2015. május 4.

Kenneth Hagin: MEGBÉKÉLTETTE.

Isten volt az (személyesen volt jelen) a Krisztusban, aki megbékéltette magával és a kegyelmébe visszahelyezte a világot, nem számolva fel nekik (az embereknek) az ő bűneiket és nem hajtva be rajtuk azokat (hanem eltörölve teljesen), és ránk bízta az Ő megbékélésének (a kegyelem állapotába való visszafogadásnak) az üzenetét.
- 2Korinthus 5,19. (Amplified)

— Hagin testvér — kérdezte egy asszony —, én miért nem gyógyulok meg? Tudom, hogy Isten megígérte, hogy meggyógyít engem. — Megértettem a problémáját, és megpróbáltam segíteni neki: — Nem, drága testvérnő. Isten nem ígérte azt, hogy meggyógyít téged, mint ahogy azt sem ígérte, hogy üdvözíteni fogja az elveszetteket.

Isten Igéje sehol sem mondja, miszerint Isten ígérete az, hogy üdvözít téged. Nem, Isten Igéje kijelenti, hogy Isten már tett valamit az üdvösségeddel kapcsolatban. Isten ráhelyezte a bűneidet és vétkeidet Jézusra.

Isten már megbékéltetett minket Önmagával a Krisztus által. És nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Nekünk kell elmondanunk az embereknek, hogy Isten nem tulajdonít (nem számítja be) bűnt nekik, illetve többé nem szembesíti őket vétkeikkel. — Tehát — mondta erre valaki — akkor mindnyájan üdvözülni fogunk, igaz? — Nem. Az embereknek el kell fogadniuk azt a megbékéltetést, amit Isten felkínál. Mi, természetünk szerint, az ördög gyermekei vagyunk, ezért újjá kell születnünk!

Megvallás: Isten megbékélt velem a Krisztus által. Isten visszaállított engem kegyelmébe, és Isten nekem adta a békéltetés szolgálatát.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/



A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu


Az ember az Istennel való kapcsolatra van teremtve. 



http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/




dr. Tihanyi László


Légy te igaz álmom

Itt vagyok most, jó Uram... - by Rita & Simon

2015. május 3.

Ige: A hit válasza az üldözésekre, bántalmazásokra, nyomorúságokra.

 „Mivel a hitnek mibennünk is ugyanaz a Szelleme él, mint amiről írva van: Hittem és azért szóltam, azért beszéltem. Hiszünk mi is, és annak megfelelően szólunk, és beszélünk* (2 Kor. 4,13)

*Dávid is így beszél minden üldözés közepette is:Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott, és nyomorult valék” (Zsolt. 116,10)

Mert: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a remélt dolgokban való bizalom, és a nem-látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid. 11.1)

Az Úr Jézus kijelentése, és ígérete: „Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj, és emelkedjél fel és ugorjál, vesd magadat a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, annak meg is adatik az, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, amiért imádkoztok, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és megkapjátok, és meglészen néktek, és meg is adatik nektek(Márk. 11,23-24)

Az apostol megvallása: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, vagyis hogy megigazuljunk, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre, vagyis hogy üdvözüljünk, azaz hogy megszabaduljunk, megmeneküljünk(Róm. 10,10).



Rád bízom a sorsom.

Andrew Wommack: A dicséretről

A dicséret nem olyan, mint a fékező kocsi, amely csak követi az eseményeket, hanem sokkal inkább hasonló a vonat motorjához, amely előidézi a történéseket.


Mai Ige

„Nem imádkozhatsz növekedésért, ha közben nem óhajtasz változni.”

www.maiige.hu


Életünkről képekben.




Szeretet-Közösség


Budapestifi - Dicsőitő koncert

2015. május 2.

Ige: A megigazulásról.

 „Mit mond az Írás? „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és bízott Benne, és Isten ezt számította be, ezt tulajdonította neki igazságul, vagyis ez szolgált megigazulására* (Róm. 4,3)

*Mert mit mond az Írás: „És Ábrám hitt az Úrnak, és bízott Istenben, és ez tulajdoníttatott őnéki igazságul, vagyis megigazulásul (1 Móz. 15,6).

 Jakab apostolon keresztül viszont így szól a Szent Szellem:  „Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra?  Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit; És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, vagyis megigazulásul, és Isten barátjának neveztetett” (Jak. 2,21-23)

És hogy milyen cselekedetek által igazíttatunk meg, arról Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Miképpen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul” (Gal. 3,6)

Miért vitte Ábrahám Izsákot – az ígéret fiát – feláldozni Isten szavára?: „...Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket”(Róm. 4,17)



Ő az ki velem van.

Ima és megvallás:

 „Én Uram, Istenem, benned bízom, te beléd vetem reménységemet, hozzád menekülök; oltalmazz meg (szódzó): rejts el, és helyezz biztonságba engem minden üldözőmtől és az én háborgatóimtól, és szabadíts és ments meg engem” (Zsolt. 7,2)


Kenneth Hagin: Megvallás.

Nem hit és cselekedet alapján szabadulunk meg, hanem olyan hit által, amely működik. Az én hitem egy működő hit. Tele van energiával, erővel, képességgel, hogy meg tudjam tenni azt is, amit soha nem tettem még az életben, mert természetfölötti. 


