Zsolt. 66,1 Az éneklőmesternek; [(nácaḥ): karvezetőnek; Végig
a föltámadás zsoltár-éneke (nəḡínáh):
pengetős hangszerre]. Örvendezz, ujjongjatok Istennek, oh te egész föld.853
Zsolt. 66,2 Énekeljétek az ő nevének dicsőségét, (káḇôḏ):
méltóságát, fenségét, pompáját]; dicsőítsétek az ő dicséretét [(śím
śúm təhilláh): állítsátok helyre a dicsőítést, imádást, hálaadást]!854
Zsolt. 66,3 Mondjátok Istennek: Mily csodálatosak [(járé'):
bámulatosak] a te műveid [(maʿăśeh): alkotásaid]. a te
hatalmad [(ʿôz ʿóz): erőd] nagy volta miatt hízelegnek, és [(káḥaš
'ôjéḇ 'ójéḇ): behódolnak] ellenségeid.855
Zsolt. 66,4 Az egész föld leborul előtted; énekel néked, énekli a
te nevedet. Szela.856
Zsolt. 66,5 Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait [(mip̄əʿáláh
mip̄əʿál): munkáit,
nagy tetteit]; csodálatosak [(járé'): csodálatra, bámulatra
késztetnek] az ő cselekedetei az emberek [('áḏám bén): az ádámi faj] fiain.857
Zsolt. 66,6 A tengert szárazzá [(jabbášáh): szárazfölddé]
változtatta, a folyamon gyalog mentek át: ott örvendeztünk ő benne.858
Zsolt. 66,7 Aki uralkodik az ő hatalmával [(gəḇúráh): erejével] örökké, szemmel tartja a pogányokat, [(gój
gôj): a népeket, nemzeteket] hogy az engedetlenek [(sárar):
makacs, konok ellenszegülők, lázadók] fel ne fuvalkodjanak magukban. [Más fordítás: Hatalmasan
uralkodik mindenkor, szemmel tartja a népeket, hogy ne kelhessenek föl a
lázadók; nehogy a lázadók elbízzák
magukat]. Szela.859
Zsolt. 66,8 [(báraḵ): térdet hajtva magasztaljátok],
és áldjátok népek [(ʿam ʿám): nemzetek] a mi Istenünket, és hallassátok az ő
dicséretének szavát.
Zsolt. 66,9 Aki megelevenít [(śím śúm): életben
tart] bennünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak.860
Zsolt. 66,10 Mert [(báḥan): megvizsgáltál],
megpróbáltál minket, oh Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt.861
Zsolt. 66,11 Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat.862
Zsolt. 66,12 Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk: de
kihoztál bennünket bőségre.[Héber szerint: Embert (ráḵaḇ) lovagoltattál
fejünkön, ('éš majim bô'):
veszedelem, háború, pusztulás tört ránk, de (jácá'): kihoztál megszabadítottál a veszedelemből bennünket, és a (rəvájáh) nyugalom, a megpihenés helyére
vezettél]863
Zsolt. 66,13 Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem [(šálém):
teljesítem]
néked fogadásaimat.864
Zsolt. 66,14 Amelyeket ajakim ígértek és szájam mondott
nyomorúságomban [Más fordítás: Amelyekre ajkaim megnyíltak és kimondta a
szájam szorult helyzetemben, szorultságomban, mikor
bajban voltam].
Zsolt. 66,15 [(méaḥ):
Kövér juhokból (ʿáláh ʿóláh):
mutatok be egészen égő áldozatot] kosok
jóillatú áldozatával; ökröket bakokkal együtt áldozom [(ʿáśáh) készítek el] néked. Szela.
Zsolt. 66,16 Jöjjetek el és halljátok, és [(šámaʿ): értsétek] meg, [ti istenfélők mind] hadd beszélem el minden
istenfélőnek, [(járé'):
istentisztelőnek]: miket
cselekedett [mily
nagy dolgot tett velem]!
Zsolt. 66,17 Még hozzá kiáltottam számmal, amikor nyelvem már
zenghette dicséretét.866
Zsolt.
