2015. május 21.

Zeng velünk örökké jó az Úr

Az Úr szava.

 „Az Úr szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr ott van a sok vizek felett. Az Úr szava hatalmas, tele van erővel; az Úr szava fenséges, és dicsőséges” (Zsolt. 29,3-4)


AZ Úr Jézus végtelen szeretete nyilvánult meg abban is, hogy

„… Ő szomorkodott és rettegett, (Mát. 26.38) vállalva a félelmet, hogy te és én szabadok legyünk minden félelemtől, és félelem nélkül szolgálhassuk Őt(Luk 1,74)


Az Úr öröméneket ad.

„Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot, azaz a megigazulást s a dicsőséget minden nép előtt, és öröméneket ad minden nép hallatára” (Ésa. 61,11).


Bob Gass: Amikor házastársad nem osztja a hitedet (2)

„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Korinthus 7:13--. És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. )

Ne lepődj meg, ha ellenállásba ütközöl! Egy asszony így panaszkodott a lelkipásztorának: „Azt hiszem a férjem jobban szeretett, mielőtt keresztyén lettem, és elkezdtem gyülekezetbe járni”. A lelkész emlékeztette őt, hogy a szellemi harc a keresztyén élet része, és mivel a hívők és nem hívők ellentétes oldalon állnak, ezen nem kell megdöbbennie.

Jézus így fektette le a választóvonalat: „Aki nincs velem, ellenem van…” (Máté 12:30--A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol. --).

Ezek kemény szavak!

A semlegesség elve nem megoldás erre a konfliktusra. Vagy az egyik oldalon állunk, vagy a másikon.

Jézus azt mondta: „Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ… Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak… mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem” (János 15:19-21
--//19. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.
  20. Emlékezzetek meg ama beszédekről, a melyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.
  21. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, a ki küldött engem. --//).

Ne kezeld ezt az ellentétet személyes ügyként! Ez nem rólad szól, hanem Krisztus nevéről. Nem te vagy a célpont, hanem Krisztus, és Ő meg tud birkózni a támadással!

Azt mondod: „De mit tehetnék, amikor kritizál és félreért?” Próbálj meg kívülálló maradni a személyes támadásban, így továbbra is szeretni tudod a másik embert, és olyan helyzetben maradsz, amelyben meg tudod őt nyerni Jézusnak.

„Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket… Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért… éljetek minden emberrel békességben! Ne álljatok bosszút önmagatokért… Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!” (Róma 12:14-21)
--//14. Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.
  15. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.
  16. Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.
  17. Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.
  18. Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.
  19. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
  20. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt műveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére.
  21. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.
//

 Próbáld ki – ez Krisztus győzelmi haditerve!

3Móz 8,1-10,20  Mt 28,16-20  Zsolt 72,12-20  Péld 9,7-9



Kari Jobe - When I speak your name (magyar felirattal)

A negatív változásról.

„Néhány változás negatívnak tűnhet kívülről, de idővel rájössz, hogy csak előkészítette a helyet valami újnak az életedben.” 
(ismeretlen)




Napi gondolatok Reinhard Bonnkétól.

 Nem azért fogadjuk el a Bibliát, mint Isten szavát, mert ez a köz véleménye, mert a tudósok erre jutottak, vagy mert ezt diktálja a tradíció, hanem azért, mert személyes kapcsolatban állunk az abban leírt szöveg Inspirálójával.

 Értelmetlen egy telefonkönyvről azt állítani, hogy megbízhatatlan, ha megtalálható benne minden keresett telefonszám. Minden egyes alkalommal, ha kikeresek belőle egy számot, és felhívom, létrejön a kapcsolat. Hasonlóan, minden alkalommal, amikor kinyitom a Bibliámat, bármelyik oldalt is olvasom, Isten trónjához kapcsol engem. Ez elég számomra. Ez több mint bizonyíték a hitelességére. Tapasztalati ténnyé válik számomra, és élő összeköttetésbe hoz az Úrral.


Isten áldjon benneteket! BONNKE
Leleszi Balázs Károly


Egy lelkész lánya


Hevenu Shalom Aleihem - The Barry Sisters

2015. május 18.

Zsoltár 26-30 Héberrel é skapcsolódó igékkel

Könyörgés, és hálaadás a szabadulásért.
HU.SCRIBD.COM

A mélységből kiáltok!

Uram!

„Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben!” (Zsolt. 90,14).



Creflo Dollar: Hogyan imádkozzunk?

Légy pontos és állj Isten igéjén, amikor kérsz valamit.

Vonulj el a Bibliáddal hogy együtt légy az Igével, és keresd meg az aktuális helyzetedre vonatkozó igét, ugyanis ha nem kapsz választ a kérésedre, ennek oka, hogy azok nem az igén állnak.


