Zsoltár 77. Emlékezés a nyomorúság között az Isten csodadolgaira. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 77,1 Az éneklőmesternek, [a karvezetőnek] Jedutunnak [jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó]; Aszáfé, [jelentése: (gyűjtő). »(Isten) gyűjt«.Isten elfogadott] zsoltár.1043

Zsolt. 77,2 Szavamat Istenhez emelem és [hangosan] kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.1044

Zsolt. 77,3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. [Héber szerint: (cáráh jôm): gyötrelmem, szükségem, szorult helyzetem idején naponta (dáraš'ăḏónáj): könyörgöm Uram! Hozzád folyamodom (jáḏ náḡar): kezemet nyújtom (lajəláh lajil): éjjel, míg (púḡ): elzsibbad. De (nep̄eš má'én náḥam) bensőm vonakodik, nem akar vigasztalást venni].1045

Zsolt. 77,4 Istenről emlékezem és sóhajtozom; róla elmélkedem, [(śíaḥ): róla gondolkodom] és elepedt [(ʿáṭap̄): elgyengült] az én szellemem. Szela.

Zsolt. 77,5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, [(páʿam):

nyugtalan vagyok] de nem szólhatok.

Zsolt. 77,6 Elmélkedem [(ḥášaḇ): gondolkodom] a régi napokról, a hajdankor éveiről.1046

Zsolt. 77,8 Avagy mindörökké elvet-e, [végleg eltaszít] az Úr, az [('ăḏónáj): Uram]? És nem lesz-e többé jóakaró [nem tart tovább jóakarata]?1047

Zsolt. 77,9 Avagy végképpen [(nécaḥ): teljesen] elfogyott-e [('áp̄és): véget ért] az ő kegyelme [(ḥeseḏ): szeretete]? Vagy megszűnik-e [(gámar): érvénytelen lett] ígérete, az Ő [('ómer): beszéde] nemzedékről nemzedékre?1048

Zsolt. 77,10 Avagy elfelejtkezett-e könyörülni Isten és [elfelejtette kegyelmét, jóságát]? Avagy elzárta-e [elnyomta] haragjában az ő irgalmát? Szela.1049

Zsolt. 77,11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Felségesnek jobbja [jóindulata] megváltozott.

Zsolt. 77,12 Megemlékezem az Úrnak [(jáhh): Jahnak az Örökkévalónak] cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani [(qeḏem): kezdeti] csodáiról;

Zsolt. 77,13 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.1050

Zsolt. 77,14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy [('él): erős, hatalmas] Isten, mint a mi Istenünk?1051

Zsolt. 77,15 Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat [(jáḏaʿʿôz ʿóz): megismertetted erődet].

Zsolt. 77,16 Megváltottad népedet karod [(zəróʿa zərôʿa): erejével és hatalmával] a Jákób és a József fiait. Szela.

Zsolt. 77,17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének [ḥíl ḥúl): megremegtek]; a mélységek is megrázkódtak és [(ráḡaz): reszkettek].1052

Zsolt. 77,18 A felhők vizet ömlesztnek; megzendülnek [(qól qôl): mennydörögnek] a fellegek, és a te nyilaid széjjelfutottak [cikáztak].1053

Zsolt. 77,19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget, [beragyogták az egész földet] megrázkódott és megindult a föld.1054

Zsolt. 77,20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg [(jáḏaʿʿáqéḇ): lábaid nyoma nem volt felismerhető].

Zsolt. 77,21 Vezetted, mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.1055

---

1043 A dicséretben szolgálók kenet alatt zenéltek, énekeltek, prófétáltak: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölték az Asáf, Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun fiai közül azokat, aki prófétai ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon. … Őket az ihletett módon játszó Ászáf irányította, aki a király felügyelete alá tartozott. A jedútúniak közül Jedútún hat fia: Gedaljáhú, (jelentése: akit Jahve naggyátesz; Jahve nagy). Ceri, (jelentése: ). Jesajáhú, (jelentése: Jahve üdvössége). Simei, (jelentése: messze híres; az Úr a meghallgatás; Jahve meghallgatta). Hasabjáhú (jelentése: valaki, akit Isten megbecsül; Jahve gondoskodik; az Úr beszámította, méltatta, figyelembe vette). és Mattitjáhú, (jelentése: Isten ajándéka, Jahve, az Úr ajándéka) akik apjuknak, Jedútúnnak az irányításával ihletett módon játszottak citerán, hálát és dicséretet adva az Úrnak” (1 Krón. 25,1-3).