66,18
Ha hamisságra [('áven): hiábavalóságra, gonoszságra, igazságtalanságra,] néztem
volna [ha álnok szándék, gonoszság lett
volna] szívemben, [(léḇ): bensőmben] meg nem hallgatott
volna [('ăḏónáj)] az én Uram.867
Zsolt. 66,19 Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem
szavára.868
Zsolt.
66,20
Áldott az Isten, aki nem vetette meg [nem
utasította el] könyörgésemet, nem [(śúr súr): fordult el imádságomtól],
és kegyelmét, és [(ḥeseḏ): szeretetét] nem vonta meg tőlem.869
853
Ézsaiás így folytatja: „Adjatok hálát az Úrnak, (hirdessétek),
és magasztaljátok az Ő nevét, (Adjátok tudtára a népeknek), hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait,
(nagy tetteit) mondjátok, hogy nagy az Ő
neve (Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos)!” (Ésa. 12,4-5).Dávid is
erre buzdít: „Adjatok hálát az Úrnak,
((jəhóváh):
Jahvénak, az Örökkévalónak) Magasztaljátok
az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme, (mert örökké tart
szeretete)! (Zsolt. 118.1-2). „Dicsérjétek
az Urat. (Adjatok hálát), és
magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme (örökké tart
szeretete)” (Zsolt. 106,1).„Dicsérjétek
az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő
nagy dolgait. Énekeljetek néki,
mondjatok dicséretet néki, beszéljetek minden csodálatos dolgairól (emlegessétek
minden csodáját). Dicsekedjetek az ő
szent nevében; örvendezzen szívük azoknak, akik az Urat keresik” (1 Krón. 16, 8-10).
854 Dávid
tovább dicséri az Urat: „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és
nincsenek hasonlók a te munkáidhoz
(műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a
népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te
nevedet. Mert nagy vagy te, csodákat teszel; csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,8-10). Hát: „Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a
szigeteken!” (Ésa. 42,12).
855 A
nemzetekből valókról, az idegen fiakról, így tesz bizonyságot az ige: „Amint
hall a fülük, [első szavamra] engedelmeskednek, és idegenek [fiai] is hízelegnek nékem. [Más fordítás: Már híremet hallva engedelmeskednek nekem, idegen
ország fiai jönnek hozzám hajlongva]” (Zsolt. 18,45). „Fenséges
voltod hatalmát beszélik, és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem. A te nagy
jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek” (Zsolt. 145,6-7).
856 Mert: „Megemlékeznek és megtérnek [(šúḇ): visszafordulnak, visszatérnek
megbánást tanúsítva] az Úrhoz [(jəhóváh):
Jahvéhez, az Örökkévalóhoz] a föld minden határai,
[('ep̄es): a föld végéig]. És leborulva [(šáḥáh):
imádnak, és hódolnak] előtted [a Te
színed előtt] a
pogányok [(gój gôj): népek,
nemzetek] minden [valamennyi] nemzetsége [mišəpáḥáh: mindenféle népe]” (Zsolt. 22,28). És így folytatódik a prófécia: „Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál,
és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet” (Zsolt. 86,9). „Mert ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű
homály) és éjszaka a (nemzeteket) népeket, de rajtad feltámad az Úr, és
dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a
néked feltámadt fényességhez” (Ésa.
60,2-3).„Ki ne félne téged,
Urunk! És ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert
eljőnek mind a pogányok (a népek mind) és
lehajolnak (és leborulnak) előtted”
(Jel.
15,4). És mindez: „lészen: az
utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik
az a halmokon, és népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek, és mondják:
Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy
megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki
a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből”
(Mik. 4,1-2).
857 És folytatja a próféciát
Dávid:
„Jöjjetek, lássátok, az Úr tetteit, aki
pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott
helyeket]
[(śím śúm): állít helyre] a földön” (Zsolt. 46,9). „Megkoronázod az esztendőt
jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad; Csepegnek a puszta legelői és (legelők sarjadnak a pusztán) és a halmokat vígság (ujjongás) övezi. A legelők megtelnek juhokkal,
(nyájak lepik el a legelőket), és a
völgyeket gabona borítja; örvendeznek (ujjonganak) és énekelnek” (Zsolt. 65,12-14).
