2015. április 5.

Zsoltár 27. BIZALOM AZ ÚRBAN; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 27,1 Dávidé. (jelentése: szeretett, szerető, összekötő, egyesítő; főember). [Dávid zsoltára, mielőtt fölkenetnék]. Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én világosságom [('ôr): fényem, ragyogásom] és üdvösségem [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításom, segítségem, biztonságom, jólétem, azaz üdvösségem]: kitől féljek [(járé'): kitől tartsak, féljek, remegjek, reszkessek]? Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [(ḥaj): virágzó, sikeres, prosperáló] életemnek erőssége [(máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója]: kitől remegjek [kitől rettegnék]?*

*És így folytatja megvallását, és próféciáját Dávid: „Mert te vagy az én szövétnekem, (az én mécsesem) Uram, S az Úr (fénysugarat ad nekem), és megvilágosítja az én sötétségemet” (2 Sám. 22,29).

Mert: „Világosság támad fel, és (fényözön árad) az igazra, és az a tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).

Igen: „Az igazakra világosság fénylik, és (ragyog) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4).

Az Úr Jézusban teljesedtek be ezek a próféciák is, aki kijelenti: Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]. Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely életet ad« (Ján. 8,12).

„Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46).

És: „Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).

Zsolt. 27,2 Ha gonoszok [(ráʿaʿ): rossz szándékú ártalmasok (qáraḇ): közelednek felém], és jőnek ellenem, hogy testemet [(báśár): húsomat] egyék [('áḵal): elemésszék, elpusztítsák]: [(cár car)]: szorongatóim [háborgatóim]  és elleneim [('ôjéḇ 'ójéḇ): ellenségeim] - ők botlanak meg és hullanak el [(náp̄al): megtántorodnak és a földre zuhannak, és ők hajtják meg, és vetik földre magukat]*

*És így folytatja Dávid: Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek. [Héber szerint: ráḏap̄): Követem őket, és a nyomukban vagyok, (náśaḡ): míg meg nem szerzem, míg birtokba nem veszem őket, (šúḇ): nem hagyom abba, (káláh): míg be nem fejezem, el nem készülök, be nem végzem, míg vissza nem hozom, helyre nem állítom, meg nem újítom őket].Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullanak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,38-39.

 Én pedig: „Örülök és örvendezek [vigadok, és ujjongok] Tebenned, [és Benned van örömöm]. Zengedezem, [magasztalom, és zsoltárral dicsőítem], oh, Magasságos, [Felséges] a te nevedet. Hogy az én ellenségeim meghátráltak, [visszafordultak], és elbuktak, [elgyengültek, meginogtak, megbotlottak és elestek] és elvesztek [eltűntek, semmivé lettek, elpusztultak] a Te orcád előtt [a Te színed előtt]. (Más fordítás: Miattad hátat fordítanak ellenségeim, elfutnak előled, földre esnek, megsemmisülnek egészen)” (Zsolt. 9,3-4).

Zsolt. 27,3 Ha tábor fog körül, nem fél szívem [(maḥăneh):
ha hadsereg áll is velem szemben,és ha egy egész tábor jön is ellenem, szívem akkor sem remeg, és nem ijed meg]; habár had támad reám [és ha harcra kelnek ellenem, ha háború tör is rám] mégis ő benne bízom én [(báṭaḥ) bizakodom; reménykedem]*

*Bizony: Nem félek [nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).

Mert: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk….)” (Zsolt. 46,2-3).

 Mivelhogy… az igaz, (a megigazított) semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve; nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire” (Zsolt. 112,6-8).

Zsolt. 27,4 Egyet kérek az Úrtól [('eḥáḏ): csak egyetlen vágyam van], azért esedezem, és azért [(šá'él šá'al): könyörgök]: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében. Hogy nézhessem az Úrnak szépségét [(ḥázáh nóʿam): hadd lássam pompáját, ragyogását, és láthassam, milyen jóságos az Úr, és élvezhessem az Úr kedvességét], és gyönyörködhessem az ő templomában*

*Ezért így folytatja Dávid: Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten! Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped) lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).

Ó Isten! Te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet” (Zsolt. 63,2-3).

És mert az Úr meghallgatta Dávidot, ezért ezt vallja meg: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Mert: Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. [Héber: URam, (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló, szeretem házadat, és ('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködöm (bajiṯ): sátradban, ahol (máʿín máʿôn): laksz, dicsőséged (káḇóḏ káḇôḏ): fenséged (mišəkán): sátorának] (máqômáh máqóm máqôm): helyét]” (Zsolt. 26,8).

Már az Úr Jézus kijelentette: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mát. 5,8)

„És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel. 22,4)

De a feltételről is beszél az Úr: „Az igének pedig megtartói (cselekvői) legyetek és ne csak (csupán) hallgatói, megcsalván (hogy be ne csapjátok) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (nem cselekszi), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát (arcát): Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal (nyomban) elfelejtette, (hogy) milyen volt” (Jak. 1,23-24).

Azokról, akik Krisztusban újjá születtek ezt mondja a Szent Szellem: „Mi pedig (miközben) az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal (mint egy tükörben) szemlélvén (más értelmezés szerint: tükrözzük vissza), ugyanazon ábrázatra elváltozunk (mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által), dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől” (2 Kor. 3,18) 

Ha: „… felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt (aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt)” (Kol. 3,10) .

