2016. október 7.

Felkent az Úr:


Új dalt zengek Uramnak, Királyomnak.


 „Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását"
(Zsolt. 96,12)



Az emberi tervekről, elhatározásokról

Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg” 
(Péld. 19:21).



Ki a Teremtő?

„És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé”
(1Móz. 2:7)

A Szent Szellem bizonyságtétele az Úr Jézusról:

A mindenség Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle”

(Ján. 1,3)



A Biblia felemel minket Istenhez, aki adta azt.

„Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” (Zsolt.119,105).

Háromezer éve tartja a vezető helyét, mint a világ legolvasottabb könyve. Titka, hogy nem csak tudást közöl, vagy irodalmi élményt nyújt, hanem átformálja az olvasóit. Az olyan embernél, akinek szétesik a Bibliája a gyakori olvasástól, nem kell tartani attól, hogy szétesik az élete. A nyitott Biblia ajtót nyit a mennyre.

Reinhard Bonnke



BIBLIA



Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely




2016. október 3.

Szerelmed Uram, mint a magas hegyek!

Római levél 7. fejezet. A megigazultak és a törvény. (REVIDEÁLT)

Róm. 7,1 Avagy nem tudjátok-é, és nem értitek-e atyámfiai, testvéreim, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény csak annyi ideig uralkodik, csak addig van hatalma az emberen, amíg él?
Róm. 7,2 Mert a férjes asszony, míg él a férj, a férfi*  ehhez van kötve, vele van összekapcsolva törvény szerint. Hiszen a férj hatalma alatt élő, férfinek alávetett nőt is a törvény csak az élő férjhez köti. De ha meghal a férj, felszabadul, vagyis feloldoztatott az asszony** a férj törvénye alól.

*Férfi (ánér): jelenti az érettkoru embert is, ellentétben a gyermekkel.

**Asszony (güné): az asszony szó többnyire szellemi tekintetben a női jellemet és modort jelöli, de jelenti a nőnemű emberi lényt is. És jelenti a gyülekezetben élő, kíváncsiskodó embert is.

Róm. 7,3 Azért tehát az ő férjének életében házasságtörőnek mondatik, ha más férfihoz megy, ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, vagyis megszabadul a törvényes kötöttségtől, úgy hogy nem lesz házasságtörő, ha más férfihoz megy*

*Az Úr Jézus kijelentése a házasságról, és a házasság szereplőiről: Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, és aki elválik feleségétől, hanemha paráznaság miatt, - vagyis kivéve, ha az asszony hűtlen lett hozzá és házasságtörést követett el, - és mást vesz el feleségül, az maga is házasságtörést követ el. És aki elbocsátottat vesz el, vagyis elvált nővel köt házasságot az maga is házasságtörővé lesz (Mát. 19,9).

Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Onnan pedig felkelvén és elindulva, Júdea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket. És a farizeusok is hozzámenvén megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes? Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy váló levelet írjunk, és elváljunk. És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége, azaz a szellemi érzékelés hiánya, szegényes volta miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté! Azért ők többé már nem két, hanem egy hústest. Annakokáért amit az Isten egybe szerkesztett, és egybekötött, ember el ne válassza. És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől. Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el” (Márk. 10,1-12).

A kijelentés fontossága miatt újra és újra megismétli az Úr: „Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja, és elküldi feleségét, és elválik feleségétől, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, és aki elválik a feleségétől, paráznaság okán kívül, a házasságtörés esetét kivéve, házasságtörővé teszi azt, mert okot ad neki a házasságtörésre. És aki elbocsátott asszonyt vészen el feleségül, és összeházasodik vele, az is házasságot tör (Mát. 5,31-32)

Az Úr az apostolon keresztül folytatja a kijelentést: „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, házasságban élnek, akiknek van házastársuk, hagyom és parancsolom, rendelem, és utasítást adok, de nem én, hanem az Úr, hogy az asszony, vagyis a feleség férjétől nehogy elváljék. A feleség ne hagyja el férjét. Hogyha pedig elválik is, vagy ha mégis elhagyná. maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg, rendezze el a nézeteltérést férjével. És a férj se bocsássa el a feleségét, és nehogy elhagyja” (1 Kor. 7,10-11).

És megismétli az apostol: Az asszonyt törvény köti, azaz le van kötve, össze van kapcsolva míg férje él, de ha férje meghal, vagyis elalszik, felszabadul, és szabadon férjhez mehet, akihez akar, de csak az Úrban. De boldogabb, ha úgy vagyis ha ilyen állapotban marad, az én véleményem az én értelmem szerint, pedig hiszem, hogy bennem is Istennek Szelleme van, én is az Isten Szellemének birtokában vagyok(1 Kor. 7,39-40).

Ugyanis: „Tisztességes minden tekintetben, és legyen megbecsült mindenki előtt a házasság, és a szeplőtelen házaságy. És a házasélet legyen tiszta. A paráznákat pedig és a házasságrontókat, a házasságtörőket megítéli az Isten” (Zsid. 13,4).

„És azt mondjátok: Miért? Azért, mert az ÚR a tanúja annak, hogy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig ő a társad, feleséged, akivel szövetség köt össze. Egy ember se tesz ilyent, akiben maradt még szellem. De mire is törekszik az ember? Arra, hogy utódot kapjon Istentől. Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ifjúkorotokban elvett feleségetekhez! Gyűlölöm, és megvetem azt, aki elválik feleségétől - mondja az ÚR, Izráel Istene -, mert erőszak, és gonoszság tapad ruhájára - mondja a Seregek Ura. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!” (Malak. 2,14-16).

Mert aki házasság – vagyis szövetségtörő – lesz, azaz: „Aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről. …a halálra hanyatlik az ő háza, és az ő ösvényei az élet nélkül valókhoz…” (Péld. 2,17-19).

Mert Isten kezdettől így: „Teremté … az embert a maga képmására, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1 Móz. 1,27)

„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté” (1 Móz. 2,24).

