Csel. 13,1Valának pedig Antiókhiában [jelentése: bosszúálló, üldöző] az ott levő gyülekezetben [(ekklészia): kihívottak közösségében, az
eklézsiában] némely próféták [(prophétész): Isten előtt állók, Isten jelenlétében élők, akik Tőle vesznek Igéket, és
az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] és tanítók:
Barnabás [jelentése: a vigasztalás fia, a
(prófétai) ígéret fia; az építő intés fia] és Simeon [jelentése: meghallgattatás, hallva, Az Úr meghallgatott; Isten
meghallgatott], ki hivattatik vala Nigernek [jelentése: a fekete], és a Cirénei [jelentése: fal, találkozás, megérkezés). kantár fennhatósága,
felsőbbrendűsége] Lucius [jelentése:
nappal született; a megvilágosított, a fénylő, sugárzó). Világos; fényes;
fehér; világító (fényt árasztó] és Manaen [jelentése: vigasztaló, ajándékozó], ki Heródessel [jelentése: hősies; hősök sarja, hőshöz hasonló], a [(tetrarkhész): tetrarkha] negyedes
fejedelemmel együtt neveltetett vala [a
negyedes fejedelem tejtestvére], és
Saulus [jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt; a megkérdezett]*
*Simeon volt az, aki
az Úr Jézus kínkaróját vitte a Golgotára: „És kényszerítenek egy mellettük elmenőt, bizonyos
cirénei [jelentése: találkozás, megérkezés] Simont
[jelentése: meghallgatott],
aki a mezőről jő vala, Alekszándernek (SÁNDOR) [Jelentése: férfiakat elűző] és Rufusnak [jelentése: vörös] az atyját,
hogy vigye az ő keresztjét [(sztaurosz): egy cölöp vagy oszlop (függőlegesen felállítva), azaz egy pózna (egy
kivégzőeszköz)]” (Márk. 15,21).
Az Ő fia, Pál apostolnak pedig féltestvére volt: „Köszöntsétek Rufust [vörös] aki
kiválasztott [kiválogatott,
kedvenc] az Úrban [az Úr
választottját], és az ő anyját, aki az
enyém is. [és anyját, aki nekem is anyám]” (Róm. 16,13).
Alekszanderről pedig – aki szintén Simeon fia, Pál apostolnak pedig
féltestvér - így szól az Írás, Efézusban (a vég): „A sokaság közül pedig előállaták Alekszándert, minthogy
előre tuszkolták őt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara
a nép előtt. Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki
mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!” (Csel.
19,33-34).
És Saulus – Pálnak több rokona volt már
Őelőtte az Úrban: „Köszöntenek titeket Timóteus, az én munkatársam, és
Lucius, Jáson, és Sosipáter az én vérszerinti rokonaim” (Róm. 16,21).
Simeon pedig így került Antiókiába: „Azok
tehát, akik eloszlottak [(diaszpeiró):
szétszóródtak] az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának
Feniciáig, [jelentése: pálmák
országa; bíbor, bíborvörös, karmazsin). pálmafás" vagy “bíborcsigás”]
Ciprusig [jelentése: szeretet; virágzás; vörösréz] és Antiókiáig,
[jelentése: bosszúálló, üldöző] senkinek
nem prédikálván az igét, [az evangéliumot] hanem csak a zsidóknak.
Voltak azonban közöttük némely ciprusi [jelentése: szeretet; virágzás;
vörösréz] és cirénei [jelentése: fal, találkozás, megérkezés] férfiak, kik mikor
Antiókiába [jelentése: bosszúálló, üldöző] bementek, szólának a
görögöknek, [örömüzenetként] hirdetve az Úr Jézust [Jézust, az
Urat]” (Csel. 11,19-20). Saulról,
- aki később Pál - így tesz bizonyságot
Isten igéje: Amikor István az Úr Jézusról tesz bizonyságot, a szanhedrin
tagjai: „Felkiáltván pedig nagy fenszóval [vagyis erre hangosan (kradzó):
felordítva], füleiket bédugák, [és felindulásukban egyszerre], és egy
akarattal reá rohanának; És kiűzvén a
városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus
[Saul, ki később Pál] nevezetű ifjú lábaihoz rakták le” (Csel. 7,57-58).
„Saulus [aki később Pál lett] pedig
szintén javallta [(szüneudokeó):
helyeselte, és jónak látta] az ő megöletését, vagyis [egyetértett István
kivégzésével]. És támada [(ginomai): keletkezett] azon
a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet, vagyis [ekklészia): eklézsia, a kihívottak közössége] ellen, és
mindnyájan eloszlának [(diaszpeiró):
szétszóródtak] Júdeának [jelentése: dicséret, magasztalás] és Samáriának
[jelentése: őrtorony, őrhegy, őrség] tájaira [(khóra): vidékeire], az apostolokat kivéve. Istvánt pedig
eltakaríták [eltemették] kegyes [(eulabész): hívő] férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta
[és nagy gyászt tartottak felette]. Saulus pedig [csakúgy tajtékzott a
kihívottak közössége ellen], és pusztítá [zaklatta, és (lümainomai lümainó):
igyekezett megsemmisíteni] a kihívottak közösségét, az [(ekklészia): eklézsiát]. Házról-házra
járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva [(szüró): elhurcolva], tömlöcbe [(phülaké): börtönbe] veti vala [Más fordítás: Saul meg házról házra menve mindenhová
behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt,
hogy börtönbe vettesse őket]. Amazok annakokáért eloszolván [(diaszpeiró): szétszóródtak], széjjeljártak
[(dierkhomai): mindenhova
elmentek], hirdetve a [(logoszt)]
az igét, [(euaggelidzó):
az örömüzenet szavát, az evangéliumot]”
(Csel. 8,1-4).
Ezt ismerve bizalmatlanok voltak vele a
hívők: „Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, [(paraginomai): megérkezett] a tanítványokhoz próbált
csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hívén, hogy ő tanítvány. Barnabás [Jelentése:
a vigasztalás fia, a prófétai
ígéret fia; az építő intés fia] azonban
maga mellé vevén [(epilambanomai):
felkarolta] őt, vivé [(agó):
magával vitte] az apostolokhoz, és elbeszélé [(diégeomai): részletesen beszámolt] nékik, mint látta az
úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy
bátorsággal [és milyen (parrésziadzomai): őszintén / nyíltan / szabadon / bátran
beszélt] a Jézus nevében” (Csel. 9,26-27).
Barnabásról így hangzik a bizonyságtétel: „József
is [jelentése: felmagasztalt],
ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el, ami megmagyarázva annyi [vagyis
lefordítva azt jelenti], mint Vigasztalás [buzdítás, bátorítás, vagyis a
Szent Szellem] Fia, Lévita [azaz Lévi leszármazottja], származása
szerint ciprusi [jelentése: szeretet].
Mivelhogy néki mezeje [szántóföldje] vala, eladván, a pénzt elhozá, és
az apostolok lábainál letevé” (Csel.
4,36-37).
Csel. 13,2 Mikor azért azok
szolgálának, az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el [(aphoridzó):
különítsétek el] nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én
őket elhívtam.*
*Erről tesz
bizonyságot újra –és újra az apostol: „Pál, Jézus Krisztusnak, a Felkentnek rabszolgája, aki Urának, Jézus
Krisztusnak tulajdona. Elhívott, és meghívott apostol, az Úr Jézus által
kinevezett követ, elválasztva, és külön választva a világi, tisztátalan,
szentségtelen dolgoktól. Isten Evangéliumának, Örömhírének, győzelmi
hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek hirdetésére és prédikálására” (Róm 1,1).
„Pál, hivatala szerint Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, meghatalmazott, teljhatalmú
/megbízottja, aki Jézus Krisztus hatalmával szól, és cselekszik” (1Kor.
1,1).
Csel. 13,3 Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket
reájuk vetették, elbocsátják őket. *
*Az apostolok hét
Szent Szellemmel, és hittel teljes férfit kézrátétellel küldenek ki a
szolgálatra, és ennek eredménye: „Kiket állatának az apostolok [a kiküldöttek, a követek] elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájuk veték, [rájuk tették].
És az Isten [(logosza)], igéje
növekedik [és terjed]. És sokasodik
[gyarapodik, és szaporodik] nagyon a
tanítványok száma Jeruzsálemben és a papok közül is nagy sokan [engedelmeskednek,
és] követik a hitet. [Más fordítás: Isten üzenete pedig egyre több és több
embert ért el; közben meg növekedett az isten igéjének hatása s a Jézust követő
tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. Sőt a papok közül is
sokan elfogadták a hitet]” (Csel. 6,6-7).
Előképben mutatja be a Szent
Szellem a szolgálatra való felkenést, és kiküldést. Így állították szolgálatba
a lévitákat: „Akkor vezesd a lévitákat
(jelentése: csatlakozás, vagy korona) a gyülekezet (vagyis a kijelentés) sátora elé, és gyűjtsd egybe Izráel fiainak
egész gyülekezetét (egész közösségét). Ezután
vezesd a lévitákat az Úr (színe) elé,
és Izráel fiai tegyék kezeiket a lévitákra. Áron pedig lóbálja meg (vagyis
mutassa be, és így ajánlja fel) a lévitákat, áldozatul az Úr előtt, Izráel
fiai részéről, hogy szolgáljanak az Úr szolgálatában (Más fordítás: Áron mutassa be (vagyis Áron szimbolikus
kézmozdulattal „bemutatja”) a levitákat ajándékul Izrael fiaitól az Úr színe
előtt, hogy szolgáljanak az ő szolgálatában.)” (4 Móz. 8,9-11).
Így lett felkenve Józsué: „Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd
Józsuét (jelentése: az Úr a
szabadítás, segítség, üdvösség) a Nún
fiát (jelentése: utód, sarj), akiben szellem
van, és tedd őreá a te kezedet. És állasd őt Eleázár (jelentése: Isten a
segítő) pap elé, és az egész
gyülekezet (vagyis az egész közösség) elé,
és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt (és előttük iktasd be
tisztébe). És a te dicsőségedet közöld
ővele, hogy hallgassa őt Izráel fiainak egész gyülekezete (vagyis egész
közössége). Azután pedig álljon Eleázár
pap elé, és kérdje meg őt az Urimnak (jelentése: fény, világosság) ítélete felől az Úr előtt (és kérjen
döntést az Úrtól sorsvetés útján). Az ő
szava szerint menjenek ki, és az ő szava szerint menjenek be (és térjenek
haza), ő és Izráel minden fia ővele, és
az egész gyülekezet (és az egész közösséggel együtt). Úgy cselekedék azért Mózes, amiképpen parancsolta vala az Úr néki; mert
maga mellé vevé Józsuét, és állatá őt Eleázár pap elé, és az egész gyülekezet
(vagyis az egész közösség) elé. És tevé
az ő kezét ő reá, és ada néki parancsolatokat (és beiktatta tisztébe), amiképpen szólott vala az Úr Mózes által” (4 Móz. 27,18-23).
„Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék bölcsességnek szellemével; mert
Mózes tette vala őreá kezeit; és hallgatnak reá Izráel fiai, és úgy
cselekedének, amint parancsolta vala az Úr Mózesnek” (5 Móz. 34,9).