1044 Dávid minden nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz, példát hagyva nekünk: „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 4,2) „Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4) „Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram! (Zsolt. 30,11) „Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől” (Zsolt. 64,2-3) „ „Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén” (Zsolt. 142,6) „Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1). És újra: „Hallgasd meg, Uram, az igazságot, [igaz ügyemet]. Vedd észre [figyelj, méltasd figyelemre] könyörgésemet, [esedezésemet, esdeklő kiáltásomat] figyelmezzél [hajtsd füledet, ügyelj] imádságomra, [az én kiáltásomra, fogadd el imámat] mely nem jő csalárd ajakról [amely tiszta, álnokság nélküli ajakról száll fel]” (Zsolt. 17,1).

1045 És így folytatja Dávid: „Elfáradtam, kimerültem, és ellankadtam sóhajtozásomban és fohászkodásomban. Egész éjjel áztattam ágyamat, sírástól nyirkos nyugvóhelyem” (Zsolt. 6,7). Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet” (Zsolt. 69,4).

1046 Dávid újra-és újra így szól az Úrhoz: „Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem” (Zsolt. 143,5). Hiszen: „Oh Isten [('ĕlóhím)]! Füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot [(póʿal): a tetteket], amelyeket napjaikban, a hajdankor napjaiban [(qéḏəmáh qeḏem): a régi időkben] cselekedtél” (Zsolt. 44,2). Már Mózes is arra biztatja Isten népét, hogy: „Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják” (5 Móz. 32,7).

1047 És ismét kérdezi Dávid: „Uram, Jahve Örökkévaló meddig felejtkezel el rólam végképen, és teljesen? Meddig rejted, és fordítod el orcádat tőlem? Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam?” (Zsolt. 13,2). „Miért rejtőzöl el oly soká, Uram, miért lángol haragod, mint a tűz?” (Zsolt. 89,47). Habakuk is ugyanígy sürgeti az Urat: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! (Hab. 1,2).

1048 Pál apostolon keresztül válaszol a Szent Szellem: „Nem lehet pedig, hogy meghiúsult, csődöt mondott, semmivé vált, megbukott legyen, és erejét veszítse, vagy kudarcot vallott legyen az Isten beszéde, igéje…” (Róm. 9,6).

1049 És így folytatja Dávid: „Emlékezzél meg Uram, Jahve Örökkévaló, irgalmasságodról, könyörületedről, kegyelmedről, és szeretetedről, hisz azok időtlen időktől fogva valók” (Zsolt. 25,6). Hát: „Te, Uram, ne tartsd vissza [(kálá'): ne tartsd távol, ne vond meg] tőlem irgalmadat; kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted] és igazságod, és [('ĕmeṯ): hűséged] mindig megóvnak [és (támíḏ nácar): szüntelenül őriznek, védenek] engem” (Zsolt. 40,12). „Könyörülj rajtam én Istenem [('ĕlóhím)] a te kegyelmességed szerint; [hiszen irgalmas és jóságos vagy] irgalmasságodnak sokasága szerint [mérhetetlen irgalmadban] töröld el az én bűneimet [hűtlenségemet, gonoszságomat]! (Zsolt. 51,3).

1050 És: „Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem” (Zsolt. 143,5).

