Zsoltár 39. A türelmetlen szenvedők panasza és könyörgése. (héberrel éskapcsolódó igékkel)

Zsolt. 39,1 Az éneklőmesternek [a karmesternek; a (nácaḥ) dicséret vezetőnek] Jeduthunnak, [jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus, bizonyságtevő, dicséretre méltó] Dávid [jelenése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára^*

*A frigyláda előtti szolgálatra, akiket név szerint kijelöltek, hogy az Urat dicsérjék: „Ott hagyá azért Dávid az Úr szövetségének ládájánál Asáfot (jelentése: gyűjtő) és az ő atyjafiait, hogy a láda előtt szüntelen minden napon szolgáljanak, a mindennapi rend szerint. Hémánt (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) is és Jédutunt (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus, bizonyságtevő, dicséretre méltó) velük hagyá, és a többi kiválasztottat is, akiket név szerint jelöltek ki, hogy az Urat dicsérjék, és hogy így adjanak hálát az ÚRnak: mert az ő irgalmassága örökkévaló, és mert Örökké tart szeretete! És ő velük Hémánt és Jédutunt kürtökkel, harsonákkal, cimbalmokkal, cintányérokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká tevé. (1 Krón. 16,37.41-42).

 „… és hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

„… és ő velük százhúsz kürtölő, és (harsonát fújó) pap; Mert a kürtölőknek és éneklőknek tisztük vala összehangolva zengeni az Úrnak dicséretét és magasztalását. És mikor nagy felszóval (hangosan) énekelnének kürtökkel, cimbalmokkal és mindenféle zengő szerszámokkal, dicsérvén az Urat, hogy ő igen jó és örökkévaló az ő irgalmassága, és (szeretete): akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel (a házat, az ÚR házát felhő töltötte be), annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatukban a köd (a felhő) miatt, mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Istennek házát” (2 Krón. 5.12-13).

Ők: „prófétai ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon”  Név szerint: A jedútúniak közül Jedútún hat fia: Gedaljáhú, (jelentése: akit Jahve naggyátesz; Jahve nagy) Ceri, (jelentése: az én képmásom, jóillatú gyanta, balzsam de jelenti még: tűnődés, költészet, alkotó, teremtő) Jesajáhú, (jelentése: Jahve meghallgat; Jahve a hírnév; menny) Simei, (jelentése: messze híres; az Úr a meghallgatás; Jahve meghallgatta). Hasabjáhú (jelentése: Isten méltónak tartott engem; ő tiszteli Istent), és Mattitjáhú, (jelentése: Jahve ajándéka, az Úr ajándéka v. adománya), akik apjuknak, Jedútúnnak (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus, bizonyságtevő, dicséretre méltó) az irányításával ihletett módon játszottak citerán, hálát és dicséretet adva az Úrnak” (1Krón. 25,1.3).

Zsolt. 39,2 Mondám: nosza, vigyázok útjaimra, és [szavaimra], hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom, és [csukva tartom] szájamat, [féket teszek számra, és a jót is elhallgatom vala] amíg előttem van a hitetlen [az istentelen, azaz Isten nélküli]*

*Hiszen: „Aki megőrzi száját és nyelvét (vigyáz a szájára és a nyelvére), megtartja (megőrzi) életét a nyomorúságtól” (Péld. 21,23).

Jakab apostol is erre figyelmeztet: „Ha valaki istentisztelőnek [(thrészkosz) igaz hívőnek] látszik köztetek [és aki azt hiszi magáról, hogy az istentiszteleti formákat pontosan teljesíti], de nem zabolázza [nem fékezi] meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét [és még önmagát is becsapja], annak az istentisztelete hiábavaló [(mataiosz): haszontalan, üres]” (Jak. 1,26).

Ezért: „A ti beszédetek, a ti Igéitek mindenkor azaz minden időben kellemetes, kedves, megnyerő, elfogadható legyen, sóval, vagyis a Szent Szellemmel fűszerezett, és ízesített; hogy tudjátok, hogy kinek milyen választ kell adnotok” (Kol. 4,6).

Mert mindnyájan sokképpen (és sokat) vétkezünk. Ha valaki beszédben (logosz) nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét (egész valóját) is megzabolázni (és meg tudja fékezni)” (Jak. 3,2).

Hiszen: „A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje, az ő beszédének jövedelmével lakik jól (mert amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni az ő bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia). Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. (Más fordítás: Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi)” (Péld. 18,20-21).

Péter apostol is így figyelmeztet: „Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól (nyelve szűnjék meg, fogja vissza magát, tartózkodjon gonoszt szólni), és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot (ravaszságot, csalást, cselt, körmönfontságot)” (1Pét 3,10). Mert: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek (elkerülhetetlen a tévedés); aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes, és (az eszes ember vigyáz a beszédre)” (Péld. 10,19).

Hiszen: „Ki az az ember, akinek tetszik az élet, [(ḥáp̄éc ḥaj): aki kívánja a virágzó, sikeres, prosperáló életet, és azt, hogy örömét lelje benne] és szeret napokat [(jôm ṭôḇ): és boldog, sikeres, áldott éveket], hogy jót láthasson [hogy élvezze a boldogságot]? Tartóztasd meg, és [(nácar): őrizd, és tiltsd el] nyelvedet a gonosztól, a [(ráʿ): rossztól], és ajkadat a csalárd [(mirəmáh): álnok, megtévesztő, rosszindulatú] beszédtől. [Más fordítás: Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot]” (Zsolt. 34,13-14).

De ezt csak a Te segítségeddel tudom megtenni, ezért kérem: „Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!” (Zsolt. 141,3).

Zsolt. 39,3 Elnémultam, [('álam): szótlanul, vigasztalás nélkül] vesztegléssel [(dúmijjáh): csendességben] hallgattam a jóról, [de ez nem volt jó,] mert fájdalmam felzaklatódott [(ʿáḵar): kiújult megháborított, felkavart]^*

*És: „Eláradtak [(ráḥaḇ): igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai, gyötrelmei]. Nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom, és gyötrelmemből] szabadíts meg engem [Más fordítás: Adj enyhülést szívem gyötrelmének és (jácá'): szabadíts, ments meg, vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]. Lásd meg szegénységemet [(ʿŏní): nyomorúságomat szenvedésemet, szorultságomat], és gyötrelmemet [(ʿámál): gyötrődésemet, bajomat, megalázottságomat]; bocsásd meg [(násá' náśá'): vedd el] minden bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): minden vétkemet]” (Zsolt. 25,17-18).

 És Dávid továbbra is így kiált az Úrhoz, megprófétálva a Messiás szenvedését: „Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).

„Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! ” (Zsolt. 32,2-4).

„Nézz ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt. 13,4).

Én: „Te benned bíztam (ezért Hozzád menekülök), Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg engem (irgalmasan). Hajtsd hozzám (és fordítsd felém) füledet, (siess, és) hamar szabadíts (és ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem (Más fordítás: Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).

Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).

És: „A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt. 71,2).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt. 88,2-4).

„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, (siess, és) hamar hallgass meg engem” (Zsolt. 102,2-3).

„(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).

Bizony: „Tőrt vetettek, akik életemre törnek, akik vesztemet akarják, arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap. De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, aki nem nyitja föl száját. És olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás. Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!” (Zsolt. 38,13-16)

Zsolt. 39,4 Fölhevült [(ḥámam): égett, izzott] bennem az én szívem [a bensőm], gondolatomban [(háḡíḡ): tűnődésemben, míg sóhajtoztam] tűz gerjede fel, [(báʿar dibbér): lángra lobbantam, megoldódott a nyelvem, és beszélni kezdtem], és így szólék azért az én nyelvemmel:

Zsolt. 39,5 Jelentsd meg [(jḏʿ): add tudtomra, ismertesd meg] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] az én végemet [(qéc): életem végét] és napjaim mértékét, [(middáh): hosszát], mennyi az [meddig tart napjaim sora, napjaim számával ismertess meg]. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok [mennyi időm van itt]^*

*Mert: „Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt. 90,3-4.12).

