Zsoltár 72. Prófécia a Krisztus országáról.(héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 72,1 Salamoné [zsoltár]. Isten, a te ítéleteidet [(mišəpáṭ): törvényeidet] add a királynak, és a te igazságodat a király fiának [(cəḏáqáh): jogaidat ruházd a király fiára].958

Zsolt. 72,2 Hadd ítélje népedet igazsággal, [(dín (ceḏeq): kormányozza igazságosan népedet] és a te szegényeidet méltányossággal [(ʿání mišəpáṭ): és törvényesen az elnyomott szerencsétlen, nyomorultakat].959

Zsolt. 72,3 Teremjenek a hegyek békességet960 [a hegyek és halmok (násá' náśá' šálôm): hozzanak békét] a népnek, és a halmok igazságot.961

Zsolt. 72,4 Legyen bírája a nép szegényeinek, segítsen a szűkölködőnek fiain, és törje össze az erőszakoskodót. [Héber szerint: (šáp̄aṭ): Szolgáltasson igazságot az (ʿání): elnyomott, szerencsétlen nyomorultaknak. (jášaʿ): segítse meg a ('eḇəjôn): szükségben levőket, (dáḵá'): de tiporja el az (ʿášaq): elnyomó sanyargatókat].962

Zsolt. 72,5 Féljenek [(járé'): tiszteljenek] téged, amíg a nap áll és ameddig a hold fénylik, élj addig, míg nap és hold lesz nemzedékről nemzedékre.963

Zsolt. 72,6 Szálljon alá, mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi, megáztatja, és átitatja a földet.964

Zsolt. 72,7 Virágozzék az ő idejében az igaz és a béke teljessége, amíg nem lesz [amíg el nem tűnik] a hold.965

Zsolt. 72,8 És uralkodjék egyik tengertől a másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld határáig [a földvégéig].966

Zsolt. 72,9 Boruljanak le [(káraʿ): hajtsanak térdet] előtte [(páním): jelenlétében] a pusztalakók, és nyalják ellenségei a port.967

Zsolt. 72,10 Tarsis [jelentése: erősség, megerősített előőrs; kemény, jól megalapozott; szigorú; leigázás] és a szigetek királyai hozzanak ajándékot; Seba [jelentése: Sába népe] és Szeba királyai adománnyal járuljanak elé [Héber szerint: Tarsis és a szigetek királyai (šúḇ): visszatérnek, visszafordulnak (minəḥáh'ešəkár): áldozati ajándékot (qáraḇ qáréḇ): hozva].968

Zsolt. 72,11 Hajoljanak meg, és [(šáḥáh): hódoljanak] előtte mind a királyok, és minden nemzet [(gój gôj): minden nép] szolgáljon néki.969

Zsolt. 72,12 Mert megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, akinek nincs segítője. [Héber szerint: A (nácal): veszélyből kiragadja, megmenti, megszabadítja, megvédi a (šávaʿ): segítségért kiáltó ('eḇəjôn): rászorulót, a szükségben levőt. Az (ʿání): elnyomott, szerencsétlen nyomorultat (ʿázar) megsegíti].970

Zsolt. 72,13 Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja. [(ḥús): megszánja a (dal): gyenge, erőtlen, szegényt, és a ('eḇəjôn): szűkölködő, segítségre szoruló (nep̄eš): életét (jášaʿ): megmenti, megőrzi, megtartja];

Zsolt. 72,14 Az elnyomástól és erőszaktól megmenti és vérük drága az ő szemében. [Héber szerint: Az (tôḵ tóḵ): elnyomástól, erőszaktól, és a (ḥámás): kegyetlen, méltatlan bánásmódtól (gá'al): visszavásárolja, kiváltja (nep̄eš): őket. (dám): vérük, és életük (jáqar): értékes az Ő (ʿajin): szemében].971

Zsolt. 72,15 És éljen ő és adjanak néki Seba aranyából; imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden napon.972

Zsolt. 72,16 Bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. [Héber szerint: A (bar): gabona (pissáh): bősége legyen a ('erec): föld országaiban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, (cúc): ragyogjanak, csillogjanak, tündököljenek a föld (ʿír) városai].973

Zsolt. 72,17 Tartson neve mindörökké; viruljon neve, míg a nap lesz; vele áldják magukat mind a nemzetek, és magasztalják őt. [Héber szerint: (šém): neve, és šém): jó híre (nún): terjedjen (ʿólám ʿôlám): mindörökké. (páním): Személye, jelenléte (šemeš): ragyogjon, mint  a nap. (báraḵ): Térdet hajtva dicsérjék, áldják, magasztalják a (gój gôj): népek, nemzetek].974

Zsolt. 72,18 Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csodákat cselekszik egyedül!975

Zsolt. 72,19 Áldott legyen az ő dicsőséges [(káḇôḏ): fenséges] neve mindörökké, és teljék be dicsőségével az egész föld. Ámen! Ámen!976

Zsolt. 72,20 Itt végződnek Dávidnak, az Isai fiának imádságai.

