Zsoltár 66. Isten csodálatos cselekedetei az emberek fiain;

Zsolt. 66,1 Az éneklőmesternek; [(nácaḥ): karvezetőnek; Végig a föltámadás zsoltár-éneke (nəḡínáh): pengetős hangszerre]. Örvendezz, ujjongjatok Istennek, oh te egész föld.853

Zsolt. 66,2 Énekeljétek az ő nevének dicsőségét, (káḇôḏ): méltóságát, fenségét, pompáját]; dicsőítsétek az ő dicséretét [(śím śúm təhilláh): állítsátok helyre a dicsőítést, imádást, hálaadást]!854

Zsolt. 66,3 Mondjátok Istennek: Mily csodálatosak [(járé'): bámulatosak] a te műveid [(maʿăśeh): alkotásaid]. a te hatalmad [(ʿôz ʿóz): erőd] nagy volta miatt hízelegnek, és [(káḥaš 'ôjéḇ 'ójéḇ): behódolnak] ellenségeid.855

Zsolt. 66,4 Az egész föld leborul előtted; énekel néked, énekli a te nevedet. Szela.856

Zsolt. 66,5 Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait [(mip̄əʿáláh mip̄əʿál): munkáit, nagy tetteit]; csodálatosak [(járé'): csodálatra, bámulatra késztetnek] az ő cselekedetei az emberek [('áḏám bén): az ádámi faj] fiain.857

Zsolt. 66,6 A tengert szárazzá [(jabbášáh): szárazfölddé] változtatta, a folyamon gyalog mentek át: ott örvendeztünk ő benne.858

Zsolt. 66,7 Aki uralkodik az ő hatalmával [(gəḇúráh): erejével] örökké, szemmel tartja a pogányokat, [(gój gôj): a népeket, nemzeteket] hogy az engedetlenek [(sárar): makacs, konok ellenszegülők, lázadók] fel ne fuvalkodjanak magukban. [Más fordítás: Hatalmasan uralkodik mindenkor, szemmel tartja a népeket, hogy ne kelhessenek föl a lázadók; nehogy a lázadók elbízzák magukat]. Szela.859

Zsolt. 66,8 [(báraḵ): térdet hajtva magasztaljátok], és áldjátok népek [(ʿam ʿám): nemzetek] a mi Istenünket, és hallassátok az ő dicséretének szavát.

Zsolt. 66,9 Aki megelevenít [(śím śúm): életben tart] bennünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak.860

Zsolt. 66,10 Mert [(báḥan): megvizsgáltál], megpróbáltál minket, oh Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt.861

Zsolt. 66,11 Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat.862

Zsolt. 66,12 Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk: de kihoztál bennünket bőségre.[Héber szerint: Embert (ráḵaḇ) lovagoltattál fejünkön, ('éš majim bô'): veszedelem, háború, pusztulás tört ránk, de (jácá'): kihoztál megszabadítottál a veszedelemből bennünket, és a (rəvájáh) nyugalom, a megpihenés helyére vezettél]863

Zsolt. 66,13 Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem [(šálém): teljesítem] néked fogadásaimat.864

Zsolt. 66,14 Amelyeket ajakim ígértek és szájam mondott nyomorúságomban [Más fordítás: Amelyekre ajkaim megnyíltak és kimondta a szájam szorult helyzetemben, szorultságomban, mikor bajban voltam].

Zsolt. 66,15 [(méaḥ): Kövér juhokból (ʿáláh ʿóláh): mutatok be egészen égő áldozatot] kosok jóillatú áldozatával; ökröket bakokkal együtt áldozom [(ʿáśáh) készítek el] néked. Szela.

Zsolt. 66,16 Jöjjetek el és halljátok, és [(šámaʿ): értsétek] meg, [ti istenfélők mind] hadd beszélem el minden istenfélőnek, [(járé'): istentisztelőnek]: miket cselekedett [mily nagy dolgot tett velem]!