Kijelentetted Ádámnak: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű tele nyugtalansággal, és háborúságokkal. Mint a virág, kinyílik és elhervad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át” (Jób. 14,1-2.5).

Én is tudom, hogy: „Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől” (Zsolt. 31,16).

És: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak…”(Préd. 3,1-2).

Bizony a testi emberek: „… sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lehelet van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság! Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik” (Préd. 3,19-20).

Mert: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó, a tűnő árnyék” (Zsolt. 144,4).

Zsolt. 39,6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ): arasznyivá] tetted napjaimat, és az én életem [(ḥeleḏ jôm): ideje semmiség] te előtted. (haḇél heḇel): Mint egy lehelet, annyit ér az (kôl kól'áḏám): egész emberiség; Minden ember olyan, mint a fuvallat]! Szela^*

*Jób így imádkozik. Hallgass meg, mert: „Napjaim gyorsabbak voltak a takács vetélőjénél, és most reménység nélkül tűnnek el. Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet, és az én szemem nem lát többé jót” (Jób. 7,6-7).

Dávid is így könyörög: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok)! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3-4).

Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4).

És így szól az Úr: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” (Ézs. 2,22).

Hiszen miután: „megformálta az Úristen az embert a föld porából, élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz. 2,7).

Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.  Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).

Zsolt. 39,7 Bizony árnyékként jár, és [(hálaḵ): él] az ember; bizony csak hiába [(haḇél heḇel): haszontalanul] szorgalmatoskodik [hámáh): hiába vesződik]; rakásra gyűjt [(cáḇar): halmoz fel, raktároz el], de nem tudja, ki takarítja be azokat [('sp̄): ki fogja hasznát venni]!^*

*Dávid így figyelmeztet: „Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; nem követi kincse, és dicsősége nem száll le utána. Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is téged, hogy jól tettél magaddal, hogy jól megy sorod, Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez jut, (őseinek nemzedékéhez kerül) akik soha sem látnak világosságot. Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: (nem marad meg) hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak (amelyek kimúlnak)” (Zsolt. 49,17-20).

A prédikátor is erre az igazságra jutott: „Viszont láték a nap alatt más hiábavalóságot. Van oly ember, aki egymaga van és nincs vele másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden ő fáradságának, és az ő szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, hogy azt mondaná: vajon kinek munkálkodom, hogy magamat minden jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság!” (Préd. 4,7-8).

„ Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. Ti ellenben (most) elbizakodottságotokban dicsekedtek (és kérkedtek): Minden ilyen dicsekedés (és kérkedés) gonosz” (Jak. 4,14-16).

„Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak (az elvetemültnek), hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét (ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét)?” (Jób. 27,8).

Ezért: „akik élnek a világ javaival, vagyis e világgal, és igénybe veszik, és felhasználják a világ dolgait; akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint akik azt nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe, mert elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata, megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31).

Ezért: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a hústest kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel, a létezés jelenlegi állapotával való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17).

Zsolt. 39,8 Most azért, mit reméljek, [mit várhatok] oh Uram?! Te benned van bizodalmam [egyedül benned reménykedem]^*

*Dávid megvallása az Úrról: „Mert a szegény [('eḇəjôn): rászoruló, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló] nem lesz [(nécaḥ necaḥ): teljesen], és végképen elfelejtve. A nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek, szelídek] reménye és [(tiqəváh): várakozása] sem vész el örökre [s aki bajban is remél, nem csalódik soha]” (Zsolt. 9,19).

„Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. ...Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél! (Zsolt. 22,25; 40,18)

A megvallásra jön a válasz: „Akik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt. (Zsolt. 34,6-7)

Pál apostol megvallása, imája – és harca: „Naponként halál révén állok. ...Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból... „Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet. Ne adjad a fenevadnak a te gerlicédnek életét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!” (1 Kor. 15,31-32; Zsolt. 74,18-19)

És az Úr Jézus válasza: „Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok” (Luk. 12,6-7).

Zsolt. 39,9 Ments ki engem minden álnokságomból [szabadíts meg minden bűnömtől]; ne tégy engem bolondok csúfjává [(nácal): ragadj ki, szabadíts meg a (pešaʿ): lázadóktól, elszakadóktól (śím śúm): ne tégy ki engem (náḇál): elvetemült, istentelen, kegyetlenek (ḥerəpáh): gúnyolódásának, lenézésének, megvetésének]!^*

*És így folytatja Dávid a prófétálást: „Nézz ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt. 13,4).

 „Tekints reám (és fordulj felém), könyörülj rajtam, mert árva (és magányos) és szegény (és nyomorult) vagyok. Eláradtak szívemnek szorongásai (Te enyhítsd szívem szorongását), nyomorúságaimból szabadíts meg engem (és szorult helyzetemből szabadíts ki). Lásd meg szegénységemet (és nyomorúságomat), gyötrelmemet (és gyötrődésemet); bocsásd meg minden bűnömet (minden céltévesztésemet)” (Zsolt. 25,16-17).

Én: „Te benned bíztam (ezért Hozzád menekülök), Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg engem (irgalmasan). Hajtsd hozzám (és fordítsd felém) füledet, (siess, és) hamar szabadíts (és ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem (Más fordítás: Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).

Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).

És: „A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt. 71,2).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt. 88,2-4).

„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, (siess, és) hamar hallgass meg engem” (Zsolt. 102,2-3).

„(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, amiképpen szoktál a te nevednek kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).

És addig nem hagyja abba Dávid a könyörgést, amíg az Úr nem válaszol, aki így szól hozzá – és hozzád: „Búsulásom felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg (most), hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem dorgállak meg többé). Mert a hegyek eltávoznak (és megszűnhetnek), és a halmok megrendülnek (és meginoghatnak); de az én irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik meg), és békességem szövetsége meg nem rendül (és nem inog meg), így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10).

Zsolt. 39,10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, [('álam páṯaḥ): szótlanul, hallgatok] mert te cselekedted [(ʿáśáh): te munkálkodsz].

Zsolt. 39,11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én. [Héber szöveg: (šּׂúr súr): távoztasd el rólam a (neḡaʿ): csapást, (jáḏ) : segíts a te erőddel, és fegyvereddel a (tiḡəráh): harcban, hogy: (káláh): véget érjen, befejeződjön]^*

*Dávid megvallása – és próféciája – amiért az Úr haragját érzi (aki eltért, vagy még meg sem tért Istenhez): „Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne dorgálj meg engem! Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt ...Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?” (Zsolt. 38,2-4; 90,7-11).

 Jeremiás imája: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts. Zúdítsd haragodat a nemzetekre, amelyek nem ismernek el, és azokra a nemzedékekre, amelyek nem hívják segítségül a nevedet. Mert felfalták Jákobot s fölemésztették, lakóhelyét pusztasággá tették” (Jer 10,24-25).

Jób is így panaszkodik: „Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4).

És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12).

És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18).

Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).

„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13).

„Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12).

És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4).

Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7).

És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).

Zsolt. 39,12 Mikor a bűn miatt büntetéssel [dorgálással] fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét [az ő gyönyörűségét]. Bizony merő hiábavalóság [mint egy lehelet, annyit ér] minden ember. [Héber: Mikor a (ʿávôn ʿáôn): törvénynélküli állapot miatt (tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): tanítod, oktatod az ('íš): embert, és  (jásar): figyelmezteted, korrigálod, és (másáh): lágyítod, akkor (ʿăśaḇ): elgyengül és az ('áḏám): ember (ḥmḏ): vágyakozik az (haḇél heḇel): élet után]. Szela*

*És így folytatja Dávid: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. (Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem)”(Zsolt. 17,6).

Dávidot bármilyen baj éri, a szabadító Istenhez kiált: „Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)

És megvallja, hogy: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt. 116,1-2)

De az Úr is erre biztatja, megígérve a szabadítást is:  „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)

És hogy ki az az Isten, akit segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül így tesz bizonyságot a szent Szellem: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.... Néktek: .... akik  a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül hívják” (1Kor. 1,2-3).