És így kapta meg a Szent
Szellemet Timóteus (jelentése: aki
Istent tiszteli), és egyben kijelentést nyer, hogy az ajándék a Szent
Szellem: „Meg ne vesd (és ne
hanyagold el) a kegyelemnek benned való
ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád
tevésével (vagyis a vének kézrátételével)” (1 Tim. 4,14).
„Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az
Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által.
Mert nem félelemnek Szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és
szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2
Tim. 1,6-7).
Így kapják meg azok is a
Szent Szellemet, akik befogadták az Igét, azoktól, akiket az Úr már felkent: „Mikor pedig meghallották jeruzsálemben az apostolok,
hogy Samária befogadta az Isten (logoszát), igéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost; Kik mikor lementek, imádkoztak
érettük, hogy vegyenek Szent Szellemet, vagyis [hogy részesüljenek a Szent
Szellem ajándékában]. Mert még senkire azok közül nem szállott
[epipektókosz: nem esett] rá, csupán be voltak merítve az Úr Jézus nevébe. Akkor kezeiket reájuk veték,
[rájuk tették] és vőnek Szent Szellemet,
[részesültek a Szent Szellem ajándékában]. (Csel. 8,14-17).
Hogy ők is tovább adhassák a
Szent Szellem erejét, teljesítve a feltámadott Úr parancsát: „Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén
őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába,
dicsőségébe, erejébe]”
(Mát. 28,19).
Mert: a nékik adott hatalom
csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek
[kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).
Az Úr Jézus ígérete is csak
ezután valósul meg: „Azokat pedig, akik
hisznek [akik hitre jutottak], ilyen
[ezek a] jelek követik [fogják
kísérni]: az én nevemben [(onoma):
név, amely jelenti: a hatalom,
tekintély, jellemvonást is] ördögöket [gonosz szellemeket;
démonokat] űznek [haj(í)tanak ki]. Új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő,
nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a korábbitól. Új az,
ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem használták, nem volt
érvényben] nyelveken szólnak. [Ha] Kígyókat vesznek föl [(airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz],
és ha valami halálost [halálos
mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre
vetik [teszik rá a] kezeiket, és
[azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18).
Ezért mondja az Úr Jézus az
Övéinek: Békesség néktek! Amiként engem
küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta,
rájuk lehelle, [(emphüszaó): rájuk fújt] és monda nékik: Vegyetek, és [(lambanó): fogadjátok
be] a Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).
És így folytatódik a kijelentés. Ez után: „Amit megköttök a földön, a mennyben is
kötve lészen; és amit (fel, vagy) megoldotok
a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát.
18,18).
És a Szent Szellem első megnyilvánulást ís
bemutatja az Ige: „Mikor pedig ezt -
az Evangéliumot - hallák, bemerítkeznek
az Úr Jézusnak nevébe. / „Aki Isten igéjének neveztetik. (Jel.
19,13) /.
És mikor Pál reájuk vetette
kezét, szálla a Szent Szellem ő reájuk;
és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala” (Csel. 19,5-6).
Csel. 13,4 Ők annakokáért, miután kibocsáttattak [(ekpempó):
kiküldettek] a Szent Szellemtől, lemenének Szeleuciába [jelentése: fehér fény]; és onnét elevezének [(apopleó):
elhajóztak] Ciprusba [jelentése: szeretet; virágzás; vörösréz].*
*És most már mint
Isten Fiai indultak munkába: „Mert mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme vezérel,
vezet, irányít, és kormányoz, azok mind Istennek fiai” (Róm. 8,14).
„Mert akik Krisztusba
meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak vagytok, Isten
elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!”
Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is
Krisztus által” (1
Kor. 6,19-20; Gal. 3,26-29; 4,6-7).
És: „… ha a Szellem vezet titeket,
nem vagytok a törvény - a halál törvényének (zsid. 9,27) - uralma alatt” (Gal.
5,18).
Csel. 13,5 És mikor Salamisba [jelentése: só; a békesség Baálja, vagy városa] jutottak [(ginomai):
megérkeztek], hirdeték az Isten beszédét [(logosz): az Isten igéjét, a
testté lett logoszt] a zsidóknak [jelentése: (iúdaiosz): júdeaiaknak] zsinagógáiban: és János [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos,
kedves] is velük vala, mint segítőtárs.*
*Mikor a
Judabeli testvéreknek eljuttatták a segítséget:
„Barnabás
(jelentése: a vigasztalás fia, a
prófétai ígéret fia; az építő intés fia) és Saulus (jelentése: a kicsi, alacsony, csekély) pedig visszatérnek Jeruzsálemből (jelentése: a béke megalapozása, tanítása)
betöltvén [(pléroó): teljesítve,
és befejezve] szolgálatukat, maguk
mellé véve Jánost (jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos,
kedves) is, kinek mellékneve [(epikaleó):
másik neve] Márk (jelentése:
védelem) vala” (Csel. 12,25).
Csel. 13,6 És eljárván [(dierkhomai): bejárva] a
szigetet mind Páfusig, [jelentése: fövő
vagy forró. A legszebb] találának [találkoztak]
egy ördöngős hamispróféta zsidóra, [(pszeudoprophétész): hazug /
hamis / álprófétával;
egy zsidó mágussal]
kinek neve vala Barjézus [jelentése: Jézus fia; a segítő, az üdvözítő fia; a
hatalmas; varázsló, bölcs, mágus].*
*Az
ilyenekről így beszél Isten igéje: „Miképpen pedig Jánnes [jelentése: előnyben részesítő, csaló,
megtévesztő, zaklató, bosszantó]
és Jámbres [jelentése: ellenszegülő, gőgös, önfejű] ellene állottak [ellenszegültek] Mózesnek, [fölkeltek, és harcoltak
Mózes ellen] akképpen ezek is
ellene állanak [(anthisztémi): ellenszegülnek,
szembeszállnak, harcolnak] az igazságnak [(alétheia): a valóság ellen]. Megromlott elméjű, [(núsz): a szív, vagyis a szellemük értelme /
felfogóképessége / gondolkodási képessége, a dolgok lényegét meglátni
képes intuitív gondolkodásuk romlott] a hitre nézve nem becsületes [(adokimosz): a hit szempontjából alkalmatlan, használhatatlan, megbízhatatlan] emberek. De többre nem mennek [de sokra nem viszik, nem jutnak
messzire]: mert esztelenségük [(anoia):
ostobaságuk, értelmetlenségük, bolondságuk, tudatlanságuk, nagyon is] nyilvánvaló
lesz mindenki előtt, amiképpen amazoké is az lett” (2 Tim. 3,8.9).
Csel. 13,7 Aki Sergius Paulus [jelentése: háló, belegabalyodott, a kicsi, alacsony, csekély]
tiszttartóval, [(anthüpatosz szün): a
római proconsul, a szenátusi provincia élén álló helytartó társaságában], ez okos [(szünetosz): értelmes, éles
eszű] emberrel [(anér): férfivel] vala. Ez magához hívatván Barnabást és Saulust,
kíváná hallani az Isten beszédét, [az
Isten Igéjét].
Csel. 13,8 Elimás, [jelentése: a hatalmas; varázsló, bölcs, mágus. A zsidó »Barjézus« görög neve]
az ördöngős [(magosz): mágus, asztrológus, jövendőmondó; varázsló, szemfényvesztő]
azonban - mert így magyaráztatik [(metherméneuó): fordítható le] az ő
neve - ellenkezik vala [(anthisztémi): szembeszállt] velük, igyekezvén a tiszttartót [(anthüpatosz): a prokonzult]
elfordítani [(diasztrephó): eltántorítani, eltéríteni] a hittől.
Csel. 13,9 De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Szellemmel,
szemeit reá vetve [erősen ránézett],
Csel. 13,10 [(epó): szól], és monda: Ó minden
álnoksággal [(dolosz): ravaszsággal, csalással, fortéllyal] és minden gonoszsággal [(radiúrgia): gátlástalansággal,
gazsággal
alattomossággal] teljes ördögfi, [(diabolosz hüiosz): te
ördögfajzat, a Sátán fia] minden igazságnak ellensége [(ekhthrosz):
gyűlölője], nem szünöl-é meg [(pauó): nem hagyod abba, nem
fejezed be] az Úrnak igaz útját elfordítani [(diasztrephó): elferdíteni,
eltorzítani]?*
* Az ilyenekről így szól az Úr Jézus: „Ti az ördög, a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató,
félrevezető, ellenség, ellenálló atyától valók vagytok. [Más fordítás: Ti atyátoktól, az ördögtől származtok,
az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait, szándékát,
ami kedvére
van, amit szeret, ami örömet okoz neki, azt akarjátok teljesíteni, azt készültök, szándékoztok, azt
igyekeztek megvalósítani. Az emberölő, embergyilkos volt kezdettől, eredetétől fogva, és nem állott meg az igazságban felkelt,
fellázadt, és ellenállt a valóságnak, mert nincsen ő benne igazság, mert nem
lehet ő magában valóság. Mikor hazugságot, hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást,
becsapást szól, a sajátjából szól, magából meríti; mert hazug és csaló, és ő maga a hazugság atyja”
(Ján. 8,44).
És János apostolon keresztül
folytatódik a kijelentés: „Aki a bűnt
cselekszi, aki elvéti a célt, az ördögből van; mert az ördög kezdettől
fogva bűnben, céltévesztésben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy
az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, nem lesz céltévesztő, aki
az Istenből született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt,
nem vétheti el a célt, mivelhogy Istenből született. Erről ismerhetők meg az
Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem
az Istenből való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát, a testvérét. Mert
ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; Nem
úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért
gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig
igazak. (1 Ján. 3,8-10).
Csel. 13,11 Most [(nün): azonnal] azért ímé az Úrnak
keze [(kheir): ereje] van ellened, [(sze): lesz rajtad] és
vak leszel, és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség
szálla [(epipiptó): borult] reá; és kerengve [(periagó): megzavarodva jár
körbe. és botorkálva, tapogatózva] keres vala vezetőket [(kheiragógosz): akik kézen
fogva vezessék].*
*A Lótot
megtámadó gonosz sereget az angyalok: „Az emberek apraját-nagyját
pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy nem tudták
megtalálni az ajtót” (1 Móz. 19,11).
Az Elizeust megtámadni
akaró ellenséggel is ez történt: „Amikor aztán az arámok (jelentése: magasság; felmagasztalás, felmagasztalt)
rárontottak, így imádkozott Elizeus (jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító; az üdvösség Istene) az Úrhoz (jəhóváh): Jahve, az Örökkévalóhoz): Verd meg
ezt a népet vaksággal! Meg is verte őket vaksággal Elizeus kérése szerint” (2
Kir. 6,18).
Csel. 13,12 Akkor a tiszttartó [a prokonzul], mikor látta a történt dolgot, hitt, elálmélkodván az
Úrnak tudományán. [Más fordítás: Amikor a helytartó látta az esetet, hívő
lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása].
Csel. 13,13 Elhajózván pedig Páfusból [Jelentése: fövő vagy forró. A legszebb] Pál és
kísérői, Pergába, [jelentése: nagyon
földi, az egész ország.] Pamfiliának [Jelentése: Minden nemzetségből való keverék] városába menének.* János
azonban elválván tőlük, megtére [(hüposztrephó): visszatért]
Jeruzsálembe [Jelentése: béke
megalapozása, béke alapja].**
*A rájuk bízott
feladat elvégzése után vették magukhoz Márkot: „Barnabás és Saulus pedig visszatérnek
Jeruzsálemből betöltvén [(pléroó): teljesítve, és befejezve] szolgálatukat,
maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve [(epikaleó): másik
neve] Márk vala” (Csel. 12,25).
