéseit, és igazságait, melyet Isten az Igében jelentett ki, nem tekinti-e, nem tulajdonítja-e Isten a körülmetéletlenségét körülmetéltségnek?

Róm. 2,27 Még a származása, vagyis természet szerint körülmetéletlen ember is, aki természeténél fogva betölti, megtartja, és teljesíti a törvényt melyet Isten az Igében jelentett ki, el fog ítélni téged azért, mert az Írás, a törvény betűje és a körülmetélés ellenére törvényszegő, és a törvény áthágója vagy.

Róm. 2,28 Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen, vagyis szemmel láthatóan az, sem nem az a körülmetélés, ami a hústesten külsőképpen van, és hústesten látható:

Róm. 2,29 Hanem az a zsidó, vagyis az számít zsidónak, aki belsőképpen, azaz titkos belsejében az; és a szívnek Szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van, és Istentől jön*

*Pál apostolon keresztül jelenti ki Isten, hogy Őelőtte mi számit körülmetélkedésnek: „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik Szellemben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a hústestben bizakodunk”. „Ahol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus”.„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg az Ő személyében. És ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök hústestét a Krisztus körülmetélésében” (Fil. 3,3; Kol. 3,11; 2,9-11)  

Így teljesedett be Isten ígérete, amely így hangzott: „És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, vagyis teljes éneddel, hogy élj” (5 Móz. 30,6)



Imádság:

Uram! 
Bocsásd meg a kimondott szavaim által magamnak és másnak okozott kárt.
Tiszta szívet teremts bennem, hogy a beszédem is tiszta legyen.
Ámen





Ki Jézus Krisztus?

Ő Isten tökéletes kijelentése.



A hazugság – az igazság.

Ha valaki bármit is nyer hazugság által, az csak rövid ideig tart. 
De amit az igazság útján nyerünk, az végig megmarad.



Ima


Spurgeon: A vigasz.

Minden éjnek megvan a maga csillaga, minden bánatnak megvan a maga vigasza.



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól



BIBLIA



A közbenjáró

„Csak egyetlen Isten van, és egyetlen híd Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus” 
(1 Tim. 2,5)



2017. január 4.

Dicsőség Neked

Római levél 1. fejezet: Mi az Evangélium (revidiált)

Róm 1,1 Pál, Jézus Krisztusnak, a Felkentnek szolgája, rabszolgája, aki Urának, Jézus Krisztusnak tulajdona. Elhívott, és meghívott apostol, az Úr Jézus által kinevezett követ, elválasztva, és külön választva a világi, tisztátalan, szentségtelen dolgoktól. Isten Evangéliumának: Örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek hirdetésére és prédikálására*

*És azért:Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok, a nemzetek között, munkálkodván az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Szellem által megszentelt.

[Más fordítás: Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16).

Az Úr Jézussal való találkozása pedig így történt: Amikor Damaszkuszba tartott, hogy ott is üldözze a Krisztus népét, itt találkozott a feltámadott Úrral. „És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel mennyei fény sugárzá őt körül, és villant fel körülötte a mennyből. És ő leesvén a földre, halla szózatot, és egy hang így szólt hozzá, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz, és miért üldözöl engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz, és üldözöl: nehéz néked az ösztöke ellen rugódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned. A vele utazó férfiak pedig némán, és szótlanul álltak, hallva ugyan a szót, vagyis a hangot, de senkit sem látva. Felkele azonban Saulus a földről, de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, sőt egyáltalán nem látott), azért kézen fogva vezeték be őt Damaszkuszba. És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott” (Csel. 9,3-9).