Zsolt. 39,13 Halld meg Uram az én könyörgésemet [(təp̄illáh): esedezésemet], figyelmezzél kiáltásomra, könnyhullatásomra, ne vesztegelj [(diməʿáh ḥáraš): könnyeim láttán ne légy néma]; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér [(tóšáḇ tôšáḇ): bevándorló], mint minden én ősöm*

*Dávid megvallása: „Jövevény vagyok e földön, ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat. Őrlődik, és elfogyatkozik az én lelkem, a te döntéseid után való szüntelen vágyódás miatt. Megdorgálod a kevélyeket; átkozottak, akik elhajolnak parancsolataidtól. Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, mert megőriztem a te bizonyságaidat, és megfogadtam intelmeidet!” (Zsolt. 119,19-22).

 Igen: „Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a mi atyáink is egyenként, és mint minden ősünk; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1 Krón. 29,15)

Péter apostol így figyelmezteti a megváltottakat: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban. Galáciában, Kappadócziában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt, és szétszóródott jövevényeknek, vagyis idegenekenek, azaz akik rövid ideig, átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ. És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül, és elfogulatlanul válogat ki, kinek-kinek cselekedete, tevékenysége, munkássága szerint, szent félelemmel töltsétek a ti jövevénységetek a ti vándorlásotok, zsellérségetek idejét. Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, múlandó ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló, értéktelen, és üres életetekből, életmódotokból. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén. Tehát: Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, mint zarándokokat, vándorokat, hontalanokat, tartóztassátok meg magatokat, vagyis tartózkodjatok a hústesti kívánságoktól, és vágyaktól, amelyek az életetek ellen vitézkednek, és küzdenek, amelyek hadat viselnek életetek ellen” (1Pét 1,1.17-19.és 2,11).

Pál apostol is buzdítja a szenteket: „Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben (szómati): lényünkben, ebben a személyben lakván, távol vagyunk, vagyis távol lakunk az Úrtól. [Más fordítások: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben, ebben a valónkban vándorként élünk, jövevényekként vagyunk, és távol járunk az Úrtól]. „Azért igyekezünk is kedvében járni, és neki tetszeni, hogy akár otthon lakunk, és közel vagyunk hozzá, vagy nála vagyunk, akár elköltözünk, vagyis távol járunk, és élünk Tőle, néki kedvesek legyünk” (2 Kor. 5,6.9)

Zsolt. 39,14 Ne nézz reám [haraggal], hadd enyhüljek meg [hadd viduljak föl. Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem], mielőtt elmegyek, és nem leszek többé. [Héber: (šáʿáh): tekints rám, hogy (blḡ): megvidámodjak, megnyugodjak mielőtt (jálaḵ): elmegyek]^*

*Dávid újra-és újra szabadításért kiált az Úrhoz: „Nézz ide, [tekints rám, hallgass meg, és] felelj nékem, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem; világosítsd meg, és [ragyogtasd fel] szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra, [nehogy halálba szenderüljek]” (Zsolt. 13,4).

 „Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat! ...Szemem a bánattól elbágyadt, megvénhedett minden szorongatóm miatt. ...Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet. Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem. Őrizd meg, és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam. ...Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat és megismered a háborúságokban lelkemet; ...Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam! ...Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. ...Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem” (Zsolt. 4,2; 6,8; 25,18-20; 31,8; 35,23-24; 119,105; 119,50).

Ima és megvallás

Drága mennyei Atyám!

Magasztallak azért, hogy Te áldások öröklésére hívtál el, ezért én Szent Szellemed által betöltöm a Te törvényedet, és áldom azokat, akik engem átkoznak, és imádkozom azokért, akik háborgatnak és kergetnek engemet. 

(Mát.5,44)

Dr Nasir Siddikiről (1953) többek közt a következő információ olvasható: evangélista, szerző és üzleti tanácsadó. Súlyos övsömör betegségéből való csodálatos gyógyulását követően megtért, mohamedánból keresztény lett. Kanadából az Egyesült Államokba költözött. Tulsában (Oklahoma) él második feleségével, Anitával és három gyermekével, és Wisdom Ministries nevű gyülekezetükben szolgálnak. Szerepeltek olyan híres televíziós evangélisták műsorában, mint Benny Hinn, Rod Parsley, Kenneth Copeland. Tanulmányait egyebek közt a Kenneth Hagin fia alapította Rhema Bible School-ban, és az American Bible College and Seminary-ban végezte. (Horváth Lídia fordító)

Csípős, friss őszi nap volt Kanadában, amikor kiléptem lakásom ajtaján, és becsusszantam fehér Mercédeszem kormánykereke mögé. Amíg a motor felbőgve életre kelt, vártam, hogy betöltsön a siker borzongató érzése, de csak egy olyan csontig hatoló fáradtságot éreztem, amely már a depresszió határát súrolta. Valószínűleg kimerültség, gondoltam, ahogy elhajtottam Torontó város sziluettje mellett anélkül, hogy figyelemre méltattam volna.

34 évesen közeljártam ahhoz, hogy megszerezzem az első milliómat, de a sikert soha nem adják ingyen. Az utóbbi két évben napi 18 órát dolgoztam heti hét nap. Mit számított, hogy feláldoztam alvást, pihenést és tisztességes étkezést, hogy elérjem céljaim? Fiatal voltam és egészséges. Ki tudja, talán korán nyugdíjba vonulok egy nap, és bepótolom az alvást egy klubfotelben egy egzotikus tengerparton. De most még tartanom kellett a lendületet.

Legalább a mai nap ígért egynéhány pihentető órát. Minthogy Hálaadás Napja volt Kanadában, vendégségbe voltam hivatalos egyik munkatársam, Anita otthonába. Mikor megérkeztem, az asztal már roskadozott az ételektől, és a házi készítésű ételek elfogyasztása után leültem a kanapéra, hogy elbeszélgessek Anita édesanyjával.

Sajnos, a beszélgetés nem tartott sokáig. Elaludtam egy mondat kellős közepén, és egy idő múlva zavartan ébredtem. Hát nem ilyen első benyomást akartam kelteni! S ami még rosszabb, egy kiütés keletkezett a nyakamon, ami rettenetesen viszketett. Útban hazafelé megálltam az East York-i Általános Kórháznál.

„Reggelre rendbe jön” – mondta az orvos és krémet és Tylenolt adott. Otthon ágyba bújtam, és kimerült álomba zuhantam.

A hálószobám fekete és szürke árnyak borították, amikor éjjel égető fájdalommal a nyakamban felébredtem. Elbotorkáltam a fürdőszobába, és megláttam, hogy a kiütés egy centis hólyagokká fejlődött. A világom - minden előzetes figyelmeztetés nélkül - kibillent egyensúlyából. Reszketve ébredtem fel a hideg, köves padlón, felfelé a mosdókagyló aljára nézve. Elájultam!

Még ebben az elterült helyzetemben is szédülési hullámok öntöttek el. A mosdókagylóba kapaszkodva felhúztam magam és lábra álltam. De mielőtt egy lépést tehettem volna, megint minden elsötétült. Amikor visszanyertem az eszméletemet, tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben. Visszamásztam az ágyba.

Biztos voltam abban, hogy lehetetlen ennyire rosszul lenni és életben maradni, ezért ügyetlenül tollat és papírt kerestem az éjjeliszekrényen. Félelemtől remegő kézzel megírtam a végrendeletem.

Meghaltam, hogy éljek

Elég hihetetlen módon, mikor az első fénysugarak bekukucskáltak az ablakon, még mindig lélegeztem. Összeszedtem annyi erőt, hogy felhívjam Anitát, és segítséget kérjek – és elájultam telefonálás közben. Ahogy autóval a Torontói Általános Kórház sürgősségi osztályára vitt, az autóút minden zökkenőjénél üvöltöttem a fájdalomtól.