---

958 És így folytatja Dávid: „Isten előtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hűségedet rendeld ki, hogy őrizzék meg őt. [Héber szerint: Isten (páním jášaḇ): módjára ülhessen trónján, és uralkodjék (ʿólám ʿôlám): örökké. (ḥeseḏ nácar): szeretet és hűség őrizze, és oltalmazza őt]” (Zsolt. 61,8).

959 Hát: „Nyisd meg a te szádat a mellett, aki néma, a mulandó emberek ügyéért, és azoknak dolgában, akik adattak veszedelemre. Nyisd meg a te szádat, ítélj igazságot; forgasd ügyét a szegénynek és a szűkölködőnek!” (Péld. 31,8-9). Azért: „Mert az Atya nem ítél, nem választ el, nem különít el, nem választ ki senkit, és nem hozza helyre a helytelent. Hanem az ítéletet, a megkülönböztetést, különbségtételt, döntést, és hogy a helytelent helyrehozását egészen a Fiúnak adta, teljesen a Fiúra bízta” (Ján. 5,22).

960 Békesség (salom) az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, biztonság, siker, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában. A fogalom egzisztenciális jellegéből következik, hogy kifejezetten csak szellemi értelemben vett békéről a B úgyszólván sehol nem beszél. A békesség kívánása része az általános köszönési formulának is, de általános jókívánságként is hangzik

961 Akkor: „Csepegnek [(ráʿap̄): harmatoznak] a puszta legelői és a halmokat vígság [(gíl): örvendezés, ujjongás] övezi” (Zsolt. 65,13)

962 A Király igazságszolgáltatását egy példázatban mutatja be a Szent Szellem: „Abban az időben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla ő előtte. És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem ő nála abban a házban. És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban. És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt. És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az ő meghalt fiát én mellém fektette. Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, akit én szültem. Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, aki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, aki él. És ekképpen versengettek a király előtt. Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképpen nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, aki él. És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozták a kardot a király elé, a király ezt parancsolta: Vágjátok ketté az élő gyermeket, és adjátok oda egyik felét az egyiknek, másik felét a másiknak! Ekkor azt mondta az élő gyermek anyja a királynak, mivel megesett a szíve a fián: Kérlek, uram, adjátok neki inkább az élő gyermeket, csak meg ne öljétek! A másik azonban ezt mondta: Ne legyen se az enyém, se a tiéd, vágjátok ketté! Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élő gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az ő anyja. Egész Izráel meghallotta ezt az ítéletet, amelyet a király hozott, és félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot” (1 Kir. 3,16-28). Így bátorít Isten Dávidon és Ézsaiáson keresztül: „Zengjetek az Úrnak, [énekeljetek dicséretet, dicsőítsétek az Urat] aki Sionban lakik; hirdessétek [beszéljétek el] a népek [a nemzetek] között az ő cselekedeteit, [hatalmas tetteit]. Mert számon kéri a kiontott vért, [a vérontást] megemlékezik róluk, nem feledkezik el a szegények [a szerencsétlen nyomorultak, elnyomottak] (jaj)kiáltásáról, [sóhajáról]” (Zsolt. 9,12-13). „Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata! Mert nem veti meg, és nem utálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. „...Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!” (Zsolt. 22,24; Ésa. 49,13). És: „Ha igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket” (Zsolt. 34,18) Dávid megvallása: „A szegények kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel. ...Oh könyörgést meghallgató, hozzád folyamodik minden test.”(szarx = hústest)” (Zsolt. 10,17) (Zsolt. 65,3).

963 És folytatódik a kijelentés: „Megesküdtem egyszer az én szentségemre: vajon megcsalhatnám-e Dávidot? Az ő magva örökké megmarad, és az ő királyi széke olyan előttem, mint a nap. Megáll, és megmarad örökké, mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság. Szela” (Zsolt. 89,36-38).

964 Dávid megvallása az Igéről: „Az Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde, az Ő igéje az én nyelvem által. Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel; napsugártól, esőtől sarjadzik a fű a földből. (Más fordítás: mint a fölkelő nap reggeli fénye melynek sugarától eső után fű zöldül a földön)” (Sám. 23,2.4). Hát: „Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit (igéit)! Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon beszédem, mint langyos zápor a gyenge fűre” (5 Móz. 32,1-2). És az Úr kijelentése: „Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, (hulljon igazság / ige a fellegekből)! Nyíljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt!” (Ésa. 45,8). Hóseás pedig így prófétál a testté lett Igéről: „Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet” (Hós. 6,3).

965 És akkor: „A szelídek, az [(ʿánájv ʿánáv): alázatos, elnyomott, szerencsétlen nyomorultak] pedig öröklik [(járéš járaš): elfoglalják, és birtokba veszik] a földet, és gyönyörködnek nagy békességben, azaz [(šálóm šálôm): jó egészségben, jólétben, biztonságban, sikerben, a veszély érzetétől való mentességben; boldogságban, boldogulásban]” (Zsolt. 37,11). Mert: „Igazságban [(mišəpáṭ): jóindulatúan] járatja, [végzésével (dáraḵ): vezérli] az alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény, szelíd elnyomottakat], és az ő útjára [(dereḵ): ösvényére] tanítja meg az alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény, szelíd elnyomottakat]” (Zsolt. 25,9). És Ő: „királyként uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának, országának, és uralkodásának vége nem lészen!” (Luk. 1,33). Az Ő: „idejében támaszt a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennáll mindörökké” (Dán. 2,44).

