A világ azért énekel, hogy felviduljon, mi pedig azért,
mert boldogok vagyunk.
2015. április 8.
Boldogok…(Mt 5:3)
Vajon hány boldog ember él
ebben az országban? Hány boldog ember él közöttünk? Te mennyire tartod
boldognak önmagad? És mi az oka akármennyire is vagy boldog/boldogtalan?
A közelmúltban olvastam egy
mesét a boldogságról. Íme: Egy mesebeli ország öreg királya megbetegedett.
Tudós orvosai nem tudtak segíteni rajta.
– Egyetlen gyógyszer létezik
csak ez ellen a kór ellen – közölte a királlyal a legöregebb bölcs.
– Ha találnál az országodban egy boldog
embert, és annak az ingét magadra öltenéd, meggyógyulnál…
A király fiai nyomban útra is
keltek, bejárták a birodalmat, de igazán boldog emberrel nem találkoztak.
Fáradtan, csüggedten, reményt vesztve indultak hazafelé. Útjuk sötét erdőn át
vezetett. A fák közt pislákoló fényt pillantottak meg. Közelebb érve egy kis
kunyhó előtt találták magukat.
– Nem gyönyörű ez az este?! –
mondta köszönés helyett a földön ülő férfi. – Olyan boldog vagyok, hogy
megélhettem ezt a napot is. Hála legyen Istennek érte…
A királyfiak szíve nagyot
dobbant, úgy látszik, mégis találtak egy boldog embert. Elmondták, mi járatban
vannak és megkérték, hogy adja nekik az ingét, mert különben meghal az öreg
király.
– Szívesen megtenném – mondta
a boldog ember –, de ingem nekem még sohasem volt…
Ugye nem kell különösebben
megmagyarázni e történetet?
Martin Luther: A nagy nyeremény.
"Megnyertem Isten barátságát és ez nagyobb dolog
annál, mintha megnyertem volna az egész világ barátságát."
Guti Tünde: HÚSVÉT – 2015.
„Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva,
imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van, és a te Atyád, aki titkon néz,
megfizet néked nyilván.”
Máté
6:6.
Vajon miért pont ez az ige jött fel a szívemben ünnep másnapján?
Nem nehéz a válasz. Belső szoba. Váratlanul vagy erőszakkal ránk nyitók ellen:
bezárt ajtó. Féltékenyen szerető Isten az Úr!
Kisgyerekkoromban
világosan értettem, mi a különbség a katolikus és a református templom között,
s miért járunk mi ez utóbbiba. Félreértés ne essék, nem egyházakról akarok
írni! Azonban megrémiszt egy felismerés! A szobrokat, freskókat, díszes
liturgiákat ugyan nem látjuk köreinkben (Tényleg nem?!), viszont más címkékkel,
az igazit pótló - s bár evangéliuminak nevezett -, humanista koreográfiával
tele tűzdelt vallásos ceremóniákat igen! Mit mond Isten az ilyen
összejövetelekről?
„Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket, és nem gyönyörködöm a ti
összejöveteleitekben… Távoztasd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengését sem
hallgathatom. Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű
patak.” Ámós 5:21, 23-24.
„…bűnt
és ünneplést el nem szenvedhetek” – figyelmeztet az Úr Ésaiás által.
(1:13.)
Ne kövezzetek meg jegyzetemért, tudom, hogy nem mindenki ért velem egyet! Ám
lehet, hogy ha mégis segíthetek akár csak egyetlen olvasónak is, akkor már
megérte összefoglalni mondandómat.
Utóbbi évek felfedezéseként rájöttem, hogy egyre kevésbé kedvelem a kiüresedő
„keresztyén” ünnepek vad forgatagát. Belefáradtam a zajba, vásárlási
kényszerbe, elvárásokba, a tömegek tülekedésébe és a mindig többre, minél
különlegesebbre törekvő zenei és díszlettervezői, vallásos kreativitásba!
Valamikor
még megmozgatott belülről, lelkesedtem érte és sodródtam az árral. Mára azonban
mélyebbre, csendesebbre, valóságosabbra vágyik a lelkem.
Mintha elvesztettünk volna valamit… Az első szeretet tüzét, tiszta
egyszerűségét, gyermeki őszinteségét, Krisztus központúságát… S itt magamról
beszélek elsősorban. Isten húz magához egyre közelebb. Minél többet rakok le a
kezeimből, minél jobban távolodok attól, ami a hosszú évek alatt rám rakódott,
annál jobban látom, hogy mennyire másról van itt szó.
„Aki azt mondja: „ismerem Istent”, de nem engedelmeskedik Isten szavának, az
hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében.” I. János 2:4.
Távolodva
a nyüzsgő, lármás, tarka sokadalomtól, mennyire más a felülről hallott beszéd,
egy szelíd, de határozott hang éri el füleimet, s azonnal tovább hatol a
szívemig. Egyszerre sebez és vigasztal, fájdalmat okoz és gyógyít. Lehántja a
megkeményedett kérget, és élettel járja át az aszott rostokat. Ő az Élő Ige! Ő
Jézus!
„Mondta pedig mindenkinek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát,
és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” Lukács 9:23.
