2015. április 23.
Ha emberek akarnak ártani nekem:
„Velem van az
Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? Velem van az Úr az én segítőim közt, és
nézni fogok az én gyűlölőimre” (Zsolt. 118,6-7).
Hívjuk bátran segítségül az Urat, mert:
„Közel van az Úr minden őt hívóhoz;
mindenkihez, aki hűséggel, és őszintén
hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek
kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt.
145,18-19).
Spurgeon: A Szellem
Isten országában nincsen olyan szabály, amely szerint,
hogy a Szellem teljességét elnyerjük, reggel nyolckor sóvárogni, délben
énekelni, és négy órakor sóhajtozni kell.
Robert Lembke: Az ember
"Először elhasználja az egészségét, hogy pénzhez jusson,
majd a pénzt, hogy az egészségét visszaszerezze."
2015. április 22.
Ige: Az Úr örökkévaló kegyelméről.
„És
az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre, és nemzedékről nemzedékre száll, és
marad azokon, akik őt tisztelik*(Luk. 1,50)
*Mária a Dávid
által kijelentett igazságokat vallja meg: „Mert amilyen magas az ég a földtől,
olyan nagy az ő kegyelme, és szeretete az őt tisztelők iránt” Amilyen könyörülő, és irgalmas az atya a fiakhoz,
olyan könyörülő, és irgalmas az Úr az őt tisztelők iránt”. „Mert az Úr kegyelme
öröktől fogva való és örökkévaló az őt tisztelőkön, és az ő igazsága a fiaknak
fiain.
(Más
fordítás: De az ÚR szeretete
mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is” (Zsolt.
103,11.13.17)
„Mert nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és
dicsőséget ád az Úr nem vonja meg a jót, a javait azoktól, akik
ártatlanul, és feddhetetlenül élnek. Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik
benned” (Zsolt. 84,12-13)
Mert megígérte az Úr, hogy: „De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen
azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják” (2
Móz. 20,6).
A mi Urunk mindenütt jelenvaló Isten.
Ezért nem kell félnünk, bármilyen körülmények közé
kerülünk, és bármilyen gondok, problémák vesznek körül. Mert az Úr mindenütt
ott van velünk, és Ő átvisz mindenen, sőt győztessé tesz!
Ezért szól így
Dávid Istenhez: „Hova menjek Szellemed
elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak
hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a
tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem” (Zsolt. 139,7-10)
Az Úr szava:
Akik téged bántanak, azoknak azt mondja az Úr:
„Az lesz vesztük, ahogy veled bántak”
(2 Mózes 18,11)
Spurgeon: Méltóvá leszel a dicsőségre
Kegyelmet és dicsőséget ad az
Isten" (Zsolt 84,12)
Éppen a kegyelemre van most
szükségünk; ez el is érhető mindenki számára. Mit kaphatnánk meg könnyebben,
mint a kegyelmet, ami ajándék! Ma megtartó, megerősítő, megszentelő és
megelégítő kegyelmet nyerünk. Mostanáig Urunk mindennap megadta kegyelmét, a jövőben
is számíthatunk irgalmára, és ez nekünk elég. Ha idáig csak kevés kegyelmet
nyertünk, annak oka nyilván bennünk van, mert az Úr ezt készségesen és bőven
adja. Kérjünk tőle annyi kegyelmet, amennyit csak akarunk, nem kell félnünk
Isten nem utasít el. Sőt, bőségesen és szemrehányás nélkül adja azt.
Aranyat esetleg nem ad az Úr,
de kegyelmet igen. Talán nem juttat nyereséghez, de adja kegyelmét. Szinte
bizonyos, hogy megpróbáltatást is küld ránk, de kapunk elegendő kegyelmet is,
hogy azt elhordozhassuk. Lehet, hogy munkára és szenvedésre hív, de elhívásával
együtt érkezik a szükséges kegyelem is.
Milyen nagyszerű az és"
ebben az igeversben - ... és dicsőséget". Most még nincs szükségünk a
dicsőségre, és nem is vagyunk méltók rá, de megkapjuk, amikor eljön az ideje.
Miután megettük a kegyelem kenyerét, megihatjuk a dicsőség borát.
Át kell mennünk a szentélyen
- ami a kegyelem -, hogy elérkezzünk a Szentek Szentjébe - ami a dicsőség.
Ez a két szó és
dicsőséget" elegendő kell legyen ahhoz, hogy örömünkben máris dicséretet
énekeljünk. Még egy kis idő - és azután az örök dicsőségben lesz részünk!
C.
H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok
Rick Warren: Az irigység megnyomorít
“ …a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik,
nem fuvalkodik fel.” (1. Kor. 13:4b)
Játszottál már valaha „Ki a király a hegyen” játékot?
Biztosan ismered: csak egyetlen egy embernek van hely a csúcson, és ha eléred
azt, te leszel a Király a Hegyen! Irigykedünk arra az emberre, aki a csúcson
van, de ha mi érünk fel oda, akkor szeretünk másokat is iriggyé tenni emiatt.
Felnőttként, továbbra is játsszuk ezt a játékot, csak
kicsivel finomabban. "Hé, ide nézzetek! Láttátok, milyen autót vezetek?
