2019. május 9.
A kegyelem
„Isten irgalma soha nem ér véget. Csak az Úr kegyelme
létezik, ami megment minket a teljes pusztulástól”
(Sir 3:22; TLB fordítás)
Bízzál az Úrban!
„[Bármilyen helyzetben vagytok is], semmi felől ne aggódjatok [semmi gondot ne hordozzatok; semmi
felől ne tépelődjetek, ne nyugtalankodjatok], hanem imádságotokban és
könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat
[kéréseiteket] az Isten előtt”
(Fil. 4,6).
Magasztallak Istenem,
Mert Te vagy az én Pásztorom, ezért nem szűkölködöm. Te vagy az
én Istenem, Aki betöltöd minden szükségemet a Te gazdagságod szerint
dicsőségesen a Krisztus Jézusban.
Már a prófétákon
keresztül így szólt az Úr a bekövetkezendőkről: „Fenyegető jövendölés Egyiptom ellen. Ímé az Úr, Jahve az Örökkévaló
könnyű felhőre ül (és száguld az Úr, Jahve az Örökkévaló gyors felhőn), és bemegy Egyiptomba, és megháborodnak
(és meginognak) előtte Egyiptomnak
bálványai, és az egyiptomiak szíve (a bensője) megolvad őbennük (és megdermed keblében). És összeveszítem az egyiptomiakat az egyiptomiakkal (Egyiptomit
egyiptomira uszítok), és egyik hadakozik
a másik ellen (testvér testvér ellen), kiki
felebarátja (és ember embertársa) ellen,
város, város ellen, és ország, ország ellen. És elfogyatkozik az egyiptomiak szelleme őbennük, és az ő tanácsát
elnyelem, és tudakoznak a bálványoktól, szemfényvesztőktől, halottidézőktől és
jövendőmondóktól. És adom
(kiszolgáltatom) az egyiptomiakat kemény
úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, Jahve az
Örökkévaló a seregeknek Ura”
(Ésa. 19,1-4)
Ígéret a megigazultak számára
Az igaz [a
megigazult, igazságos] a nyomorúságból
[a szorongatásból] megszabadul
[megmenekül]; az
istentelen, [Isten nélkül
élő gonosz] ő helyette beesik abba, [és a helyére kerül]”
(Péld. 11,8)
2019. május 5.
Jób könyve 1. fejezet: BEVEZETŐ
Jób. 1,1 Vala [élt] Úz [homokos talaj] földén egy
ember, akinek Jób [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] vala a neve. Ez az ember feddhetetlen [józan, megbízható], igaz [egyenes,
becsületes, derék] ember volt, istenfélő [vallásos] vala és bűn-gyűlölő [félte
az Istent, és kerülte a rosszat].1
Jób. 1,2 Születik pedig néki hét fia és három leánya.
Jób. 1,3 [Nagy vagyona volt]. És vala az ő marhája [a jószága]: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom [ötszáz
pár ökör] és ötszáz szamár.
Cselédje [szolgája] is igen
sok vala, és ez a férfiú nagyobb [hatalmasabb] vala [tekintélyesebb volt] keletnek, [napkeletnek (Mezopotámia] minden fiánál [minden
keleti embernél]2
Jób. 1,4 Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és
vendégséget [ünnepséget] szerzének otthon [fiai lakomát szoktak
tartani odahaza], kiki [mindegyik]
a maga napján. Elküldtek, [és ilyenkor üzentek] és
meghívták vala az ő három húgokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük [részt vegyenek a lakomán].
Jób. 1,5 Mikor pedig a vendégség [a lakoma, (ünnepség] napjai sorra lejártak vala, elkülde értök [elhívatta] Jób és megszentelte [megtisztította, (áldozati szertartás részeként)] őket, és jó reggel felserkent [úgy, hogy korán reggel
fölkelt] és áldozik vala
égőáldozattal mindnyájuk száma szerint [és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan
voltak]. Mert ezt mondja [gondolta] vala Jób: Hátha vétkeztek [téved, megbotlik, félrelép] az én fiaim [gyermekeim] és gonoszt gondoltak az Isten ellen [és káromolták Istent] az ő szívükben [bensőjükben]! Így cselekedik [így járt el] vala Jób minden napon [minden
alkalommal; minden ünnepnap].3
Jób. 1,6 Lőn [történt] pedig egy napon, hogy eljövének [fölkerekedtek, megjelentek,
és megálltak] az Istennek
fiai [az istenfiak [hírnök, követ, angyal], és
az Úr, Jahve az Örökkévaló elé járultak], hogy udvaroljanak az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt [hogy
az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál jelentkezzenek]. És eljöve a Sátán is [ellenség,
ellenfél, üldöző, vádoló, feltartóztató, szembenálló, rátámadó, szembeszegülő,
ellenkező] közöttük [velük együtt megjelent].
