Zsolt. 31,1 Az éneklőmesternek, [a karmesternek; karvezetőnek] Dávid zsoltára (Jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember). [éneke, az elragadtatásért].
Zsolt. 31,2 Te benned bíztam, [(ḥásah):
hozzád menekültem, oltalmat / menedéket keresve]! Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]! Ne
szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg [(pálaṭ): ments meg és helyezz biztonságba] engem*
*És Dávid így
folytatja könyörgését: „Benned bíztak [benned reménykedtek] atyáink [őseink]; bíztak [reméltek] és te
megszabadítottad [megmentetted] őket”
(Zsolt. 22,5).
És én is: „Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned (báṭaḥ):
reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és
meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam
[ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak
rajtam]. Senki se szégyenüljön meg, aki téged
vár [aki benned reménykedik, és tebenned bízik]; szégyenüljenek meg, akik ok
nélkül elpártolnak tőled [akik a hűséget könnyen megszegik]. »Héber szerint: Senki se (bvš):
szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, (qáváh):
reményében, aki Téged vár, és Benned reménykedik. (bvš): Szégyenkezzen,
és csalódjon várakozásában, aki (rêqám): ok nélkül (bḡḏ):
hűtlenkedik, elpártol, áruló módon cselekszik« (Zsolt. 25,2-3).
Most is csak: „Te benned bízom, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te
igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és
tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2).
És az Úr válasza: „Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem
kezemet a népekhez, és előttük zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat
ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak. És királyok lesznek dajkálóid,
fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát
nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit akik várnak, meg nem
szégyenülnek” (Ésa. 49,22-23).
Zsolt. 31,3 Hajtsd hozzám [(náṭáh):
fordítsd felém] füledet, hamar [(məhéráh): sietve] szabadíts [(nácal): ments] meg; légy nékem erős kőszálam, [(máʿôz cur cúr): légy megmentő erős kősziklám] erődített házam, hogy megtarts [(jášaʿ): megszabadíts, győzelmet adj,
megőrizzél] engem*
*Dávidot bármilyen
baj éri, a szabadító Istenhez kiált: „Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem,
Istenem! Hajtsd hozzám, [fordítsd felém] füledet, hallgasd meg az én beszédemet [jusson eléd szavam]. »Más fordítás: Hozzád kiáltok, és segítségül hívlak, és te meghallgatsz, erős hatalmas Istenem«” (Zsolt. 17,6).
„Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te
meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,7)
És megvallja, hogy:„Szeretem az Urat, mert meghallgatja
könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg
csak élek” (Zsolt. 116,1-2)
De az Úr is erre biztatja,
megígérve a szabadítást is: „És hívj segítségül engem a nyomorúság
idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem” (Zsolt. 50,15)
És hogy ki az az Isten, akit
segítségül kell hívni, arról Pál apostolon keresztül így tesz bizonyságot a
szent Szellem: „Kegyelem néktek és
békesség Istentől,
a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól...., .... akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bárhol segítségül hívják” (1Kor.
1,2-3).
Zsolt. 31,4 Mert kősziklám [(selaʿ):
kőszirtem] és védőváram [(məcúḏáh
mácúḏ): mentsváram; sziklaváram, erődöm] vagy te; vezess [(náḥáh): és terelgess, és irányíts] hát engem a te nevedért és vezérelj [(náhal) őrizz, gondoskodj rólam, tarts
el] engemet*
*Dávid így kéri az
Urat: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim
miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd
[s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a
te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).
És:„Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.
Vezess engem a te igazságodban (hűségesen) és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak
téged (mindig benned reménykedem)” (Zsolt. 25,4-5).
Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent
Szellem Isten igazságát: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által
mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22).
És az Isten útja pedig: „...
Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az
út, az igazság és az élet...”(Ján.
14,6).
És Ő: „Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az
alázatosokat (a szelídeket). Az Úrnak
minden útja (minden ösvénye) kegyelem
(szeretet) és hűség azoknak, akik
szövetségét és bizonyságait megtartják”
(Zsolt. 25,9-10).
És az Úr válasza az imára: „A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem
ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak; (ismeretlen
ösvényeken viszem őket). Előttük a
sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet (a rögös utat) egyenessé (simává); ezeket cselekszem velük, és őket el nem hagyom” (Ésa. 42,16).
És a hívő boldogan vallja
meg, hogy: „Az igazságnak útján
(ösvényén) járok, és az igazság (a
megigazulás) ösvényének közepén” (Péld. 8,20).
