2013. november 27.
Oswald Chambers: A TERMÉSZETI EMBER ELHÍVÁSA
"De amikor az Istennek
tetszett..., hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).
Isten hívása nem valamilyen
különleges szolgálatra szól. Lehet, hogy én így értelmezem, mert Isten
természetével kapcsolatba jutva kialakult bennem, hogy mit szeretnék tenni
Őérte. Isten hívása alapvetően az Ő természetét fejezi ki, az én szolgálatom
pedig abból adódik, ami beleillik az én természetembe. A természetes élet
elhívását Pál apostol így fejezi ki: "Amikor az Istennek tetszett, hogy
kijelentse az Ő Fiát énbennem, hogy hirdethessem Őt (azaz szentség által
kifejezésre juttassam) a pogányok között...".
A szolgálat a mindenestül
odaszánt élet túláradása; de erre nincs külön elhivatás. A szolgálat az a
kicsiny, tőlem telhető rész: Isten természetével való azonosulásom visszhangja.
A szolgálat életemnek természetes része. Isten kapcsolatba hoz önmagával,
ezáltal megértem hívását és iránta való tiszta szeretetből megteszem, amit
tehetek, de az nekem kerül valamibe.
A szolgálat nem más, mint
önkéntes szeretetajándéka az olyan lénynek, aki meghallotta Isten hívását. A
szolgálat abban formálódik ki, ami a természetembe beleilleszthető: Isten
hívása az Ő természetének kifejezője, ennélfogva amikor én elnyerem az Ő természetét
és meghallom hívását, akkor az isteni természet hangja csendül ki mindkettőből
és ez a kettő együttmunkálkodik. Isten Fia kijelenti magát bennem, és én -
odaszánva magam neki - szolgálom Őt az élet hétköznapjaiban.
Oswald
Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
Az új ember
A hitben lévők, akik Jézust
szeretik, láthatják azt, hogy milyen lesz a halálból feltámasztott új emberi
létmód.
Andrew Wommack: Az Úr félelme
Lukács 12:4-5
Megmondom nektek, kitől
féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma,
hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle féljetek. (Lukács 12:5)
A 2Timóteus 1:7 azt mondja:
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet
és a józanság szellemét. Az 1János 4:18 alapján: A szeretetben nincs félelem,
sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki
pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Ezek az igék látszólag
ellentmondásban állnak Jézus fenti állításával, valójában azonban nincs
ellentmondás.
Kétféle félelem létezik. Az
American Heritage Dictionary így határozza meg a félelmet: “egy figyelmeztető,
vagy nyugtalanító érzés, melyet veszély, fájdalom, katasztrófa, vagy hasonló
várása eredményez; megfélemlítés; rettegés; rémület” A félelem szónak van egy
másik meghatározása is a szótár szerint: “Különleges mértékű tisztelet, vagy
hódolat, mint egy felső hatalmasság iránt.” Tiszteletről és hódolatról tanít
Isten Igéje, amit a szenteknek Isten felé tanúsítaniuk kell. A Zsidókhoz írt
levél 12:28 azt mondja, hogy van egy istentől származó félelem, mely elvárt az
Isten felé való szolgálat során, ez ugyanakkor azt is magában foglalja, hogy
létezik egy nem istentől jövő, istentelen félelem is, amely nem fogadható el
Isten szolgálata során.
Sátán mindig ezt az
istentelen rettegést, vagy megfélemlítést alkalmazta a kegyes emberek
kínzására. Akik újjászülettek, nem szabadna, hogy Isten iránt rettegést, vagy
megfélemlítettséget érezzenek, kivéve, ha éppen azt tervezik, hogy megtagadják
hitüket Jézusban, mint Megváltójukban. Van egy Szövetségünk, amely garantálja
az Isten számára való elfogadottságunkat (Efézus 1:6), egészen addig, amíg
ragaszkodunk hitünk megvallásához Jézus Krisztus, a Megváltónk engesztelő
vérében.