Zsolt. 27,5 Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem*

*És így folytatja Dávid: „Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől, és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz]. (Más fordítás: Tégy csodát híveddel. Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől). Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem]” (Zsolt. 17,7-9).

 És Dávid folytatja: „Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől. Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon!” „Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját. A bölcs az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!” „Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 31,21-22; 107,42-43; 117,2).

Hiszen, még amikor a világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket” (5Móz. 32,9-11)

„Azért hozzád fohászkodjék minden hívő, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!” (Zsolt. 32,6-7)

 „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8)

„Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Ragaszkodik hozzád lelkem (pszühé = énem; életem; személyem), jobboddal támogatsz engem” (Zsolt. 63,7-9).

És így folytatja Dávid panaszát, és az Úr segítségének kérését: „Mert íme a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre, hogy az igaz, az egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák, leterítsék]” (Zsolt. 11,2).

Bizony:„Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten! Mert: Már megint kardját élesíti a gonosz, íját feszíti, és céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).

Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak  eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is” (Ésa. 32,7).

Mert az ellenség szavakkal és tettekkel is harcol az igaz ellen, felhasználva erre az embereket is: „És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül” (Zsolt. 109,3).

„Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak. (Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)! (Zsolt. 59,13-14).

Zsolt. 27,6 Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, akik [(səḇíḇáh sáḇíḇ) minden oldalról körülvesznek], és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, és [diadalkiáltással mutatok be áldozatot hajlékában], énekelek [dicséretet mondok] és [zsoltárt] zengedezek [hangszeren játszva] az Úrnak*

*És így folytatja Dávid. Mert: „te, [oh] Uram, azért védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4).

Aki megment [(pálaṭ): megszabadít, biztonságba helyez] engem [(ḥámás): haragos, dühödt, kegyetlen] ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők [az ellenem támadók] fölött is felmagasztalsz engem, [sőt támadóim fölé emelsz]. (Más fordítás: Az erőszakos embertől, az erőszakoskodó, igaztalan férfiútól megszabadítottál, [(nácal): megmentettél, elragadtál engem). Azért dicsérlek [magasztallak; áldalak] téged, [hálát adok neked] Uram, a nemzetek között, [a népek előtt] és éneket zengek [zsoltárt éneklek; dicsőséget zengek] a te nevednek” (Zsolt. 18,49-50).

„Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és örvend szívem és énekemmel dicsérem őt, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt. 28,6).

Zsolt. 27,7 [(šámaʿ): Figyelj rám], és halld meg, Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] hangomat – hívlak [Uram, Hozzád (qárá'): kiáltok segítségért]! Irgalmazz nékem [könyörülj rajtam, (ḥánan): kegyelemért, irgalomért könyörgöm] és hallgass meg engem [(ʿánáh): és válaszolj nékem]!*

*Dávid nem szűnik meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! Könyörülj rajtam és hallgasd [halld] meg imám! //könyörgésem//]”(Zsolt 4,2).

„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos kiáltozásomra), én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok (Uram, reggel eléd készülök, és várlak)” (Zsolt. 5,2-4)

Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2)

 „Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram, Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt. 35,23-24)

A próféta pedig már örvendezve énekel az Úrnak: „Az Úr Isten az én erősségem (Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt), hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel (a karmesternek: húros hangszerre)” (Hab. 3,19).

Zsolt. 27,8 Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat [az én (páním): jelenlétemet] keressétek, és [(bqš) kívánjátok]! A te orcádat, a Te [(páním): jelenlétedet] keresem, és [(bqš) kívánom] oh Uram! [Más fordítás: Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram]!*

*Mert még ha a bálványok közül is kiáltasz Hozzá, és még: ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt” (Móz. 4,29).

Hát: „Dicsekedjetek az ő szent nevével, és (dicsőítsétek szent nevét); örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat. Kívánjátok az Urat, és az ő erejét; és (folyamodjatok az Ő hatalmához) keressétek az ő orcáját szüntelen” (Zsolt. 105,3-4).

Zsolt. 27,9 Ne rejtsd el, ne [(sáṯar): fedd el] orcádat előlem. [Ne fordítsd el tőlem (páním): tekintetedet]. Ne utasítsd [ne taszítsd] el szolgádat haraggal, és [ne fordulj el haragodban szolgádtól]. Te voltál segítőm [oltalmazóm, (ʿezəráṯ ʿezəráh): támaszom], ne taszíts el [ne utasíts vissza, ne távozzál el én tőlem] és ne hagyj el engem [végképp, se ne vess meg], üdvösségemnek Istene [('ĕlóhím jéšaʿ ješaʿ): szabadító Istenem, megmentőm]!*

*És Dávid így folytatja könyörgését: „Siess, URam, hallgass meg. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, URam, nálad keresek oltalmat!” (Zsolt. 143,7-9).

Zsolt. 27,10 Ha atyám [apám] és anyám elhagynának [elfelednének] is, az Úr magához vesz [fölkarol, és magához fogad] engem*

*És a prófétán keresztül válaszol az Úr: Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. Ímé, az én markaimba metszettelek fel (tenyerembe véstelek be) téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen” (Ésa. 49,15-16).

