2015. február 25.

Ige: Az apostol példát mutat arra, hogy a közbenjárókért adjunk hálát.

 „Mert tudom, hogy ez nékem üdvösségemre, vagyis megmenekülésemre, megszabadulásomra lesz a ti könyörgésetek, a ti imáitok által, és a Jézus Krisztus Szellemének segítsége, és támogatása által* (Fil. 1,19)

*És így folytatja az apostol: „És ebben bízva, és erről meggyőződve, tudom is, hogy megmaradok, és életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra, növekedésetekre és örömötökre; Hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én ti nálatok való újabb megjelenésem által” (Fil. 1,25-26)

Filemonnak is a hit beszédét szólja, amikor így ír neki: „Egyúttal pedig készíts nékem szállást; mert remélem, hogy a ti imádságaitokért néktek ajándékoztatom, hogy ajándékul kaptok engem (Filem. 1,22).



Erős váram vagy Uram!

Miért dicsérjük az Urat?

Nagy tetteiért: „Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, adjatok hálát, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme, és örökké tart szeretete. Ki tudná elmondani, milyen hatalmas az ÚR, ki beszélhetné el minden dicső tettét)?” (zsolt. 106,1-2).


Isten megtalálása.

"Ahhoz, hogy megtaláld Istent, fel kell adnod az Istenről alkotott hiedelmeidet." 
(ismeretlen)


Spurgeon: Ígéret

Az emberek ígérete a legjobb esetben egy ciszternához hasonlít, amely csak időleges tartalommal rendelkezik; ezzel szemben az isteni ígéret soha ki nem apadó forrás, amely mindig túlárad, és bármennyit is merítünk belőle, nem merül ki soha.


Meglátni benne Isten kezét

„Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson!" (2Királyok 6:17)

A Biblia feljegyzi: „Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, már körülvette a várost a sereg lovakkal, meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De õ így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint õvelük! Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Királyok 6:15-17).

Isten hatalma lehetõvé tette, hogy a szolga meglássa az angyalokat. Isten neked is tud segíteni, hogy meglásd az õ kezének munkáját abban, amin most keresztülmégy. Soha nem ígérte, hogy megszabadít a küzdelmektõl, de azt megígérte, hogy változtat azon, hogy tekintünk rájuk.

Miután sokféle problémát felsorolt, Pál ezt írja: „De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róma 8:37). Jobban szeretnénk, ha valahogy másként fogalmazna. Szívesen szavaznánk ilyen megoldásra: „ezektõl eltekintve…”, de Pál ezt írja: „De mindezekben felettébb diadalmaskodunk…” (Károli).

A megoldás nem a gondok kerülése, hanem a látásmód megváltoztatása. Isten azt kérdezi: „Ki tesz látóvá?”, majd válaszol is rá: „…én, az Úr” (2Mózes 4:11).

Isten megengedte, hogy Elizeus szolgája angyali seregeket lásson, Jákób a mennybe vezetõ létrát látott, a tarzuszi Saul pedig Jézust látta a damaszkuszi úton.

A vak ember ezt mondta Jézusnak: „…látni akarok” (Márk 10:51 NIV), és tisztán és élesen látó szemekkel távozott. Kérd ma Istent, hogy megláthasd az õ kezét mindenben!


www.maiige.hu

Sokszor úgy érzem !

A. O. Esther. Hinni…

Az igazi hit nem azt jelenti, hogy tudod, van Isten, hanem azt, hogy elhiszed, ő mindig veled van, és minden körülmények között számíthatsz rá!


Kenneth Hagin: A SZERETŐ

Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
- János 16,27.

Semmi sem adhat nagyobb erőt és vigasztalást, mint az a tény, hogy maga az Atya ismer téged, szeret téged és vágyik megáldani téged!
Valójában a János 17,23 azt mondja, hogy Isten szeretett minket, amiként Jézust szerette. Milyen döbbenetes gondolat! Mégis igaz! Jézus mondta ezt!
Az Atya Isten a te Atyád! Ő gondoskodik rólad. A személyedben érdekled őt — nem csak mint csoport vagy a hívők Teste, vagy mint gyülekezet.

Istent érdekli minden egyes gyermeke; és Ő mindegyikünket ugyanazzal a szeretettel szeret. Ismerkedj meg Atyáddal az Igéjén keresztül. Az Ő Igéjéből fogod megismerni a mennyei Atyádat, az Ő szeretetét, az Ő természetét, azt, hogy Ő hogyan gondoskodik rólad, mennyire szeret téged.

Ő mindaz, amit az Ige mond róla. És megteszi mindazt, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni!

Megvallás: Én szeretem Jézust és hiszem, hogy Ő az Istentől jött ki. Ezért maga az Atya szeret engem. Isten ismer engem. Ő gondoskodik rólam. Ő vágyik arra, hogy megáldjon engem. Őt érdekli az én jólétem. Én megismerkedem Vele az Igén keresztül. Isten mindaz, amit az Ige mond róla. Ő mindazt megteszi, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/




Mai Ige

„Aki úgy próbál növekedést elérni, hogy nem hajlandó szembenézni a valósággal, az olyan, mint aki járni akar a vízen: annyira sikerül növekednie, mint amennyire járni tud a vízen.”




www.maiige.hu





A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu


Az ember naponta rendbe teszi a haját.
És a szívét miért nem?



http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/




Skillet - John Cooper nyilatkozata az Awake and Alive-ról

2015. február 24.

Ige: Az Úr szava.

Így szól az Úr: „… Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!” (Hab. 2.2-3). És mit lát a próféta? Erőszak, romlottság, nyomorúság, per és viszály. Igazságtalan ítéletek, mert a bűnös kijátssza az igazat” (Hab.1.2-4)  


Lelkem szomjazik utánad

A. O. Esther. Hinni…

Őszinte meggyőződéssel hinni sokkal nehezebb, mint azt bárki gondolná! 


Az Úr:

„Irgalmas, szerető, jóakaratú, jóindulatú, kegyelmes marad, és betartja szövetségét ezer nemzedékig. Elveszi a bűnt, és a bűn következményét: a bajokat, csapást. Engesztelést végez, bűnt vesz magára, bűnössé teszi magát, és megbocsát lázadást, elszakadást, és ártatlannak nyilvánít, fölment, megbocsát, büntetés nélkül hagy. És utánamegy, utánanéz, gondját viseli az ősök, - bűn, vétek alá vetett, - vádolható fiainak és a harmadik, és negyedik nemzedékhez tartozó unokák, és dédunokáknak is” (2 Móz. 34,7)


ISTEN VÉDŐ SZÁRNYA ALATT

 Aki a Mindenható árnyékában él, a menny Istenének oltalmában marad(Zsolt. 91,1)