966 És így folytatódik a kijelentés: „… szövetséget kötött az Úr Ábrámmal, (jelentése: magasztos Atya, a magasság Atyja) mondván: A te magodnak adom ezt a földet Egyiptomnak (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) (Egyiptom (Aigüptosz): = " kettős teher, dupla nehézség") Egyiptom = "Ptah szellemének háza" (Ptah az ókori egyiptomi vallás egyik istene)  folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes (jelentése: görög alakja a héber Frátnak; édes, kellemes víz; nagyon széles, túláradó; termékenység folyója)  folyóvízig” (1 Móz. 15,18). Az apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy kinek szól az ígéret: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak (jelentése: sokaság Atyja) szóltak, és adattak, és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus (jelentése: Felkent)” (Gal. 3,16). Őnéki szól az ígéret: „Hűségem és kegyelmem és szeretetem vele lesz, és nevem által emelkedik hatalma. És rávetem az ő kezét a tengerre, és az ő jobbját a folyóvizekre. Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és szeretetemet és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjai” (Zsolt. 89,25-30). Hogy ez mit jelent azt Dávidon keresztül mutatja be a Szent Szellem: „És hírnevet szerze Dávid, (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember) amikor visszatért, miután a Siriabelieket (jelentése: felföld, magaslat, felmagasztalt) leverte a sós völgyben, tizennyolc ezret. Az Idumeusok (jelentése: Edomhoz hasonló). Edom görög és római neve) közé is állandó sereget rendele, egész Idumeába állandó sereget rendele, és az Idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot, valahová megyen vala. Uralkodék azért Dávid az egész Izráelen, (jelentése: héb. Jisrael: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik) és szolgáltat vala Dávid az egész nép között jogot és igazságot” (2 Sám. 8,13-15). És fia örökli az ígéretet: „Salamon (jelentése: békességes, békés, béke) pedig uralkodik minden országokon a folyóvíztől fogva egész a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) földéig és Egyiptomnak határáig, Mivel ő uralkodik minden helyeken, a folyóvízen túl Thifsától (jelentése: átjáró, gázló) fogva egész Gázáig (jelentése: erős, szilárd; erődítmény, vár, megerősített hely); minden királyokon, akik a folyóvízen túl valának; ezért mindenfelől békesség volt körülötte” (1 Kir. 4,21.24). Ő: „… békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig” (Zak. 9,10). Így bátorítja az Úr az Ő népét: „Kérd tőlem, és örökségül adom neked a pogányokat, a népeket, és nemzeteket birtokodul, a föld határait, a földkerekséget” (Zsolt 2,8). „És határodat a veres tengertől a Filiszteusok tengeréig vetem, és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled” (2 Móz. 23,31).

967 Ézsaiás így prófétál: „És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit akik várnak, meg nem szégyenülnek” (Ésa. 49,23). „Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled!” (Mik. 7,17).

968 És így folytatódik a prófécia: „Tyrus [jelentése: sziklák, sziklák városa] leánya is, a nép dúsai [(ʿášír): gazdagjai], ajándékkal hízelegnek néked [(páním): személyednek]. (Zsolt. 45,13). „A Séba királynéasszonya … bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek hoznak vala (balzsamot), fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágaköveket, és Salamonhoz méne, és szóla vele” (1 Kir. 10,1-2). „És sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, … drágaságokat” (2 Krón. 32,23). Ézsaiás így prófétál erről:  „A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik. (Ésa. 60,6). És a prófécia beteljesedését mutatja be az Evangélium: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé napkeletről bölcsek jövének, és érkeztek Jeruzsálembe, és érdeklődtek, kérdezősködtek ezt mondván: Hol van a zsidók újszülött királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk, hódoljunk neki, hogy leboruljunk előtte, és imádjuk Őt. Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának, és útra keltek. És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak feltűnésekor, előttük megy vala, és vezette őket mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala. És mikor a mágusok meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeznek. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával. És leborulván, tisztességet tőnek, hódoltak néki, és imádták Őt. És kincses ládáikat kinyitva, kincseiket kitárva ajándékokat adának néki, ajándékokat tettek eléje, és áldozatot ajánlottak fel néki: aranyat, tömjént és mirhát (szimbólumait a megpróbált hitnek, imádatnak, és illatos kenetnek)” (Mát. 2,1-2.9-11). És a továbbiakban: „Így szól az Úr: Égyiptom gyűjtött kincse és Kús nyeresége és a nagy termetű Szabeusok hozzád mennek és tieid lesznek, téged követnek, békókban járnak, (megbilincselve vonulnak), előtted leborulnak és hozzád könyörögnek: Csak közted van az Isten és nincsen több Isten!” (Ésa. 45,14). És így szól a prófécia arról, hogy milyen ajándékról van szó: „Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged” (Ésa. 60,9). „A te Jeruzsálem felett álló hajlékodból hoznak majd neked ajándékokat.  [Héber szerint: A Te Jeruzsálemben álló (hêḵál): templomodba (jáḇal): hoznak (šaj): ajándékokat]” (Zsolt. 68,30). Pál apostolon keresztül kerül megerősítésre az ajándékról szóló prófécia:  „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16). És a prófécia beteljesedése: „És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen, egy etióp férfiú, Kandakénak, a szerecsenek, az etiópok királyasszonyának hatalmas, nagyhatalmú, és nagy tekintélyű komornyikja, és legfőbb eunuchja, ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe; És visszatérőben volt és az ő hintóján ül vala, és olvasá Ézsaiás prófétát. Monda pedig a Szellem Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a hintóhoz! Filep azért oda futamodván, hallá, amint az eunuch az Ézsaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajon érted-e, amit olvasol? Ő pedig monda: Mi módon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az ő nyírője előtt néma, azonképpen nem nyitotta fel az ő száját. Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? Mert elvétetik a földről az ő élete.  Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-e, vagy más valakiről? Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki örömüzenetként a Jézust. Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, mi az akadálya, hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a hintót, és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és Fülöp bemerítette őt. Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Szelleme megragadva fölkapta, és elragadá Filepet; és többé nem látta őt a komornyik, De azért örvendezve utazott tovább a maga útján” (Csel. 8,27-39).

