Ige: Az Úr Jézus

„… az ő szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át ismételten megjelenvén nékik megláttatta magát, és szólván az Isten országára, az Isten királyságára, királyi uralmára tartozó dolgokról*(Csel. 1,3)

*Az Evangélium részletesen beszámol a feltámadott Úr megjelenéseiről. Így írja le Márk: „Mikor pedig kora reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ő elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának, megvitte a hírt követőinek, akik most keseregnek, gyászolnak és sírnak vala. Azok pedig mikor meghallották, hogy él és Ő - Mária- látta vala, nem hitték el. Ezután pedig közülük kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor vidékre mennek vala. Ezek is elmenvén, megjelenték, megvitték a hírt a többieknek; de nekik sem hittek. Azután, végül mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek is, és szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hittek” (Márk. 16,9-14).

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint beszélgetnek, és egymástól kérdezősködnek, és vitatkoznak egymással, maga Jézus hozzájuk menvén melléjük szegődött, és velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, látásukat valami akadályozta, hogy őt meg ne ismerjék. Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? miről beszélgettek egymással útközben? És miért vagytok szomorú ábrázattal? Erre szomorúan megálltak. Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás monda néki: Csak te vagy-é jövevény, idegen Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban? Mi történt ott e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Mi történt kérdezte tőlük.  Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És hogyan adták át a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszíttették meg Őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek történtek. Hanem ezenfelül valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és mindent úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. Akkor ő így szólt hozzájuk: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe igyekeztek vala, és ő úgy tőn, mintha tovább akarna menni. De unszolták és kérték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült velük, és asztalhoz telepedett, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén megtörte, és nékik adá. És erre megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-e, nem hevült-e a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk, és feltárta előttünk az írásokat? És felkelvén azon órában útra keltek és visszatérének Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr valóban, és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megtöréséről. És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség néktek! Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok, és miért rémültetek meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások, és kétségek? Nézzétek meg az én kezeimet és lábaimat, hogy valóban én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem mertek hinni az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami ennivalótok? Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépes mézet. Melyeket elvőn, és szemük láttára evék. És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az Írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból, a halottak közül harmadnapon: És prédikáltatni, és hirdetni az Ő nevében a megtérésnek, a gondolkozásmód megváltozásnak, az Isten felé fordulásnak, és a bűnök bocsánatának minden pogányok, minden nép között Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai, ti vagytok erre a tanúk” (Luk. 24,13-48).

János is bizonyságot tesz a következőképpen: „Mária pedig a sírbolton kívül áll sírva. Amint ott sírt, behajol vala a sírboltba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony miért sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Jézus nevén szólítva monda néki: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt jelenti: Mester! Monda néki Jézus: Ne fogj tovább, engedj el, és ne tartóztass fel engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz, a testvéreimhez és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna - a magdalai Mária – hirdetvén, és hírül adva a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért beesteledett azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak, azok bűnei megmaradnak. És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: nyújtsd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és nyújtsd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,12-23.26-29).

„Ezek után ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképpen: Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek, Ikernek hívtak, és Nátánael, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül. Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem tudták, mert nem ismerék meg, hogy Jézus van ott. Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen! Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt. Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét, mert mezítelen vala, és beveté magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a hajón menének, mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire, kétszáz könyöknyire, és kivonták vala a hálót a halakkal. Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér. Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok. Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló. Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr ő. Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is. Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak minekutána feltámadt a halálból, a halottak közül” (Ján. 21,1-14).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert azt adtam előtökbe, arra tanítottalak főképpen, amit én is úgy vettem, amit magam is kaptam, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért az írások szerint. És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott, életre kelt a harmadik napon az írások szerint. És hogy megjelent Kéfásnak - Péternek - azután a tizenkettőnek. Azután megjelent, láthatóvá lett, és megmutatta magát több mint ötszáz atyafinak, testvérnek egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak, elhunytak. Azután megjelent Jakabnak; azután mind az összes apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, egy koraszülöttnek, mint félresikerültnek, nékem is megjelent” (1 Kor. 15,3-8).

Péter apostol is bizonyságot tesz: „És mi vagyunk bizonyságai, tanúi mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. De Őt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy Ő megjelenjék láthatóan. Nem az egész népnek, hanem az Istentől előre kiválasztott bizonyságoknak, tanúknak, nékünk, kik együtt ettünk, és együtt ittunk Ővele, minekutána feltámadott halottaiból, a halálból. És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,39-43).

