Péld. 13,1 A bölcs fiú
enged atyja intésének; de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ad. [Héber szerint: A
bölcs fiú
hallgat
atyja (músár): tanítására, útmutatására,
helyesbítésére. De az elbizakodott (lúc líc): gúnyolódó meg
sem (šámaʿ): hallgatja a (gəʿáráh):
dorgálást].240
Péld.
13,2
A férfi az ő szájának gyümölcséből él jóval; a hitetlenek lelke pedig
bosszúságtétellel. [Héber szerint: ('íš): Mindenki az ő (peh): szájának (pərí): gyümölcséből eszik ('áḵal ṭôḇ): jólétet, jóllétet, boldogulást, boldogságot. A (báḡaḏ nep̄eš): hűtlen árulók pedig (ḥámás):
erőszakot, kárt, sérelmet, méltatlan bánásmódot, kegyetlenséget, elnyomást].241
Péld.
13,3
Aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát. aki felnyitja száját, arra romlás
vár. [Héber szerint: Aki (nácar peh): vigyáz a szájára, (šámar
nep̄eš): megőrzi, megóvja, biztonságban tartja életét. Aki (páśaq): feltátja száját, és
meggondolatlan (śáp̄áh): beszédében
(məḥittáh): az bajba jut, arra romlás, pusztulás vár].242
Péld.
13,4
Kívánsággal felindul, de hiába, a
restnek lelke. A gyorsak [lelke
pedig megkövéredik [Héber
szerint: ('áváh):
vágyakozik, epekedik, sóvárog a (ʿácél):
lomha, lusta, rest, henyélő (nep̄eš):
ember. A (ḥárúc): szorgalmas, serény
(nep̄eš) ember pedig (dášén): megkövéredik, zsírral
megkenetik].243
Péld.
13,5
A hamisságot gyűlöli az igaz; az istentelen pedig gyűlölségessé tesz és
megszégyenít. [Héber szerint: (šeqer): a
hazug beszédet, a hazug igét (śáné'): utálja a (caddíq): hívő. A (rášáʿ):
gonosz, Isten nélkül élő pedig (bá'aš):
utálatossá, gyűlöletessé válik, és (ḥap̄ér): megszégyenül, reményében
csalatkozik].244
Péld.
13,6
Az igazság megőrzi azt, aki útjában tökéletes; az istentelenség pedig elveszíti
a bűnöst. [A (cəḏáqáh):
megigazultság (nácar) megvédi,
megőrzi, megoltalmazza, megtartja a (tóm):
hívők (dereḵ) életútját, sorsát. (rišəʿáh): az Isten nélküli élet, a (ḥaṭṭá'ṯ):
bűnös állapot pedig (sálap̄)
csúszóssá teszi].245
Péld.
13,7
Van, aki hányja gazdagságát, holott semmije sincsen [Van, aki gazdagnak tetteti magát]; viszont
tetteti magát szegénynek, holott sok marhája van. [Héber
szerint: Van, aki (ʿášar): gazdagnak mutatja magát, holott nincs semmije; és van aki (rúš ríš): szegénynek pedig (kôl kól raḇ): egész sok a (hôn): vagyona].246
Péld.
13,8
Az ember életének váltsága [(kóp̄er): váltságdíja, élete
megváltásának ára] lehet az ő
gazdagsága; a szegény [(rúš ríš):
szűkölködő] pedig nem
hallja a fenyegetést [Héber szerint: Az
ember életének [(kóp̄er): váltságdíja, élete
megváltásának ára] lehet az ő gazdagsága; a szegény [(rúš ríš): szűkölködő] pedig nem (šámaʿ): hallgat a (gəʿáráh): dorgálásra].247
Péld.
13,9
Az igazak világossága vígassággal ég; de az istenteleneknek szövétneke
kialszik. [Héber szerint: (caddíq):
Az igazzá nyilvánítottak ('ôr):
fénye, világossága, ragyogása, fényessége (śámaḥ
śáméaḥ): boldoggá tesz, megvidámít, örömet szerez. De az (rášáʿ): Isten nélkül élők (nér nír): lámpása (dáʿaḵ): kialszik, elhamvad].248
Péld.
13,10
Csak háborúság lesz a kevélységből: azoknál pedig, akik a tanácsot beveszik,
bölcsesség van [Héber szerint: A (záḏôn):
büszkeség, gőg, önhittség (náṯan):
megteremti a lehetőségét a (maccáh):
versengésnek, vitának, veszekedésnek, szóharcnak. De aki (jáʿac) tanácsot kap és elfogad, annál (ḥḵəmáh): bölcsesség van].249
Péld.
13,11
A hiábavalóságból keresett marha megkisebbedik; aki pedig kezével gyűjt,
megöregbíti azt. [Héber
szerint: (heḇel):
hiábavalóság, haszontalanság a (hôn):
vagyon, a gazdagság, mert (máʿaṭ):
kicsivé válik, kevéssé lesz. De amit a (jáḏ)
kegyelem (qáḇac): összegyűjt, az (ráḇáh): sokasodik, gyarapodik].250
Péld.
13,12
A halogatott reménység [(mášaׁḵ): a hosszú, elhúzódó (tôḥeleṯ):
várakozás] beteggé
teszi a szívet; de a megadatott [(bô'):
a beteljesült, megvalósult] kívánság életnek fája, amely [(ḥaj): megújítja].251
Péld.
13,13
Az igének megutálója megrontatik; aki pedig féli a parancsolatot, jutalmát
veszi. [Héber szerint: Aki (búz): megveti, lenézi, lebecsüli, jelentéktelennek tartja az (dáḇár):
igét, a kijelentést,
(ḥáḇal): tönkretétetik, megrontatik,
pusztulást
von magára, el fog veszni.
Aki pedig (járé'): tiszteli a (micəváh): parancsolatot, Isten
végakaratát, végrendeletét, (salom): sértetlen marad, biztonságban, békességben él, üdvösségre
lel].252
Péld.
13,14
A bölcsnek tanítása [(tôráh ḥaj): útmutatása megújuló, sikeres,
prosperáló] életnek
kútfeje, [(ḥaj máqór máqôr): az élet forrása],
a halál tőrének [a halál (môqéš): csapdáinak, hálójának] eltávoztatására
[(śúr súr):
kikerülésére].253
Péld.
13,15
Jó értelem ad kedvességet; [Az értelem a
jósággal kegyelmet szerez, és jó előmenetelt ad]. A hitetleneknek pedig útja kemény [A (báḡaḏ): hűtlen,
áruló, a csalárd módon viselkedő és cselekvő (dereḵ): életútja, sorsa pedig ('éṯán
'êṯán): állandóan kemény, folyamatosan rögös].
Péld.
13,16
Minden eszes cselekszik [okosan,
megfontolt szándékkal], bölcsességgel;
a bolond pedig kijelenti [(páraś):
kiárasztja, elárulja] az ő
bolondságát.254
Péld.
13,17
Az istentelen, a [(rášáʿ): gonosz,
Isten nélkül élő] követ [(malə'áḵ):
küldött] bajba esik, [(raʿ(náp̄al)): veszedelem, baj, kár, betegség, aggodalom, gyötrelem,
ínség, kimerültség, nyomor, nyomorúság, szorongás, szükség, csapás,
hányattatás, viszontagságba taszít, mert a / a sátán / hatalmába juttat]. A hűséges [('émún 'émun): megbízható] követ [(cír): hírnök] pedig
gyógyulást, és [(marəpé' marəpéh): felfrissülést,
megújulást hoz].255
Péld.