Zsolt. 66,17 Még hozzá kiáltottam számmal, amikor nyelvem már zenghette dicséretét.866

Zsolt. 66,18 Ha hamisságra [('áven): hiábavalóságra, gonoszságra, igazságtalanságra,] néztem volna [ha álnok szándék, gonoszság lett volna] szívemben, [(léḇ): bensőmben] meg nem hallgatott volna [('ăḏónáj)] az én Uram.867

Zsolt. 66,19 Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára.868

Zsolt. 66,20 Áldott az Isten, aki nem vetette meg [nem utasította el] könyörgésemet, nem [(śúr súr): fordult el imádságomtól], és kegyelmét, és [(ḥeseḏ): szeretetét] nem vonta meg tőlem.869

---

853 Ézsaiás így folytatja: „Adjatok hálát az Úrnak, (hirdessétek), és magasztaljátok az Ő nevét, (Adjátok tudtára a népeknek), hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait, (nagy tetteit) mondjátok, hogy nagy az Ő neve (Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos)!” (Ésa. 12,4-5).Dávid is erre buzdít: „Adjatok hálát az Úrnak, ((jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak) Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme, (mert örökké tart szeretete)! (Zsolt. 118.1-2). „Dicsérjétek az Urat. (Adjatok hálát), és magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme (örökké tart szeretete)” (Zsolt. 106,1).„Dicsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait. Énekeljetek néki, mondjatok dicséretet néki, beszéljetek minden csodálatos dolgairól (emlegessétek minden csodáját). Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívük azoknak, akik az Urat keresik” (1 Krón. 16, 8-10).

854 Dávid tovább dicséri az Urat: „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz (műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te, csodákat teszel; csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,8-10). Hát: „Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken!” (Ésa. 42,12).

855 A nemzetekből valókról, az idegen fiakról, így tesz bizonyságot az ige: „Amint hall a fülük, [első szavamra] engedelmeskednek, és idegenek [fiai] is hízelegnek nékem. [Más fordítás: Már híremet hallva engedelmeskednek nekem, idegen ország fiai jönnek hozzám hajlongva]” (Zsolt. 18,45). „Fenséges voltod hatalmát beszélik, és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem. A te nagy jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek” (Zsolt. 145,6-7).

856 Mert: „Megemlékeznek és megtérnek [(šúḇ): visszafordulnak, visszatérnek megbánást tanúsítva] az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvéhez, az Örökkévalóhoz] a föld minden határai, [('ep̄es): a föld végéig]. És leborulva [(šáḥáh): imádnak, és hódolnak] előtted [a Te színed előtt] a pogányok [(gój gôj): népek, nemzetek] minden [valamennyi] nemzetsége [mišəpáḥáh: mindenféle népe]” (Zsolt. 22,28). És így folytatódik a prófécia: „Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet” (Zsolt. 86,9). „Mert ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű homály) és éjszaka a (nemzeteket) népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez” (Ésa. 60,2-3).„Ki ne félne téged, Urunk! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok (a népek mind) és lehajolnak (és leborulnak) előtted” (Jel. 15,4). És mindez: „lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből” (Mik. 4,1-2).

857 És folytatja a próféciát Dávid: „Jöjjetek, lássátok, az Úr tetteit, aki pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott helyeket] [(śím śúm): állít helyre] a földön” (Zsolt. 46,9). „Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad; Csepegnek a puszta legelői és (legelők sarjadnak a pusztán) és a halmokat vígság (ujjongás) övezi. A legelők megtelnek juhokkal, (nyájak lepik el a legelőket), és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek (ujjonganak) és énekelnek” (Zsolt. 65,12-14).