Róm. 7,4 Azért atyámfiai, testvéreim, ti is meghaltatok a törvénynek, vagyis a törvény számára a Krisztus teste (szóma) = személye, lényege, ereje által, hogy legyetek máséi: azé / vagyis hogy ahhoz tartozzatok Krisztus testében (szómájában): személyében / aki a halálból feltámasztatott, és életre kelt, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek*

*Pál apostol megvallása, és tanítása:Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.

[Más fordítás: Mert engem a törvényen keresztül ölt meg a törvény, hogy Istentől legyen az életem].

 Krisztussal együtt megfeszíttettem, azaz oszlopra szegeztettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most hústestben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta, és feláldozta érettem(Gal. 2,19-20).

Újra és újra arra tanít az Úr, hogy: „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban” „Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem  alatt / Isten öröme és jótéteménye, felmentése, uralma alatt éltek” (Róm. 6,11.14).

 „… mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor. 5,14-15).

Mert Krisztus az: Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, azaz céltévesztésünkért. Hogy kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e jelenvaló gonosz, nyomorúságos, nehéz, szűkös, tökéletlen, alkalmatlan, beteg, káros, veszélyes, ellenséges, züllött világból, a jelen világ gonoszságából, ebből a gonosz korszakból / létkorból az Istennek és a mi Atyánknak akarata, elhatározása, rendelése szerint” (Gal. 1,4).

„hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le hústesti életetek hátralevő idejét” (1Pt. 4,2).

Róm. 7,5 Mert mikor a hústestben voltunk, és a hústest szerint éltünk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak.

[Más fordítás: Mert mikor a hústest szerint éltünk, a törvény által szított, és fölébresztett bűnös szenvedélyek, és az emiatti fájdalommal járó érzelmek működtek, hatottak, és dolgoztak testrészeinkben, amelynek velejárói: baj, csapás, szenvedés, hogy gyümölcsöt érleljenek a halálnak]*

*És folytatódik a kijelentés: „Micsoda gyümölcsét vettétek? Micsoda gyümölcsöt termett ez akkor azoknak, amiket most szégyenletek? Mert azoknak az eredménye, a vége halál” (Róm. 6,21).

„Mert, ha a hústest kívánata szerint éltek, meghaltok. Mert minden bizonnyal be fog következni a halálotok, de ha a hústest cselekedeteit a Szellem által megöldöklitek, halálra juttatjátok, vagyis a halálba viszitek, éltek.

(Más fordítás: De ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok)” (Róm. 8,13).

Ezért: „Mondom pedig, és intelek titeket, hogy Szellem szerint járjatok, és éljetek, és a hústestnek kívánságát, vágyait, szenvedélyét ne teljesítsétek, és véghez ne vigyétek.  

(Más fordítás: Ezért azt javaslom, engedjétek, hogy a Szent Szellem irányítsa a viselkedéseteket. Akkor bűnös természetetek kívánságai nem fognak érvényesülni).

Mert a test, a hús kívánsága a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a hústest ellen, vagyis a Szellem kívánsága a húsé ellen fordít titeket. Ezek pedig egymással ellenkeznek, és viaskodnak, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket szeretnétek, és akartok.

 (Más fordítás: Mert a bűnös természet a Szent Szellem ellen támad, a Szent Szellem pedig a bűnös természetünk ellen. Ezek tehát állandó harcban állnak egymással. Ebből következik, hogy nem azt teszitek, amit szeretnétek.  Mert a hústest arra vágyik, ami a Szellem ellenére van, a Szellem pedig, ami a hústest ellenére van. Mert ezek egymással ellenkeznek, és ellentétben állnak, hogy ne azokat tegyétek, amiket akartok)” (Gal. 5,16-17).

„Mert a hústest szerint élők, a húshoz igazodók, a hústest dolgaira gondolnak. A hús dolgain jár az eszük, a hústest dolgaira összpontosítanak. A Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira, vagyis a Szellemhez igazodók a Szellem dolgaival törődnek.

 (Más fordítás: A hústesti ember bizony hústestiekre vágyik, törekszik, ragaszkodik, és teljesen lekötik a hús dolgai, ügyei, vágyai, a szellemi ember ellenben szellemiekre törekszik).

Mert a hústestnek gondolata, kívánsága, törekvése, okossága, bölcsessége, a hústest gondolatvilága, észjárása halálra visz, halálra vezet. A Szellem gondolata, vágyódása, törekvése, okossága, bölcsessége, gondolatvilága, észjárása pedig élet és békesség.

[Más fordítás: Mert az elmének a hústestre való irányítása halált jelent, de az elmének a szellemre való irányítása életet és békét jelent].

Mert a hústest gondolata, bölcsessége, törekvése, észjárása, gondolatvilága, vágya, ellenségeskedés és ellenszegülés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, nem veti alá magát, mert nem is teheti, sőt nem is képes rá, mert az természete ellen van.

(Más fordítás: Mert az elmének a hústestre irányítása ellenségeskedést jelent Istennel, mivel nincs alárendelve Isten törvényének, hisz nem is lehet).

Akik pedig hústestben vannak, és hústest szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt, Istennek nem tetszhetnek, de nem is törekednek, hogy örömet okozzanak, hogy tetszenek (Róm. 8,5-8).

Az embernek kell eldöntenie, hogy melyik utat válassza, de a választás következményeivel együtt: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a hústestének vet, az a hústestből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet” (Gal. 6,7-8).

Mert: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és ellenszenvet érez iránta, és a másikat szereti, teljesen odaszánja magát. Vagy az egyikhez ragaszkodik, és tiszteli, és a másikat megveti, megutálja, lenézi, lekicsinyli…” (Mát. 6,24).

És folytatódik a figyelmeztetés: „Ne engedjétek, hogy uralkodjék… a bűn a ti halandó, és mulandó testetekben, vagyis (Szómátokban): azaz személyetekben, ami ki van téve a halálnak, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban, és vágyaiban” (Róm. 6,12).