És először azokhoz a
nemezetekhez mentek akik közül voltak Pünkösdkor, a Szent Szellem
kitöltésekor jeruzsálemben: Frígiában [jelentése: száraz, terméketlen] és
Pamfiliában [jelentése: minden
nemzetségből való keverék], Egyiptomban
[jelentése: kettős teher, dupla
nehézség, szorongatás, fogság] és Líbiának
[jelentése: szomjas, száraz föld] tartományiban, mely Ciréne [jelentése: kantár fennhatósága,
felsőbbrendűsége] mellett van, és a
római [jelentése: fenséges, hírnév,
erő] jövevények
[zarándokok], mind zsidók, mind
prozeliták [(proszélütosz): zsidó vallásra áttért]” Csel.
2,10.12).
**Hogy ki volt
Márk, arról így számol be Isten igéje: Márk (héber neve: ióannész, vagyis János) volt az, aki az Úr Jézus
elfogásakor követi Őt: „Akkor otthagyták
őt mindnyájan, és elfutnak. Egy ifjú pedig követé őt, akinek meztelen testét
csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák, megragadták őt az ifjak. De ő ott hagyva az ingét, meztelenül
elszaladt tőlük, elmenekült” (Márk.
14,50-52).
Ő volt az a tanítvány, aki az
utolsó vacsorán: „…a Jézus kebelén
nyugszik vala, akit szeret vala Jézus.
(Ján. 13,23).
Őreá bízta a kínoszlopon
függő Úr az anyját: „A Jézus keresztje
[kínoszlopa] alatt pedig ott állottak
vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [jelentése: híres] felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott
áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt, többre tartott] vala, monda az ő anyjának: Asszony,
ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az
órától magához [a házába, az
otthonába] fogadá azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).
Ő az, aki a megfeszítésnél,
az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És
aki [(eidó oida):
végignézte,
és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és]
bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos,
és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő
tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat
[(aléthész):
valóságot] mond, hogy ti is higgyetek” (Ján. 19,35).
Őróla kérdezi az Urat Péter
apostol: „Péter pedig megfordulván,
látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama
vacsora közben az ő kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt]… Ezt látván
Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig
mint lészen [Uram, hát vele mi lesz]? Monda
néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá
[mit tartozik rád]? Te kövess engem!” (Ján. 21,20-22).
Ő volt Pál apostol és Barnabás segítőtársa, már a közös szolgálatuk
elkezdésekor: „Amikor Szalamiszba értek,
hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint
segítőtárs” (Csel. 13,5).
Péter apostol úgy ír
róla, mint saját fiáról: „Köszönt titeket
a [veletek] együtt (ki)választott babiloni (Babilonban
lévő)[gyülekezet] és Márk, az én fiam”
(1Pét 5:13).
Péter apostol - miután egy
angyal kiszabadította a börtönből -
Mária házához - aki Márk anyja volt - ment: „És miután ezt megértette, [amikor feleszmélt] elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol
sokan valának egybegyűlve és könyörögnek vala” (Csel. 12,12).
Aki, vagyis: „Márk,
[jelentése: védelem], a Barnabás unokatestvére,” (Kol. 4,10).
Később: „Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak
hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tőlük Pamfiliától
fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk mellé azt. Meghasonlás
támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve
Márkot, elhajózék Ciprusba” (Csel.
15,37-39).
A fogság idején Pál apostolt
Lukács kivételével mindenki elhagyta: „Egyedül
[csak] Lukács [jelentése: a
megvilágosított, a fénylő, sugárzó] van
velem. Márkust [jelentése:
védelem] magadhoz vévén, hozd magaddal:
mert nekem alkalmas, és [(eukhrésztosz): hasznos] a szolgálatra” (2 Tim. 4,11).
Pál apostollal volt a fogság
idején is, a Filemonhoz írt levél írásakor „Továbbá
Márk …az én munkatársaim [is köszöntenek]” (Filem. 1,24).
Őreá bízta az Úr a végidők
próféciáit, amit: „elküldvén azt az ő
angyala [(aggelosz):
hírvivő követe] által, megjelenté [(szémainó): megmutatta,
kijelentette, elmagyarázta] az ő
rabszolgájának Jánosnak. [Más fordítás:
Jelképekbe öltöztette, és úgy küldte el angyalán keresztül rabszolgájának,
Jánosnak]. Aki bizonyságot [(martüria):
tanúságot] tett az Isten beszédéről,
[az Isten logoszáról,
igéjéről] és Jézus Krisztus
bizonyságtételéről, [Jézus Krisztus által (martüria): adott bizonyítékról, az Ő vértanúságáról,
és] mindenről, amit látott [(eidó oida): amiről
tudomása van, amit megismert]” (Jel. 1,1-2).
Csel. 13,14 Ők pedig Pergából tovább menve, eljutának
Antiókhiába, Pisidiának [jelentése: pusztító
nő; megöntözött vidék] városába, és bemenvén szombatnapon [a heti pihenőnapon, a világi
elfoglaltságoktól való megnyugvás napján] a zsinagógába, és leülének.
Csel. 13,15 És a törvénynek* és a prófétáknak felolvasása után küldének a
zsinagógának elöljárói ő hozzájuk, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami
intőbeszédetek [(paraklészisz): buzdító,
bátorító szavatok (logosz): igétek] a néphez, szóljatok.
* „Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként
megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák” (Csel. 15,21).
Csel. 13,16 Pál azért felkelvén [(anisztémi): feláll] és
kezével intvén, [(kataszeió epó): jelt adva hallgatásra szól]
és monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok, és [(akúó):
értsétek] meg.
Csel. 13,17 Ennek a népnek, Izráelnek [héb. Jisrael: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki
Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme] Istene kiválasztotta
a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, [(hüpszoó): felmagasztalta] mikor
Égyiptomnak [jelentése: lezárás, bezárás,
körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság, kettős teher, dupla nehézség.
"Ptah szellemének háza"]
földében jövevények valának, és onnét kihozá [(exagó): kivezette] őket
hatalmas karja által [(hüpszélosz brakhión meta): fenséges
karjának erejével].*
*Ez így lett
megírva: „Izráel fiai pedig szaporák (termékenyek) valának, szaporodnak (és gyarapodnak) és sokasodnak és igen-igen elhatalmazának, (nagyon megerősödtek) úgy hogy megtelik velük az ország.
Azonközben új király támad Egyiptomban, (vagyis új király került Egyiptom
élére) aki Józsefet nem ismerte vala. És
monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb (nagyobb
és erősebb) nálunknál. Nosza, bánjunk
okosan (és bölcsen) vele, hogy el ne
sokasodjék (hogy még többen ne legyenek) és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát
(ő is ellenségeinkhez csatlakozik) és
ellenünk harcoljon, és az országból kimenjen (és az országból kivonuljon,
felmenjen). Rendelének azért föléjük
robotmestereket (munkafelügyelőket), hogy
nehéz munkákkal (kényszermunkával) sanyargassák
őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat (raktárvárosokat), Pithomot (jelentése: Atum napisten háza)
és Ramszeszt (jelentése: Nap
gyermeke). De minél inkább sanyargatják
(minél kegyetlenebbül elnyomják) vala őt
(és minél durvábban bánnak velük), annál
inkább sokasodik (annál inkább szaporodtak) és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek (és rettegnek) vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenül
dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait. És kemény (és nehéz) munkával keserítik életüket, sárcsinálással,
téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájukkal, melyeket
kegyetlenül dolgoztatnak vala velük. És szóla (és parancsot adott) Égyiptom királya a héber bábáknak, akik
közül egyiknek Sifra (jelentése: szépség),
a másiknak Puá (jelentése: nagyszerű, ragyogó, kellemes) vala neve. És monda: Mikoron héber asszonyok
körül bábálkodtok, nézzetek a szülőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig
leány az, hadd éljen. De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy amint
Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a
gyermekeket. Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és monda nékik: Miért
műveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket? A bábák pedig mondának a
Faraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az Égyiptombeliek: mert azok
életerősek; minekelőtte a bába hozzájuk eljutna, már (meg is) szűlnek. Annakokáért jól tőn Isten a
bábákkal, a nép pedig sokasodék (szaporodott) és igen elhatalmazék (és igen megerősödött). És lőn, hogy mivel a bábák félék az Istent: megépíté az ő házukat.
Parancsola azért a Faraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, aki születik,
vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben” (2 Móz. 1,7-22).
Dávid próféciája: „És beméne Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám
földén zsellérkedék. (Más fordítás: Így
került Izráel Egyiptomba, Jákób Hám országában tartózkodott). És igen megszaporítá az ő népét, és erősebbé
tevé elnyomóinál (ellenségeinél). Elváltoztatá
azoknak szívét, hogy gyűlöljék az ő népét, és álnokul cselekedjenek az ő
szolgáival” (Zsolt. 105,23-25).
Mózeshez így szólt az Úr: „Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak:
Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Egyiptom nehéz munkái alól és
megszabadítlak titeket az ő szolgálatuktól és megmentlek titeket kinyújtott
karral és nagy büntető ítéletek által. És népemmé fogadlak titeket s
Istenetekké leszek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istenetek,
aki kihoztalak titeket Egyiptom nehéz munkái alól. És beviszlek titeket a
földre, amely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és
Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr. Ekképpen szóla Mózes
az Izráel fiaihoz; de nem hallgatnak Mózesre, a kislelkűség és a kemény
szolgálat miatt” (2 Móz. 6,6-9).
De Isten: „Ezt a Mózest, akit megtagadának [(arneomai): és elutasítottak, visszautasítottak], mondván: Ki tett téged fejedelemmé [(arkhón):
vezetővé, elöljáróvá, följebbvalóvá] és (döntő)bíróvá? Ezt az Isten
fejedelmül [vezetőül, elöljáróul, vezérül] és szabadítóul [(lütrótész):
kiváltóul, megváltóul] küldé angyal keze
által, aki megjelent néki a csipkebokorban. [Más
fordítás: Ugyanazt küldötte el Isten fejedelemnek is, megváltónak, és
szabadítóul is, annak az angyalnak közbenjárásával, aki neki a csipkebokorban
megjelent]. Ez hozta [(exagó):
ő vezette] ki őket, csodákat és jeleket
tévén Égyiptomnak földében és a Veres tengeren és a pusztában [(erémosz):
a
sivatagban] negyven esztendeig”
(Csel. 7,35-36).
Csel. 13,18 És közel negyven esztendőnek idejéig tűrte az ő
ellenszegülésüket, és [(tropophoreó): hordozta, viselte őket,
és gondjukat viselte] a pusztában [(erémosz): a sivatagban].*
*Mert Izráel
fiai folyton: „És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes (jelentése: a
kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek) és Áron (megvilágosodás, megvilágosított, hegyi lakos, kiemelkedő) ellen a pusztában. S mondának nékik Izráel
fiai: Bár megholtunk volna az Úr (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) keze
által Égyiptom földén, amikor a húsos fazék mellett ülünk vala, amikor jól
lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy
mind e sokaságot éhséggel öljétek meg. És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképen
bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként
arra a napra valót, hogy próbára tegyem: akar-e az én törvényem szerint járni,
vagy nem? Az Izráel fiai pedig negyven esztendőn át evék a Mánt, míg lakó
földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kanaán (jelentése: lapály,
mélyföld; megalázás, leigázás) földének
határához jutának” (2 Móz. 16,2-4.35).