És Dávid folytatja
megvallását: „Az Úr [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram],
kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az
én [('él): erős, hatalmas] Istenem,
az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök,
nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ):
megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az
én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem
szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás,
segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram,
az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne
van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a
hegyeken]” (Zsolt. 18,3).
Az apostol megvallása: „…E
kőszikla pedig a Krisztus volt” (1 Kor. 10,4).
És ha szorongat az ellenség,
emlékeztethetjük az Urat ígéretére: „Hozzád
menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem.
Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem erős kőszálam, erődített
házam, hogy megtarts engem. Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát
engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments ki engem a hálóból, amelyet
titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet,
te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten” „Istenünk, pajzsunk, nézz ránk,
tekints fölkented személyére!” „Egybegyülekeznek az igaznak élete ellen, és
elítélik az ártatlannak vérét. De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem
az én oltalmamnak kősziklája” „Rejtekhelyem és pajzsom vagy te; igédben van az
én reménységem” „Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet,
hadakozni ujjaimat. Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm Ő, pajzsom, akihez
menekülhetek, aki népeket vet alám” (Zsolt. 31,2-6; 84,10; 94,21-22; 119,114;
144,1-2).
Ő
az, aki: „Lelkemet megvidámítja, [felüdíti] az igazság [megigazultság] ösvényein vezet [hordoz] engem az ő nevéért [nevéhez
híven]. »Héber szerint: (šúḇ):
visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš):
engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért« (Zsolt. 23,3).
Zsolt. 31,5 Ments [(jácá'): szabadíts] ki engem a hálóból, [(rešeṯ): tőrből, csapdából],
amelyet titkon vetettek [(ṭáman): rejtettek el] nékem; hiszen te vagy az én erősségem [(máʿôz): védelmem, menedékem]*
*Dávid vallástétele
a szabadító Istenről: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő
erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket;
megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos
segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek
omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek
rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt.
46,2-4)
Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi
előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)
„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom
nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki
megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És
megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám.
22,3-4)
„Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy
körül engem a szabadulás örömével!” S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel
tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)
A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram,
Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a
veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen
oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a
repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól,
amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és
hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak
megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet.
Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).
Zsolt. 31,6 Kezedre bízom [(páqaḏ):
kezedbe ajánlom,
helyezem] (rúaḥ): szellemem, te váltasz [(páḏáh):
mentesz] meg engemet, oh Uram, hűséges [('ĕmeṯ):
igazságnak Istene, igaz] Isten [('él): erős, hatalmas Isten]*
*Dávid próféciája
így teljesedett be: „És
[hangosan] kiáltván Jézus nagy [messze
hangzó] szóval, monda: Atyám, a te
kezeidbe teszem le az én szellememet.
És ezeket mondván, meghala [kilehelte, kibocsátotta szellemét]”
(Luk. 23,46).
Akik az Úréi követik az Ő
példáját, és egyben kijelentést nyer Isten neve is: Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz
szellememet!” (Csel. 7,59).
Zsolt. 31,7 Gyűlölöm [(śáné'):
utálom] a hazug [(šavə'
šávə'): értéktelen] hiúságok [(haḇél
heḇel): haszontalanságok] híveit* és
az Úrban [(jəhóváh): Jahveban, az
Örökkévalóban] bízom én.
*Mert: „A bálványok
csinálói mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak (nem érnek semmit), és tanúik nem látnak, és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek” (Ésa. 44,9).
Hiszen: „Mind egyig balgatagok (ostobák) és
bolondok; hiábavalóságokra tanít (hiábavaló a bálványok útmutatása); fa az. Társisból hozott lapított ezüst és
Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetük kék és
piros bíbor; mesterek munkája valahány”
(Jer. 10,8-9).
Zsolt. 31,8 Hadd vigadjak [(gúl
gíl): örvendezzek, ujjongjak] és örüljek a te kegyelmednek, [(ḥeseḏ):
szeretetednek] amiért meglátod nyomorúságomat [(ʿŏní):
szenvedésemet, lealáztatásomat; megalázottságomat] és megismered a háborúságokban [(cáráh): nyomorúságban,
gyötrelemben szorongattatásokban] lelkemet [(nep̄eš)
életemet, személyemet]*
*És én: „Örülök és örvendezek [vigadok, és
ujjongok] Tebenned, [és Benned van
örömöm]. Zengedezem, [magasztalom, és
zsoltárral dicsőítem], oh, Magasságos,
[Felséges] a te nevedet” (Zsolt. 9,3).