13,18
Szegénység és gyalázat lesz azon és [(qálôn): szégyen,
és megvetés éri azt], aki a
fenyítéktől magát elvonja, aki a [(músár páraʿ): tanítást, útmutatást, helyesbítést
elhagyja]. Aki
pedig [meghallgatja], és megfogadja a dorgálást, és [(šámar tôḵéḥáh): figyel az érvekre] tiszteltetik. [az (káḇéḏ):
megbecsülésben részesül].256
Péld.
13,19
A megnyert, a [(hájáh): beteljesült] kívánság
gyönyörűséges a léleknek [(ʿáréḇ nep̄eš): édes, kellemes az
embernek]. És utálatosság [(tóʿéḇáh tôʿéḇáh): utálat, undor,
irtózat] a
bolondoknak, az [(kəsíl): önhitt, Isten nélkül élő
embernek] eltávozniuk [(śúr súr) elfordulni] a
gonosztól.
Péld.
13,20
Aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki
pedig magát társul adja [(ráʿáh): barátkozik,
kapcsolatban van, társul szegődik] a bolondokhoz, [(kəsíl): az Isten nélkül élő hitetlenekhez], megromol, [(rúʿa):
sérelmet szenved, szerencsétlen
lesz].257
Péld.
13,21
A bűnösöket, követi a gonosz; az igazaknak pedig jóval fizet Isten. [Héber
szerint: A
(ḥaṭṭá'):
céltévesztetteket (ráḏap̄) üldözi, nyomában van, vadászik rá a (raʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosz,
és a veszedelem, baj, kár, betegség, aggodalom, gyötrelem, ínség, kimerültség,
nyomor, nyomorúság, szorongás, szükség, csapás, hányattatás, viszontagság. Az (caddíq): igazzá nyilvánítottak pedig (ṭôḇ): békés, biztonságos, boldog, sikeres,
áldott életet (šálém): kapnak viszonzásul].258
Péld.
13,22
A jó örökséget hagy unokáinak; a bűnösnek (ḥáṭá'):
a céltévesztőnek, aki megbotlik, félrelép] marhái [(ḥajil): vagyona, gazdagsága] pedig eltétetik az igaz [(caddíq): az igazzá nyilvánított] számára.259
Péld. 13,23 Bő étele lesz a szegényeknek az új törésen; de van olyan, aki
igazságtalansága által vész el. [(róḇ 'óḵel): Sok eledelt, bő kenyeret terem a (rúš ríš): szegény szűkölködők (nir nír): új szántása. De (jéš): lesz aki (mišəpáṭ) igazságosság, igazzá
nyilvánítás nélkül (sáp̄áh): elvész,
elpusztul].260
Péld.
13,24
Aki megtartóztatja az ő vesszejét, [(ḥáśaḵ šéḇeṭ): visszatartja pálcáját, botját] gyűlöli
[(śáné') utálja] az ő fiát; aki
pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel [(šáḥar músár): idejében megkeresi tanítással, útmutatással].261
Péld.
13,25
Az igaz eszik az ő kívánságának megelégedéséig; az istentelenek hasa pedig
szűkölködik [Héber szerint: (caddíq): Az igazzá nyilvánított ('áḵal):
eszik (nep̄eš): éhségének (śóḇaʿ): kielégítéséig. De az (rášáʿ): Isten nélkül élő gonosz (beṭen): bensője (ḥásér): szükséget szenved, szűkölködik].262
240 És folytatódik a figyelmeztetés: „Aki tanítja a csúfolót, nyer
magának szidalmat, [arat szégyent] és [maga fog pironkodni]: és a ki feddi a latrot, [a bűnöst] szégyenére lesz [magát szennyezi be;
maga is foltot kap]. Ne fedd meg,
és ne [(jḵḥ): vitatkozz, ne
érvelj, ne bizonyíts, és ne cáfold meg] a
csúfolót, a [(lúc): gúnyolódó
arcátlant, mert kinevet] hogy ne
gyűlöljön [(śáné'): nehogy
megutáljon] téged; fedd meg [(jḵḥ): érvelj, bizonyíts, cáfold
meg] a bölcset, és [megkedvel érte], és szeret téged” (Péld. 9.7-8). Mert: „Nem szereti a csúfoló a feddést, és a
bölcsekhez nem megy” (Péld. 15,12). „A bolond megutálja az ő atyjának tanítását;
aki pedig elfogadja a dorgálást, igen okos” (Péld. 15,5). „Aki szereti
a dorgálást, szereti a tudományt; aki pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az. [Héber
szerint: ('áhéḇ 'áhaḇ músár) gyönyörködik a tanításban, vágyik az útmutatásra, az (daʿaṯ): értelmes. (śáné' tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): utálja
az érveket, az (baʿar): ostoba, gondolkodni
képtelen, állathoz hasonló]” (Péld.
11,32). „Menj el az (ostoba ember elől), a bolond férfiú elől; és nem ismerted meg a
tudománynak beszédét, és (nem szerzel ajkáról tudást)” (Péld. 14,7). „Hanem: „lőn nékik az Úr beszéde (igéje) parancsra új parancs, parancsra új parancs,
szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi; hogy
járjanak, és hátra essenek és összetöressenek és tőrbe jussanak és megfogassanak!” (Ésa.
28,13). „Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és
a te anyádnak oktatását el ne hagyd. [Héber szerint: Hallgass
fiam, ('áḇ): alkotód (músár): tanítására, útmutatására,
és a te ('ém): kiindulópontod (tóráh tôráh): tanításától,
irányításától, utasításától el ne távozz]” (Péld. 1,8).
241 És
így folytatódik a kijelentés: „Az ő szájának
gyümölcséből elégedik meg a férfi jóval és az ő cselekedetének fizetését veszi
az ember önmagának. [Más fordítás: Amit mond az ember, annak a
gyümölcséből lakik jól, és telik el javakkal. És amit tesz a hústesti ember, az ('áḏám):
emberi faj gyermeke azt fizetik neki vissza, és élvezi tettének jutalmát,
mert mindenkinek keze munkája szerint fizetnek]” (Péld. 12,13). „Amit
mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit a beszéde
terem, azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket
szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi”
(Péld. 18,20-21).
242 Dávid
kérdéssel folytatja a kijelentést: „Ki az az
ember, akinek tetszik az élet, [(ḥáp̄éc
ḥaj): aki kívánja a virágzó, sikeres,
prosperáló
életet, és azt, hogy örömét lelje benne] és szeret napokat [(jôm ṭôḇ): és boldog,
sikeres, áldott éveket], hogy jót láthasson [hogy élvezze a boldogságot]? Tartóztasd meg [(nácar): őrizd, és tiltsd
el] nyelvedet a gonosztól [(ráʿ): rossztól], és ajkadat a csalárd
[(mirəmáh): álnok, megtévesztő,
rosszindulatú] beszédtől. [Más fordítás: Vigyázz, hogy nyelved
ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot]” (Zsolt. 34,13-14). Mert: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek
(elkerülhetetlen a tévedés); aki pedig
megtartóztatja ajkait, az értelmes (az eszes ember vigyáz a beszédre)” (Péld.