969 És így folytatódik a prófécia: „Megemlékeznek és megtérnek [(šúḇ): visszafordulnak, visszatérnek megbánást tanúsítva] az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvéhez, az Örökkévalóhoz] a föld minden határai, [('ep̄es): a föld végéig]. És leborulva [(šáḥáh): imádnak, és hódolnak] előtted [a Te színed előtt] a pogányok [(gój gôj): népek, nemzetek] minden [valamennyi] nemzetsége [mišəpáḥáh: mindenféle népe]. Mert az Úré [(jəhóváh): Jahvéé, az Örökkévalóé] a királyi hatalom [a királyság], uralkodik a pogányokon [a nemzetek felett] is” (Zsolt. 22,28-29). Bizony: „Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet” (Zsolt. 86,9). Igen: „tisztelik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet” (Zsolt. 102,16). „Mert ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű homály) és éjszaka a (nemzeteket) népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez” (Ésa. 60,2-3). „Ki ne tisztelne téged, Urunk! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok (a népek mind) és lehajolnak (és leborulnak) előtted” (Jel. 15,4). És mindez: „lészen az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből” (Mik. 4,1-2). És a mennyben: „hatalmas hangok szólaltak meg: „A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké” (Jel. 11,15).

970 Isten: „A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától…” (Jób. 36,15). Jób is ezt vallja magáról:  „Mert megmentem a kiáltozó szegényt, és az árvát, akinek nem volt segítsége” (Jób. 29,12).

971 Mert Ő: „számon kéri a vérontást, a kiontott vért, megemlékezik róluk, nem feledkezik el a szegények, a szerencsétlen nyomorultak, elnyomottak sóhajáról, jajkiáltásáról” (Zsolt. 9,13). És: „A szegények, elnyomottak, szerencsétlenek, gyöngék, szűkölködők, nyomorultak szerencsétlensége, szenvedése, fájdalma, elnyomása, pusztítása, nyomorúsága, nyomora, kifosztása miatt. A nyomorultak, a segítségre szoruló, szegény, nincstelen koldusok nyögése, sóhajtozása, siránkozása, fohászkodása miatt most azonnal felkelek, azt mondja az Úr, Jahve az Örökkévaló. Biztosságba helyezem, és segítséget, szabadulást, biztonságot, jólétet, megmenekülést, oltalmat, védelmet; épséget, egészséget, megtartást adok mindenkinek, aki arra sóvárogva vágyik, és megszabadítom azokat, kiket tőrbe ejtett az ellenség,  és bizalmat gerjesztek bennük” (Zsolt. 12,6).                                                      

972 Így hangzott a prófécia, amely most beteljesedett: „A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik” (Ésa. 60,6).