Zsolt. 31,9 És nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, sőt tágas térre állatod
lábaimat. [Héber
szerint: (sáḡar' ôjéḇ 'ójéḇ): nem adtál, nem szolgáltattál ki ellenségem
hatalmának, és (jáḏ): fegyverének], sőt (merəḥáḇ): széles, tágas helyre (ʿámaḏ): helyeztél el engem*
*Amikor: „Rám jöttek [(qáḏam): rám rontottak, és
megtámadtak, megrohantak engem] veszedelmem
[('êḏ):
szerencsétlenségem, nyomorúságom] napján;
de az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló védelmemre kelt, Ő] volt az én támaszom [és oltalmam]. És kivitt [kivezetett] engem tágas helyre [tágas térre a
szabadba, tágas mezőre]; kiragadott
[szabadulást hozott; megmentett; megszabadított] engem, mert kedvét leli [mert gyönyörködik] bennem [mert szeretett; mert jómat kívánja énnékem]”
(Zsolt. 18,19-20).
Zsolt. 31,10 Könyörülj rajtam, [(ḥánan): légy kegyelmes] Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló], mert szorongattatom [mert (cárar): gyötrődöm,
bajban vagyok, tele
vagyok félelemmel]. Elsenyved [(ʿášéš):
elgyengül] a búbánat [(kaʿaś
kaʿas): gyötrelem, kínzás] miatt a szemem, odavan [összetörve] testem-lelkem [(nep̄eš beṭen): egész bensőm]*
*Dávid így kiált az
Úrhoz, megprófétálva a Messiás szenvedését:
„Mint a víz, úgy kiöntettem [szétfolytam]
csontjaim mind [kificamodtak,] széthullottak [(páraḏ): mind szétváltak egymástól]; szívem [a bensőm] olyan
lett, mint a viasz, megolvadt [(másas): elgyengült a félelemtől] belső részeim
között [a bensőmben]. Erőm
[torkom, ajkam] kiszáradt, mint
cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet [lesújtottál a halál porába]” (Zsolt. 22,15-16).
És így folytatja
szenvedéseiről panaszát: „Míg
éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár
hevében...” (Zsolt. 32.4)
„Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert
ellankadtam [elcsüggedtem, és
bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts
meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Egész személyem is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült,
teljesen összezavarodott], és te, oh
Uram, míglen [meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).
És így folytatódik a
prófécia, az Úr Jézus szenvedéséről: „Uram, haragodban (felindulásodban) ne fenyíts (ne feddj) meg
engem; felgerjedésedben (lángoló haragodban) ne ostorozz meg engem! Mert
nyilaid belém akadtak, (belém hatoltak) és
kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség
csontjaimban vétkeim miatt (Más fordítás: Nincs
ép hely testemen sújtó haragod miatt, nincs sértetlen csontom, vétkem miatt). Mert bűneim elborítják fejemet;
(összecsaptak fejem fölött) súlyos
teherként, erőm felett (nehezednek rám).
Megsenyvedtek, megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. Mert derekam megtelt gyulladással,
(égő fájdalommal van tele) és testemben semmi
ép (hely) sincsen. Erőtlen és
összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok (Más fordítás: Kimerültem, végképp összetörtem, szívem
gyötrelmében kiáltozom). Uram, előtted
van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem! Szívem dobogva
ver, elhágy erőm, s szemem világa - az sincs már velem” (Zsolt. 38,2-6.8-11).
Ézsaiáson keresztül hangzik a
kijelentés Urunk szenvedésének okáról: „Utált
és (megvetett) az emberektől
elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat
elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig (a mi) betegségeinket ő viselte, és (a mi) fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük,
hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől (hogy Isten csapása
sújtotta és kínozta)! És ő
megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek
büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. (Más fordítás: Pedig a mi vétkeink miatt kapott
sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen,
az ő sebei árán gyógyultunk meg)” (Ésa. 53,3-5).
És Isten igéje Jób történetén
keresztül mutatja be, hogy mit tesz a sátán a Krisztus nélküli az emberrel. Az
Úr Jézus azért vállalta a kínszenvedést, hogy ettől megmentse az embert: „Utálnak engem, messze távoznak tőlem, és
nem átallnak pökdösni előttem (Más fordítás: Utálkozva
távolodnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni). Sőt leoldják kötelüket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem
kivetik. Jobb felől ifjak (csőcseléke) támad
ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Az én utamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenük. (Más fordítás: Az én ösvényemet meg elrontják, hogy
romlásomat siettessék, pedig nincs is segítőjük). Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között
hömpölyögnek ide. (Más fordítás: Mint valami
széles résen, úgy törnek ellenem: viharként zúdulnak rám). Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet,
boldogságom eltűnt, mint a felhő. (Más fordítás: Rémület fog el. Szélvész
űzi el méltóságomat, boldogságom eltűnt, mint a felleg). Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem,
és nem nyugosznak az én inaim (és kínjaim nem csillapodnak). A sok erőlködés miatt elváltozott az én
ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra. A sárba vetett engem,
hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám! (Más fordítás:
Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz
engem). Kegyetlenné változtál irántam;
kezed erejével harcolsz ellenem. (Más fordítás: Kegyetlenné
váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem).
