NE FÉLJ!

„Nem állhat meg senki előttetek; azt műveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, amelyre rátapostok, amint megmondotta néktek. Ne félj ellenségeidtől, azoktól akik üldöznek emlékezzél meg csak azokról, amiket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az Egyiptombeliekkel” 
(5 Móz. 11,25; 7,18)

Le és fel

Az alázat lefele mutat, de felfelé visz!!!

Ima a gonosz ellen.

Uram! 

 „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” 

(Jer. 17,18)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

BIBLIA

Az íréletről

László Boda

Én hirdetem az élő Úr dicséretét

ZsoltÁR 52. A gonoszok, és az igazak sorsa. (REVIDEÁLT)

Zsolt. 52,1 Az éneklőmesternek; [(nácaḥ): a karmesternek, karvezetőnek] Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] tanítása; [(maśəkíl): éneke, tanító költeménye].

Zsolt. 52,2 [Abból az időből] mikor az Idumeus [('ăḏômí 'ăḏómí): edómita; jelentése: Ádámi a földből való, a testi] Dóeg [jelentése: félénk, aggódó, reszkető, aggodalmaskodó] eljött és hírt vitt Saulnak, [jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt] és ezt mondá néki: Dávid az Akhimélek [jelentése: a fivérem király, a király fivére, a király rokona] házába ment be.*

*Amikor Saul elől menekülve Dávid Akhimélek pap segítségét kérte: „Vala pedig ott azon a napon Saul szolgái közül egy ember, ott tartózkodva az Úr (színe) előtt, akit Doégnak hívtak, aki Edomita volt, Saul pásztorainak számadója (felügyelője)” (1 Sám. 21,7-8).

 A Saul panaszára Doég válaszol: „ Hiszen ti mind összeesküdtetek ellenem, mert senki sem leplezte le előttem, hogy saját fiam kötött szövetséget Isai fiával. Senki sem szánt meg engem, és nem mondta meg nekem, hogy a saját fiam lázította ellenem a szolgámat, hogy leselkedjék rám. Bizony így van ez! Akkor felele az Edomita Doég, aki Saul szolgái közt (udvari emberei mellett) állott: Én láttam, hogy az Isai (jelentése: Jahve van, létezik; életképes; a férfias, bátor, szilárd; Isten embere) fia Nóbba (magaslat, magasan fekvő falu) ment vala az Akhitób (a fivérem jóságos, a jóság fivére vagy barátja, jó testvér) fiához, Akhimélek paphoz. A ki ő érette megkérdé az Urat, és (útravaló) eleséget adott néki, sőt a Filiszteus (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) Góliáth (jelentése: száműzetés, száműzött, menekült; elűző; fénylő; varázsló, jós) kardját is néki adá” (1 Sám. 22,8-10).

Zsolt. 52,3 Mit dicsekedsz, és [(hálal): kérkedsz] gonoszságban, a te [gonoszságoddal], oh te [(ráʿ): hitvány, gonosz, rosszindulatú] magabíró [(gibbór gibbôr): te nagy hős]? Az [('él): erős, hatalmas] Istennek kegyelme, és [(ḥeseḏ): szeretete] szüntelen való, és [mindig megmarad]!*

*Igen: „A bolondnak szájában van kevélységnek pálcája, szájából gőg sarjad…” (Péld. 14,3).

És az Úr terve velük:  „És megjelenté magát füleimben a seregek Ura: Meg nem bocsáttatik e bűn tinéktek, míg meg nem haltok; szól az Úr, a seregek Ura” (Ésa. 22,14).

Zsolt. 52,4 [(havváh): Romlásomra, pusztulásomra törsz, te cselszövő]. Nyelved [rosszindulattal van tele, elméd] ártalmakon elmélkedik, [gonoszságot (ḥášaḇ): gondol és tervel ki] s olyan, mint az éles olló, [(taʿar): mint az éles borotva, rágalommal sebez] te álnokságnak [(rəmijjáh): csalásnak, becsapásnak, félrevezetésnek] mestere!^*

*És így folytatja Dávid: „A szádat gonoszságra tátod, [szádból (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú beszéd jön ki] és a nyelved csalárdságot [(mirəmáh cámaḏ): csalást, becsapást, félrevezetést tervez] sző” (Zsolt. 50,19).

Igen: „nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige], belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával. hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)

 „Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16) ^.

Zsolt. 52,5 Szereted a gonoszt inkább, hogy nem a jót, és a hazugságot inkább, mint igazságot szólni. Szela. [Héber szöveg: Inkább ('áhéḇ 'áhaḇ ráʿ): gyönyörködsz a rosszaságban, a hitvány, veszélyes, rosszindulatú gonoszságban, mint a (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott dolgokban. Inkább szeretsz (šeqer dibbér): beszélni hamisságot, csalást, félrevezetést, becsapást, álnokságot, mint az (ceḏeq): igazságot].^*

*Jeremiás prófétán keresztül folyatódik a kijelentés: „Nyelvük olyan, mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak az országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek - így szól az ÚR” (Jer. 9,2).