Zsolt. 27,11 Taníts meg engem a te utadra [mutasd meg ösvényedet], oh Uram! Vezérelj [hordozz, vezess] engem egyenes [a helyes] ösvényen, az én üldözőim [(šôrér): ellenségeim] miatt*

*Már Mózes így könyörög az Úrhoz: „Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, (ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem) és mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted…” (2 Móz. 33,13).

Jób azt kéri: „Amit át nem látok, arra te taníts meg engemet; ha gonoszságot cselekedtem (ha álnokságot követtem el), többet nem teszem!” (Jób. 34,32).

Dávid pedig így folytatja könyörgését: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd [s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).

Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel tiszteljem nevedet (Zsolt. 86,10-11).

Ezért kérem, hogy: „„Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a te igazságodban (hűségesen) és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged (mindig benned reménykedem)” (Zsolt. 25,4-5)

Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó Szellemed vezéreljen engem az egyenes úton” (Zsolt. 143,10).

Mert az én ellenségeim azok: „Akik gonoszt gondolnak (és rosszat terveznek) szívükben, és minden nap háborút kezdenek (háborúságot szítanak). Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge (viperaméreg) van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4)

És az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).

„Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát, és az utat, amelyen járjunk: Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22)

És az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...”(Ján. 14,6).

Zsolt. 27,12 Ne adj át engem [ne szolgáltass ki, és ne dobj oda] szorongatóim [ellenségeim] kívánságának, [indulatának, bosszújának. Ne adj át ellenségeim akaratának] mert hamis [(šeqer): hazug] tanúk támadnak [(qúm): lépnek föl] ellenem, és erőszakot [(ḥámás): kegyetlen bosszút] lihegnek [hazugságot szólnak, gonoszat forralnak]*

*És így folytatja Dávid: Könyörülj rajtam, (légy kegyelmes) Uram, (mert bajban vagyok) mert szorongattatom; szemem elhomályosodott a bánattól, odavan testem-lelkem” (Zsolt. 31,10).

 És hogy kiről prófétál Dávid, azt az Evangélium jelenti ki: „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap (palotájának) udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az egész tanács (az egész nagytanáccsal együtt) bizonyságot (és bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (vagyis hogy halálra adhassák) őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván (Más fordítás: Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene):  Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom (és lerombolom) ezt a kézzel csinált (és alkotott) templomot, és három nap alatt mást építek, (olyat) amely nem (emberi) kézzel csináltatott (és alkottatott). De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük (az ő vallomásuk). Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak (a Hatalmasnak) jobbján, és eljőni az ég felhőiben. A főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek) néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni (és betakarni), és őt öklözni (ütlegelni), és mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák (és verték) vala őt” (Márk. 14,53-65).

A szanhedrin azért állított elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény azonban így hangzott: „Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság (és vétek) és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (és lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15)

Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos (és hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (és olyanról faggatnak), amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet (és életemre törnek)” (Zsolt. 35,11-12).

„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosak tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem (és szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).

„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).

És mindazokról, akik a Krisztuséi, így történt ez Istvánnal is: „Akkor felbujtottak [felbéreltek] valami embereket, [akik azt állí­tották] és akik mondának: Hallottuk őt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen [Más fordítás: Ekkor pénzt adtak néhány embernek, hogy mondják ezt: „hallottuk Istvánt, amikor Mózest és Istent szidta, és káromkodott]. És felzendítik [és fellázították, és felizgatták] a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, [rátörtek, rárontottak; rátámadtak Istvánra, és elfogták őt], és magukkal ragadják őt, [és vonszolva] vivék a nagytanács elé [vagyis a Szanhedrin elé]; És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen: Mert hallottuk, amint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja [lerombolja, romba dönti], és megváltoztatja a ceremóniákat [és megváltoztatja a szokásokat], melyeket adott nékünk Mózes [és amelyeket Mózes hagyott ránk]. És szemeiket reá vetvén [mind rátekintettek, és valamennyien meredten bámultak rá] a nagytanácsban [vagyis a Szanhedrinben] ülők, és mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját [Más fordítás: Egyszer csak a nagytanácsban ülők mind meredten néztek rá és az arcát olyannak látták, mintha angyal orcája volna]” (Csel. 6,11-15).

Ahhoz, hogy Istvánt megöljék, a törvény szerint kellett eljárniuk, amely kimondja: „És aki szidalmazza (és káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (és káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon” (3 Móz. 24,16).

De: „Csak két vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való (mert csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni); de egy tanú szavára meg ne haljon (mert egy tanú vallomása alapján nem szabad). A tanúk keze legyen első rajta (ők emeljenek rá először kezet), hogy megölettessék, és azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt” (5 Móz. 17,6-7)

A hamis tanúk vallomása után: „… kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, elaluvék” (Csel. 7,58-60).