858 Ez
pedig így történt: „És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig
egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és
kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe,
a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezük és balkezük felől” (2 Móz. 14,21-22). Dávid is erről tesz bizonyságot: „Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom
földjén, Cóan mezején. Kettéválasztotta a tengert s átvitte őket; és
felállította a vizeket fal gyanánt” (Zsolt. 78,12-13). Mert az Ő
igéjével: „Rákiálta a veres tengerre és
kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon. És kisegíté (megszabadította) őket a gyűlölő kezéből; kimentette (megváltotta) őket az ellenség kezéből” (Zsolt. 106,9-10). És Szent
Szellemétől: „Orrod leheletétől
feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek
megmerevültek a tenger szívében” (2 Móz.
15,8). A minden kegyelem Istene az: „Aki kétfelé választotta a veres tengert; mert örökkévaló az ő kegyelme,
(mert örökké tart szeretete). (Zsolt. 136,13). Ő az: „Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének
karját, aki a vizeket ketté választá előttük, hogy magának örök nevet
szerezzen? Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem
botlottanak! Mint a barmot, amely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az
Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) Szelleme: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet
szerezz!” (Ésa. 63.11-14). Mert
ez csak hit által lehetséges: „Hit által
keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az
egyiptomiak, elnyelettek (elmerültek). (Zsid. 11,29). A Jordán folyón
történt átkelésről így tesz bizonyságot Isten igéje: „És lőn, hogy amint megindula a nép az ő sátraiból, hogy általmenjen a
Jordánon, (Jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő; halál
folyó) és a papok, a frigyládának
hordozói, a nép előtt. És amint a láda hordozói a Jordánhoz jutának, és a
ládahordozó papok bemárták lábaikat a víznek szélébe (a Jordán pedig az egész
aratási idő alatt telve vala minden ő partja felett). Megálla a víz, amely
felülről foly vala alá, és álla egy rakásban, nagy messzire Ádám
(Jelentése: héb.
’vörös hely’ vörös, készített) városánál,
amely Czarthan (Jelentése: vetélytársnők, csapadék; lepra, penész) mellett vala; a puszta tengere, a Sóstenger
felé aláfolyó víz pedig egészen elfuta, és általméne a nép Jérikhó (Jelentése:
hold városa, illatozó, illatos hely;
illat helye). »pálmák városa«) előtt.
A papok pedig, az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) frigyládájának
(szövetségládájának) hordozói, ott
állának a szárazon a Jordán közepében bátorsággal, és az egész Izráel
(Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol;
Isten fejedelme, egyenesen
Istennel; vagy Isten erejével győző, ő Isten hercege lesz; Isten
győzedelmeskedik) szárazon
megy vala át, mindaddig, míg az egész nép teljesen általméne a Jordánon”
(Józs. 3,14-17). Ezt mondjátok el fiaitoknak: „Tudassátok
majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert
kiszárította az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek,
míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett vala az Úr, (jəhóváh:
Jahve, az Örökkévaló) a ti Istenetek
a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk míg általjövünk rajta. Hogy
megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy
tiszteljétek az Urat, (jəhóváh: Jahvét az Örökkévalót) a ti Isteneteket minden időben”
(Józs. 4,22-24). Dávid bizonyságtétele: „A tenger látá őt és elfutamodék; a Jordán hátrafordula. Mi a bajod, te
tenger, hogy megfutamodtál, és te Jordán, hogy hátrafordultál?” (Zsolt. 114,3.5).
859 Dávid így folytatja: „Az égből letekint az Úr, látja az emberek az [('áḏám): ádámi / emberi faj] minden fiát. Székhelyéről lenéz [(máḵôn): lakhelyéről rátekint] a föld minden
lakosára. [Más
fordítás: Hajlékából (šáḡaḥ):
szemléli mindazokat, akik a földet (jášaḇ):
benépesítették]” (Zsolt. 33,13-14). Mert: „Az
Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben áll; ragyogó szemei szemügyre veszik, és megvizsgálják
az emberek fiait” (Zsolt. 11,4). „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét
azoknak, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak” (2 Krón. 16,9) „Mert ő ellát a föld határira, (a föld széléig) ő lát mindent az ég alatt”
(Jób. 28,24). „Mindenen rajta tartja szemét az Úr, Jahve az Örökkévaló a gonoszakat
és a jókat egyaránt figyeli” (Péld.