Zsolt. 52,6 Szeretsz minden ártalmas [(belaʿ): romlást, pusztulást hozó] beszédet, [szeretsz bántó szavakat mondani], és az álnok [(mirəmáh): félrevezető] nyelvet.^*

*A hitetlenekről, és a vallásos emberekről így szól a Szent Szellem: „Szája telve [átokkal, és túlcsorduló] átkozódással, csalárdsággal [(mirəmáh): ravaszsággal, csalással, durvasággal, becsapással, félrevezetéssel, csellel, csapdával, és hazugsággal] és erőszakossággal; [(tôḵ tóḵ): elnyomással, durvasággal, keserűséggel]. Nyelve alatt hamisság [(ʿámál): hazugság, csalás, szenvedés, gyötrődés, vesződés, kellemetlenség, fájdalom, zaklatságott, gond, baj, fáradtság] és álnokság [romlottság, gonoszság, igazságtalanság, ártalom, nyomorgatás, baj, csapás, szerencsétlenség romlás és gazság rejtőzik, nyomorúságot és bajt okoz]” (Zsolt. 10,7).

„Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9; Jób. 20,12-13)

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén (az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

Hát: „Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kívánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).

Zsolt. 52,7 Meg is ront [(náṯac): ledönt, lerombol, elpusztít] az [('él): erős, hatalmas] Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, [(nécaḥ necaḥ ḥáṯáh násaḥ'óhel): teljesen, megragad, kitép, kigyomlál, kiránt sátradból] és kiszaggat téged az élők földéről [(šáraš ḥaj): kitép gyökerestül az élők földjéből]. Szela.^*

*Így mutatja be Isten igéje azoknak a sorsát, akik azt hiszik, hogy Istent szolgálják, de a sátán uralma alatt maradnak: „Van olyan út (életút, életvitel, vagy vallási szokás, és istentiszteleti mód), mely helyesnek (és egyenesnek) látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út (de végül halálos betegség, csapás pusztulás, romlás, mely a halálba vezet)” (Péld. 14,12).

Mert: „A gonoszok [az istentelenek, vagyis akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek, mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból [akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak. Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,22).

Az Úr figyelmeztetése: „Magatokért bosszút ne álljatok, és ne szolgáltassatok a magatok ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet a gonosz = a sátán ellen irányuló haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, az igazságszolgáltatás, és a megvédelmezés, én megfizetek, és igazságot szolgáltatok, és megigazítok, ezt mondja az Úr” (Róm. 12,19).

Mert: „Enyém a bosszúállás, és az igazságszolgáltatás és a megfizetés, amikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami rájuk vár! Bizony, ítél az ÚR népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja” (5 Móz. 32,35-36).

„Mert igazságot szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin” (Zsolt. 135,14).

Zsolt. 52,8 És látják ezt az igazak, és félnek, és nevetnek rajta [(rá'áh caddíq járé' śáḥaq): látják megrémülésüket a megigazult hívők, és kinevetik, kigúnyolják]:^*

*És hogy kikről mondja ezt a prófécia?: „Akik azt mondják vala Istennek: Távozzál el tőlünk! Mit tehet értünk a Mindenható? Ő mégis megtöltötte házukat javaival. De az istentelenek tanácsa távol legyen tőlem. Látják ezt az igazak és örülnek rajta, az ártatlan pedig csúfolja (és így gúnyolja) őket: Bizony, kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is!” (Jób. 22,17-20).

De: „A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését.

(Zsolt. 91,8).

Zsolt. 52,9 Ímé az a férfiú, aki nem Istent fogadta erősségévé, [akinek nem kellett Isten oltalma] hanem az ő gazdagságának sokaságában bízott, és ereje az ő gonoszságában volt. [Héber: Íme az az [(geḇer'ĕlóhím): ember, aki nem Istent (śím śúm) tette, helyezte, állította, (máʿôz): védelemül, menedékül, hanem a (ʿóšer): gazdagsága (róḇ): sokaságában, nagyságában (báṭaḥ): bízott, és (havváh): rosszindulata, gonoszsága tette (ʿázaz): erőssé, hatalmassá]!^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Mert mit használ, és ugyan mi haszna lenne abból az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az életével fizet érte, ha elveszítené az életét? Avagy micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát. 16,26).

Mert: „Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. [Más fordítás: Kevesebb fáradtsággal megy át egy teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába]!” (Márk. 10,23.25).

Azok, akik így szólnak: „És [azután majd elégedetten] ezt mondom az én lelkemnek [vagyis magamnak]: Én lelkem [azaz: én énem, életem], sok javaid vannak sok esztendőre eltéve [mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz]. Tedd magadat kényelembe [pihenj], egyél, igyál, gyönyörködjél [örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet]! Monda pedig néki az Isten: Bolond [esztelen, ostoba, öntelt, és meggondolatlan], ez éjjel elkérik [visszakövetelik] a te lelkedet [a te életedet] te tőled; amiket pedig készítettél [a vagyon, amit összegyűjtöttél; amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél], kiéi lesznek?” (Luk. 12,19-20).