A nem hívő ember számára az
Istentől való félelem egy hatalmas, elrettentő erő a bűn elkövetésétől, de
számodra, aki már megkaptad Isten kegyelmét, az Ő jósága hozza létre a félelmet
(tiszteletet), és a bűntől való eltávozást. Az Úr félelme – amiben ma jársz –
nem rettegés, sem nem megfélemlítettség, hanem békesség és öröm, mivel Ő
mindenható, mégis szerető Édesapád.
http://awme.hu/2010/08/napi-inspiracio-augusztus-3/#.UpXINNLuKa5
Joseph Prince: Jézus lénye minden részében csodálatos
2,1 Ha valaki ételáldozatot
akar bemutatni az Úrnak, finomliszt legyen az áldozata… (3 Mózes)
Nagyon tetszik nekem ez a
jelkép, ami Jézust finomliszthez hasonlítja. Ahhoz, hogy finomlisztet kapjunk,
össze kell törni a búzaszemeket, majd többször át kell szitálni a lisztet. Nem
emlékeztet ez minket Jézus értünk viselt szenvedéseire és áldoztára?
Mint ahogy a finomlisztben
nem lehet semmiféle durva anyag, úgy Jézusban sincs semmiféle szeplő. Őbenne
minden a tökéletes arányban van meg.
Amíg itt élt a földön, minden
szava, minden gondolata, minden cselekedete tökéletes volt. Kedves volt, de nem
engedékeny. Határozott volt, de nem erőszakos. Ő olyan, mint az acél és a
bársony, gyöngéd, de egyúttal fenséges. Mint egy tökéletes gyémánt, melyet
bármelyik oldaláról nézünk, hibátlan, gyönyörű és ragyogó. Jézus lénye minden
részében csodálatos, és nincs Hozzá fogható!
Na és mi van a Biblia nagy
alakjaival, mint például Mózes, Ábrahám, Péter, János és Pál?
Mózes, akit a Biblia a föld
legalázatosabb emberének hív (4 Mózes 12:3), egyszer annyira feldühödött a
népre, hogy kétszer ütött rá a sziklára, amire csak egyszer szabadott volna (4
Mózes 20:1-12). Ezúttal kijött a sodrából.
Ábrahám, akit a hit atyjának
nevezünk (Zsidók 11:8-10), azt hazudta a fáraónak, aki megkívánta a feleségét,
hogy a húga. Veszélybe sodorta feleségét, csak azért, hogy a saját bőrét mentse
(1 Mózes 20:1-18).
Péter, aki Jézus buzgó
követője volt, háromszor tagadta meg Őt (Máté 26:33-34). János, a szeretett
tanítvány, aki Jézus kebelére hajtotta fejét, kész lett volna tüzet hívni az
égből, hogy elpusztítsa a samáriabelieket, akik elutasították Jézust (Lukács
9:52-54).
Még Pál is - a kegyelem
apostola, aki missziós útjaival kitaposta az ösvényt a későbbi misszionáriusok
számára – elment Jeruzsálembe, amikor pedig a Szent Szellem Agabosz prófétán és
több más tanítványon keresztül üzente, hogy ne menjen (Apostolok cselekedetei
21:4, 10-11).
Közülünk még a legjobbak is
követnek el hibákat. Az Egyetlen, aki
hibátlan, tökéletes és lényének minden részében csodálatos, az Jézus. És
mivel Ő sohasem hibázik, Hozzá fordulhatsz. Ő sohasem fog csalódást okozni.
Joseph Prince
Magyar fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/110-jezus-lenye-minden-reszeben-csodalatos.html
A bölcsesség
Készítette: Keresztény szépségportál
Az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtlensége erősebb az embereknél.
Biblia
www.keresztenyszepsegporta l.hu
Biblia
www.keresztenyszepsegporta
2013. november 26.
Ige: A személyválogatókról
„ha személyválogatók vagytok, [(proszópolépteó): ha kivételezetten kezeltek egyeseket, részre
hajlók vagytok], vétkeztek [(hamartia ergadzomai): céltévesztést követtek el], elmarasztaltatva a
törvény által, mint annak megrontói. [(elegkhó parabatész): törvényszegőknek bizonyultok,
törvényszegőkként lepleződtök le]* (Jak. 2,9)
*És hogy ez a törvény a hit törvénye arról így
beszél Pál apostol: „….a hit „törvénye” (Róm.