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban. Hiszen
tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába”
(Jób. 30,10-23).
Zsolt. 31,11 Mert bánatban [(jáḡôn):
szomorúságban
fájdalomban]
enyészik [(káláh):
múlik el] életem és sóhajtásban [('ănáḥáh):
nyögésben, jajgatásban] múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, a [(ʿávôn ʿáôn): bűn miatti baj, csapás (kášal): elveszi erőmet, támolygok,
tántorgok, kimerült vagyok], és kiasznak csontjaim, és [(ʿášéš ʿecem): elfogy, elenyészik testem]*
*És így
folytatja Dávid: „Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; (A sírba roskadók közé sorolnak) olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember. A halottak közt van az én
helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek, akikről többé nem
emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől. Mély sírba vetettél be engem,
sötétségbe, örvények közé. A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal
nyomtál engem. Szela. Szemem megsenyvedett (elbágyadt) a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád
terjengetem kezeimet. Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy
dicsérjenek (és magasztaljanak) téged?
Szela. Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet (és beszélnek-e a sírban
szeretetedről), hűségedet a pusztulás
(az enyészet) helyén? Megtudhatják-é (ismerik-e)
a sötétségben a te csodáidat, és
igazságodat a feledékenység földén?” (Zsolt. 88, 5-8.10-13).
„Mit használ (neked a) vérem, ha sírba (vagyis a sírgödörbe) szállok? Dicsér-e téged (és hálát ad-e
neked) a por (és aki porrá lett); hirdeti-é igazságodat (és hűségedet)?” (Zsolt.
30,10).
„Mert nincs emlékezés
rólad a halálban, [és a halál után nem emlegetnek téged, a holtak közül ki gondol még rád] a
seolban [a koporsóban, a sírban, a
holtak országában] kicsoda dicsőít téged [ki ad hálát neked]” (Zsolt. 6,6).
„Mert nem a sír dicsőít (és
nem a holtak hazájában magasztalnak) Téged,
és nem a halál magasztal (és nem
a halottak dicsőítenek) Téged, hűségedre
nem a sírverembe szállók (reménykedhetnek, és) várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged (csak az magasztalhat
téged), akárcsak most én! Az atya a fiaknak hirdeti (és tanítja) hűségedet” (Ésa. 38,18.19).
„Nem a halottak (a meghaltak) dicsérik az Urat, (sem) nem azok, akik a csend honába tértek
(akik a csendességbe alászállnak), hanem
mi, mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 115,17-18).
Zsolt. 31,12 Temérdek üldözőm [minden ellenségem] miatt csúfsággá [(ḥerəpáh):
gyalázattá, és gúny tárgyává] lettem, kivált szomszédaimé, és ismerőseimnek félelmévé [(paḥaḏ): rettegésére]; akik az utcán látnak, elfutnak [(náḏaḏ): elmenekülnek] tőlem. [Más fordítás: Gúny tárgya lettem ellenségeimnek,
szomszédaimnak szégyenük, barátaimnak félelmük. Akik az utcán látnak, kitérnek
előlem]*
*De Uram: „Ne engedd,
hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül
gyűlölnek” (Zsolt. 35,19).
Mert: „Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt. 109,3).
És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül”
(Siral.
3,52).
„Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban;
rokonaim pedig messze állnak (elhúzódnak
tőlem)” (Zsolt. 38,12)
„Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak
ellenem: Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel
többé!” (Zsolt. 41,8-9).
„Akik
engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak,
kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam
[gúnyt űznek belőlem], félrehúzzák
[lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják
[csóválják] fejüket”
(Zsolt. 22,8).
Az Evangélium
bizonyságtétele: Beteljesültek a próféciák: Az Úr Jézus a kínoszlopon szenved,
és: „Az arra menők pedig szidalmazzák
[káromolják; gyalázzák,
becsmérelik] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva, és rázogatva]. És
ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd
[és mentsd] meg
magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s
lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a
kínoszlopról]! Bízott az Istenben;
mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa
meg, óvja meg, és védelmezze] most
Őt [lássuk, hogyan menti meg most
Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia
vagyok” (Mát. 27,39-40.43).
