Márk. 1. BEMERÍTŐ JÁNOS JÉZUS KRISZTUST HIRDETI

Márk. 1,1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia Evangéliumának, örömhírének kezdete*

*Evangélium: (euángelidzó): jó hír, örömhír; győzelmi hír a győzedelmes hadvezérről.

Márk. 1,2 Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet* az én angyalomat, hírnökömet, küldöttemet a Te orcád a Te színed, a Te személyed előtt, hogy előkészítse, és aki megkészíti  a Te útadat előtted**

*Követ: [(angelosz): hírnök; angyal; küldött.

**És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura” „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6)

Zakariás – az ő apja – így prófétál róla: „És ez Ő előtte fog járni az Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet, és hogy megtanítsa népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által” (Luk. 1,17; 1,77).

Márk. 1,3 Segélykiáltónak szava hangzik a pusztában, a magányos elhagyatott, sivár sivatagban: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit*

*A prófécia, amelyet Bemerítő János betöltött, így hangzott: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen, az elgörbült, kanyargós út egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; - Az üdvözítő, a megmentő, szabadító Isten, az ÚR maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-5)

 Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így válaszol: „Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,23).

Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerítő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3)

Lukács meghatározza „azokat” a napokat: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes. Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés, vagyis a gondolkozásmód megváltozásának bemerítését a bűnöknek bocsánatára” (Luk. 3,1-6).

Márk. 1,4 Előáll, és megjelent vala János, bemerítvén a pusztában* a sivatagban, a sivár, elhagyatott magányos helyen, prédikálván a megtérésre, vagyis az új felismerésre térésről szóló alámerítkezést, azaz: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé a bűnöknek, azaz a céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK bocsánatára, eltörlésére, elengedésére**

*Pusztában (erémosz): sivatagban, sivár, elhagyatott, magányos helyen.

**János apostol így tesz bizonyságot Bemerítő Jánosról, és feladatáról: „Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról” (Ján. 1,6-8)

És aki hirdesse, hogy: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, újítsátok meg a gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,15).

Márk. 1,5 És kiméne, kivonult hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek mindnyájan őáltala a Jordán vizében, bűneikről, azaz céltévesztésükről vallást tévén, és mindenki a saját céltévesztését elismerve, és megvallva.

Márk. 1,6 János pedig teveszőrruhát és dereka, vagyis csípője körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei vadmézet eszik vala*

*Máté bizonyságtétele szerint Bemerítő János ruházkodás is olyan volt, mint Illés prófétáé „Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei vadméz volt” (Mt. 3,4)

 Izráel királyának – Akháziának – küldöttei  így válaszolnak a király kérdésére, hogy hogyan nézett ki akivel találkoztak: „És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt” (2 Kir. 1,8).

Márk. 1,7 És prédikála ezt hirdetve, mondván: Utánam jő, aki erősebb, hatalmasabb nálam, akinek nem vagyok méltó, és elegendő, hogy lehajolván sarujának szíját megoldjam, és kifűzzem.

Márk. 1,8 Én vízbe merítettelek be titeket: Ő majd Szent Szellembe fog titeket bemeríteni!*

*És mert rendkívül fontos a kijelentés, minden apostol erről prédikál, vagy ír. Lukács is bizonyságot tesz: „Mivel a nép reménykedve várakozott, és szívében egyre azt fontolgatta Jánosról, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, a Felkent? János így válaszolt mindenkinek: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16)

A farizeusok küldöttei jöttek: „És megkérdék őt és mondának néki: Miért merítsz be tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta? Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítelek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam” (Ján. 1,25-27)

A feltámadott Úr parancsa tanítványaihoz. Egyben kijelentés arról, hogy miért fontos a szent Szellembe való bemerítés: „És velük összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva.” És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

És beteljesültek a próféciák: „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa. 44,3)

 Jóel próféta is erről prófétál, kijelentve a Szent Szellembe való bemerítés eredményét is: „És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden hústestre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (Jóel. 2,28)

Pál apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25)

Az apostol Efézusban prédikál: „Monda pedig Pál: János megtérésnek, vagyis a gondolkodásmód megváltozásának bemerítésével merített be, azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban” (Csel. 19,4).

Márk. 1,9 És lőn, történt azokban a napokban, eljöve, és odament Jézus a galileai Názáretből, és alámeríttette magát János által a Jordánban

Márk. 1,10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, meghasadni, és a Szellemet, mint egy galambot, vagyis galamb alakjában Őreá leszállani, és rajta megnyugodni*

*Az apostolok mindegyike bizonyságot tesz erről a fontos eseményről.