858 Ez pedig így történt: „És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezük és balkezük felől” (2 Móz. 14,21-22). Dávid is erről tesz bizonyságot: „Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején. Kettéválasztotta a tengert s átvitte őket; és felállította a vizeket fal gyanánt” (Zsolt. 78,12-13). Mert az Ő igéjével: „Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon. És kisegíté (megszabadította) őket a gyűlölő kezéből; kimentette (megváltotta) őket az ellenség kezéből” (Zsolt. 106,9-10). És Szent Szellemétől: „Orrod leheletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében” (2 Móz. 15,8). A minden kegyelem Istene az: „Aki kétfelé választotta a veres tengert; mert örökkévaló az ő kegyelme, (mert örökké tart szeretete). (Zsolt. 136,13). Ő az: „Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, aki a vizeket ketté választá előttük, hogy magának örök nevet szerezzen? Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak! Mint a barmot, amely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) Szelleme: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz!” (Ésa. 63.11-14). Mert ez csak hit által lehetséges: „Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek (elmerültek). (Zsid. 11,29). A Jordán folyón történt átkelésről így tesz bizonyságot Isten igéje: „És lőn, hogy amint megindula a nép az ő sátraiból, hogy általmenjen a Jordánon, (Jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő; halál folyó) és a papok, a frigyládának hordozói, a nép előtt. És amint a láda hordozói a Jordánhoz jutának, és a ládahordozó papok bemárták lábaikat a víznek szélébe (a Jordán pedig az egész aratási idő alatt telve vala minden ő partja felett). Megálla a víz, amely felülről foly vala alá, és álla egy rakásban, nagy messzire Ádám (Jelentése: héb. ’vörös hely’ vörös, készített) városánál, amely Czarthan (Jelentése: vetélytársnők, csapadék; lepra, penész) mellett vala; a puszta tengere, a Sóstenger felé aláfolyó víz pedig egészen elfuta, és általméne a nép Jérikhó (Jelentése: hold városa, illatozó, illatos hely; illat helye). »pálmák városa«) előtt. A papok pedig, az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) frigyládájának (szövetségládájának) hordozói, ott állának a szárazon a Jordán közepében bátorsággal, és az egész Izráel (Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, egyenesen Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten győzedelmeskedik) szárazon megy vala át, mindaddig, míg az egész nép teljesen általméne a Jordánon” (Józs. 3,14-17). Ezt mondjátok el fiaitoknak:  „Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert kiszárította az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett vala az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk míg általjövünk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy tiszteljétek az Urat, (jəhóváh: Jahvét az Örökkévalót) a ti Isteneteket minden időben” (Józs. 4,22-24). Dávid bizonyságtétele: „A tenger látá őt és elfutamodék; a Jordán hátrafordula. Mi a bajod, te tenger, hogy megfutamodtál, és te Jordán, hogy hátrafordultál?” (Zsolt. 114,3.5).

859 Dávid így folytatja: „Az égből letekint az Úr, látja az emberek az [('áḏám): ádámi / emberi faj] minden fiát. Székhelyéről lenéz [(máḵôn): lakhelyéről rátekint] a föld minden lakosára. [Más fordítás: Hajlékából (šáḡaḥ): szemléli mindazokat, akik a földet (jášaḇ): benépesítették]” (Zsolt. 33,13-14). Mert: „Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben áll; ragyogó szemei szemügyre veszik, és megvizsgálják az emberek fiait” (Zsolt. 11,4). „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak” (2 Krón. 16,9) „Mert ő ellát a föld határira, (a föld széléig) ő lát mindent az ég alatt” (Jób. 28,24). „Mindenen rajta tartja szemét az Úr, Jahve az Örökkévaló a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” (Péld. 15,3). És amikor: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] letekintett [lenézett] a mennyből az emberek [('áḏám): az emberi – az ádámi faj] fiaira, hogy meglássa, ha van-e [köztük] értelmes, [értő lelkű; okos] Istent kereső [aki Istennel gondol]? (Zsolt. 14,2). És: „Tekinte azért Isten a földre és látta, hogy meg vala romolva, mert minden hústest megrontotta vala az ő útát, mert mindenki rossz útra tért a földön” (1 Móz. 6,12). És amit lát: „Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm. 3,10-11)  És hogy megértsék Őt: „...Isten megjelent testben...” (1 Tim. 3,16) És: „...Ő eljött a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11).

860 Dávid boldog megvallása: „Uram, Istenem, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló 'ĕlóhím] hozzád kiáltottam [(šávaʿ): segítségért], és te meggyógyítottál, és [(ráp̄áh ráp̄á'): helyreállítottál] engem!” (Zsolt. 30,3).