10,19).Hiszen: „Aki megőrzi
száját és nyelvét (vigyáz a szájára és a nyelvére), megtartja (megőrzi) életét a
nyomorúságtól” (Péld. 21,23). Jakab
apostol is erre figyelmeztet: „Ha valaki
istentisztelőnek [(thrészkosz)
igaz hívőnek] látszik köztetek [és aki azt hiszi
magáról, hogy az istentiszteleti formákat pontosan teljesíti], de nem zabolázza [nem fékezi] meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét
[és még önmagát is becsapja], annak az
istentisztelete hiábavaló [(mataiosz): haszontalan, üres]”
(Jak. 1,26). Mert mindnyájan sokképpen (és sokat) vétkezünk. Ha valaki beszédben (logosz) nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az
egész testét (egész valóját)
is megzabolázni (és meg tudja
fékezni)” (Jak. 3,2). Péter
apostol is így figyelmeztet: „Mert aki
akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól
(nyelve szűnjék meg, fogja vissza magát, tartózkodjon gonoszt szólni), és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot
(ravaszságot, csalást, cselt, körmönfontságot)” (1Pét 3,10). Mert: „Áldások
vannak, [(bəráḵáh):
a kimondott áldások megtestesülnek] az igaznak fején [(caddíq ró'š): a megigazult hívőnek fején]. Az istentelenek [(rášáʿ): az Isten nélkül élő
gonoszok] szája pedig erőszaktételt fed be [(ḥámás kásáh): erőszakot, sérelmet, kegyetlenséget, elnyomást, gonoszságot
rejteget]. [Más
fordítás: Az Úr áldása száll az igaz fejére, korai gyász fogja be a
gonoszok száját]”
(Péld. 10,6). „A vétkes ajak
veszedelmes csapda...” (Péld. 12,13). Ezt ismerve vallja
Dávid: „Mondám: nosza, vigyázok útjaimra, és [szavaimra], hogy
ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom, és [csukva tartom] szájamat, [féket teszek
számra, és a jót is elhallgatom vala] amíg előttem van a hitetlen [az
istentelen, az Isten nélküli]” (Zsolt. 39,2). De ezt csak a Te
segítségeddel tudom megtenni, ezért kérem:
„Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!” (Zsolt. 141,3).
243 A
lustaságról, és a szorgalomról sok mondanivalója van az Úrnak: „Szegénnyé lesz,
és [(rúš): szűkölködni fog] aki
cselekszik rest kézzel, és [(ʿáśáh):
lustán dolgozik]; a gyors [(ḥáruc ḥárúc jáḏ): szorgalmas,
erős] munkások keze pedig meggazdagít.
[(rəmijjáh (kap̄): A tétlenkedő kéz
szegénységet teremt, a szorgalmasok keze
(ʿášar): gazdagságot szerez]” (Péld. 10,4). „A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog” (Péld. 12.23). „Nem süti meg a rest, (a lusta) a mit vadászásával fogott (a
vadászzsákmányt); de drága marhája
(drága kincse) az embernek serénysége (a
szorgalom)” (Péld. 12,26). „A
szorgalmatosnak (tervei), igyekezete
csak gyarapodásra van (csak hasznot hoz); valaki pedig hirtelenkedik, (aki elsieti a dolgát) csak szükségbe (ínségbe) jut” (Péld. 21,5). „A restség mély álomba merít, és a lomha, lusta ember megéhezik” (Péld. 19,15). Bizony: „A bolond, az ostoba karba teszi a kezét, és
tönkreteszi önmagát” (Préd. 4.5). „A rest (a lusta) embernek mezejénél
(földje mellett) elmentem, és az
esztelennek szőleje mellett. És ímé, mindenütt felverte a tövis, (és
láttam, hogy egészen fölverte a gaz) és
színét elfedte a gyom; és kőgyepűje elromlott vala (kőkerítése összedőlt). Melyet én látván elgondolkoztam, és nézvén,
ezt a tanulságot szereztem abból: Egy kis álom, (még egy kis alvás) egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az
alvásra, És így jő el, mint az úton járó, a te szegénységed, (így tör rád a
szegénység, mint az útonálló) és a te
szükséged, (a szűkölködés) mint a
pajzsos férfiú” (Péld. 24,30-34). Mert
a rest „A hideg miatt (ősszel) nem szánt a rest; aratni akar majd, de nincs
mit” (Péld. 20,4). És újabb
kifogása is van, és „Azt mondja a rest:
ordító oroszlán van az úton! Oroszlán van az utcákon! Mint az ajtó forog az ő
sarkán, úgy a rest az ő ágyában. Ha a rest az ő kezét a tálba nyújtotta,
restelli azt csak szájához is vinni. Bölcsebb a rest a maga szemei előtt, mint
hét olyan, aki okos feleletet ád” (Péld.
26,13-16). Hát: „Ne szeresd az
álmot, hogy ne légy szegény; nyisd fel a te szemeidet, és megelégszel
kenyérrel” (Péld. 20,13). „Eredj a hangyához, te rest [(ʿácél):
lomha, lusta, tétlen], nézd meg
[(rá'áh):
szemléld, nézegesd, figyeld meg] az ő
útjait [(dereḵ): életmódját,
életvitelét, életútját, sorsát],
és légy bölcs, mert [(ḥáḵam): bölccsé tesz, bölcsességre
tanít]! Akinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura, [(qácín): Nincsen főnöke,
nincs, aki ösztökélné vagy parancsolna neki]. Nyárban szerzi meg az ő kenyerét [(leḥem): élelmét],
aratáskor gyűjti eledelét”.
Oh te rest [(ʿácél): lomha, lusta,
tétlen], meddig fekszel [(šáḵaḇ): meddig akarsz még heverészni]? Mikor
kelsz fel a te álmodból [(šéná'
šénáh): mikor hagyod abba az alvást]? Még egy kis álom [(məʿáṭ
məʿaṭ šéná' šénáh): még kevés egy alvás], még egy kis szunnyadás [még
egy kis szendergés], még egy kis kéz-összefonás [összetett
kézzel fekvés, keresztbefont karral], hogy
pihenjek. Így jő el [(bô'):
így tör rád, és állít be hozzád],
mint az úton járó [mint a vándor, mint az útonálló, mint
a csavargó], a te szegénységed [az ínséged], és a te szűkölködésed,
[nélkülözésed] mint a pajzsos férfiú” (Péld. 6, 6-10).
244 A
próféták állandóan figyelmeztetik Isten népét: „Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek
lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok. Gyűlöljétek a gonoszt és
szeressétek a jót; állítsátok vissza a kapuban az igazságot, a vezetésben az igét; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak” (Ámós.
5,14-15). „Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő az ő
kegyeltjeinek életét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad
fel az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek igazak az Úrban, és
tiszteljétek az ő szentséges emlékezetét!” (Zsolt. 97,10-12). „Kerüld a
rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt.