„Övsömöre van,” – magyarázta az orvos - „a legrosszabb eset, amit valaha is láttam. Felvesszük a kórházba.”

Az övsömört, magyarázta, ugyanaz a vírus okozza, mint a bárányhimlőt. Ha valakinek gyermekkori bárányhimlője volt, a vírus megtelepedhet az ideggyökerek mellett. Évek múltán, ha a személy immunrendszere károsodik, kiütésekben és hólyagokban kitör, az idegeket is érintve. Az állapotra nincs gyógymód, és csak tünetileg lehet kezelni. A szövődmények között lehet súlyos hegesedés, hallás- és látásvesztés, bakteriális bőrfertőzések, arcbénulás, izomgyengeség és hosszantartó idegfájdalom, amelyet még egy enyhe szellő is kiválthat.

Irgalmasan, egy hatalmas fájdalomcsillapító injekciót adott.

Nem maradt küzdelem

Másnap reggel egy steril szobában ébredtem a kórház nyolcadik emeletén, a bőröm úgy égett, mintha valaki benzinbe mártott volna, és gyufát gyújtott volna. Úgy éreztem, teljesen elégek. Összeszedve minden erőm a szörnyű fájdalom ellenére, araszolgatva eljutottam a fürdőszobához és elborzadva bámultam a tükörképemet a tükörben. Fejem, arcom, nyakam és hátam jobb oldalát körülbelül két centiméter átmérőjű hólyagok borították. Nem volt emberi arcom. A gyomrom összerándult a látványtól és visszavánszorogtam az ágyhoz.

Megérkezett az orvosom és elképedve nézett rám. „A hólyagok olyan gyorsan terjednek, hogy szó szerint figyelhetem, ahogy nőnek” – mondta. „A szervezete nem küzd.”

Másnap reggel az övsömör mellett tetőtől talpig bárányhimlős lettem. Szigorúan elkülönítettek. Aznap este a lázam felszökött 42 fokra – ami elég forró ahhoz, hogy agyamból maradandóan „rántottát csináljon”.

Napokon át egyre csak romlott az állapotom. Idegvégződéseim annyira begyulladtak, hogy ha egy hajszál átsodródott a bőrömön, attól áramütésszerű tűzhullámok fodrozódtak végig a testemen. A jobb fülemen felrobbantak a hólyagok, lefelé terjedve, míg el nem ért a vállamig. Arcom olyan ráncos lett, mint egy öregemberé és az ápolónők azt hitték, Anita apja vagyok. 75 évesnek látszottam. A hét végére állapotomat kritikusnak minősítették.

Utolsó reményem

Az életben bátor, magabiztos voltam, aki vállalja a kockázatot. De most, amikor a halállal kellett szembenéznem, meg voltam rémülve. Fogalmam sem volt, mi várhat rám a másik oldalon. Mohamedánnak neveltek Londonban, Angliában, és úgy tudtam, Allah nem olyan isten, aki gyógyít.

Az egyetlen reményem az orvostudomány volt.

Végül már olyan közel jártam a halálhoz, hogy az orvosok nem tudták, hogy hallom őket, amikor vizsgáltak. „Az immunrendszere egyszerűen nem működik” – mondta az egyik.

„Haldoklik” – erősítette meg a másik. „Az immunrendszerét bizonyára az AIDS tette tönkre.”

Nincs AIDS-em! Kiáltani akartam, de nem tudtam megformálni a szavakat. És akkor eljutott a tudatomig. Azt mondta, haldoklom!

Az orvosok csendesen beszéltek Anitával. ”Pár órán belül halott lesz” – mondták. „Ha valami csoda révén életben marad, valószínűleg vak lesz a jobb szemére, süket a jobb fülére, bénult a jobb oldalára és súlyos agykárosodása lehet a magas láztól.”

Aztán elmentek.

Itt hagytak meghalni!

Úgy éreztem magam, mint egy fuldokló ember, aki már harmadszor merül alá. Összeszedve erőmet, elsuttogtam egy imát. „Isten, ha valóságos vagy, ne hagyj meghalni!”

Az Ő jelenlétében

Az éjszaka legsötétebb órájában felébredtem és egy férfit láttam az ágyam lábánál. Fénysugarak áradtak belőle, ami lehetővé tette, hogy lássam a körvonalát. Arcát nem láttam, az túlságosan ragyogó volt. Nem kellett, hogy bárki is mondja nekem, tudtam, hogy Jézus az.

A Korán említi Jézust; a mohamedánok hiszik, hogy létezett, nem mint Isten fia, hanem mint egy jó ember és egy próféta. Tudtam, hogy ez itt nem Mohamed, tudtam, hogy nem Allah, Jézus volt a szobámban. Félelem nem volt, csak békesség.

„Miért jönnél el egy mohamedánhoz, amikor mindenki más itt hagyott meghalni?” –tűnődtem.

Szavak nélkül szólt hozzám. „Én Vagyok a Keresztények Istene. Én Vagyok Ábrahám, Izsák és Jákób Istene.”

Ez volt minden, amit mondott. Nem említette a betegségemet. Nem említette közelgő halálomat. Amilyen hirtelen megjelent, olyan hirtelen eltűnt.

Másnap reggel ugyanaz a két orvos jött, hogy megvizsgáljon.”Megállt a hólyagok növekedése!”

„Nem tudjuk, mi történt, de az övsömör vírus engedett.”

A rákövetkező nap, még mindig fájdalmakkal és hólyagokkal borítva kiengedtek a kórházból egy bőröndnyi gyógyszerrel. ”Ne menjen el hazulról!”- figyelmeztetett az orvos. ”Hónapokba telik, mire elmúlnak a hólyagok, és amikor elmúlnak, fehér bőrfoltok és hegesedések maradnak vissza. A fájdalom évekig tarthat.”

Kilépve a reggeli napon, úgy néztem ki, mint egy leprás és az Elefántember keresztezése. Amikor az emberek megláttak, átmentek az utca másik oldalára. Azonban az elmém nem a bőrömön járt; a gondolataim Jézuson voltak. Afelől nem volt kétség az elmémben, hogy Jézus jelenléte a szobámban megállította az övsömör vírust. Bármi is legyen Jézus, megértettem, hogy az Ő jelenlétében csodák történtek.

Ez a tény egy emésztő kérdést hagyott bennem: Jézus Isten Fia, ahogy a Keresztények állítják, vagy csak egy próféta, ahogy nekem tanították?

Otthon, aznap este, a gyógyszerek ellenére a fájdalom és a viszketés olyan erős volt, hogy majdnem le kellett kötnöm a kezemet. Ennek ellenére nyugtalan álomba merültem, és Jézusról gondolkodtam.

Élni tanultam

Másnap reggel, 1987. október 23-án korán ébredtem és bekapcsoltam a televíziót. A csatornákat váltogatva ledermedtem, amikor a következő szavakat láttam a képernyőn: Jézus Isten Fia?

Feszülten figyeltem, ahogy két férfi az egész műsort ennek a témának megvitatásával töltötte – minden kérdésemet megválaszolták. Mielőtt véget ért volna a műsor, az egyik férfi bevezette a televíziónézőket egy imába. Testem lángolt a fájdalomtól, de letérdeltem a nappali padlójára. Könnyek patakzottak az arcomon, ahogy elismételtem az imát és behívtam Jézust a szívembe.

Azonnal mohó szellemi éhség támadt bensőmben. Még többet kellett tudnom Jézusról. Orvosom utasításai ellenére másnap elmentem és vettem egy Bibliát. Először Máté, Márk, Lukács és János könyvét olvastam el. Még mindig kiéhezetten, elkezdtem a Teremtés Könyvét olvasni, és végigolvastam a Bibliát álmatlan éjszakáimon.

Ezenközben Anita hozott nekem könyveket és az Evangéliumot magyarázó tanító kazettákat. Faltam őket, miközben tovább tanulmányoztam Isten Igéjét. Ahogy elkezdett nőni bennem a hit megértése, előhalásztam egy képet arról, hogyan is néztem ki az övsömör előtt. Imádkoztam és kértem Istent, hogy cselekedje azt, hogy megint úgy nézzek ki.