 „Mert dicsekszik [(hálal): kérkedik] a gonosz [a céltévesztő hitetlen] a maga kívánságával, [önző vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és a fösvény [a haszonleső, nyerészkedő] megveti [semmibe veszi] és szidja [áldást mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac): kineveti, kicsúfolja, kigúnyolja, megveti, és elutasítja]” (Zsolt. 10,3).

Mert: „A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli” (Péld. 18,11).

Igen: „A gazdagnak a vagyon az erős városa…” (Péld. 10,15).

Pedig: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak” (Péld. 11,28).

 És azt kérdezi az Úr: „Mit dicsekszel termékeny völgyeiddel, te engedetlen, elbizakodott leány, aki kincseidben bízol, és azt mondod: Kicsoda támad ellenem? Ki törhetne rám? Ímé félelem, rettegés jön reád, azt mondja az Úr, [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a Seregek Ura, minden szomszédod felől, és szétrebbentek, (szétszóródtok) egymástól, ki merre lát és nem lesz, aki összegyűjtse az elszéledteket. (Jer. 49,4-5).

Hiszen: „az Úré [(jəhóváh): Jahvéé, az Örökkévalóé] a királyi hatalom [a királyság], uralkodik a pogányokon [a nemzetek felett] is. Esznek és leborulnak [imádják őt] a föld gazdagjai mind; Őelőtte hajtanak térdet, akik a porba hullnak, és aki életben nem tarthatja magát. [Más fordítás: Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, előtte hajolnak meg mind, és térdet hajtanak előtte, s csak őt imádja minden halandó, akik a földben alszanak, akik nem tudják életüket megtartani]” (Zsolt. 22,29-30).

Azok is: „Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]” (Zsolt. 49,7).

Zsolt. 52,10 Én pedig mint zöldellő olajfa [(raʿănán): virulni fogok] Isten házában, [('ĕlóhím bajiṯ):Elohim sátorában] bízom, ezért [(báṭaḥ): biztonságban vagyok] Isten kegyelmében [(ḥeseḏ): szeretetében] mind örökkön örökké [(ʿólám ʿôlám): most és mindenkor, egész életemen át].*

*Az Úr ígérete az Ő Igéjét (törvényét) szeretőknek: „Olyan [lesz], mint a víz [folyóvizek] partjára ültetett [plántáltatott] (termő)fa, amely kellő időben [a maga idejében] gyümölcsöt terem, [gyümölcsét meghozza] és levelei nem hervadnak [el nem hullanak]. Siker koronázza minden tettét. [Más fordítás: Boldogul minden munkájában; (mindenben, amit tesz jó szerencsés lesz)]” (Zsolt 1,3)

„Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik” (Jer. 17.8)

„Bő nedvességű ez a napfényen is, és ágazata túlnő a kertjén” (Jób. 8,16)

A megtért Jób megvallása: „Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll” (Jób. 29,19)

Dávidon keresztül hangzik az ígéret, amely gyermekeinkre is kiterjed: „Boldog az ember, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik. Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad” (Zsolt. 112,1-3).

Ha engedelmes leszek, akkor azt ígéri az Úr: „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).

Bizony: „Az igaz virágzik, mint a pálmafa, magasra nő, mint a cédrus a Libanonon. Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornácaiban virágzanak. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek; Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!” (Zsolt. 92,13-16).

Mert: „Én, az ÚR vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa” (Ésa. 27,3)

„Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál” (Ésa. 44,3-4).

Dávid megvallása: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Ezt kéri Dávid, követendő példaként minden hívő számára:„Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az ÚR) és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (az ő sátrában) a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, (elrejt sátra mélyén) sziklára emel fel engem, (magas kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).

Zsolt. 52,11 Áldlak téged örökké, [hogy így cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos vagy, a te híveid előtt. [Héber: (jáḏáh): hálát adva vallak meg, (ʿólám ʿôlám): egész életemen át, azért mert ezt (ʿáśáh): tetted. (šém): nevedben (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott minden(ḥásíḏ): szented, mert kegyelmes vagy].*

*És ők: „Eljönnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánuk való népnek, hogy ezt cselekedte. [Más fordítás: Az Úrról fog neveztetni a következő nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik, melyet az Úr teremtett]!” (Zsolt. 22,32).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, akit, és amit hirdetnek: „Mi a megfeszített, vagyis kínoszlopra feszített Krisztust hirdetjük, és prédikáljuk…” (1Kor. 1,23). 

És az újjá teremtett nép: „… hirdeti a Krisztust” (Fil. 1,15).

„Akiről neveztetik, és akitől nevét nyerte minden nemzetség, azaz a leszármazottak összessége, mennyen és földön” (Eféz. 3,15).

Imádság:

Köszönöm kegyelmed erejét Uram, mely a hullámokkal teljes életút során is megtart. 

Ámen

NE FÉLJ!

az ellenségtől, hanem:

"tiszteld az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél"

(5 Móz. 6,13)

Ravasz László: Gondolatok

Akik tudnak egymásnak örülni, azok nem lehetnek terhére egymásnak.

Victoria Osteen: Ne hagyd magad összezavarni

Nagyon tetszik, hogy Jézus milyen egyszerűen magyaráz az Írásokban. Úgy beszélt az emberekkel, hogy megértsék őt.