Dávid is erről prófétál: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő
szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban:
Nem mennek be az én nyugalmam helyére”
(Zsolt. 95,10-11).
Csel. 13,19 És minekutána eltörölt [(kathaireó): eltávolított]
hét népet a Kanaán földén, azoknak földüket sorsvetés által elosztá [örökségül adta] nékik, [(kataklérodoteó):
sorsolással felosztotta közöttük].*
*Dávidon keresztül
megerősíti az Úr a kijelentést: „És kiűzé
előlük a pogányokat (a népeket), és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel;
és letelepíti azok sátoraiban az Izráel törzseit” (Zsolt. 78,55).
Csel. 13,20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott
bírákat mind Sámuel [jelentése: Isten
meghallgatott, akit Isten ígért; Isten neve; az Ő neve: Isten] prófétáig [(prophétész):
aki Isten jelenlétében élt, Isten nevében szólt, isteni akaratot közvetített)];*
*Amikor
nyomorúságba estek, mindig az Úrhoz kiáltottak: „És támasztott az Úr bírákat,
akik megszabadítják őket szorongatóiknak kezéből. Mert mikor bírákat támasztott
az Úr nékik, az Úr maga volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik
kezéből a bíró egész idejére, mert megindult az Úr panaszaikon, melyeket emeltek
elnyomóik és szorongatóik, és sanyargatóik miatt” (Bír. 2,16.18).
És ismét: „Ekkor az Úrhoz kiáltának (segítségért) az Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott az Izráel fiainak, aki
megszabadítá őket:
És az Úrnak Szelleme vala ő rajta, és bíráskodott
Izráelben” (Bír. 3,9-10).
Csel. 13,21 Annak utána pedig királyt kérének maguknak, és adá
nékik az Isten Sault [Jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt], a Kis [jelentése: görbe, hajlott; csapdát állító] fiát,
a Benjamin [jelentése: a jobb kéz fia;
jószerencse, áldás fia] nemzetségéből [(phülé): törzséből] való férfiút
negyven esztendeig.*
*Ez pedig így
történt: „Összegyűlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez
Rámába (jelentése: domb, hegy magaslat). És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útjaidon;
most azért válassz nékünk királyt, aki bíráskodjék, és ítéljen felettünk, mint
minden népnél szokás” (1 Sám. 8,4-5).
„És az Úr kijelentette Sámuelnek füleibe, egy nappal
az előtt, hogy Saul eljött, mondván: Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a
Benjámin földéről, és kend fel őt fejedelmül az én népem, Izráel felett, hogy
megszabadítsa az én népemet a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor,
kivándorolt) kezéből; mert
megtekintém az én népemet, mivel felhatott az ő kiáltása hozzám. Mikor pedig
Sámuel meglátta Sault, szóla néki az Úr: Ímé ez az az ember, akiről szólottam
néked, ő uralkodjék az én népem felett”
(1 Sám. 9,15-17).
„Akkor elővevé
Sámuel az olajos szelencét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda:
Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?” (1
Sám. 10,1).
Csel.
13,22 És mikor őt elveté, [(methisztémi
methisztanó): elbocsátá], támasztá nékik Dávidot [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember] királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem
szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse [jelentése: ISAI. h. jisaj, Jahve
van, létezik; életképes; a férfias, bátor, szilárd] fiát, ki minden
akaratomat véghezviszi.*
*Amikor Saul az Úr
parancsa ellen cselekedett: „Akkor monda Sámuel Saulnak: Esztelenül
cselekedtél, (ostobaságot követtél el); nem
tartottad meg az Úrnak (jəhóváh): Jahvenak, az Örökkévalónak), a
te Istenednek ('ĕlóhímnak) parancsolatját,
melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te
királyságodat Izráel felett. Most azonban a te királyságod nem lesz állandó.
Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, akit az ő népe fölé
fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt néked” (1 Sám. 13,13-14).
De Sámuel bánkódott emiatt: „És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig
bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel
felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a
Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt.
Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És
monda az Úr: Vigyél magaddal egy üszőt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az
Úrnak áldozzam. És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit
cselekedjél, és kend fel számomra azt, a kit mondándok néked. És Sámuel
megcselekedé, amit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei
pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled? Ő
pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek
meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az ő fiait pedig
megszentelé, és elhívá őket az áldozatra. Mikor pedig bemenének, meglátta
Eliábot, (jelentése: Isten az Atyám) és
gondolá: Bizony az Úr előtt van az ő felkentje! Az Úr azonban monda Sámuelnek:
Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr
nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az
Úr azt nézi, mi a szívben van. És így elvezeté Isai Sámuel előtt mind a hét
fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr. Akkor monda
Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a
kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd
ide őt, mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön. Elkülde azért, és
elhozatá őt. (Ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű.) És monda az
Úr: Kelj fel és kend fel, mert ő az. Vevé azért Sámuel, az olajos szarut, és
felkené őt testvérei között. És attól a
naptól fogva az Úrnak Szelleme Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután
Sámuel és elméne Rámába” (1 Sám.
16,1-7.10-13).
Dávid pedig így prófétál az
igazi Dávidról, az Úr Jézusról: „Egykor
látomásban így szóltál híveidhez: Segítséget nyújtottam egy hősnek, kiemeltem a
nép közül egy kiválasztottat. Megtaláltam Dávidot, az én szolgámat; szent
olajommal kentem fel őt, Akivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én
karom erősíti meg őt. Nem nyomhatja őt el, és (nem csalja tőrbe) az ellenség, és a gonosz ember sem
nyomorgatja meg őt; Mert ő előtte rontom meg az ő szorongatóit, és verem meg az
ő gyűlölőit. És vele lesz az én hűségem és kegyelmem, és az én nevemmel
magasztaltatik fel az ő szarva, és (emelkedik hatalma)” (Zsolt. 89,20-25).
Csel. 13,23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint,
Izráelnek szabadítót, [(szótér): üdvözítőt, megváltó, megtartó, megmentő, védő, pártfogó, gyógyítót] Jézust [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a
szabadítás; a megváltó];*
*A próféták mind
Őróla – a Dávidnak adott magról – szólnak:
„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) és támasztok Dávidnak igaz magvat, és
uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot
cselekszik e földön” (Jer. 23,5).
Ézsaiás így prófétál Róla: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő
vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek,
Örökkévaló Atyának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének
nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és
megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek
Urának (jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló) buzgó szerelme műveli ezt!” (Ésa. 9,6-7).
„Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről.
Az ÚR (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) Szelleme nyugszik rajta, a bölcsességnek,
szakételemnek, és ügyességnek, értelemnek Szelleme. Ítélőképességnek,
megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme. Tanácsnak,
előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak
Szelleme. Az Úr ismeretének, és tiszteletének Szelleme” (Ézs. 11,1-2).
Pál apostol bizonyságtétele: „Melyet eleve, és amit már hajdan megígért
az ő prófétái, - az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek által
- a szentírásokban, Az ő Fia felől, a mi Urunkról, Jézus Krisztusról, aki Dávid
magvából lett hústest szerint” (Róm. 1.2-3).
Erről tesz bizonyságot az
Evangélium: „Jézus Krisztusnak, a Felkentnek,
Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv” (Mát.
1,1).
A feltámadott Úr is így
jelenti ki magát: „Én Jézus… vagyok
Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16).
Csel. 13,24 Minekutána előbb János az ő eljövetele [(eiszodosz
proszópon): az Ő megjelenése] előtt a megtérésre, a (metanoia):
gondolkodásmód megváltoztatására] való
bemerítést prédikálta Izráel egész népének.*
*Erről az
Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „Azokban a napokban pedig eljöve,
megjelent, fellépett, és feltűnt Bemerítő János, aki prédikál vala, és ezt
hirdette, tanítván Júdea pusztájában, a Júdeai-sivatagban. És ezt mondja, és
így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre,
változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten
felé, mert elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma” (Mát. 3,1-3).
„Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a
Zakariás fiához, a pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba,
a Jordán egész környékére, prédikálván, és hirdetve a megtérésre való bemerítést a bűnöknek
bocsánatára” (Luk. 3,1-2).
Márk így ír róla: Történt pedig hogy előáll vala János, bemerítvén
a pusztában és prédikálván, és hirdetvén a megtérésnek bemerítését a bűnöknek bocsánatára. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya,
egész vidéke, és a Jeruzsálembeliek is, és bemerítkeznek
mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén” (Márk. 1,2-5).
A János írása szerinti
Evangélium is róla tesz bizonyságot: „Megjelent
vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ő jött tanúbizonyságul, tanúként, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen ő
általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen, mert bizonyságot kellett tennie a világosságról” (Ján. 1,6-8).
Csel. 13,25 És mikor be akará végezni [mikor (pléroó) beteljesítette] János az ő tisztét, [(dromosz)
futását] monda: Kinek gondoltok engem? Nem
én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak
saruját.*
*Az Evangélium így
ad hírt erről: „A nép nagyon nyugtalan volt, és a bensőjükben mind azon gondolkoztak,
és egyre azt fontolgatták, azon töprengtek János felől, hogy vajon nem ő-e a
Krisztus. Felele János mindnyájuknak, mondván: Én ugyan vízbe merítelek be
titeket. De eljő valaki, aki nálamnál erősebb, hatalmasabb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét,
vagyis saruszíját megoldjam, és kifűzzem: Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít
be titeket” (Luk. 3,15-16).
„És ez a János tanúságtétele, amikor a zsidók, azaz a júdeaiak papokat
és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És
erre megvallá és nem tagadá, és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus, a
Messiás. Én csak vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az,
aki utánam jő, aki nyomomba lép, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó,
hogy saruja szíját megoldjam” (Ján.
1,19-20.26-27).
Csel. 13,26
Atyámfiai [(adelphosz): testvérek], férfiak, Ábrahám [jelentése: sokaság atyja] nemzetének [(genosz):
nemzetségének] fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez üdvösségnek [szabadításnak] beszéde [(logosz):
igéje]
néktek küldetett.*
*Mikor az Úr Jézus kiküldi tanítványait, azt
a parancsot adja: „…Pogányok
útjára ne menjetek. a pogányokhoz, a nemzetekhez vivő úton el ne induljatok, és
Samaritánusok városába ne térjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának
eltévelyedett, és ezért elveszett juhaihoz”
(Mát. 10,5-6).
Péter apostol beszéde a templomban: „Az Isten az ő Fiát, Jézust először, első
alkalommal néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket,
mindegyikőtöket megtérítvén [(aposztrephó): eltávolítson,
elfordítson, eltérítsen] bűneitekből
[(ponéria): gonoszság,
romlottság, hitványság]. (Más fordítás: Amikor
Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte el, hogy
megáldjon titeket. Mégpedig úgy, hogy többé ne tegyetek gonosz dolgokat)” (Csel.
3,26).