Pál apostol példát ad a testi vágyak elleni harcról: „... megsanyargatom, és szolgává teszem a testemet, a (szómámat) =  énemet, egómat, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” (1Kor. 9,27).

Ti is: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás.” (Kol. 3,5)

Péter apostol is felhívja a hívők figyelmét: „Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a hústesti vágyaktól, amelyek az életünk ellen harcolnak” (1Pt. 2,11).

Már Dávid ezt kéri az Úrtól, egyben kijelentve, hogy hogyan tudjuk megtartóztatni magunkat a testi vágyaktól: Vezéreld utamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék rajtam!” (Zsolt. 119,133).

Róm. 7,6 Most pedig felszabadultunk, mentesültünk, feloldoztattunk, megszabadultunk a törvénytől, vagyis a törvény hatálya alól, minekutána meghaltunk arra nézve, vagyis a törvény számára, amely által lekötve tartattunk, és ami fogva tartott bennünket, hogy szolgáljunk a Szellemnek újságában, újszerűségében, és új voltában, és nem a betű óságában. S ezért új Szellemben szolgálunk, nem az Írás elavult régi betűvilágában*

*Pál apostol megvallása / követésül minden igehirdető / számára arról, hogy Isten tesz alkalmassá a Szellem szerinti szolgálatra: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé, mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít” (2 Kor. 3,5-6)

De ez a szolgálat: „ … nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm. 9,16).

Róm. 7,7 Mit mondunk tehát? A törvény bűn, azaz céltévesztés -é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a gonosz kívánságról sem tudtam volna, és a vágyat, és a mohó kívánást sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd*

*Mert a törvény így szól: „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé” (2 Móz. 20,170).

Az apostol levonja a következtetést: „Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből, vagyis olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, azaz Isten előtt: mert a bűn ismerete, és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).

Róm. 7,8 De a tiltó] parancsolat által a bűn, azaz a cél elvétése alkalmat vett, ösztönzést, indíttatást, lökést, ugródeszkát, támaszpontot kapott és nemzett, és fölébresztett, felszított, felkeltett, kimunkált bennem minden gonosz kívánságot, és mohó kívánást, és megismerkedtem a bűnnel = elkövettem a bűnt. Mert ugyanis törvény nélkül holt a bűn, azaz a céltévesztés*

*Mert a kívánság pedig – ha gondolatai az embernek e körül forognak – így működik: „Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz” (Jak. 1,15).

Róm. 7,9 Én pedig éltem régen, vagyis egykor a természeti, fizikai, biológiai életet a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével, megérkezésével felelevenedett, föléledt, életre kelt a bűn, azaz a céltévesztés.

Róm. 7,10 Én pedig meghalék; és úgy találtaték, és kitűnt, hogy az a parancsolat, mely életre való, amelynek életet kellett volna adnia, nékem halálomra van. Mert számomra halálhozónak bizonyult, és a halálba vitt*

*Mert: „A törvény …nincs hitből, hanem amely ember cselekszi azokat, élni fog azok által” (Gal. 3,12).

Hiszen az Úr parancsa így hangzott: „Őrizzétek, és tartsátok meg azért az én rendeleteimet, döntéseimet és az én végzéseimet, amelyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 18,5)

Mert aki: „Az én parancsolatimban jár és rendelkezéseim szerint él, és törvényeimet megőrzi, és megtartja és hűségesen teljesíti, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten, az én Uram, az ÚR” (Ezék. 18,9).

És az apostol idézi a törvényt: „Mert Mózes a törvényből való a törvényből eredő igazságról, azaz megigazulásról azt írja, hogy aki azokat megtartja, betölti, teljesíti, megteszi él azok által” (Róm. 10,5)

Róm. 7,11 Mert a bűn alkalmat vévén, ösztönzést, ugródeszkát, indíttatást kapott a parancsolattól; / ugyanis a bűn a tilalommal kapta vonzóerejét / és kiinduló / tám / pontot talált ama parancsolat által, és végképp megcsalt, tévútra vezetett, és elcsábított engem, és megölt általa.

Róm. 7,12 Azért ám a törvény természetesen szent, és a parancsolat szent, igaz, és igazságos és jó*

*Az apostol megvallása a törvényről: „Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él azzal. És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással. Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott” (1 Tim. 1,8-11).

Róm. 7,13 Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn, azaz a céltévesztés az, hogy megtessék, megmutatkozzék, és kitűnjék a bűn, azaz a céltévesztés mivolta, mely a jó által nékem halált szerez, halált munkál, és valósít meg. Hogy felette igen bűnös legyen a bűn, azaz a céltévesztés a parancsolat által. Így a bűn a parancs által mutatta meg igazi céltévesztő jellegét, és fokozott erejű bűnné lesz*

*Ugyanis:A halál fullánkja, tövise pedig a bűn, azaz a céltévesztés; a bűn, azaz a céltévesztés hatóereje, és hatalma pedig a törvény” (1 Kor. 15,56). 

A törvény pedig azért adatott, hogy a sátántól visszaforduljon az ember Krisztus – vagyis az Isten – felé: „Mert a törvény a valóságban haragot nemz, haragot szül, munkál, eredményez, ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet, vagyis törvényszegés sincsen. Ott nem lehet áthágni sem a törvényt” (Róm. 4,15).

„A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-e? Távol legyen! Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, és életet adni, valóban a törvényből volna az igazság, a törvény alapján volna a megigazulás. De az Írás mindent, és mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből, a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék a hívőknek, azoknak, akik hisznek. Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő nevelőnkké, és mesterünkké lett, hogy hitből, vagyis hit által igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt, nem vagyunk a nevelőnek alávetve(Gal. 3,21-25).

 „Mert a bűn, vagyis a cél elvétésének zsoldja, a bér, amellyel a bűn fizet halál. Az Isten kegyelmi ajándéka, a Szent Szellem pedig örök élet, vagyis a természetfeletti élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róm. 6,23).

