2013. szeptember 28.
2013. szeptember 27.
Ige: Kijelentés a vallási vezetőkről, és a látszat hívőkről.
„Monda azért (Bemerítő
János) a sokaságnak [a tömegnek],
amely kiméne hozzá, hogy általa bemeríttessék: Viperák [(ekhidna): mérges kígyók] fajzati [ivadékai], kicsoda intett meg [ki figyelmeztetett] titeket, hogy a
bekövetkező [az eljövendő] harag [a fenyegető megtorlás] elől meneküljetek
[fussatok]?
Teremjetek azért megtéréshez [a más felismerésre téréshez; a
gondolkozás megváltozásához] méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban:
Ábrahám a mi (ős)atyánk! Mert mondom
néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat [életre kelthet] fiakat [gyermekeket;
utódokat] Ábrahámnak.
Immár pedig a fejsze is rávettetett [rá van
fektetve] a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó [nemes; kitűnő] gyümölcsöt
[termést] nem terem, kivágattatik, és
a tűzre vettetik [dobatik]* (Luk. 3,7-9)
Máté
bizonyságtételéből kerül kijelentésre, hogy kiknek mondja ezt Bemerítő János: „Mikor pedig
látá, hogy a farizeusok (elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően
vallásos, elkülönült, elzárkózó; elválasztó. Kiemelkedően kegyes férfiak zárt
csoportja) és sadduceusok (vallási
felekezet, de elsősorban politikai párt volt, amely a vallási és politikai
hatalmat összekapcsolta) közül sokan
mennek Őhozzá, hogy bemeritkezzenek, monda nékik: Mérges kígyóknak
[viperáknak] fajzatai [ivadékai]! Kicsoda intett meg [figyelmeztetett] titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő
haragjától megmeneküljetek [fussatok]?
Teremjetek hát megtéréshez [a gondolkozásmód-megváltoztatáshoz, az új
felismerésre téréshez, az Isten felé forduláshoz] illő [méltó] gyümölcsöket. És
ne gondoljátok [ne véljétek], hogy
így szólhattok [arra hivatkozhattok; így gondolkozhattok] magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom
néktek, hogy [képes, hatalmas az] Isten
eme kövekből is támaszthat fiakat [van ereje, hatalma, képessége, hogy
gyermekeket keltsen életre] Ábrahámnak. A
fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó
[nemes] gyümölcsöt nem terem,
kivágattatik, és tűzre vettetik [tűzbe dobnak (hajítanak)]”
(Mát. 3,7-10).
Az Úr Jézus is így szól a
farizeusokhoz, szintén viperák fajzatának nevezve őket, amikor azt mondják,
hogy Ő Belzebub által űzi ki a démonokat: „Mérges kígyóknak (viperák)
fajzatai (ivadékai), mi módon (hogyan)
szólhattok jókat (gonosz létetekre), holott gonoszak (káros,
veszélyes, ártalmas, ellenségek) vagytok?
Mert a szívnek teljességéből szól a száj (mert amivel csordultig van
a szív, azt szólja a száj)” (Mát. 12,34).
És megismétli az Úr a
kijelentést: „Kígyók, mérges kígyóknak
(viperák) fajzatai (ivadékai), miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését (hogyan
menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől)?” (Mát. 23,33).
A hitetlen zsidókhoz is így
szól az Úr Jézus, és egyben minden szándékosan hitetlen embernek szól a
kijelentés: „Ti az ördög (vádló,
rágalmazó, félrevezető, ellenség) atyától
valók vagytok (származtok), és a ti
atyátok kívánságait (vágyait tudjátok) akarjátok
(vagytok képesek) teljesíteni. Az
emberölő (embergyilkos) volt
kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban (alétheia: az Igében, a
valóságban), mert nincsen ő benne igazság (alétheia: az Ige, a valóság). Mikor hazugságot szól, a sajátjából (a
magáéból) szól; mert hazug (csaló,
hamisító) és hazugság (hamisság,
valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás) atyja”
(Ján. 8,44)
Klaus Douglass: Különbözőségünk a vallástól
Luther tanítása az egyetemes
papságról a legfontosabb tényező, ami még ma is megkülönböztet bennünket a
katolicizmustól.
Joyce Meyer: Ismerd meg az erősségeidet!
1,6 Éppen ezért,
emlékeztetlek arra az ajándékra, amit Isten neked adott. Tudom, hogy ez benned
él… Tehát azt akarom, hogy használd is ezt az ajándékot: eközben fog
megerősödni, és egyre jobban működni benned, mint ahogy a kis lángocskából nagy
tűz lesz. (2 Timóteus)
Ahhoz, hogy a helyes
magabiztossággal rendelkezzünk, elengedhetetlen, hogy ismerjük az erősségeinket.
Miben vagy jó? Tudod egyáltalán? Komolyan elgondolkodtál már ezen, vagy annyira
a gyengeségeiddel vagy elfoglalva, hogy a képességeidet észre sem veszed?
Emlékeztetlek, hogy Isten nem gyárt szemetet. Miután megteremtette az egész
világot, majd Ádámot és Évát, ránézett mindarra, amit alkotott, és így szólt:
„Igen jó!”
