„Tudja meg a föld minden országa, hogy te
vagy, URam, az egyetlen Isten! (2 Kir.
19,19)
2015. szeptember 9.
Megvallás.
„Az Atya olyan nagy szeretetet tanúsított
irántam, hogy Isten gyermekének neveznek, és az is vagyok” (1Jn. 3,1)
A Krisztus népe ellenségeihez így szól az Úr:
„Vegyétek tudomásul, népek: vereség vár rátok.
Hallgassatok ide, ti távoli nemzetek! Csak öltsetek
fegyvert! Vereség vár rátok. Csak övezzétek fel magatokat! Vereség vár rátok.
Hiába szőttök terveket: úgyis meghiúsul.
Hasztalan hoztok határozatot: nem valósul meg.
MERT VELÜNK AZ ISTEN” (Iz 8,9-10)
Pastor Chris: Ne Legyen Benned A Szükség Tudata.
M i v e
l h o g y a z ő i s t e n i e r e j e m i n d e n n e l megajándékozott minket,
ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját
dicsőségével és hatalmával elhívott (2 Péter 1:3).
Ahogy a Szentírást tanulmányozod, növekszel
Isten Igéjének ismeretében, és felfedezed, hogy minden, amit csak szeretnél,
azzal már el vagy látva az Igében. Amit Isten szeretne az nem az, hogy úgy használjuk az imát, mint egy
bevezető út, hogy azokat a dolgokat kérjük Tőle, amikre szükségünk van; az ima
célja ehelyett a közösségünk Vele. Ez az, amire törekszik.
Az 1 Korintus 1:9 azt mondja, "Hű az
Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való
közösségre."
Közösségre lettünk elhívva Jézus Krisztussal.
Ez azt jelenti, hogy egységre, partnerségre vagy családi egységre lettél
elhozva Jézus Krisztussal. Ha ez igaz, akkor mire is lehetne szükséged a
világon? Minden jó dolog, amit szeretnél az életben vagy van elég értelmed
ahhoz, hogy kérd, mind be vagy csomagolva Krisztusban. Ha Krisztus az életedben
van, megvan mindened.
A nyitóvers azt mondja, hogy ő már megadott
nekünk mindent, ami az életre és a kegyességre való. A megközelítésed Isten
Igéjéhez a következő kellene, hogy legyen, "Ha Isten azt mondja, akkor a
válaszom ‘IGEN". Ha azt mondja, hogy mindenem megvan Krisztusban, akkor az
azt jelenti, hogy minden az enyém; nem kell semmit sem kérnem, mert mindennel,
amit csak szeretnék, azzal el vagyok látva Krisztusban." Legyen ilyen a
gondolkodásmódod. Jézusnak nem volt szükség tudata; kövesd az Ő példáját.
Megvallás
Nincs szükség tudatom, mert Krisztus bennem
van és Ő az én mindenem. Vele megvan mindenem. az életem az örökké növekvő
dicsőség egyike, ahogy az igében és azáltal élek, hogy folyamatos közösségben a
Szent Szellemmel, a Jézus Nevében. Ámen.
További Tanulmányok:Filippi 4:6; 1 Korintus:
3:21; Filippi 4:19
2015. szeptember 8.
Ige: Az Úr Jézus:
„Ő
képe, képmása a láthatatlan
Istennek, minden teremtménynek előtte született. Ő a legelőször előhozott*(Kol. 1,15)
*Mert Ő „… az Isten teremtésének kezdete, (A görög szöveg szerint: Ő a teremtett világ eredete” (Jel.
3,14)
És: „mert Ő
Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem
megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és
magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett
mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, azaz a kínoszlopon történő haláláig” (Fil. 2,6-8)
Pedig: „Ő
Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával
hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől, azaz céltévesztésünktől megtisztított, és a
mennyei Felség jobbjára ült” (Zsid. 1,3)
„Övé egyedül a
halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek
közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló
hatalom. Ámen” (1Tim. 6,16)
Mert magát: „Az
Istent soha senki nem látta; az egyszülött Isten, aki az Atya kebelében van, az
jelentette ki őt” (Ján. 1,18)
A kijelentés
pedig így hangzott, és hangzik: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek
vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát;
mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Én és az Atya egy
vagyunk” (Ján. 14,9;10,30)
Pál apostol így
dicsőíti Őt: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan
egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen” (1Tim. 1,17)
És hogy ki Ő,
arról saját maga tesz bizonyságot akkor, amikor János apostol elragadtatásban
látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig
láttam őt, amikor megpillantottam),
leesém az ő lábaihoz, vagyis a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az
ő jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván
nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,
És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis
élek
örökkön örökké. Ámen…”
(Jel. 1,17-18).
