Zsolt. 66,1 Az éneklőmesternek; [(nácaḥ): karvezetőnek; Végig
a föltámadás zsoltár-éneke (nəḡínáh):
pengetős hangszerre]. Örvendezz, ujjongjatok Istennek, oh te egész föld.
Zsolt. 66,2 Énekeljétek az ő nevének dicsőségét, (káḇôḏ):
méltóságát, fenségét, pompáját]; dicsőítsétek az ő dicséretét [(śím
śúm təhilláh): állítsátok helyre a dicsőítést, imádást, hálaadást]!
Zsolt. 66,3 Mondjátok Istennek: Mily csodálatosak [(járé'):
bámulatosak] a te műveid [(maʿăśeh): alkotásaid]. a te
hatalmad [(ʿôz ʿóz): erőd] nagy volta miatt hízelegnek, és [(káḥaš
'ôjéḇ 'ójéḇ): behódolnak] ellenségeid.
Zsolt. 66,4 Az egész föld leborul előtted; énekel néked, énekli a
te nevedet. Szela.
Zsolt. 66,5 Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait [(mip̄əʿáláh
mip̄əʿál): munkáit,
nagy tetteit]; csodálatosak [(járé'): csodálatra, bámulatra
késztetnek] az ő cselekedetei az emberek [('áḏám bén): az ádámi faj] fiain.
Zsolt. 66,6 A tengert szárazzá [(jabbášáh): szárazfölddé]
változtatta, a folyamon gyalog mentek át: ott örvendeztünk ő benne.
Zsolt. 66,7 Aki uralkodik az ő hatalmával [(gəḇúráh): erejével] örökké, szemmel tartja a pogányokat, [(gój
gôj): a népeket, nemzeteket] hogy az engedetlenek [(sárar):
makacs, konok ellenszegülők, lázadók] fel ne fuvalkodjanak magukban. [Más fordítás: Hatalmasan
uralkodik mindenkor, szemmel tartja a népeket, hogy ne kelhessenek föl a
lázadók; nehogy a lázadók elbízzák
magukat]. Szela.
Zsolt. 66,8 [(báraḵ): térdet hajtva magasztaljátok],
és áldjátok népek [(ʿam ʿám): nemzetek] a mi Istenünket, és hallassátok az ő
dicséretének szavát.
Zsolt. 66,9 Aki megelevenít [(śím śúm): életben
tart] bennünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak.
Zsolt. 66,10 Mert [(báḥan): megvizsgáltál],
megpróbáltál minket, oh Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt.
Zsolt. 66,11 Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat.
Zsolt. 66,12 Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk: de
kihoztál bennünket bőségre.[Héber szerint: Embert (ráḵaḇ) lovagoltattál
fejünkön, ('éš majim bô'):
veszedelem, háború, pusztulás tört ránk, de (jácá'): kihoztál megszabadítottál a veszedelemből bennünket, és a (rəvájáh) nyugalom, a megpihenés helyére
vezettél]
Zsolt. 66,13 Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem [(šálém):
teljesítem]
néked fogadásaimat.
Zsolt. 66,14 Amelyeket ajakim ígértek és szájam mondott
nyomorúságomban [Más fordítás: Amelyekre ajkaim megnyíltak és kimondta a
szájam szorult helyzetemben, szorultságomban, mikor
bajban voltam].
Zsolt. 66,15 [(méaḥ):
Kövér juhokból (ʿáláh ʿóláh):
mutatok be egészen égő áldozatot] kosok
jóillatú áldozatával; ökröket bakokkal együtt áldozom [(ʿáśáh) készítek el] néked. Szela.
Zsolt. 66,16 Jöjjetek el és halljátok, és [(šámaʿ): értsétek] meg, [ti istenfélők mind] hadd beszélem el minden
istenfélőnek, [(járé'):
istentisztelőnek]: miket
cselekedett [mily
nagy dolgot tett velem]!
Zsolt. 66,17 Még hozzá kiáltottam számmal, amikor nyelvem már
zenghette dicséretét.
Zsolt.
66,18
Ha hamisságra [('áven): hiábavalóságra, gonoszságra, igazságtalanságra,] néztem
volna [ha álnok szándék, gonoszság lett
volna] szívemben, [(léḇ): bensőmben] meg nem hallgatott
volna [('ăḏónáj)] az én Uram.
Zsolt. 66,19 Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem
szavára.
Zsolt.
66,20
Áldott az Isten, aki nem vetette meg [nem
utasította el] könyörgésemet, nem [(śúr súr): fordult el imádságomtól],
és kegyelmét, és [(ḥeseḏ): szeretetét] nem vonta meg tőlem.