Készíts listát arról, hogy
miben vagy jó, és olvasd fel magadnak naponta legalább háromszor, addig, amíg a
helyes magabiztosság kialakul benned a képességeidet illetően. Ha valaki arról
gondolkodik, hogy miben jó, az nem jelent felfuvalkodottságot; egyszerűen
felkészülés arra, hogy a munkádat magabiztossággal végezd. Tudom, hogy minden,
amiben jó vagyok azért van, mert Isten megajándékozott azon a területen, és
mindig hálát adok Neki a képességeimért, amikkel ellátott.
Arra biztatlak, hogy legyen
bátorságod így tenni. Tégy minden nap pozitív megvallásokat a képességeiddel
kapcsolatban. Jézus azért jött, hogy gondjaiba vegye mindazt, amit te nem tudsz
megtenni, ezért hát hagyd, hogy végezze a munkáját és adj Neki hálát érte.
Uram, köszönöm a
képességeket, amiket nekem adtál. Fel akarom ismerni őket, és kérlek, mutasd
meg, hogyan használhatnám őket a lehető legjobb módon. Ámen.
Joyce Meyer
Magyar fordítás: ahitatok.hu
Elaine Tavolacci: Állj ellen az ellenségnek
Egyik éjjel volt egy álmom,
ami arról szólt, hogy éppen meg akartam enni egy mazsolás sütit. Mielőtt
beleharaptam, az egyik mazsola kiesett az asztalra, és életre kelt. Elkezdett
növekedni, olyan lett, mint egy kukac, és elkezdett mászni. Majd tovább nőtt,
és egy kígyó lett belőle. Kidobtam a kígyót az ajtón, de visszajött és tovább
nőtt. Ekkor a csuklómra tekeredett, én viszont lehúztam, és ledobtam.
Felmásztam egy létrára, hogy elkerüljem, és akkor felébredtem.
Ezt az álmot nem kell nagyon
magyarázni, mert önmagáért beszél. Az Úr az ApCsel 28:3-5-höz vezetett engem,
ahol a kígyó Pálra ragadt, de nem lett semmi baja, és lerázta a tűzbe. Az Úr a
következőt mutatta nekem: vannak közöttetek, akiknek le kell rázni bizonyos
dolgokat, még mielőtt erődítménnyé válnának. Az ellenség vissza próbál vinni
némelyikőtöket olyan dolgokba, amiből már megszabadultatok. Bármit is használ
az ellenség, hogy megpróbáljon rád ragadni, neked le kell ráznod, és el kell
pusztítanod. A vipera azzal a szándékkal jön, hogy az áldozatába fecskendezze a
mérgét, vagy kiszorítsa belőle az életet.
Azt mondja az Úr, hogy
szándékom és tervem van azzal, hogy szabaddá tettelek. Ne ess bele újra abba a
csapdába, amit az ellenség próbál felállítani, hogy visszacsaljon azokba,
amikből megszabadultál. Ne menj vissza abba, ami egyszer már majdnem elvette az
életedet. Ismerd fel az ellenségedet, és ne hagyd, hogy megvesse a lábát.
Továbbra is koncentrálj az elhívásra, amit készítettem számodra. Menj tovább
abba az irányba, amerre Én viszlek. Igen, lesznek próbák és megpróbáltatások út
közben, és az ellenség megpróbál eljönni, hogy lopjon, öljön és pusztítson, de
neked meg kell tanulnod, hogy legyél kitartó és győztes minden csatában.
Megadtam neked minden
hatalmat, ami szükséges, és a teljes fegyverzetet, amiben járnod kell. Hatalmat
adtam neked, hogy kígyókon és skorpiókon taposs, és az ellenség minden erején,
és semmi sem fog ártani neked, de neked ellene kell állnod az ellenségnek. Rázd
le a kígyót, amikor megpróbál rád tekeredni. Állj meg szilárdan abban, amiről
tudod, hogy igaz. Emelkedj a körülményeid fölé. Állj ellen minden kísértésnek,
és emelkedj sötétség erőinek a taktikái fölé. Jöjj fel egy magasabb szintre,
ami elérhetetlen az ellenség számára. Végezd ki azokat a dolgokat, amik
megnyitnák az ajtót előtte, vagy bármilyen belépést biztosítanának neki az
életedbe. Ne engedj a kígyó hangjának, hanem rendeld alá Nekem a tagjaidat,
járj szentségben, és engedj az igazságosságnak. Megadtam a képességet arra,
hogy győztes legyél. Állj meg erősen, és állj ellen az ördögnek, és el fog
futni, mondja az Úr.
Lukács 10:19
Ímé, adok néktek hatalmat,
hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és
semmi nem árthat néktek.
Apostolok Cselekedetei 28:
3-5
Mikor pedig Pál nagy sok
venyigét szedett és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére
ragada. Mikor pedig látták a barbárok az ő kezéről függeni a mérges kígyót,
mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a
bosszúállás, noha a tengerből megszabadult. De néki, minekutána a kígyót
lerázta a tűzbe, semmi baja sem lett.
Jakab 4:7
Vessétek hát alá magatokat az
Istennek; álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.
1 Péter 5:8
Józanok legyetek,
vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár,
keresve, kit nyeljen el
http://www.awordinseason.info
http://gyurinaploja.blogspot.com
KÉK EGEK
17 Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs.
Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh
az akolból, és nem lesz marha az istállókban. 18 De én vigadozni fogok az ÚR
előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt. 19 Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt,
olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem. A
karmesternek: húros hangszerre. Hab 3,17-19.
KÉK EGEK?
Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az Úr előtt. (Hab 3,17-18)
Nemrégiben, hazafelé az autómmal, egy viharba keveredtem. Ahelyett, hogy egy növekvő felhős égboltot láttam volna, a sötét felhők egy vonalban helyezkedtek el, ahol az időjárási front kezdődött. Olyan volt, mintha Isten húzott volna egy vonalat, hogy megjelölje az égbolton az eső kezdetét. Közeledve a front felé, láttam, hogy a felhős vonal fölött ott a kék ég. Ez számomra emlékeztető volt, hogy a kék ég nem válik szürkévé, hanem csak a felhők takarják el.
KÉK EGEK?
Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az Úr előtt. (Hab 3,17-18)
Nemrégiben, hazafelé az autómmal, egy viharba keveredtem. Ahelyett, hogy egy növekvő felhős égboltot láttam volna, a sötét felhők egy vonalban helyezkedtek el, ahol az időjárási front kezdődött. Olyan volt, mintha Isten húzott volna egy vonalat, hogy megjelölje az égbolton az eső kezdetét. Közeledve a front felé, láttam, hogy a felhős vonal fölött ott a kék ég. Ez számomra emlékeztető volt, hogy a kék ég nem válik szürkévé, hanem csak a felhők takarják el.
Hasonlóképpen, a körülmények néha eltakarják a látótérből Istent. Helyette zavaros kapcsolatokat, váratlan kiadások sorozatát, egy gyerek lázadását látom. Habakuk emlékeztet, hogy a szürke felhők mögött van egy Isten, aki az "én Megváltóm" és az "én erősségem" - aki meg tud erősíteni, hogy ellenálljak a megpróbáltatásnak, és biztosít, hogy végül minden jóra fordul. Egyszer minden felhő szertefoszlik, felfedve a kék eget, ami mindig ott van, túl azon, amit látunk.
Imádság: Istenünk, erősségünk, segíts nekünk ma, hogy körülményeinken
túl a te hűségedet láthassuk. Ámen.
A körülmények percről percre változnak, de Isten hűsége sohasem változik.
Philip M. Huber (New York, USA)
http://csendespercek.hu
A nagyobb mibennünk
Ti az Istentõl vagytok fiacskáim, és legyõztétek azokat; mert nagyobb Õ, aki bennetek van, mint az, aki e világban van. — 1JÁNOS 4,4.
Megszokottá kellene válnia, hogy az élet minden válságában ezt mondd: „Én gyõztes vagyok. Több vagyok, mint gyõztes. A Teremtõ lakik bennem. A nagyobb él bennem. Õ keresztül tud vinni engem ezen. A nagyobb az, aki sikerre visz engem, én nem bukhatok el.”
Ilyenkor nem magaddal dicsekszel, hanem a Nagyobbal, aki benned van. És ez fogja Õt arra indítani, hogy érted munkálkodjon!
Ha te újjászületett, Szellemmel betöltekezett hívõ vagy, benned minden megvan — használatra készen —, amire valaha is szükséged lehet a gyõzelemhez.
Minden létezõ isteni erõ, isteni képesség, benned lakozik!
Ha hiszed a Bibliát, és elkezded megvallani, amit mond, a Nagyobb fel fog kelni benned, és világosságot ad az e lmédnek, útmutatást a szellemednek, egészséget a testednek és segítséget az élet minden területén.
Megvallás: Nagyobb Õ, aki bennem van, mint az, aki a világban van. Nagyobb, mint az ördög, nagyobb, mint a betegség, nagyobb, mint a szegénység, nagyobb, mint a halál, nagyobb, mint az ellenség minden ereje. És Õ bennem él! A nagyobb képes engem sikeressé tenni. Én nem tudok elbukni!
KENNETH E. HAGIN: Hitünk tápláléka napi adagokban
Megszokottá kellene válnia, hogy az élet minden válságában ezt mondd: „Én gyõztes vagyok. Több vagyok, mint gyõztes. A Teremtõ lakik bennem. A nagyobb él bennem. Õ keresztül tud vinni engem ezen. A nagyobb az, aki sikerre visz engem, én nem bukhatok el.”
Ilyenkor nem magaddal dicsekszel, hanem a Nagyobbal, aki benned van. És ez fogja Õt arra indítani, hogy érted munkálkodjon!
Ha te újjászületett, Szellemmel betöltekezett hívõ vagy, benned minden megvan — használatra készen —, amire valaha is szükséged lehet a gyõzelemhez.
Minden létezõ isteni erõ, isteni képesség, benned lakozik!
Ha hiszed a Bibliát, és elkezded megvallani, amit mond, a Nagyobb fel fog kelni benned, és világosságot ad az e lmédnek, útmutatást a szellemednek, egészséget a testednek és segítséget az élet minden területén.
Megvallás: Nagyobb Õ, aki bennem van, mint az, aki a világban van. Nagyobb, mint az ördög, nagyobb, mint a betegség, nagyobb, mint a szegénység, nagyobb, mint a halál, nagyobb, mint az ellenség minden ereje. És Õ bennem él! A nagyobb képes engem sikeressé tenni. Én nem tudok elbukni!