Róm. 7,14 Mert tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve, eladva rabszolgának a bűn alá*

*Hogy Isten kegyelme kiáradhasson kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn, vagyis céltévesztés alá rekesztett, és összezárt azért, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,22).

 És folytatják az apostolok: „Mert az Isten mindeneket, minden embert engedetlenség, és hitetlenség, csökönyös és lázadó makacsság alá rekesztett, mindnyájukat a hitetlenségbe hagyta merülni; összezárta = közös helyzetbe hozta annak érdekében, hogy mindeneken, vagyi mindenkin, és mindnyájukon könyörüljön, irgalmazzon, irgalmasságot gyakoroljon (Róm. 11,32)

Az engedetlenség alá rekesztés oka: „Mi tehát az igazság? Mentegetőzünk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók és görögök mindnyájan engedetlenségben vannak” (Róm. 3,9)  

Isten azonban – aki maga a Szeretet – megoldást adott erre a problémára: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne az nem jut ítéletre; aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert a sátán hatalma alatt maradt, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18)

„az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme, a sátán megítéltetett” (Ján. 16,11)

„Most megy végbe az ítélet e világ felett; mert most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,31).

Róm. 7,15 Mert hiszen amit cselekszem, nem ismerem: nem szeretem, és magam sem értem. Mert gyakorlatilag nem azt művelem, s nem azt hajtom végre, amit akarok, vagy amit tervezek és szándékozok tenni, hanem a rosszat, amit gyűlölök, utálok, amitől undorodom, ami iránt ellenszenvet érzek, azt cselekszem, és azt teszem meg*

*És hogy miért, arról Dávid így prófétál: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám” (Zsolt. 51,7).

És az Úr Jézus jelenti ki Dávid megvallásának értelmét: „Ami hústesttől született, test az, vagyis ami hústestből van nemzve, amit hústest hoz létre, hústest az; és ami Szent Szellemtől született, Szent Szellemből jön létre, szellem az” (Ján. 3,6).

 Mert a hústest a bűn teste, amelynek természete is bűnös: „Mert a bűnös természet a Szent Szellem ellen támad, a Szent Szellem pedig a bűnös természetünk ellen. Ezek tehát állandó harcban állnak egymással. Ebből következik, hogy nem azt teszitek, amit szeretnétek.  Mert a hústest arra vágyik, ami a Szellem ellenére van, a Szellem pedig ami a hústest ellenére van. Mert ezek egymással ellenkeznek, ellentétben állnak, hogy ne azokat tegyétek, amiket akartok” (Gal. 5,17).

De Isten megáoldotta ezt a problémát: „Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott, mivelhogy erőtlen vala a hústest miatt, mert a hústest gyengévé tette. Az Isten azt megtette az ő saját Fiát elbocsátván, elküldve bűn, azaz a céltévesztés hústestének hasonlatosságában, hasonmásában és a bűnért, a céltévesztés miatt, elítélte a bűnt, azaz a céltévesztést a hústestben, vagyis, hogy elítélje a hústestben levő bűnt, a céltévesztést (Róm. 8,3).

Róm. 7,16 Ha pedig azt cselekszem, azt teszem, és művelem, amit nem akarok, megegyezem, és egyetértek a törvénnyel, és elismerem róla, hogy jó.

Róm. 7,17 Most azért valójában már nem is én cselekszem és művelem azt, hanem a bennem lakozó, és bennem, az egómban / énemben otthonra lelt bűn vagyis céltévesztés.

Róm. 7,18 Mert tudom ugyanis, hogy nem lakik én bennem, azaz a hústestemben semmi jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes*

*Ennek oka az, hogy az első ember a sátán szavát, és ezzel a sátán természetét fogadta be:És látá az Úr, hogy megsokasult és mennyire elhatalmasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása és minden szándéka és gondolata szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

És hogy: „… az ember szívének gondolatja és szándéka gonosz az ő ifjúságától fogva…” (1 Móz. 8,21).

És az Úr Jézus kijelenti, hogy a szív, vagyis az ember bensőjének gonosz volta mit eredményez: „Mert a szívből, vagyis a bensőtökből származnak, és erednek és törnek elő a gonosz gondolatok és gonosz fontolgatások, és szándékok; a gonosz tervek, és rossz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, vagyis szexuális bűnök. Tisztátalanságok, cédaságok, a kicsapongás és az erkölcstelenségek, lopások, hamis tanúbizonyságok, és hamis tanúskodás, káromlások, az istenkáromlások; és a gonosz beszédek mások ellen; a rágalmazások, gyalázkodás, becsmérlődés, és szitkozódás (Mát. 15,19).

 Ezt ismerve vallja meg az Úrnak Dávid: „Lásd, én bűnben, vagyis céltévesztésben, és ezért törvénynélküli állapotban születtem, anyám vétekben, vagyis a céltévesztés miatt törvénynélküli állapotban fogant engem” (Zsolt. 51,7).

Erre csak egy megoldás van, és ezt az Úr Jézus így jelenti ki: „Szükség néktek újonnan, vagyis felülről születnetek, fentről kell származnotok. Mert ami hústesttől született, hústest az, vagyis ami hústestből van nemzve, amit hústest hoz létre, hústest az. És ami Szent Szellemtől született, Szent Szellemből jön létre, szellem az (Ján. 3,7.6).

Róm. 7,19 Mert nem a jót cselekszem, és nem azt teszem, melyet akarok; hanem a gonoszt, a rosszat, károst, ártalmast cselekszem, és azt hajtom végre folyamatosan, és azt valósítom meg, melyet nem akarok*

*Ha pedig ez így van: „Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn, vagyis a céltévesztés” (Róm. 7,17).

Róm. 7,20 Ha pedig én azt cselekszem, azt teszem, és művelem, amit nem akarok, nem is én művelem, munkálom, és viszem véghez már azt, hanem a bennem lakozó bűn, vagyis a céltévesztés.