Oswald Chambers: A KEZDEMÉNYEZÉS A LEVERTSÉG ELLENSZERE

"Kelj fel és egyél!" (1Kir 19,5)

Az angyal nem adott látomást Illésnek, nem is magyarázta meg neki az Írásokat, semmi különöset nem tett; amit mondott neki, az hétköznapi tennivaló volt: "Kelj fel és egyél!" Ha még sohasem lettünk volna levertek, nem is élnénk. Csak a kristálynak van olyan természete, hogy sohasem levert: az ember lehet lehangolt, különben nem lehetne emelkedett lelkületű sem.

Egyes dolgok a halál leheletét hordják magukon, azért vannak, hogy lehangoljanak. Ha meg akarod állapítani, mennyit érsz, akkor vedd számításba, hogy hajlamos vagy a levertségre.

Amikor a Szent Szellem jön, nem ad látomásokat, hanem az elgondolható leghétköznapibb dolgok megtételére indít. A levertség el szokta fordítani tekintetünket a megszokott, hétköznapi dolgokról, de valahányszor Isten lép közbe, arra indít, hogy tegyük meg a lehető legegyszerűbb, legtermészetesebb dolgokat, amelyekről sohasem gondoltuk volna, hogy azokban is benne van Isten. De megtapasztaljuk, hogy ott van, ha engedelmeskedünk.

Az így kapott indítás az ellenszere a levertségnek. Tegyük meg Isten indítására a legegyszerűbb tennivalónkat! Bármi mást teszünk a levertség legyőzésére, azzal csak elmélyítjük a bajt, de ha Isten Szelleme ösztönöz valaminek a megtételére és megtesszük, elmúlik a lehangoltság.

Mihelyt felkelünk és engedelmeskedünk, meggyógyulunk és nyomban átlépünk a belső élet magasabb szintjére.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből


http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers/

Bob Gass: Amikor házastársad nem osztja a hitedet (1)

„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Kor 7:13-- És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt. )

Hitetlen házastárssal élni egyszerre kihívás és lehetőség. Kihívás azért, mert a hívők és a nem hívők másként látják a világot. Lehetőség, mert Isten felhasználhat téged arra, hogy csökkentse a szakadékot, és megnyerje házastársadat Krisztusnak.

De ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, két elkötelezést kell tenned.

Először: kötelezd el magad arra, hogy a másik üdvösségét tartod a célodnak;

Másodszor kötelezd el magad arra, hogy növekedni fogsz azáltal, hogy vele élsz, és szereted őt. Ha elkötelezted magad, készen állsz arra, hogy megfogadd a következő gyakorlatias és hasznos tanácsot:

Ne felejtsd el, hogy a nem hívőnek vannak bizonyos lelki korlátai. „…ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5:17).

 Csak akkor válhat új teremtéssé, ha Krisztusban van. A régi csak akkor fog elmúlni! Amíg az újat el nem nyeri, a régi uralkodik. „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az” (János 3:6).

Gondolj arra, hogy a nem hívőnek veleszületett lelki rendellenessége van, amit nem tud leküzdeni, míg újjá nem születik. „…a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt” (Róma 8:7-8).

Ha nem szereti Isten Igéjét, az imádságot és a gyülekezetet úgy, mint te, ez azért van, mert őt a test uralja, ezért nem is képes szeretni. Tehát csak ésszerű elvárásaid legyenek! Emlékszel, milyen voltál Kr.e. (Krisztus előtt)?

Légy türelmes, szeretetteljes, kedves, amíg Isten elvégzi munkáját benne!

3Móz 5,1-7,3Mt 28,11-15  Zsolt 72,1-11  Péld 9,1-6


Kérés a Szent Szellemhez

Lynnie Walker: Isten mindig beszél!

1.     Isten ma is beszél.

Isten mindig beszél! /Az ima: a mi Istent hívó telefonunk / Mikor halljuk meg Istent? / Egy hely, ahol Istent meghalljuk.

Az Ő hangja körbejárja a világot, mint a menny állomásának rádióhullámai. Ahogy sok rádióhullám van, amely mindig működik, várva valakire, hogy felfogja a jelzést, Istennek is megvan a maga „rádióállomása”, és várja az embereket, hogy hangoljanak rá.

Sokan mondják azt, hogy nem hallják Istent beszélni. De Jézus azt mondja a János 10:27-ben:
„Az én juhaim hallják az én hangomat, én ismerem őket, és ők követnek engem.”
Sokan hallották már Őt, de nem ismerték fel a módjait annak, ahogyan Ő beszél. Másoknak talán azt kell megtanulniuk, hogy hogyan hangoljanak rá jobban.

Isten egy olyan Személy, aki sóvárogva vágyik a kapcsolatra azokkal a lényekkel, akiket Ő teremtett.

Ószövetségben egy szamáron keresztül beszélt, úgyhogy Ő bárhogyan képes beszélni, ha akar!


Remélem, hogy te megtanulod meghallani Isten hangját és vezetését, hogy megkezdhess egy csodálatos áldásokban bővelkedő életet