1051 És Dávid újra-és újra megvallja:  „…kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!” (Zsolt. 71,19)^. Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz (műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! (Zsolt. 86,8-10). „Egész valóm ezt hirdeti majd: Kicsoda olyan, mint te, [ki hasonló hozzád, ki volna hozzád fogható] Uram?! Aki megszabadítod [(nácal): kiragadod, megmented, megvéded] a nyomorultat, az [(ʿání): elnyomott szerencsétlent, a gyengét] a nála erősebbtől [(ḥázáq): az erőszakostól, a túlerőtől]. A szegényt és szűkölködőt [(ʿání'eḇəjôn): elnyomottat, szerencsétlen nyomorultat, a szükségben levő, segítségre szorulót] az ő megrablójától [(gázal) a fosztogatótól, a rablók kezétől]” (Zsolt. 35,10). Mózes is így dicsőíti az Urat: „Ki olyan az istenek között, mint te vagy, Uram? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő?” (2 Móz. 15,11).

1052 És így folytatja Dávid próféciáját: „Megindult, megrendült, rengett és rázkódott a föld, s a hegyek fundamentumai, alapjai inogtak megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak, és kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától, mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8). Habakuk is erről tesz bizonyságot: „Látnak téged és megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, morajlik a mély tenger, magasra emelkednek partjai” (Hab. 3,10).

1053 Amikor feltámadt az Úr, azaz kijött a hústestből: „Amikor Széírből (jelentése: szőrös, durva, nyers; bolyhos, bozontos) kijöttél Uram, Jahve Örökkévaló, amikor Edóm (jelentése: a (vörös) földből való ember) mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is. A hegyek megrendültek, és (remegtek) az Úrnak orcája (az Úr, Jahve az Örökkévaló színe) előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, (Jahvénak az Örökkévalónak) az Izráel Istenének színe előtt” (Bír. 5,4-5). És Dávid így folytatja: „Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél, a [(jəšímôn cáʿaḏ): sivatagban lépdeltél]: Szela. A föld reng [(ráʿaš): remeg, rázkódik] vala, az egek is csepegnek vala Isten [színe] előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene [színe] előtt” (Zsolt. 68,8-9). És Aggeus így prófétál az Úr eljöveteléről: „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom (megrendítem) az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7). A zsidó levélben pedig így szól az Úr: „Az a „még egyszer” pedig jelenti [(déloó): megmutatja, láthatóvá teszi] az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek megváltozását, [(metatheszisz): átváltoztatását], hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg” (Zsid. 12,27). Először ez akkor történt, amikor az Úr kijelentette magát népének: „ A harmadik napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18).

1054 És folytatja Dávid: „Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretten a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5). Náhum is Róla prófétál: „… Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő. A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, a mi rajta él” (Náh. 1,3.5).

1055 És folytatja Dávid: „Elindította, mint juhokat, az ő népét, s vezette őket, mint nyájat a pusztában. És vezette őket biztonságban, és nem félnek, ellenségeiket pedig elborította a tenger” (Zsolt. 78,52-53) „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk…” (Zsolt. 95,7) Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerubokon trónolsz, jelenj meg fényeddel ragyogva” (Zsolt. 80,2)

Imádság:

Drága Szent Szellem!

Tölts be minket erőddel, vezess oda, ahol látni kívánsz. Használj abban, ami téged dicsőít. Ámen

A megigazultság eredménye

 „A kimondott áldások megteljesülnek a megigazult hívőnek fején.

És az Úr áldása száll az igaz fejére” 

(Péld. 10,6)

Amit adsz, azt kapod

„Aki íjjal lő, arra íjász von íjat, és arra is, aki páncélzatában bízva kevélykedik” 

(Jer 51:3)

A szívről

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg, a szívedet, mert abból indul ki, abból származik, és fakad minden élet”

(Péld. 4,23)

Luther Márton: A keresztény emberről.

A keresztény ember a világ csodája, 

az Ördög ijedelme. 

A szíve tele örömmel, 

a szeme könnyel, 

a szája fohásszal, 

a keze jó cselekedettel.

Spurgeon: A hitről

A hit nem látás, a szellem nem test, a kegyelem nem érdem, és sohase feledjük ezt a megkülönböztetést, nehogy súlyos tévedésbe essünk, és elveszítsük az örökséget, amely csak az ígéret szerinti örökösöké.

László Boda

BIBLIA

Kegyelmed jobb az életnél

Zsoltár 76. Hála a győzelemért; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 76,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): a karvezetőnek] hangszerekkel; [(nəḡínáh): húros hangszerre]. Aszáf zsoltára, ének.