Zsolt. 31,13 Töröltettem, akár a halott, az emlékezetből; olyanná lettem, mint az
elroshadt edény, »mint egy kallódó tárgy«. [Héber
szerint: (léḇ šáḵéaḥ šáḵaḥ mámôṯ): A szívek elfeledkeznek rólam, mintha halott volnék. Olyanná lettem, mint ('áḇaḏ): a veszendő, összetört edény]*
*És így folytatja próféciáját Dávid: „Dávidé (jelentése: szeretett,
szerető; összekötő, egyesítő; főember). [Dávid zsoltára]. Hozzád kiáltok, [(qárá'):
Téged hívlak] Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló], én szirtem; [(cur cúr): Kősziklám, erősségem, Istenem] ne fordulj el
szótlanul [(ḥáraš):némán] tőlem, [(ḥášáh): ne zárd be előlem füled; ne légy
hallgatag irántam] hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz [(bôr mášal): a sírba
roskadókhoz] hasonló. [Más fordítás: Ha nem hallgatsz meg, ha
némán elfordulsz, olyan leszek, mint a sírba szállók (a sírverembe
roskadók; (járaḏ): sírgödörbe
lemenők]” (Zsolt. 28,1).
Zsolt. 31,14 Mert hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelől, amint
együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják életemet [Héber szerint: (šámaʿ):
hallottam, és megértettem a (dibbáh)
rágalmakat, a rosszindulatú beszédeket, (səḇíḇáh
sáḇíḇ) minden oldalról, (máḡúr máḡôr)
félelem, rettegés, csupa borzadály. (jaḥaḏ)
egymással (jásaḏ) tanácskoztak és
azt (zámam) tervezték, azt tűzték ki
célul, hogy (láqaḥ) elveszik (nep̄eš) életemet]*
*Dávid újra
-és újra így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre
törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek,
hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás:
Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek.
Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak és terveznek, titokban
tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve
kikutathatatlan. Mert kifürkészhetetlen az ember szíve, azaz belseje” (Zsolt.
64,6-7).
És az Evangélium
jelenti ki, hogy kikről prófétál Dávid: „A
farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt.
És elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust” (Mát. 12,14).
És: „tanácsot tartának mind a főpapok [vagyis az összes papi fejedelmek] és
a nép vénei [és azt a
határozatot hozták] Jézus ellen,
hogy őt megöljék [vagyis hogy
halálra juttatják; és kimondották, hogy halálra adják őt]. (Mát. 27,1).
Zsolt. 31,15 De én benned bízom, és [(báṭaḥ):
reménykedem] Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló]! Azt mondom: Te vagy Istenem [Elohim]*
*És így folytatja
megvallását Dávid: „Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből,
és biztattál engem [és biztonságba helyeztél] anyámnak
emlőin. [Más fordítás: Te hoztál elő az
anyaméhből, jó voltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén; te vagy
reménységem anyám emlője óta].
Születésem óta a te gondod voltam; [A tiéd vagyok kezdettől fogva]; anyám méhétől fogva te voltál [az én Erős, hatalmas] Istenem
[Más fordítás: Már anyám ölében is
rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem]” (Zsolt. 22,10-11)
És megvallja az Úrnak : „Mert te vagy az én reménységem, oh Uram,
Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva! Reád támaszkodom születésem óta;
anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.
Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam” (Zsolt. 71,5-7).
Zsolt. 31,16 Életem ideje kezedben van: szabadíts [(nácal):
ragadj ki, ments] meg [engem] ellenségeim kezéből és üldözőim [hatalmából].
Zsolt. 31,17 Világosítsd meg [('ôr): ragyogtasd fel] orcádat [(páním)
jelenlétedet] a te szolgádon, tarts [ments;
szabadíts] meg engem [(jášaʿ): adj győzelmet] jóvoltodból, [(ḥeseḏ): kegyelmedből]*
*És folytatja Dávid: „Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? [ki fordul még jóval felénk? Bár jó napokat
látnánk] Hozd fel [ragyogtasd] reánk [fordítsd felénk] arcodnak világosságát, oh Uram! [Ránk van jegyezve, Uram, orcád világossága;
Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét]” (Zsolt. 4,7).
És Dávid újra -és újra ezt kéri: „A te orcádat világosítsd meg a te szolgádon (ragyogó arccal nézz
szolgádra), és taníts meg a te
rendeléseidre!” (Zsolt. 119,135).
És hogy miért kéri ezt Dávid: „Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az
ő orcáját rajtunk. Szela. Hogy megismerjék
e földön a te útadat, minden nép közt a te szabadításodat.” (Zsolt.