Mindenkihez a saját nyelvén szólt. A gazdákhoz így szólt: „Isten Igéje olyan, mint a mag…” Amikor halászokkal beszélt, ezt mondta: „Gyertek hozzám, és én emberek halászaivá teszlek titeket.”

Mindez azt mutatja, hogy Jézus kommunikálni akar velünk. Azt akarja, hogy megértsük Őt, és megismerjük Őt. Fel akarja fedni előttünk a szívét, azért, hogy megtapasztalhassuk minden szellemi áldását.

A János 10:10-ben Jézus egy nagyon fontos dolgot akar a tudtunkra adni, és nagyon világosan magyaráz. Tulajdonképpen ezt mondja: „Ne keverjetek össze az ellenséggel. Az ellenség azért jön, hogy lopjon, öljön, pusztítson, de én nem ilyen vagyok. Én bővelkedő életet akarok nektek adni, ezért jöttem!”

Jézus nem akarja, hogy összekeverjük Őt a gonosszal. Azt akarja, minden kétséget kizáróan biztosak legyünk benne, hogy Ő jó és a javunkat akarja. Világossá akarja tenni, hogy az Ő küldetése nem az, hogy kárhoztasson, vagy pusztítson; hanem az, hogy életet, reményt és békességet adjon.

Ha azon tűnődsz, Isten hogyan érez veled kapcsolatban, akkor leszögezhetjük: nem haragszik rád, hanem nagyon szeret. Melletted áll. Értékes és drága vagy Számára, és jót tervez a jövődre. Hagyd, hogy ez az igazság mélyen a szívedbe ivódjon!

„A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!” (János 10:10, EF)

Victoria Osteen

                                                                         Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/621-ne-hagyd-magad-osszezavarni.html

A mi Istenünk MINDENHATÓ, aki:

aki:„az égben és a földön mindent végbevitt, amit csak akart” 

(Zsolt 115,3)

A foltok láthatósága

Minél közelebb vagyunk a naphoz, annál jobban látjuk magunkon a foltokat.

(Ismeretlen)

BIBLIA

László Boda

Szent vagy Uram, Jézus

Zsoltár 51. Könyörgés bûnbocsánatért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 51,1 Az éneklőmesternek; [karmesternek; karvezetőnek] Dávid zsoltára;

Zsolt. 51,2 Mikor ő hozzá ment Nátán [jelentése: Isten adta, Isten ajándéka], a próféta [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy], minekutána Betsabéval [jelentése: az eskü leánya; a bővölködés leánya] vétkezett.*

*Az Úr kegyelme, hogy: „Elküldé azért az Úr Dávidhoz (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember) Nátán prófétát, ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának; A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, amelyet (pénzen) vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya. Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, aki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, aki hozzá ment. Akkor felgerjede Dávidnak haragja (nagy haragra gyulladt) az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, aki azt cselekedte. A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt művelte, és annak nem kedvezett (mivel könyörtelen volt). És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből. És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebledbe (a te öledbe); ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked (még sok mindent adtam volna neked). Miért vetetted meg az Úrnak beszédét (igéjét), oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte? A Hitteus (HÁM fia, jelentése: meleg, forró, elégett; sötétbőrű; néptömeg, csődület) Uriást (Jelentése: Jahve világosság v. tűz; Jahve fénye v. tüze) fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett, eredeti, önálló; honfitárs) fiainak fegyverével ölted meg” (2 Sám. 12,1-9).

Ez pedig így történt:  „Lőn pedig az esztendő fordulásakor, mikor a királyok hadba szoktak menni, elküldé Dávid Joábot (jelentése: az Isten: Atya) és az ő szolgáit ő vele, és mind az egész Izráelt (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme), hogy elveszessék az Ammon (jelentése: tőrőlmetszett, eredeti, önálló; honfitárs) fiait, és megszállják Rabba (jelentése: a nagy, főváros; sok; népes) városát; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt (jelentése: a béke megalapozása). És lőn estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetőről egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű vala. És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felől, és monda egy ember: Nemde nem ez-é Bethsabé (jelentése: az eskü leánya; a bővölködés leánya), Eliámnak (jelentése: a nép Istene; Isten népe; Isten rokon, Isten védelmező) leánya, a Hitteus Uriás (jelentése: Jahve világosság v. tűz; Jahve fénye v. tüze) felesége? Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá őt; ki beméne ő hozzá, és vele hála, mikor az ő tisztátalanságából megtisztult (aki éppen azelőtt tisztult meg tisztátalanságából); és annak utána visszaméne az ő házához. És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem! Akkor Dávid izene Joábnak (Dicsőség az Úrnak): Küldd haza hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz. Mikor pedig eljutott Uriás ő hozzá, megkérdé őt Dávid Joábnak békessége felől, a népnek békessége felől és a harc folyása felől. Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána. Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata előtt az ő urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához. És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az ő házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz? Felele Uriás Dávidnak: Az Isten ládája, Izráel és Júda nemzetsége sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyílt mezőn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem művelem azt! Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is. Ennek utána hivatá őt Dávid, és ő vele evék és ivék, és lerészegíté őt, és kiméne este aludni az ő ágyára, az ő urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá. Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el. Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelől, ahol a harc leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon. Lőn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, ahol tudja vala, hogy erős vitézek vannak. Kijövén azért a városbeli nép, megharcolának Joábbal, és elhullának egyesek a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala. Követet külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását. És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak, És ha a király haragra lobbanva azt mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harcolni? Avagy nem tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kőfalról? Kicsoda ölte meg Abiméleket (jelentése: király az apám, egy király apja; atya-király; valamennyi filiszteus király közös címe), a Jérubbóset (jelentése: szégyenletes küzdelem; a szégyen, a bálvány legyőzője) fiát? Nemde nem egy asszony üté-é agyon a kőfalról egy malomkődarabbal és meghala Tébesben (jelentése: fény, ragyogás)? Azért miért mentetek közel a kőfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt. Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt őt Joáb. És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erőt vettek felettünk, és a mezőre kijöttek ellenünk, de mi visszaűztük őket a kapu bejáratáig; Azonban a kőfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül egyesek meghaltak; és a te szolgád, a Hitteus Uriás is meghalt. Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd őt. Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ő férje, és siratá az ő férjét. És mikor a gyászolásnak ideje eltelt, érette külde Dávid és házába viteté őt és lőn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak” (2 Sám. 11,1-27).