Áldjad én lelkem az Urat.

Miért erősödik meg a gonosz, és terjed a gonoszság?

„Köröskörül járnak a gonoszok, a gáncsoskodók, az istentelenek, mihelyt az alávalóság, hitványság, aljasság, és értéktelenség, vagyis a bálványimádás felmagasztaltatik az emberek fiai közt” (Zsolt. 12,9)

Ki nekem az Úr Jézus?

„Ímé, - Ő – az Isten, Ő az én szabadítóm! Bízom, és nem félek, nem rettegek, mert erősségem és énekem az Úr, és lőn nékem szabadítóm”

S örömmel merítek vizet a szabadító kútfejéből” (Ésa, 12,2-3)

Pintér Béla - Nem teszem a kezemet

Pintér Béla Mesés valóság Egy igazán kedves nedves történet

Megvallás.

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” 

(Zsolt. 46,2-4)

IMA

Magasztallak Úr Jézus, mert Te betöltötted azt a törvényt is, amely kimondja, hogy: Szemet szemért! (2.Móz.21,24). És adtad a Te szemedet az enyémért, hogy az enyém már soha el ne sötétüljön, hanem lássak messzire és világosan.(Márk 8,25.)

Mai Ige

"Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse." Jalab 1:2-3.
www.maiige.hu

Életünkről képekben.

Hit Gyülekezete-Amikor a gyertya csak pislákol

Zsoltár 38. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 38,1 Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember)] zsoltára emlékeztetőül.

Zsolt. 38,2 Uram, [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]! Haragodban ne fenyíts meg engem [(qecep̄ jḵḥ): ne cáfolj meg felindulásodban]; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem, ne [(ḥémáh jásar) indulatosan figyelmeztess, és taníts]!*

*És így folytatja Dávid: „Uram, ne feddj meg haragodban [neheztelésedben; bosszúságodban, felháborodásodban] ne ostorozz [ne dorgálj] indulatodban! [búsulásodban, felgerjedésedben]. (Zsolt. 6,2).

Dávid megvallása – és próféciája – amiért az Úr haragját érzi (aki eltért, vagy még meg sem tért Istenhez): „Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne dorgálj meg engem! Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt ...Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod?” (Zsolt. 38,2-4; 90,7-11).

Jeremiás imája: „Fenyíts hát meg minket, Uram, de csak mértékkel, nehogy haragodban megsemmisíts. Zúdítsd haragodat a nemzetekre, amelyek nem ismernek el, és azokra a nemzedékekre, amelyek nem hívják segítségül a nevedet. Mert felfalták Jákobot s fölemésztették, lakóhelyét pusztasággá tették” (Jer 10,24-25).

Zsolt. 38,3 Mert nyilaid belém akadtak [belém hatoltak], és kezed [(jáḏ): erőd] rám nehezült.

Zsolt. 38,4 Nincs épség [nincs erő] testemben [(báśár): húsomban ] a te haragodtól, [(zaʿam): felháborodásodtól] a Te [(páním): jelenlétedben]; nincs békesség csontjaimban [nincs  (šálóm šálôm): egészséges, ép, sértetlen csontom] vétkeim miatt*

*Jób is így panaszkodik: „Mert (el šaddaj) a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészti az én szellememet, és [(ḥémáh šáṯáh rúaḥ): mérgüket issza szellemem]. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, [('ĕlóhah 'ĕlôhah biʿúṯ ʿáraḵ): Isten Rémségei ellenem csatasorba álltak]” (Jób. 6,4).

 És így folytatja Jób: „Felgerjesztette haragját, és (fellángolt haragja) ellenem, (és ellenségének tekintett engem) és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be (együtt támadtak csapatai) és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12).

És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; (rettegek tőled, tanácstalan vagyok) viselem a te rettentéseidet, roskadozom. (Rám zúdult izzó haragod), és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem (rettentő csapásaid megsemmisítenek). Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek (bekerítenek) engem (Zsolt. 88,16-18).

Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért lett (miért tart) szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? (miért nincs gyógyulás súlyos sebemre). Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak (amelyben nincs állandóan víz)!” (Jer. 15,18).

„Útjaimat elterelte, (utamról lekergetett, összetépett) és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13).