Zsolt. 76,2 Ismeretes az Isten Júdában, [jelentése: dicsőítve lesz] nagy az ő neve Izráelben [jelentése: Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik].1033

Zsolt. 76,3 Mert hajléka [sátra] van Sálemben, és lakhelye Sionban.1034

Zsolt. 76,4 Ott törte össze a kézív, az [(qešeṯ): íjászok] villámait, [(rešep̄): a tüzes nyilakat], pajzsot, szablyát [(ḥereḇ): kardot] és a hadat [(miləḥámáh): a harci eszközöket, és a háborút]. Szela.1035

Zsolt. 76,5 Jöttél, te Hatalmas, fénybe öltözötten: hegyekre szóló zsákmányt szereztünk.

Zsolt. 76,6 Kifosztattak a bátor szívűek, álmukat alusszák, és minden hős kezének ereje veszett. [Héber szerint: (šálal): kifosztottak lettek a ('abbír): kemény, makacs (léḇ): bensők. (šéná' šénáh núm): álomba merült a ('ĕnôš): halandó, esendő ember, (ḥajil): elvesztette erejét (mácá'): a harcosok (jáḏ): karja lehanyatlott].1036

Zsolt. 76,7 A te dorgálásodtól, oh Jákób Istene, megzsibbadt mind szekér, mind ló. [Héber szerint: Harsány kiáltásodtól, oh Jákób Istene halálos rémületbe estek, megtorpantak, mozdulni sem tudtak (ráḏam reḵeḇ): és mély álomba merültek a lovak és a szekerek].1037

Zsolt. 76,8 Te, te rettenetes [(járé'): fenséges, csodálatos] vagy, és ki állhat meg orcád, a Te [(páním) jelenléted] előtt, [('áz): abban az időben] mikor haragszol?1038

Zsolt. 76,9 Az egekből jelentetted ki ítéletedet; a föld megrettent [megrendült] és elcsendesedett. [Héber szerint: A (šámaí šámajim): mennyből (šámaʿ): hallatja (dín): döntését; A ('erec): föld (járé'): remeg és (šáqaṭ): elcsendesedik].1039

Zsolt. 76,10 Mikor felkelt Isten az ítéletre, hogy megszabadítsa a föld minden [(ʿánáv): elnyomott, elgyötört] nyomorultját! Szela.1040

Zsolt. 76,11 Mert az emberek haragja megdicsőít téged, miután felövezed végső haragodat. [Héber szerint: Még a (ḥémáh): haragvó ('áḏám): emberek is (jáḏáh): megvallanak, és magasztalni fognak téged, és azokkal, akik megmenekülnek a (ḥémáh): haragtól, a (šə'éríṯ): maradékkal, a megmaradtakkal (ḥáḡar): felövezed magad].

Zsolt. 76,12 Tegyetek fogadást és adjátok meg azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek. [Héber szerint: Tegyetek [(náḏar): fogadalmat], és (šálém): kössetek békét az Úrral, (jəhóváh): Jahvéval az Örökkévalóval, és a (səḇíḇáh sáḇíḇ): környékről (jáḇal): vezessetek embereket (šaj): ajándékként (móráh mórá' môrá'): tisztelettel].1041

Zsolt. 76,13 Mert a fejedelmek gőgjét megtöri, rettenetes a föld királyaihoz. [Héber szerint: A (náḡíḏ): fejedelmek (rúaḥ): haragját (bácar): kivágja, (járé'): remegnek, reszketnek a ('erec): föld (meleḵ): királyai].1042

---

1033 Mert: „Nagy az Úr a Sionon, és magasságos ő minden nép felett. Tiszteljék ((jáḏáh): dicsérjék, magasztalják) a te nagy és fenséges nevedet, - szent az!” (Zsolt. 99,2-3).