Hiszen azt mondta az Úr: „Ne ölj! Ne paráználkodjál!” (2 Móz. 20,13-14).

Zsolt. 51,3 Könyörülj rajtam én Istenem [('ĕlóhím)] a te kegyelmességed szerint; [hiszen irgalmas és jóságos vagy] irgalmasságodnak sokasága szerint [mérhetetlen irgalmadban] töröld el az én bűneimet [hűtlenségemet, gonoszságomat]!

Zsolt. 51,4 Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; [Héber: Amelyek (ráḇáh) számosak. (káḇas): Mos ki engem (ʿávôn ʿáôn): bűneimből, és szabadíts meg azok következményeitől, minden bajtól, csapástól. (ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): vétkeimtől  (ṭáhér): tisztíts meg engem]*

*Az apostol is megvallja, hogy: „Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól, [(adikia): igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,9).

Mert azt mondja az Úr: „Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az ÚR. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú” (Ésa. 1,18).

De: „Aki elfedezi (és takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó dolga (és nem lesz jó vége); aki pedig megvallja, és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld. 28,13).

Dávid megvallása: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem, (és nem takargattam. Elhatároztam), és azt mondtam: Bevallom hamisságomat (és hűtlenségemet) az Úrnak - és te (megbocsátottad bűnömet, és amit vétettem), és elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela” (Zsolt. 32,5).

Hiszen: „Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt (és amit rossznak látsz); hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. (Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted). Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben születtem” (Zsolt. 51,6-7).

És az Úr válasza a megvallásra: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Ha emlékeztetni akarsz, akkor törvénykezzünk! Mondd el, amivel igazolhatod magad! Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid álnokul viselkedtek” (Ésa. 43,25-27).

„És megtisztítom őket minden bűneiktől, amelyekkel vétkeztek ellenem, és megbocsátom minden bűneiket, amelyekkel vétkeztek ellenem, és amelyekkel gonoszul cselekedtek ellenem” (Jer. 33,8).

A próféta boldog megvallása: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (és abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk (és újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19).

Igen: „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket” (Zsolt. 103,3.12)

Zsolt. 51,5 Mert [(jḏʿ): megértettem], és elismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog. [Más fordítás: Gonoszságomat beismerem, és tudom, hogy hűtlen voltam, vétkem mindig előttem van].*

*És így folytatja Dávid: És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,5).

Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).

Zsolt. 51,6 Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt [amit rossznak látsz, és ami a Te színed előtt (ráʿ): taszító, visszatetsző]; hogy igaz légy beszédedben, [(dibbér): igédben] és tiszta [és igazságos] ítéletedben.*

*Az apostol is megvallja, hogy: „Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, hogy igaznak találtassál Igéidben és győznöd kell, amikor perelnek, és perlekednek veled” Ha pedig éppen a mi hamisságunk, és igazságtalanságunk, istentelenségünk teszi nyilvánvalóvá, mutatja és erősíti meg, hozza napfényre Isten igazságát, szentségét, tisztaságát, és igazságosságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon, emberi okoskodással szólok: igazságtalan, hamis, és hűtlen az Isten, hogy kiönti haragját? Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg, és hogyan hozhatná helyre, és különböztetné meg a helytelent, és hogyan döntene Isten a teremtett, a látható világ, e világ felett?” (Róm. 3,4-6).

És az Úr válasza a bűnvallásra: „Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni” (2 Sám. 12,13).

 Mert a törvény kimondta, hogy: „Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, (ná'ap̄): házasságtörést követ el), mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik (követett el házasságtörést): halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (3 Móz. 20,10).