15,3). És amikor: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]
letekintett [lenézett] a mennyből az
emberek [('áḏám): az emberi – az ádámi faj] fiaira, hogy
meglássa, ha van-e [köztük] értelmes,
[értő lelkű; okos] Istent kereső [aki
Istennel gondol]? (Zsolt. 14,2). És: „Tekinte azért
Isten a földre és látta, hogy meg vala romolva, mert minden hústest megrontotta
vala az ő útát, mert mindenki rossz útra tért a földön” (1 Móz. 6,12). És amit lát: „Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki
megértse, nincs, aki keresse az Istent” (Róm.
3,10-11) És hogy megértsék Őt: „...Isten megjelent testben...” (1 Tim. 3,16) És: „...Ő eljött a világba. A világban volt, és
a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az
övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,9-11).
860 Dávid boldog megvallása: „Uram, Istenem, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló 'ĕlóhím] hozzád kiáltottam [(šávaʿ):
segítségért], és te meggyógyítottál, és [(ráp̄áh
ráp̄á'): helyreállítottál] engem!”
(Zsolt. 30,3).
861 Azért: „Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak
bizonyuló hitetek, - és
hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, - Ami sokkal becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által
kipróbált, megvizsgált, jóváhagyott, és
jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál.
Dicséretre, elismerésre,
tisztességre, megbecsülésre,
tiszteletre és dicsőséges ragyogásra méltónak találtassék, és méltónak
bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor” (1 Pét. 1,7). Már Ézsaiás prófétán keresztül szól az Úr az övéinek: „Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint
ezüstöt, megpróbáltalak a nyomorúság, szenvedés, elnyomás olvasztókemencéjében”
(Ésa.
48,10). És hogy mit ért kemencén az Úr: „Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vas
kemencéből, Egyiptomból, hogy legyetek néki örökös népe, miképpen e mai napon
vagytok” (5 Móz. 4,20). Az Úr kihozott a világból –
Egyiptomból – a nyomorúság földjéből – a vas olvasztókemencéből – mert: „...magának kiválasztott minket Őbenne, a
Krisztusban a világ teremtetése előtt...” (Eféz.
1,4). A tűzről pedig –
amivel, vagy Akivel – megpróbál az Úr, így szól a Szent Szellem: „az
Istennek beszéde, igéje élő és ható, működő, tevékeny, hatékony, élő energia.
És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, minden
kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig. (Más fordítás: és áthatol az
elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és
megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, a
szellemi élet központjának indulatait, és szándékait, gondolatait, nézeteit,
véleményét, és gondolkodását)” (Zsid. 4,12). Már a prófétán
keresztül kijelenti ezt az Úr: „Nem
olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr...” (Jer. 23,29). Mert: „Az ezüsthöz tégely kell, az aranyhoz
olvasztókemence, de a szívek vizsgálója az ÚR” (Péld. 17,3).
862 És így folytatja Dávid próféciáját: „Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli állapotom
miatti gonoszságaim] elborítják fejemet [(ró'š) kezdettől];
súlyos teherként, erőm felett [nehezednek
rám]” (Zsolt. 38,5). „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd
meg” (Zsolt. 65,4). Ezsdrás is
erről tesz megvallást: „És mondék: Én
Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád,
mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az
égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk,
és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok
királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma
is van” (Ezsdr. 9,6-7). És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk
sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem
hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).