Ézsaiás így folytatja: „Adjatok hálát az Úrnak, (hirdessétek),
és magasztaljátok az Ő nevét, (Adjátok tudtára a népeknek), hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait,
(nagy tetteit) mondjátok, hogy nagy az Ő
neve (Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos)!” (Ésa. 12,4-5).Dávid is
erre buzdít: „Adjatok hálát az Úrnak,
((jəhóváh):
Jahvénak, az Örökkévalónak) Magasztaljátok
az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme, (mert örökké tart
szeretete)! (Zsolt. 118.1-2). „Dicsérjétek
az Urat. (Adjatok hálát), és
magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme (örökké tart
szeretete)” (Zsolt. 106,1).„Dicsérjétek
az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő
nagy dolgait. Énekeljetek néki,
mondjatok dicséretet néki, beszéljetek minden csodálatos dolgairól (emlegessétek
minden csodáját). Dicsekedjetek az ő
szent nevében; örvendezzen szívük azoknak, akik az Urat keresik” (1 Krón. 16, 8-10).
Dávid
tovább dicséri az Urat: „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és
nincsenek hasonlók a te munkáidhoz
(műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a
népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te
nevedet. Mert nagy vagy te, csodákat teszel; csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,8-10). Hát: „Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a
szigeteken!” (Ésa. 42,12).
A
nemzetekből valókról, az idegen fiakról, így tesz bizonyságot az ige: „Amint
hall a fülük, [első szavamra] engedelmeskednek, és idegenek [fiai] is hízelegnek nékem. [Más fordítás: Már híremet hallva engedelmeskednek nekem, idegen
ország fiai jönnek hozzám hajlongva]” (Zsolt. 18,45). „Fenséges
voltod hatalmát beszélik, és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem. A te nagy
jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek” (Zsolt. 145,6-7).
És folytatja a próféciát
Dávid:
„Jöjjetek, lássátok, az Úr tetteit, aki
pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott
helyeket]
[(śím śúm): állít helyre] a földön” (Zsolt. 46,9). „Megkoronázod az esztendőt
jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad; Csepegnek a puszta legelői és (legelők sarjadnak a pusztán) és a halmokat vígság (ujjongás) övezi. A legelők megtelnek juhokkal,
(nyájak lepik el a legelőket), és a
völgyeket gabona borítja; örvendeznek (ujjonganak) és énekelnek” (Zsolt. 65,12-14).
Ez
pedig így történt: „És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig
egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és
kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe,
a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezük és balkezük felől” (2 Móz. 14,21-22). Dávid is erről tesz bizonyságot: „Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom
földjén, Cóan mezején. Kettéválasztotta a tengert s átvitte őket; és
felállította a vizeket fal gyanánt” (Zsolt. 78,12-13). Mert az Ő
igéjével: „Rákiálta a veres tengerre és
kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon. És kisegíté (megszabadította) őket a gyűlölő kezéből; kimentette (megváltotta) őket az ellenség kezéből” (Zsolt. 106,9-10). És Szent
Szellemétől: „Orrod leheletétől
feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek
megmerevültek a tenger szívében” (2 Móz.
15,8). A minden kegyelem Istene az: „Aki kétfelé választotta a veres tengert; mert örökkévaló az ő kegyelme,
(mert örökké tart szeretete). (Zsolt. 136,13). Ő az: „Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének
karját, aki a vizeket ketté választá előttük, hogy magának örök nevet
szerezzen? Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem
botlottanak! Mint a barmot, amely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az
Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) Szelleme: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet
szerezz!” (Ésa. 63.11-14). Mert
ez csak hit által lehetséges: „Hit által
keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az
egyiptomiak, elnyelettek (elmerültek). (Zsid. 11,29). A Jordán folyón
történt átkelésről így tesz bizonyságot Isten igéje: „És lőn, hogy amint megindula a nép az ő sátraiból, hogy általmenjen a
Jordánon, (Jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő; halál
folyó) és a papok, a frigyládának
hordozói, a nép előtt. És amint a láda hordozói a Jordánhoz jutának, és a
ládahordozó papok bemárták lábaikat a víznek szélébe (a Jordán pedig az egész
aratási idő alatt telve vala minden ő partja felett). Megálla a víz, amely
felülről foly vala alá, és álla egy rakásban, nagy messzire Ádám
(Jelentése: héb.
’vörös hely’ vörös, készített) városánál,
amely Czarthan (Jelentése: vetélytársnők, csapadék; lepra, penész) mellett vala; a puszta tengere, a Sóstenger
felé aláfolyó víz pedig egészen elfuta, és általméne a nép Jérikhó (Jelentése:
hold városa, illatozó, illatos hely;
illat helye). »pálmák városa«) előtt.