Zsolt. 51,7 Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám. [Más fordítás: Lásd, én bűnben, céltévesztésben, és ezért törvénynélküli állapotban születtem, anyám vétekben, a céltévesztés miatt törvénynélküli állapotban fogant engem].*

*Jób is ezt kérdezi: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem” (Jób. 14,4).

Pál apostol is ezt vallja meg: „Mert tudom ugyanis, hogy nem lakik én bennem, a hústestemben semmi jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn, a rossz, káros, ártalmas megvan bennem. [Más fordítás: Magamra nézve tehát azt találom törvénynek, hogy a bűn hozzám van ragadva, mert bár a jót szeretném tenni, mégis a rossz, a gonosz, káros, ártalmas áll közel hozzám, és van a kezem ügyében; és a rosszra vagyok készen]” (Róm. 7,18.21).

Ennek oka az, hogy az első ember a sátán szavát, és ezzel a sátán természetét fogadta be: „És látá az Úr, hogy megsokasult és mennyire elhatalmasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása és minden szándéka és gondolata szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

És hogy: „… az ember szívének gondolata és szándéka gonosz az ő ifjúságától fogva…” (1 Móz. 8,21).

Erre csak egy megoldás van, és ezt az Úr Jézus így jelenti ki: „Szükség néktek újonnan, vagyis felülről születnetek, fentről kell származnotok. Mert ami hústesttől született, hústest az, ami hústestből van nemzve, amit hústest hoz létre, hústest az. És ami Szent Szellemtől született, Szent Szellemből jön létre, szellem az” (Ján. 3,7.6).

Zsolt. 51,8 Ímé te az igazságban [('ĕmeṯ): valóságban, a hűségben, megbízhatóságban] gyönyörködöl. Az [(ḥáp̄éc): kedves előtted] amely a vesékben [(ṭuḥáh): a bensőben] van, és bensőmben [(śáṯam sáṯam): rejtett, titkos] bölcsességre tanítasz engem. És [a te bölcsességed titkos és elrejtett dolgait kinyilatkoztattad nekem].*

*A Szent Szellem kijelentése Isten bölcsességéről, titkáról: „Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva. Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak, minden nemzetnek tudomására adatván...; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által” (Róm. 16,25-26; Eféz. 3, 5)

Hatalmas titok ez, hogy: „... Isten megjelent hústestben...” (1 Tim. 3,16)

 És most már: „... a Krisztus ti bennetek van...” (Kol. 1,27)

Erről a titokról már Dávid is prófétált „... a király ellenségeinek szívében” (Zsolt. 45,6).

Ezt a kinyilatkoztatott bölcsességet tanítja az apostol: „A tökéletesek, a teljességre jutottak, érett korúak, és nagykorúak, a hitben férfiak, a felnőttek között azonban mi is bölcsességet szólunk, és hirdetünk. De nem e világnak, nem ennek a világkorszaknak, sem e világ múlandó fejedelmeinek, és nem e világkorszak vezetőinek, akik elpusztulnak, akik eltöröltetnek, és megsemmisülnek bölcsességét, miknek hatása elvész, megszűnik, hatástalanná és eredménytelenné válik, kudarcba fullad, és csődöt mond. Hanem Isten titkos, és titokzatos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett, és titokban tartott bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva és előre, az örök korok, a világkorszakok (aionok) előtt elrendelt, és kijelölt külön a mi dicsőségünkre, és a mi megdicsőülésünkre. (1Kor. 2,6-7).

És tesszük ezt mindaddig: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére. Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tovahány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által. Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,13-15).

Zsolt. 51,9 Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.^*

*A törvény szerint ez ment meg a pusztítótól, a sátán csapásától: „Előhívá tehát Mózes Izráel minden véneit és monda nékik: Fogjatok és vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint és öljétek meg a páskhát. És vegyetek egy köteg izsópot és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, amely az edényben van; ti közületek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig. Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Égyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba” (2 Móz. 12,21-23).

 Az Úr Jézus a kínoszlopon: „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett [és beteljesedett, és kifizettetett], hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel [(oxosz): savanyú borral] teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel [(oxosz): savanyú borral], és izsópra tévén azt, oda vivék [odanyújtották, odatartották] az ő szájához.  Mikor azért elvette Jézus az ecetet [(oxosz): savanyú bort], monda: Elvégeztetett [beteljesedett és fizettetett]! És lehajtván fejét, kibocsátá [kilehelte, visszaadta Atyjának] szellemét” (Ján. 19,28-30).

Zsolt. 51,10 Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél. [Más fordítás: Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s ujjongani fognak megtört csontjaim].

Zsolt. 51,11 Rejtsd el, és [(sáṯar): fordítsd el] orcádat, és [(páním): tekintetedet] az én vétkeimtől, az én [(ḥéṭə'): céltévesztésemtől] és töröld el minden álnokságomat [minden (ʿávôn ʿáôn): törvényszegésemet].*

*Dávid azért kéri az Urat: „Mert ő szemmel tartja az ember útját, és minden lépését jól látja” (Jób. 34,21).

És az Úr kijelentése: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 16,17).