Erőteljesen működött Jézabel szelleme, és a hatalmuk megtartása érdekében azt tették, amit egy előképben bemutatott Isten Igéje: „Ekkor leveleket írt Akháb (jelentése: az atya fivére) nevében, lepecsételte annak gyűrűjével, és elküldte a leveleket azoknak a véneknek és nemeseknek (és főembereknek), akik Nábóttal egy városban laktak. A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére. És ültessetek vele szembe két (hitvány) istentelen embert, akik tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad (és átkoztad) az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon. A város polgárai, a vének és a nemesek (és főemberek), akik abban a városban laktak, úgy is tettek, ahogyan Jézabel megüzente (és megparancsolta) nekik, és ahogyan a nekik küldött levelekben írta. Böjtöt hirdettek, és Nábótot a nép élére ültették. Odajött a két hitvány ember is, leültek vele szemben, és ezek a hitvány (istentelen) emberek így tanúskodtak Nábót (jelentése: kimagasló sarj) ellen a nép előtt: (Megszidalmazta), és átkozta Nábót Istent és a királyt! Ezért kivitték őt a városból és agyonkövezték. Azután ezt az üzenetet küldték Jézabelnek: Agyonkövezték Nábótot” (1 Kir. 21,8-13).

Zsolt. 27,13 Bizony hiszem, és [biztos vagyok benne] hogy meglátom az Úr jóságát, és [dicsőségét] az élőknek földén [az élők honában]!*

*És folytatja Dávid: Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén; Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! Vezess ki engemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem” (Zsolt. 142,6-8).

Minthogy (megmentettél) és megszabadítottál engem a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az elbukástól.  Az Úr orcája (az ÚR színe) előtt fogok járni az élőknek földén” (Zsolt. 116,8-9).

Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Zsolt. 27,14 Várjad az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és megerősíti a te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]*

*És így folytatja Dávid: Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).

Hát: „Uram, könyörülj rajtunk, (kegyelmezz nekünk)! Téged várunk (benned reménykedünk); Légy segítségünk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak, és (nyomorúságnak) idején! (Ésa. 33,2).

És az Úr válasza: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom (győzelmes) jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,10.)

Ezért így bátorít Dávid: „Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, akik várjátok az Urat, (és Benne reménykedtek)! (Zsolt. 31,25)





Add a kezed és zengjünk az Úrnak

Spurgeon: Közösség

Isten népének természete megkívánja, hogy összetartson, és testvéri közösséget ápoljon.


Az Úr kijelentése arról, hogy hol van a szent föld:

Ha krisztusi ember vagy, az a föld, ahol te állsz, és jársz: Szent föld:
Mert Krisztus él benned!
 (2 Móz. 3,3-5).




Az Úr Jézus kijelentése:

„Én vagyok az életnek ama kenyere, - az élővé tevő hatalom, - aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Ján. 6,35)


Pastor Chris: A Megvallás Elhozza Nekünk Az Üdvösség Áldásait

Készítette: Zoltan Berki

Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre (Róma 10:10).

A nyitóversünk elmondja, hogy a szíveddel hiszel, igazságra lettél teremtve Istennel; azonban a száddal teszel megvallást (görögül: Homologeo) az üdvösségre. A megvallásod hozza működésbe és okozza az üdvösség áldásait, hogy megvalósuljanak az életedben, tehát ne maradj csendben. Mindig szóld az Igét.

Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a Kereszténység szívből jön, így nem kell mondani semmit; csak tartsd meg a szívedben, magadnak. Rendben, de ez nem a Kereszténység! Nem ismerheted Isten Igéjét úgy, hogy csendben maradsz; továbbá a Biblia azt mondja, "szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre." Óriási áldás van az üdvösségben, és ahhoz, hogy élvezhesd azokat, beszédesnek kell lennek; egy Ige-mondónak.

Az üdvösség nagy szó; Krisztus megváltó munkájának összes csodálatos eredményét magába foglalja: az üdvösséget, az isteni életet, a gyógyulást és az egészséget, a szabadságot, a megtartást, a szabadulást, stb... Ezek mind benne vannak az üdvösség áldásában; mind egy csomagban érkezik. Ha esetleg felfordulásban vagy kínos helyzetben találod magad, arra van szükséged, hogy elkezd megvallani az Igét, és a megvallásod által, elrepíted magad Isten fiainak dicsőséges szabadságába. 

Nem számít, milyen mély tömlöcben találod magad; nem számít, mennyire elsöprő, túlnyomó már az a probléma, valld meg az Igét, és győztesen fogsz kijönni belőle. Lehet, hogy meg szeretnéd kérdezni, "Hogyan valljam meg az Igét?" A megvallás a válaszod egyetértésben az Igével.

Például, lehet, hogy fáj a fejed, és akkor ebben a helyzetben mit mondasz? Valaki azt mondja, "Ó tényleg igazán fáj a fejem"; ez a helytelen megvallás. Neked azt kellene erre mondanod, "Bennem van Isten élete, ezért, lényem minden szálában, a fejem búbjától a kislábujjamig élettel teli vagyok Isten Szelleme által, aki bennem él. Egészséges vagyok és erős."

Nem vagy hétköznapi személy; Istentől születtél, az Igéjétől születtél, és ezért kell az Ige által élned. Győztesek vagyunk az ajkunkon lévő szavak által – a szavakkal, melyeket egyetértésben szólunk Isten Igéjével.

Ima
Drága Atyám, k ö s z ö n ö m a dicsőséges életemet és a Krisztusban való nagyság örökségét; köszönöm, hogy eggyé tettél Veled, és kegyelmet adtál, hogy győztesen éljek minden nap, egészségben, bővölködésben, örömben, szabadságban és biztonságban! Az Igéd ereje és a Szent Szellem bennem minden helyzetben felemel, a Jézus Nevében. Ámen.