Ha az igazi Evangéliumot prédikálják:
„a vakok szemeik világát veszik
és látnak, a sánták járnak, a poklosok, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a koldusszegényeknek az Evangélium prédikáltatik” (Luk. 7,22)
Ima
Dicsőítlek Úr Jézus!
hogy arcomhoz betegség, sérülés,
vagy fájdalom még csak nem is közelíthet, mert Te adtad oda arcodat a
szaggatóknak(Ésa.50,6.) hogy arcul csapdossanak (Mát.26,67.és Luk.22,63.64.) és
arcodat oda tartottad a Téged verőknek (J.Siralm.3,30.) hogy arcodat ököllel
verjék (Márk 14,65.). Te vállaltad, hogy oly szörnyen meggyalázzák és
megsebesítsék a Te fejedet és arcodat, hogy sokan eliszonyodtak Tőled, oly rút,
nem emberi lett ábrázatod. (Ésa. 52,10.) És hagytad azért, hogy az én arcom
ragyogjon mint a nap amikor fénylik az ő erejében.
Rick Warren: Készíts szellemi növekedési naplót
„Életbevágóan fontos erősen kapaszkodnunk abba, amit
hallottunk, hogy el ne sodródjunk.” (Zsidók 2:1 – MSG fordítás)
Amint növekedsz a szellemi érettségben, együtt kell
munkálkodnod Istennel ebben a folyamatban.
Ennek egyik módja, hogy elhiszed, Isten dolgozik az
életedben akkor is, ha te ezt nem érzed. A lelki növekedés néha lassú, lépésről
lépésre történő fárasztó munka. A fejlődés pedig folyamatos lesz. A Biblia azt
mondja, „A földön mindennek megvan a maga ideje, a saját időszaka.” (Prédikátor
3:1 – CEV fordítás)
Ugyanígy vannak időszakok a szellemi életedben is. Néha
vannak rövid, intenzív, virágzó növekedési szakaszok (tavasz), melyeket aztán a
stabilizáció, a megszilárdulás és a próbák szakaszai követnek (eső és tél).
Mi van azokkal a hibákkal, szokásokkal, sebekkel,
melyektől meg szeretnél szabadulni a csodák által? Jó dolog a csodákért
imádkozni, de ne légy csalódott, ha a válasz egy folyamatos változás által
jön. Az idők során egy lassú, folyamatos
vízáramlás kivájja a legkeményebb sziklát is. A hatalmas kövek kicsi kavicsokká
válnak. Az idők során egy kicsi csíra hatalmas, 100 méter magas kaliforniai
óriásfenyővé nőhet.
Készíts egy jegyzetfüzetet vagy naplót a leckékről,
melyeket megtanultál. Ez ne a napi eseményekről szóljon, hanem arról, amit
tanultál. Írd le a benyomásaidat, az élet tanulságokat, amit Isten tanít
önmagáról, rólad, az életről, a kapcsolatokról vagy bármi másról. Írd le
ezeket, hogy később átnézhesd, hogy emlékezz rájuk, és átadd a következő
nemzedéknek. (Zsoltárok 102:19; 2Tim 3:14)
Az ok, amiért újra kell tanulnunk a leckéket, az, hogy
elfelejtjük őket. A szellemi naplód visszanézésével elkerülhetsz rengeteg
szükségtelen fájdalmat és bánatot. A Biblia mondja, „Életbevágóan fontos erősen
kapaszkodnunk abba, amit hallottunk, hogy el ne sodródjunk.” (Zsidók 2:1 – MSG
fordítás)
(Daily Hope by
Rick Warren – 2015.06.27.)
http://napiremeny.blog.hu/2015/07/04/keszits_lelki_novekedesi_naplot
Kenneth Hagin: KRISZTUS BENNED
A Krisztus tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége.
- Kolossé 1,27.
A Szent Szellem ereje által a Krisztus tebenned lakik.
Kisebb ma valamivel is Krisztus benned, mint amikor a földön járt?
Nem! Ő ugyanaz a Krisztus. Még mindig megvan a teljes
ereje! Még mindig megvan minden képessége! Még mindig megvan a csodatévő ereje!
Még mindig mindenre képessé tud tenni téged!
És a Krisztus benned van! Neked csak azt kell
megtanulnod, hogyan engedd át neki a terepet.
Valaki mondta egyszer Smith Wigglesworth-nek:
— Ön nem akárki, Önnek bizonyára valami nagy embernek
kell lennie!
— Nem — felelte Ő — csupán nem felejtem el, amit az Ige
mond: „Nagyobb Ő, Aki bennem van, mint az, aki a világban van.” Egyszerűen
tudom, hogy a nagyobb végzi el a munkát.
Hogyan tudod Krisztus erejét felszabadítani magadban?
Hogyan tudod munkára fogni a nagyobbat? Hit által teheted meg.
Megvallás: Krisztus bennem a dicsőség reménysége.
Krisztus énbennem lakik — minden képességével és minden dicsőségével. Krisztus
már legyőzte az ellenség minden erejét, és bennem él. Én felszabadítom Őt, és
aszerint cselekszem, hogy Ő bennem van. Megengedem, hogy Ő munkálkodjon az én
hitem alapján.
/Kenneth Hagin: Hitünk tápláléka napi adagokban/
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)