973 Dávid így folytatja: „Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod. [Héber szerint: (ráváh): Bőségesen megöntözöd, átitatod, (telem): barázdáit, és (gəḏúḏáh gəḏúḏ): mélyedéseiben a (náḥéṯ):  göröngyöt, a rögöt szétlapítod, (rəḇíḇím): bőséges záporral (múḡ): megpuhítod, és elmállasztod. (cemaḥ): Sarját, termését (báraḵ): megáldod, és javaidból részesíted]. Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, [(ṭôḇ): áldásoddal], és a te nyomdokaidon, a Te [(maʿəgál): utadon]  a kövérség [(dešen): termékenység, bőség] fakad [(ráʿap̄): csepeg, harmatoz]; Csepegnek [(ráʿap̄): harmatoznak] a puszta legelői és a halmokat vígság [(gíl): örvendezés, ujjongás] övezi. A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek [ujjonganak] és énekelnek” (Zsolt. 65,11-14). És Dávid így folytatja: „Énekeljetek az Úrnak hálaadással, (zengjetek hálaéneket az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak) pengessetek hárfát (énekeljetek hárfakísérettel) a mi Istenünknek! Aki beborítja az eget felhővel, esőt készít a föld számára (esőt bocsát a földre), és füvet sarjaszt a hegyeken” (Zsolt. 147,7-8). Ő az: „Aki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14). És hogy milyen esőt küld az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, az én igém is, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, és eléri célját a hová, és amiért küldöttem” (Ésa. 55,10). És: „A föld megadja az ő gyümölcsét (meghozza termését): megáld minket az Isten, a mi Istenünk” (Zsolt. 67,7). „Békességet ad határainknak, megelégít minket a legjobb búzával” (Zsolt. 147,14). És a feltétel: „Ha az én rendeléseim szerint jártok, (és éltek) és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek: Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. És a ti cséplésetek ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan (és biztonságban) lakhattok a ti földeteken. Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküsztök, senki fel ne rettentsen; és kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyver sem megy át a ti földeteken” (3 Móz. 26,3-7).„És reád szállnak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára” (5 Móz. 28,2).

Dávid imában vallja meg az Úr ígéreteit: „Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százsorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken. (Marháink legyenek kövérek), ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utcáinkon. Boldog nép az, amelynek így van dolga; boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene” (Zsolt. 144,13-15). Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földet, és kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz. Nyájad tágas legelőn legel azon a napon” (Ésa. 30,23).

974 És így folytatódik a prófécia: „megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei” (Móz. 12,3). És az Újszövetség jelenti ki, hogy kiről szól a prófécia: „… fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,9-11). Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van. (Jubileumi kommentár). Ő: „az egyetlen, aki megmentheti az embereket, és Jézus neve az egyetlen hatalom a világon, ami üdvözíthet bennünket]. (Csel. 4,12).

975 Az Úr az: „Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl): számos, hatalmas], végére mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és csodákat, amiknek száma nincsen [csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul]. (Jób. 5,9). Ő az: „Aki nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas] dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, [(ḥéqer): kikutathatatlanul] és csodákat megszámlálhatatlanul” (Jób. 9,10). Igen: „Te vagy az Isten, aki csodát művelsz; megmutattad a népek között a te (erődet), és hatalmadat” (Zsolt. 77,15).„Mert nagy vagy Te és csodadolgokat művelsz; (csodákat teszel) csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,10). Hát: „Magasztaljátok az uraknak Urát; mert örökkévaló az ő kegyelme. A ki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt. 136,3-4).

976 És Dávid újra-és újra megvallja, hogy: „Áldott az Úr, Izráelnek Istene [(jəhóváh'ĕlóhím): Jahve, az Örökkévaló Isten] öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen! (Zsolt. 41,14). „Hát: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen” (Zsolt. 89,53). Igen: „Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat” (Zsolt. 106,48). És: „Mindenki dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 150,6). A mennyben, és a földön hangzik a megvallás: „Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké. És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,13-14). „Áldott legyen az Úr, Izráel Istene, hogy rátekintett népére, meglátogatta és megváltást szerzett neki, és megváltotta az ő népét” (Luk. 1,68)

Légy bőkezű!

 „A bőkezű ember meggazdagodik, és aki mást öntöz, maga is megöntöztetik / öntözést nyer”

 (Péld 11,25).

„…A kinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1 Pét. 2.24)

Úr Jézus!

Hálatelt szívvel köszönöm, hogy hagytad, hogy a Te fejedre töviskoronát tegyenek, és így csúfolják meg és gyalázzák meg. (Mát 27,29.30) azért, hogy az én fejemre színarany koronát tegyél, (Zsolt 21,4) az én Istenem kenetolaját. (3Móz 21,12)

Imádság:

Mennyei Atyánk!

amikor az életünk viharai tombolnak, segíts bízni, hogy te vagy a mi horgonyunk, aki bármilyen viharban meg tud tartani. Ámen.

Spurgeon: Kegyelem és Cselekedet.

Az a madár, mely két fán lakik, egyiken sem rak fészket. Az az ember, amelyik a kegyelem és a cselekedet érdeme között ingadozik, nem talál soha nyugvópontot.

Dicsőítlek Úr Jézus Krisztus!

Mert a Te sebeiddel meggyógyultam. Ezért hittel megvallom, hogy az én testem tökéletes egészségben működik, hiszen betegségeimet Te viselted és fájdalmaimat Te távolítottad el!.

Szeresd az Urat!