Az Úr pedig egy Anániás nevű tanítványát küldte Saulushoz, így szólva hozzá: „…Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel  fiai előtt. Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szent Szellemmel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és bemerítkezett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,15.17-20)

Róm. 1.2 Melyet eleve, és amit már hajdan megígért az ő prófétái, vagyis az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek által a szentírásokban,

Róm. 1.3 Az ő Fia felől, a mi Urunkról, Jézus Krisztusról, aki Dávid magvából lett, vagyis született hústest szerint,

Róm. 1.4 Aki megbizonyíttatott, és kijelentetett hatalmasan, és hatalmas erővel Isten Fiának a szentség Szelleme szerint, vagyis a Szent Szellem által, a halálból, vagyis a halottak közül való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől,

Róm. 1,5 Aki által vettük, és nyertük, és kaptuk a kegyelmet, vagyis Isten jóindulatát, és kedvezését, és az apostolságot, vagyis az apostoli küldetést, az apostoli megbízást a hitben való engedelmességnek okáért, azaz, hogy a hitnek minden nemzet meghódoljon. Minden pogányok, azaz, hogy minden nép, és nemzet között munkálkodjunk az ő nevéért; és az Ő neve dicsőségére]*

*Az apostol bizonyságtétele elhívásáról, és feladatáról: Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott, vagyis jutott osztályrészül ez a kegyelem, ez az ajándék, hogy a pogányoknak, vagyis a nemzeteknek örömüzenetül hirdessem a Krisztus végére mehetetlen, és felfoghatatlan, kinyomozhatatlan, kifürkészhetetlen, mérhetetlen gazdagságát; Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért, vagyis a nemzetekért. Ha ugyan hallottátok, és ha tényleg megértettétek, és felfogtátok Isten kegyelmének rendjét, és rendelkezését, vagyis Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú gondoskodását irántatok, és kegyelmének arról a sáfárságáról, melyet nékem adott a ti érdeketekben. Vagyis: amelyben a ti javatokra részesültem. Ennek az Evangéliumnak lettem szolgájává az Isten kegyelmének ama ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája, és csodatevő ereje, energiája szerint, azaz amelyet hathatós erejével juttatott nekem. Amelynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága, vagyis az Isten rám vonatkozó terve szerint, amelyet nékem adott tireátok nézve, vagyis az eklézsiáért, melynek én kiszolgálójává lettem, hogy betöltsem, és teljesítsem, érvényre juttassam, és teljesen feltárjam előttetek az Isten [logoszát], azaz Igéjét (Eféz. 3,8.1-2.7;Kol. 1,25).

Azért, hogy megismertettessék, és hogy kijelentse, ismertté tegye, értésére adja, tudomására hozza most a mennybéli fejedelemségekkel, vagyis az égi helyeken lévő kormányzatokkal; fennhatóságokkal, és hatalmasságokkal az egyház, azaz: a kihívott gyülekezet, az eklézsia által az Istennek sokféle, és szerfölött sokrétű bölcsességét (Eféz 3,10)

Róm. 1,6 Kik között, vagyis e nemzetek között vagytok ti is, Jézus Krisztusnak hivatalosai, azaz: elhívottai.

Róm. 1,7 Mindeneknek, és mindenkinek, akik Rómában [jelentése: fenséges hírnévben, erőben] vagytok, Isten szerelmeseinek, vagyis Isten kedvesen, nagyon szeretett, drágáinak, hivatalos szenteknek: akik Istennek szenteltek, és Isten tulajdona vagytok. Akiket ő elhívott és megszentelt, akik ezért Isten szerinti, tökéletesek, hibátlanok, tiszták, Istenhez méltók vagytok. Kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása néktek és békesség, vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség. Boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

Róm. 1,8 Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek, és meggyőződéseteknek az egész látható világon híre van, és hogy a ti hitetekről dicsérettel szólnak, és hirdettetik.

Róm. 1,9 Mert bizonyságom, és tanúm nékem az Isten, kinek szellem szerint, és szellemben szolgálok az ő Fiának evangéliumában, amit hirdetek, hogy imáimban szüntelen, és szakadatlanul, megszakítás, és megállás nélkül emlékezem felőletek, és említést teszek rólatok.

Róm. 1.10 Imádkozásaimban mindenkor, mindig, minden időben és szüntelenül könyörögvén, vajha egyszer végre-valahára már jó szerencsés út adódnék nékem Istennek akaratából, és segítségével hogy hozzátok mehessek, hogy hozzátok eljuthassak]*

*Az apostol így vágyakozik minden gyülekezet után, így írva a Thessalonikabeli gyülekezetnek is: „Mikor éjjel-nappal nagy buzgón, és fáradhatatlanul esedezünk és mindent felülmúló mértékben könyörgünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, hogy végre szemtől-szembe láthassunk benneteket, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait, és helyreigazíthassuk hitetek hiányosságait. Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg, és terelje, és vezesse a mi utunkat ti hozzátok.