Zsolt. 51,12 Tiszta [(ṭáhór ṭáhôr): szennyeződéstől mentes, érintetlen, vegyítetlen, őszinte] szívet, [(léḇ): bensőt] teremts bennem, oh Isten, [('ĕlóhím)], és az erős szellemet újítsd meg [(ḥáḏaš): állítsd helyre, éleszd fel] bennem, a [(qereḇ): bensőmben].*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok, akiknek szívük tiszta, érintetlen, vegyítetlen, őszinte, vagyis tisztaszívűek. Akiknek szívében nincs idegen anyag, mert ők az Istent meglátják, mert Isten megjelenik, megmutatkozik nekik” (Mát. 5,8).

 „A prófétákon keresztül pedig kijelenti az Úr, hogy meghallgatta a könyörgést: „És adok néktek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem, eltávolítom a kőszívet hústestetekből, és adok néktek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem veletek, hogy az én parancsolataimban járjatok, és rendelkezéseim szerint éljetek, és az én törvényeimet megőrizzétek, megtartsátok, betöltsétek, és teljesítsétek” (Ezék. 36,26-27)

 És ismét: „És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánuk. És örökkévaló szövetséget kötök velük, hogy nem fordulok el tőlük és a velük való jótéteménytől. Jót teszek velük, és az én félelmemet adom az ő szívükbe, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, hogy el ne távozzanak, és ne hajoljanak el tőlem” (Jer. 32,39-40)

És az Ígéret beteljesült az Úr Jézusban, aki kijelentette: „… Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).

Zsolt. 51,13 Ne vess [(šálaḵ): ne taszíts] el engem a te orcád [(páním): színed] elől, és a Te Szent Szellemedet ne vedd el [ne vond meg] tőlem.*

*És Dávid így folytatja könyörgését: Ne rejtsd el, ne [(sáṯar): fedd el] orcádat előlem. [Ne fordítsd el tőlem (páním): tekintetedet]. Ne utasítsd [ne taszítsd] el szolgádat haraggal, és [ne fordulj el haragodban szolgádtól]. Te voltál segítőm [oltalmazóm, (ʿezəráṯ ʿezəráh): támaszom], ne taszíts el [ne utasíts vissza, ne távozzál el én tőlem] és ne hagyj el engem [végképp, se ne vess meg], üdvösségemnek Istene [('ĕlóhím jéšaʿ ješaʿ): szabadító Istenem, megmentőm]! (Zsolt. 27,9).

 „Siess, URam, hallgass meg. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, URam, nálad keresek oltalmat!” (Zsolt. 143,7-9).

 „Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el!” (Zsolt. 71,9).

Zsolt. 51,14 Add vissza nékem a te szabadításodnak [(jéšaʿ ješaʿ): üdvösségednek, segítségednek, a biztonságnak, jólétnek] örömét, és a [(náḏíḇ): készséges, önkéntes] engedelmesség szellemével támogass engem.*

*És így folytatja Dávid: „Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed vezéreljen engem az egyenes földön. Eleveníts meg engem, és (tartsd meg életemet) Uram, a te nevedért; vigyél ki engemet a nyomorúságból a te igazságodért!” (Zsolt. 143,10-11).

„Vezess [hűségesen és oktass] engem a Te igazságodban [a Te ('ĕmeṯ): igazságod szerint] és taníts engem, mert te vagy az én szabadító [megmentő, üdvözítő] Istenem, [és gyámolom] mindennap várlak téged [mindig benned reménykedem, és tebenned bízom szüntelen]. Emlékezzél meg Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], irgalmasságodról [könyörületedről] és kegyelmedről [(ḥeseḏ): szeretetedről, jóakaratodról, jóindulatodról, jóságodról], mert azok öröktől fogva vannak [hisz azok (ʿólám ʿôlám): időtlen időktől fogva valók]. Ifjúságomnak [Ifjúkorom] vétkeiről [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedéseiről, céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való letéréséről] és bűneimről [(pešaʿ): lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és ne tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szerint emlékezzél meg rólam [kegyelmesen gondolj rám], a te jóvoltodért [mert te (ṭúḇ): jóságos vagy], Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]! (Zsolt. 25,5-7).

 Hiszen: „Te vagy oltalmam [(siṯəráh séṯer): rejtekhelyem, menedékem, védelmem, a háborúságban, mely körülvett engem, és megóvsz engem a bajtól, szorongatástól, nyomorúságtól], Te mentesz meg, Te [(nácar): védsz, és őrzöl meg a] veszedelemtől [(cár car): ellenségtől, és megmentesz a félelemtől]. És [(sáḇaḇ pálêṭ rón): körülveszel a szabadulás örömkiáltásával]! Szela” (Zsolt. 32,7).

Zsolt. 51,15 Hadd tanítsam a bűnösöket [(pášaʿ): lázadókat, akik elszakadtak, a törvény nélkülieket] a te útjaidra, hogy a vétkezők [(ḥaṭṭá'): az Isten nélkül élők] megtérjenek hozzád.

Zsolt. 51,16 Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh Isten, [('ĕlóhím)]  szabadításomnak [(təšuʿáh təšúʿáh): megmenekülésemnek,üdvösségemnek] Istene [('ĕlóhím)]! Hogy [(ránan): örömkiáltást hallatva] harsogja nyelvem a te igazságodat [(cəḏáqáh): megigazításodat].