3,27). Mégpedig az Úr Jézus Krisztusba vetett hit törvénye: Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a
Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók” (Jak. 2,1)
A mi Istenünkről
„Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is
bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit” 1Sám. 15,29;
Úr Jézus!
„…megölettél és véreddel
vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és
népből” (Jel. 5:9)
Isten titkait:
„Nekünk kinyilatkoztatta [kijelentette; feltárta; megjelentette; mégis leleplezte, és nyilvánvalóvá tette] Isten a [az Ő] Szellem(e) által mert a Szellem mindent megvizsgál, [átlát; kikutat; kifürkész] még Isten
mélységeit
[Más fordítás: Mert a bennünk
élő Szellem mindent kutat, vizsgál, tanulmányoz, még Isten igazi lényegét]
is” (1Kor.
2,10)
Rick Joyner: Cserépedények
- Az élet ösvénye, 11. rész
A Szentírásban a gyógyító és a prófétai
szolgálat gyakran összekapcsolódik. Ahogy már szó volt róla, azok az emberek,
akikben prófétai ajándékok vannak, a mások problémáit többek között úgy is
megtudhatják, hogy a saját testükben érzik azt, amit az a személy érez, akiért
éppen imádkoznak. Ha elkezd fájni a veséd, mialatt imádkozol valakiért, akkor
valószínűleg nem a saját veséd beteg, hanem azé, akiért imádkozol. Általában
azonnal el is múlik, ahogy megérted az üzenetet.
Miért akarja az Úr, hogy így ismerjünk
fel problémákat? Gyakran van, hogy az emberek nem is tudják mi a bajuk, és nem
tudják elmondani, hogy miért imádkozzunk, ezért tud hasznos lenni ez. Olyan is
van, hogy ha egy megterhelt vagy beteg ember megtudja, hogy ismeret beszédét
kaptál valamiről, amiről csakis Istentől való kijelentésből tudhattál, akkor
amellett, hogy mélyen megérinti, mennyire szereti őt Isten, a hitüket is
fokozza a gyógyulásuk érdekében. A célunk mindig legyen a gyógyulás, a
helyreállítás és a győzelem az ördög bármilyen munkája felett. A végső győzelem
az Úr szeretetének a kinyilatkoztatása.
Azt olvassuk az evangéliumokban, hogy
még Jézust is gátolta a cselekvésben, amikor nagy hitetlenséggel találkozott.
Ha ez Jézust gátolta, mennyivel inkább tud gátolni bennünket? Ha az Úr
munkálkodását gátolni tudja egy ilyen dolog, akkor hasznos tud lenni, ha
kimunkáljuk a hitet, ami reményteli várakozást is jelent egyben.
Az összes általam ismert gyógyító
szolgálatnak szüksége van arra, hogy egy olyan légkört hozzanak létre, amit a
hit légkörének tartanak, hogy működjön a gyógyulás. Sokszor inkább saját maguk
miatt van ez, és nem annyira az Úr miatt vagy az emberek miatt, de ha ez
használ, akkor semmi bajom nincs vele. Ahogy egyre érettebbé válunk, el is
hagyhatjuk az ilyen mankókat, de addig is, ha ezek abban segítenek, hogy
Jézusra fókuszáljunk, akkor nem lehetnek károsak.
Aki tapasztalatlan, talán azt
gondolhatja, hogy ha az ajándéka valódi, akkor semmi szüksége erre, hiszen
Isten bármit meg tud tenni, amit csak akar. Isten viszont úgy döntött, hogy
"cserépedényeken" keresztül akar munkálkodni. Sok szempontból
alárendelte Magát a mi törékenységünknek, gyengeségeinknek. Igaz, hogy bármit
meg tud tenni, amit csak akar, de mégsem teszi. Ahogy a Zsoltárok 115:16-ban
olvashatjuk: "Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak
adta." Ezért nem fog
megtenni bizonyos dolgokat a földön, amíg mi nem imádkozunk érte - Ő átadta a
föld feletti uralmat az embereknek. Még a Jelenések 3:20-ban is ott áll a saját
gyülekezetének az ajtaja előtt, és zörget, hogy megtudja, megnyitja-e neki
valaki! Ebben a korszakban nekünk kell akarnunk Őt, és nekünk kell ajtót nyitni
az Ő számára, mielőtt belépne.