Jób. 1,7 És [megkérdezte, és] monda az
Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Honnét jössz [honnét kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, Jahvénak
az Örökkévalónak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet [A
földön barangoltam, ott jártam-keltem, és bolyongtam rajta].
Jób. 1,8 És monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e
az én szolgámat, Jóbot [felfigyeltél-e rá]? Bizony nincs hozzá hasonló [nincs hozzá fogható] a földön: feddhetetlen [ártatlan, becsületes], igaz [egyenes, derék,
ember], istenfélő [féli az Istent], és bűngyűlölő [és kerüli a rosszat; és a gonosztól tartózkodó].
a Sátán, és monda: Talán bizony ingyen (ingyen, semmiért, ok nélkül, indokolatlanul, hiába,
hasztalan, alaptalanul) olyan istenfélő az a Jób?
Jób. 1,10 Avagy nem Te
építettél-e sövényt Jób köré, hiszen te oltalmazod őt, és vetted körbe házát és mindenét, amije
van? Keze munkáját megáldottad, marhája [jószága] igen elszaporodott [és birtoka egyre gyarapszik] e földön.
Jób. 1,11 De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije
van, majd káromol még téged!
Jób. 1,12 Az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig monda a Sátánnak:
Ímé, mindazt, amije van [mindene], a kezedben van; csak
ő magára ne nyújtsd ki kezedet [csak rá magára nem vethetsz kezet]. És kiméne [eltávozott] a Sátán az Úr, Jahve az Örökkévaló
elől.4
Jób. 1,13 Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek
és bort isznak vala [lakomáztak, és borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában.
Jób. 1,14 És követ jöve [hírnök érkezett] Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak [a marhákkal szántottak], a szamarak pedig mellettük legelésznek
vala.
Jób. 1,15 De a Sabeusok [sébaiak] rajtuk ütnek [rájuk rontottak] és elhajtják [elvitték] azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a
legényeket pedig kardélre hányták].
Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.
Jób. 1,16 Még szól [beszélt] vala ez, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így szólt]: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a
szolgákat, és megemészti őket. Csak én magam szaladok el [menekültem
meg], hogy hírt adjak néked.
Jób. 1,17 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így
szólt]: A Káldeusok [harcias] három csapatot alkotnak és
ráütnek a tevékre, és elhajtják azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a
legényeket pedig kardélre hányták],
csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.
Jób. 1,18 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és [így
szólt, és] monda: A te fiaid
és leányaid esznek [lakomáztak] és bort isznak vala [borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában;
Jób. 1,19 És ímé [hirtelen hatalmas vihar kerekedett] nagy
szél támada a puszta felől [sivatagon túl keletkező elsöprő erejű
hatalmas orkán, a sivatagon túlról],
megrendíti a ház négy szegletét [sarkát, úgyhogy az összeomlott],
és rászakadt az a gyermekekre [a fiatalokra] és meghalának. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.5
Jób. 1,20 Akkor felkele [fölállt] Jób, megszaggatá köntösét [ruháját], megberetválá [megnyírta] a fejét, és [azután] a földre esék és leborula [és
imádkozott].
Jób. 1,21 [Így szólt], és monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és
mezítelen [ruhátlanul] térek
oda, vissza [mezítelen is megyek el]. Az Úr, Jahve az Örökkévaló adta, az
Úr, Jahve az Örökkévaló vette el. [amint az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak
tetszett, úgy lett]. Áldott legyen az Úrnak neve!