Spurgeon: Megpróbáltatás

Ne felejtsétek el soha: a megpróbáltatások a legjobb alkalmak arra, hogy Istenben bízzunk.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Azok az emberek, akik egykor megvetettek téged, újra feljöttek, hogy felülvizsgálatot tarts. Használd ki ezt a lehetőséget arra, hogy teljes mértékben elengedd őket, és ne hagyd, hogy azok a régi, negatív érzések és a kárhoztatás újra felszínre jöjjenek. Boríts fátylat a múltra, aztán menj tovább. A mostani időszakban szabadnak kell lenned minden köteléktől, hogy ki tudd használni a Szellemem következő hullámát, mert az tényleg úgy közeledik, mint a dagály. Ahhoz, hogy átéld a Szellemnek ezt a mozgását, mindössze annyit kell tenned, hogy állj készen a fogadására, mondja az Úr.

Róma 8:5 Mert akik testi emberek, azoknak a test dolgain jár az eszük; akik pedig szellemiek, azoknak a Szellem dolgain.


 http://gyurinaploja.blogspot.com

Hit Gyülekezete - Nincs hasonló hozzád én Uram

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Jézus azt mondta Tamásnak: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő”. Tamás bizonyára szörnyen érezhette magát, amint felfakadtak belőle ezek a szavak: „Én Uram, és én Istenem!” De Jézus, Tamásra nézve, így válaszolt neki: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (János 20:27-29).

Az hogy nem látunk, nem ok arra, hogy ne higgyünk. A sugárzást sem látja senki, mégis tudjuk, hogy van, mivel látjuk a hatásait. Senki nem látja Istent, de több millióan ismerték fel hatásait az életükben. Olyan dolgok történnek velük, amik csak Tőle származhatnak. Akárcsak egy megválaszolt ima, egy gyógyulás, egy függőségből szabadulás, már az Ő létének bizonyítéka.

 De nem csak egy-egy ilyen történik: milliók gyógyulnak meg, milliók szabadulnak meg, imák millióira érkezik válasz, és millióknak vannak megtapasztalásai, amelyek mind azt támasztják alá, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból! Isten áldjon meg benneteket! REINHARD BONNKE


Szeretet kötelékeivel

Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.
Hóseás könyve 11:4

Épp a napokban beszélgettem valakivel arról, hogy mennyire beteggé tud tenni embereket, ha hamis kép él valakiben Istenről. Ezek a torz elképzelések vagy abból fakadnak, hogy még nem ismerjük eléggé, vagy valahogyan hazug gondolatok férkőztek elménkbe Istenünkkel kapcsolatban.

Ma úgy látjuk Istent, mint egy szerető, gondviselő, türelmes Apát. Izrael – Isten népe – olyan számára, mint gyermeke, akit szeretettel nevelt. Járni tanította, magához emelte, táplálta, gondoskodott róla. Ennek ellenére elhagyták, idegen istenekhez fordultak. Hálátlanok voltak. Isten szíve mégis újra és újra megindult rajtuk.

A mi két és fél éves fiúnkat mostanában próbáljuk szobatisztaságra nevelni. Ami a lányunknál pár napos váltás volt, az már most több, mint egy hónapja tart és még nem értünk a végére. Van amikor sokáig nagyon ügyes, de azért még vannak „balesetek”. Nem mondanám a legkellemesebb szülői feladatnak a nyomok eltakarítását. De amikor, megáll, és azt mondja „boci” (mármint: bocsánat), akkor megindul a szívünk.

Felnőtt életünk során is történnek „balesetek”, de még jellemzőbb a szándékos lázadás, hűtlenség, Istentől való eltávolodás. Amíg a számunkra kiszabott kegyelmi idő le nem jár, mi is mondhatjuk: „bocsánat”. A szívből jövő, őszinte bűnbánatot Jézus érdemeire tekintettel Isten nem fogja visszautasítani. Magához ölel, körülvesz szeretetével, és újra elindít a kegyelem útján.


SZILÁGYI JÓZSEF:
HÓSEÁS KÖNYVÉBŐL

Elhagyott a saját népem,
akit szerettem, nem szeret!
Nem vagyok fontos, nem kellek
nekik; kidobva Kincsük az útfélen.
Kit illet barátság, tisztelet?
Bizodalmát od’adta másnak.
Elfeledkeztek rólam, már csak
én hordom szívemben népemet:
mint férj búsul hűtlen társa után,
úgy szánom őt, aki csalfán s bután
nélkülem próbál ma boldogulni...
Egyszer, ha szíve fog megfordulni,
s meglátja, mennyire szeretem őt:
térdre hull hűséges Ura előtt…


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/09/szeretet-kotelekeivel.html