2015. szeptember 18.

(Ésa. 11,6)

„És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat”



Guti Tünde: „BOLDOGOK AZ IRGALMASOK”

   Sajnos, olykor még a keresztények szíve is nehezen fordul oda testvéreik szükségét látva, tudva, és most a lelki szükségekre gondolok. Pedig néha a legszélesebb mosoly mögött, mások szeme elől elrejtve ömlenek a néma könnyek zuhatagjai. De az Úr, aki minden szívbe belelát, felülmúlhatatlan, gyógyító vigasztalást nyújt az Őt keresőknek.

Az Ő jósága által késztetve indulnak meg az együttérző lelkek, mások baján.
   „Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” Példabeszédek 17:17.

Azok, akik összetörtségükben megtapasztalták Jézus irgalmasságát, azok tudják hathatósan vigasztalni a testileg vagy lelkileg szenvedőket. Mindannyiunk szívének meg kell lágyulnia, hogy Isten szeretetét közvetíthessük a szükségben levőknek!

   „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Máté 5:7.

Néhány kedves szó, figyelmes érdeklődés, biztató ölelés, egy bátorító Ige, közbenjáró imádsággal… Ezek elengedhetetlenek az irgalmasság gyakorlásában! Megérintette a szívemet a következő Igevers, amiből láthatjuk, hogy ezek a tulajdonságok szorosan összetartoznak:

   „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” Zsoltárok 85:11.


2015. június 22.                                              Guti Tünde


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/-boldogok-az-irgalmasok-.html
Egy lelkész lánya

Reggeli imádkozáshoz 





Egy hely a gondolatoknak



Teljes Hit és Öröm !

2015. szeptember 17.

Ige: Vágyódás a mennyei lakás – test – után.

 „Azért is sóhajtozunk, és fohászkodunk is ebben, óhajtván és vágyódva, felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat” (2 Kor. 5,2)

[Más fordítás: Azért is nyöszörgünk, és nyögünk és fohászkodunk is ebben az eredeti hajlékban, és kívánkozva epekedünk, hogy mennyei lakásunkat ráhúzhassuk a földire; mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba]*

*Pál apostol megvallása: „Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség, De ha e hústestben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom, és vívódok, gyötrődök e kettő között, kívánván vágyva vágyok elköltözni, vagyis visszatérni, hazatérni, és a Krisztussal lenni, vele létezni; mert ez sokkal inkább jobb.

[Más fordítás: Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, és megszabadulni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna].

De e hústestben megmaradnom szükségesebb tiérettetek. És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra, azaz fejlődésetekre és örömötökre” (Fil. 1,21-25)

Ezért az apostol nem meghalásról, hanem elköltözésről ír: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje” (2Tim. 4,6)

„Mert szükség, hogy ez a romlandó, romolhatatlanságot, vagyis rothadatlan természetet öltsön, azaz öltözzön magára, és e halandó emberi természet, amely ki van téve a halálnak, ami meghalásra képes, múlandó, pusztulásra ítélt, halhatatlanságot öltsön, azaz öltözzön magára. Mert a romlandónak fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Mikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz Ige (logosz), mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál, vagyis a felbomlás, az élet megszűnése diadalmasan a győzelemben örökre.

»Más fordítás: Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött. Elnyelte a halált a diadal végleg” (1 Kor. 15,53-54).

De csak azoknál: „Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,13)

Mert: „Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,6)

Azok: „akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,23).


Nem volt reményem

Megvallás.

Uram, a kezem el ne engedd,
Te vagy a vég, és Te a kezdet.
Te vagy az egy, és Te a minden,
Te vagy a túl, és Te az innen.
Te vagy a hajnal, és Te az este,
Te vagy a remény éjjelente.
Te vagy fény és Te az oltás,
Te vagy a Szent, ki velem voltál.
Te vagy az Élet, és az álom
Te vagy a legszebb szó a számon.
Te vagy az egy, és Te a minden,
Te vagy a megszabadító, irgalmas Isten!





Ments meg Uram azoktól:

„Akik gonoszt gondolnak szívükben, és minden nap háborút kezdenek. Ments meg, oh Uram, a gonosz kezétől; Őrizz meg, a bűnösök hatalmától. Az erőszakos emberektől védj meg engemet!” (Zsolt. 140,3.5)





Ima

Úr Jézus! Légy sziklaváram, (erős kősziklám) ahova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te. Én Istenem, (ments), és szabadíts meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és (erőszakos) kegyetlennek markából!” (Zsolt. 71,3-4)



Az Úr figyelmeztetése:

 „Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való” (Hós. 4:6)



Pinter Bela - Egy falat kenyer.mpg

Nem félek: Az összesereglett emberektől.

És ha összegyűlnek ellenem, elesnek általam, és minden nyelvet kárhoztatok, amely ellenem perbe száll, mert ez az én örökségem, és igazságom, mely Tőled van Uram (Ésa.54,15.17) még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is, a Te szolgád vagyok és a Te rendeléseidről gondolkodom. Uram! Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, mert megőriztem a Te bizonyságaidat. (Zsolt.119,23.22)



Amit nem látsz a tv-ben



Haládik KatalinKülföldön élő magyarok




Hit Gyülekezete-Puszta lét, itt nincs eső

2015. szeptember 16.

Ige: Ábrahám hite.

 „Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek és rendeltelek téged, az előtt az Isten színe előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és életre kelti és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja és létre hívja, mint meglevőket, hogy létezzenek.

Aki reménység ellenére, túl minden reménységen reménykedve és reménység alapján elvárással hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, a szerint, amint megmondatott: az ígéret ugyanis így szólt: Így lészen a te magod.

És hitében erős és állhatatos lévén, nem ingadozott a hite, nem gondolt és nem tekintett az ő már elhalt, és életerejét vesztett testére, vagyis emberi erejére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt, és elapadt méhére.

Nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében, vagyis hitetlenség által nem vonta kétségbe Isten ígéretét, hanem erőt merített hitéből, és megerősödött a hitben, és hatalmassá lett hite által, és így magasztalta az Istent, dicsőséget adván Neki.

és teljesen bizonyos volt, mert mindenestől fogva elhitte, sőt meg volt győződve afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni, mert elég hatalmas ígéretének teljesítésére.

Ezért Isten ezt a hitét be is számította, és ezt tulajdonította neki igazságul, vagyis megigazulására*(Róm. 4,17-22)

*És folytatódik a kijelentés: „Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egytől, méghozzá egy szinte már elhalttól származtak olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan” (Zsid. 11,11-12).


Ma csak álmodom arról.

Imádság:

Uram! Hálás vagyok azért, mert rólad tehetek bizonyságot szavaimmal és életvitelemmel is. Te érints meg minél többeket és adj bűnbocsánatot, örök életet a téged befogadóknak. Ámen.



KI VAGYOK KRISZTUSBAN?

A kihívott gyülekezet tagja vagyok, melyet az Úr Jézus megszentelt s megtisztított a víz fürdőjével, az ige által. (1 Kor. 1,2; Eféz. 5,26)