861 Azért: „Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak bizonyuló hitetek, - és hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, - Ami sokkal becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által kipróbált, megvizsgált, jóváhagyott, és jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál. Dicséretre, elismerésre, tisztességre, megbecsülésre, tiszteletre és dicsőséges ragyogásra méltónak találtassék, és méltónak bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor” (1 Pét. 1,7). Már Ézsaiás prófétán keresztül szól az Úr az övéinek: „Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomorúság, szenvedés, elnyomás olvasztókemencéjében” (Ésa. 48,10). És hogy mit ért kemencén az Úr: „Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vas kemencéből, Egyiptomból, hogy legyetek néki örökös népe, miképpen e mai napon vagytok” (5 Móz. 4,20). Az Úr kihozott a világból – Egyiptomból – a nyomorúság földjéből – a vas olvasztókemencéből – mert: „...magának kiválasztott minket Őbenne, a Krisztusban a világ teremtetése előtt...” (Eféz. 1,4). A tűzről pedig – amivel, vagy Akivel – megpróbál az Úr, így szól a Szent Szellem: „az Istennek beszéde, igéje élő és ható, működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, minden kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig. (Más fordítás: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és szándékait, gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását)” (Zsid. 4,12). Már a prófétán keresztül kijelenti ezt az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29). Mert: „Az ezüsthöz tégely kell, az aranyhoz olvasztókemence, de a szívek vizsgálója az ÚR” (Péld. 17,3).

862 És így folytatja Dávid próféciáját: „Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli állapotom miatti gonoszságaim] elborítják fejemet [(ró'š) kezdettől]; súlyos teherként, erőm felett [nehezednek rám]” (Zsolt. 38,5). „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4). Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).

863 Ézsaiás próféciája: „Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság = evilág) Kúst (jelentése: a megégett arcok földje; összevisszaság, zűrzavar; összefutott nép) és Sebát (jelentése: ember) helyetted. (Héber : Mikor (majim) veszedelem (ʿáḇar náhár šáṭap̄): ront rád, ember áradat özönlik feléd ('éš jálaḵ): háborút pusztulást hozva, téged (laheḇeṯ leháḇáh káváh) fegyver éle ki nem lyukaszt, és (báʿar) el nem pusztít. Mert én vagyok az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, Kúst és Sebát helyetted)” (Ésa. 43,2-3). Dávid megvallása: „Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket. [Héber: ('ĕlóhímmal), aki (ḥajil): erős, hatalmas vitéz, (ʿáśáh): hatalmas dolgokat cselekszünk, és viszünk véghez. S Ő (bús): letiporja ellenségünket, és megsemmisíti (cár car): szorongatóinkat]” (Zsolt. 60,14).

864 Így folytatódik a kijelentés: „Hálával [(tôḏáh): hálaadással] áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat [(néḏer neḏer): fogadalmaidat]; »Más fordítás: A dicséret áldozatát vidd az Úr elé, s váltsd be fogadalmad a Fölséges előtt«! (Zsolt. 50,14). „Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg (és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Fenségesnek” (Zsolt. 76,12). De: „Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened, (mert úgyis számon kéri tőled Istened, az Úr, Jahve az Örökkévaló) és bűnül tulajdoníttatik az néked (és vétek fog terhelni). Ha pedig nem teszesz fogadást, (azzal nem vétkezel) bűn sem tulajdoníttatik néked. Ügyelj arra, a mi ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd, amit száddal ígérsz, mint mikor szabad akaratból teszesz fogadást az Úrnak, a te Istenednek. (Más fordítás: Vigyázz azért, hogy megtedd, amit kimondasz, ha önkéntes áldozatot fogadsz Istenednek, az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak ahogyan azt megígéred)” (5 Móz. 23,21-23). A prédikátor is erre figyelmeztet: „Mikor Istennek fogadást (fogadalmat) teszel, ne halogasd annak megadását (teljesítését); mert nem gyönyörködik (nem telik neki kedve) a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted. Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze hústestedet, (hogy beszéded vétekbe ejtsen téged) és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját. (Miért háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait)” (Préd. 5,4-6). Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26). Jónás is erről tesz megvallást: „én hálaadó szóval áldozom néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10). Dávid újra- és újra énekli, hogy amit ígértünk, amit kimondtunk, azt teljesíteni is kell: „Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat; Mert megszabadítottál, és  megmentettél engem a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten színe előtt az életnek világosságában” (Zsolt. 56,13-14). És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).  „Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9). „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).