Róm. 7,21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn, a rossz, káros, ártalmas megvan bennem.

[Más fordítás: Magamra nézve tehát azt találom törvénynek, hogy a bűn hozzám van ragadva, mert bár a jót szeretném tenni, mégis a rossz, a gonosz, káros, ártalmas áll közel hozzám, és van a kezem ügyében; és a rosszra vagyok készen.

Róm. 7,22 Mert gyönyörködöm, és gyönyörűségemet és örömömet lelem az Isten törvényében a belső ember szerint.

Róm. 7,23 De látok, és érzek, és észlelek egy másik, egy ellenkező törvényt az én tagjaimban szómám: személyem, az énem egy-egy funkciót végző részében, mely ellenkezik, és küzd, hadakozik, harcol, és hadban áll a szellemem értelmének törvényével. És engem rabul, vagyis foglyul ád a bűn, azaz a céltévesztés törvényének, mely van az én tagjaimban, vagyis az énem egy-egy funkciót végző részében, és amely a bűn, vagyis a céltévesztés törvényébe zárva, fogolyként vezet*

*Az apostol a továbbiakban így figyelmezteti a hívőket: „Mert a hústest a szellem ellen törekedik, a szellem pedig a hústest ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok” (Gal. 5,17).

Hiszen: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?” (Jak. 4,1).

Ezért mondja az apostol, hogy: „Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a hústesti kívánságoktól, amelyek az életetek ellen vitézkednek” (1 Pét. 2,11).

Róm. 7,24 Óh én nyomorult, szegény, szerencsétlen, szenvedő ember! Kicsoda szabadít meg, ki fog kiragadni engem e halál-testből? Ebből a halálra ítélt testből szóma thanatosz = halott személyből, ebből a testből, amely a halálé;

[Más fordítás: Ki szabadít, ki ment meg engem ebből a holttestből]?

Róm. 7,25 Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én magam a szellemem értelmével az Isten törvényének, de a hústestemmel a bűn törvényének szolgálok.

[Más fordítás: Az Istentől felkínált kegyelem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül. Következőleg én, mikor szellemi értelmem indít, Isten törvényének teljesítek rabszolgálatot, de amikor hústestem indít, a bűn, vagyis a céltévesztés törvényének vagyok rabszolgája].

Ahogy az Úr lát bennünket!


Az engedelmesség.

Krisztus eledele az volt, hogy az Atya akaratát cselekedje, tekintet nélkül arra, hogy ezért korona vagy kereszt várt-e Rá.



Imádság:

Uram, Jézus!
Köszönöm, hogy hozzád jöhetek. Bármikor, bármivel. Te tudsz és akarsz segíteni, kérlek segíts bajomon!

Ámen



Az útkészítő feladata hirdetni azt, aki utána jön.

 „Én vízbe merítettelek be titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket bemeríteni!” 
(Márk. 1,7-8)





Ne félj!

Ne félj attól, hogy nem fogod tudni ellátni a tőlem kapott szolgálatodat.

Mert Azt mondj az Úr:
„Most azért indulj… Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el. Légy erős és bátor…”

(Józsué 1:2,5-6)



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Képzeljük el, amint két ejtőernyős egyszerre ugrik ki a repülőgépből. Mindkettő ejtőernyővel, természetesen. Az egyikük zuhanás közben összekulcsolja a karjait, figyelmen kívül hagyja a kioldózsinórt, és azt mondja magában: „Az ejtőernyő teljes védelmet biztosít számomra.” Még közvetlenül a földbe csapódáskor is ezt mondogatja, és szörnyethal. A másik azonban tudja, hogy csak akkor van biztonságban, ha megtesz valamit. Meghúzza hát a kioldózsinórt, és biztonságban földet ér. Sok mindent tudhatunk a keresztény hitről. Tisztelhetjük Jézust, és egyet is érthetünk azzal, hogy amit tett a kereszten, az válasz a szükségeinkre. Azonban amíg nem kérjük tudatosan a segítségét, és nem szánjuk oda az életünket neki, ez a tudás olyan, mint a becsukott ejtőernyővel való zuhanás. Sürgősen tennünk kell valamit: meg kell húznunk a kioldózsinórt, míg van rá időnk. Mit jelent meghúzni a kioldózsinórt? „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róma 10,13) Ennél többet nem tudunk, de nem is kell tennünk. Senki nem üdvözítheti önmagát - csak annyit tehetünk, hogy hittel elfogadjuk, amit Jézus a kereszten elvégzett. Legyetek áldottak! 
REINHARD BONNKE



László Boda



BIBLIA



2016. szeptember 29.

Jézus Neve erős

89-es ZSOLTÁR.

Római levél 6. fejezet: A SZENT SZELLEMBE VALÓ bemerítés Krisztus életében részesít. (revideált)

Róm. 6,1 Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, vagyis a céltévesztésben, hogy a kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása annál nagyobb, és bőségesebb legyen? Hogy a kegyelem annál inkább áradjon, gyarapodjon, és megsokasodjon?

Róm. 6,2 Távol legyen: Semmi esetre sem. Akik egyszer már meghaltunk a bűnnek, azaz a céltévesztésnek, mimódon élnénk még abban*

*Hiszen: „... aki meghalt, felszabadult a bűn alól” (Róm. 6,7).

Róm. 6,3 Avagy nem tudjátok-é, és nem értitek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be?*

*Az üdvösségünk Isten kegyelméből van: „Mert kegyelemből, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása által tartattatok meg, és részesültetek a megváltásban, és így üdvözültetek, mégpedig hit által. és ez nem tőletek van, ez nem a magatok érdeme: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék, és ne dicsekedhessék (Eféz. 2,8-9).

Bizony: „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg, vagyis üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által” (Tit. 3.5).