34,15). Az apostolok pedig kifejtik, hogy mi a gonosz, és mi a
jó: „Senkinek gonoszért gonosszal, rosszért rosszat ne fizessetek. A
tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Jóra törekedjetek, úgy hogy
azt minden ember lássa” (Róm. 12,17). Az apostoli
figyelmeztetés így hangzik: „…
Iszonyodjatok, teljes lényetekkel irtózzatok,
és gyűlölettel, utálattal forduljatok el a gonosztól, mindentől, ami káros,
ártalmas, rossz, minden gonosz dologtól, ügytől, cselekedettől, és tapadjatok,
ragadjatok, csatlakozzatok, társuljatok a jóhoz” (Róm. 12,9). Dávid megvallása: „Nem vetem a szemem (haszontalan) hiábavaló dologra; a pártoskodók (a széthúzók) cselekedetét gyűlölöm: nincs köze hozzám. A csalárd szív távol van én
tőlem, gonoszt nem ismerek (tudni sem akarok róla)” (Zsolt. 101,3-4).
245
Folytatódik a kijelentés: „Erősség [(máʿôz):
oltalom, védelem, menedék, erős vár]
a tökéletesnek [(tóm): a
feddhetetlennek, az ártatlannak], az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] útja. De romlás [(məḥittáh): rettegés, rémület,
összeomlás, pusztulás] a hamisság [('áven): hiábavalóság,
romlottság, gonoszság] cselekedőinek”
(Péld. 10,29). „Az igazaknak,
[(jášár megigazultaknak] igazságuk cəḏáqáh): megigazult voltuk] megszabadítja [(nácal): megóvja, megmenti] őket. De az ő kívánságaikban [(havváh):
vágyaikban, mohóságukban] fogatnak meg [(láḵaḏ): ejtetnek rabul] a
hitetlenek [(bḡḏ): hűtlenek, elpártolók, csalárdul cselekvők]”
(Péld. 11,6). „A gonoszt halálos veszedelem éri utol, és
gonoszság öli meg. És meglakolnak, akik gyűlölik az igazat” (Zsolt. 34,22). „A megigazult ember ösvénye egyenes, mert Te
egyengeted a megigazult ember életútját, sorsát” (Ésa. 26,7). Ezért így figyelmeztet Dávid: „Kerüld a rosszat [(šּׂúr súr ráʿ): távozz el
a veszélyes, rosszindulatú gonosztól] és
jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké [(šáḵan): és itt lakhatsz (ʿólám ʿôlám): soha véget nem érően]”
(Zsolt. 37,27). És megismétli Dávid: „Kerüld a rosszat [hagyd el, távozz a gonosztól; hagyj fel a
rosszal; hagyd el a rosszat és válaszd a jót] és cselekedjél jót; keresd a békességet és [törekedj békességre] kövesd azt, [és járj a nyomában]”
(Zsolt. 34,15).
246 Pál
apostol megvallása arról, hogy ők olyanok: „… Mint akik szegények, de sokakat gazdagítók, mint semmi nélkül valók, és mindennel
bírók. Mint akiknek semmijük nincs, akiké mégis minden” (2 Kor. 6,10). Mert: „Jobb, akit kevésre tartanak, és szolgája
van, mint aki magát felmagasztalja, és szűk kenyerű. [Héber szerint: (ṭôḇ): Jobb annak, akit (qáláh):
kevésre becsülnek, megvetnek, semmibe vesznek, de (ʿeḇeḏ): Isten
szolgája, mint annak aki (káḇéḏ):
nagynak, dicsőségesnek láttatja magát,de
(ḥásér leḥem:) kenyérben szűkölködik]” (Péld. 12,8).
247 Az Úr
Jézus kijelentése a csak vallásos közösségeknek a gazdagságról, és a
szegénységről: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és bővölködöm, meggazdagodtam, igen
sok kincsem van, és sokra vittem. Semmire nincs szükségem, és nem szorulok
senkire; és nem tudod, nem látod, nem veszed észre hogy épp te vagy a
nyomorult, a szánalomra méltó szerencsétlen, a nyavalyás és szegény, nincstelen
koldus, és vak és mezítelen. Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben
megpróbált, tűzben izzított, és megtisztított aranyat, hogy gazdaggá légy. És
fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki és nyilvánvalóvá,
ismertté ne váljon a te szégyenletes mezítelenségednek rútsága szégyene,
gyalázata; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy újra láss”
(Jel. 3,17). Mert: „Mindenki vétkezett, eltévesztette a célpontot, és
nélkülözi, szűkölködik, híjával
van az Isten dicsőségének” (Róm. 3,23). És a megtartó gazdagságról: „Tudom, a te dolgaidat, ismerem tetteidet, és nyomorúságodat, szorult helyzetedet, megpróbáltatásodat, gyötrődésedet,
szorongásodat és szegénységedet, nélkülözésedet, nincstelenségedet. - De valójában mégis gazdag, és bővölködő vagy… Mert megtartottad és megőrizted türelemmel, állhatatosan és
kitartóan az én igémet...” (Jel.
2,9; 3,10).
248 És
folytatódik az kijelentés: „Az igazak [(caddíq):
Az igazzá nyilvánítottak] ösvénye [('óraḥ): életútja, sorsa] pedig olyan, mint a hajnal világossága, [(nóḡahh): mint a
derengő fény pirkadása, a felragyogó, fénylő világosság], mely
minél tovább halad, [növekedik, erősödik,
és] egyre világosabb lesz, [('ôr):
fényessé, ragyogóvá válik, megvilágít,
fénybe borít, láthatóvá tesz] a
teljes délig [(kún
jôm): és megerősíttetik,
elkészíttetik a sorsdöntő napig]. (Héber szavak nélkül: Az igazzá
nyilvánítottak életútja, sorsa pedig olyan, mint a derengő
fény pirkadása, mint a felragyogó, fénylő világosság, mely növekedik, erősödik,
és fényessé, ragyogóvá válik, mely megvilágít, fénybe borít, láthatóvá tesz, és
megerősíttetik, elkészíttetik a sorsdöntő napig)”(Péld. 4,18). Mert egyre jobban megismerik az Ő Urukat, Aki: „... a világ világossága” „Az igazzá nyilvánítottakra világosság
fénylik (és felragyog a világosság) a
sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4). És: „Világosság támad fel, és fényözön árad az
igazra (az igaznak nyilvánítottra), és
az egyenes szívűekre (a tiszta szívűekre) öröm” (Zsolt. 97,11). Azon a sorsdöntő napon, amikor a testté lett
Ige, az Úr Jézus megjelent a földön: A
sötétségben lakó nép nagy fényt látott, s a halál országában és árnyékában
lakók felett fény ragyogott fel!” (Mát.
4,16). De: „… a gonoszok
világossága kialszik, és nem fénylik az ő tüzüknek szikrája, tüzük lángja. A
világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette”
(Jób. 18,5-6). Hát: „Ne
gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irigykedjél az istentelenekre, akik
Isten nélkül élnek; Mert a gonosznak nem lesz jó vége, az istentelennek, aki
Isten nélkül él, szövétneke kialszik”
(Péld. 24,19-20). Mert: „Hányszor
aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rajok az ő veszedelmük! Hányszor
osztogatja részüket Isten haragjában”
(Jób. 21,17).