866 Dávid megvallása: „Az Úrhoz, [(jəhóváh): Jahvehez az Örökkévalóhoz] kiáltok [és dicsérve segítségül hívom], aki dicséretre méltó, [akit magasztalok, aki (hálal): ragyog, fényt ad, világít] és megszabadulok [(jášaʿ): megszabadít, megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban vagyok] ellenségeimtől. (Zsolt. 18,4). Dávid boldogan vallja meg, hogy: „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6) És az Úr válasza: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,14-15) Ezért te csak: „...hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15) És hogy kinek a nevét kell segítségül hívni, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” ...Akik Őt segítségül hívják, azoknak a gyermekeire is kiterjeszti Isten az Ő ígéretét: „Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr, Jahve az Örökkévaló áldott népe ez, ivadékaival együtt. Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.... Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, amely felől megesküdt nékik. ... én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, ...Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked” (1 Kor. 1,2; Ézs. 65,23-24; 5 Móz. 4,31; 1Móz. 28,15).

867 Dávid megvallása: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] megfizetett nékem igazságom [megigazultságom] szerint, és [megigazult voltom szerint bánt velem az Úr, jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]. Kezeimnek tisztasága, és [(bór): ártatlanságom] szerint fizetett meg nékem, és [ (šúḇ): helyreállított, megújított engem]. Mert megőriztem [(šámar): vigyáztam, és követtem] az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] útjait, és gonoszul [hitetlenül, hűtlenül] nem távoztam [nem szakadtam, nem fordultam, nem hagytam, és nem tértem] el az én Istenemtől [és istentelenül nem cselekedtem Istenem ellen]” (Zsolt. 18,21-22). Hiszen: „Tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, a célt eltévesztőket; hanem ha valaki istenfélő, Istent tisztelő és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg” (Ján. 9,31).

868 Dávid ismét megvallja, hogy: „Szükségemben [(cár car): szorongattatásomban, és nyomorúságomban, gyötrelmemben, kínomban, nagy bajomban] az Urat [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] [segítségül] hívtam, és [segítségért szüntelen] az én Istenemhez kiáltottam [Istenemhez emeltem szavam]; szavamat meghallá [szent] templomából, és [színe előtt való segély] kiáltásom [panaszom elért] eljutott füleibe” (Zsolt. 18,7). „Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben” (Zsolt. 116,1-2).

869 És így folytatja Dávid: „Hálát adok néked a népek között, és (magasztallak) Uram, és zsoltárt zengek rólad a nemzetek között! Mert nagy, egek felett való a te (szereteted), és kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod! Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön!” (Zsolt. 108,4-6). Így bátorít minden hívőt Dávid: „Ti, akik félitek [(járé'): tisztelitek] az Urat [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót, (hálal): énekkel] dicsérjétek [áldjátok] őt! Jákób [Jelentése: a másik helyébe lépő] minden ivadékai [(zera): minden magva] dicsőítsétek őt, és féljétek őt [rettegjetek tőle] Izráel [(jiśərá'él): Isten harcosának] minden magzata [minden (zeraʿ): magva]! Mert nem veti meg, és nem [(šáqac)] utálja meg [és nem (bázáh): nézi le] a szegény [(ʿání): nyomorult, elnyomott] nyomorúságát [(ʿĕnúṯ): szenvedését, elnyomott állapotát]. És nem rejti el az ő orcáját [(páním): jelenlétét] előle, [nem fordítja el tőle tekintetét] és mikor [(šávaʿ): segítségért] kiált hozzá, [segélykiáltását] meghallgatja [(šámaʿ): figyel rá]” (Zsolt. 22,24-25). Mert az Úr jó, ezért: „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és a sebzett szelleműeket megsegíti” (Zsolt. 34,19). „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek (az Őt tisztelőknek) kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19). Mert: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és megtört szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,19). „És meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg az övéit, ha fogságban vannak” (Zsolt. 69,34). „Oda fordul a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem utálja. (Más fordítás: Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem veti meg imádságukat)” (Zsolt. 102,18).