További Tanulmányok: Példabeszédek 6:2; márk 11:23: Jelenések könyve 13:11-14:1-20 Habakuk próféta



Köszönöm

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Mindenfelől halljuk a rossz híreket, és a valós félelmekből sok ún. próféta kovácsol tőkét magának. De bátorodjék a szívetek! Az emberi történelem legnagyszerűbb napjait éljük, az aratás óráit! Jézus maga építi fel az Ő egyházát, amelyen a pokol kapui sem tudnak diadalmat aratni! DANIEL KOLENDA


A templom emelkedik! Ösztönözni kell, és ossza meg a jó hírt. 


Bölcsesség: Ne magyarázkodj!

A barátaidnak nincs szükségük a te magyarázkodásodra, az ellenség pedig úgy sem hiszi el.



krisztus.eu

Amivel számolnunk kell...




Keresztény idézetek ツ

"Az embernek szüksége van az örömre, mint ahogy a növényi, állati vagy emberi organizmusnak SZÜKSÉGE van a napsugárra. Az öröm az életnek a napsugara, ami nélkül olyan pincevirág-életűvé válik az ember. De olyan nehéz mindig örülni." (Joó Sándor)




Annak ellenére, hogy nehéz, próbáld meg a MAI napon is a pozitívat, a jót, a szépet meglátni a dolgokban, hogy este mosollyal az arcodon, és hálával zárd a napot!






Signum - Ne Félj

2015. április 4.

Ige: Hogyan táplál az, aki valóban az Úr küldötte:


„Én plántáltam, vagyis ültettem, Apollós öntözött, és itatott, de az Isten adja vala folyamatosan a növekedést* (1 Kor. 3,6)

*És hogy hogyan és mit plántált Pál apostol, azt így jelenti ki a Szent Szellem: „... szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket, vagyis a ti életeteket, egész lényeteket(Jak. 1,21).

Ez a beoltott ige pedig az Úr Jézusról szóló örömhír: „Mert ha tízezer tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok. Mert tőlem vagytok, mert én nemzettelek titeket a Krisztus Jézusban az evangélium által.  Ezért ismét: „Eszetekbe juttatom, és figyelmetekbe ajánlom, mert meg akarom ismertetni veletek atyámfiai, az evangéliumot. Melyet hirdettem, vagyis azt az örömüzenetet, jó hírt, amelyet én vittem néktek, melyet be is vettetek, és el is fogadtatok, melyben állotok is. Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, és szilárdan kitartotok benne aminémű beszéddel (logosszal): azaz IGÉ-vel hirdettem néktek. Hacsak nem hiába, és nem elhamarkodottan lettetek hívőkké, és ha ragaszkodtok még hozzá, hacsak nem látszatra lettetek hivőkké” (1 Kor. 4,15; 15,1-2).


Jézus, ó jöjj vissza már

Szekta - veszélyt jelenthet számodra?

1993 tavaszán a Magyar Köztársaság Országgyűlése destruktív szektának nyilvánított több vallási csoportot, 1995-ben azonban a kormány mindenfajta megkülönböztetést eltörölt. Hivatalosan tehát ma Magyarországon nincsenek szekták. 

Itt tehát le is zárhatnánk ezt a témát, azonban az, hogy egy csoport nem követ el olyan destruktív cselekedeteket, mint pl. gyilkosságok, vagy tagjainak az öngyilkosságba való hajszolása, még nem jelenti azt, hogy biztosan veszélytelen. Magyarországon is létezik több olyan csoport, melynek vezetője (ez lehet egy személy vagy egy több személyből álló vezetőség is) képes a csoport tagjainak az elméjét az uralma alá vonni. Ezáltal teljes mértékben irányítása alatt tartja a csoport tagjait, megszabva cselekedeteiket az öltözködésüktől a beszédmódjukig, sőt akár még magánéletük intim részeit is szabályozza. A módot, amivel eléri az irányítást, elmekontrollnak hívják.

Sokan úgy gondolják, hogy csak azokat lehet ilyen kontroll alá vonni, akik már eleve valamilyen téren gyengék, pl. mentálisan labilisak, tanulatlanok, buták, iskolázatlanok, öregek, szegények stb. Az igazság azonban az, hogy az ilyen csoportok tagjai között az alacsony iskolázottságútól a több diplomásig, a rossz anyagi helyzetűtől a tehetősig mindenféle ember megtalálható, és az életkorról sem mondható el, hogy befolyásolná, ki kerülhet egy ilyen csoport hatása alá. A mentális labilitás talán valóban fokozott veszélyeztetettséget jelenthet, mivel felmérések szerint az ilyen csoportok tagjai között arányában több a mentális beteg (pl. skizofrén, pánikbeteg, depressziós), mint az átlag populációban. Ez azonban mégsem egyértelmű bizonyíték, mivel az elmekontroll rendkívül romboló hatású a személyiségre, így az is lehet, hogy maga a csoport befolyása okoz egyes tagjainál mentális betegséget.