„Vedd le rólam a te ostorodat (a Te csapásodat); kezed fenyítéke miatt elenyészem én (elpusztulok sújtó kezed alatt). Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, (tönkreteszed) mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság (mint egy lehelet, annyit ér) minden ember” (Zsolt. 39,11-12).

   

Zsolt. 38,5 Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli állapotom miatti gonoszságaim] elborítják fejemet [(ró'š) kezdettől]; súlyos teherként, erőm felett [nehezednek rám]*

*És így folytatja Dávid: „Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg” (Zsolt. 65,4).

Ezsdrás is erről tesz megvallást: „És mondék: Én Istenem, szégyellem és átallom felemelni, én Istenem, az én orcámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van” (Ezsdr. 9,6-7).

És ennek következményeként: „bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13)

Zsolt. 38,6 Megsenyvedtek, megbűzhödtek [(máqaq bá'aš): Elgennyesedtek, üszkösek, és bűzlenek] sebeim oktalanságom miatt.

Zsolt. 38,7 Lehorgadtam, [(šáḥaḥ): elcsüggedtem, nyomorult lettem] meggörbedtem [(ʿáváh) elgörbültem, eltorzultam  meggörnyedtem] nagyon; naponta szomorúan járok [(qáḏar hálaḵ): mint aki gyászolva jár].

Zsolt. 38,8 Mert derekam megtelt gyulladással, [égő fájdalommal van tele; (kesel málá' málé' qáláh): ágyékomat gyulladás lepte el, mely éget] és testemben [(báśár): húsomban] semmi ép sincsen*

*Ézsaiás így folytatja, megerősítve a kijelentést: „Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, (zúzódás, kék folt és gennyes seb) amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak” (Ésa. 1,6).

Zsolt. 38,9 Erőtlen és összetört vagyok nagyon, [kimerültem, végképp összetörtem, és (púḡ dḵh): elzsibbadva, elaléltam] s szívem keserűsége miatt jajgatok [szívem gyötrelmében kiáltozom; (léḇ nəhămáh šá'aḡ) nyögök, és ordítok, és szívem fájdalmában felzokogok]*

*És: „Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,4).

Zsolt. 38,10 Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem [('ănáḥáh) :sóhajtásom, jajgatásom]!

Zsolt. 38,11 Szívem [remeg, vergődik] dobogva [(sáḥar): hevesen] ver, elhagy erőm, s szemem világa - az sincs már velem [szememből kialszik a fény]*

*És tovább hangzik a prófécia az Úr Jézus szenvedéséről: „Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim, és [('ănáḥáh): nyögésem, jajgatásom] ömölnek, mint habok. [Más fordítás: kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás, és mint víz árja ömlik hangos zokogásom és panaszom]. (Jób. 3,24).

 És így folytatja panaszát: „Orcám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt” (Jób. 16,16).

„Rettegések fordultak ellenem, (és rémület fog el) mint vihar űzik el tisztességemet, (és szélvész űzi el méltóságomat) boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem (fogytán van már a lelkierőm)” (Jób. 30,15-16).

Hát: „Én Istenem, [(qárá'): segítségért] kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg, és nem [(ʿánáh): válaszolsz]; éjjel is és nincs nyugodalmam [(dúmijjáh): nem tudok elcsendesedni, és nyugtot nem találok]” (Zsolt. 22,3).

Hiszen: „ha segítségért kiáltok és segítségül hívlak is, nem hallod meg imádságomat, elzárkózol imádságom elől” (Siral. 3,8)

„Belefáradtam a kiáltozásba, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, és elhomályosodtak, míg Istenemre vártam” (Zsolt. 69,4).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra! Mert betelt a lényem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember. A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől. Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé. Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél előttük engem; berekesztettem és ki nem jöhetek” (Zsolt. 88,2-9).

Óh Uram: „Ne légy messze [(ráḥaq): ne légy távol; ne távozzál messze] tőlem, [ne maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség]. Tulkok sokasága kerített be engem, [(par par): Hatalmas, fiatal bikák vesznek körül] körülfogtak engem Básán [jelentése: porhanyós föld] bikái [Básán ('abbír): hatalmasai vettek körül engem]. Feltátották rám [(pácáh): fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva] szájukat, mint a ragadozó [marcangoló] és [mint zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ): üvöltő] oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem [szétfolytam]. Csontjaim mind [kificamodtak,] széthullottak [(páraḏ): mind szétváltak egymástól]; szívem [a bensőm] olyan lett, mint a viasz, megolvadt [(másas): elgyengült a félelemtől] belső részeim között [a bensőmben]. Erőm [torkom, ajkam] kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet [lesújtottál a halál porába]. Mert ebek [kutyák] vettek körül engem, [Kutyák falkája ólálkodik körülöttem], a gonoszok serege körülfogott, [gonoszok bandája, gonosztevők zsinatja kerített be]; átlyukasztották [(káráh): átfúrták] kezeimet és lábaimat [(reḡel): lábfejemet]. »Más fordítás: Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok (ʿéḏáh): zsinatja körülfogott engem. Oroszlán módjára vetették rá magukat kezemre és lábamra, és átlyuggatták kezemet és lábamat«. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám” (Zsolt. 22,12-18).