 „Lőn pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemerítkezett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég, és leszálla ő reá a Szent Szellem testi ábrázatban, egy galamb személyében, látható formában, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, tebenned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)

Bemerítő János bizonyságtétele: „És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugodni Őrajta. És én nem ismertem Őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,32-34)  

Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben gyönyörködöm. Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)

Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak, és erőnek Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének, a szentségnek Szelleme” (Ésa. 11,2).

A Szent Szellem korábban is leszállt a prófétákra, királyokra és papokra, de nem”nyugodott meg” rajtuk, hanem viszament a mennybe, csak az „Új” földön nyugodott meg, és ott is maradt. Ez az előképe az új embernek, aki az Úr Jézus, mert Ő az új ember, az új „föld”, Akiről így szól a prófécia a Noé történetén keresztül: „De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet, hogy leszállhasson és visszatére ő hozzá a bárkába... És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. És megjöve őhozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában, a csőrében. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről. És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé ő hozzá vissza” (1 Móz. 8,9-12).

Márk. 1,11 És szózat lőn, egy hang hallatszott az égből, a mennyekből: Te vagy az én szerelmes, kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága fiam, akiben én gyönyörködöm, tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem*

*Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7).

Márk. 1,12 És a Szellem azonnal elragadá kivitte, kiküldte, kibocsátotta őt a pusztába, a sivatagba.

[Más fordítás: A Szellem nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába]

Márk. 1,13 És ott volt kinn is maradt a pusztában, a sivatagban, a sivár, elhagyatott, magányos, helyen, Negyven napig kísértetve* a sátántól, és a vadállatokkal** vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki***

*Kísért (peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábítani bűnre, vagyis céltévesztésre.

**Vadállatok [(thérion): - veszélyes állat; dühös, vadállat; szörnyeteg, fenevad; bestia; Újgörög-magyar szótár /Mohai András) szerint a thério szó jelentései: vadállat, fenevad, bestia; sárkány, ördögi gonosz szellem. Balázs Károly Újszövetségi Szómutató Szótár 2342. szócikk szerint: átvitt értelemben: a vadállathoz hasonló természetű, kegyetlen, vérengző személy.

***Lukács így ír a kísértésről: „Jézus Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével. Ezután felvitte az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Jézus így válaszolt neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen. Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus így válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd, illetve ne tedd próbára az Urat, a te Istenedet.” Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre” (Lk. 4,1-11)

 Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott el, ezért bátorít így az apostol: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt, vagyis a céltévesztést. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,15-16).

Márk. 1,14 Minekutána pedig János elfogatott és tömlöcbe, azaz fogságba vettetett* elméne Jézus Galileába, prédikálván, s ott így hirdette az Isten országának, Isten királyságának evangéliumát, örömhírét.

*Ez pedig így történt: „Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás kedvéért. János ugyanis azt mondta neki: „Nem szabad együtt élned vele!” Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották” (Mt. 14,3-12).

Márk. 1,15 És mondván: Betölt, beteljesedett, mert letelt a kijelölt idő, és elközelített, és már közel van az Istennek országa, Isten királysága, Isten királyi uralma; térjetek meg, térjetek más felismerésre, változtassátok meg gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban, az üdvösség jó hírében, az örömhírben*

*Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába. És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa” (Mát. 4,12-17)

A Lukács írása szerinti Evangélium kijelentése, a kísértő feletti győzelem jutalmáról: „Jézus pedig megtére a Szellemnek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken. És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől” (Luk. 4,14-15)

És hogy mi az Evangélium, vagyis az örömhír, amiben hinni kell, azt a Pál apostol bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor még erőtlenek, gyengék voltunk a hústest miatt, - ami engedett a kísértésnek - a rendelt, és alkalmatos, meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért, gonoszokért” (Róm. 5,6)

Tehát az Evangéliumban való hit: „… az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit…” (Csel. 20,21).

Márk. 1,16 Mikor pedig Galilea tengere mellett, vagyis a Galileai-tó partján járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe körhálót vetének, vagyis kerítőhálót dobtak; mert halászok valának.

Márk. 1,17 És monda nékik, és így szólította meg őket Jézus: gyertek, kövessetek engem, és én azt művelem, azt cselekszem, hogy embereket halásszatok, mert én emberhalászokká teszlek benneteket.

Márk. 1,18 És azonnal, rögtön, tüstént elhagyván az ő kerítőhálóikat, követék őt, csatlakoztak hozzá.

Márk. 1,19 És onnan egy kevéssé elébb menve, és továbbhaladva, látá megpillantotta Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint a halászhajóban azok is a kerítőhálókat kötözgetik, és igazgatták, javították, rendezgették, foltozgatták, és szedték rendbe vala.