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy hogyan és miért kell újonnan születni: „… Ha valaki nem születik, nem származik vízből és Szellemből, nem mehet be, mert nem tud, nem képes bemenni az Isten országába, Isten királyságába, birodalmába (Ján. 3,5).

És a kijelentés az apostolokon keresztül így folytatódik: „… Térjetek meg, vagyis változtassátok meg gondolkozásotokat és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek, vagyis a céltévesztés bocsánatára, és eltörlésére; és veszitek, megkapjátok a Szent Szellemet ajándéként” (Csel. 2,38).

És hogy milyen vízbe kell bemerítkezni, arról így hangzik a kijelentés: „… Krisztus szerette a kihívott gyülekezetet, az eklézsiát, és Odaadta érte a saját életét. Hogy azt felkészítse, és megszentelje, vagyis Isten számára elkülönítse, és szentté tegye, megtisztítván a bemerítés fürdőjében az ige, az élet igéje által(Ef. 5,25-26).

A Szent Szellembe való bemeritkezés következménye lesz: „Eltemettetvén Ővele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból... Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Kol. 2,12; Gal. 3,27).

Pál apostolon keresztül megerősíti a Szent szellem, hogy mibe kell bemerítkezni: „… Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Szellemet, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy már eljött a Szent Szellem. Ezután megkérdezte tőlük: Akkor mibe meritkeztetetek be? A János bemerítésébe ” - válaszolták ezek. Pál ekkor így szólt: János, amikor bemerített, megtérést, vagyis a gondolkozásmód megváltoztatását követelte, és azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Krisztus Jézusban. Amikor ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szent Szellem, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak” (Csel. 19,1-6).

János apostol így látja a megdicsőült Urat, az Úr Jézus Krisztust, és kijelentést nyer az Ő neve, amibe be kell merítkezni: „… vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik” (Jel. 19,13).

Róm. 6,4 Eltemettettünk, azaz szellemben hasonlóvá váltunk azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és életre kelt Krisztus a halálból, a halottak közül az Atyának dicsősége fényessége, ragyogása, ereje által, azonképpen mi is új, azaz újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő, természetfeletti életben járjunk*

*És így folytatódik a kijelentés:Eltemettetvén, vagyis szellemben hasonlóvá válva, azaz hasonulva Ővele a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból, vagyis a halottak közül. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben, vagyis akiket halottakká tettek az elesések, hibás lépések, botlások, melléfogások és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített, és életre keltett együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta (Kol. 2,12-13).

És tette ezt azért Isten: „Hogy levetkezzétek, és félretegyétek ama régi élet, vagyis a korábbi gonosz életmódotok, életviteletek, életvezetésetek, magatartásotok, viselkedésetek szerint való ó embert, mely meg van romolva, mert el van tévelyítve, és  csábítás áldozatául esett a csalárdság, a megtévesztés, becsapás, csalás, árulás, csábítás kívánságai miatt.

[Más fordítás: Vessétek le az óembert, mely magát korábbi forgolódástokhoz szabja, mely a csalárd kívánságok útján megromlik; Aki romlásba rohan a megtévesztő, csalárd és gonosz kívánságok miatt, és akit a saját vágyai rossz irányba vezettek].

Megújuljatok pedig a ti elméteknek, a ti bensőtöknek szelleme szerint. És felöltözzétek amaz új, vagyis újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban, azaz Hit által való megigazulásban, és valóságos szentségben az Ige által(Eféz. 4,22-24).

És aki Újjonnan – vagyis a Szent Szellemtől, és Isten Igéje által – született, az ilyen megvallást tesz: „Áldott, és imádni való az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága, könyörületessége, gyengéd, szerető irgalma szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által” (1Pét 1,3).

Hiszen: „Az ő akarata szült minket az igazságnak - a valóságnak - igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság – a valóság - beszéde, mely az Evangélium(Kol. 1,5).

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”  (1Pt. 1,23).

Aki: „nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által” (Tit. 3,5).

„Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyünk…” (2 Pét. 1,4).

Így valósult meg a prófécia, amely az új teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19)

„Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, a régire nem is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17).

Hanem: „Most született csecsemők gyanánt, a tiszta, csalárdságtól mentes, szellemi hamisítatlan, és megtéveszthetetlen tej, azaz Isten igéje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, azaz amíg majd megmenekültök (1Pét 2,2).

Róm. 6,5 Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint Ővele eggyé lettünk, vagyis egybenőttünk, és egyesültünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk, vagyis feltámadásával is összenőttekké leszünk, egyesülünk*

*Mert: „Isten ugyanis feltámasztotta, életre keltette az Urat, és hatalmával, és ereje által minket is fel fog támasztani, és életre kelt a halálból” (1Kor. 6,14).

Mert: „... ha Annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta, életre keltette Jézust a halálból, a halottak közül, ugyanaz, aki feltámasztotta, életre keltette Krisztus Jézust a halálból, halottak közül, megeleveníti, életre kelti a ti halandó testeiteket (szómátokat) a ti éneteket, személyeteket is az ő ti bennetek lakozó Szelleme által... Igaz beszéd ez, és megbízható az ige (a logosz). Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is” (Róm. 8,11; 2 Tim. 2,11).

Róm. 6,6 Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, azaz oszlopra feszíttetett, hogy megerőtlenüljön, és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek teste, (amartias szóma): a céltévesztett én. És megsemmisüljön, vagyis elpusztuljon, tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló, a céltévesztett test vagyis a: (szóma) = az egó, azaz az én, hogy ezután ne legyünk  rabszolgája, és ne szolgáljunk a bűnnek, vagyis ne legyünk  a céltévesztés rabszolgái*

*És azért rörtént ez: Hogy levetkezzétek, és félretegyétek ama régi élet, a korábbi gonosz életmódotok szerint való óembert, mely meg van romolva, és eltévelyedett, csábítás áldozatául esett a csalárdság a megtévesztés, becsapás, csalás, árulás, csábítás kívánságai miatt.