Bízz az Úrban

A Úr Jézus

Érezzétek és lássátok

Jelenések könyve 10. fejezet: A nyitott kis könyvtekercs; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jel. 10,1 És [(kai): ekkor]  láték egy másik, [(iszkhürosz): hatalmas] erős angyalt, [(aggelosz): hírnököt, követet] az égből leszállani, aki felhőbe vala öltözve, akit [(nephelé periballó): felhő vesz körül, felhő övezett]; és a fején szivárvány vala, és az arca olyan vala, mint a nap, és a lábai mint a tűzoszlopok;138

Jel. 10,2 És a kezében egy nyitott könyvecske vala, egy (bibliaridion biblaridion ekhó): kis könyvtekercset tartott]; és tevé a jobb lábát a tengerre, a bal lábát pedig a földre;139

Jel. 10,3 És kiálta nagy szóval, [(kradzó megasz phóné): hangosan, erős hangon], mint mikor az oroszlán ordít; és mikor [(kradzó): hangosan] kiálta, megszólaltatá a hét mennydörgés az ő szavát [(laleó hepta bronté heauton phóné): hangot ad ki, és szól a hét mennydörgés a saját hangján].140

Jel. 10,4 És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az ő szavát, le akarám írni; és az égből [a mennyből] szózatot [(phóné): egy hangot] hallék, amely ezt mondá nékem: Pecsételd be, amiket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd.141

Jel. 10,5 És az angyal, a [(aggelosz): hírnök, követ] akit láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre.142

Jel. 10,6 És megesküvék arra, aki örökkön örökké él, aki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idő és [(khronosz): korszak] többé nem lészen:143

Jel. 10,7 Hanem a hetedik angyal szavának [(szalpidzó): kürtölésének] napjaiban, mikor trombitálni kezd, [(szalpidzó): mikor az kürtölni fog] akkor elvégeztetik, és [(teleó): beteljesedik] az Istennek titka, amint megmondotta, amelyet [(euaggelidzó): Evangéliumként, örömüzenetként jelentett ki] az ő szolgáinak, a prófétáknak.144

Jel. 10,8 És a szózat, [(phóné): az a hang] amelyet hallottam az égből, ismét szóla nékem, és monda: Menj el, és vedd el azt a nyitott könyvecskét, [(bibliaridion biblaridion): azt a kibontott kis könyvtekercset] mely a tengeren és a földön álló angyal kezében van.

Jel. 10,9 Elmenék azért az angyalhoz, mondván néki: Add nékem a könyvecskét, azt a [(bibliaridion biblaridion): kis könyvtekercset]. És monda nékem: Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, a te [(koilia): bensődet] de a te szádban édes lesz, mint a méz.145

Jel. 10,10 Elvevém azért a könyvecskét a [(bibliaridion biblaridion): kis könyvtekercset] az angyal kezéből, és megevém, és [(kateszthió kataphagó): és lenyeltem] azt; és az én számban olyan édes vala mint a méz; és mikor megettem [(kateszthió kataphagó): lenyeltem] azt, megkeseredék az én gyomrom, az én [(koilia): bensőm].

Jel. 10,11 És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked a nemzeteknek és népeknek és nyelveknek  és számos királynak.146

---

138 Az Úr megmutatta magát tanítványainak is, mégpedig így: „És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban egy igen magas hegyre. És átalakult, elváltozék előttük, ott szemük láttára, és az ő orcája ragyog, fénylik, és világítani kezdett vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, és fehéren ragyogott, tündökölt, mint a fényesség, és úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának” (Mát. 17,1-2). János apostol látomásba így látja az Úr Jézust:  „Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a fellobbanó tűz, vagy mint a lobogó tűz, mint a tűzláng; … És a lábai hasonlók valának az izzófényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg… és az Ő orcája, az Ő külső megjelenése, mint a nap, amikor teljes erejével fénylik, ragyog, világít, tündököl” (Jel. 1,14-16). Majd a trónon ülve látja Őt az apostol: „és a trónon ülő úgy ragyogott, mint a jáspis és a szárdius kő; a trón körül szivárvány vala, s az egész megjelenés olyan volt, mintha smaragdból volna” (Jel. 4,3). És Dániel is látja az Urat: „És az első hónapnak huszonnegyedik napján, ímé én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek partján valék. És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi aranynyal övezve. És teste olyan, mint a társiskő, mint a drágakő, és orcája olyan, mint a villám, és szemei olyanok, mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércnek színe, és az ő beszédének szava olyan, mint a sokaság, mint egy tömeg zúgása” (Dán. 10,4-6). Ezékiel is látta erőben az Urat, erről igy tesz bizonyságot: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trón alakja látszott, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül. És látám izzó ércként ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, mintha fényözön venné körül, mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség, a fényözön köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28). A szivárványról pedig így szólt Isten az Új földön: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre korszakról-korszakra szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal, közöttem és a föld között kötök. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, akkor feltűnik, és meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden hústestből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné, minden hústestnek  elvesztésére, pusztulására. Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden hústestből való élő állat között, mely a földön van. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden hústest között, mely a földön van” (1 Móz. 9,12-17).

139 Korábban az apostol a trónon ülő Úr kezében látta a könyvtekercset: „És [(eidó oida): észrevettem], és láték annak jobb kezében, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] üle, egy könyvet [(biblion): könyvtekercset] amely be volt írva belül és hátul, [(graphó): kívül-belül teleírt] és le volt pecsételve hét pecséttel” (Jel. 5,1). Ezékiel is ezt a látomást kapta: „És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete (egy irattekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá (siratóénekek), és gyászénekek és (sóhajok) és nyögések és jajszók” (Ezék. 2,9-10). És minden a feltámadott Úr lábai alatt van, mert kijelentette: „… Nékem, és bennem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mát. 28,18). Mert Isten: „mindeneket vetett az Ő lábai alá…” (Eféz. 1,22).A feltámadott Úr kijelentése: „… én legyőztem a világot, és a világ legyőzve áll alattam” (Ján. 16,33).