863 Ézsaiás próféciája: „Mikor vízen mégy
át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem
égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés,
beszűkülés, szorongatás, fogság = evilág)
Kúst (jelentése: a megégett arcok földje; összevisszaság, zűrzavar;
összefutott nép) és Sebát (jelentése:
ember) helyetted. (Héber : Mikor (majim)
veszedelem (ʿáḇar náhár šáṭap̄):
ront rád, ember áradat özönlik feléd ('éš
jálaḵ): háborút pusztulást hozva, téged (laheḇeṯ leháḇáh káváh) fegyver éle ki nem lyukaszt, és (báʿar) el nem pusztít. Mert én vagyok
az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló a te
Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, Kúst
és Sebát helyetted)” (Ésa. 43,2-3). Dávid megvallása: „Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket. [Héber: ('ĕlóhímmal),
aki (ḥajil):
erős, hatalmas vitéz, (ʿáśáh): hatalmas
dolgokat cselekszünk, és viszünk véghez. S Ő (bús): letiporja ellenségünket, és megsemmisíti (cár car): szorongatóinkat]” (Zsolt. 60,14).
864 Így folytatódik a kijelentés: „Hálával [(tôḏáh): hálaadással]
áldozzál az Istennek, és teljesítsd a
felségesnek fogadásidat [(néḏer neḏer): fogadalmaidat]; »Más fordítás: A dicséret áldozatát
vidd az Úr elé, s váltsd be fogadalmad a Fölséges előtt«! (Zsolt.
50,14). „Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg (és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek;
mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Fenségesnek”
(Zsolt. 76,12). De: „Ha
fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak
megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened, (mert
úgyis számon kéri tőled Istened, az Úr, Jahve az Örökkévaló) és bűnül tulajdoníttatik az néked (és
vétek fog terhelni). Ha pedig nem teszesz
fogadást, (azzal nem vétkezel) bűn
sem tulajdoníttatik néked. Ügyelj arra, a mi ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd,
amit száddal ígérsz, mint mikor szabad akaratból teszesz fogadást az Úrnak, a
te Istenednek. (Más fordítás: Vigyázz azért,
hogy megtedd, amit kimondasz, ha önkéntes áldozatot fogadsz Istenednek, az Úrnak,
Jahvénak az Örökkévalónak ahogyan azt megígéred)” (5 Móz. 23,21-23). A
prédikátor is erre figyelmeztet: „Mikor
Istennek fogadást (fogadalmat) teszel,
ne halogasd annak megadását (teljesítését); mert nem gyönyörködik (nem telik neki kedve) a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem
teljesíted. Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze hústestedet, (hogy
beszéded vétekbe ejtsen téged) és ne
mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded
miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját. (Miért
háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait)”
(Préd. 5,4-6). Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy
közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat
az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt”
(Zsolt. 22,26). Jónás is erről tesz megvallást: „én hálaadó szóval áldozom néked (én hálaéneket zengve áldozok
neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré
(az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10). Dávid újra- és újra
énekli, hogy amit ígértünk, amit kimondtunk, azt teljesíteni is kell: „Tartozom, oh Isten, az én néked tett
fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat; Mert megszabadítottál, és megmentettél engem a haláltól, bizony az én
lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten színe előtt az életnek világosságában” (Zsolt. 56,13-14). És: „Az Úr iránt való fogadásaimat
(teljesítem) megadom az ő egész népe
előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek
a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14). „Így
éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat
minden napon” (Zsolt. 61,9). „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért,
(szeretetéért) és az emberek fiai iránt
való csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit
örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).
866 Dávid
megvallása: „Az Úrhoz, [(jəhóváh):
Jahvehez az Örökkévalóhoz] kiáltok
[és dicsérve segítségül hívom], aki
dicséretre méltó, [akit magasztalok, aki (hálal): ragyog, fényt ad,
világít] és megszabadulok [(jášaʿ):
megszabadít, megőriz, segít, támogat, győzelmet ad, és biztonságban vagyok] ellenségeimtől. (Zsolt. 18,4). Dávid boldogan vallja meg,
hogy: „Megkerestem az Urat és
meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá néznek,
azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt.
34,5-6) És az Úr válasza: „Mivelhogy
ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én
nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok
háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,14-15) Ezért te csak: „...hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged
és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15) És
hogy kinek a nevét kell segítségül hívni, azt Pál apostolon keresztül jelenti
ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a
Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe,
akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét
segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” ...Akik
Őt segítségül hívják, azoknak a gyermekeire is kiterjeszti Isten az Ő ígéretét:
„Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre
szülnek, mert az Úr, Jahve az Örökkévaló áldott népe ez, ivadékaival együtt.
Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom....
Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy el téged, sem el nem veszít,
sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, amely felől megesküdt
nékik. ... én veled vagyok,
megőrizlek téged, akárhova mégy, ...Bizony, nem hagylak el, amíg nem
teljesítem, amit megígértem neked” (1
Kor. 1,2; Ézs. 65,23-24; 5 Móz. 4,31; 1Móz. 28,15).
867 Dávid
megvallása: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] megfizetett nékem igazságom
[megigazultságom] szerint, és [megigazult
voltom szerint bánt velem az Úr, jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]. Kezeimnek tisztasága, és [(bór):
ártatlanságom] szerint fizetett meg
nékem, és [ (šúḇ): helyreállított, megújított engem]. Mert megőriztem [(šámar):
vigyáztam, és követtem] az Úrnak [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] útjait, és gonoszul
[hitetlenül, hűtlenül] nem távoztam
[nem szakadtam, nem fordultam, nem hagytam, és nem tértem] el az én Istenemtől [és istentelenül nem cselekedtem Istenem
ellen]” (Zsolt. 18,21-22). Hiszen: „Tudjuk,
hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, a célt eltévesztőket; hanem ha valaki
istenfélő, Istent tisztelő és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg”
(Ján. 9,31).
868 Dávid
ismét megvallja, hogy: „Szükségemben [(cár car):
szorongattatásomban, és nyomorúságomban, gyötrelmemben, kínomban, nagy
bajomban] az Urat [(jəhóváh):
Jahvét, az Örökkévalót] [segítségül] hívtam, és [segítségért szüntelen] az én Istenemhez kiáltottam [Istenemhez
emeltem szavam]; szavamat meghallá
[szent] templomából, és [színe előtt való segély] kiáltásom [panaszom elért] eljutott
füleibe” (Zsolt. 18,7). „Szeretem
az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja,
azért segítségül hívom őt egész életemben”
(Zsolt. 116,1-2).
869 És így folytatja Dávid: „Hálát adok
néked a népek között, és (magasztallak) Uram, és zsoltárt zengek rólad a nemzetek
között! Mert nagy, egek felett való a te (szereteted), és kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod! Magasztaltassál
fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön!” (Zsolt. 108,4-6). Így bátorít minden hívőt Dávid: „Ti, akik félitek [(járé'): tisztelitek] az Urat [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót, (hálal): énekkel] dicsérjétek [áldjátok]
őt! Jákób [Jelentése: a másik helyébe lépő] minden ivadékai [(zera): minden magva] dicsőítsétek őt,
és féljétek őt [rettegjetek tőle] Izráel
[(jiśərá'él): Isten harcosának] minden magzata [minden (zeraʿ): magva]! Mert nem veti meg, és nem [(šáqac)] utálja meg [és nem (bázáh): nézi le] a
szegény [(ʿání): nyomorult, elnyomott] nyomorúságát [(ʿĕnúṯ): szenvedését, elnyomott állapotát]. És nem
rejti el az ő orcáját [(páním): jelenlétét] előle, [nem fordítja el tőle tekintetét] és mikor [(šávaʿ):
segítségért] kiált
hozzá, [segélykiáltását] meghallgatja [(šámaʿ): figyel rá]”
(Zsolt. 22,24-25). Mert az Úr jó,
ezért: „Közel van az Úr a megtört
szívekhez, és a sebzett szelleműeket megsegíti” (Zsolt. 34,19). „Közel van az Úr minden őt hívóhoz;
mindenkihez, aki hűséggel (igazán) hívja
őt. Beteljesíti az őt félőknek (az Őt tisztelőknek) kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19). Mert: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes
lélek; a töredelmes és megtört szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,19). „És meghallgatja az Úr
a szegényeket, és nem veti meg az övéit, ha fogságban vannak” (Zsolt.
69,34). „Oda fordul a
gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem utálja. (Más fordítás: Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem
veti meg imádságukat)” (Zsolt. 102,18).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.