Nem tudtam, hogy Anita már elimádkozta ugyanazt az imát, de ő azt kérte Istentől, hogy egy kevés hegesedés maradjon a mellkasomon. „Különben soha senki nem fogja elhinni, hogy ez megtörtént veled” – mondta nekem később.

Jézus, a Gyógyítóm

Egy héttel az után, hogy elbocsátottak a kórházból, arra ébredtem, hogy a párnám tele volt hólyaggal. Biztos lekarmoltam álmomban, gondoltam. Kimásztam az ágyból és beálltam a zuhany alá. Ami a párnámon kezdődött, a zuhany alatt ért véget: Minden egyes hólyag leesett a testemről!

Ahelyett, hogy fehér foltok és hegesedett szövet borított volna, bőröm egyszerűen piros volt és nyers. Lassan begyógyult, visszatérve az övsömör előtti állapotomra. Amikor ez megtörtént, nemcsak emberi kinézetem volt, hanem pontosan úgy néztem ki, mint mielőtt megbetegedtem, kivéve azokat a hegesedéseket, amelyeket még mindig viselek a mellkasomon.

Az orvos egyetlen szörnyű előrejelzése sem vált valóra. Látásom 20/20 volt. Hallásom normális volt. Beszédem ép volt. Nem szenvedtem agykárosodást.

Gyógyulásom csodálatos, gyors és teljes volt. Sohasem szenvedtem hosszadalmas fájdalomtól, vagy másmilyen szövődménytől. Nemcsak hogy enyém volt a legrosszabb övsömör eset, amivel valaha is felvettek valakit a Torontói Általános Kórházba, hanem enyém volt a legcsodálatosabb gyógyulás is.

Jézus, a keresztények Istene, megjelent egy haldokló mohamedán kórházi szobájában és meggyógyított engem. De nem ez volt a legnagyszerűbb csoda, amit végrehajtott. Az az átalakulás, ami a szívemben történt, még drámaibb volt, mint az, amely a testemben történt.

A Nagy Helycsere

Azon a napon, amikor újra dolgozni kezdtem, a reggeli hideg felhőket formált a leheletemből, ahogy kiléptem a lakásomból. Belélegeztem a friss eső és a hulló levelek illatát. Léptem ruganyos volt és oly örömteli, hogy kedvem leltem a reggel szépségében, örvendeztem, ahogy a szellő gyengéden arcomhoz ért. Más ember voltam. Becsusszantam a Mercédeszem kormánykereke mögé és tudtam, hogy teljes elképzelésem a sikerről megváltozott. Szívem égető vágya az volt, hogy megismerjem Jézust, hogy közösségben legyek Vele és szolgáljam Őt.

Jézus által és nem a mohamedánok istene által csodálatos módon meggyógyultam, és örökké hálás leszek. Allah félelmet nevel mindazokba, akik szolgálják őt. Ő nem kínál szeretetet, nem ad kegyelmet. Nincs szó a szeretetre vagy a kegyelemre a Koránban. Nem léteznek. Tulajdonképpen az egyetlen út a mennybe az, hogy meghalj Allahért.

Ugyanakkor a Biblia azt mondja, az iga gyönyörűséges és a teher könnyű azoknak, akik Jézust szolgálják. Félelem helyett Ő hitet kínál. Gyűlölet helyett szeretetet kínál, törvénykezés helyett megbocsátást. Kapcsolatot kínál vallás helyett. Jézus szenvedett az emberiségért; Ő meghalt értünk.

Amikor behívtam Jézust a szívembe, Ő megelevenítette szellememet életének leheletével. Elvette minden bánatomat és elhordozta fájdalmaimat. Lemosta bűnömet és megtisztított a Kereszten kiontott Vérével. Újjáteremtett engem.

Ezért ma már nem dolgozom abban az üzletben, amely milliókat hozhatott volna nekem. Ehelyett, mint Jézus, Atyám dolgában tevékenykedem. Járom a világot és megosztom a jó hírt, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy elküldte Jézust, hogy ... meggyógyítson egy haldokló mohamedánt. Azt akarom, hogy az emberek mindenhol megtudják, hogy amit értem megtett, megteszi bárkiért.

Azt akarom, hogy tudják, hogy a csodák mára szólnak.

De a legeslegnagyobb csoda - az örökkévalóságra szól.

Te vagy az Út az igazság.

Jakab levél

Jakab Apostol Levele (Göröggel És Kapcsolódó Igékkel)

Jakab apostol tanítása Isten népe számára, kísértésről, szenvedésről...

HU.SCRIBD.COM

Megvallás

 Szabad vagyok, mert az Úr Jézus kiszabadított e jelenvaló gonosz világból, és a sátán – az ellenség – kezéből 

(Gal. 1,4) (Zsolt 107,2)

Az Úr Jézus ígérete:

„Én megyek előtted… Az ércajtókat betöröm, a vas zárakat leverem”

(Ésa. 45,2)

Őrizkedj a kovásztól!

Amikor befogadtad az Urat, attól a naptól fogva takaríts ki a házadból minden kovászt, azaz minden vallásos tudományt, tanítást, szokást. És őrizkedj tőlük.

Ne is egyél kovászost, azaz őrizkedj a vallásos könyvektől, helyette Isten kovásztalan, nem megrontott igéjével táplálkozz.

(2 Móz. 12,19-20; 1 Kor. 5,6-8; Mát. 16,6-12)

Jeremiás 7,23.

„Csak azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok.”

Egy lelkész lánya

ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

Rómaiakhoz 13:12
Az „éjszaka” már majdnem elmúlt, és közeleg a „nappal”. Dobjuk hát félre mindazokat a dolgokat, amelyek a „sötétséghez” tartoznak, és vegyük fel a világosság fegyvereit!

Pintér Béla - ISTENEMBER - Eredeti Ember Official video

Jakab levél 5. fejezet: A szeretet bűnök sokaságát fedezi el; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jak. 5,1 Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok, a [(talaipória): szerencsétlenségek, szenvedések, a fájdalom] miatt, amelyek elkövetkeznek reátok, amelyek [(eperkhomai): rátok törnek]*

*Az Úr Jézus kijelentése: „De jaj néktek, mert rossz lesz nektek, gazdagoknak, mert ti már megkaptátok a ti vigasztalásotokat” (Luk. 6,24). Mert: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe [az ördög kelepcéjébe] meg tőrbe [(pagisz): csapdába] és sok esztelen [(anoétosz): értelmetlen] és káros [(blaberosz): ártalmas] kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe [(olethrosz): pusztulásba] és romlásba merítik [(büthidzó): sodorják, döntik]” (1 Tim. 6,9).

Az Úr Jézus így figyelmezteti az övéit: „Ne gyűjtsetek, és ne halmozzatok fel magatoknak kincseket a földön, hol azokat a rozsda megeszi, és tönkreteszi, és a moly megemészti, megrágja, és ahol a tolvajok betörnek, és átásva a falat kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda nem marja, és nem teszi tönkre, sem a moly nem rágja, és meg nem emészti, és ahol a tolvajok nem törnek be, nem ássák át falat, és el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mát. 6,19-21).

 Tehát: „Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagodj; ez ilyen hústesti eszességedtől szűnjél meg, és a magad belátásából hagyd abba” (Péld. 23,4)

Mert: „Siet a marhakeresésre, vagyis a vagyonszerzésre a gonosz szemű ember és vagyont akar szerezni a kapzsi ember; De nem veszi észre, hogy szükség jő reá, hogy ínségbe jut” (Péld. 28,22)

„Aki bízik az ő gazdagságában, elbukik…” (Péld. 11,28).

„Kárt okoz saját házának a nyerészkedő, aki követi a telhetetlenséget…”(Péld. 15,27).