KENNETH E. HAGIN: Hitünk tápláléka napi adagokban
Pastor Chris: Hagyd, hogy az igének ereje legyen
Készítette: József Balogh
Annakokáért amint a Szent Szellem
mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, Meg ne keményítsétek a ti szíveteket,
mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában (Zsidó levél 3:7-8)
Ábrahám olyan ember volt, aki
nagymértékben tisztelte Isten utasításait. A Mózes 1. könyve 22:2-ben az Úr azt
mondta neki: „Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot,
és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül
egyen, amelyet mondándok néked. ” Olyan erős volt ez az utasítás, hogy Ábrahám
nem kérdezett, inkább eszerint cselekedett és feláldozta volna az ő fiát, ha az
Úr nem akadályozta volna meg. Az ő motivációja az volt, hogy „Isten mondta azt”
Ugyanígy kellene, hogy legyen
a te számodra is. Az örömöd az életben nem az kellene, legyen, hogy izgalmas
dolgokat teszel, amiket szeretsz, hanem hogy megteszed az a dolgot, amit Isten
mond, hogy tedd meg. Csakúgy, mint Ábrahám esetében, Isten utasítása neked
kellemetlennek tűnhet, például, lehet, hogy Ő azt mondja, hogy maradj a
munkádnál, amit nem nagyon szeretsz. Viszont ez nem számít, megmaradsz a
munkádnál és úgy döntesz, hogy szereted azt és sikeres leszel benne, mert az Úr
mondta azt.
Isten igéje eljön hozzánk,
hogy átalakítson, kijavítson és megvédjen minket. Amikor ez eljön hozzád, ne
légy alkalmi vele vagy ne ítéld el. Ha hozol egy döntést ezzel kapcsolatban és
Isten igéje másképpen mondja neked, ne keményítsd meg a szívedet, válaszd az ige
útját. Isten Igéje mindig megmutatja neked a kiválóbb utat, hogy azt járd.
Jézus megsiratta
Jeruzsálemet, mert az emberek nem ismerték el őt, az Isten Igéjét. Mivelhogy
nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét (Lukács 19:44). Ez történt
azokkal, akik megkeményítették a szívüket az Igével szemben; ez elmúlt
számukra. Ez az Én imám, amit Isten Igéje mindig erővé fog
formálni a te életedben,
kijavít és megdorgál, olyan férfivá vagy nővé tesz, amilyenné Isten elrendelt,
hogy legyél.
Ima
Drága atyám, örülök a Te
Igédnek, mint aki megtalálta a hatalmas kincset. A Te Igéd az életem, és a
végső hatalom felettem, és mindenben, amit teszek.
Örökké kifogom termelni
önmagamban a Te Igédnek a hatalmát, hogy formáljon, kijavítson és módosítson
engem azzá a dicsőséges személlyé, akivé elrendeltél, hogy legyek, Jézus
nevében. Ámen
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: 2
Timóteus 3:16-17; Zsidó levél 4:12
1 éves biblia olvasási terv:
Apostolok Cselekedetei 9:1-31; 2 Krónika könyve 35-36
2 éves biblia olvasási terv:
Lukács Evangéliuma 2:33-40;
Böjte csaba: Ajándékozzuk meg egymást a kiengesztelődés örömével!
Megkeresett egy férfi, hogy
beszélni szeretne velem, dühös, csak úgy árad belőle a panasz, szidja a
feleségét! Hallgatom türelmesen, ismerem őket, sajnos tudom, hogy sok mindenben
igaza van! Miután kiöntötte a lelkét, nekem kellene megszólalnom.
Nézd, - mondom szelíden - egy
útkereszteződéshez értél, neked most döntened kell! Választanod kell az igazad
és az asszonyka között. Mindkettő nem lehet a tiéd! Döntened kell tudatosan! Én
helyetted az asszonyt választanám! Tudod, húsvét hajnalán Jézusnak is
választania kellett a duzzogás, a Péterrel és társaival való szakítás, az igaza
és az apostolai között! Ő tüzet rakott, halat sütött a galileai tenger partján,
a társai mellett döntött és csak annyit kérdezett Pétertől: ,,szeretsz-e
engem?"
Igen, választanod kell az
igazad és a feleséged között, és én helyetted nem a sértett férfiúi
büszkeségemet, a magányos duzzogást választanám, hanem az asszonykát. A fenenagy
igazaddal te és gyerekeid magányosok lesztek! Az igazad nem tud főzni, inget
vasalni, még egy puszit sem tud adni.... Tudod, én helyetted vennék egy csokor
virágot az asszonynak és megkérdezném szelíden, jósággal: ,,drágám szeretsz-e
te engem?
Légy nagylelkű! Ajándékozd
meg őt a kiengesztelődés örömével, ne légy kufár, ne várd meg, hogy igazával
vásárolja meg tőled a te szeretetedet!
Csaba testvér
Bejegyezte: Agape
http://szeretet-osvenyen.blogspot.hu/2012_12_01_archive.html
2013. szeptember 26.
Római levél 6. fejezet: A bemerítés Krisztus életében részesít (göröggel és kapcsolódó igékkel; revidiált)
Róm. 6,1 Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben [vagyis a céltévesztésben] hogy a kegyelem [vagyis Isten jóindulata, kedvezése,
jóindulatú gondoskodása] annál nagyobb [és
bőségesebb] legyen? [hogy a kegyelem
annál inkább áradjon, gyarapodjon, és megsokasodjon]
Róm. 6,2 Távol legyen: [Semmi
esetre sem] akik [egyszer már]
meghaltunk a bűnnek [a céltévesztésnek],
mimódon élnénk még abban*
*Hiszen: „... aki
meghalt, felszabadult a bűn alól” (Róm.