[Más fordítás: Azért imádkozunk, hogy Istenünk, mennyei édesapánk, és Urunk, Jézus segítsen meg minket, és végre valóban eljussunk hozzátok]” (1 Thess. 3,10-11)

Róm. 1,11 Mert hiszen kívánlak, és sóvárogva, epedve vágyom titeket látni, hogy valami szellemi ajándékot közölhessek, és megoszthassak veletek, és adjak át nektek a ti megerősítésetekre, megszilárdításotokra, és megalapozásotokra*

*Mert: „Tudom, és meg vagyok róla győződve, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma, vagyis örömüzenete áldásának teljességével megyek, azaz a Krisztus teljes áldását viszem magammal (Róm. 15,29)

Róm. 1,12 Azaz, hogy együtt kölcsönösen felbuzduljunk, és felbátorodjunk, és megvigasztalódjunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által, azaz a kölcsönös hit által, mely tibennetek és énbennem van.

Róm. 1,13 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok atyámfiai, testvérek, hogy én gyakran elvégeztem magamban, és már többször terveztem, és elhatároztam, hogy elmegyek hozzátok, de mindez ideig megakadályoztattam, és gátolva voltam, hogy köztetek is nyerjek valami szellemi gyümölcsöt, hogy köztetek is legyen munkámnak valami gyümölcse, mint a többi pogányok, és az egyéb nemzetek közt is.

Róm. 1,14 Mind a görögöknek, azaz helléneknek, vagyis pogányoknak, mind a barbároknak, a műveletleneknek, mind a bölcseknek, a tudósoknak, mind a tudatlanoknak, a bolondoknak, vagyis Isten nélkül élőknek, az értelmetleneknek, vagyis érzéki, azaz hústestieknek köteles vagyok és tartozom ezzel]*

*És így folytatja az apostol, megvallva, hogy ez nem a saját erejéből történik: „Amire igyekezem is, tusakodván, küzdve, harcolva, igyekszem, és törekszem, és ezért fáradok és küzdök az Ő ereje szerint, és az Ő erejével, mely én bennem hatalmasan, és hatékonyan, és hatalommal munkálkodik, és működik (Kol. 1,29)

Róm. 1,15 Azért ami rajtam áll, és amennyire tőlem függ, kész vagyok, és megvan bennem a buzgó készség, hogy néktek is, akik Rómában [jelentése: fenséges hírnévben, erőben] vagytok, az evangéliumot, az örömüzenetet, a győzelmi hírt hirdetni, és prédikálni.

Róm. 1,16 Mert ugyanis nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, az Úr Jézus kereszthalála általi győzelméről szóló jó hírt; a győzelmi hírt, mert Istennek hatalma, és Istennek képessége, szabadító, üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek üdvösségére*aki hisz. Zsidónak, azaz júdeaiaknak kezdetben, vagyis először s azután görögnek, azaz: hellénnek, vagyis pogánynak.

*Üdvösség: (szótéria): amely magába foglalja a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás;

Róm. 1,17 Mert az Istennek igazsága, vagyis: az Isten által ajándékozott megigazulás jelentetik ki, és nyilvánul meg abban, és igazságosságáról hull le az örömüzenetben a lepel, mégpedig hitből hitbe, vagyis a hívő a hittel nyer el; s ezt az igazságosságot a hit a hitnek adja tudtul, miképpen meg van írva: Az igaz, vagyis a megigazult vagy megigazított ember pedig hitből él. Ez olyan hit, amely Istennek emberi ésszel fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni]*

*Már a prófétán keresztül kijelenti a Szent Szellem, hogy: „Ímé, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke, nem őszinte lelkű. De az igaz pedig az ő hite által él” (Hab. 2,4).