Pál apostol megvallása: „nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, az Úr Jézus kereszthalála általi győzelméről szóló jó hírt; a
győzelmi hírt, mert Istennek hatalma, és Istennek képessége, szabadító,
üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek üdvösségére, aki hisz. Zsidónak, azaz
júdeaiaknak kezdetben, vagyis először s azután görögnek, azaz: pogánynak” (Róm.
1,16).
Csel. 13,27
Mert akik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, [(arkhón): fejedelmei]
mivelhogy őt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait [(agnoeó): sem értették],
melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték [(pléroó):
beteljesítették].*
*Ézsaiás így prófétál: „Ki hitt a mi
tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy
vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és
ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált és az
emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől
orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele” (Ésa. 53,1-3). Péter apostol így
prédikál a Júdabelieknek: „Az Ábrahámnak,
Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát
[paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [kiszolgáltattatok;
átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja.
[Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az
Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg
szolgáját Jézust, ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát
akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti
nem akartátok őt]. Ti pedig azt
a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember
bocsáttassék el néktek. [Más fordítás:
Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És
követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért], Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból,
minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk.
[Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet
adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a
saját szemünkkel láttuk őt]. De most,
atyámfiai [testvérek], tudom, hogy
tudatlanságból [értetlenségből] cselekedtetek,
miképpen a ti fejedelmeitek is. [Más fordítás: Testvéreim Jól tudom, hogy sem ti, sem a
vezetőitek nem értettétek meg, hogy mit tettetek]” (Csel. 3,13-17).
Az Úr Jézus kijelentése: „És ezeket azért cselekszik …mert nem ismerték meg [és nem ismerték
fel] az Atyát, engem”
(Ján. 16,3).
És folytatódik a kijelentés: Pál
apostol így prédikál: „Mert bizonyságot
teszek felőlük, [és tanúskodom mellettük] hogy Isten iránt való buzgóság van bennük, de nem megismerés [nem
felismerés] szerint. [Mert ez a nem ismerők buzgósága]” (Róm. 10,2).
És: „Ezt e világ [e világkorszak (aion)] fejedelmei
[vezetői, uralkodói] közül senki
sem ismerte fel, [egy sem tudta] mert
ha felismerték [és ha tudták] volna,
a dicsőség Urát [soha] nem
feszítették volna meg [nem vonták
volna kínoszlopra]” (1Kor. 2,8).
Dávid próféciája arról, hogy ki a dicsőség királya: „Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és
hatalmas Úr (eredetiben az ÚR = JHVH Jahve), az erős hadakozó Úr. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek
fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! Kicsoda ez a dicsőség
királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,8-10).
S az Újszövetség válasza Dávid kérdésére: „... a dicsőség Ura... a mi Jézus
Krisztusunk...” (Jak. 2,1).
Csel. 13,28
És bár semmi halálra való [halálos
büntetésre méltó] okot nem találtak, kérék [azt követelték] Pilátustól [jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett], hogy ölettessék meg [(anaireó):
kivégeztesse].*
*Pilátus így szólt a tömeghez: „Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a
népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt [(aition):
vétséget] nem találtam ez emberben,
amivel őt vádoljátok. De még Heródes
sem; mert titeket őhozzá igazítalak [őhozzá küldtelek]; és ímé semmi halálra való [semmi halált
érdemlő] dolgot nem cselekedett [nem
követett el] ő. Megfenyítvén [(paideuó): megbüntetve] azért őt,
elbocsátom [(apolüó): szabadon bocsátom]”
(Luk. 23,14-16).
Ünnepenként egy foglyot szabadon lehet engedni, akit a
nép kíván: A főpapok [a papi fejedelmek] és
vének pedig reá beszélék [és rávették,
és felbujtották] a sokaságot, [a népet] hogy Barabást
kérjék [és követeljék] ki,
Jézust pedig veszítsék el [és
ítéljék halálra]. Felelvén pedig a
helytartó, [és újra
megkérdezte őket, és] monda nékik: A kettő [fogoly]
közül melyiket akarjátok, hogy
elbocsássam [és szabadon engedjem] néktek? Azok pedig mondának: Barabást. Monda
nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan
[ezt kiáltották, és] mondának: Feszíttessék meg! A helytartó
pedig [nyomatékosan] monda:
Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala, mondván:
Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a forrongás még nagyobb lesz, és
a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vizet
hozatott], megmosá kezeit a
sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Más fordítás: Ennek
az igaz embernek vére ontásában]
ti lássátok [ez a ti dolgotok; Ti feleltek érte]! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon. [Más fordítás: Az egész nép így
kiáltott: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; És az egész tömeg zúgta:
Vére rajtunk és fiainkon]”
(Mát. 27,20-25).
„Pilátus pedig
eleget akarván tenni a sokaságnak [mivel a tömeg kedvében akart járni], elbocsátá [szabadon bocsátotta] nékik Barabást, Jézust pedig
megostoroztatván [megkorbácsoltatta], kezükbe
adá, [kiszolgáltatta] hogy
megfeszítsék” (Márk. 15,15).
István vértanú bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene,
a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust,
kit ti elárulátok [és kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai):
elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy
elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette
ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő
dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust,
akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti,
szabadon engedi, de ti nem akartátok őt]. Ti pedig
azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember
bocsáttassék el néktek. [Más fordítás:
Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És
követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért]. Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő,
előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más
fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban
feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel
láttuk őt]” (Csel. 3,13-15).
Csel. 13,29
És mikor mindazokat elvégezték, [(hapasz teleó): mindent végrehajtottak]
amik ő felőle megírattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.*
*Pál apostol így prédikál az Úr Jézusról,
aki: „Aki
adta, és feláldozta önmagát a mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és
tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen,
kivegyen, kiemeljen minket magának e jelenvaló gonosz, káros, veszélyes, ellenséges züllött világból, a jelen világ gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az
Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, elhatározása szerint”
(Gal. 1,4).
A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit
tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi
bűneinkért halálra adatott…”„aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket
minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó
cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm.
4,25).
Csel. 13,30 De az Isten feltámasztá [életrekeltette]
őt halottaiból [a halálból; a halottak közül]:*
*Péter apostol bizonyságtétele: „A mi atyáinknak
Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek
[kivégeztetek]. És mi vagyunk néki
bizonyságai [tanúi] e beszédek [rhémák: igék] felől, és a Szent Szellem is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek
[akik néki engedelmeskednek, az engedelmes szíveknek]” (Csel. 5,30.32).
Az apostolok mindig, mindenhol így prédikálnak, példát
adva minden kor keresztényei számára: „Kit
az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki
attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában
tartsa (legyőzze, visszafogja, akadályozza) őt]” (Csel.
2,24).
Csel. 13,31 És ő megjelent [(optanomai optomai): megmutatkozott]
több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe,
kik néki bizonyságai [(martüsz): az ő tanúi] a nép, és az [(laosz):
összes nemzet] előtt.*
*A tanítványok
voltak azok: „Kiknek az ő szenvedése [kínszenvedése] után sok [bizonyító,
csalhatatlan] jel által [és sok
bizonyítékkal] meg is mutatta, hogy ő él,
negyven napon át [ismételten] megjelenvén
nékik [láthatták őt, megláttatta magát], és szólván az Isten országára [az Isten királyságára, királyi
uralmára] tartozó dolgokról” (Csel. 1,3).
Az Evangélium részletesen
beszámol a feltámadott Úr megjelenéseiről. Így írja le Márk: „Mikor pedig (kora) reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária
Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ezután pedig közülük kettőnek
jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre (a vidékre) mennek vala. Azután, (végül pedig) mikor asztalnál ülnek vala megjelenék
magának a tizenegynek (is), és
szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik
őt feltámadva látták vala, nem hittek” (Márk.
16,9-14)
Lukács bizonyságtétele így
hangzik: „És ímé azok közül ketten mennek
vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala
(Az eredetiben hatvan stadion, összesen
kb. 11 kilométer ,
két és fél órányi gyalogút.), melynek
neve vala Emmaus (jelentése: forró
(meleg) források vagy fürdők). És
beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint
beszélgetnek, és egymástól kérdezősködnek (és vitatkoztak egymással), maga Jézus hozzájuk menvén (melléjük
szegődött, és), velük együtt megy vala az
úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak (látásukat azonban valami
akadályozta), hogy őt meg ne ismerjék.
Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok
jártotokban (miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan
megálltak), és miért vagytok szomorú
ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás (jelentése: híres), monda néki: Csak te vagy-é jövevény (idegen) Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban (mi történt
ott) e napokon? És monda nékik: Micsoda
dolgok (mi történt kérdezte tőlük)? Azok
pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala,
cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mi
módon adák őt (hogyan adták át) a
főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és (hogyan) feszíttették meg Őt. Pedig mi azt reméltük,
hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van
harmadnapja, hogy ezek lettek (ezek történtek). Hanem (ezen felül) valami
közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál
valának (akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál); És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, (és azt beszélték) mondván, hogy angyalok jelenését is látták,
kik azt mondják (akik azt hirdették), hogy
ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és
(mindent) úgy találák, amint az asszonyok
is mondták; őt pedig nem látták. (Akkor ő így szólt hozzájuk,) és monda nékik: Óh balgatagok és rest
szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket
kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És
elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden
írásokban, amik ő felőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe
mennek (igyekeztek) vala; és ő úgy
tőn, mintha tovább (akarna) menni. De
kényszerítik (és unszolták és kérték) őt,
mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne
azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült velük (és asztalhoz
telepedett), a kenyeret vévén, megáldá,
és megszegvén (megtörve), nékik adá.
És (erre) megnyilatkozának az ő
szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem
gerjedezett-e (nem hevült-e) a mi
szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk
(feltárta előttünk) az írásokat? És
felkelvén azon órában (útra keltek és), visszatérének
Jeruzsálembe, és (ahol) egybegyűlve
találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala:
Feltámadott az Úr bizonnyal (valóban), és
megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen
ismerték meg ők a kenyér megszegéséről (megtöréséről). És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik
(és így köszöntötte őket): Békesség
néktek! Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék (azok megrettentek, és
félelmükben azt hitték), hogy valami
szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg (miért rémültetek
meg), és miért támadnak szívetekben
okoskodások (kétségek)? Lássátok
(nézzétek) meg az én kezeimet és lábaimat,
hogy (valóban) én magam vagyok:
tapogassatok (tapintsatok) meg engem,
és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, (de) amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket
mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem (mertek
hinni) az öröm miatt, és csodálkozának,
monda nékik: Van-é itt valami ennivalótok? Ők pedig adának néki egy darab sült
halat, és valami lépes mézet. Melyeket elvőn, és előttük (szemük láttára) evék. És monda nékik: Ezek azok a beszédek,
melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni
mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a
zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket
(értelmüket), hogy értsék az Írásokat. És
monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és
feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: És prédikáltatni (és hirdetni kell) az Ő nevében a megtérésnek (a
gondolkozásmód megváltozásnak, az Isten felé fordulásnak) és a bűnök bocsánatának minden pogányok (minden nép) között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok
pedig ezeknek bizonyságai (ti vagytok erre a tanúk)” (Luk. 24,13-48)
János is bizonyságot tesz a
következőképpen: „Mária pedig künn áll
vala a sírnál (a sírbolton kívül) sírva.