Talán úgy gondolod, hogy számodra nem lehet veszélyes egy ilyen csoport, hiszen rád biztosan nem lennének hatással a tanításaik. Nos, ez az, amit senki nem jelenthet ki száz százalékos biztonsággal. Az ilyen csoportok módszerei kifinomultak, technikáik ravaszul behálózóak. Apránként szőnek hálót a gyanútlan áldozat köré. Anélkül, hogy az észrevenné, rövid idő után már olyan mértékben eluralja elméjét a csoport tanítása, hogy még reális érvekkel sem lehet meggyőzni annak hazug voltáról.

Hogyan eshetsz egy ilyen csoport csapdájába? Az biztos, hogy nem kell őket keresned, mert ők előbb-utóbb meg fognak találni téged. Folyamatosan keresik az újabb áldozatokat, és erre meg is vannak a biztos módszereik. Tanításaikat apránként csepegtetik az emberek elméjébe, és amint észreveszik, hogy halló fülre találtak, áldozatukat onnantól fogva nem eresztik. Mind szóban, mind írásos kiadványok által egyre több és több információval látják el az áldozatot, csábító jövőt, valamint szeretetteljes közösséget ígérve. Onnantól kezdve, hogy valaki elkezd foglalkozni egy ilyen csoport tanításaival, nagyon ingoványos talajra került, és nagy az esélye, hogy egy idő után a csoport beszippantja. Érdekes módon nem kevés azoknak a száma, akik azért kerültek kapcsolatba egy ilyen csoport tanításaival, mert meg akarták azokat cáfolni, ahogy azonban egyre többet foglalkoztak a tanításukkal, egy idő után elhitték azt, és végül ők is áldozattá váltak.

Lehetséges, hogy te valóban olyan személy vagy, aki teljes mértékben ellenálló az ilyen befolyással szemben. Azonban mi a helyzet a családtagjaiddal? Vajon mit tennél, ha megtudnád, hogy egy közeli hozzátartozód vagy egy jó barátod rendszeres kapcsolatot ápol egy ilyen csoport tagjaival? Jó ha tudod, hogy nagy az esélye, hogy elveszíted szeretett barátodat vagy hozzátartozódat. Az ilyen csoportok lassan elszakítják a kiszemelt áldozatot a családjától és a barátaitól. Egy idő után már többet fog jelenteni számára a csoport mindennél és mindenki másnál. Ahogy nő rajta az elmekontroll, úgy kerül egyre messzebb érzelmileg előző kapcsolataitól, míg végül már nincs visszaút.

Miért rossz az, ha valaki egy ilyen csoport tanításainak a segítségével leszokik a dohányzásról, a kábítószerről, felhagy a hazugsággal, becsületes, törvénytisztelő emberré válik, segítőkész lesz embertársaival szemben? Még sok pozitív dolgot sorolhatnék, amit fel szoktak hozni érvként, bizonyítandó, hogy az ilyen csoportok mennyire hasznosak, és milyen jó hatással vannak az emberekre. De én inkább beszélnék arról, hogy az ilyen csoportok tanítása arra sarkallja a tagjait, hogy egy idő után cselekedeteiket, vágyaikat, kapcsolataikat, anyagi javaikat a csoport érdekében használják. Mit okoz ez a magánéletben? A csoport tagjai elveszítik az önállóságukat, döntéseikben a csoport vezetőjének az útmutatásait teljes mértékben helyesnek és alkalmazandónak fogadják el. Elutasítják a szoros kapcsolatot mindenkivel, aki nem tartozik a csoporthoz. Ez idővel egyértelműen a családi és baráti kapcsolatok felbomlásához vezet.

Vajon haragudjunk azokra a személyekre, akik be akarnak vonni egy ilyen csoportba? Ők a legtöbb esetben félrevezetett emberek, akik teljes jóhiszeműséggel és segítő szándékkal hirdetik csoportjuk tanításait. Mivel ők már az elmekontroll alatt vannak, szinte semmilyen logikus érveléssel nem lehet kibillenteni őket hitükből. Hisznek abban, hogy az mindenkinek a hasznára válik. Sok ilyen csoport tagjai hisznek egy eljövendő világpusztulásban, és mivel hitük szerint azok lesznek a túlélők, akik az ő tanításaikat követik, így őszintén az emberek megmentésén fáradoznak. Ez megmagyarázza, hogy miért olyan kitartóak, és miért akarják ráerőszakolni tanításaikat az emberekre. Legtöbbjüket az a hit vezérli, hogy életeket menthetnek meg a kitartásukkal.

Hogyan védekezhetsz? A legjobb megelőzés a minél szélesebb körű tájékozódás. Ha kapcsolatba kerültél a tanításaikkal, bármilyen vonzónak is találod, informálódj, mielőtt mélyebben belemerülnél. Az internet rengeteg információt tartalmaz arról, hogy miről lehet felismerni azt, hogy egy bizonyos csoport káros-e vagy sem. Sok ilyen csoportról konkrét információkat is találhatsz a neten, valamint olyan személyek személyes beszámolóit, akik tagjai voltak ilyen csoportoknak, de sikerült kiszabadulniuk az elmekontroll alól. Ne légy hiszékeny, bármilyen vonzónak tűnik is egy tanítás, és bármilyen tekintélyre hivatkozik is! Ha szeretteid közül került valaki kapcsolatba velük, minél előbb próbálj segíteni neki kikerülni a hatásuk alól. A segítségnyújtáshoz tanácsokat kaphatsz olyan weboldalakon, amiket volt csoporttagok segítő szándékkal üzemeltetnek.