És megismétli az apostolon keresztül: „Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem” (Zsid. 10,38)

Róm. 1,18 Mert nyilván van, és kijelentetik, megnyilvánul, és lelepleződik az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége istentelensége, azaz Isten nélkülisége, gonoszsága és hamissága, igazságtalansága, vagyis igenélkülisége ellen. Kik az isteni igazságot, a valóságot, vagyis Isten Igéjét hamissággal, igazságtalansággal, gonoszsággal, az IGE hiányával feltartóztatják, és elnyomják, lefogva tartják, elfojtják, nem engedik érvényesülni, sőt gátolják, és akadályozzák*

* „Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban, vagyis hazugságban, valótlanságban, kitalálásban gyönyörködnél. Mert Te nem leled örömöd a csalásban, becsapásban, sikertelenségben, boldogtalanságban, és szerencsétlenségben. Nem lakhatik, és nem talál otthonra tenálad gonosz. Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, a dicsekvők. Gyűlölsz Te minden bűnt cselekedőt, vagyis nem szereted a hiábavalóságot, bálványt imádót (Zsolt. 5,5-6)

Róm. 1,19 Mert ami az Isten felől tudható, megismerhető, megérthető, és nyilvánvaló, nyilván van ő bennük, és világosan ismerik, mert az Isten megjelentette, és nyilvánvalóvá, és láthatóvá tette, sőt kijelentette nékik*

*Mert: „nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet” (Csel. 14,17)

Azért: „hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk…” (Csel. 17,27-28)

Hiszen: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk” (Zsolt. 19,2-5)

„Kérdezd csak meg az állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket?” (Jób. 12,7-9)

Róm. 1,20 Mert ami Istenben láthatatlan tudniillik az ő örökké való hatalma, és az Ő ereje, ami képessé tesz bármi megtételére, és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból, az Ő műveiből, és munkái értelmes vizsgálata révén megértetvén megláttatik. És világosan látszanak, mivel a teremtett dolgokból érzékelhetők, úgy, hogy ők menthetetlenek. És ezért nincs hát mentségük.

Róm. 1,21 Mert bár az Istent megismerték,  és az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak, hanem az ő okoskodásaikban  hiábavalókká  lettek, és belevesztek gondolataikba, és üressé váltak, holtpontra jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz bálványimádókká váltak, és az ő balgatag érteni nem akaró, és oktalan szívük, vagyis az ő bensőjük megsötétedett, és egészen sötétségbe borult, és megvakult*

*Mert ezek azok:Kik értelmükben, és gondolkozásmódjukban meghomályosodtak, akiknek sötétség borult az értelmükre, elidegenültek az isteni élettől, Istentől, aki az élet forrása elszakadtak, mert megmaradtak tévelygésükben, vagyis elszakadtak Isten életétől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük az ő bensőjük keménysége, elkérgesedése, érzéketlensége, vaksága miatt van bennük (Eféz. 4,18).

Róm. 1,22 Magukat bölcseknek vallván, és bölcseknek tartván kérkedtek, és közben balgatagokká, és oktalanná, bolonddá, és esztelenné lettek*

*Az Úr pedig azt kérdezi:Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét? (1 Kor. 1,20)

„Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.” (Péld. 21,30)

Mert csak: „Őnála van a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem” (Jób. 12,13)

Róm. 1,23 És az örökkévaló, a halhatatlan Istennek dicsőségét, fölségét felcserélték, és behelyettesítették, és meghamisították a mulandó pusztulásra ítélt, és halandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával, vagyis kifaragott ábrázatával, képével*

*Azt kérdezi az Úr: „Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását? A mesterember bálványszobrot önt, az ötvös bevonja arannyal, és ezüstláncot forraszt hozzá. Aki szegény ilyen áldozathozatalra, nem korhadó fát választ, ügyes mesterembert keres, hogy olyan bálványszobrot készítsen, mely nem inog. Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek régtől fogva, nem magyarázták meg a föld alapozását?” (Ésa. 40,18-21)

Az apostol is így szól a pogányokhoz: „Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség” (Csel. 17,29)