249 Mert: „Hiábavalók lesznek a gondolatok,
(meghiúsulnak a tervek) mikor nincs
tanács; de a tanácsosok sokaságában előmennek (megvalósulnak)”
(Péld. 15,22). Salamon fiának történetén keresztül mutatja meg a Szent
Szellem, a tanács megvetésének következményét: „De ő megveté (nem fogadta meg) a
vének tanácsát, amelyet néki adtak, és tanácsot tarta az ifjakkal, akik ő vele
együtt nevekedtek volt fel, és akik ő előtte udvarlottak (az ő szolgálatára
álltak). És monda azoknak: Micsoda
tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, amely nékem szólván, azt
mondja: Könnyebbítsd meg az igát, amelyet reánk vetett a te atyád? És mondának néki az ifjak, akik együtt nevekedtek
volt fel ő vele: Így szólj ennek a népnek, amely szólván néked, ezt mondja: A
te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; e képen
szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál. Most azért, ha az
én atyám reátok nehéz igát vetett, én még nehezebbé teszem a ti igátokat: ha az
én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket. És
elméne Jeroboám és mind az egész nép Roboámhoz harmadnap, amint meghagyta volt
a király, ezt mondván: Jöjjetek hozzám harmadnapon. És a király kemény választ
adott a népnek, megvetve a vének tanácsát, amelyet adtak vala néki; És szóla
nékik az ifjak tanácsa szerint, mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti
igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral fékezett
titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket. És nem hallgatá meg a király a népet; mert ezt az Úr fordította
ekként, hogy megerősítse az ő beszédét, amelyet szólott volt az Úr a Silóbeli
Ahija által Jeroboámnak, a Nébát fiának. Mikor pedig látta az egész Izráel,
hogy meg nem hallgatta őket a király, felele az egész nép a királynak ekképpen:
Micsoda részünk van nékünk Dávidban? Nincsen nékünk örökségünk az Isai fiában:
menj el a te hajlékidba, óh Izráel! Most viseld gondját immár a te házadnak, óh
Dávid! Elméne azért az Izráel az ő hajlékiba” (1 Kir. 12,8-16). Hát: „Engedj
a tanácsnak, (hallgass a tanácsra) és
vedd be az útmutatást; hogy bölcs légy végre. Sok gondolat (szándék) van az ember elméjében (szívében); de csak az Úrnak tanácsa áll (valósul) meg” (Péld. 19,20-21). Mert: „A gondolatok (tervek) tanácskozással
erősek; és bölcs vezetéssel folytass hadakozást (és irányítás kell a
hadviseléshez)” (Péld. 20,18). „Mert az
eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra; és a megmaradás a tanácsosok
sokasága által van. (Más fordítás: Irányítás
kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó)”
(Péld. 24,6). „Ahol pedig nincs vezetés, [(taḥəbúláh
taḥəbuláh): irányítás, kormányzás, tanács, hozzáértő útmutatás] elvész [(náp̄al): elbukik; szétesik] a nép. [a (təšuʿáh təšúʿáh): szabadítás,
segítség, megmenekülés, megtartás] és a megmaradás pedig a sok tanácsos [(jáʿac):
tanácsadók] által van. [Más fordítás: Ahol
nincsen vezér, elvész a nép, de jólét van ott, hol bőven akad tanácsadó és sok
a jó tanács]”
(Péld. 11,14).
250 És folytatódik a figyelmeztetés:
„A hívő ember (bőven kap áldást), és bővelkedik áldásokkal; de aki hirtelen akar gazdagodni, büntetlen
nem marad” (Péld. 28,20). De: „Nem
használnak, és [nem hajt hasznot a bűnnel szerzett, hamissággal gyűjtött
kincs]. A gonoszság, az [istentelenség] kincsei,
[semmit sem érnek]. Az igazság [a megigazulás] pedig
megszabadít [megment] a
halálból. [Héber
szerint: Nem (jáʿal): hoz hasznot, nem segít, és
nem jelent előnyt a (rešaʿ): gonoszsággal, jogtalansággal, bűnnel csalással
teletöltött ('ôcár): kincstár. (cəḏáqáh): A megigazulás pedig (nácal): kiragad, megment,
megszabadít, megvéd a (máveṯ) halálos betegségtől,
csapástól, pusztulástól, romlástól, haláltól]. (Péld. 10,2). Mert: „A
hamisságnak nyelvével gyűjtött kincs elveszett hiábavalósága azoknak, akik a
halált keresik. (Más fordítás: A hazug
nyelvvel szerzett kincs tovaszálló pára és halálos csapda)” (Péld. 21,6). „Nem használ a vagyon a haragnak idején; a
megigazulás pedig kiragad (kiment) a
halálból” (Péld. 11,4). Bizony: „Sem
ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján…” (Sof.
1.18). „Ezüstjüket az utcákra
vetik, és aranyuk szenny lesz előttük, és a (szemétbe kerül); ezüstjük s aranyuk meg nem szabadíthatja
őket az Úr búsulásának napján; Éhségüket nem elégíthetik ki, gyomrukat nem
tölthetik meg vele; mert csábítójuk volt az a vétekre. És a belőle készült
drága ékességeket kevélykedésre használják, és utálatosságuk képeit, undokságaikat
abból csinálták, azért tettem előttük azt (szemétté) szennyé” (Ezék. 7,19-20). Dávid megvallása a gazdagság
hiábavalóságáról: „Akik gazdagságukban
[(ḥajil):
erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]. Semmit sem vihetnek el magukkal, ha
meghalnak; dicsőségük [(káḇóḏ káḇôḏ): pompája, gazdagsága] nem száll le utánuk [nem követi őket.
(Zsolt. 49,7.18-20). A babiloni király példájával mutatja meg a Szent
Szellem a vagyon „hasznát”. Amikor így szólt a király: „Nem ez-e ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának,
(királyi székhellyé hatalmam teljében), az
én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére (fenségem
dicsőítésére)? Még a szó a király
szájában volt, amikor szózat száll le az égből (egy hang hallatszott a
mennyből): Néked szól, (az üzenet) oh Nabukodonozor király. (Elvesztetted
királyságodat). A birodalom elvétetett
tőled” (Dán. 4,27-28). Az Úr Jézus egy példázatot mond a vagyonban
bízókról: „És monda nékik egy
példázatot, egy hasonlatot, szólván: Egy gazdag, jómódú, vagyonos embernek
bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodik, és így gondolkozott és
latolgatta, mérlegelte, és így tanakodott magában mondván: Mit cselekedjem?
Mert nincs hová betakarítanom, és begyűjtenem az én termésemet. És monda: Ezt
cselekszem: Az én csűrjeimet, a magtáraimat lebontom, és nagyobbakat építek; és
azokba takarom, és oda takarítom be, és ott fogom tárolni minden gabonámat, minden
termésemet, és javaimat. És azután majd elégedetten ezt mondom magamnak: Sok
javaid vannak sok esztendőre eltéve, mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami
több évre is elegendő lesz. Tedd magadat kényelembe, pihenj, egyél, igyál,
gyönyörködjél, örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet! Monda pedig néki az Isten: Te bolond, ostoba,
öntelt, és meggondolatlan, ez éjjel elkérik, visszakövetelik tőled a te
életedet; amiket pedig készítettél, a vagyon, amit összegyűjtöttél, amit
felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, és
így jár az, aki kincset takar magának, aki elraktároz, és felhalmoz, és nem az
Istenben gazdag” (Luk. 12,16-21).