Így figyelmeztet az apostol: „És akik élnek a világ javaival, vagyis e világgal, és igénybe veszik, és felhasználják a világ dolgait; akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint akik azt nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe, mert elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata, megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31).

Ezért: „… keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek is mind ráadásul megadatnak néktek” (Mát. 6,33).

Jak. 5,2 Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly [rágta] ette meg;*

*Erről prófétál Ézsaiás is: „… Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly emészti (moly rágja) meg őket! (Ésa. 50.9.

 Igen: „Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket…” (Ésa. 51,8).

Jak. 5,3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti (szarx): hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek [(thészauridzó): halmoztatok fel] az utolsó napokban!

Jak. 5,4 Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, [(aposztereó): visszatartottatok égre] kiált. És az aratók kiáltásai [panaszai] eljutottak a Seregek Urának füleihez*

*Mert azt mondja az Úr: „… A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig” (3 Móz. 19,13).

Hanem: „Azon a napon add meg az ő bérét, és le se menjen felette a nap; mert szegény (nyomorult) ő, és (sóvárogva) kívánkozik utána, hogy ellened ne kiáltson az Úrhoz, és bűn ne legyen rajtad” (5 Móz. 24,15).

Mert: „Aki elnyomja a szegényt, (a nincstelent) hogy szaporítsa az ő marháját, (hogy maga gyarapodjék); … végre szűkölködésre (ínségre) jut” (Péld. 22,16)

Bizony: „Jaj annak, aki hamisan építi házát, felházait pedig álnokul, és (jogtalan módon); aki az ő felebarátjával ingyen szolgáltat, és munkájának bérét néki meg nem adja” (Jer. 22,13).

„Miattuk száll hozzá a nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását” (Jób. 34,28).

És: „ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek … azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, (akik kizsarolják a napszámost) … és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 3,5).

Jak. 5,5 Dőzsöltetek e földön és tobzódtatok; szívetek legeltettétek, mint áldozás napján. [Görög szöveg: (trüphaó szpatalaó): fényűzően / élvezeteknek éltetek, zabolátlanul / kicsapongóan, és (kardia): bensőtöket (trephó): hizlaltátok a (szphagé hémera): leölés levágatás napjára]*

*Az Úr Jézus egy példázattal szemlélteti a gazdag ember gondolkodását, és sorsát: Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba [finom lenvászon ruhába], mindennap dúsan [pazarul, pompával, fényűzően] vigadozván [Más fordítás: és nap, mint nap fényes lakomát rendezett, és dúsan lakmározott, és pompában vigadott]: És vala egy Lázár [jelentése: akit Isten megsegít] nevű [szegény, magával tehetetlen] koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve [aki ott feküdt a gazdag kapubejárata előtt], fekélyekkel tele [fájdalmas gennyes sebekkel borítva]. És kíván vala [és vágyódott, és örült volna] megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit [az ő fekélyeit]. (Más fordítás: És azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták az ő sebeit). Lőn pedig, hogy meghala a [szegény, nincstelen, nélkülöző] koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemettették [vagyis elhantolták]. És [amint ez] a pokolban [a láthatatlan országban, az alvilágban] felemelé az ő szemeit [az ő tekintetét], kínokban lévén [és kínok között gyötrődve], és látá [megpillantotta, és észrevette, a feltűnő, megjelenő, és láthatóvá váló] Ábrahámot távol, és Lázárt [jelentése: akit Isten megsegít] annak kebelében [vagyis: ölében]. És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! Könyörülj rajtam [és szánj meg engem], és bocsásd el [és küld el] Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem [fájdalmasan szenvedek, és kínlódok, és iszonyúan gyötrődöm] e lángban. Monda pedig Ábrahám: Fiam, [jusson eszedbe], és emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted [vagyis megkaptad, és hogy milyen jó dolgod volt] a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait [éppen úgy, mint Lázár a bajokat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat, és hogy kijutott neki a rosszból]. Most pedig ez [ő] vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel [te pedig szenvedsz, és a te osztályrészed pedig a gyötrelem]” (Luk. 16,19-25).

 Jób így beszél az Isten nélkül élő emberről: „Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, (az istentelennek, az Isten nélkül élőnek) hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét (vagyis az ő életét)? (Más fordítás: Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét)? Meghallja (vagy meghallgatja) -e kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá (és ha végszükségbe kerül)? Vajon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-e mindenkor az Istent?” (Jób. 27,8-10).

Mert ahogy: „Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol (vagyis a holtak hazája) azokat, akik vétkeznek. Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz (csemegéjévé), és édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik (az álnokság), mint a reves fa” (Jób. 24,19-20).

 A Példabeszédek is említi: „Mint a sír és a pokol meg nem elégednek (vagyis amilyen telhetetlen a halál és az elmúlás helye, éppoly telhetetlen az emberi szem), és úgy az embernek szemei meg nem elégednek” (Péld. 27,20).

És így folytatódik a kijelentés: „De jaj néktek [rossz lesz nektek], gazdagoknak [(plúsziosz): vagyonos; bővölködő], mert [ti már] elvettétek [megkaptátok] a ti vigasztalásotokat” (Luk. 6,24).

Jób pedig így elmélkedik a gazdagnak, és a szegénynek sorsáról: „Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak? Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak. Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének. Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba; Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utjaidnak tudásában nem gyönyörködünk! Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte? Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rájuk az ő veszedelmük! Hányszor osztogatja részűket haragjában. Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el. Ez meghal az ő teljes boldogságában, egészen megelégedetten és nyugodtan; Fejőedényei tejjel vannak tele, csontjainak velője nedvességtől árad. Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval. Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi őket” (Jób. 21,7.12-15.17-18.23-26).

 Ezért figyelmeztet az Úr: „Ne légy azok közül való, akik borral dőzsölnek; azok közül, akik hússal tobzódnak. Mert a részeges és tobzódó szegény lesz, és rongyokba öltöztet az alvás” (Péld. 23,20-21).

És a nyáj pásztoraihoz is szól az Úr, bemutatva gondolkozásukat, és sorsukat: „Ti azt gondoljátok, hogy messze van a veszedelem napja, ezért az erőszak uralmát közel hoztátok! Elefántcsont ágyakon heverésznek, pamlagokon terpeszkednek, megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat! Hárfakísérettel danolásznak, és azt hiszik, hogy zenéjük olyan, mint Dávidé. Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek. Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának” (Ámós. 6,3-7).

Hát: „Jajgassatok, pásztorok, kiáltozzatok, fetrengjetek, ti vezetői a nyájnak, mert eljött rátok a ti megöletéseteknek és szétszóratásotoknak ideje, és elhullotok, noha drága edények vagytok. Nincs hová futniuk a pásztoroknak, és menekülniük a nyáj vezetőinek” (Jer. 25,34-35).

Jak. 5,6 Elkárhoztattátok, [(katadikadzó): elítéltétek, bűnösnek nyilvánítva], és megöltétek az igazat, a [(dikaiosz): megigazultat]; nem áll ellent néktek*

*És hogy kiről beszél az apostol, azt az Evangélium mutatja be: Az Úr Jézust átadják a zsidók a helytartónak: „A helytartó pedig [nyomatékosan] monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala, mondván: Feszíttessék meg! Akkor elbocsátá [és szabadon engedte] nékik Barabást; Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adá [és kiszolgáltatta], hogy megfeszíttessék (hogy kivégezzék)” (Mát. 27,23.26).

Jak. 5,7 Legyetek azért, atyámfiai, [testvéreim] béketűrők [(makrothümeó): türelmesek, állhatatosak, kitartóak] az Úrnak eljöveteléig [(parúszia): látogatásáig, megjelenéséig]. Ímé a szántóvető [(geórgosz): a földművelő] várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel [(makrothümeó): türelmesen, állhatatosan, kitartóan] várja, míg reggeli [(proimosz): korai] és esteli [(opszimosz): kései] esőt [(hüetosz): záport] kap*

*Az apostol is így bátorítja a hívőket: „Mert békességes tűrésre, és (állhatatosságra) van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik” (Zsid. 10,36-37).