És az Úr így figyelmezteti az Övéit: „Őrizzétek meg azért jól a ti lelketeket, vagyis magatokat, mert semmi alakot nem láttatok akkor, amikor a tűznek közepéből szólott hozzátok az Úr a Hóreben. a pusztaságban, sivatagban: vagyis e világban. Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy asszony képére. Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; Képére valamely földön csúszó-mászó állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt. (5 Móz. 4,15-19)

„Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok… Mert a népek bálványai csupa hiábavalóság, hiszen az erdő fájából vágják azt; ács-mester kezei készítik bárddal. Ezüsttel és arannyal megékesíti azt, szegekkel és pörölyökkel megerősítik, hogy le ne essék. Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek! Mind egyig balgatagok és bolondok; hiábavalóságokra tanít; fa az. Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetük kék és piros bíbor; mesterek munkája valahány” (Jer. 10,2-6.8-9)

Róm 1,24 Ezért Isten szívük, vagyis az ő bensőjük vágya, és kívánsága, szenvedélye szerint kiszolgáltatta, és átadta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg, és hadd szeplősítsék, és becstelenítsék meg, hadd tegyék gyalázatossá saját testüket (szómájukat): vagyis saját személyüket, teljes lényüket*

*Vagyis Isten hagyta, hogy a maguk választotta úton járjanak: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni” (Csel. 14,16).  

És bár: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg, vagyis változtassa meg a gondolkozás módját, és forduljon Isten felé” (Csel. 17,30).

Az apostol így figyelmezteti a szenteket: „Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában. Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük. Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére” (Eféz. 4,17-19).

A megtérés előtti időről így szól Isten Igéje: „Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok, „közel” kerültetek a Krisztus vére által” (Ef. 2,12-13).

Azért: „Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét, Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent” (1 Thess. 4,4-5).

Róm 1,25 Isten igazságát, vagyis a valóságot, Isten Igéjét hamissággal, hazugsággal, valótlansággal, kitalálással cserélték fel, és változtatták át, s inkább a teremtmények, és a teremtett dolgok előtt hódoltak, azokat tisztelték, imádták és szolgálták mint a Teremtő előtt, aki mindörökké, az örökkévalóságon át áldott, és imádni való. Ámen*

*Ezért aztán: „Az Isten pedig elfordult tőlük, és adta, és kiszolgáltatta őket, hogy szolgáljanak az ég seregének, és hogy imádják az ég csillagseregét (Csel. 7,42).

Róm 1,26 Ezért szolgáltatta ki, és hagyta, és engedte át őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek, a megvetendő, szégyenteljes, gyalázatos és tisztátalan indulatoknak. Asszonyaik a természetes szokást, a természetes érintkezést, a természetnek megfelelő, veleszületett kapcsolatot; a nemi érintkezést természetellenessel váltották fel*

*De: „… amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen” (Ef. 5,12)

„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ne vegyetek tehát részt ezekben” (Eféz. 5,6-7)

Róm 1,27 A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes, ösztönös életet, vagyis a természetnek megfelelő közösülést; érintkezést, és bujaságukban egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot, és fertelmeskedett, és fajtalankodtak. De meg is kapták tévelygésük megszolgált, és méltó, és megérdemelt bérét, jutalmát, díját, elvévén önmagukban*

*Már Mózesen keresztül figyelmezteti az Úr az Ő népét, hogy: „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az (3 Móz. 18,22).

És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal szoktak hálni: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk (3 Móz. 20,13)

Róm 1,28  Miképpen nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, és ismeretükben megtartsák, az Isten is romlott eszükre, romlott értelmükre, és méltatlan elvetemült gondolkozásra hagyta, és szolgáltatta ki hát őket. hogy alávaló és illetlen tetteket vigyenek végbe.