És így folytatódik az Úr Jézusról a prófécia: „Oh Uram, meddig nézed ezt? (Ments és) Szabadíts meg engemet tombolásaiktól, (az ordítozóktól) az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet (életemet)” (Zsolt. 35,17).

Mert: „Föltátották rám szájukat, (hahotázva mondják rólam): Haha! Haha! Saját szemünkkel láttunk. Láttad mindezt, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem! Serkenj föl, ébredj, tégy igazságot peremben, oh Uram, Istenem, Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam (ne engedd, hogy kinevessenek)! Ne mondhassák szívükben: Örüljünk! Ez az, ezt akartuk!! Ne mondhassák: Elnyeltük őt (Végeztünk vele)! Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, akik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be őket, akik felfuvalkodtak ellenem (akik dölyfösek velem szemben)” (Zsolt. 35,21-26).

A zsidó főpapok Pilátus elé viszik az Úr Jézust, ítéletet kérve rá: „Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának: Feszíttessék meg! A helytartó pedig [nyomatékosan] monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala, mondván: Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a forrongás még nagyobb lesz, és a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vagyis vizet hozatott], megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti lássátok [ez a ti dolgotok; Ti feleltek érte]! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon [Más fordítás: Az egész nép így kiáltott: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; És az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon]” (Mát. 27,22-25).

De azt mondja az ÚR: „Feltátották ellened szájukat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el őt! (Elpusztítottuk!) Bizony ez a nap az, amelyet vártunk; megértük, megláttuk! De nem ők, hanem az Úr műve ez: Megcselekedte (véghezvitte) az Úr, amiket gondolt (amit eltervezett); beváltotta szavát, (valóra váltotta, amit megmondott) amelyet szólt eleitől fogva (amit régóta elrendelt); rombolt és nem kímélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, (örömöt szerzett az ellenségnek) felemelte szarvát a te szorongatóidnak (támadóidnak)” (Siral. 2,16-17).

 Ézsaiás így folytatja a próféciát: „És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz (célhoz jut vele). Mert szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít (megigazulttá tesz), és bűneiket ő viseli” (Ésa. 53,10-11).

És így folytatja az ÚR: „Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? Nem ti vagytok-e a bűn gyermekei, a hazugságnak magva? (Más fordítás: Mit csúfolódtok, miért jártatjátok a szátokat, miért öltögetitek a nyelveteket? Hiszen ti vagytok a hűtlen népség, a hazug fajzat)” (Ésa. 57,4).

És a prófécia értelmét az Úr Jézus jelenti ki: „Ti az ördög [vagyis: a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte): az ördög atyából vagytok, és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami kedvére van, amit szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni [(theló etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz): embergyilkos] volt kezdettől [(arkhé): eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban [(hisztémi): felkelt, fellázadt, és ellenállt a (alétheia): valóságnak], mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet ő magában valóság]. Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást, csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából meríti]; mert hazug [(pszeusztész): és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság atyja” (Ján. 8,44).

„Gonoszak voltak hozzá, nem fiai már, a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék. Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, aki teremtett? Ő alkotott és erősített meg” (5 Móz. 32,5-6).

Zsolt. 38,12 Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim pedig messze állnak [elhúzódnak tőlem]*

*És így folytatódik Dávid próféciája: „Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem: Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,8-9).

„Akik engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak, kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam [gúnyt űznek belőlem], félrehúzzák [lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják [csóválják] fejüket” (Zsolt. 22,8).

Az Evangélium bizonyságtétele: Beteljesültek a próféciák: Az Úr Jézus a kínoszlopon szenved, és: „Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolják; gyalázzák, becsmérelik] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]! Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia vagyok” (Mát. 27,39-40.43).