Márk. 1,20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal, vagyis a halászlegényekkel, és béresekkel a halászhajóban hagyva, utána menének, a nyomába szegődtek, és követék őt*

*A János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42).

A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a tanítványok elhívásáról: „És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala; És láta két hajót állani a vízen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat. És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot. Mikor pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítik be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk. Intének azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének. Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, akik Ővele valának, a halfogás miatt, amelyet fogtak; Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva emberhalász leszel. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenüket és követék őt” (Luk. 5,1-11)

Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől (jelentése: vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (jelentése: a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10).

Márk. 1,21 És bemenének [betértek] Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.

Márk. 1,22 És elálmélkodának, és felzaklatta a zsinagógában lévőket, mert megdöbbentek, az ő tanításán, az Ő tudományán; mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, mint aki Istentől fennhatóságot kapott, és nem úgy, mint az írástudók.

Márk. 1,23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, egy tisztátalan szellemben levő ember, és felkiálta, felsikoltott.

Márk. 1,24 És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, mi bajod velünk, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? El innen! Názáreti Jézus. Azért jöttél-é, hogy elveszíts, hogy elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél minket? A vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

Márk. 1,25 És megdorgálá, megfenyegeté őt, és ráparancsolt, keményen rászólt Jézus, mondván: Némulj meg, és hallgass; fogd be, és kötessék be a szád; szájkosarat rád, és menj, takarodj ki belőle.

Márk. 1,26 És a tisztátalan szellem megszaggatá őt, és erre megrázta, és össze-vissza rángatta az embert, és fennszóval hangosan kiáltva, rikoltva, sikítva, ordítva kiméne belőle*

*Kiált [(kradzó): rikolt, sikít, felkiált, ordít. (A szó nem mindig értelmes megnyilatkozást jelent].

Márk. 1,27 És mindnyájan elálmélkodának, megdöbbentek, elcsodálkoztak, elképedtek megrémültek és egymástól vitatkozva kérdezgeték mondván: Mi ez? És ki ez? Micsoda új tudomány ez? A tanítása egészen új. Hatalommal parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és akkora a hatalma, ereje, képessége, hogy engedelmeskednek néki?

Márk. 1,28 És azonnal elméne vagyis elterjedt az ő híre Galilea egész környékére, Galilea egész vidékén*

*Lukács így írja le a történteket: „Jézus lement Kapernaumba, Galilea egyik városába, és tanította őket szombaton; ők pedig álmélkodtak tanításán, mert szavának hatalma volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi, azaz démoni szellemtől megszállott ember, aki hangosan felkiáltott: „Ah, mi közünk hozzád Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje!” Jézus azonban ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög odavetette őt közéjük, kiment belőle, de semmi kárt nem tett benne. Ekkor rémület fogta el mindnyájukat, és így szóltak egymáshoz: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan szellemeknek, és azok kimennek!” És elterjedt a híre mindenütt a környéken” (Lk. 4,31-37)

A démonok hite halott hit, mert nem cselekszik Isten akaratát, és nem hisznek Jézusban, a Megváltóban, abban aki öröktől fogva, és mindörökké Isten, ezért rettegnek: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök, azaz a démonok is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20).

Márk. 1,29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.

Márk. 1,30 A Simon napa, vagyis anyósa pedig hideglelésben betegen; lázasan fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle, szólnak az érdekében*

*Hideglelésben (püreszszó): tűzben van (ég).

Márk. 1,31 És ő odamenvén, kézen fogva fölemelé, felsegítette, és talpra állította azt, annak kezét fogván. és erre mindjárt elhagyá, vagyis elengedte azt a hideglelés, a láz, és azonnal, felszolgál vala nékik*

*Lukács is ír a történetről: „A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak. Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik” (Lk. 4,38-39)

Máté bizonyságtátele pedig így hangzik: „Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Jézus megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, az pedig felkelt, és szolgált neki” (Mt. 8,14-15).

Márk. 1,32 Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket* gonoszul szenvedőket, a súlyosan beteg, és fájdalmas rosszullévőket, és az ördöngösöket,és a gonosz szellemtől megszállottakat, vagyis a démonizáltakat,

*Beteg: (kakósz): gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan, beteg, fájdalmas rosszul lévő.

Márk. 1,33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé, és ott tolongott ajtó előtt.

Márk. 1,34 És meggyógyíta sokakat, akik különféle gyötrő, kínos betegségekben* rosszullétben, krónikus jellegű fizikai rendellenességekben, bajokban, fogyatékosságban sínylődnek, és gyötrődnek, és gonoszul szenvednek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, azaz démont kiűze, kihajíta, kidoba, és nem hagyja, nem engedi vala szólni, és szóhoz jutni az ördögöket, a gonosz szellemeket, azaz démonokat, mivelhogy Őt felismerék**

*Beteg: (noszosz): egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek.

**Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig démonok is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)

 A Máté írása szerinti Evangélium kijelenti, hogy ekkor egy Ézsaiás által mondott prófécia teljesedett be: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, vagyis démonizáltat, és egy szóval, egy igével kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget. Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta, Ő távolította, és vitte el a mi betegségünket. Betegségeinket Ő vette le rólunk” (Mát. 8,16-17)

  Ézsaiás próféciája így hangzik: „… a mi betegségeinket Ő viselte, a mi fájdalmainkat eltávolította. Mi meg azt gondoltuk, és azt hittük, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta, hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és kínoztatik. Pedig a mi vétkeink, a mi botlásaink, eleséseink miatt kapott sebeket, bűneink azaz céltévesztésünk miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa. 53,4-5).

Márk. 1,35 Kora reggel pedig, még szürkületkor fölkelvén, kiméne, és eltávozott a városból, és elméne egy puszta, egy elhagyatott, lakatlan, magányos helyre és ott imádkozék.

Márk. 1,36 Simon pedig és a vele lévők utána sietnek, hogy megkeressék.

Márk. 1,37 És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres.

Márk. 1,38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, és hirdessem az igét a királyságról, mert azért jöttem.

Márk. 1,39 És prédikál vala, és hirdeti az igét azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket, vagyis démonokat űz, hajít és dob ki vala*

*Nemcsak a tanítványok, hanem keresték Őt azok is, akik követték: „A nap fölkeltekor pedig kimenvén, egy  puszta, elhagyatott, lakatlan, magányos helyre méne. De a sokaság felkeresé őt, és hozzámenének, és tartóztaták őt, hogy ne menjen el tőlük. Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Isten országának evangéliumát; mert azért küldettem. És prédikál vala Galilea zsinagógáiban” (Luk. 4,42-44)

Ő pedig: „… bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, és erőtlenséget, enerváltságot a nép körében” (Mát. 4,23).

 Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38).

Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást, és szabadon bocsátást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját. Megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3).

Márk. 1,40 És jöve hozzá egy bélpoklos, vagyis egy leprás, kérvén Őt, és könyörögve és térdre borulván előtte, mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz, mert képes volnál, hiszen van rá hatalmad, hogy megtisztíts engem.

Márk. 1,41 Jézus pedig könyörületességre indulván, szánalomra gerjedt, és megesett rajta a szíve, és kezét kinyújtva megérinté őt, és közben monda néki: Akarom, tisztulj meg.

Márk. 1,42 És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle eltűnt róla a poklosság, vagyis elhagyta őt a lepra, és megtisztula.

Márk. 1,43 És erősen megfenyegetvén szigorúan, erélyesen ráparancsolt, és keményen rászólt, azonnal elküldvén őt,

Márk. 1,44 És monda néki: Meglásd, és vigyázz, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel, és ajánld fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nékik, hogy bizonyíték legyen számukra*

*Lukács is bizonyságot tesz a történtektől: „Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Erre Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” És azonnal letisztult róla (és eltávozék tőle) a lepra. Ő pedig megparancsolta neki: „Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik.” De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Luk. 5,12-16)  

Az áldozati törvény pedig így szólt. Vigyen egy bárányt, vagy ha erre nincs módja, akkor két gerlicét, vagy galambfiat: „És készítse el az egyiket a gerlicék közül, vagy galambfiak közül, amelyik az ő módjától telik. Azt, ami kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek az Úr előtt.  Ez a törvénye annak, akin poklos fakadék, vagyis lepra van, de akinek nincs módja az ő megtisztulásánál” (3Móz 14,30-33)

Márk. 1,45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és mindenfelé hirdetni nagy hangon, és terjeszteni a dolgot, az esetet, a történteket. Annyira ismertté tette, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem inkább künn távoli puszta helyeken, lakatlan, magányos, csendesebb helyeken tartózkodott vala, és az emberek oda is mennek, és tódulnak vala hozzá mindenfelől.

A fegyverhordozóról

Isten gondoskodása

Isten oltalmazása.

László Boda

 

Juhászné Szabó Piroska

Lásd, hogy jó az Úr

Zsidókhoz írt levél 9. fejezet: Krisztus örökre eltörölte a bűnt; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Zsid. 9,1 Annakokáért voltak ugyan az első a szövetségnek is istentiszteleti rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. [Görög szöveg: (ún): szóval a [(prótosz): legelső, az eredeti] szövetség [(latreia): szolgálatának is] volt (dikaióma): rendelkezései, előírásai, és (koszmikosz hagion): földi, evilági szent helye].