Mit veszíthetsz, ha egy ilyen csoport tagjává válsz? Az egész valódat, önmagadat. Mivel az elmekontroll célja, hogy szolgáld az adott csoportot, egy idő után az életed a csoport érdekeinek a szolgálata köré fogod építeni. Az energiád, időd, tudásod, anyagi javaid és bármi, amivel rendelkezel, a csoport érdekeit fogja szolgálni. Ez talán nem is fájdalmas annak, aki egész további életét az elmekontroll alatt éli le. De óriási fájdalmat és veszteséget élnek meg azok, akik kiszabadulnak. Ekkor tudatosul bennük, hogy értelmetlenül áldozták fel az addig eltelt éveiket vagy évtizedeiket, anyagi javaikat, erőforrásaikat, korábbi családi és baráti kapcsolataikat. Ezzel szembesülni letaglózó.

Ne légy áldozat!


/ANDAREA/

THRIVE - CASTING CROWNS feat. Meadow

2015. április 3.

IGE: Az örökkévaló Ige testté lett.

 „Őbenne vala az örökélet, a soha véget nem érő, természetfeletti élet, és az örökélet vala az emberek világossága, fénye.

És a világosság, a fény a sötétségben fénylik, világít, felragyog, tündöklik, de a sötétség nem fogadta be azt, nem fogta fel, nem ismerte meg, fel nem tartóztatta, nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni, fogva tartani. [A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]* (Ján. 1,4)

3 Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba.  Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden e világra jövő embert, ő jött el a világba. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10) 

Ézsaiáson keresztül már hangzik az ígéret: „De nem lesz, és nem marad mindig sötétség ott, ahol most szorongatás, elnyomás van. Először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, vagyis a tenger felé vivő utat, a Jordán túlsó partját, a Jordánon túli részt, a pogányok határát, és területét. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény, világosság ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2).

Az Evangélium bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről: „Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a tenger melléke, a Jordánon túl, a pogányok Galileája. A nép, amely sötétségben ül, vagyis lakik vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek, és laknak vala, azoknak világosság támada” (Mát. 4,15-16)

Dávid megvallása Istennek: „Mert nálad van az örökéletnek forrása; a te világosságod, fényed által látunk világosságot” (Zsolt. 36,10)  

„Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. (Más fordítás: Mert te gyújtasz nekem mécsest Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29)

Mert:  „Az igazakra, azaz a becsületesekre,akik  nyíltak és őszinték, világosság fénylik, és ragyog a sötétben is: attól aki irgalmas, kegyelmes és igazságos” (Zsolt. 112,4)

És: „Világosság támad fel, és fényözön árad a megigazultra, és az egyenes és tiszta szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11).


Megvallás:

Uram! Te vagy az én „Oltalmazóm, váram, erősségem, segítségem, menedékem, erődöm, Te vagy az  én Istenem, Tebenned bízom!Hiszen te  szabadíts meg engem a madarásznak tőréből, Te mentesz meg az életemre törő vadász csapdájából, és Te mentesz meg a pusztító járványtól (Zsolt. 91,2-3)  


Spurgeon: Kötelesség

A kötelesség kemény dió - de édes a belseje.


Victoria Osteen: Hangolódj Rá.

30,21 Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le! ( Ézsaiás)

Biztosan előfordult már veled is, hogy miközben az autóban a kedvenc rádiócsatornádat hallgattad, hirtelen elment az adás, és csak fura zajokat hallottál.

Már azon voltál, hogy csatornát válts, amikor egy szempillantás alatt visszaállt minden, és tisztán szólt a csatorna. Nem a rádióállomással volt a probléma, hanem a vételt zavarta meg valami.

Néha valami ilyesmi történik az Istennel való kapcsolatunkban is. Utazunk az élet útján, minden rendben van, majd hirtelen azt hisszük, hogy nem halljuk Istent. Pedig Isten ott van. Ő továbbra is szól hozzánk. Csak Rá kell hangolódnunk, és nem szabad hagynunk, hogy a világ elvonja a figyelmünket.

Sokféle hangra hallgathatunk. Ott van a világ, ami azt mondja: „Tedd, ami jólesik. Csak magaddal törődj.” Ott van az emberektől való félelem hangja, ami így szól: „Az a legfontosabb, hogy mit szólnak mások. Azt tedd, amit mások elvárnak tőled.” Ott van a kárhoztatás vádló hangja: „Semmit sem tudsz jól csinálni. Eddig is mindig elszúrtad!” Azután ott van a félelem hangja: „Hagyd abba! Ne csinálj semmit!” Ezek csupán zavaró hangok. Nem az igazság hangjai. Ha ráhangolódsz Isten hangjára, Ő megszabadít téged.

Az Ő hangja ezt mondja: „Nyugodj meg. Én mindig veled vagyok. Vezetlek téged. Az Én erőm van benned. Én teszlek képessé, alkalmassá. Mindenre képes vagy Krisztusban. Jó tervem van számodra. Bízz Bennem. Figyelj Rám, és nagy dolgokat mutatok neked.”