Nézd, milyen ékszerem van! Az én gyerekeim okosabbak! Nézd csak az új
hitelkártyám színét!"
Az igazság azonban az, hogy az irigység megnyomorít. Az
irigység általában a bizonytalanság kifejezése. Alsóbbrendűnek érezzük
magunkat, ezért irigykedünk.
Amikor ötödikes voltam, kaptam egy új biciklit
Karácsonyra, aminek széles kormánya és banán alakú ülése volt. Azt gondoltam,
hogy nagyon menő vagyok. Roppant büszke voltam erre a biciklire egészen addig,
amíg egy barátomékhoz hajtva felfedeztem, hogy neki bizony menőbb van. Az
örömöm azonnal elszállt. Irigy lettem, amikor összehasonlítottam az enyémet az
övével.
Ahogy most visszagondolok, rájövök, hogy az igazi
probléma az alacsony önbecsülésem volt. Amikor alacsony az önbecsülésünk,
mindig fenyegetve fogjuk magunkat érezni azoktól az emberektől, akik szebbek,
divatosabbak, esetleg jobbak a körülményeik, iskolázottabbak, erősebb a
kisugárzásuk - vagy jobb biciklijük van!
Senki nem immunis az irigységre és valószínűleg tapasztalatból
is tudod, hogy igazán meg tud nyomorítani. Az irigység olyan a lelkednek, mint
a rák a testednek. Elevenen felfal, ha nem veszed észre.
Az irigység azt is okozhatja, hogy megszállottá válunk a
körülményeink megváltoztatásával kapcsolatban. Azt hisszük, hogy a megoldás a
több pénz, tehát elkezdünk felhalmozni minél több pénzt. A probléma az, hogy ha
eljutsz erre a szintre, akkor jön a következő probléma. Ha az irigység motivál,
akkor ki fogsz égni, mert mindig ott lesz egy következő szint.
Mivel az irigység egy rejtett bűn, ezért hajlamosak
vagyunk azt hinni, hogy nem olyan rossz, mint a látványos bűnök. Pedig az
irigység rendkívül romboló.
Leértékel másokat. Tönkreteszi a kapcsolatokat. Az
irigység miatt kihagyod az örömteli élményeket, amit a közös esküvők,
születések, előléptetések nyújtanak. Ahelyett, hogy irigyek lennénk, Isten azt
szeretné, hogy örüljünk, amikor Ő megáld másokat. Ha megtanulsz mások sikerének
örülni, sokkal több örömet fogsz megtapasztalni.
Ma miért tudsz köszönetet mondani Istennek azok közül,
amid már van?
(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 04. 17.)
http://napiremeny.blog.hu/2012/04/24/az_irigyseg_megnyomorit
A legnagyobb ajándék
„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed
őrizte lelkemet.”
Jób könyve 10:12
Életet adott neked, és már jóval azelőtt megálmodott veled
valami különlegeset, mielőtt szüleid fejében elindult volna a vezérhangya. Életet
adott neked, lehetőséget. Esélyt arra, hogy Ember legyél igazán.
Sokszor annyira borúsan látod a hétköznapokat, olyan
reménytelennek a hivatást, amit végzel, kibírhatatlannak a rokonságot és
kilátástalannak a jövőt, hogy elfeledkezel arról, nem a magad akaratából jöttél
erre a világra. Isten akart téged, ahogy engem is és mindannyiunkat. Isten
akarta, hogy megszüless, Ő adta az életet és duplán kifizette az árát, ezért
felelősséggel tartozol neki.
Felelősséggel, hogy hogyan is éled meg a mindennapokat, mit
veszel észre, és mennyit is adsz te magad bele. Felelősséggel azért, hogy
meglátod-e a Gondviselés kezét, vagy mindent a véletlen művének, a szerencse
forgásának ítélsz.
Hát döntsd el ma, hogy végre kinyitod igazán a szemed!
Döntsd el ma, hogy ezután más lesz, és élni fogsz igazán, tudatosan! Vedd észre
a mindennap apró csodáit, a napfelkelte százszínű sugarait, melyeket Isten
neked festett olyan gondosan. A családod, rokonaid gazdag sorát, hogy még
élnek, még ott vannak körülötted, még van kit felhívni, még van kinek mesélni
és kiönteni a szíved.
Vedd észre azokat a körülményeket, melyek Isten
gondviselését tükrözik: a tető a fejed fölött, a meleg víz, ami zubog a
csapból, a két lábad, ami elvisz oda, ahova menned kell, a két karod, melyekkel
átölelheted a melletted állót, az értelmed, hogy tudsz gondolkodni, dönteni,
érezni, és talán mindezt szavakban is megfogalmazni.
Vedd észre a munkád örömét, hogy alkothatsz, hatással
lehetsz mások életére, még ha apró területen is. Hogy tehetsz valamit az
„élhetőbb világért”. Vedd észre, hogy mindezt Ő adta neked azért, hogy élj
velük, kamatoztasd, és a történet végén szeretettel nézhess Isten szemébe, mert
gondviselésén keresztül megismerhetted az igazi arcát.
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/08/a-legnagyobb-ajandek.html
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)