Amíg azonban siránkozék (amint ott sírt), behajol vala a sírba (a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól,
ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit (miért) sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én
Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula,
és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (de nem ismerte fel), hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony,
mit (miért) sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az,
monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én
elviszem (elhozom) őt. (Jézus
nevén szólította, és) monda néki: Mária!
Az megfordulván, monda néki (héberül): Rabbóni!
Ami azt teszi (azt jelenti): Mester!
Monda néki Jézus: Ne illess (érints) engem;
mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz
(testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek
az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Elméne Mária Magdaléna (a magdalai Mária), hirdetvén (és hírül adta) a
tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért
estve vala (amikor beesteledett), azon
a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol
egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus
és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván,
megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy
látják vala az Urat. Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként (ahogyan)
engem (el)küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek (el) titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle,
és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok,
megbocsáttatnak azoknak (azok bocsánatot nyernek); akikéit megtartjátok, megtartatnak (azoknak a bűnei megmaradnak). És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő
tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és
megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd
(nyújtsd) ide a te ujjadat és nézd meg az
én kezeimet; és hozd (nyújtsd) ide a
te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És
felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy
láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,12-23.26-29)
„Ezek után ismét megjelentette magát (ismét megjelent) Jézus
a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképpen (így
jelent meg): Együtt valának Simon Péter,
és Tamás, akit Kettősnek (Ikernek) hívtak,
és Nátánael, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő
tanítványai közül. Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki:
Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az
éjszakán nem fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a
parton; a tanítványok azonban (nem tudták, és) nem ismerék meg, hogy Jézus van ott. Monda azért nékik Jézus: Fiaim!
Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen! Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől,
és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták (nem tudták) azt a halaknak sokasága miatt. Szóla azért
az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter
azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét (felső
ruháját, mert mezítelen vala), és beveté
magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem
messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire, kétszáz könyöknyire //görög hosszmérték, 46 cm ; az egész távolság
tehát 100 m//), és kivonták vala a
hálót a halakkal. Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott,
és azon felül hal és kenyér. Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket
most fogtatok. Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele
volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala
a háló. Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki
sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr
ő. Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképpen a
halat is. Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak (ez már
a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak), minekutána feltámadt a halálból (a
halottak közül)” (Ján. 21,1-14).
Pál apostol bizonyságtétele: „Mert azt adtam előtökbe [erre
tanítottalak] főképpen [elsősorban
azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem
[amit magam is kaptam; (melyet én is tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért [(hamartia): céltévesztésünkért] az írások szerint. És hogy eltemettetett; és
hogy feltámadott [életre kelt] a
harmadik napon az írások szerint. És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek. Azután megjelent
[láthatóvá lett; megmutatta magát] több
mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre,
kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak;
elszenderültek]. Azután megjelent
Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek
között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint
félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,3-8)
Péter apostol is bizonyságot
tesz: „És mi vagyunk bizonyságai
(tanúi) mindazoknak, amiket mind a
zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára
feszítvén. (de) Őt az Isten
feltámasztá harmadnapon, és megadá (neki), hogy Ő megjelenjék nyilván (láthatóan), Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve (előre) kiválasztott bizonyságoknak (tanúknak), nékünk, kik együtt ettünk, és együtt ittunk
Ővele, minekutána feltámadott halottaiból (a halálból). És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a
népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy
ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind
bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve által mindenki,
aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,39-43).
Csel. 13,32 És mi hirdetjük [(euaggelidzó) örömhírt / győzelmi hírt mondunk] néktek az atyáknak tett
ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte [(ekpléroó): beteljesítette] nékünk,
az Ő fiaiknak [(autosz teknon): az ő gyermekeinek] feltámasztván Jézust:*
*A Szent Szellem a
prófétákon keresztül így szól a Felkentről, a Messiásról: „Hűséget
esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól, nem másítja azt meg: Ágyékod
gyümölcsét ültetem székedbe, trónodra; Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát,
szövétneket szerzek az én felkentemnek, és gondom lesz felkentem mécsesére.
Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog” (Zsolt. 132,11.17-18).
„Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel
bátorságosan lakozik, és biztonságban él, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer. 23,6).
Az ígéreteknek és
próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség
fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És
a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3.16).
„Mert Mózes ezt mondotta az
atyáknak: Prófétát [(prophétész):
Isten nevében szóló, isteni akaratot
közvetítő személy] támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai [testvéreitek] közül, mint engem [olyat, mint én]; azt hallgassátok
mindenben, amit csak szólánd néktek [Más fordítás: Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek
minden szavának]. Lészen pedig, hogy
minden lélek [(pszükhé): személy],
valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni [(exolethreuó): kiirt, elpusztít, teljesen megsemmisül] a nép közül. De
a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, akik csak szóltak,
e napokról jövendöltek [(prokatangelló):
előre meghirdették, előre bejelentették]. Ti
vagytok a prófétáknak és a szövetségnek [(diathéké): végrendelet,
amit hivatalos írásban rögzítettek] fiai, melyet Isten szerzett a mi
atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek [(gé): föld, mint látható világ] nemzetségei mindnyájan. [Más fordítás: Ti vagytok a prófétáknak s ama szövetségnek
fiai, amelyet Isten atyáitokra vonatkozólag rendelt el, mikor Ábrahámhoz így
szólt: Magoddal fogják egymást áldani a föld összes nemzetségei]. Az
Isten az ő Fiát, Jézust első sorban [(próton):
először, első alkalommal] néktek
támasztván [nektek támasztotta fel],
elküldé őt, hogy megáldjon titeket [azzal,
hogy] mindegyikőtöket megtérítvén [(aposztrephó):
eltávolít, elfordít, eltérítsen]
bűneitekből [(ponéria): gonoszság,
romlottság, hitványság]. (Más fordítás: Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust,
akkor először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket. Mégpedig úgy, hogy
többé ne tegyetek gonosz dolgokat”(Csel. 3,22-26).
Mózes így hirdeti Krisztus
eljövetelét: „Prófétát támaszt néked az
Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai (testvéreid) közül, olyat, mint én: Őt hallgassátok!”
(5
Móz. 18,15).
Mert azt mondta az Úr: Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai
(testvérei) közül, olyat, mint te, és az
én igéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki.
És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én
megkeresem azon (és felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,18-19).
István is ezt hirdeti: „Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt
mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai (testvéreitek)
közül, mint engem (hozzám hasonlót): azt hallgassátok” (Csel. 7,37).
Filep azonnal hirdeti a
Krisztust, ahogy találkozik vele, hirdetve a próféciák beteljesülését: „Találkozék Filep [jelentése: aki a
lovakat kedveli //vagyis: a testi erőt//] Nátánaellel [jelentése: Isten ajándéka], és monda néki. Aki felől írt Mózes a
törvényben [nomosz /héberül: Tóra/): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az
Igében jelentett ki]. És a próféták
[vagyis az egész Ószövetség], megtaláltuk
a názáreti [Náceret = "ág, hajtás"] Jézust, Józsefnek fiát” (Ján.
1,46).
Csel. 13,33 Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam
vagy te; ma nemzettelek [(gennaó): ma szültelek] én téged.*
*Dávid próféciája
így hangzik: „Az Úr végzését [dekrétumát; parancsszavát] (ki)hirdetem (bejelentem): Ő így szólt hozzám: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet. [ma nemzettelek (szültelek) téged]”
(Zsolt 2,7).
Csel. 13,34 Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy
nem is fog többé az enyészetbe [(diaphthora): bomlásba, pusztulásba, az
elmúlásba] visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid, biztos szent
javait [az üdvösség szent és bizonyos javait, amelyeket Dávidnak ígértem].*
*És folytatódik az
ígéret: „Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és (szeretetemet iránta) és az én szövetségem bizonyos, és (állandó) marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá
teszem, és az ő királyi székét (trónját), mint az egeknek napjait” (Zsolt.
89,29-30).
Ézsaiás pedig így prófétál: „Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám;
hallgassatok, hogy éljetek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt
való változhatatlan kegyelmességem szerint” (Ésa. 55,3).
Pál apostol megvallása: „Tudván, és biztosak vagyunk abban, hogy Krisztus,
aki miután feltámadt a halálból, vagyis a halottak közül, többé meg nem hal; a
halál többé rajta nem uralkodik” (Róm. 6,9).
Csel. 13,35
Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást, [(diaphthora):
bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson [(eidó oida): ismerjen
meg].*
*Dávid így
folytatja próféciáját: „Mert nem hagysz engem a
Seolban, vagyis [a holtak hazájában];
nem engeded, hogy a te szented rothadást [romlást
bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson
[nem engeded, hogy híved leszálljon a
sírba, és meglássa a sírt]”
(Zsolt. 16,10).
„Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy
megszabadítsa azoktól, akik elítélik őt”
„Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír
mélyéből is kimentettél” És: megszabadítottál
engemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (Zsolt. 109,31; 86,13; 116.8).
Péter
apostol bizonyságtétele a prófécia beteljesedéséről: „Mert Dávid ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor,
mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért
örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én
hústestem is reménységben nyugszik. Mert nem hagysz engemet a sírban, és nem
engeded, hogy a te szented rothadást lásson. Megjelentetted nékem az életnek
útjait; betöltesz engem örömmel a te orcád előtt.” (Csel. 2,25-28).
Csel. 13,36 Mert [(gar): ugyanis] Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember], minekutána a saját idejében [(idiosz genea): a maga nemzedékében]; szolgált
az Isten akaratának, elaludt, [(koimaó): elnyugodott] és
helyhezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott [(diaphthora eidó oida):
bomlást, pusztulást, enyészetet ismert meg].*
*Így is van
megírva: „Azután elaludt (šáḵaḇ: lefeküdt, és megnyugodott)
Dávid az ő atyáival, és eltemetteték a Dávid városában” (1 Kir. 2,10).
Péter apostol prédikációja: Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom
ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja
mind e mai napig minálunk van. Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten
néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a
Krisztust test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe, Előre látván
ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő élete nem hagyatott a sírban,
sem az ő (hús)teste rothadást nem látott. Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan
tanúbizonyságai vagyunk” (Csel.
2,29-32).
Csel. 13,37 De akit Isten feltámasztott, az nem látott, nem [(eidó
oida): észlelt, nem látta meg]
a rothadást [(diaphthora): bomlást, pusztulást, enyészetet].*
*Péter apostol
fejti ki a prófécia értelmét: „Őt, -
Jézust - aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint] adatott halálra, megragadván, gonosz
kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más
fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből
hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és
megöltétek]: Kit az Isten feltámasztott,
a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván;
mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt
lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa, legyőzze, visszafogja, akadályozza
őt]”
(Csel. 2,23-24).
Csel.
13,38 Azért legyen néktek tudtotokra,
atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim] férfiak, hogy ez által [Őáltala; Őbenne] hirdettetik néktek a bűnöknek [(hamartia): a
céltévesztésnek] bocsánata [(apheszisz): elengedése, eltörlése]:*
*Mert:
„Őt az Isten fejedelemmé és megtartóvá
[Üdvözítővé; Megváltóvá; Megmentővé; Szabadítóvá] emelte jobbjával
[felmagasztalta és felemelte jobbjára], hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot
és bűnöknek bocsánatát [Más fordítás: hogy
Izrael gondolkozását és életét megváltoztassa, és eltörölje a bűnöket, a
céltévesztést]” (Csel. 5,31).