Zsolt. 51,17 Uram, [('ăḏónáj)] nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet.*

*Dávid ismét azt kéri: „Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak [testvéreimnek], és dicsérjelek téged a gyülekezetben [Más fordítás: (sáp̄ar): Hadd beszéljek testvéreimnek (šém): nevedről, és (hálal): dicsérjelek téged (táveḵ): közöttük]” (Zsolt. 22,23).

„Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet, [(háḡah təhilláh): beszélni fogja dicséretedet] minden napon” (Zsolt. 35,28).

Zsolt. 51,18 Mert nem [(ḥáp̄éc): gyönyörködsz], és nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl, és nem (rácáh): leled örömed].*

*És folytatódik a kijelentés: „Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál” (Zsolt. 40,7).

 „Hiszen Te magad mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10).

„Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).

A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).

„Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot” (Péld. 21,3).

Bizony: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, hogy törvény, az ige szerint élj, szeressed az irgalmasságot és törekedj szeretetre, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6).

Zsolt. 51,19 Isten [('ĕlóhím)] előtt kedves áldozatok: a töredelmes és [(šáḇar): megsebzett] szellem; a töredelmes és b [(dḵh): megtört] szívet, [(léḇ): bensőt], oh Isten nem veted te meg!*

*Dávid megvallása: „Közel van az Úr a megtört [(šáḇar): a megsebzett, töredelmes] szívekhez [(léḇ): bensőkhöz], és megsegíti a sebhedt lelkeket [(jášaʿ dakká' rúaḥ): és meggyógyítja és megmenti a töredelmes szelleműeket]” (Zsolt. 34,19).

És Ő: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt. 147,3).

Ezért: „Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál” (Zsolt. 69,31-32).

Az Úr kijelenti, hogy mit kíván az embertől: „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-e az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-e vétkemért, vagy méhem gyümölcsét vétkes életemért?! Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,6-8).

Az Úr Jézus idézi a kijelentést: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,10-13).

Zsolt. 51,20 Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait.*

*Dávid így folytatja a próféciát: „Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak” (Zsolt. 102,14-15).

„Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban! Mert megszabadítja, és megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és birtokba veszik azt. És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét” (Zsolt. 69,35-37).

Ézsaiás is erről az időről prófétál: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak, az örömhírt hozónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, örömhírt hoz, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat! Felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben, mert saját szemükkel, szemtől-szembe látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra! Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet” (Ésa. 52,7-9).

Pál apostolon keresztül nyitja meg az Úr a próféciákat: „Mi módon prédikálnak pedig, és hogyan hirdetnék, és tanítanák az Igét, ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mily szépek, és gyönyörűségesek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat, jó hírt, örömhírt, azaz evangéliumot hirdetnek” (Róm. 10,15).

 Náhum próféciája is erről szól: „Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat; mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellő; mindenestől kiirtatott” (Náh. 1,15).

Így szól az Úr, jelezve, hogy Ő jön el először hirdetni az örömhírt: „Sionnak először én hirdetém, ímé itt vannak a tanúk, és örömmondót adtam Jeruzsálemnek” (Ésa. 41,27).  

És hogy ki az, aki ezeket mondja a próféciákban, azt az Újszövetségben jelenti ki a Szent Szellem: „Azt az igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által - Ő mindeneknek Ura - A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele” (Csel. 10,36.38)

És hogy ki volt Ő, arról így hangzik a kijelentés: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! Ímé, az Úr, Jahve jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat, és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ézs. 40,9-11).

Zsolt. 51,21 Akkor kedvesek lesznek előtted az igazságnak áldozatai; az égő és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal. [Más fordítás: Akkor, abban az időben örömödet leled a (ceḏeq kálíl ʿáláh): megigazultak által bemutatott tökéletes áldozatokban].*

*A törvény kimondja, hogy: „Ha tulokféléből áldozik egészen égőáldozattal: hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az Úr előtt. És tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves legyen ő érette, hogy engesztelést szerezzen az ő számára. (Héber: Ha ökör mutat be áldozatot, az támím môʿáḏáh móʿéḏ môʿéḏ) ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan áldozati ajándék legyen, és vigye a gyülekezet ajtajához. És helyezze kezét az áldozat fejére, így tegye (rácáh): elfogadhatóvá, hogy (káp̄ar): eltöröltessen a bűn, és bocsánatot nyerjen)” (3 Móz. 1,3-4).

Az Úr Jézus kijelenti a gyülekezet ajtaját, ahová vinni kell az áldozati ajándékot: „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam keresztül megy be, megtartatik, gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, üdvözül, és tovább megy, tovább halad majd, és legelőt talál” (Ján. 10,9).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy milyen áldozatokról prófétál Dávid: „… amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16) .

 Mert: „Hogyha vakot hoztok áldozatul: Nem bűn-é az? Nem taszító, visszatetsző az? Vagy ha sántát hoztok és bénát: nem bűn-é, nem gonosz dolog-e  az? Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é? Azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 1,8)