Zsid. 9,2 Mert sátor építtetett, az első, amelyben vala a gyertyatartó, [(lükhnia): lámpatartó, mécses tartó] meg az asztal, és a kenyerek felrakása, [(protheszisz): kihelyezése]; ezt nevezték szenthelynek.*

*Az Úr így szólt Mózeshez: „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak formáját, (mintáját) és annak minden edényeinek formáját, (és az egész fölszerelés mintáját)” (2 Móz. 25,8).

„Az első hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet sátorának hajlékát, a kijelentés sátrát!” (2 Móz. 40,1).

Zsid. 9,3 A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentjének,*

*Az Úr így szólt Mózeshez: Azután készíttess kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon beleszőtt kerubokkal készíttesd azokat! Tedd ezt négy arannyal bevont akácfa oszlopra, amelyeknek aranykampóik legyenek, négy talpa pedig ezüstből legyen!” (2Móz. 26.31).

 „És egészen úgy cselekedék Mózes, amint az Úr parancsolta néki, úgy cselekedék. Lőn azért a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállíták a hajlékot. Mózes tehát felállítá a hajlékot, és letevé annak talpait, a deszkáit is felállítá, beilleszté a reteszrúdakat, és felállítá annak oszlopait. Azután kifeszíté a hajlékra a sátort, és a sátor takaróját is reá teríté felülről, amint parancsolta vala az Úr Mózesnek” (2 Móz. 40,16-19)

Zsid. 9,4 Melyben vala az arany füstölő oltár, az [(khrüszeosz thümiatérion): aranyból készült illatáldozati oltár] és a szövetség ládája beborítva minden felől [(pantothen): minden oldalról] arannyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái.*

*Az Úr parancsa így hangzott: „És csináljanak egy ládát sittim-fából; harmadfél sing hosszút, másfél sing széleset, és másfél sing magasat. Borítsd meg azt tiszta arannyal, belül is kívül is megborítsd azt, és csinálj reá köröskörül arany pártázatot (aranyszegélyt). Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset. Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak” (2 Móz. 25,10-22).

És: „Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére is, (az illatáldozat bemutatására) sittim-fából (akácfából) csináld azt. És borítsd meg azt tiszta arannyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot (aranyszegélyt) is csinálj hozzá köröskörül. És tedd azt a függöny (a kárpit) elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek néked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert, (mutasson be illatáldozatot); mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse (akkor mutassa be) azt. És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel (állandó illatáldozat) legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá, és (ne mutassatok be azon idegen illatáldozatot)” (2 Móz. 30,1-9).

„Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék” (2 Móz. 16,33-34).

„És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak háza szerint; az ő atyáik házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-kinek a nevét írd fel az ő vesszejére. Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vessző esik az ő atyjuk házának fejéért. És tedd le azokat a gyülekezet, (a kijelentés) sátorában a bizonyság ládája elé, ahol megjelenek, és (kijelentem magam) néktek. És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit elválasztok, kihajt, és (ki fog virágzani). (így csendesítem le) és hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait, amelyekkel zúgolódnak ti ellenetek. Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között vala. És letevé Mózes a vesszőket az Úr elé a bizonyság sátorában. És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, (bimbót fakasztott), és virágot növelt, és mandulát érlelt. És kihozá Mózes mind azokat a vesszőket az Úr színe elől mind az Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét. És monda az Úr Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság ládája elé, hogy őriztessék ott a lázadó fiaknak jegyül, hogy megszűnjék az én ellenem való zúgolódásuk, hogy meg ne haljanak. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR” (4 Móz. 17,1-10).

A salamoni templomban is ott volt az Úr szövetségládája: „bevitték a papok az ÚR szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből” (1Kir. 8,6.9).

Zsid. 9,5 Fölötte pedig a dicsőség kerubjai, beárnyékolva az [(hilasztérion): engesztelés] fedelét [a kegyelemtáblát], amikről most nem szükséges külön [részletesen] szólani.*

*Az Úr parancsa így hangzott: „Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére. Az egyik Kerubot csináld az egyik végére innen, a másik Kerubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kerubokat annak két végén. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az Izráel fiainak” (2 Móz. 25,18-22).

 „Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe” (2 Móz. 26,34).

Mózes pontosan végrehajtotta az Úr parancsát:  „És vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rudakat pedig a ládára tevé, és a ládára felül helyezteté a fedelet. Azután bevivé a ládát a hajlékba, és feltevé a takaró függönyt, a (függőkárpitot) és elfedezé a bizonyság ládáját, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek” (2 Móz. 40,20-21).