67,2-3)
„Oh Isten,
állíts helyre minket, és világoltasd a
te orcádat, hogy megszabaduljunk. Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között,
és a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk. Seregek Istene, állíts helyre minket;
világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!
Hogy el ne térjünk tőled. Eleveníts
meg minket és imádjuk a te nevedet. Seregek Ura, Istene! állíts helyre minket;
világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt. 80,4.7-8.19-20)
„Isten, saját
fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a
régi időkben. Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad.
Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. Mert nem a maguk
fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te
karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. Te vagy királyom, ó
Isten! Parancsodra megszabadul Jákób.” (Zsolt.
44,2-5)
„Igazság és
jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. Boldog nép az,
amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram!
Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket, mert te vagy
díszük és erejük. Kegyelmed által emelkedik hatalmunk, mert az Úrtól van a
pajzsunk, Izráel Szentjétől a királyunk.” (Zsolt.
89,15-19)
Pál apostolon keresztül mutatja meg a Szent Szellem,
hogy mit kért valójában Dávid Istentől: „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon (fel), ő gyújtott
világosságot a mi szívünkben (a bensőnkben) az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való
világoltatása végett (hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének
ismerete Krisztus arcán)” (2 Kor. 4,6)
Mert: „… Krisztus, … az Isten képe” (2 Kor. 4,4)
Mert: „Ő
a láthatatlan Isten képe … ” (Kol. 1,15)
„Aki az ő
dicsőségének visszatükröződése (Ő
Isten dicsőségének a kisugárzása), és az
ő valóságának (és lényének) képmása,
aki hatalma szavával fenntartja (és hordozza) a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek
jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3).
Zsolt. 31,18 Uram, ne szégyenüljek meg, [(bvš): ne hagyj cserben], mivelhogy [(qárá'): segítségül] hívlak téged; a gonoszok [az Isten nélkül élő céltévesztettek] szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba [(dámam): némuljanak el és szálljanak sírba]*
*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem
harcolni az ellenség ellen: „Érje szégyen és gyalázat azokat, akik életemre
törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4).
„Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik
életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik
bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15).
Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők
rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres
zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18).
Dávid újra - és újra így kiált az Úrhoz: „Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned
(báṭaḥ): reménykedem];
ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne gyaláztassam, és meg ne piruljak];
ne örüljenek rajtam [ne nevessenek ki,
ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak rajtam]”
(Zsolt. 25,2).
„Nézz ide, (tekints rám, hallgass meg), és
felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, (tartsd meg szemem
ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra
(ne jöjjön rám halálos álom); Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt;
(Végeztem vele) háborgatóim ne örüljenek
(ellenfeleim ne ujjonghassanak), hogy
tántorgok (hogy ingadozom)” (Zsolt. 13,4-5).
Én most is csak: „Te
benned bízom, (Hozzád menekülök) Uram!
Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg
engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2).
Már: „Korán
hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat,
melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts (ments) meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök (nálad keresek
oltalmat)!” (Zsolt. 143,8-9).
Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy
ki az ellenség, aki ellen harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell
harcolni ellene: „Józanok legyetek,
vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög... Akinek álljatok ellen, erősek
lévén a hitben” (1 Pét. 5,8-9).
Zsolt. 31,19 A hazug [(šeqer): félrevezető, becsapó, álnok] ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően [(ga'ăváh): büszkén, gőgösen, fennhéjázva, dölyfösen] szólnak az igaz [(caddíq):
megigazult] ellen, kevélységgel [rátarti gőggel
(ʿáṯáq): vakmerőn, arcátlanul,
arrogánsan] és megvetéssel [(búz): lenézéssel, semmibevevéssel
beszélnek a
megigazultról]*
*Mert: „Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal
kettős szívből szólnak (Más fordítás: Hazug
módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek)” (Zsolt.
12,3)
„Szájuknak
vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot
és hazugságot szólnak (Ejtse őket
csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság,
amit beszélnek)” (Zsolt. 59,13).
„Mert nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság
azaz: a valóság, az Ige], belsejük [szívük]
csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság;
szívükben gonoszat forralnak];
nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő
torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a
nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik;
nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).
„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és
erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7)
„Nyelvüket
élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)
„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5
Móz. 32,33).
Gúnyolódnak
és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek (elnyomással fenyegetőznek) fennhéjázással
(dölyfösen). Az ég ellen is feltátják
szájukat, nyelvükkel megszólják a földet”
(Zsolt. 73,8-9).
„Piszkolódnak,
(hangoskodnak) keményen szólnak
(kihívóan beszélnek); kérkednek
mindnyájan a hamisság cselekedői”
(Zsolt. 94,4).