 Az Úr Jézus kijelentése, mert: „Úgy van az Isten országa, az Isten királysága, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. És alszik és felébred, és fölkel éjjel és nappal, közben múlnak az éjszakák és a nappalok; a mag pedig kihajt, kisarjad és nő, és a szár megnyúlik és felnő, ő maga sem tudja miképpen. [Más fordítás: Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga a gazda sem tudja hogyan].  Mert magától terem a föld, először füvet, vagyis először zöld sarjat, szárat, azután kalászt, azután teljes búzát, vagyis érett magot a kalászban” (Márk. 4,26-28).

Mert az Úr megígérte: „Lészen azért, hogyha valóban engedelmeskedtek az én parancsolataimnak, amelyeket én ma parancsolok néktek, úgy hogy az Urat, a ti Isteneteket, szeretitek, és néki szolgáltok teljes szívetekből és teljes lelketekből: Esőt adok a ti földetekre a maga idejében, alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat” (5 Móz. 11,13-14).

És hogy miért késik az ígéret beteljesedése, arról így beszél a Szent Szellem: „De ennek a népnek lázongó és dacos szíve van, állandóan lázadozik. Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az URat, aki az őszi és a tavaszi esőt megadja a maga idejében, és biztosítja az aratásra rendelt heteket” (Jer. 5,23-24).

„Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az ő eljövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint a korai és mint a késői eső, amely megáztatja a földet” (Hós. 6,3).

És akkor: „Sionnak fiai! Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban” (Jóel. 2,23).

Jak. 5,8 Legyetek ti is béketűrők, [(makrothümeó): türelmesek, állhatatosak, kitartóak]  és erősítsétek meg szíveteket, [a ti bensőtöket] mert az Úrnak eljövetele [(parúszia): látogatása, megjelenése] közel van.

Jak. 5,9 Ne sóhajtozzatok egymás ellen, atyámfiai, [ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra] hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll.

Jak. 5,10 Például vegyétek, atyámfiai, a szenvedésben [a (kakopatheia): szerencsétlenség, nyomorúság elszenvedésére a baj elhordozására] és béketűrésben [(makrothümia): és hosszútűrésben, állhatatosságban, kitartásban] a prófétákat [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy, aki Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket], akik az Úr nevében szólottak*

*Az Úr Jézus bátorítása: „Örüljetek és örvendezzetek, sőt ujjongjatok, és vigadjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és nagy fizetség jár nektek a mennyekben: mert így háborgatták, és üldözték, zaklatták, és vádolták a prófétákat, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik előttetek voltak, akik előttetek éltek” (Mát. 5,12).

Az apostol bizonyságtétele: „Mások megszégyenítések (megcsúfoltatások) és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket, (kínpróbát szenvedtek); juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ; (bujdosva) bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban” (Zsid. 11,36-38).

 És mert Jeremiás hirdette az Úr igéjét: „Ezért megverette Pashúr Jeremiás prófétát, majd kalodába záratta, amely a felső benjámini kapuban volt az ÚR háza mellett. És: a fejedelmek megharaguvának Jeremiásra, és megvereték őt, és veték a fogházba az írástudó Jónatán házába: mert azt rendelték vala fogháznak. Így került Jeremiás a tömlöcbe, egy föld alatti üregbe. Ott kellett maradnia Jeremiásnak sokáig. És újra-és újra: Elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, amely a tömlöc pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék (belesüllyedt) Jeremiás a sárba” (Jer. 20,2; 37,15-16; 38.6)

Jak. 5,11 Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat [(hüpomenó): elviselni, kibírni]. Jóbnak [jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] tűrését [(hüpomoné): kitartását, állhatatosságát] hallottátok, [(akúó kai): megértettétek, akkor] az Úrtól való végét [(telosz): eredményét, végét] láttátok, [(eidó oida hoti): megismertétek, hogyan intézte a sorsát az Úr, mert] igen irgalmas az Úr és könyörületes*

*A kísértés – melynek célja Istentől való elszakadásra bírni a hívőket – csapások, szeretteink elvesztése, elszegényedés, betegség, üldözés, és ezek okozója a sátán, ahogy ezt Isten igéje bemutatja: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal (és a gonosztól) nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai (szeretett testvéreim)! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akiben nincs változás, vagy változásnak árnyéka (sem fénynek és árnyéknak váltakozása)” (Jak. 1,12-17).

És mert: „Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy” (Zsolt. 103,8).

A türelmes elviselés eredményeként: „…eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt. …jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét, mert lőn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara. És lőn néki hét fia és három leánya. Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az ő fiait és unokáit negyedízig. És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel” (Jób. 42,10.12-13.16-17).

Jak. 5,12 Mindeneknek előtte pedig ne esküdjetek, atyámfiai, [testvéreim] se az égre, se a földre, [se más egyébre] se semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás [ítélet] alá ne essetek [(hüpokriszisz eisz piptó): szerepjátszásba, tettetésbe, színlelésbe, képmutatásba esve megszálljon a sátán]*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Teljességgel, sőt egyáltalán ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke, az Istennek trónja. Se a földre, mert az az Ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy, a hatalmas Királynak városa. Se a te fejedre ne esküdjél, mert arra sem vagy képes, és nem áll hatalmadban, hogy egyetlen hajszáladat fehérré vagy feketévé tedd. Hanem legyen a ti beszédetek inkább: Úgy, úgy, és legyen az igen, igen; a nem, nem; ami pedig ezeken felül vagyon, és ami ezt túlhaladja, a gonosztól vagyon, és tőle ered” (Mát. 5,34-37).

 Az Úr így figyelmezteti Izráelt: „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, és ne mondd ki hiába, vagyis jogtalanul, sem gonoszságra, rombolásra, pusztításra, hazugságra, vagy valamilyen bálványra. Mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi, és hiába mondja ki, vagyis jogtalanul, vagy gonoszságra, rombolásra, pusztításra, hazugságra, vagy bálványra mondja ki” (2 Móz. 20,7)

„És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted, és meggyalázod, és megszentségteleníted, vagyis profánná teszed a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,12).

Pál apostol megvallása: „… amit akarok, hústest szerint akarom-é, hogy nálam az igen, valóban igen és a nem, nem legyen? Vagy nálam a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az igen és a nem mindegy? De hű az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt egyszer igen és máskor nem. Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, és prédikáltunk, én és Silvánus és Timóteus, nem volt IGEN is meg NEM is, hanem Őbenne valósult meg az IGEN. Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk, és rajtunk keresztül” (2 Kor. 1,17-20).

Jak. 5,13 Szenved-é valaki köztetek? [(kakopatheó): nehéz helyzetben van, nehézségen megy keresztül]? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen*

*Mert azt mondja az Úr: „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15).

Jak. 5,14 Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet, az [(ekklészia): a kihívottak közösségének, az eklézsiának] véneit [(preszbüterosz): presbitereit], és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében*

*Az apostolok is így cselekedtek a Szent Szellem kitöltése előtt: „És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, démont űznek, és hajtottak vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala” (Márk. 6,13).

Jak. 5,15 És a hitből való imádság megtartja [(szódzó): meggyógyítja] a beteget, [megszabadítja a szenvedőt] és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki*

*Mert: „Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól. [(adikia): igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,9).

Igen: „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket” (Zsolt. 103,3.12)

Már Dávid próféciájában kijelentést nyer a betegség oka, és az Úr megbocsátó szeretete: „Az ÚR megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének. Az ÚR enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik. Ezt mondom: Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,3-5).

Jak. 5,16 Valljátok meg bűneiteket [(paraptóma): botlásaitokat, eleséseiteket] egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos [(iszkhüó): nagy az ereje] az igaznak, a [(dikaiosz): megigazultnak] buzgóságos könyörgése*

*Az ima meghallgatás feltételeiről is beszél az Úr: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek (tőlem) az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,12-14). 