A néki szolgáló asszonyok ott maradtak a Megfeszített haláláig: „Valának pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala (és figyelik), akik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, Akik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk. 15,40-41).

Zsolt. 38,13 De tőrt vetnek, [(náqaš): csapdát állítanak], akik életemre törnek, [akik életemet (bqš): keresik] és akik bajomra törnek; [akik vesztemet akarják, pusztulással fenyegetnek] hitványságokat beszélnek, [arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem] és csalárdságot koholnak mindennap [és csalárd terveken gondolkoznak mindennap]*

*És folytatja Dávid: „Ellenségeim rosszat mondanak felőlem: Mikor hal meg és vész ki a neve? Ha látogatni jön be valaki, hiábavalóságot beszél; szíve összegyűjt minden rosszat, azután kimegy az utcára és kibeszéli. Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem” (Zsolt. 41,6-8).

„Sok ideje lakom már együtt a békességnek gyűlölőivel! Magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra (harcra) készek” (Zsolt. 120,6-7).

Ők azok: „Akik gonoszt gondolnak (rosszat terveznek) szívükben, és minden nap (háborúságot szítanak), és háborút kezdenek. Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4).

A hitetlenekről, és a vallásos emberekről így szól a Szent Szellem: „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség, belsejük csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek” (Zsolt. 5,10).

De: „Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7).

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4).

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját, (vagyis Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez, (vagyis Krisztushoz)” (Ésa. 59,7-8).

„Mert ők rossz úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16).

Mert a hústesti ember: „A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

Zsolt. 38,14 De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, aki nem nyitja föl száját*

*Az Evangélium jelenti ki, hogy kiről szól a prófécia: A főpap kihallgatja Jézust, de: „Jézus pedig hallgat vala…” (Mát. 26,63).

Hamis tanúk tesznek bizonyságot az Úr Jézus ellen, és: Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. (Márk. 14,53-65).

Mert az Úr Jézus az: „Aki szidalmaztatván [(loidoreó): becsmérelve, ócsárolva, gyalázva], viszont nem szidalmazott, [(antiloidoreó): a szidalmat nem viszonozta, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást] szenvedvén nem fenyegetőzött [(paszkhó): elviselte, eltűrte]. Ellenben hagyta az igazságosan ítélőre: [(paradidómi dikaiósz): hanem mindent az igazságos bíróra hagyott, átadta ügyét az igazságosan ítélőnek]” (1 Pét. 2,23).

Ézsaiás így prófétál Róla: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját” (Ézs. 53,7).

Zsolt. 38,15 És olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás [védekező szó].

Zsolt. 38,16 Mert téged vártalak [(jáḥal): benned reménykedtem] Uram [('ăḏónáj)], te hallgass meg [(ʿánáh): Te felelj nékem] Uram, Istenem [('ăḏónáj 'ĕlóhím)]!*

*És így folytatja Dávid: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (Zsolt. 130.5-6).

Dávidot bármilyen baj éri, a szabadító Istenhez kiált: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. (Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem)” (Zsolt. 17,6).

„Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)

És megvallja, hogy: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek” (Zsolt. 116,1-2)

De az Úr is erre biztatja, megígérve a szabadítást is:  „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)

És hogy ki az az Isten, akit segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül így tesz bizonyságot a szent Szellem: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.... .... akik  a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül hívják” (1Kor. 1,2-3).

 És a mindenkorban élő hívőket is erre biztatja Dávid: „Várjad az Urat, és [(qáváh): reménykedj az Úrban], légy erős [és bátor szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved [('ámac): és megerősíti a te szívedet] és várjad az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]” (Zsolt. 27,14).

Zsolt. 38,17 Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; [ne lennének dölyfösek velem szemben] mikor lábam ingott [(môṭ gáḏal): tántorogtam, arrogánsan], hatalmaskodtak ellenem!*

*Isten segítségét kéri Dávid az ellenséggel szemben:  „Hogy ne mondja, és ne [dicsekedjék] ellenségem: meggyőztem [végeztem vele, hatalmat vettem rajta, és legyőztem] őt. Háborgatóim [ellenfeleim, szorongatóim] ne örüljenek, [ne örvendezzenek, és ne ujjonghassanak], hogy tántorgok” (Zsolt. 13,5).