Ha a világ hangjai belefészkelték magukat az elmédbe, tekerj arrébb, és hangolódj rá a Mennyei Atya csatornájára. Most szánj rá időt, hogy a szíveddel és az elméddel Rá összpontosíts. Engedd, hogy betöltsön a békességével. Engedd, hogy betöltsön az örömével. Hagyd, hogy az Ő jó tervében vezessen, amit már előre elkészített a számodra.

Victoria Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/254-hangolodj-ra.html

Max Lucado: Ismerni a pilóta szívét

Egy repülőgépen, a felszállásra várva, három utas beszélgetésbe kezd. Eszmecseréjük tárgya a gép pilótája.

„A” utas, aki nem hiszi, hogy van a gépnek pilótája, így szól: „Senki sem vezeti ezt a gépet. Egy számítógépes rendszer irányít minket a terminálból. A pilótafülke ajtaja be van csukva. Úgyhogy nincs semmi bizonyítékunk, ami ezt megcáfolhatná. Nincs pilóta.”

„B” utas nem ért vele egyet. „Ó, dehogynem. Van pilóta. Valaki ott ül a gép műszerfalánál. De ha már felszálltunk, akkor ő szunyókálni fog. Felviszi a gépet a levegőbe, aztán alszik egyet.”

Végül a harmadik utas is, az imént hallottakon felháborodva, hangot ad véleményének: „Önöknek fogalmuk sincs, mit beszélnek. Először is van pilóta. Másodszor, a pilóta éber, kompetens és kedves. Jól tudom, hiszen a férjem. Jól felkészült, körültekintő és eltökélt szándéka, hogy ezt a gépet sikeresen elvezesse az úticéljához. Jó kezekben vagyunk.”

Három utas. Három vélemény. Ez pilóta nélküli repülőgép. Egy gép egy nemtörődöm pilótával. Egy gép egy felkészült és odaszánt pilótával. Most tekerjünk előre néhány percet. A gépet légörvény rázza meg. Vajon a három utas ugyanúgy fogja ezt megélni? A három utas közül melyik fog a leginkább nyugodt maradni?

Semmi sem fontosabb annál, minthogy helyesen lássuk Istent. Mondom semmi. Láttam vagyonos, befolyásos, kiművelt embereket a halállal szembenézni. Gyáván, félelemmel telve rázkódtak, mint a nyárfalevél. De láttam egyszerű embereket, amint az utolsó lélegzetüket egy mosollyal és énekkel az ajkukon vették. Mi a különbség? Ismerték a pilótát.

Ismerned kell a pilóta szívét. Ezért van Jézus története leírva a Bibliában. Ő az egyetlen képünk Istenről. Ha Jézust ismerjük, akkor Istent is ismerjük. Istent ismerni pedig azt jelenti, tudjuk, hogy az utazás néhol rögös lesz, azonban a Pilóta? Hát igen, Ő tudja, hogyan vigyen minket biztonsággal haza.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/max-lucado/252-ismerni-a-pilota-szivet.html

E. Bersot: Az élet.

Az élet csak egy pillanat. De ez a pillanat elég, hogy örökkévaló dolgokat cselekedjünk.


Kenneth Hagin: BELÜLRŐL KIFELÉ

Hanem alávetem a testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.
- 1Korinthus 9,27.

Keresztényként meg kell tanulnod - megengedni az új, belső emberednek, hogy uralkodjon a külső emberen. A külső ember nem lett újjá. A test nem született újjá. A test továbbra is azt akarja majd tenni, amit mindig is - azt, ami nem helyes.

Pál testével is így volt ez! Ennek a hatalmas apostolnak nem kellett volna a testét alávetettségben tartania, ha a teste nem akarta volna azt tenni, ami nem helyes. Ne lepődj meg hát azon, hogy a te tested is rosszat akar tenni.
E világban harcunk van a hústestünkkel. Az ördög a hústesten keresztül munkálkodik. Mivel próbatételeket és kísértéseket kell kiállnunk a hústestben, az ördög azt mondja a kereszténynek: „Ha üdvösséged lenne, nem akarnál ilyesmit tenni!” A sátán azt akarja bemesélni neked, hogy te akarsz rosszat tenni, pedig az igazság az, hogy te, a belső ember - az új ember - nem akarod a rosszat cselekedni.

El akarod hagyni valamely rossz szokásodat? Szeretnél legyőzni egy régi kísértést? Tedd azt, amit Pál. Ő azt mondta: „Én nem engedem, hogy a testem uralkodjon felettem.” Ki az az én? Az én a belső ember. Pál nem a testét, hanem saját magát, a belső embert nevezte én-nek. Pál azt mondta: „Én alávetettségben tartom a testemet, és szolgává teszem…” Kinek a szolgájává teszem? A belső embernek!

Megvallás: Én alávetettségben tartom a testemet. Nem engedem, hogy a testem uralkodjon felettem. Alávetettségben tartom, a belső ember szolgájává teszem a testemet.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/




Mai Ige

„Ne felejtsd el, hogy nem te választottad Őt, hanem Ő választott téged, és akit Ő kiválaszt, arról gondoskodik!”

www.maiige.hu


Szivárvány blog

Minden amit teszel, azt úgy tedd, hogy ne embereknek akarj megfelelni, hanem Istennek.

SzGabi


Felállok