Jób. 1,22 Mindezek ellenére, és még ebben a helyzetben sem
vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot, (és nem szólt dőreséget, oktalanságot) Isten ellen].6
1 Úzról
(ahol Jób élt) így szól a bizonyságtétel. Mikor Ábrahám Isten kérésére Izsákot
fel akarta áldozni: „És lőn ezeknek utána, hírt hoznak Ábrahámnak mondván:
Ímé Milka (királynő) is szült fiakat
Nákhornak (haragos átfúró), a te atyádfiának (öcsédnek). Úzt (az erős, a szilárd) az ő elsőszülöttét, és Búzt (megvetés, gúny, gúnyolódás) annak testvérét, és Kemuélt (Isten felemel, Isten feláll, Isten állandó)
Arámnak (felmagasztalt) atyját” (1
Móz. 22,20-21). Isten Igéje szerint
tehát Úz: Náhor elsőszülött fia, Ábrahám unokaöccse. Aki, mikor Táré, Ábrahám
és Lót elindul Kánaán felé, nem szerepel az útra kelők között: „És
felvevé Táré (elmulasztott,
késleltetett, elhalasztás) Ábrámot,
az ő fiát, és Lótot (sötét színű),
Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait,
az ő menyét. Ábrámnak az ő fiának feleségét. És kiindulnak együtt Úr-Kaszdimból
(aszfaltvakolású helység), hogy Kánaán földére menjenek. És eljutnak
Háránig, és ott letelepednek” (1 Móz. 11,31). István vértanú bizonyságtétele szerint Úr-Kaszdim
Mezopotámiában volt: „… Atyámfiai,
férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak,
Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt (a két folyó felvidéke), mielőtt
letelepedett Háránban” (ApCsel. 7,2). Összefoglalva:
A fenti igék bizonyságtétele szerint Úz földje Mezopotámiában volt:
Mezopotámiát a Biblia napkelet földjének is nevezi: Miután Ézsaú elsőszülöttségi
áldását csalással elvette: „Jákób azután
lábára kelvén (útnak indult), elméne
a napkeletre lakók földére” (1 Móz. 29,1). A Máté írása szerinti Evangélium hírt ad a napkeleti
bölcsek hódolatáról, a megszületett Király előtt: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes
király idejében. ímé napkeletről [a
fény felkelése, azaz hajnal] bölcsek
[tudósok, csillagászok] jövének [érkeztek] Jeruzsálembe…” (Mt 2,1-10). A napkeleti
bölcsek története: az ősi Mezopotámia hódolata a világ királya előtt. (Keresztény Bibliai Lexikon). Hogy ki volt
Jób, arról így beszél Isten Igéje, a Mózes könyvében szereplő
nemzetségtáblázat szerint. Jób, Izsakhár fia, éa Jákób unokája volt. Izsakhár
Jákób 5. fia Leától: „És monda Lea:
Megadta az Isten jutalmamat (annak a bérét), amiért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezi nevét Izsakhárnak”
(1 Móz. 30,18). „Izsakhár
fiai pedig: Thóla, Puvah, Jób és
Simrón” (1 Móz. 46,13). Krónikák könyvében szereplő nemzetségtáblázat
szerint Jób (a megtámadott, a gyűlölt,
üldözött) már Jásub (megtérő, hazatérő) néven szerepel:
„Izsakhár fiai: Thóla, Pua, Jásub és Simron, négyen. (1
Krón. 7,1)
2 Jób maga mondja el, hogy főember, azaz vezető
volt a nép között: „Hallgattak és figyeltek reám, és
elnémultak az én tanácsomra (ha tanácsot adtam). Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájuk
beszédem. Mint az esőre, úgy vártak
rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra (mint akiknek tavaszi esőt
szomjaz a szája). Ha rájuk mosolyogtam,
nem bizakodtak el, és arcom derűjét nem sötétítik be. Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam
közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal” (Jób. 29,21-25)
3 Jób
megvallása azt bizonyítja, hogy félelemből mutatott be áldozatot Istennek, mert
nem ismerve Őt, nem istenfélő, hanem Istentől félő volt, azaz vallásos: „Hiszen úgy
rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék (és fenségét
nem bírom elviselni)!” (Jób. 31,23). Ugyanezt vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az
Istentől való félelem és rettegés a hústest sajátossága: „Borzad (borzong, reszket)
(hús)testem a tőled való félelem miatt (mert
rettegek tőled), és félek a te
ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120). És az Újszövetségben
kerül kijelentésre, hogy a hústest miért retteg Istentől: „Mert a (hús)test gondolata
[bölcsessége, törekvése, észjárása, gondolatvilága, vágya] ellenségeskedés [ellenszegülés] Isten
ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, [nem veti alá
magát] mert nem is teheti. [sőt nem
is képes rá, mert az természete ellen
van; (mert az elmének a hústestre irányítása ellenségeskedést jelent
Istennel, mivel nincs alárendelve Isten törvényének, hisz nem is lehet)]” (Róm. 8,7-8). De akik
nem vallásosak, hanem hívők, azoknak azt mondja Isten Igéje: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk
az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2
Tim. 1,7)
4 Az Úr Jézus kijelenti, hogy a sátánnak – aki
az ördög – milyen természete van: „… az ördög… emberölő (embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott meg az
igazságban (valóság, isten Igéje), mert nincsen ő benne igazság (valóság, isten Igéje). Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól;
mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,44).