1034 Dávid arra buzdít, hogy: „Zengjetek az Úrnak, énekeljetek dicséretet, dicsőítsétek az Urat aki Sionban lakik, beszéljétek el, és hirdessétek a népek, a nemzetek között az ő cselekedeteit, az Ő hatalmas tetteit” (Zsolt. 9,12). Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem” (Zsolt. 132,13-14). És hogy hol lakik az Úr, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „...ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek” (2 Kor. 6,16). „Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi” (Zsolt. 46,6). Ezért: „Megszégyenülnek és hátraszorulnak mindazok, akik gyűlölik a Siont” (Zsolt. 129.5.

1035 És így folytatja Dávid a próféciáját: „Jöjjetek, lássátok, az Úr tetteit, aki pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott helyeket] szerez [(śím śúm): állít helyre] a földön; Hadakat némít el [megálljt parancsol a hadaknak, (miləḥámáh šáḇaṯ): háborúkat szüntet meg] a föld széléig [(qéceh qáceh): a föld határáig]; ívet tör, [(qešeṯ šáḇar): íjat tör össze] kopját ront, [(ḥăníṯ qácac): dárdát szálakra hasít] hadi szekereket éget el tűzben” (Zsolt. 46,9-10). Ézsaiás, és minden próféta erről az időről prófétál: „Ki ítéletet tesz (šáp̄aṭ:) a pogányok (a nemzetek) között, és bíráskodik, és (jḵḥ: igazságot tesz) sok nép között; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul” (Ésa. 2,4). „És sok népek között ítéletet (šáp̄aṭ: igazságot) tesz, és megfedd  (jḵḥ: megvéd) erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának (jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak) szája szólott” (Mik. 4,3-4). És: „a vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen. (Más fordítás: Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz” (Ésa. 9,5). „És fát nem hordanak a mezőről, sem az erdőkről nem vágnak, hanem a fegyverekből tüzelnek, és zsákmányt vetnek zsákmányolóikban, s prédálóikat elprédálják, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 39,10). „És azon a napon frigyet szerzek (szövetséget kötök javukra) a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, (a földön csúszó-mászó állatokkal) és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik (és biztonságban élhetnek)” (Hós. 2,17).

1036 És Jeremiáson keresztül folytatódik a kijelentés: „Kőhalommá lesz Babilon, sakálok tanyájává. Pusztává és iszonyatossá lesz, lakatlanná válik. Együtt ordítanak, mint a fiatal oroszlánok, morognak, mint az oroszlánkölykök. Mikor fölhevülnek, lakomát készítek nekik, lerészegítem őket, hogy vigadjanak, aludjanak örök álmot, és ne ébredjenek föl! - így szól az Úr” (Jer. 51,37-39).

1037 És így folytatódik a kijelentés: „Ímé rátörök, azt mondja a Seregek Ura, és füstté égetem szekereit…” (Náh. 2,13). „Azon a napon, így szól az Úr, megverek minden lovat rettegéssel, a lovagját pedig őrültséggel; …a népeknek pedig minden lovát vaksággal verem meg” (Zak. 12,4). „Ellenem való haragodért, és mert kevélységed fülembe jutott, vetem orrodba horgomat és szádba zabolámat, és visszaviszlek az úton, a melyen jöttél! Azért így szól az Úr Assiria királyáról: Nem jő be e városba, nyilat sem lő reá, és nem szállja meg paizzsal azt, és töltést sem készít ellene. Az úton, amelyen jött, visszatér, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr” (Ésa. 37,29.33-35). „Alszanak már pásztoraid, Asszíria királya! Nyugszanak előkelőid. Elszéledt néped a hegyeken, nincs, aki összegyűjtse. Nincs enyhülés bajodra, sebed gyógyíthatatlan. Akik híredet hallják, mind tapsolnak, mert van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!” (Náh. 3,18-19).

1038 És így folytatódik a kijelentés: „De kicsoda szenvedheti el, ki bírja majd ki az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!” (Malak. 3,2). „A hegyek reszketnek, és (megrendülnek) előtte, és a halmok (remegnek), és szétmállanak. Tekintetétől megrendül (megindul) a föld, és a világ, és minden, ami rajta él (minden lakója). Ha megharagszik, ki állhat meg előtte, izzó haragjának ki állhat ellene? Lángoló haragja árad, mint a tűz, még a sziklák is szétporladnak tőle” (Náh. 1,5-6).