[Más fordítás: És ahogy ők nem tartották érdemesnek megőrizni Istent az ismeretükben, úgy Isten pedig kiszolgáltatta őket olyan gondolkodásmódnak, amelyet nem érdemes megőrizni]*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Mert megkövéredett, és megkeményedett; megkérgesedett; elhízott, érzéketlenné vált, eltompult e népnek szíve, mert háj nőtte be e nép bensőjét, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket, és hogy ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam, és helyreállítsam őket (Mát. 13,15)

Róm 1,29 Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal. Paráznasággal, rossz erkölccsel, igazságtalansággal, romlottsággal, csalással, jogtalansággal, és istentelenséggel, ami házasságtöréshez, fajtalansághoz, prostitúcióhoz vezette őket. Kapzsisággal, mohósággal, telhetetlenséggel jogtalanul, kicsalt nyereség utáni vággyal, fösvénységgel. Ravaszsággal, rosszasággal, romlottsággal, gonoszsággal, becstelenséggel, hitványsággal, gyávasággal, aminek következtében mindenféle baj, gyalázat, csapás, szerencsétlenség éri őket, tele irigységgel, féltékenységgel, rosszindulattal, gyűlölettel, gyilkossággal, vetélkedéssel, versengéssel, viszálykodással, veszekedéssel, vitákkal, és harcokkal ármánykodással, álnoksággal, rosszindulattal, gonoszlelkűséggel, rossz jellemmel, elvetemültséggel*

*És hogy mit tesznek az Isten nélkül élő emberek, arról így beszélnek a próféták: „Megkívánják a mezőket és elrabolják, a házakat is elveszik. Nyomorgatják, és kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát” (Mik. 2,2).

„Az utcák zugaiban lappang, ólálkodik a házak körül, a rejtekhelyeken titokban megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra, és szeme a gyámoltalant figyeli. Leselkedik, és lesben áll a rejtekhelyén, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, vagy a bozótban, hogy elragadja a szegényt. Kiveti hálóját, és elragadja a szegényt, a nyomorultat, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak

(Más fordítás: Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak)” (Zsolt. 10,8-10).

Az özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják(Zsolt. 94,6)

Róm 1,30 Megszólók, súsárlók, besúgók, árulkodók, suttogók, pletykálkodók, rágalmazók, rossz beszédűek. Istengyűlölők, Istent nem tisztelik, nem félik. Gyalázkodók gátlástalanok, fennhéjázók, kevélyek, dölyfösek, gőgösek, felfuvalkodottak. Kérkedők, dicsekedők, hetvenkedők agyafúrtak, találékonyak a rosszban, fortélyos gazok, rosszban mesterkedők, bosszúságra ingerlők. Szüleik iránt engedetlenek*

*Gátlástalanok: A görög fogalom szerint: ez egészen pontosan olyan embert jelent, aki nem ismerve a mértéket vakmerően áthágja az isteni és emberi határokat, túllép az erkölcsi korlátokon gőgtől, kevélységtől indíttatva. A fogalom magában foglalja az erőszakos föllépést és a szabadjára engedett kívánságokat is, mint paráznaság, bujaság, telhetetlenség. A görög köznyelvben jelentései tehát: gőg, dölyf, kevélység; önhittség, elbizakodottság; kihívó viselkedés, féktelenség; arcátlanság, csúfolódás; istentelenség, Isten elleni lázadás. Kéjvágy, bujaság; vadság; bántalmazás, sértés, meggyalázás; nemi erőszak. Súlyos testi sértés; erőszakosság, vadság; vakmerőség.

Róm 1,31 Értetlenek, balgatagok, ostobák, értelmetlenek. Hitszegők, szövetségtörők, szószegők, megbízhatatlanok lelketlenek, szeretetlenek, kíméletlenek, szívtelenek, ragaszkodás nélküliek könyörtelenek. Engesztelhetetlenek, irgalmatlanok, összeférhetetlenek*

*Isten igéje bemutatja, hogy milyenek azok az emberek, akik valamilyen vallást követnek, és nem a Megváltót: „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, kérkedők, dicsekvők, gőgösek, kevélyek. Istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, tisztátalanok, és szentségtelenek. Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, féktelenek, a jónak nem kedvelői, és jóra nem hajlandók. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, ezek olyan emberek, akik vallási parancsokhoz, tehát külsőséges tényezőkhöz való igen pontos ragaszkodásúak, akik a hitben folyó életet aprólékosan hűen, de alapjában véve formálisan tartják meg, de megtagadják annak erejét. Fordulj el tehát ezektől, és ezeket kerüld” (2 Tim. 3,2-5).