6,7)
Róm. 6,3 Avagy nem tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi]
akik bemerítkeztünk Krisztus
Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be*
*Az üdvösségünk Isten kegyelméből van: „Mert kegyelemből [Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása által] tartattatok
meg [és részesültetek a megváltásban; és üdvözültetek], hit által; és ez nem tőletek van [ez nem
a magatok érdeme]: Isten ajándéka ez. Nem
cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék [és ne dicsekedhessék]”
(Eféz. 2,8-9).
Bizony: „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az
ő irgalmasságából tartott meg (vagyis üdvözített) minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által” (Tit.
3.5).
Az Úr Jézus kijelentése
arról, hogy hogyan és miért kell újonnan születni: „… Ha valaki nem születik [nem származik] víztől és Szellemtől [vízből és Szellemből], nem mehet be [nem tud, nem képes
bemenni] az Isten országába [Isten
királyságába; birodalmába]” (Ján. 3,5).
És a kijelenetés az apostolokon keresztül így
folytatódik: „… Térjetek meg [változtassátok meg gondolkozásotokat] és merítkezzetek
be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek [vagyis a
céltévesztés] bocsánatára [és eltörlésére]; és veszitek [megkapjátok] a
Szent Szellem ajándékát” (Csel. 2,38).
Mert: „… Krisztus szerette a kihívott gyülekezetet, az
eklézsiát, és Odaadta érte a saját életét. Hogy azt felkészítse, és megszentelje
[vagyis Isten számára elkülönítse, és szentté tegye], megtisztítván a bemerítés fürdőjében] az
ige [az élet igéje] által” (Ef.
5,25-26).
A Szent Szellembe
való bemeritkezés következménye lesz: „Eltemettetvén Ővele együtt a bemerítésben,
akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá
Őt a halálból... Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek
fel” (Kol. 2,12; Gal. 3,27) .
Pál apostolon keresztül
megerősíti a Szent szellem, hogy mibe kell bemerítkezni: „… Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor
némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajjon vettetek-é SzentSzellemet,
minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem
hallottuk, hogy már eljött a Szent Szellem. Ezután megkérdezte tőlük: Akkor
hogyan meritkeztetetk be? A János
bemerítésével ” - válaszolták ezek. Pál
ekkor így szólt: János, amikorbemerített, megtérést (vagyis a
gondolkozásmód megváltoztatását) követelte,
és azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Krisztus
Jézusban. Amikor ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. És amikor
Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szent Szellem, úgyhogy különböző
nyelveken szóltak, és prófétáltak”
(Csel. 19,1-6).
János apostol így látja a
megdicsőült Urat, az Úr Jézus krisztust: „…
vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a
neve Isten ígéjének neveztetik”
(Jel. 19,13).
Róm. 6,4 Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a
bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott [életre kelt] Krisztus a halálból [a halottak közül] az Atyának dicsősége [fényessége, ragyogása]
által, azonképpen mi is új [újszerű,
ismeretlen, szokatlan, meglepő, természetfeletti] életben járjunk*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Eltemettetvén [együtt elhantolva, azaz szellemben
hasonlóvá válva, hasonulva] Ővele együtt a bemerítésben, akiben
egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe [beavatkozásába] vetett
hit által, aki feltámasztá Őt a halálból, [vagyis a halottak közül]. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben
[vagyis akiket halottakká tettek az
elesések; hibás lépések, botlások, melléfogások] és a ti (hús)testeteknek
körülmetéletlenségében, megelevenített [és életre keltett] együtt
Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, [az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta]”
(Kol. 2,12-13).
És tette ezt azért Isten: „Hogy levetkezzétek [félretegyétek] ama régi élet [vagyis a korábbi gonosz életmódotok életvitel, életvezetés, magatartás, viselkedés] szerint való ó embert, mely meg van romolva
[el van tévelyítve, és csábítás áldozatául esett] a csalárdság [megtévesztés, becsapás,
csalás, árulás, csábítás] kívánságai
miatt. [Más fordítás: Vessétek le az óembert, mely magát korábbi
forgolódástokhoz szabja, mely a csalárd kívánságok útján megromlik; Aki
romlásba rohan a megtévesztő, csalárd és gonosz kívánságok miatt, és akit a saját vágyai rossz irányba vezettek]. Megújuljatok pedig a ti elméteknek [a ti bensőtök] szelleme szerint. És
felöltözzétek amaz új [újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] embert, mely Isten szerint teremtetett
igazságban [Hit által való megigazulásban] és valóságos [maga a VALÓSÁG, az Ige által] szentségben” (Eféz. 4,22-24).
És ez az Újjonnan – vagyis a Szent Szellemtől, és Isten Igéje által –
született, az ilyen megvallást tesz: „Áldott
(imádni való) az Isten és a mi Urunk
Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága (könyörületessége,
gyengéd, szerető irgalma) szerint újonnan
szült minket élő reménységre („biztos várását” jelenti valaminek, ami be is
fog következni. Itt: az Isten ígéreteire irányuló, ember fölött álló,
„földöntúli” remény) Jézus Krisztusnak a
halálból való feltámadása által” (1Pét 1,3).
Hiszen: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő
teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak.
1,18). Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az Evangélium” (Kol. 1,5).
És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek
újjá, Isten élő és maradandó igéje által”
(1Pt. 1,23).
Aki: „nem az általunk véghezvitt
igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és
megújító fürdője a Szent Szellem által” (Tit. 3,5).
„Ezek által kaptuk meg
azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk
isteni természet részeseivé legyetek…” (2 Pét. 1,4).