Ez pedig így volt a salamoni templomban is:  „És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház (a templom) legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. Mert a Kerubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik (betakarták) vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (1 Kir. 8,6-7).

És ismét: „És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére, az Isten házának (a templom) legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. A Kerubok pedig szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik vala a Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (2 Krón. 5,7-8).

Zsid. 9,6 Ezek pedig ekképpen levén elrendezve [(kataszkeuadzó): elkészítve]; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet a [(latreia): szolgálat] elvégzésére,*

*És a szolgálatról így szólt az Úr: „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ügyeljetek, hogy az én áldozatomat, kenyeremet kedves illatú tűzáldozatul a maga idejében (a megszabott időben) áldozzátok nékem” (4 Móz. 28,1-2).

Zsid. 9,7 A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak [(monosz): egyedül] maga a főpap, vérrel, [sohasem vér nélkül] melyet magáért és a nép bűneiért [(agnoéma): a nép tudatlanságból eredő vétkeiért] áldoz [(proszpheró): mutat be áldozatot].*

*Mert így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7).

„És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé” (3 Móz. 16,6.11).

„És egyszer egy esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak” (2 Móz. 30,10).

 De: „Senki se legyen a gyülekezet (a kijelentés) sátorában, amikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, háza népéért, és Izráelnek egész gyülekezetéért. Azután menjen ki az oltárhoz, amely az Úr (színe) előtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a vérből az ő ujjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól. Miután pedig elvégezi a szenthelyért, a gyülekezet (a kijelentés) sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot. És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, (és minden vétkes hitszegését), mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat (egy távol eső) kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában. Azután menjen be Áron a gyülekezet (a kijelentés) sátorába, és vesse le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor bement a szentélybe, és hagyja ott azokat. És mossa meg a hústestét vízben szent helyen, és öltse fel a maga ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga egészen égőáldozatát és a nép egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért” (3 Móz. 16,17-24).

„Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).

Mert a törvény szerint: „… minden főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek…Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak...” (Zsid. 8,3.5).

„Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).  

Mert ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van. (Kol. 2,17).

Zsid. 9,8 Azt jelentvén ki, azt [(déloó): leplezi le] ezzel a Szent Szellem, hogy még nem nyílt meg a szentély útja, [még nem lett [(phaneroó)]: nyilvánvaló, még nem járható, még nem nyittatott meg az Isten felé vezető út] fennállván még az első sátor.*

*Az Úr Jézusban megnyílt az út: mert az Úr Jézus golgotai halálakor: a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban] középen kettéhasadt” (Luk. 23,32-45).

„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk, és (szabad utunk) van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk, és (nyitott meg előttünk) új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő (szarx): (hús)teste által” (Zsid. 10,19-20).

Zsid. 9,9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt,

Zsid. 9,10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző [rituális] mosakodásokkal, és [(baptiszmosz): bemerítésekkel] - melyek [(szarx): hús]testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők, ezek a [(diorthószisz kairosz epikeimai): helyreállítás elrendelt idejéig vannak érvényben].*

*De ezek: „csak árnyékai a következendő, a jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van” (Kol. 2,17).

„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet, [(údeisz údemia úden): nem tett bevégzetté, nem vitt végcélba], de beáll [(epeiszagógé): bevezetést nyert] a jobb (kreittón): felette álló, erősebb] reménység, amely által, és [(hosz hé ho dia): akin, és amin keresztül] közeledünk az Istenhez. [Más fordítás: A törvény tudniillik nem vezetett el a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az Istenhez]” (Zsid. 7,19).

Zsid. 9,11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való [(ktiszisz): nem ebből a teremtésből való,] sátoron keresztül,*

*És mert: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és Józsué neve görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, [megvallásunkhoz].” (Zsid. 4,14).

Ezért: „Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus Jézusra [Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1).

„… aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20).

És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr, és nem ember épített” (Zsid. 8,1-2).

Zsid. 9,12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.

Zsid. 9,13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek] tisztaságára:

Zsid. 9,14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.*

*Mert: „minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).

Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára; Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,11-12.14).

Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6).

Ugyanis: „Senki sem válthatja meg atyjafiát, vagy önmagát. nem adhat érte, vagy magáért váltságdíjat Istennek. [Héber: Egy ember sem adhat testvéréért váltságdíjat az Úrnak]. Minthogy életüknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre. [Héber szerint: Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, végképp le kell tennie róla]” (Zsolt. 49,8-9).

De Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9).

„Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így aztán Ő bűnhődött a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett, látható világért is” (1 Ján. 2,2).