„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért
ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon. Nem
ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon
jár, annak nincs köze a békességhez” (Ésa. 59,7-8)
„Mert ők rossz
úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld.
1,16)
Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)
Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét: … békesség
fejedelmének!” (Ésa. 9,6)
Aki így bátorítja az övéit: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom
én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”
(Ján. 14,27)
És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz.
2,14)
Akik Őt nem ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs békesség, így szól az Úr, az
istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)! Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).
Zsolt. 31,20 Mily bőséges [mily (raḇ):
nagy, és túláradó] a te jóságod, amelyet [(cáp̄an)
félretettél] fenntartasz a téged félőknek [(járé'): a téged tisztelőknek], és megbizonyítasz a tebenned bízókon az emberek fiai előtt [Más fordítás: Ebben részesíted a hozzád menekülőket
minden ember szeme láttára]*
*Ézsaiás így prófétál erről: „Soha, senki
sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna Isten rajtad
kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért”
(Ézs. 64,3).
Mert: „Asztalt
terítesz nékem az én ellenségeim előtt [az én (cárar): üldözőim,
szorongatóim (páním) szeme
láttára]; elárasztod [megkened] fejem olajjal; csordultig van [színültig
töltötted] a poharam. „Bizonyára jóságod
és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész
életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,5 -6).
És így
folytatódik a kijelentés: „magasra növeszted az én szarvamat, mint az
egyszarvúét; elárasztatom csillogó olajjal. És legeltetem szememet az én
ellenségeimen, és az ellenem támadó gonosztevőkön mulat majd a fülem. (Más fordítás: És
engem olyan erőssé tettél, mint mikor a bivaly öklel, és friss olajjal kentél
meg engem. Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan
hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok). (Zsolt. 92,11-12).
„Bizony
hiszem, és [biztos vagyok benne] hogy meglátom az Úr jóságát, és [dicsőségét]
az élőknek földén [az élők honában]!”
(Zsolt. 27,13).
Hát:
„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki Őbenne
bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik őt félik, nincs fogyatkozásuk” (Zsolt.
34,9-10).
Mert:
„Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz, és boldog az, aki bízik az Úrban”
(Péld. 16,20).
És mi: „hirdetjük,
és prédikáljuk amint meg van írva: Amit szem nem látott, fül nem hallott, és
ember szíve, vagyis a bensőnk meg sem sejtett, föl nem fogott, és meg sem
gondolt azt készítette el az Isten az őt szeretőknek, azoknak, akik magukat
teljesen átadják Istennek, és eggyé válnak vele” (1Kor. 2,9).
Zsolt. 31,21 Elrejted őket a te orcádnak rejtekében az
emberek zendülései [(róḵes): összeesküvése,
háborgása, zavargása] elől; sátorban őrzöd, és [(cáp̄an): megközelíthetetlenné teszed] őket a perpatvarkodó [a perlekedő] nyelvektől, a [(riḇ
ríḇ lášón lášôn): ellentmondó, ellenkező beszédektől]. »Más
fordítás: Tekinteted pajzsával befödöd őket az emberek támadása elől. Sátradban, a
Te hajlékodban megvéded, megoltalmazod, megőrzöd, őket a nyelvek rágalma elől]*
*Bizony: „A nyelvek ostora [(lášón lášôn): rágalmazás, átkozás] elől rejtve leszel [biztonságban vagy], és
nem kell félned [(járé'):
remegned, megijedned, megrémülnöd],
hogy a pusztulás rád következik, hogy a [(šôḏ šóḏ bô'): pusztulás rád tör, elér, rád szakad]” (Jób. 5,21).
Mert: „Tollaival
fedez be (takar be) téged, és
szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége” (Zsolt. 91,4).
És: „Egy ellened
készült fegyver sem lesz jó szerencsés, (célt téveszt minden fegyver, amit
ellened kovácsoltak) és minden nyelvet,
mely ellened perbe száll, (mely törvénykezni mer veled) kárhoztatsz (meghazudtolsz): ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő
igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr”
(Ésa. 54,17).
És Dávid boldogan vallj, hogy: „Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem
sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem” (Zsolt. 27,5).
Zsolt. 31,22 Áldott az Úr, hogy csodálatossá [(pálá'):
különlegessé, rendkívülivé] tette kegyelmét, és [(ḥeseḏ):
szeretetét] rajtam, mint egy [(mácúr
mácôr): ostromlott], és megerősített városon!