1039 Mert az Úr: „Hadakat némít el [megálljt parancsol a hadaknak, (miləḥámáh šáḇaṯ): háborúkat szüntet meg] a föld széléig [(qéceh qáceh): a föld határáig]; ívet tör, [(qešeṯ šáḇar): íjat tör össze] kopját ront, [(ḥăníṯ qácac): dárdát szálakra hasít] hadi szekereket éget el tűzben.”  És így szól: Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm): magasztalnak a népek, (rúm): magasztal a föld]” (Zsolt. 46,10-11).

1040 És: „Örül, és [(śámaḥ): örvendezik] az igaz, a [(caddíq) megigazult], mikor látja a bosszúállást, az [(náqám): igazságszolgáltatást]…” (Zsolt. 58,11).

1041 „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Még lesz idő, amikor népek jőnek el, és sok városoknak lakói. És egyiknek lakói a másikhoz mennek, mondván: Menten menjünk el az Úr orcájának engesztelésére, és a Seregek Urának keresésére; én is elmegyek! Nagy népek és erős nemzetek jönnek Jeruzsálembe, hogy a Seregek Urához folyamodjanak, és az Úrhoz könyörögjenek. Ezt mondja a Seregeknek Ura: E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tíz ember ragad egy zsidó férfiúba s ragad annak ruhája szélébe, mondván: Hagy menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (Zak. 8,20-23).És:  „Abban az időben ajándékot visz a Seregek Urának a szálas és sima arcú nép, a közelben és távolban rettegett nép, az elsöprő erejű nép, amelynek hazáját folyók szelik át, a Seregek Ura nevének helyére, a Sion hegyére” (Ézs. 18,7). Pál apostol megvallása Isten igéjének való engedelmességéről: „Amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

1042 És így folytatja Dávid: „Rettenetes [(járé'): fenséges, csodálatos] vagy, oh ('ĕlóhím): Isten, a te szent hajlékodban [(miqədáš): szentélyedben]…!” (Zsolt. 68,36). „Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] felséges, [(ʿeləjôn): magasságos] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] király az egész földön [minden ország felett]” (Zsolt. 47,3). „És ő változtatja, és szabja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek” (Dán. 2,21)

Spurgeon: A Biblia

A Szentírás igazsága nemcsak a tanításban és az igazságért való küzdelemben nyilvánul meg. Szava ugyanannyira hatalmasan szól az Úr gyermekéhez a magányban is.

Imádság

Drága Istenünk!

Segíts, hogy mindig megnyugtató legyen számunkra a tudat, hogy soha nem kell elrejtőznünk előled, mert a te jelenléted maga az élet. Ámen.

Matthew Reger (Ohio, USA)

Azt mondja az Úr:

 „aki dicsekedik és büszkélkedik, az dicsekedjen ebben: hogy megértése van rólam, személyesen ismer és elismer engem, az ő mindennapi életének folyásában; és hogy képes megkülönböztetett szeretettel tekinteni rám, helyesen látni és elismerni az én személyemet / valómat, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetteljes kedvességet, ítéletet és igazságot gyakorlok a földön, mert ezekben gyönyörködöm - azt mondja az Úr”

(Jer 9,24)

A megigazulás eredménye

 „Nem hoz hasznot, nem segít, és nem jelent előnyt a gonoszsággal, jogtalansággal, bűnnel, csalással teletöltött kincstár. A megigazulás pedig kiragad, megment, megszabadít, megvéd a halálos betegségtől, csapástól, pusztulástól, romlástól, haláltól” 

(Péld. 10,2)

Megvallás

 „Mert gyönyörködöm, és gyönyörűségemet és örömömet lelem az Isten törvényében a belső ember szerint. De látok, érzek, és észlelek egy másik, egy ellenkező törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik és küzd, hadakozik, harcol, és hadban áll a szellemem törvényével. És engem rabul ad a bűn, a céltévesztés törvényének, mely van az én tagjaimban, és amely a bűn, a céltévesztés törvényébe zárva, fogolyként vezet”

(Róm. 7,22-23)