Az éretlenek vagy a tapasztalatlanok
hajlamosak tudnak lenni arra, hogy a meggyőződésüket sokkal inkább az ideális
elképzelésekre alapozzák, mintsem arra, amiről a Szentírás bizonyságot tesz. Az
a célunk, hogy az Istennel való kapcsolatunkat annak alapján építsük, ami
egyértelműen ki van jelentve a Szentírásban, és ne annak alapján, amilyennek
lennie kellene látszólag. Akár hiszed, akár nem, még a legracionálisabbnak
látszó gondolkodásmódunk is nagyon elferdült tud lenni. Ezért adta nekünk a
Bibliát.
Miközben az "éretlenekről" és
a "tapasztalatlanokról" beszélünk, arra is oda kell figyelnünk, hogy
nehogy túl sok meggyőződésünket alapozzuk pusztán a saját tapasztalatainkra.
Sokan mulasztják el azt, amit az Úr rajtuk keresztül akar tenni, mert azt
feltételezik, hogy ahogyan egyszer munkálkodott az Úr, ugyanúgy fog legközelebb
is. Mivel Jézus a példaképünk, azt láthatjuk az evangéliumokban, hogy soha nem
tett csodát kétszer ugyanúgy. Isten egyik legalapvetőbb tulajdonsága a
kreativitás, és Ő nagyon szereti a változatosságot. Ő minden reggel friss és
megújult. Az Ő természete nem változik, de változtatni szokott azon, ahogyan
velünk foglalkozik, és ezek a változások frissen tartják a kapcsolatunkat.
Ahhoz, hogy csodák történjenek, nem valamelyik módszerben kell hinni, hanem egy
Személyben.
Még ha egyes gyógyító szolgálatok
ragaszkodnak is a zene valamilyen módszeréhez, vagy a fényhatások valamilyen
módszeréhez, vagy máshoz, aminek rendben kell lennie, ez akkor is csak róluk
szól, és nem a Szent Szellemről. De még így is rendben van. Ő a dicsőségét
cserépedényekbe helyezte, és ha látni akarod a dicsőséget, akkor néha el kell
viselni az edények egyéni sajátosságait. Túl tudunk tekinteni az edényen, csak
hogy meglássuk a dicsőséget? Lehet, hogy ez egy kicsit nagyobb hitet igényel a
részünkről, de éppen ez a lényeg.
Isten legnagyszerűbb tanúbizonysága a
földön az Ő népe. Isten legrosszabb tanúbizonysága a földön az Ő népe. Nagyobb
hit kell hozzá, hogy az Ő egyházának a hibái mögé lássunk, és alázat kell
ahhoz, hogy partnerekké is váljunk, pedig ezt a két dolgot akarja elérni Isten
velünk. Amikor eldöntjük, hogy nem emberekbe akarjuk helyezni a bizalmunkat,
még csak nem is az Ő embereibe, és megtanuljuk megtartani az Őbelé vetett
bizalmat, megtaláljuk az egyetlen maradandó fundamentumot - személyesen Jézust
magát. Amikor elkezdünk alázatban járni, ami nem törődik azzal, hogy mit
gondolnak az emberek, csak azzal, hogy Isten mit gondol, és hajlandóak leszünk
az egyszerű emberek partnerei lenni, és az Ő népe közé tartozni, minden
hibájukkal együtt (és a saját hibáinkkal együtt), akkor jó úton haladunk a
végső valóság felé - ami a szeretet.
- - -
Forrás: MorningStar
Ministries - Earthen Vessels - The Path of Life 11.
Fordítás: Országh
György
http://gyurinaploja.blogspot.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)