140 Amik a trónból támadtak: „A királyiszékből [a trónból] pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5). És ez a hatalmas, erős kiáltás: „Az Úr szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene [az erős, fölséges Isten] mennydörög, az Úr ott van a nagy [és sok] vizek felett.  Az Úr szava erőben, az Úr szava dicsőségben jő, erősen zeng«” (Zsolt. 29,3-4). És így folytatódik a kijelentés: „Hallgassátok figyelmesesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást (morajlást), amely az ő szájából kijön! Az egész ég alatt szétterjeszti azt, és villámát is a földnek széléig. Utána hang zendül, (mennydörgés bömböl) az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült (szüntelenül hallatszik a hangja). Isten az ő szavával csodálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük” (Jób. 37,1-4). És a sok vizek: „Nemzetek zajongnak, (népek háborognak) országok mozognak, és (inognak, ha az Úr, Jahve az Örökkévaló mennydörög); kiereszti hangját, megszeppen (megretten) a föld” (Zsolt. 46,7). És ismét: „Az előtte levő fényességből, izzó szenek gerjedének. És dörgött az égből az Úr, és a Magasságos hangot adott” (2 Sám. 22.13. Az Úr szavának erejéről és hatalmáról tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mialatt Sámuel az égőáldozatot mutatta be, előrenyomultak a Filiszteusok (az idegenek), hogy megütközzenek Izráellel. Az Úr azonban hatalmas hangon mennydörgött azon a napon a Filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől” (1Sám. 7,10). „És dörgött [(ráʿam): mennydörgött] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] a mennyekben, és a Magasságos [(ʿeləjôn)] zengett [(náṯan qól qôl): szólt, kiáltott, és kiáltása zúgott, mint sokaságé]. És jégeső hullt és eleven szén, mint [('éš gaḥeleṯ geḥel): ragyogó fényesség, izzó / parázsló szén]. »Más fordítás: Mennydörgésben szólt az Úr, az Örökkévaló az égből, a Felséges Isten hallatta hangját«” (Zsolt. 18,14).

141 És a prófétákon keresztül kijelenti az Úr, hogy mik azok a dolgok, amiket be kell pecsételni a vég idejéig:  „És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csodálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg. És az estvéről és reggelről való látomás, amely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való. (Más fordítás: Az ő uralkodásuk végén, a bűnök tetőfokán, előáll majd egy bősz tekintetű király, kétértelmű beszédek mestere. Hatalmas erejű lesz, bár nem a maga erejéből. Szörnyű módon fog pusztítani, minden tette sikerül. Pusztítja az erőseket és a szentek népét. Okossága révén sikerül, amihez álnokul hozzáfog, ezért fölfuvalkodik szívében, és háborítatlanul pusztít el sokakat. De amikor a vezérek vezére ellen támad, összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának. Az estékről és reggelekről szóló látomás színigaz. Te azért zárd le ezt a látomást, mert távoli időről szól!) (Dán. 8,23-26). És folytatódik a kijelentés: „És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra (örök utálatra). Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége (mint a fénylő égbolt); és akik sokakat az igazságra visznek (vezettek), miként a csillagok örökkön örökké. Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, (ezeket az igéket) és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás. (Más fordítás: Sokan tévelyegnek majd, de az ismeret gyarapodik). Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? (mi lesz végül mindebből)? És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek (ezek az igék) a vég idejéig (a végső időkig)” (Dán. 12.2-4.9). És Ézsaiás arról prófétál, hogy hova lesznek bepecsételve ezek az igék: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt tiszteljétek. És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. (Más fordítás: akkor ő is megszentel. De Izráel két háza számára olyan kő lesz, amelybe beleütköznek, olyan szikla, amelybe belebotlanak, Jeruzsálem lakóinak pedig kelepce és csapda)

És megütköznek (megbotlanak) köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást tanítványaimban!” (Ésa. 8.13-16).

142 És hogy ki az, aki esküre emeli a kezét, arról így hangzik a kijelentés: „Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, aki kezemből megszabadítson. Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!” (5 Móz. 32,39-40).

143 Dániel így látja az esküt tevőt: „És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettő álla ott, egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján. És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végük e csodadolgoknak? És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek” (Dán. 12,5-7). Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Uram, (jəhóváh): Jahve Örökkévaló, Te vagy egyedül az Úr! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege” (Neh. 9,6). A mennyben is Őt dicsőítik: „Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion): annak színe előtt] aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó): alkottál] mindent [(pasz pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek. [Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent]” (Jel. 4,10-11). És hogy ki Ő, arról saját maga tesz bizonyságot akkor, amikor János apostol elragadtatásban látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig láttam őt, amikor megpillantottam, leesém az ő lábaihoz, a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis élek örökkön örökké.  Ámen…” (Jel. 1,17-18).