Az Úr Jézus megvallása: „És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19).

Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2).

 „Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének teljes lényének megáldozása által” (Zsid. 10,10).

Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).

Az Úr Jézus az: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e jelenvaló gonosz, káros, veszélyes, ellenséges züllött világból, a jelen világ gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, elhatározása szerint. (Gal. 1,4).

A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25)

És így folytatódik a kijelentés: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19).

Az apostol így figyelmezteti Isten népének vezetőit, és egyben kijelentést nyer, hogy kijött el megváltani az embereket: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten egyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. (Csel. 20,28).

Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23).

Ő: „Aki nem [(szarkikosz): hús]testi parancsolatnak törvénye szerint, [nem vérségi leszármazás útján] hanem enyészhetetlen [(akatalütosz): elpusztíthatatlan, kiolthatatlan, leronthatatlan, romolhatatlan, halhatatlan, örök] életnek ereje [hatalma] szerint lett. Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván. (Zsid. 7,16.27).

Zsid. 9,15 És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.*

*Az Úr Jézus azért jött: „Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, és kivásárolja, hogy elnyerjük, hogy visszanyerjük a fiúságot, és ismét Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5).

 János apostol megvallása: „És mi láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14).

 Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott hústestben, megigazíttatott, és igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Így beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik az Úr, Jahve dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt, mert az ÚR,  Jahve az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa. 40,5)

Dávid pedig így dicséri az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad” (Mik. 7,18).

„És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, őáltala mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel. 13,39).

 Mert: „a törvénynek cselekedeteiből, az olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn, a céltévesztés ismerete és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).

De Isten: „amikor még erőtlenek, gyengék, és tehetetlenek voltunk a hústest miatt, ami engedett a kísértésnek, a rendelt, az alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért, Isten nélkül élőkért” (Róm. 5,6).

„Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét, isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy abban az időben, mikor még bűnösök, céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor érettünk meghalt” (Róm. 5,8).

Zsid. 9,16 Mert ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.

Zsid. 9,17 Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.*

*És így folytatja az apostol: „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).

Zsid. 9,18 Innét van, hogy az első [szövetség] sem szenteltetett meg vér nélkül, [az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül].

Zsid. 9,19 Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette,*

*Ez pedig így történt: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét (minden igéjét) és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval (egyhangúan) felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, (összes igéjét) és felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét nemzetsége szerint. Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vevé a vérnek felét, és tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté. Azután vevé a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint (mindezeknek az igéknek az alapján)” (2 Móz. 24,3-8).

Zsid. 9,20 Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt.

Zsid. 9,21 Majd a sátort is és az istentiszteletre, a [(leitúrgia): szolgálatra] való összes edényeket [(szkeuosz): és felszerelést] hasonlóképen meghintette vérrel.*

*Mert így szólt a törvény: „Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot minden benne valóval egybe, és felszentelé azokat. És hinte abból az oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, és (minden fölszerelését) a mosdómedencét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje. Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené (fölkente) őt, hogy felszentelje őt. És előállatá Mózes az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket övvel, felköté nékik a süvegeket is, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek. Azután előhoza egy tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a bűnért való áldozat tulkának fejére tevé az ő kezét. És miután megölték azt, vőn Mózes annak véréből, és tőn az ujjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta. Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül. Azután előállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az ő fiai kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig vőn annak véréből, és tőn abból az Áron jobb fülének cimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére. Előállatá az Áron fiait is, és tőn Mózes a vérből azok jobb fülének cimpájára, és jobb kezüknek hüvelykére és jobb lábuknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra köröskörül. Azután vőn Mózes a kenetnek olajából és a vérből, amely az oltáron vala, és meghinté Áront és az ő ruháit, az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt, és megszentelé Áront és az ő ruháit, és az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt” (3 Móz. 8,10-15.18-19.22-30).

Zsid. 9,22 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat, nincs [(apheszisz): nincs bűnök eltörlése].*

*Ezért így rendelkezett a törvény: „Mert a hústestnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést” (3 Móz. 17,11).

Zsid. 9,23 Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai [(hüpodeigma): mintái, képmásai] effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.*

* „Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen [(proszpheró): mutasson be] a bűnökért” (Zsid. 5,1).

De ezek: „csak árnyékai [(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes lényetek, személyiségetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol. 2,17).

„Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).

„Viszont a mi Főpapunk: „Krisztus Önmagát adta miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2).

„Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul…” (Róm. 3,25).

És Ő: „önmagát adta értünk…” (Róm. 4,25).

És ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, és elhatározása szerint” (Gal. 1,4).