[Más fordítás: Hogy levessétek az óembert, mely magát korábbi forgolódástokhoz szabja, mely a csalárd kívánságok útján megromlik; Aki romlásba rohan a megtévesztő, csalárd és gonosz kívánságok miatt, és akit a saját vágyai rossz irányba vezettek]” (Eféz. 4,22).

„hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le hústesti életetek hátralevő idejét” (1Pt. 4,2).

És mi: „Azért nem csüggedünk, és nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk megromol, tönkre is megy, és elfogyatkozik, a belső emberünk mindazáltal napról-napra megújul, és minden nap épül” (2 Kor. 4,16).

Róm. 6,7 Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn alól, és megigazult; vagyis igazságossá lett, felmentést nyert a bűntől, azaz a cél ELVÉTÉSÉTŐL*

*Ezért tehát: „… atyámfiai, testvéreim, nem vagyunk adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk” (Róm. 8,12).

Róm. 6,8 Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy együtt élünk is Ővele*

*A kijelentés megerősítése:Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is” (2 Tim. 2,11)

 „Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani” (1Kor. 6,14).

Róm. 6,9 Tudván, és biztosak vagyunk abban, hogy Krisztus, aki miután feltámadt a halálból, vagyis a halottak közül, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik*

*Mert Ő az: „Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia” (Csel. 2,24)

Ahogyan azt előre megígérte: „Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket. Ezért más helyen is így szól: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson” (Csel. 13,34-35).

Róm. 6,10 Mert hogy meghalt, a bűnnek, vagyis a céltévesztés miatt halt meg egyszer, hogy pedig él, az Istennek él.

[Más fordítás: Ami ugyanis benne meghalt azt a vétek, a cél elvétése ölte meg egyszer, ami pedig él azt az Isten élteti].
Róm. 6,11 Ezenképpen vegyétek számításba, és gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, vagyis a céltévesztésnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban*

*Őbenne: Aki a mi bűneinket, céltévesztésünket, tévedéseinket, maga vitte fel testében (szóma): teljes lényében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, a vétkekre ne legyünk kaphatók, és megigazultan folytassuk életünket. Akinek sajgó, véres sebeivel szógyultatok meg, és megszabadultatok a betegségekből, akiket teljessé, éppé tettek véres zúzódásai(1 Pét. 2,24).

Róm. 6,12 Ne engedjétek, hogy uralkodjék tehát a bűn, a céltévesztés következménye a ti halandó, és mulandó testetekben (szóma): személyetekben, ami ki van téve a halálnak, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban, és ne engedjetek az ő vágyainak és szenvedélyének*

*Pál apostol példát ad a testi vágyak elleni harcról: „... megsanyargatom, és szolgává teszem a testemet (szóma) = az énemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” (1Kor. 9,27)

Ti is: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás.” „Ha ugyan Őt megértettétek, és Őbenne megtaníttattatok, úgy amint az igazság a Jézusban: Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt. Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint.” (Kol. 3,5; Eféz. 4,21-23).

Péter apostol is felhívja a hívők figyelmét: „Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a hústesti vágyaktól, amelyek az életünk ellen harcolnak” (1Pt. 2,11)

Már Dávid ezt kéri az Úrtól, egyben kijelentve, hogy hogyan tudjuk megtartóztatni magunkat a testi vágyaktól: „Vezéreld utamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék rajtam!” (Zsolt. 119,133).

Róm. 6,13 Se ne szánjátok, és ne adjátok át, ne állítsátok oda a ti tagjaitokat, vagyis a test egy-egy funkciót végző részét hamisságnak támadó fegyvereiül a bűnnek, az igazságtalanságnak, és gonoszságnak szolgálatára. Hanem szánjátok és adjátok oda, és bocsássátok rendelkezésre magatokat az Istennek szolgálatára, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat, a ti testetek egy-egy funkciót végző részét a megigazulás fegyvereiül az Istennek*

*És mert nagyon fontos, sőt életbevágó a kijelentés, ezért megismétli a Szent Szellem: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket (szómata umón) = halandó személyeteket földi formáját élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Mint a ti okos tiszteleteteket”„hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le hústesti életetek, azaz (biosz) = földi életetek hátralevő idejét. Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban, tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek” (Róm. 12,1; 1 Pét. 4,2-3).

Mert ha továbbra is: „… hústest szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Szellem által megölitek, vagyis halálra adjátok a test (szóma): a testi természetetek cselekedeteit, élni fogtok” (Róm. 8,13).

Róm. 6,14 Mert a bűn, vagyis a céltévesztés következménye ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása, és felmentése alatt*

*Azért mert: „… a törvény a valóságban csak haragot nemz, haragot eredményez. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés sem, vagyis ott nem lehet áthágni sem a törvényt (Róm. 4,15).

Róm. 6,15 Mit is tehát? Mi következik ebből? Vétkezzünk-é és újra céltévesztők legyünk-e? Mivelhogy nem vagyunk a törvény uralma alatt, hanem kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása, és felmentése alatt? Távol legyen.

Róm. 6,16 Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok, és alárendelitek magatokat szolgákul, vagyis rabszolga gyanánt az engedelmességre, annak vagytok szolgái, vagyis rabszolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek, vagyis a céltévesztésnek halálra, azaz ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásra vezet*

*Az Úr Jézus – a testté lett Ige – így figyelmeztet: „... Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt, vagyis a cél elvétését cselekszi, rabszolgája a bűnnek, vagyis a cél elvétésének” (Ján. 8,34)

És Péter apostolon keresztül megmagyarázza a Szent Szellem a kijelentést: „... mert akit valaki legyőzött, az annak rabszolgájává lett. Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél” (2 Pét. 2,19-20).

Róm. 6,17 De hála az Istennek az Ő kedvezéséért, jóindulatú gondoskodásáért, és felmentéséért, vagyis kegyelméért, hogy jóllehet a bűn, a cél elvétésének rabszolgái voltatok, de szívetek szerint, és most már szívből azaz: bensőtökből engedelmeskedtek a tudomány és tanítás azon alakjának, és követendő mintájának, amelyre adattatok, és amelyre rendelve vagytok.