Ezért:
„prédikáltatni [és hirdetni kell] az ő nevében [(onoma): az
Ő hatalmával, és tekintélyével] a
megtérésnek [(metanoia): a
gondolkozásmód megváltoztatását, hogy más felismerésre térjenek] és a bűnök [(hamartia): a céltévesztés]
megbocsátását minden pogányok [minden
nép, az összes nemzetek] között,
Jeruzsálemtől elkezdve” (Luk. 24,47).
„Erről a próféták [(prophétész)
Isten előtt álló, Isten jelenlétében élő, Isten nevében szóló, isteni
akaratot közvetítő személyek] mind bizonyságot tesznek, [(martüreó):
tanúsítják] hogy bűneinek bocsánatát [(hamartia apheszisz):
a céltévesztés elengedését, eltörlését] veszi az ő neve által [az Ő
Nevében] mindenki, aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne”
(Csel. 10,43).
Mert: „Őbenne van a mi
váltságunk, ebben a szerelmesben lett mienk a váltság, és történt a
megváltásunk az Ő vére árán, és a bűnöknek félre-csúszásoknak,
elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő
kegyelmének gazdagsága szerint, az Ő kegyelmének gazdag voltához mérten”
(Eféz. 1,7).
Már
a prófétákon keresztül azt ígérte az Úr: „…
megbocsátom az ő bűneiket, (céltévesztésüket) és vétkeikről (botlásaikról, tévedéseikről, eleséseikről) többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,34).
„Megtisztítom őket minden bűnüktől, (céltévesztésüktől)
amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom
minden bűnüket (botlásaikat, tévedéseiket, eleséseiket), amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem” (Jer. 33,8).
Mikeás
megvallása: „Kicsoda olyan Isten, mint
te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja
meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, (és abban telik
kedve, hogy kegyelmet ad)!” (Mik. 7,18).
Mert:
„Ő megbocsátja minden bűnödet,
meggyógyítja minden betegségedet”
(Zsolt. 103,3).
Azt
mondja az Úr, igen: „Én, én vagyok az,
aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!”
(Ésa. 43,25).
„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet,
mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézs. 44,22).
És
Pál apostol megvallása a beteljesülés módjáról: „Mert azt adtam előtökbe [erre tanítottalak] főképpen [elsősorban azt hagytam rátok], amit én is úgy vettem [amit magam is kaptam; (melyet én is
tanultam)], hogy a Krisztus meghalt a mi
bűneinkért [(hamartia): céltévesztésünkért] az írások szerint” (1 Kor. 15,3).
Mert Ő az: „aki halálra adatott [halált
szenvedett; ki lett szolgáltatva] bűneinkért [vétkeinkért, azaz:
félrecsúszásainkért (botlásainkért és elhajlásainkért] és feltámasztatott
[feltámadt] megigazulásunkért [felmentésünkért, vagyis: igazzá
nyilvánításunkért]” (Róm. 4,25).
És azért kellett Neki szenvedni és meghalni, mert: „mindenki
vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja
meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által” (Róm. 3,23-24)
„Mert
azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk
őbenne” (2Kor. 5,21).
Csel.
13,39 És mindenekből, amikből a Mózes
[jelentése: a kihúzott, a vízből
kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek] törvénye által meg nem
igazíttathattatok, [mert a törvény (dünamai
dikaioó): nem képes, mert nincs hatalma igaznak nyilvánítani, megigazulttá
tenni], ez által mindenki, aki hisz, megigazul [(dikaioó): megigazulttá lesz].*
*Pál apostol megvallása: „Mert nem azok igazulnak meg Isten előtt, akik a
törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt,
Isten útmutatását betöltik, megcselekszik, és megvalósítják” (Róm. 2,13).
„Hiszen azt tartjuk, és állítjuk, hogy hit által
igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm. 3,28).
„Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mert a törvény
a maga részéről tehetetlenséget mutatott, mivelhogy erőtlen vala a hústest
miatt, mert a hústest gyengévé tette. Az Isten azt megtette az ő saját
Fiát elbocsátván, és elküldve bűn, azaz a
céltévesztés hústestének hasonlatosságában, hasonmásában és a bűnért,
azaz a céltévesztés miatt, és
elítélte a bűnt, azaz a céltévesztést a hústestben” (Róm. 8,3).
„...Mert azt, aki nem
ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. ...Ki a
mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (2Kor. 5,21; Róm. 4.25).
Az
apostol levonja a következtetést: „Annakokáért
a törvénynek cselekedeteiből, olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja
betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn ismerete, és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).
„hiszen a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké, Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hitből, a hit alapján igazuljunk meg (Gal. 3,24).
És
így folytatódik a kijelentés: „Mert a törvény vége bevégzése,
végcélja, beteljesedése, megszűnése, befejeződése Krisztus minden hívőnek megigazulására” (Róm. 10,4)
„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett
tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez” (Zsid. 7,19).
És a
továbbiakban is így vallja meg az apostol a hitét: „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a
törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is
Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem
a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy
hústest sem” (Gal. 2,16).
Csel.
13,40 Vigyázzatok tehát, hogy
rajtatok ne essék, [(eperkhomai): hogy be ne következzék az] a mit a próféták [(prophétész):
az Isten előtt álló, Isten jelenlétében
élő, Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek, akik Tőle vesznek Igéket]
megmondottak:
Csel. 13,41 Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok [ti gúnyolódók, és ámuljatok el] és
semmisüljetek meg; mert én oly dolgot cselekszem a ti időtökben, oly dolgot,
melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.*
*Hát: „Ezért halljátok az Úrnak beszédét, (az ÚR, jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló igéjét) csúfoló
férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik” (Ésa. 28,14).
„Nézzetek szét a népek között, vizsgálódjatok és
csodálkozással csodálkozzatok, mert oly dolgot cselekszem a ti napjaitokban,
mit el sem hinnétek, ha beszélnék!”
(Hab. 1,5).
Csel.
13,42 Mikor pedig kimentek a zsidók
zsinagógájából, kérék a pogányok, a [(ethnosz): nemzetekből valók] hogy a
következő szombaton, a [következő heti
pihenőnapon] prédikálják nékik e beszédeket [réma): Igéket, kijelentéseket].
Csel. 13,43 Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók [(iúdaiosz):
júdeaiak] közül és a [(szebomai szebó): vallásos tiszteletben
részesítő], istenfélő prozelitusok, a [(proszélütosz): a zsidó vallásra áttért
jövevények] közül követék Pált és Barnabást [(akolútheó): csatlakozva
hozzájuk]; akik szólván hozzájuk, biztatták, és [(peithó): meggyőzték]
őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.*
*Antiókiában is
sokan megtértek, ezért Barnabás: „Ki mikor oda
jutott [(paraginomai):
megérkezett] és látta az Isten kegyelmét,
örvendeze; és inté [(parakaleó): buzdította, bátorította] mindnyájukat,
hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban” (Csel. 11,23).
„Erősítve a tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a
hitben, mivel sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22).
Csel. 13,44 A következő szombaton aztán majdnem az egész város
egybegyűlt az Isten igéjének, a [(logosznak)] hallgatására,
Csel. 13,45 Mikor pedig [(eidó oida): észrevették], és látták
a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget],
betelének irigységgel, és [(dzélosz): féltékenységgel]. És [(antilegó hüpo) alattomosan
szembeszállnak], és ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva]
azt, amiket Pál mond vala, [és (blaszphémeó): becsmérelték,
és gyalázták őt] ellenkezve és
káromlást szólva.*
**És a Szent
Szellem mintegy például tárja elénk, hogy Pál apostolt minden városban a
hitetlen zsidók üldözték, és üldöztették: „De azok a zsidók, akik nem hittek,
felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. És a pogányok
és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék
őket. Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba,
Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, és ott hirdették az
evangéliumot” (Csel. 14,2.5-7).
„Antiókhiából és
Ikóniumból azonban zsidók érkeztek
oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és
kivonszolták a városon kívülre, mivel az a szokás, ha meghalt. De amikor
körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig
Barnabással együtt elment Derbébe” (Csel.
14,19-20).
Tessalonikában is ez történt: „És
némelyek azok közül hisznek és csatlakoznak Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az
istenfélő görögök közül nagy sokaság, és az előkelő asszonyok közül nem
kevesen. De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől
felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaci népségből (a piaci csavargók közül) némely gonosz férfiakat, (néhány hitvány embert) és csődületet támasztván,
(fellármázzák), és felháborítják a
várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé,
(a népgyűlés elé)” (Csel. 17,4-5).
Erről így tesz bizonyságot az apostol: „Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten, a Krisztus
Jézus kihívott közösségeinek, amelyek
Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a
saját honfitársaitoktól, a saját népetektől, miként azok is a zsidóktól, azaz a Júdeában élő hitetlenektől. Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is kérlelhetetlenül /
folyamatosan üldöznek és az Istennek nem tetszenek. Nem kedvesek Isten előtt, és
minden embernek ellenségei, és minden emberrel szemben állnak; [Más fordítás: Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr
Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden emberrel ellenségesek]. Akik megtiltják nékünk, és akadályoznak
minket abban is, hogy a pogányoknak, a nemzeteknek ne prédikáljunk, hogy üdvözüljenek; És
így teszik teljessé céltévesztésüket;
de végül utolérte őket az Isten
haragja” (1 Thess. 2,14-15)
Ez folytatódik Béreában
is: „Sokan hivének azért ő közülük; sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak
közül is nem kevesen. Mikor azonban tudtukra esett a Thessalonikából való
zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek igéjét, elmenének, és a
sokaságot ott is felháborították, (fellázították és felizgatták)”
(Csel. 17,12-13).
Csel. 13,46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva
mondának: Szükséges volt, hogy először [(próton): kezdetben, első alkalommal]
néktek hirdettessék az Isten [(logosza)] igéje; de mivelhogy ti
megvetitek [(apótheomai apótheó): elutasítjátok] azt, és nem tartjátok
méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz [(ethnosz): a nemzetekhez] fordulunk.*
*Mert: „Minden
istentelen (Isten nélkül élő) fut, ha senki nem üldözi is; az igazak (a
megigazultak) pedig, mint az ifjú
oroszlán, bátrak” (Péld. 28,1).
És így folytatja Pál
apostol: „Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban [(próton): először, első
alkalommal] néktek támasztván
[nektek támasztotta fel], elküldé őt,
hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket
megtérítvén [(aposztrephó):
eltávolít, elfordít, eltérítsen] bűneitekből [(ponéria): gonoszság, romlottság, hitványság]. (Más fordítás: Amikor Isten elküldte a szolgáját,
Jézust, akkor először hozzátok küldte el, hogy megáldjon titeket. Mégpedig úgy,
hogy többé ne tegyetek gonosz dolgokat)” (Csel. 3,26).
Ezért: „Mikor pedig megérkeztek Macedóniából Silás és Timóteus, szorongatá a
szellem Pált, és bizonyságot tőn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. Mikor
pedig azok ellenszegülének és (szidalmazták), és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a
fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek” (Csel. 18,5-6).
Mert az Úr parancsa így
hangzott: „És ha valaki nem fogad be
titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt meg sem hallgatja szavaitokat,
vagyis igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek
abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát is rázzátok le lábatokról” (Mát. 10,14).
„Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány
népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése, és ők meg is hallgatják” (Csel. 28,28).
Efézusban pedig: „Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal
szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten
országára tartozó dolgokról. Mikor pedig némelyek megkeményítik magukat, és
(ellenálltak) és nem hisznek, gonoszul
szólván (gyalázva) az Úrnak útjáról a
sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy
bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván”
(Csel. 19,8-9).
Csel. 13,47 Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged
világosságul a pogányoknak, [(phósz ethnosz): nemzetek fényévé tettelek téged], hogy légy [(szótéria): szabadulásukra,
megmenekülésükre], üdvösségükre a földnek [(eszkhatosz heósz): legtávolabbi] széléig.*
*Így szólt az Úr: „Én, az Úr,
hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és benned ajándékozom
meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket” (Ésa. 42,6).
„Hogy megjelenjék világosságul, fényül a pogányok,
azaz a nemzetek megvilágosítására, hogy azt nemzeteknek leleplezd,
kinyilatkoztasd, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Luk. 2,32).
Mert: „Így szól: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek
megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is
világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6).
Az Úr Jézus így küldi ki a
tanítványait: „Elmenvén e széles világra [a
föld minden részére], hirdessétek az
evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden
teremtménynek; minden embernek]” (Márk. 16,15).
„De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok,
bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon
kívül, amikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak
teljesedni: Hogy a Krisztusnak
szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog
hirdetni e népnek és a pogányoknak (a
nemzeteknek)” (Csel. 26,22-23).
Az apostoloknak beszámolnak
Pál és Barnabás munkájukról: „Simeon
elbeszélé, mi módon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok (a
nemzetek) közül vegyen népet az ő
nevének, És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva: Ezek után
megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait
helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi
része (a maradéka) az Urat, és a
pogányok (a nemzetek) mindnyájan,
akik az én nevemről neveztetnek (akik az én nevemet segítségül hívják). Ezt mondja az Úr, ki mindezeket
megcselekszi” (Csel. 15,14-17).
Csel. 13,48 A pogányok [(ethnosz): a nemzetekből származók]
pedig ezeket hallván, örvendeznek, és magasztalják vala az Úrnak igéjét, a [(logoszt)];
és akik csak [(hoszosz): valahányan csak] örök életre választattak, és [(tasszó):
rendeltettek] vala, hisznek.*
*Az idők kezdete
előtt már úgy döntött Isten, hogy Jézus Krisztusban örök életre rendeli a Benne
hívőket: „Mert akiket eleve ismert, [öröktől fogva tudott; kiválasztott;
felismert] eleve el is rendelte, [a
többiektől eleve különválasztotta] hogy
azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek. [Fiának képmását öltsék
magukra; hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia] hogy Ő legyen az elsőszülött sok atyafi [sok
testvér] között. Akiket pedig eleve elrendelt, [előre
elválasztott; különválasztott] azokat el
is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; [megigazulttá
nyilvánította] akiket pedig megigazított,
[megigazulttá tett] azokat meg is
dicsőítette” (Róm. 8,29-30).
„Eleve elhatározván, hogy
minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve
szerint, Őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak
eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik” (Eféz.
1,5.11).
„Ez felel meg örök
végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Ef.
3,11).
Azért: „… hogy
megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve
elkészített a dicsőségre… Akikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a
pogányok közül is” (Róm. 9,23-24).
És az eleve kiválasztásra itt
adja meg a választ Isten: „Aki eleve el volt ugyan rendelve, és ki volt
választva, a világ megalapítása
előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek” (1
Pét. 1,20).
És: „Mi pedig mindenkor [azaz
minden időben, és mindig] hálaadással
tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai [testvéreim], akiket szeret [(agapaó): [(agapaó): Ez azt jelenti:
magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni. Vagyis
teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] az Úr, hogy kezdettől [(arkhé):
az eredettől] fogva kiválasztott [kijelölt] titeket Isten az üdvösségre, a Szellem (meg)szentelésében [(hagiaszmosz): Istennek szentelt, Isten tulajdona; Isten
céljaira való elkülönítés a világtól; tökéletes, hibátlan, tiszta, Istenhez
méltó] és az igazság [(alétheia): a valóság, a hazugság ellentéte, ami nincs
elrejtve, elkendőzve; Isten Igéje] hitében. [Más
fordítás: Mi pedig mindig hálaadással tartozunk az Istennek értetek,
testvéreink, akiket szeret az Úr, mivel titeket az Isten zsengeáldozatul [a
termés első részeként] kiválasztott
a maga számára, a Szellem megszentelése és az igazságba (Isten Igéjébe) vetett hit által a megmenekülésre]” (2
Thess. 2,13).
És
Péter apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy a föd minden nemzetére
vonatkozik a kiválasztás: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola [(aposztolosz): meghatalmazott, teljhatalmú
megbízott, aki a küldő személy hatalmával szól, cselekszik. Aki kiküldött, Jézus Krisztus követe]. A Pontusban [jelentése: tenger, hullám], Galáciában
[jelentése: gallok] földje, Kappadóciában [jelentése: nádas vidék; jó lovak tartománya]. Ázsiában [jelentése: mocsár] és Bithiniában (jelentése: korai sietség; hatalmas zúgás; heves rohanás)
elszéledt [(diaszpora): szétszóródott, szétszórtságban élő] jövevényeknek, [Más fordítás: Isten kiválasztott népének;
zarándokoknak, akik átmenetileg idegen
helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ]. Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve
elrendelése [(prognószisz):
előzetes elhatározása] szerint, a Szellem megszentelésében, [a Szellem
megszentelő munkája (hagiaszmosz):
Isten céljaira való elkülönítése által] engedelmességre [figyelmes hallgatásra, vagyis szolgálatkészségre] és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem [(kharisz):
Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása], és békesség
[az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség;
jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] adassék néktek bőségesen” (1 Pét. 1,1-2).
Csel. 13,49 Terjed pedig az Úrnak igéje [(logosza)] az egész
tartományban.
Csel. 13,50 A zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] azonban
felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő,
és [(szebomai
szebó): tisztelő] tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő, tekintélyes]
asszonyokat és a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit,
vezetőit; a város előkelőit], és
üldözést támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál és
Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból.*
*Timóteusnak így ír
az apostol: „Te pedig [(parakolútheó): pontosan megfigyelted,
megértetted, és] követted az én
tanításomat, életmódomat, [(agógé):
az én életutamat, életvitelemet, magatartásomat] szándékomat, [(protheszisz): az én
célkitűzéseimet, életcélomat] hitemet, [meggyőződésemet] hosszútűrésemet, [(agapé): Isten
szerinti] szeretetemet,
türelmemet, [(hüpomoné): tűrésemet, kitartásomat; állhatatosságomat]. Üldöztetéseimet,
szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókiában [jelentése: bosszúálló, üldöző], Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop], Listrában: [jelentése: feloldó város, visszavásárló]
minémű üldöztetéseket szenvedtem
[(hüpopheró):
álltam ki, viseltem el, milyen
nehézségeken mentem keresztül, és bírtam ki]! De mindezekből [mindig] megszabadított [kimentett, kiragadott] engem az Úr” (2 Tim. 3,10-11).
Ezek az események pedig így
történtek „Lőn pedig Ikóniumban, hogy ők
együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy
mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé. Akik azonban a zsidók
közül nem hívének, felindíták (felingerelték) és megharagíták a pogányokat az atyafiak (a testvérek) ellen. És mikor a pogányok és zsidók az ő
főembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék (hogy
bántalmazzák) és megkövezzék őket, Ők
megtudták, és elfutának (elmenekültek) Likaóniának
városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, És ott prédikálják
(és hirdették) vala az evangéliumot.
Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot (a
tömeget) eláltatván, (annyira
felbujtották, hogy) megkövezék Pált, és
kivonszolák a városból, (a városon kívülre) azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok,
felkelvén, (visszament), és beméne a
városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az
evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének
Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, (bátorították)
hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok
háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,1-2.5-7.19-22).
Az Úr Jézus az Ő elmenetele
utáni időről így beszél tanítványaihoz, figyelmeztetve őket: „Akkor nyomorúságra adnak [elárulnak és
kiszolgáltatnak] majd benneteket
[hogy megkínozzanak], és
megölnek [öldökölnek] titeket;
és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt [és az összes nemzetek gyűlölete ér titeket] az én nevemért [és azért, mert hisztek bennem]” (Mát. 24,8-9).
De: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti
nálatoknál (mint titeket). Ha e
világból (valók) volnátok, a világ
szeretné azt, ami az övé (szeretné a magáét); de mivelhogy nem vagytok e világból (valók), hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl
titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről (azokról az igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a
szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én
beszédemet (igémet) megtartották, a
tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik (és
teszik) veletek, mivelhogy nem ismerik
azt, aki (el)küldött engem” (Ján. 15,18-21).
Pál apostol vallja meg, hogy
mennyi üldözésben és bántódásban van része annak, aki a Krisztus Nevét vallja: „A zsidóktól ötször kaptam negyvenet
(vagyis negyven botütést) egy híján. Háromszor megostoroztak (és
megvesszőztek), egyszer megköveztek,
háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem (vagyis
egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain). Gyakorta való utazásban (gyakran voltam úton), veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben
népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban,
veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak
(vagyis áltestvérek) közt. Fáradságban
(és fáradozásban) és nyomorúságban
(és vesződségben), gyakorta való
virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és
mezítelenségben” (2 Kor. 11,24-27)
„De mindezekben [és mindezekkel szemben] győzteseknél is többek vagyunk, [és felettébb diadalmaskodunk;
döntő (teljes, tökéletes, végleges, fölényes) győzelmet aratunk] Őáltala, aki minket szeretett” (Róm.
8,37)
És: „… hála az Istennek,
aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor. 15,57).
Dávid így prófétál ezekről az
időkről: „Sok baj (thlipszisz: szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, szorongás, nyomorgatás,
nyomorúság, elnyomás)
éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR” (Zsolt. 34,20).
Csel. 13,51 Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének
Ikóniumba.*
*Az Úr Jézus
parancsa: „ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt
meg sem hallgatja szavaitokat, vagyis
igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek abból a
házból, vagy városból, még lábaitok porát is rázzátok le lábatokról”
(Mát. 10,14).
És ismét: „Valamely városba pedig bementek, és
titeket be nem fogadnak, annak utcáira, vagy piacára, és tereire kimenvén, ezt
mondjátok: Még a port is, amely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek
letöröljük. [Más fordítás: lerázzuk
még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, bizonyságul ellenetek]; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy közel
jött hozzátok Isten királysága, Isten uralma” (Luk. 10,10-11).
Pál apostol is megcselekszi
az igét: „Mikor pedig megérkeztek
Macedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a Szellem Pált (aki teljesen az
ige hirdetésének szentelte magát), és
bizonyságot tőn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. Mikor pedig azok
ellenszegülnek és káromlásokat szólva szidalmazták, ruháit megrázva
(lerázta ruhájáról a port), és monda
nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz
(a nemzetekhhez) megyek”
(Csel. 18,5-6)
Csel. 13,52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Szellemmel.