Mert: „Ők pedig örültek [(śámaḥ): örvendeztek] az én bukásomon [(celaʿ): elesésemen] és összegyűltek [('sp̄): gyülekeztek], és  összegyűltek ellenem a rágalmazók, a [(néḵeh): nyelvükkel megsebzők], tudtom nélkül gyaláztak [(qáraʿ): átkoztak] és nem nyugodtak, nem [(dámam): hagyták abba]. Ne örüljenek, és ne [(śámaḥ): örvendezzenek] rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim [(ḥinnám): akik ok nélkül gyűlölnek] se ne hunyorgassanak rám” (Zsolt. 35,15.19).

Mert így szólt a prófécia: „Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; (és sok hazug ellenségem akar elnémítani engem), hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5).

 Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).

És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).

„Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem: Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!” (Zsolt. 41,8-9).

Óh Uram!: „Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem. Őrizd [(šámar): óvd] meg életemet és szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments] meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam. [Más fordítás: Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem, (ḥásah): oltalmat / menedéket Nálad kerestem]” (Zsolt. 25,19-20).

„Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim” (Zsolt. 25,2).

Az ellenségnek pedig azt mondja: „Igen taszítottál engem, hogy elessem; de az Úr megsegített engem. Erősségem és énekem az Úr, és ő lőn nékem szabadulásul” (Zsolt. 118,13-14).

És folytatódik a prófécia: „Feltátották ellenem szájukat, gyalázatosan arcul csapdostak (gyalázkodva arcul vertek) engem, összecsődültek ellenem (együtt vonulnak ellenem)” (Jób. 16.10).

És így teljesült be a prófécia: Az Úr Jézust halálra ítéli a szanhedrin, és: „Akkor szemébe köpdösnek és arcul csapdosták [és ütötték, ököllel verték] őt, némelyek pedig botokkal verik [és vesszővel csapdosták]” (Mát. 26,67).

És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá). (Luk. 22,63-65).

Zsolt. 38,18 És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van [(maḵə'ôḇ maḵə'óḇ támíḏ): szüntelenül gyötör a fájdalom, nem hagy el soha].

Zsolt. 38,19 Sőt bevallom [beismerem] bűneimet, bánkódom vétkem miatt*

*És így folytatja Dávid: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh): nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad Istennélküliségemet] Szela” (Zsolt. 32,5).

Mert: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt. 51,6).

És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,5).

Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).

De: „Aki elfedezi, és (takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld. 28.13).

Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat, és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, a gonoszságot, és elengedi öröksége, a népe maradékának vétkét, gonoszságát, és büntetését?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, és mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, újra irgalmas lesz hozzánk; eltapodja álnokságainkat, és igazságtalanságunkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19).

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Aki - Ő - megbocsátja minden bűnödet, minden gonoszságodat, meggyógyítja minden betegségedet, és fogyatékosságodat, rosszullétedet. Aki megváltja életedet a koporsótól, és a sírtól; kegyelemmel, szeretettel és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).

És az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozásunkat, és felmentsen a céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól. [(adikia): minden igazságtalanságtól, istentelenségtől]” (1 Ján. 1,9).

Zsolt. 38,20 De ellenségeim élnek, erősödnek [életerősek]; megsokasodtak hazug gyűlölőim, és [(ʿácam): hatalmasok, akik ok nélkül gyűlölnek, bántanak]*

*Így folytatja Dávid:  „Lásd meg szegénységemet [(ʿŏní): nyomorúságomat szenvedésemet, szorultságomat], és gyötrelmemet [(ʿámál):  gyötrődésemet, bajomat, megalázottságomat]; bocsásd meg [(násá' náśá'): vedd el] minden bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): minden vétkemet]. Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, [mekkora elleneim száma] és gyilkos gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem” (Zsolt. 25,18-19).

„Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; (és sok hazug ellenségem akar elnémítani engem), hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5).

De Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19).

Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).

Zsolt. 38,21 És akik jóért rosszal [(ráʿ): gonoszsággal, rosszindulattal] fizetnek [(šálam): viszonozzák]; ellenem törnek [(śáṭan): rám támadnak, ellenfélként viselkednek], amiért én jóra törekszem*

*És így folytatja Dávid: „Jóért rosszal [(ṭôḇ): kedvességemért (ráʿ): rosszindulattal] fizetnek meg nékem, [(šəḵôl nep̄eš): megfosztanak életemtől, életemre törnek]” (Zsolt. 35,12).