Hát: „Kérjetek és (meg)adatik néktek [kapni fogtok]; keressetek és találtok; zörgessetek [kopogtassatok] és megnyittatik néktek [és ajtó nyílik előttetek]. Mert [mindenki] aki kér, mind kap [megnyeri azt, amit kér]; és aki keres, talál [megtalálja, amit keres]; és a zörgetőnek megnyittatik [és aki kopogtat, annak ajtó nyílik]. (Mát. 7,7-8).

De: Amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy mindazt megnyeritek [higgyétek, hogy már megkaptátok], és meglészen néktek [és a tiétek lesz az]” (Márk. 11,24).

És hogy előbb mit kérjünk: „Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. És… ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik” (Luk. 11,10-11).

„De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához (az olyan, mint a tenger hulláma), amelyet a szél hajt (sodor) és ide s tova-hány (és ide-oda hajt). Mert ne vélje (tehát) az ilyen ember, hogy kaphat valamit (bármit is) az Úrtól; A kétszívű (a kétlelkű), a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,6-8).

Az ima teljesülésének további feltételei: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok (bármit akartok), és meglesz az néktek (és megadatik nektek)” (Ján. 15,-5.7).

„És akármit kérjünk, megnyerjük (megkapjuk) tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk (ahogyan erre parancsolatot adott nekünk)” (1 Ján. 3,22-23).

„És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk (az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti), hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink (hogy már megkaptuk), amelyeket kértünk Őtőle” (1 Ján. 5,14-15).

Dávid így prófétál: „A szegények (alázatosok) kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, (feléjük fordítod füledet, és) füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17).

Mert: „Az Úr szemei az igazakon (megigazultakon) vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán (Az ÚR szeme látja az igazakat (megigazultakat), füle meghallja kiáltásukat)” (Zsolt. 34,16).

Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek (Őt tisztelőknek) kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).

 Bizony: „… az igazaknak (megigazultaknak) … könyörgését (imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29).

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton [(szümphóneó): összhangban; Szó szerint: együtt hangzanak, azonos véleményen vannak, egyetértenek, megegyezésre jutnak, megállapodnak, szövetséget kötnek] lesznek a földön minden [bármely] dolog felől [pragma): Esemény, fordulat, jelenség, tárgy, tény, ügy, téma; feladat, vállalkozás, jogi ügy(let), per. Vagyis: ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban], amit csak kérnek [azt mind], megadja nékik az én mennyei [égi] Atyám (g: meg lesz nékik az én mennyei Atyámtól). Mert [ugyanis] ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek [(szünagó): szó szerint: együvé vezettetnek, összegyűjtetnek, (Isten vezeti/gyűjti együvé az érintetteket, nem csak puszta emberi kezdeményezésről van szó)] az én nevemben, ott [mindig jelen] vagyok közöttük” (Mát. 18,19-20).

És így folytatja az Úr Jézus: Mert: „Vajon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámós 3,3).

Ha pedig nem teljesül a kérésünk, az: … A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [számotokra]” (Mát. 17,20).

És az Úr Jézus a terméketlen hívő életről is mond egy példázatot: „És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És (erre) monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje (ide)járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki (hagyd meg) még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom (körülásom) és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk. 13,6-9).

Jak. 5,17 Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; [és amikor buzgón imádkozott] és imádsággal kéré, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig:

Jak. 5,18 És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermé az ő gyümölcsét [(karposz): és a föld meghozta termését]*

*Erről így tesz bizonyságot Isten igéje: „És szóla Thesbites (jelentése: a visszajövő) Illés, (jelentése: erősségem az Úr; az én Istenem az Úr) a Gileád (jelentése: szirtes, szakadékos vidék, a tanúbizonyság kőrakása). / Az Egyház) lakói közül, Akhábnak (jelentése: az atya fivére): Él az Úr, az Izráel (jelentése: akiért Isten harcol) Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint” (1 Kir. 17,1).

„És lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: … esőt adok a föld színére” (1 Kir. 18,1).

Miután az Úr szólt Illéshez: „Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallszik. És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel (ültetvény) hegy tetejére, és leborula a földre, és az ő orcáját az ő két térde közé tevé; És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: Menj vissza hétszer. És lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy (tenyérnyi) kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső. És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe (jelentése: Isten új vetést, új népet fog alapítani, plántálni)” (1 Kir. 18,41-45).

Jak. 5,19 Atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim] hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, a [(alétheia): valóságtól], és megtéríti őt valaki*

*Ha pedig eltévelyedik valaki az igazságtól: „Atyámfiai (testvéreim), még ha előfogja is az embert valami bűn (ha valakit tetten is érnek valamilyen hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogásban), ti szellemiek (akik szellemi emberek vagytok), igazítsátok útba (igazítsátok helyre) az olyant szelídségnek (jóindulat, barátságosság, higgadtság) szellemével. Ügyelvén (de azért vigyázva) magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is” (Gal. 6,1).

És azért kell figyelmeztetni, mert azt mondja az Úr: „És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni.  Ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, amelyeket cselekedett; de vérét (vagyis életét) a te kezedből kívánom meg. (Más fordítás: Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon). Ha pedig te megintetted (és figyelmeztetted) azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék (többé), és ő nem vétkezik többé: élvén él (mert akkor életben marad), mert engedett az intésnek (és a figyelmeztetésnek), és te (is) a te lelkedet (vagyis életedet) megmentetted” (Ezék. 3,20-21).

 Júdás apostol is erre figyelmezteti a hívőket: „És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. [Más fordítás: Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, győzzétek meg őket, ha még ingadoznak, némelyeket pedig utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak]. Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és utálva még a ruhát is, amelyet a hústest beszennyezett, [(miszeó): undorodva még a hústól bemocskolt köntösüket is]” (Júd. 1,22-23).

Jak. 5,20 Tudja, és [(ginószkó): értse] meg, hogy aki bűnöst [(hamartólosz) a célt eltévesztőt] térít meg az ő tévelygő útjáról, életet ment meg a haláltól és sok bűnt [(hamartia): tévedést, hibát] elfedez [(kalüptó): befed, betakar, elrejt, eltitkol; fátylat borít a vétkek sokaságára]*

*De ezt csak az tudja megtenni, aki szeret, ezért buzdít így az apostol: „Mindenek előtt legyetek hajlandók (és tartsatok ki) az egymás iránti (elszánt, megállás nélküli, heves, forró) szeretetben, mert a szeretet sok vétket elfedez (befed, betakar)” (1Pét 4,8).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez (kalüptó: befed, betakar, elrejt, eltitkol) a szeretet” (Péld. 10,12). 

Ezért így bátorít János apostol is: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is” (1 Ján. 5,16-17).

Már Dávid így könyörög: „Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség szellemével támogass engem. Hadd tanítsam a bűnösöket (a hűtleneket) a te útjaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád” (Zsolt. 51,14-15)

E lángok az Úrnak lángjai - Új Forrás

Ima és megvallás.

Magasztallak, Istenem, amiért Te nem hallgatod meg az igazak kárhoztatását, mert meg van írva, hogy: Aki kárhoztatja az igazat, utálatos az Úrnak; és aki az ő nyelvével gonosz, az esik nyomorúságba, és az istentelenek áldozata gyűlölséges Előtted Uram, mert aki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is utálatos. Az igazak könyörgése pedig kedves. (Péld.17,15.20.és 16,8)

Isten angyala jár előtted,

Isten angyala jár előtted, hogy az ellenségtől megóvjon. Nézd előtted küldöm angyalomat, hogy őrizzen utadon, és elvezessen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Tiszteld Őt, hallgass szavára és ne lázadozz ellene. Engedetlenségedet nem bocsátaná meg, mivel az én nevem van benne. De ha hallgatsz a szavára, és megteszel mindent, amit parancsol, akkor ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatni fogom azokat, akik téged szoronganak”

(2 Móz. 23,20-22)

Uram Jézus!

Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk”

(Ésa 26,12)