Így valósult meg a prófécia,
amely az új teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek,
ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd
megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19)
„Mert ímé, új egeket és új
földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek (a régire nem is
emlékeznek), még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17).
Hanem:
„Mint most született csecsemők
(gyanánt), a tiszta (csalárdságtól
mentes, szellemi) hamisítatlan
(megtéveszthetetlen) tej (Isten
igéje) után vágyakozzatok (nagyon
vágyódik valami után, epekedik), hogy
azon növekedjetek. (általa növekedjetek az üdvösségre) (amíg majd
megmenekültök)” (1Pét 2,2)
Róm. 6,5 Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint Ővele
eggyé lettünk [egybenőttünk; egyesültünk] bizonyára feltámadásáé szerint is azok
leszünk, [vagyis feltámadásával is
összenőttekké leszünk]*
*Mert: „Isten ugyanis
feltámasztotta (életre keltette) az Urat, és
hatalmával (ereje által) minket is fel fog támasztani (és életre
kelt a halálból)”
(1Kor. 6,14).
Mert: „...ha Annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta (életre keltette)
Jézust a halálból (a halottak közül), ugyanaz, aki feltámasztotta (életre keltette) Krisztus
Jézust a halálból (halottak közül), megeleveníti (életre
kelti) a ti halandó testeiteket (éneteket,
személyeteket) is az ő ti bennetek lakozó
Szelleme által... Igaz beszéd ez (és
megbízható az ige (a logosz)). Mert ha vele együtt meghaltunk, vele
együtt fogunk élni is” (Róm. 8,11; 2
Tim. 2,11).
Róm. 6,6 Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele
megfeszíttetett [oszlopra
feszíttetett]. hogy megerőtlenüljön [és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté
legyen] a bűnnek teste, [(amartias szóma: a céltévesztett én]. és megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon)
a bűn hatalmában álló [a céltévesztett)] test [(vagyis a: szóma = én)] hogy ezután
ne szolgáljunk [és ne legyünk rabszolgája] a bűnnek, [vagyis
ne legyünk a céltévesztés) rabszolgái]*
*És azért rörtént
ez: „hogy
többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le (hús)testi
életetek hátralevő idejét” (1Pt. 4,2).
Róm. 6,7 Mert aki [így]
meghalt, felszabadult a bűn alól. [megigazult;
igazságossá lett; (felmentést nyert)
a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL)]*
*Ezért tehát: „…
atyámfiai, nem vagyunk adósok a (hús)testnek, hogy (hús)test
szerint éljünk” (Róm. 8,12).
Róm. 6,8 Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy [együtt] élünk [továbbra] is Ővele*
*A kijelentés
megerősítése: „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni
is” (2 Tim. 2,11) „Isten ugyanis
feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani” (1Kor. 6,14)
Róm. 6,9 Tudván [és biztosak vagyunk
abban] hogy Krisztus, aki [miután]
feltámadt a halálból, [vagyis a halottak
közül] többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik*
*Mert Ő az: „Kit az Isten
feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki
attól fogva tartatnia” (Csel. 2,24)
Ahogyan azt előre megígérte: „Azt pedig, hogy
feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a
Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket. Ezért más helyen is így szól: Nem
engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson”
(Csel. 13,34-35).
Róm. 6,10 Mert hogy meghalt, a bűnnek [vagyis a céltévesztés miatt] halt meg egyszer, hogy pedig él, az Istennek él. [Más fordítás: Ami ugyanis benne meghalt azt a vétek (a cél elvétése) ölte meg
egyszer, ami pedig él azt az Isten élteti].
Róm. 6,11 Ezenképpen gondoljátok [és vegyétek számításba] ti is, hogy
meghaltatok a bűnnek [vagyis a
céltévesztésnek], de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban*
*Abban: „Aki a mi
bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az
igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1 Pét. 2,24)
Róm. 6,12 Ne [engedjétek,
hogy] uralkodjék tehát a bűn [a
céltévesztés következménye] a ti halandó [és mulandó] testetekben [(szóma): személyetekben, ami ki van téve a halálnak]
hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban [és ne engedjetek az ő vágyainak és szenvedélyének]*
*Pál apostol példát
ad a testi vágyak elleni harcról: „... megsanyargatom, és szolgává teszem a
testemet (szóma = énemet), hogy amíg másoknak prédikálok,
magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” (1Kor. 9,27)
Ti is: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a
paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a
kapzsiságot, ami bálványimádás.” „Ha ugyan Őt megértettétek, és Őbenne
megtaníttattatok, úgy amint az igazság a Jézusban: Hogy levetkezzétek ama régi
élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt.
Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint.” (Kol. 3,5; Eféz. 4,21-23).
Péter apostol is felhívja a
hívők figyelmét: „Szeretteim, kérlek
titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a (hús)testi vágyaktól, amelyek az élet (pszükhé = énünk, életünk) ellen harcolnak” (1Pt. 2,11)
Már Dávid ezt kéri az Úrtól, egyben kijelentve,
hogy hogyan tudjuk megtartóztatni magunkat a testi vágyaktól: „Vezéreld
utamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék
rajtam!” (Zsolt.
119,133).