Zsid. 9,24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz): valóságosnak] csak másolatába [(antitüpon): amely csak képmása, előképe] ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó hémón): bemutasson minket].*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mint a szent helynek és amaz igazi [(aléthinosz): valódi] sátornak [(leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő] szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített [(pégnümi): állított fel]” (Zsid. 8,2).

„Mert Krisztus szenvedett egyszer a bűnökért,a  céltévesztésért, mint igaz a nem igazakért, Azért hogy minket Istenhez vezéreljen…” És: „Ő egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára, Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,12.14).

„Ennek okáért ő mindenképen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük” (Zsid. 7,25).

Zsid. 9,25 Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;

Zsid. 9,26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, [a látható világba] hogy áldozatával [egyszer s mindenkorra] eltörölje a bűnt [(hamartia): a céltévesztést].*

*Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá adatott, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és visszanyerjük a fiúságot, és Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5).

Ugyanis: „Valaki a bűnt (hamartia: a cél elvétését) cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; [(anomia): törvényszegést követ el]. A bűn pedig a törvénytelenség. [Más fordítás: Mindenki, aki (hamartia: céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a (hamartia: a céltévesztés törvénynélküli állapotot (poieó): eredményez]. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és [(kai): ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján. 3,4-5.)

Isten: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztetté] tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága] legyünk Őbenne [hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).

„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).

Bemerítő János is az Ő céljáról, és feladatáról tesz bizonyságot: „Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá menni, és [hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia): céltévesztését]!” (Ján. 1,29).

Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt nem cselekedett (nem követett el) (hamartia: nem vétette el a célt), sem a szájában álnokság nem találtatott (csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában). Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött. Hanem hagyta az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét az igazságosan ítélőnek). Aki a mi bűneinket (hamartia: céltévesztésünket) maga vitte fel testében (testén) a fára, hogy a bűnöknek meghalván (hamartia: a céltévesztésre ne legyünk kaphatók), az igazságnak (igazságosságnak, megigazult életet) éljünk. Akinek sebeivel gyógyultatok meg (véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé tett) (az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét 2:22-24)

Ézsaiás így prófétál Róla: „A fogságból és ítéletből ragadtatott el (fogság és ítélet nélkül hurcolták el). És kortársainál ki gondolt arra (ki törődött azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül), hogy népem bűnéért (anomia: törvénytelenség, törvénysértés, törvényszegés) lőn rajta vereség (népe törvényszegése miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,8-9)

És tette ezt Isten azért: „Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, [mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott] mivelhogy erőtlen  vala a (hús)test miatt [melyet a (hús)test gyengévé tett]. Az Isten [azt megtette] az ő [saját] Fiát elbocsátván [elküldve] bűn [a céltévesztés] (hús)testének hasonlatosságában [hasonmásában] és a bűnért, [a céltévesztés miatt]. Kárhoztatá a bűnt [a céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a (hús)testben  levő bűnt (céltévesztést]” (Róm. 8,3)

Azért, hogy az embert kiszabadítsa az ördög hatalmából: „Mivel tehát a gyermekek (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15)

„Krisztus váltott meg minket [kivásárolt bennünket; szabadított fel váltságdíj ellenében] a törvény átkától [átka alól] átokká [az átok hordozójává] levén [átok alá került] érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki (száraz)fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon [szálljon a nemzetekre], hogy a Szellem ígéretét elnyerjük [és befogadjuk] hit által, [a hiten keresztül]” (Gal. 3,13-14)

„Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek (céltévesztésünknek) bocsánata (eltörlése, elengedése; megbocsátása).  Az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7)

„hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5)

Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).

Zsid. 9,27 És miképpen elvégezett [elrendeltetett] dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet, a [(kriszisz): a megítélés]:

Zsid. 9,28 Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, [elhordozására] másodszor bűn [hordozása] nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.*

*Az Úr kijelenti a céltévesztés – a halál ura befogadásának – következményét: „Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).

 „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd. 12,9).

„Ha kimegy, és elszáll a szelleme; visszatér a földbe, és aznapon elvesznek az ő tervei” (Zsolt. 146,4).

De az apostolok újra és újra megvallják, hogy az Úr Jézus helyettünk vállalta a halált: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” (Róm. 4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2).

Hát: „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért, céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10).

És a nemzetbeliekhez így szól a Szent Szellem: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek, és idegenek voltatok, mert elszakadtatok, és ezért ellenségek valátok, és ellenséges gondolkozásúak, és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett, most nektek is megszerezte a kiengesztelődést” (Kol. 1,21).

„…hiszen Ő  az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, hogy akiért van a mindenség és aki által van a mindenség, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé” (Zsid. 2,9-10).