„Főképpen pedig azokat, akik a hústestet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és akik tisztátalan vágyaik után mennek. Ezek vakmerők, elbizakodottak, maguknak kedveskedők, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromolják és az Isten felségét megvessék” (2 Pét. 2,10)

Róm 1,32  Akik bár fölismerték sem értették Isten rendelkezését, Isten végzését, igazságát, döntését, hogy aki effélét művel, és cselekszik, méltó a halálra, mégis ilyeneket nemcsak tesznek, sőt a tetteseknek akik ilyeneket művelnek, még helyeselnek is, velük egyetértenek, és oltalmazzák azokat.


Isten háza nem vásárcsarnok.


Megvallás.

Óh Uram! 
„Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára. Jól elrejted őket magadnál az emberek áskálódása elől. Megőrzöd őket sátradban a perlekedő nyelvektől”

(Zsolt. 31,20-21).



Ne félj minden próféciától!

Mert: „Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!”

(5 Móz. 18:22)



Figyelj!

 „A Mester megérkezett, itt van és hív téged

(Ján. 11,28)



Victoria Osteen: Kicsinyenként

Olyan az ember természete, hogy tudni szeretné, mi vár rá az életben, mit tartogat a jövő. Szeretnénk tudni, hogy ki lesz a párunk, mikor lesznek gyerekeink, hogy alakul majd a karrierünk, hogyan teljesülnek be az álmaink, és vajon elérjük-e a céljainkat, le tudjuk-e adni a plusz kilókat…

Semmi baj nincs azzal, ha gondolkodunk a jövőnk felől, de ne felejtsük el, hogy az életet mindig csak a mában tudjuk élni – egyszerre csak egy nap áll a rendelkezésünkre, egyszerre csak egy lépést tudunk tenni. Először egy kilót kell fogynod, mielőtt két kilót fogynál. Először két kilót kell fogynod mielőtt öt kilóval kevesebb lennél. Ugyanez igaz az élet mérföldköveire is. Az élet apránként történik.  

Ezt látjuk az 5 Mózes 7-ben. Isten azt ígérte a népének, hogy kicsinyenként szabadítja meg őket. Tudta, hogy ha minden egyszerre történt volna, az nem lett volna jó számukra. Egy olyan útra vitte őket, ahol azt akarta, hogy megtanuljanak bízni benne, és ráhagyatkozni az Ő vezetésére.

Hiszem, hogy Isten ugyanezt teszi velünk is. Apránként vezet minket. Megtanít minket kicsinyenként bízni Benne. Ne nézd le a kicsiny kezdetet. Ne érezd magad frusztrálva, ha nem olyan sebességgel történnek a dolgok, mint ahogy azt szeretnéd. Csak adj hálát azért, hogy előre haladsz. Bízz az időzítésében. Bízz benne, hogy Ő a legjobbat akarja számodra. Bízz benne, hogy győzelemre vezet, miközben apránként előre haladsz.  

De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra(5 Mózes 7:22)

Victoria Osteen
                                                                               Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/620-kicsinyenkent.html


A Biblia nem egy múltból megőrzött ereklye, hanem Isten élő beszéde. Ami él, annak nincs szüksége megőrzésre. A benne levő gondolatok kétség nélkül minden emberi gondolatot felülmúlnak. Milliók szívét ejtette rabul - szerették és gyűlölték. Királyok rettegték és tették tiltólistára. E nélkül a könyv nélkül az élet értelméről senki sem tudna semmi bizonyosat mondani. Biblia nélkül sötétben tapogatóznánk, mint a vakok, nem lennének kiindulási pontjaink, és végzetesen magunkra lennénk utalva. A Biblia vet fényt az életre; nincsen és soha nem is volt még egy ilyen könyv, és még egy ilyen személy. A Biblia nélkül az élet egy rejtély. Ez a könyv az emberi civilizációs folyamat leghatalmasabb előmozdítója és ösztönzője. Legyetek áldottak! 
REINHARD BONNKE



BIBLIA



krisztus.eu
 
Ítélkezés helyett tanúskodás.