Róm. 6,13 Se ne szánjátok
[és ne adjátok át, ne állítsátok] oda
a ti tagjaitokat [a test egy-egy funkciót végző részét] hamisságnak [támadó] fegyvereiül a bűnnek [az igazságtalanságnak, és gonoszságnak
szolgálatára]. Hanem szánjátok [és
adjátok] oda [bocsássátok
rendelkezésre] magatokat az Istennek [szolgálatára],
mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat [testetek egy-egy
funkciót végző részét] igazságnak [a megigazulás] fegyvereiül az Istennek*
*És mert nagyon
fontos, sőt életbevágó a kijelentés, ezért megismétli a Szent Szellem: „Kérlek azért
titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti
testeiteket (szómata umón = halandó test, azaz: személyeteket) élő, szent és Istennek kedves áldozatul.
Mint a ti okos tiszteleteteket”„hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten
akarata szerint éljétek le (hús)testi
életetek (biosz = földi életetek)
hátralevő idejét. Bizony, elég volt abból, hogy a múltban a pogányok szokása
szerint kicsapongásokban, kívánságokban, részegeskedésekben, dorbézolásokban,
tivornyázásokban és szentségtelen bálványimádásokban éltetek” (Róm. 12,1; 1 Pét. 4,2-3).
Mert ha továbbra is: „…(hús)test szerint
éltek, meg kell halnotok, de ha a Szellem által megölitek (vagyis halálra
adjátok) a test (szóma: a testi természetetek) cselekedeteit, élni
fogtok” (Róm. 8,13).
Róm. 6,14 Mert a bűn [vagyis
a céltévesztés következménye] ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok
törvény alatt, hanem kegyelem [vagyis Isten jóindulata, kedvezése,
jóindulatú gondoskodása, és felmentése] alatt*
*Azért mert: „… a törvény [a
valóságban] csak haragot nemz [haragot eredményez]. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés [vagyis ott
nem lehet áthágni sem a törvényt]” (Róm. 4,15).
Róm. 6,15 Mit is tehát? [Mi
következik ebből?] Vétkezzünk-é [és
újra céltévesztők legyünk-e?] mivelhogy nem vagyunk a törvény [uralma] alatt, hanem kegyelem [vagyis Isten jóindulata, kedvezése,
jóindulatú gondoskodása, és felmentése] alatt? Távol legyen.
Róm. 6,16 Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok [és alárendelitek] magatokat szolgákul [vagyis rabszolga gyanánt] az engedelmességre,
annak vagytok szolgái, [vagyis rabszolgái]
akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek [vagyis
a céltévesztésnek] halálra, [vagyis
ami a halálba vezet] vagy az
engedelmességnek igazságra? [ami megigazulásra
vezet]*
*Az Úr Jézus – a testté lett Ige – így
figyelmeztet: „... Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki
bűnt (vagyis a cél elvétését) cselekszi, (rab)szolgája a bűnnek
(vagyis a cél elvétésének)” (Ján. 8,34)
És Péter apostolon keresztül megmagyarázza a Szent
Szellem a kijelentést: „... mert akit
valaki legyőzött, az annak szolgájává lett. Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus
Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét
belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá lett az elsőnél” (2 Pét. 2,19-20).
Róm. 6,17 De hála az Istennek, [az Ő , kedvezése, jóindulatú gondoskodása, és felmentése] hogy
jóllehet a bűn [a cél elvétésének]
(rab)szolgái voltatok, de szívetek szerint [most
már szívből azaz: bensőtökből] engedelmeskedtek a tudomány [és tanítás] azon alakjának, [és követendő mintájának] amelyre
adattatok [és amelyre rendelve vagytok].
Róm. 6,18 Felszabadulván
pedig a bűn alól [vagyis a
céltévesztés kötelékéből],
az igazságnak [azaz a megigazultságnak]
(rab)szolgáivá lettetek.
Róm. 6,19 Emberi módon szólok [és fejezem ki magam] a ti (hús)testeteknek erőtlensége [gyarlósága]
miatt. [A (hús)test gyönge ugyanis enged
a kísértésnek]. Mert amiképpen oda szántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak [a törvénytelen nélküli állapotnak] (rab)szolgáiul a hamisságra [törvénytelenségre]:
azonképpen szánjátok [és adjátok] oda
most a ti tagjaitokat [(szóma = személyetek) egy-egy funkciót végző részét] (rab)szolgáiul az igazságnak [megigazulásnak]
a megszenteltetésre.
[Más fordítás: most úgy állítsátok tagjaitokat rabszolgákul az igazságosság oldalára,
hogy azok megszentelődéseteket munkálják]*
*Péter apostol megvallása: „Mert elég(séges) nékünk,
hogy életünk elfolyt (vagyis már eltelt) idejében a pogányok (a nemzetek) akaratát (vágyát, tetszését) cselekedtük (és követtük). Járván feslettségekben
(kicsapongásokban, bujaságban, gyönyörök közt), kívánságokban (érzékiség, vágy,és
epekedésben), részegségekben
(borozásokban, mértéktelenségben), dobzódásokban
(dorbézolásban, dáridózásban, és zavargásban, tivornyázva), ivásokban és undok
(bűnös, törvényt félretevő, tiltott) bálványimádásokban” (1Pét 4,3).
Így figyelmeztet az Úr Jézus is: „Vigyázzatok
és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a szellem kész, de a
(hús)test erőtelen” (Mát. 26,41).
Ezt ismerve így beszél Pál
apostol: „… megsanyargatom [megzabolázom; állon ütöm; megöklözöm;
alávetem] testemet (szóma: egész lényemet )
és (rab)szolgává teszem; [és rabságba (rabszolgaságba) vetem (és kényszerítem) leigázom] hogy míg másoknak prédikálok, [tanítok; hirdetem az Igét; hogy amikor másokat versenybe hívok] magam valami módon méltatlanná és
alkalmatlanná ne legyek” (1 Kor. 9,27).