251 Az élet fája az Édenben volt, ahová helyezte az első emberpárt az Úr: „És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben,
napkelet felől, és abba helyezteti az embert, akit formált vala. És nevel az Úr
Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet
fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját” (1 Móz. 2.8-9). A bűneset után az Úr kivetette az embert a paradicsomból, nehogy
a bűn – a sátán - uralkodjon rajta az örökkévalóságban is: És monda az Úr
Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi
közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy
szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldi őt az Úr
Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett vala. És
kiűzi az embert, és oda helyezteti az Éden kertjének keleti oldala felől a
Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3.22-24). De akik az Úr Jézuséi, azok azonnal a paradicsomba kerülnek,
ahogy a földi testüket levetik: „És monda
Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban, a Te
királyságodban! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma, - még ezen a
napon - velem leszel a paradicsomban” (Luk.
23.42-43). Pál apostol is volt a paradicsomban: „Elragadtatott, és felvitetett a paradicsomba, az Édenbe, és hallott
kimondhatatlan, titokzatos szavakat, beszédeket,
kijelentéseket, és olyan
dolgokat mondtak neki, amelyeket nem lehet, és nem is szabad
embernek kibeszélnie” (2 Kor. 12,4). János apostol látja
a paradicsomot, és annak helyét: És
megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a
kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki, az Ő utcájának
közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét
gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a
pogányok gyógyítására valók” (Jel.
22.1-2). „Boldogok, akik
megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a
városba” (Jel. 22.14). Ezékiel
is látja az élet vizét, és az élet fáját, amikor az új templomot megmutatják
neki: És visszatéríte engem a ház
ajtajához, és ímé, víz jő vala ki a ház küszöbe alól napkelet felé, mert a ház
eleje kelet felé vala, és a víz aláfoly vala a ház jobb oldala alól az oltártól
délre. És kivitt engem az északi kapu útján, és elhordoza engem a kívül való
úton a külső kapuhoz, mely napkeletre néz, és ímé, a víz ott forr vala ki a
jobb oldal alól. És mikor visszatértem, ímé, a folyó partján igen sok fa vala mindkét
felől. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapácra megyen
alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És
lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni
fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok
meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok
állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemük szerint
lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel. Mocsarai és
tócsái pedig nem gyógyulnak meg, só helyei lesznek. És a folyó mellett, mind a
két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevekedik fel; leveleik el nem
hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt
teremnek, mert vizük onnét a szenthelyből folyik ki; és gyümölcsük eledelre és
leveleik orvosságra valók” (Ezék.
47,1-2.7-12).
252 Különböző történeteken keresztül mutatja be a Szent Szellem az ige
megvetésének következményeit: „És az Úr, az ő atyáiknak Istene az Úr,
Jahve az Örökkévaló elküldi hozzájuk követeit jó idején, mert szánta, és kedvez
vala az ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az
ő beszédeit, kijelentését megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az
Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak haragja felgerjedt az ő népe ellen, s többé
nem vala segítség. És reájuk hozta a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg
ifjaikat az ő szent hajlékukban, szent templomukban, s nem szánt meg, nem
kedvezett sem ifjat, sem szüzet, sem vént, sem aggastyánt, mindnyájukat kezébe
adá. És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr,
Jahve az Örökkévaló házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek
kincseit, mindezeket Babilóniába viteté. Az Isten házát fölgyújtották,
Jeruzsálem kőfalait lerombolták, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden
drágaságait, és minden drága értékét elpusztították. És akik a fegyver elől
megmenekültek, azokat elhurcolta Babilóniába, és néki és fiainak szolgáivá
lettek mindaddig, míg a perzsiai birodalom fel nem támadott, amíg a perzsa
királyság uralomra nem jutott” (2 Krón. 36,15-20). A világra zúduló
csapásokra is előre figyelmeztetett az Úr: „Aki
a Fáraó szolgái közül az Úr, Jahve az Örökkévaló beszédétől, kijelentésétől
megfélemedék, megijedt, szolgáit és barmait házakba futtatá. Aki pedig nem
szívleli meg, nem törődik az Úr, Jahve az Örökkévaló beszédével,
kijelentésével, szolgáit és barmát a mezőn hagyá. Az Úr pedig monda Mózesnek:
Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégeső Égyiptom egész földén az
emberre, baromra és a mező minden fűvére, Égyiptom földén. Kinyújtá azért Mózes
az ő vesszejét az égre, az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig mennydörgést támaszta
és jégesőt, villámok csaptak le, és tűz szálla le a földre, és jégesőt bocsáta
az Úr Égyiptom földére. És lőn jégeső, és a tűz egymást éré az igen nagy jégeső
közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja.
Esett a jégeső, és egymást érte a villámlás a jégesőben. Olyan hatalmas volt,
amilyen nem volt még Egyiptomban, amióta emberek lakják. És elveré a jégeső
egész Égyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig; a mező
minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is összetördelte. Csak a
Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső” (2 Móz. 9,20-26). És mindezek azért történtek: „Mivelhogy az Úrnak szavát, igéjét
megvetette, és az ő parancsolatját megszegte…” (4 Móz. 15,31). Pedig: „Aki
figyelmez az igére, és megérti, jót nyer, és jó dolga lesz; és a ki bízik az
Úrban, Jahvéban az Örökkévalóban, oh mely boldog az!” (Péld. 16,20).
253 És így folytatódik a kijelentés: „Bölcsességet
beszél az igaznak [(caddíq):
a megigazítottnak] szája, és a nyelve
ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]” (Zsolt. 37,30). Mert: „Életnek kútfeje, és [(ḥaj máqór máqôr): felfrissülés,
megújulás forrása] az igaznak [(caddíq): a megigazult hívőnek] szája. Az istenteleneknek
[(rášáʿ): az Isten nélkül
élő gonosznak] szája pedig erőszaktételt fedez el [(ḥámás kásáh): erőszakot, kárt, sérelmet, kegyetlenséget, elnyomást fedez el,
erőszakot áraszt]”
(Péld. 10,11). „A bölcsek
tudományt rejtegetnek… és Az eszesek ajkain bölcsesség találtatik…” (Péld. 10,13-14). „Életnek fája ez azoknak, akik megragadják
[utána nyúlnak; magukhoz kapcsolják], és
akik megtartják [és akik
belekapaszkodnak, rátámaszkodnak] boldogok” (Péld. 3,18). A prédikátor is
erről ír: „Mert a bölcsességnek árnyéka
alatt, és a gazdagságnak árnyéka alatt egyformán nyugszik az ember! De a
tudomány hasznosabb, mivelhogy a bölcsesség életet ad az ő urainak” (Préd. 7,12) „Életnek
kútfeje (élet forrása) az értelem annak, (akinek van) aki bírja azt; de (a bolondot még inteni
is bolondság), az ő fenyítéke bolondsága”
(Péld. 16,22). És: „A
nyelv szelídsége életnek fája; az abban való hamisság pedig az embernek
gyötrelme” (Péld. 15,4).