144 És Pál apostol folytatja a kijelentést: „Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; és hogy ismertté legyen most az egyház, a kihívottak közössége által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége. Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” Azért: „hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére…” (Kol. 2,2-3)  Ez volt az: „Amely a korábbi időkben, más nemzedékek idejében meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett, kinyilatkoztatott, felfedetett, lelepleztetett, az Ő szent szolgálatának fenntartott, és a világtól elválasztott apostolainak. Az evangélium nagyköveteinek, a csodatevő erőkkel meghatalmazottainak, és prófétáinak, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknek a Szellem által. Hogy tudniillik a pogányok, a nemzetek örököstársak és egyugyanazon test, egyugyanazon személy tagjai, mert egy testbe egy személybe vannak szerkesztve, és részesei, az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium, az örömhír, a jó hír, az örömüzenet által” (Eféz. 3,5-6). „Tudniillik ama titkot, mely el vala rejtve ősidők - világkorszakok - óta és nemzetségek, generációk, nemzedékek óta az emberek elől, most pedig megjelentetett, kijelentetett, kinyilatkoztatott, nyilvánvalóvá tétetett, láthatóvá vált az Ő szentjeinek. Akikkel az Isten meg akarta ismertetni, tudtára akarta adni azt, hogy milyen nagy, és bőséges a pogányok, a nemzetek között eme titok dicsőségének gazdagsága. Az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek, és tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol. 1,26-27). Ezért kérlek benneteket, hogy: „Imádkozzatok … hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,3-4). „Annak pedig, aki titeket megerősíthet, megszilárdíthat az én evangéliumom, örömüzenetem és a Jézus Krisztus hirdetése, prédikálása szerint, ama titoknak kijelentése, kinyilvánítása, leleplezése folytán, mely örök időktől fogva el volt hallgatva, amelyre ősidők óta csend borult. Amelyről most lehullt a lepel és nyilvánvalóvá lett, kijelentetett, és tudtul adatott a prófétai írások által. Az örök Isten parancsolata, rendelkezése szerint, és minden nemzet és nép előtt ismertté tettek, mert kihirdettetett, hogy így a hit befogadására, és engedelmességére eljussanak; (Róm. 16,25-26).

145 Ezékiel próféciája így hangzik: „És mondá nékem: Embernek fia! Ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, ezt a (məḡilláh): könyvtekercset) és azután menj, és szólj az Izráel házának. Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet (məḡilláh): könyvtekercset). És mondá nékem: Embernek fia! Tartsd jól, (és rakd tele) a hasadat, a te (beṭen: bensődet), és belső részeidet a te (méʿeh: legrejtettebb, legféltettebb belső részeidet) töltsd meg ezzel a türettel (məḡilláh: könyvtekerccsel), amelyet adok néked. És megevém azt, és lőn az én számban, mint az édes méz” (Ezék. 3,1-3). És így folytatja az Úr:  „És szóljad az én beszédimet, az én (dáḇar: igémet) nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház (hájáh mərí: makacs, nyakas, ellenszegülő, lázadó engedetlen nép ez). Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok. Ne légy pártos (hájáh mərí: ne válj makacs, nyakas, ellenszegülő, lázadóvá), mint ez a pártos ház, mint ez a (hájáh mərí: makacs, nyakas, ellenszegülő, lázadó, engedetlen nép), nyisd föl szádat, és egyed, amit én adok néked. És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete, egy (sip̄əráh sép̄er): könyvtekercs) vala. És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá gyászénekek és nyögések és jajszók  (qínáh heḡeh hí: siratóénekek, gyászénekek, sóhajok, nyögések, nyöszörgések, gyász, siránkozás, panasz, jajgatás)” (Ezék. 2,7-10). Dávid is Isten beszédéről tesz megvallást: „Mily édes az én ínyemnek a Te beszéded; a Te ('eməráh: megnyilatkozásod) méznél édesebb az az én számnak!” (Zsolt. 119,103). „Az Úrnak … szavai édesebbek a méznél, még a színméznél is [a lépből kicsordult méznél is]” (Zsolt. 19,10-11).

146 És hogy mit kell prófétálni, arról így hangzik a kijelentés: „És kinyújtá az Úr, Jahve az Örökkévaló az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr, Jahve az Örökkévaló: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jer. 1,9-10). „És monda nékem: Prófétálj e csontokról és mondjad nékik: Ti megszáradt csontok, halljátok meg az Úr, Jahve az Örökkévaló beszédét (az Úr, Jahve az Örökkévaló igéjét)! Így szól az Úr, Jahve az Örökkévaló ezekhez a csontokhoz: Ímé, én bocsátok ti belétek lelket, (rúaḥ: Szellemet) hogy megéledjetek. És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, (rúaḥ: Szellemet) hogy megéledjetek, (ḥájáh ḥáváh: meggyógyuljatok, megelevenedjetek, újjáéledjetek) és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr” (Ezék. 37,4-6)