A papok pedig, az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) frigyládájának
(szövetségládájának) hordozói, ott
állának a szárazon a Jordán közepében bátorsággal, és az egész Izráel
(Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol;
Isten fejedelme, egyenesen
Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten
győzedelmeskedik) szárazon
megy vala át, mindaddig, míg az egész nép teljesen általméne a Jordánon”
(Józs. 3,14-17). Ezt mondjátok el fiaitoknak: „Tudassátok
majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert
kiszárította az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek,
míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett vala az Úr, (jəhóváh:
Jahve, az Örökkévaló) a ti Istenetek
a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk míg általjövünk rajta. Hogy
megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy
tiszteljétek az Urat, (jəhóváh: Jahvét az Örökkévalót) a ti Isteneteket minden időben”
(Józs. 4,22-24). Dávid bizonyságtétele: „A tenger látá őt és elfutamodék; a Jordán hátrafordula. Mi a bajod, te
tenger, hogy megfutamodtál, és te Jordán, hogy hátrafordultál?” (Zsolt. 114,3.5).
Dávid boldog megvallása: „Uram, Istenem, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló 'ĕlóhím] hozzád kiáltottam [(šávaʿ):
segítségért], és te meggyógyítottál, és [(ráp̄áh
ráp̄á'): helyreállítottál] engem!”
(Zsolt. 30,3).
Ézsaiás próféciája: „Mikor vízen mégy
át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem
égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés,
beszűkülés, szorongatás, fogság = evilág)
Kúst (jelentése: a megégett arcok földje; összevisszaság, zűrzavar;
összefutott nép) és Sebát (jelentése:
ember) helyetted. (Héber : Mikor (majim)
veszedelem (ʿáḇar náhár šáṭap̄):
ront rád, ember áradat özönlik feléd ('éš
jálaḵ): háborút pusztulást hozva, téged (laheḇeṯ leháḇáh káváh) fegyver éle ki nem lyukaszt, és (báʿar) el nem pusztít. Mert én vagyok
az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló a te
Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, Kúst
és Sebát helyetted)” (Ésa. 43,2-3). Dávid megvallása: „Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket. [Héber: ('ĕlóhímmal),
aki (ḥajil):
erős, hatalmas vitéz, (ʿáśáh): hatalmas
dolgokat cselekszünk, és viszünk véghez. S Ő (bús): letiporja ellenségünket, és megsemmisíti (cár car): szorongatóinkat]” (Zsolt. 60,14).
Dávid
megvallása: „Az Úrhoz, [(jəhóváh):
Jahvehez az Örökkévalóhoz] kiáltok
[és dicsérve segítségül hívom], aki
dicséretre méltó, [akit magasztalok, aki (hálal): ragyog, fényt ad,
világít] és megszabadulok [(jášaʿ):
megszabadít, megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban vagyok] ellenségeimtől. (Zsolt. 18,4). Dávid boldogan vallja meg,
hogy: „Megkerestem az Urat és
meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá néznek,
azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt.
34,5-6) És az Úr válasza: „Mivelhogy
ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én
nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok
háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,14-15) Ezért te csak: „...hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged
és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15) És
hogy kinek a nevét kell segítségül hívni, azt Pál apostolon keresztül jelenti
ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a
Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe,
akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét
segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” ...Akik
Őt segítségül hívják, azoknak a gyermekeire is kiterjeszti Isten az Ő ígéretét:
„Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre
szülnek, mert az Úr, Jahve az Örökkévaló áldott népe ez, ivadékaival együtt.
Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom....
Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy el téged, sem el nem veszít,
sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, amely felől megesküdt
nékik. ... én veled vagyok,
megőrizlek téged, akárhova mégy, ...Bizony, nem hagylak el, amíg nem
teljesítem, amit megígértem neked” (1
Kor. 1,2; Ézs. 65,23-24; 5 Móz. 4,31; 1Móz. 28,15).
Dávid
megvallása: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] megfizetett nékem igazságom
[megigazultságom] szerint, és [megigazult
voltom szerint bánt velem az Úr, jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]. Kezeimnek tisztasága, és [(bór):
ártatlanságom] szerint fizetett meg
nékem, és [ (šúḇ): helyreállított, megújított engem]. Mert megőriztem [(šámar):
vigyáztam, és követtem] az Úrnak [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] útjait, és gonoszul
[hitetlenül, hűtlenül] nem távoztam
[nem szakadtam, nem fordultam, nem hagytam, és nem tértem] el az én Istenemtől [és istentelenül nem cselekedtem Istenem
ellen]” (Zsolt. 18,21-22). Hiszen: „Tudjuk,
hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, a célt eltévesztőket; hanem ha valaki
istenfélő, Istent tisztelő és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg”
(Ján. 9,31).
Dávid
ismét megvallja, hogy: „Szükségemben [(cár car):
szorongattatásomban, és nyomorúságomban, gyötrelmemben, kínomban, nagy
bajomban] az Urat [(jəhóváh):
Jahvét, az Örökkévalót] [segítségül] hívtam, és [segítségért szüntelen] az én Istenemhez kiáltottam [Istenemhez
emeltem szavam]; szavamat meghallá
[szent] templomából, és [színe előtt való segély] kiáltásom [panaszom elért] eljutott
füleibe” (Zsolt. 18,7). „Szeretem
az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja,
azért segítségül hívom őt egész életemben”
(Zsolt. 116,1-2).