És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem (harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem, (vádaskodással felelnek) én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölettel az én szeretetemért” (Zsolt. 109,3-5).

„Még az én jóakaróm is, akiben megbíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem (az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10).

Pedig: „Aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz baj annak házától” (Péld. 17,13).

 Kérlek: „Figyelmezz reám Uram (jəhóváh: Jahve, Örökkévaló), halld meg, mit beszélnek ellenfeleim! Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem! Emlékezz rá, hogy eléd álltam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk haragodat” (Jer. 18,19-20).

És a prófécia így teljesedett be: Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy Ő egy az Atyával, meg akarják kövezni Őt: „Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet] mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik cselekedetem miatt] köveztek meg engem? (Ján. 10,32).

Zsolt. 38,22 Ne hagyj el [(ʿázaḇ): ne hagyj magamra] Uram Istenem [Jahve 'ĕlóhím], ne távolodjál el [(ráḥaq): ne légy messze] tőlem!*

*Dávid minden helyzetben - sürgetve - hívja segítségül az Urat, példát adva nekünk is: „Uram, [Jahve, Örökkévaló] miért állasz [és miért maradsz] távol [miért vagy oly messze]? Miért rejtőzöl el [és miért rejted el magadat, és fordulsz el] a szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás] idején, [amikor bajok érnek]” (Zsolt. 10,1).

„Ne rejtsd el orcádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts (ne vess) el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene!” (Zsolt. 27,9). „Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől” (Zsolt. 55,2).

„És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; Bajban vagyok, mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!” (Zsolt. 69,18).

„Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig rejted el orcádat tőlem? ...Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám. Mert nem beszélnek békességet, hanem akik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak. Föltátották rám szájukat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk. Láttad, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!  Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért. Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!  ...Megszégyenülve vesszenek el, akik ellenem támadnak! Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek!” (Zsolt. 35,19-23; 13,2; 71,12-13) .

 Ugyanilyen sürgetően hívja az Urat – Dávid és Habakuk is – Isten népéért:  „Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és versengés támad! Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert gonosz hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!” (Hab. 1,2-4)

„Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass, és ne légy tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket. Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen” (Zsolt. 83,2-4).

Zsolt. 38,23 Siess segítségemre, oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én szabadítóm [(təšuʿáh təšúʿáh): én üdvösségem]!*

*És a szenvedő Messiásről szóló prófécia folytatódik: „De te, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem, [te vagy segítségem] siess segítségemre [mentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra]” (Zsolt. 22,20).

 „Tessék Uram néked, hogy megments engemet; (légy kegyelmes) és siess Uram segítségemre! Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess, és (ments meg engem)! Oh Isten, ne távozzál el tőlem! (ne légy távol tőlem), Én Istenem, siess segítségemre! Ne hagyj el Uram Istenem, (ne légy távol) ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm! Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Uram! Hozzád kiáltok! Hívlak téged: siess én hozzám (siess segítségemre); figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged” (Zsolt. 40,14; 70,2; 71,12; 38,22-23; 109,26; 141,1).

És az Újszövetség bizonyságtétele szerint nem hiába, mert: „…és meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7).

Dicsérem Neved míg csak élek.

Isten angyala jár előtted, hogy az ellenségtől megóvjon.

„Nézd előtted küldöm angyalomat, hogy őrizzen utadon, és elvezessen arra a helyre, amelyet kijelöltem.

Tiszteld őt, hallgass szavára, és ne lázadozz ellene.

Engedetlenségedet nem bocsátaná meg, mivel az én nevem van benne. De ha hallgatsz a szavára, és megteszel mindent amit parancsol, akkor ellensége leszek ellenségeidnek, és szorongatni fogom azokat, akik téged szorongatnak” 

(2 Móz. 23,20-22)

A közbenjárás eredménye:

AHa testvéred vétkezett, ne ítéld meg őt, hanem menj be az Úr jelenlétébe, és könyörögj érte.

És az Úr megtisztítja, helyreállítja, és felemeli újra, és újra.

  (5 Móz. 10,10-11)

(Zsolt. 107,21-24)

„Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit!

Vannak, akik hajókon tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték.  Ezek látták az Úr nagy tetteit, csodáit a mélységes tengeren.

(Zsolt 25:1)

„Hozzád emelem, Uram, lelkemet!”

(Zsolt 25:1)

Szeretet-Közösség

Lydia magazin

Hit Gyülekezete- Hát Te vagy az út