254 Továbbra is a hívő, és hitetlen különbségéről: „„A bölcsek nyelve (jól alkalmazza
a tudást), és beszél jó
tudományt: a tudatlanoknak száján pedig bolondság buzog ki” (Péld. 15,2). A bölcsek
tudományt [(daʿaṯ): bölcsességet,
ismeretet, tudást] rejtegetnek, és [(cáp̄an): őriznek, tudásukkal
csöndben meghúzódnak, kincsként halmozzák fel]. A bolondnak [('ĕvíl): Isten
nélkül élő hitetlennek] szája pedig
közeli romlás, [(məḥittáh):
rombolás, összeomlás, pusztulás, kész veszedelem]. (Péld. 10,14). „Az eszesnek elméjében nyugszik a bölcsesség; ami pedig a
tudatlanokban van, magát hamar megismerteti. (Más
fordítás: Az értelmes ember szívében bölcsesség lakik, de az is
kitudódik, hogy mi van az ostobákéban)” (Péld. 14,33). „A bolondnak
szájában van kevélységnek pálcája (szájából gőg sarjad); a bölcseknek pedig beszéde (megőrzi), és megtartja őket” (Péld. 14,3). „Nem
gyönyörködik a bolond az értelemben, csak saját eszének a fitogtatásában” (Péld.
18,2). „Az eszes ember
elfedezi a tudományt; a bolondok elméje pedig kikiáltja a bolondságot. [Héber szerint: Az
(ʿárúm):
eszes, szellemes ('áḏám):
ember, (kásáh): elrejti, nem
fitogtatja (daʿaṯ): ismeretét,
tudását. A (kəsíl): bolond,
ostoba, önhitt ember (léḇ):
bensője (qárá'): kikiáltja, kihirdeti, kinyilvánítja, kikürtöli a ('ivveleṯ):
bolondságot]” (Péld. 12,22).
255 És a küldő számára pedig olyan: „Mint a hűsítő hó az aratásnak idején:
olyan a hűséges követ azoknak, akik őt elbocsátják; mert az ő urait
megvidámítja, és felüdíti”
(Péld. 25,13).
256 És a Szent Szellem így folytatja a figyelmeztetést: „Aki szereti a
dorgálást, szereti a tudományt; aki pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az. [Héber szerint:
('áhéḇ 'áhaḇ músár) gyönyörködik a tanításban, vágyik az útmutatásra, az (daʿaṯ):
értelmes. (śáné' tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): utálja az érveket, az (baʿar): ostoba, gondolkodni képtelen,
állathoz hasonló]. (Péld. 11,32). Ezért_„Az Úrnak fenyítését [(paideia): nevelését, tanítását,
figyelmeztetését, intését, oktatását, és képzését], fiam, ne utáld meg. [Ne hárítsd el, ne vesd meg, és ne állj ellene]
se meg ne und [(ekluó): ne erőtlenítsd meg, és ne
szüntesd meg] az ő dorgálását [ele(n)gkho): feltárását, felfedését,
mert Ő ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, meggyőz, és beláttat]. Mert akit szeret az Úr, megdorgálja
[vagyis azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli] és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja,
és akiben örömét leli]” (Péld.
3,11-12). Hát ezért: „Fiam! Az én tanításomról el ne
felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd (a te szíved, a
bensőd); Mert napoknak hosszú voltát
(magas életkort), és sok esztendős (hosszú)
életet, és békességet (szerencsés
éveket s boldogulást) hoznak (és
jólétet szereznek) néked bőven” (Péld.
3,1-2) „Őrizd (és tartsd hát) meg fiam,
atyád (apádnak) parancsolatját, és
anyád tanítását el ne hagyd (ne vedd semmibe)” (Péld. 6,20). „Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és
meg ne utáld a te anyádat, mikor megvénhedik.
Igen örül (és vígan örvendezik, hangosan ujjong) az igaznak atyja (apja), és a bölcsnek szülője (aki bölcset
nemzett) annak vigadozva (örül)” (Péld.
23,22.24). Mert: „A bölcs fiú
enged atyja intésének (megfogadja az apai intést); de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ád (nem hallgat a
dorgálásra). »Más fordítás: A bölcs fiú örül, ha megintik, az elbizakodott meg
sem hallgatja a feddést«” (Péld. 13,1). Bizony: „A bolond megutálja az ő atyjának tanítását
(megveti apjának intését); aki pedig
megbecsüli a dorgálást (figyel a feddésre), igen eszes (és okos lesz).” (Péld. 15,5). „Aki semmibe veszi a tanítást, önmagának árt, aki pedig hallgat a
dorgálásra, értelmessé válik” (Péld.
15,32). És Isten fiainak is szól a figyelmeztetés: Mert még vérig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen (Más fordítás: Mert a bűn ellen való harcban (küzdelemben) még nem álltatok ellen
egészen a vérig //a véretek ontásáig//). És elfeledkeztetek-e az intésről (a bátorításról, a
vigasztalásról), amely néktek, mint
fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj (és
ne csüggedj el), ha ő dorgál
(megfedd, ha korhol) téged; Mert akit
szeret az Úr, megdorgálja (megfenyíti), megostoroz
pedig mindent (mindenkit), akit fiává fogad. Ha a fenyítést
elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival (hát
maradjatok állhatatosak a fenyítéskor); mert
melyik (és milyen) fiú az, akit meg
nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok (ha nem
részesültök a fenyítésben), melyben
mindenek részesültek (ami mindenkinek kijár), korcsok (fattyak) vagytok és
nem fiak” (Zsid. 12,4-8). Hiszen:
„… Isten fiai… Istenből születtek.” (Ján.
1,12-13). Mert: „Az ő akarata szült
minket az igazság igéje által….” (Jak. 1,18). //Megjegyzés: Az ószövetségben sok
szó esik a fenyítésről, ostorozásról. De hogy ezen a szerető Édesatyánk mit
ért, azt csak az Ő Igéje tudja kijelenteni, hiszen tudjuk, hogy az Igét az Ige
magyarázza meg a legjobban. Erre csak egy példát hozunk fel: "Mit csináljak (cselekedjem,
tegyek) veled, Efraim? Mit csináljak (cselekedjem,
tegyek) veled, Júda? (Hiszen) hűségetek (szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint
a korán tűnő (múló) harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket,
beszédeimmel gyilkoltam őket (Azért
vertem meg a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel, ajkam
szózatával): ítéletem napvilágra jön
(ítéletem elérkezik, mint a világosság)" (Hós. 6,4-5). Kiderül tehát, hogy az „ostorozás” a
prófétai szóval történik, vagyis: Isten Igéjével, hiszen a próféták Isten
Igéjét szólták!//. Az Úr szeretetének a jele, ha Ő
nevel, tanít: „Akiket én kedvelek, megvizsgálom, és tanítom, nevelem: légy
buzgóságos azért, és lelkesen törekedj, igyekezz tehát és térj meg, és térj új
felismerésre. változtasd meg a gondolkodás módodat!” (Jel. 3,19).
257 Ezt ismerve az apostol így figyelmezteti Krisztus népét: „Ne
tévelyegjetek! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Jó jellemet megrontanak, mert
megfertőzik, csábítással romlásba viszik a gonosz, rossz, romlott, züllött
társaságok, és a gonosz beszédek,
tanítások, társalgások, együttlét, érintkezés, bizalmas kapcsolat” (1
Kor. 15,33).