5 Így
elmélkedik a földi emberről a Prédikátor: „Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint
a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek
megfogatnak a tőrben, miképpen ezek, azonképpen megfogatnak az emberek fiai a
gonosznak idején, mikor az eljő reájuk hirtelenséggel” (Préd. 9,14). Mert: „Mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a
pusztából, rettenetes földről” (Ésa. 21,1).
6 Itt még
Jób azt mondta ki, amit hitt, hogy Isten mérte rá ezt a súlyos csapást. Ő adta,
Ő vette el. Nem vétkezett a nyelvével, mint aki tudja, hogy: „Aki megőrzi
az ő száját (vigyáz a szájára), megtartja önmagát (életét); aki felnyitja (feltátja) száját, romlása az annak (arra romlás
vár)” (Péld. 13,3).
Polgárságunk
„A mi országunk [polgárjogunk / modern
szóval: állampolgárságunk / magatartásunkat meghatározó eredetünk és
hovatartozásunk a] mennyekben van, ahonnét a megtartó [szabadító,
megmentő, üdvözítő; védő, pártfogó; gyógyító] Úr Jézus Krisztust is
[mint üdvözítőt, türelmetlenül / nagyon
/ sóvárogva] várjuk”
(Fil. 3,20).
Ti vagytok:
„Akik ki vannak választva
az Atya Isten eleve elrendelése [előzetes
elhatározása] szerint, a Szellem megszentelésében, [a Szellem megszentelő munkája,
Isten céljaira való elkülönítése által]
engedelmességre [figyelmes
hallgatásra, szolgálatkészségre] és Jézus Krisztus vérével való
meghintésre: kegyelem [Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása], és békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó
egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] adassék néktek bőségesen”
(1 Pét. 1,2)
A Szent Szellem: a hit Szelleme
Ezért imádkozzatok mindenkor
a Szellem által, mert Ő a hit Szelleme is: „És
amit könyörgésetekben, imádságotokban hittel kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek” (Mát. 21,22).
A kegyelmi ajándékokról.
„A kegyelmi ajándékokban, [a kegyelem megnyilvánulása.
Győzelmi ajándék, jutalom (a győztes hadvezértől) a Szellem megnyilvánulásában]
pedig különbség [változatosság] van,
de ugyanaz a Szellem. A szolgálatokban [mások
javára végzett szellemi, vagy anyagi tevékenységben]
is különbség [változatosság] van, [A
szolgálatok is különfélék] de ugyanaz az Úr. És különbség van a
cselekedetekben [erőkifejtés, erő-megnyilvánulás;
működés] is, [az isteni erő megnyilvánulásaiban is] de
ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt [aktívan, hatékonyan eredményesen
tevékenykedik, érezteti hatását] mindenkiben. [aki mindenkiben mindent kimunkál (véghezvisz)]”
(1 Kor. 12,4-6)
Isten kegyelme:
„Jézus Krisztus által
lett.” Ez a kegyelem: „jelent meg, lett látható és
ragyogott fel….” Isten ebbe a kegyelembe: „fogadott be, karolt fel az ő szerelmes
Fiában.” „Mely az Ő teste, teljessége Őnéki….” „Mely az élő Istennek egyháza, a
kihívottak közössége, eklézsiája, az igazságnak, a valóságnak oszlopa, és tartó
pillére és erőssége és szilárd, és erős alapja”
(Ján. 1,17; Tit. 2,11; Eféz. 1,6.23; 1 Tim. 3,15).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)