Zsolt. 31,23 Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem [(grz): kivágattam] szemeid elől [hogy eltaszítottál magadtól] de mégis, meghallgattad [(taḥănúnáh taḥănún): könyörgésemet], esedezéseimnek szavát, mikor [(šávaʿ): segítségért] kiáltottam hozzád*
*Ézsaiás is így szól: „Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek
embert többé a világ lakói közt. Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a
pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a
fonalról engem; reggeltől estig végez velem!” (Ésa. 38,11-12).
És az Úr válasza: „az elvetemültek kivágattatnak; de akik az Urat várják, öröklik a
földet” (Zsolt. 37,9).
Zsolt. 31,24 Szeressétek [('áhéḇ 'áhaḇ): kívánjátok]
az Urat mind ti ő kedveltjei [(ḥásíḏ): Ő szentjei]. A hűségeseket [('áman): hűséges, megbízható szavahihető, őszintéket, akik szilárdan
hisznek, és bíznak] megőrzi [(nácar):
szemmel tartja, megvédi és oltalmazza] az Úr, és bőven
megfizet a kevélyen [(ga'ăváh): gőgösen,
fennhéjázva, dölyfösen] cselekvőknek*
*Pál apostolon
keresztül fejti ki a Szent Szellem az igét: „Aki megfizet mindenkinek az ő
cselekedetei, az ő tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint. Azoknak, akik állhatatosan, és kitartóan jót cselekedve,
jótettekkel, jó munkával törekszenek
és igyekeznek dicsőségre, megbecsülésre, tiszteletre, tisztességre és
halhatatlanságra, romolhatatlanságra, és múlhatatlanságra, örök életet ad, vagyis természetfeletti életet, az
életnek egy más létezési formáját adja. De fizet majd haraggal és
megtorlással, búsulással, bosszankodással annak, aki haszonleső, viszálykodó,
perlekedő, önérdek keresője, hajszolója s nem hajlik, és nem hisz szándékosan
és önfejűen az igazságra, vagyis nem engedelmeskedik a valóságnak, az
Igének, Krisztusnak. Hanem a gonoszsággal, a hazugsággal, istentelenséggel,
Igével ellentétesen tart, mert engedi magát meggyőzni, és az Igével ellentétesen
hisz. Mindenkit, vagyis minden embert, aki
gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és
elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj,
keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és
ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szorongatás, szükséghelyzet
elsősorban, és először is a zsidót, azután a pogányt, vagyis görögöt, hellént.
Ámde dicsőség, tisztelet, megbecsülés,
méltóság, rang, tisztesség és békesség vár, vagyis
épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság,
boldogulás jut majd osztályrészül mindenkinek, aki jót tesz, és aki a jót folyamatosan
munkálja. Kezdetben a júdeaiakra, azután a pogányra, vagyis görögre” (Róm. 2,6-9).
És hogy milyen cselekedetek
alapján fizet az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre
tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki
vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te életedet, ő tudja? És
kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet” (Péld. 24,11).
Elihu így szól Istenről
Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a
gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az
ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres.
Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az
igazságot!” (Jób. 34,10-12).
Pál apostolon keresztül pedig
kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a
hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök
életet” (Gal. 6,7-8)
„Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira
gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek
gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest
gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem
engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „… atyámfiai, nem vagyunk adósok a
hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint éltek,
meghaltok; de ha a hústest cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)
A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s
nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utolér
közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de vérét az őrálló kezéből
kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha
szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a
hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólasz, hogy
visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de
vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja
felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de
te megmentetted a te életedet” (Ezék.
33,6-9).
Zsolt. 31,25 Legyetek erősek [(ḥázaq)
elkötelezettek, szilárdak] és bátorodjék [('ámac): erősítsétek meg] a ti szívetek [(léḇáḇ): bensőtöket] mindnyájan, akik várjátok az Urat!
[Cselekedjetek férfiasan, és erősítsétek
meg szíveteket mindnyájan, kik az Úrban bíztok]*
*Hát: „Várjad az Urat,
és [(qáváh): reménykedj az
Úrban], légy erős [és bátor
szívű, légy férfias]; bátorodjék szíved
[('ámac):
és erősítsd meg a te szívedet] és várjad
az Urat [(qáváh): reménykedj az Úrban]” (Zsolt. 27,14).
„Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent
ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe;
attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben,
amiben jársz (és hogy boldogulj
mindenütt, amerre csak jársz)! El ne
távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, (ne hagyd abba ennek a
törvénykönyvnek az olvasását) hanem
(tanulmányozd), és gondolkodjál arról
éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban,
mert akkor leszel jó szerencsés a te utjaidon és akkor boldogulsz. Avagy nem
parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert
veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz” (Józs. 1,7-9)