258 És így folytatja Dávid: „Sok
bánata van a gonosznak [(raḇ maḵə'ôḇ maḵə'óḇ rášáʿ): sok
fájdalom, szenvedés, csapás éri a céltévesztőket]. De aki bízik az Úrban, [(jəhóváh): Jahvéban, az
Örökkévalóban, (báṭaḥ): biztonságban van, annak nincs félnivalója, mert Ő] kegyelemmel [(ḥeseḏ): szeretettel] veszi azt körül, és Ő azt [(sáḇaḇ):
megváltoztatja]” (Zsolt. 32,10). Ugyanis: „Mindenkit,
vagyis minden embert, aki gonoszat, rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt
művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság,
aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a
gyötrelem, és ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szorongatás,
szükséghelyzet elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, vagyis
görögöt, hellént. Ámde dicsőség, tisztelet, megbecsülés, méltóság, rang,
tisztesség és békesség vár, és épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől
való mentesség, boldogság, boldogulás jut majd osztályrészül mindenkinek, aki
jót tesz, és aki a jót
folyamatosan munkálja. Kezdetben a júdeaiakra, azután a pogányra, vagyis
görögre” (Róm 2,9-10).
259 A céltévesztett, Isten nélkül élő: „Ha mint a port, úgy halmozná is össze
az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat: Összeszerezheti
ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik” (Jób. 27,16-17). „Mert az
embernek, aki jó az ő szemei előtt, adott Isten bölcsességet és tudományt és
örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az
egybehordásra, hogy adja annak, aki jó az Isten előtt” (Préd. 2,27). És: Aki kamattal és uzsorával gyarapítja
vagyonát, annak gyűjt, aki könyörül (a szegényeken) a nincsteleneken” (Péld. 28,8).
260 Mert: „Az Úr nem hagyja éhezni a megigazult embert; az istenteleneknek (az
Isten nélkül élőknek) kívánságát pedig
elveti” (Péld. 10,3). De: „Eledelt ad az őt félőknek, (az Őt
tisztelőknek); megemlékezik az ő
szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,5).
„Kívánja, az
istentelen a gonoszok prédáját; de az igaznak gyökere ad gyümölcsöt. [Héber szerint: (ḥmaḏ): vágyakozik (rášáʿ raʿ mácôḏ): az Isten
nélkül élő bűnös, vétkes, a gonoszsággal szerzett zsákmányra. A (caddíq): megigazultak (šóreš): gyökere, eredete pedig (náṯan):
szívet fordít]. (Péld. 12,11).
Dávid megvallása: „Gyermek voltam, meg is
vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz a [(caddíq):
a megigazult; megigazított], a magzatja
[(zeraʿ):
gyermeke] pedig kenyérkéregetővé [sem
azt hogy (bqš): koldussá vált].
(Zsolt. 37,25). És erről a
gyökérről így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Én Jézus… vagyok Dávidnak ama gyökere és
ága…” (Jel. 22,16). És: „ímé győzött
Dávid gyökere…” (Jel. 5,5).
261 Ahogyan: „az Úr is, akit szeret, megdorgálja [azt tanítja, oktatja, képezi, és
neveli] és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja,
és akiben örömét leli]”(Péld. 3,12). Mert: „A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság (szívéhez
hozzátartozik az ostobaság); de a
fenyítés (músár: tanítás, útmutatás) vesszeje
(šéḇeṭ:
botja, pálcája) messze elűzi ő tőle azt” (Péld. 22,15). Hát: „Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle, de annyira, hogy őt
megöld, ne vigyen haragod. (Héber
szerint: (jásar): igazgasd, irányítsd, figyelmeztesd, buzdítsd a te
fiadat hogy (tiqəváh: reménységed bekövetkezzen); És (múṯ): fiatalon meg ne
haljon, hanem (násá' náśá'):
fölemelkedve erősen megálljon, és (nep̄eš):
éljen” (Péld. 19,18). Hát: „Ne
vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. (Héber szerint: (mánaʿ): ne tartsd vissza, ne gátold
(naʿar):
fiadat a (músár): tanítástól, útmutatástól, mert ha (náḵáh šéḇeṭ):
átlyukasztva lándzsával megölik is, (múṯ): kiszolgáltatva a halálnak, és
kivégzik is, nem hal meg” (Péld. 23,13). Mert: „A vessző és dorgálás bölcsességet ad; de a
szabadjára hagyott, és (kényeztetett)
gyermek megszégyeníti az ő anyját. Fegyelmezd
a te fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne. (Héber szerint: (tôḵéḥáh): rendreutasítás, érvelés,
és az érvek (šéḇeṭ): pálcája, vesszeje (ḥḵəmáh náṯan): bölcsességet ad,
értelmessé tesz. De az (šálaḥ): elhanyagolt, magára hagyott,
szabadjára engedett (naʿar): fiú (bôš'ém): szégyent hoz,
megszégyeníti anyját)” (Péld. 29,15.17).
262 Hát: „Féljétek [(járé'): tiszteljétek] az Urat, ti szentjei, ti [(qáḏóš
qáḏôš) Istennek odaszenteltek]! Mert
akik őt félik, [(járé'): tisztelik] nincs fogyatkozásuk, [(maḥəsór
maḥəsôr): nem látnak szükséget, nem szűkölködnek, nem szenvednek hiányt]. A [(kəp̄ír): fiatal] oroszlánok
szűkölködnek, [(rúš): sínylődnek, és
nyomorognak] éheznek [(ráʿéḇ): éhségtől szenvednek, koplalnak]; de akik az Urat keresik, semmi jót sem
nélkülöznek [(ḥásér): nem szűkölködnek]” (Zsolt. 34,10). Dávid
megvallása: „Az Úr [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] az én pásztorom. Ő
[(ráʿáh):
legeltet, pásztorol, táplál, ellát,vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem]; nem szűkölködöm [(ḥásér): nem szenvedek
hiányt, semmiben meg nem fogyatkozom, és semmi híjával nem leszek]”
(Zsolt. 23,1). János apostolon
keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak
többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a
királyiszéknek közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és
eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17). És
ezért: „Az én Istenem pedig be fogja
tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus
Jézusban”
(Fil. 4,19). Mert: „az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében (szeretetében)
bízókat, hogy kimentse őket a halálból,
és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt.
33,18-19). „Nem szégyenülnek meg
a (gonosz), veszedelmes időben, és
jóllaknak az éhség napjaiban (is)” (Zsolt. 37,19). „Az Úr nem hagyja éhezni a megigazultat…” (Péld. 10,3). „Az éhínségben megment [(páḏáh):
megszabadít, megőriz] téged a haláltól [(máveṯ): romlástól, pusztulástól], és a háborúban [(miləḥámáh): küzdelemben, csatában] a
fegyveres kezektől [s a
hadban a (ḥereḇ jáḏ): kardnak erejétől]” (Jób. 5,20). „A
pusztulást [(šôḏ
šóḏ): rombolást] és drágaságot [és (káp̄án): éhínséget] neveted, és a
fenevadaktól sem félsz [(járé'):
nem ijedsz, nem rémülsz meg” (Jób. 5,22). Hát: „Adjanak
hálát az Úrnak az ő kegyelméért, szeretetéért,
és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, és az emberekkel tett csodáiért.
Hogy megelégíti, és megitatja a szomjúhozókat, és az éhezőket betölti jóval!”
(Zsolt.
107,8-9). „Mert nap és pajzs az
Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól,
akik feddhetetlenül élnek” (Zsolt.
84,12).