Róm. 6,18 Felszabadulván pedig a bűn alól, vagyis a céltévesztés kötelékéből, az igazságnak, azaz a megigazultságnak rabszolgáivá lettetek.

Róm. 6,19 Emberi módon szólok, és fejezem ki magam a ti hústesteteknek erőtlensége, és gyarlósága miatt. Mert amiképpen oda szántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak, a törvény nélküli állapotnak rabszolgáiul a hamisságra, a törvénytelenségre: azonképpen szánjátok, és adjátok oda most a ti tagjaitokat (szóma) = személyetek egy-egy funkciót végző részét rabszolgáiul a megigazulásnak a megszenteltetésre.

[Más fordítás: A hústest gyönge, ugyanis enged a kísértésnek. Ezért amiképpen oda szántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak, és a törvény nélküli állapotnak rabszolgáiul a törvénytelenségre: most úgy állítsátok tagjaitokat rabszolgákul az igazságosság oldalára, hogy azok megszentelődéseteket munkálják]*

*Péter apostol megvallása: „Mert elégséges nékünk, hogy életünk elfolyt, vagyis már eltelt idejében a pogányok, vagyis a nemzetek akaratát, vágyát, tetszését követtük, és cselekedtük. Járván feslettségekben, kicsapongásokban, bujaságban, gyönyörök közt, kívánságokban, érzékiség, vágy, és epekedésben, részegségekben, borozásokban, mértéktelenségben, dobzódásokban, vagyis dorbézolásban, dáridózásban, és zavargásban, tivornyázva, ivásokban és undok, törvényt félretevő, tiltott bálványimádásokban” (1Pét 4,3).

 Így figyelmeztet az Úr Jézus is: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a szellem kész, de a hústest erőtelen” (Mát. 26,41)

Ezt ismerve így beszél Pál apostol: „… megsanyargatom, és megzabolázom, állon ütöm, megöklözöm, és így alávetem, és leigázom testemet (szóma): egész lényemet és rabszolgává teszem, vagyis rabságba kényszerítem, hogy míg másoknak prédikálok, tanítok, hirdetem az Igét, vagy amikor másokat versenybe hívok, magam valami módon méltatlanná és alkalmatlanná ne legyek” (1 Kor. 9,27).

Róm. 6,20 Mert mikor a bűn, vagyis a céltévesztés rabszolgái valátok, az igazságtól, vagyis a megigazulástól szabadok, függetlenek valátok.

Róm. 6,21 Micsoda gyümölcsét vettétek azért akkor azoknak, amiket most szégyenletek? Mert azoknak a vége, az eredménye halál*

*Ugyanis: „… amíg hústest szerint éltünk, a bűnök, törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt” (Róm. 7,5).

Róm. 6,22 Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn, vagyis a céltévesztés alól, rabszolgáivá lettetek pedig az Istennek megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, az Isten céljaira való elkülönítésre / elkülönülésre, a vége, azaz eredménye pedig örök élet.

[Más fordítás: Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök vagyis: a természetfeletti élet, az életnek egy más létezési formája].   
Róm. 6,23 Mert a bűn, azaz a cél elvétésének zsoldja, vagyis a bér, amellyel a bűn fizet, halál. Az Isten kegyelmi ajándéka, vagyis a Szent Szellem megnyilvánulása pedig örök élet, a természetfeletti élet a mi Urunk Krisztus Jézusban*

*Isten már az első embert figyelmezette: „De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz” (1 Móz. 2,17).

De a test kívánságának erőssége megerőtlenítette Isten Igéjét: „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett” (1Móz. 3,6).

 És az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés arról, ami halált eredményez: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.

[Más fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett].

Mert aki vet az ő hústestének, vagyis aki a hús világába vet, a hústestből arat veszedelmet, azaz pusztulást, és saját húsából fog romlást aratni. Aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet.

[Más fordítás: Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének kívánságait, annak a bűnös természete örök halált terem, és ezt fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök, azaz természetfeletti életet]” (Gal. 6,7-8).

 Meg van írva, hogy: „Az istentelen, vagyis az Isten nélkül élő, a nem hívő munkál és szerez álnok és hamis keresményt; az igazságszerzőnek, vagyis a megigazulást szerzőnek pedig jutalma valóságos

 (Más fordítás: de igaz bérhez jut az, aki igazságot / alétheia: valóságot, azaz Igét / vet)” (Péld. 11,18).

Mert: „Aki vet hazugságot, arat nyomorúságot, bajt, csapást, katasztrófát; és az ő haragjának, gőgjének, kevélységének, arroganciaúájának vesszeje megtöretik, és megsemmisül. Az irgalmas szemű, és a jóságos tekintetű ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek, a nincstelennek (Péld. 22,8-9).

Már Mózesen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt, a rosszat. Bizonyságul, tanúul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd hát az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod” (5 Móz. 30,15.19).

És mi az, ami halált eredményez, erről így szól a Szent Szellem: „Parázna, azaz: Isten iránt hűtlen férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni és a világgal barátságot köt, az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4).

Hát: „… ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket” (Eféz. 5,11).

 Mert: „Amint én láttam, akik hamisságot szántanak és gonoszságot, azaz vészt vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób. 4,8).

Hanem: „… levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, hogy a korábbi gonosz életmódotokat hagyjátok el és vessétek le a „régi” embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt

[Más fordítás: Ez ugyanis teljesen megromlott a saját vágyai miatt, amelyek rossz irányba vezették, és aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt].

Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint(Eféz. 4,22-23).

Mert: „Akik pedig Krisztuséi, a hústestet, vagyis a bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és vágyaival együtt legyőzték indulataival és kívánságaival együtt (Gal. 5,24).

És: Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban” (2 Pét. 1,4)