Róm. 6,20 Mert mikor a bűn [vagyis
a céltévesztés] (rab)szolgái
valátok, az igazságtól [vagyis a megigazulástól] szabadok [függetlenek] valátok.
Róm. 6,21 Micsoda gyümölcsét vettétek [termett ez] azért akkor azoknak, amiket most szégyenletek? Mert
azoknak a vége [az eredménye] halál*
*Ugyanis: „…
amíg (hús)test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított
szenvedélyei hatottak tagjainkban, amelyek a halálnak termettek gyümölcsöt” (Róm. 7,5)
Róm. 6,22 Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn [vagyis a céltévesztés] alól, (rab)szolgáivá lettetek pedig az Istennek megvan a gyümölcsötök a
megszenteltetésre [Isten céljaira való elkülönítésre / elkülönülésre], a vége [eredménye] pedig örök élet [Más fordítás: Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök vagyis: A
természetfeletti élet, az életnek egy más létezési formája].
Róm. 6,23 Mert a bűn [a cél elvétésének] zsoldja
[a bér, amellyel a bűn fizet]
halál az Isten kegyelmi ajándéka [vagyis a Szent Szellem megnyilvánulása]
pedig örök élet [a természetfeletti élet]
a mi Urunk Krisztus Jézusban*
*Isten már az első embert figyelmezette: „De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon
ejéndel arról, bizony meghalsz” (1 Móz. 2,17).
De a test kívánságának erőssége megerőtlenítette Isten Igéjét: „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni
arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá
tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő
is evett” (1Móz. 3,6).
És az apostolon
keresztül folytatdik a kijelentés arról, ami halált eredményez: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg;
mert amit vet az ember, azt aratándja is. [Más fordítás: Ne áltassátok magatokat!
Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]. Mert
aki vet az ő (hús)testének [aki a hús világába vet], a
(hús)testből arat veszedelmet [pusztulást;
saját húsából fog romlást aratni]; aki
pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet. [Más
fordítás: Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös
természetének kívánságait, annak a bűnös természete örök halált terem, és ezt
fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent
Szellemből arat örök (természetfeletti) életet]” (Gal. 6,7-8).
Meg van írva, hogy: „Az istentelen (az Isten nélkül élő, a
nem hívő) munkál (és szerez) álnok (és hamis) keresményt; az
igazságszerzőnek (vagyis a megigazulást szerzőnek) pedig jutalma valóságos (Más fordítás: de igaz bérhez jut az, aki
igazságot /alétheia: valóság, Ige/
vet)” (Péld. 11,18).
Mert: „Aki vet álnokságot (H: 'áven:
hazugság), arat nyomorúságot (bajt, /g: plégé:
csapás, katasztrófa); és az ő haragjának (H eḇəráh: gőg, kevélység, arrogancia) vesszeje megtöretik (és megsemmisül). Az irgalmas szemű (és a jóságos
tekintetű) ember megáldatik, mert adott
az ő kenyeréből a szegénynek (a nincstelennek)” (Péld. 22,8-9).
Már Mózesen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt
(a rosszat). Bizonyságul (tanúul) hívom ellenetek ma a mennyet (az eget) és a földet, hogy az életet és a halált
adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd (hát) az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod” (5 Móz. 30,15.19).
És mi az, ami halált eredményez, erről így szól a
Szent Szellem: „Parázna (jelentése:
Isten iránti hűtlenek) férfiak és asszonyok,
nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e
világ barátja akar lenni (ha tehát valaki a világgal barátságot köt), az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4).
Hát: „… ne vegyetek részt a
sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket” (Eféz. 5,11).
Mert: „Amint én láttam, a kik
hamisságot szántanak és gonoszságot (vészt) vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób.
4,8).
Hanem: „… levetkezzétek ama régi
élet szerint való ó embert [hogy a korábbi gonosz életmódotokat hagyjátok
el és vessétek le a „régi” embert], mely
meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt
[Más fordítás: Ez ugyanis teljesen megromlott a saját vágyai miatt,
amelyek rossz irányba vezették, és aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok
miatt]; Megújuljatok pedig a ti
elméteknek szelleme szerint” (Eféz.
4,22-23).
Mert: „Akik pedig Krisztuséi, a
testet [a (hús)testet; bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival
és vágyaival együtt] megfeszítették [(sztauroó): a szenvedélyt, indulatot vagy
az önzést eltörli, kiirtja (legyőzi)] indulataival
és kívánságaival együtt” (Gal. 5,24).
És: Ezek által kaptuk meg azokat az
ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni
természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet
a kívánság okoz a világban” (2
Pét. 1,4)
Kempis Tamás: A szeretetről.
A szeretet virraszt, és állva sem alszik.
A fáradság nem meríti ki, a szorongás nem győzi le.
Az ijedség nem zavarja meg;
hanem miként a lobogó láng s az égő fáklya, fölfelé tőr és
áthatol mindenen”
Megvallás
Amit nem Isten ültetett el a
testemben, az szétoszlik és gyökerestől kipusztul belőle, a Jézus nevében!
Lényem minden szövetét az 1Péter 2:24 igazsága járja át, és Isten élete duzzad
bennem! (Márk 11:23; János 6:63)
Charles Capps: Isten gyógyszere
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)