Ó, mennyi minden homályosítja már el az Ő dicsőségét, amikor azt képzeljük,
hogy Isten országát építjük! Mennyi cicoma, színes máz, közösségi szokások,
berögződött cselekedetek rendje, s mégis olyan kevés az igazán jó gyümölcs,
olyan gyenge a „hegyen épített város” fénye, aminek Jézust kellene bemutatnia.
Annyira ember szintű, ember ízű és ember fényű lett a keresztyénségünk –
keresztyénségem!
2015. húsvét hétfő reggelén bűnbánattal állok az Úr előtt, és Dávid zsoltárával
imádkozom:
„Tiszta
szívet teremts bennem, ó Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Zsoltárok
51:12.
Mondhatjátok, hogy ez csak egy megkeseredett ember sötét monológja.
Mondhatjátok. De szerintem vannak mások is hasonlóan. Bennem akkor is ezek a
nyugtalanító gondolatok kavarognak, és késztetnek, hogy mindent megvizsgáljak,
mindent átértékeljek és az igazság mérlegére tegyek.
Nekem
nem kell más, csak az értem meghalt és dicsőséges feltámadásával örök életet
szerző Krisztus! Ő pedig változhatatlan Kőszikla. Egyedül csak Ő tudja
megelégíteni éhező és szomjazó lelkemet. Örömöm és békém forrása.
„Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden Ő útja igazság! Hűséges Isten és
nem csalárd, igaz és egyenes Ő!” V. Mózes 32:4.
Váratlan fordulattal térjünk most vissza a kezdő igéhez! Belső szoba, zárt
ajtó.
Döbbenetes
és hihetetlen kép hasít át fájdalmasan a gondolataimon. Teljességgel abszurd és
kihívó. Mi történik, ha a belső szobában nem az Úrral vagyok zárt ajtók mögött
(hanem a fent említett vallásos pótlékokkal, megnyilvánulásokkal, programokkal
és érzésekkel), és Jézus az ajtómon kívül áll? A szívem ajtaján KÍVÜL, és
bebocsátást kér:
„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és
megnyitja nekem az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”
Jel. 3:20.
Bármennyire is képtelenségnek tűnik, Jézus ezt egy gyülekezetnek üzeni. Lehet
akár napjaink gyülekezete is. A tiéd vagy az enyém.
Mint
tudjuk, Isten keményen megbüntette Izraelt a Baál imádatért. Ez házasságtörés
volt az Úrral, mint szövetséges férjjel szemben. Baál jelentése: férj.
Mondhatnánk újszövetségi nyelven: Krisztust pótló, Krisztust helyettesítő bűnös
társ…
Vajon ma kevésbé féltékenyen szeret az Úr, mint az ősidőkben? Bizonnyal nem! Ő
minden tulajdonságában változhatatlan.
„Ám az én népem elfeledkezett rólam, a hiábavalónak áldozik: elcsábították őket
az ő útjaikról, az ősrégi nyomról, hogy ösvényeken, járatlan úton járjanak.”
Jer. 18:15.
Ezért
így szól Jézus az Ő vérén megváltott menyasszonyához:
„Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj
meg!”
Jelenések
3:19.
2015.
április
6.
Guti Tünde
http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/husvet---2015..html
2015. április 7.
Ige: Az Úr Jézus kijelentése.
Mát. 5,21 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek, az
ősöknek, az eredetieknek: Ne ölj, vagyis nem fogsz ölni*mert
aki öl, és aki ölni fog, az vádolható** és méltó
az ítéletre***
*Isten
a Hóreben 10 igét (10 logoszt=
Igét) szólt, amelynek 6. Igéje így hangzott: „Ne ölj” (2 Móz. 20,13)
Ne
ölj…: a görög szövegben ezen a helyen a
parancsolatok nem felszólító, vagyis nem tiltó módban, hanem jövő idejű
kijelentő mondatokként állnak, így: nem fogsz házasságot törni! Nem fogsz ölni!
Nem fogsz lopni! Stb. Szeretni fogod embertársadat, mint önmagadat!
**Vagy
másképp: Nem kerül az ördög
hatalma alá, hiszen az Ördög a vádló,
rágalmazó, uszító, hibáztató.
***És
hogy miért így fogalmazott az Úr, arról Pál apostolon keresztül hangzik a
kijelentés: „Mert ez: Ne paráználkodjál, azaz ne légy házasságtörő ne ölj, ne orozz, vagyis ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj,
vagyis ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat van, ebben az
igében foglaltatik egybe, azaz: egy
egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed
felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az
embertársadat, mint saját magadat”
(Róm. 13,9).
Mert: „A parancsolatnak vége és célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből
és igaz, képmutatás nélküli hitből
való, hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).
Az Úr
Jézus így foglalja össze az összes parancsolatot: „Amit akartok azért, hogy
az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal;
mert ez a törvény és a próféták” (Mát. 7,12).
Egy beteljesült prófécia.
„Elöljárói
megvesztegetve bíráskodnak, papjai megkérik az árát a tanításnak, prófétái
pénzért jósolnak, és még az Úrra hivatkozva mondják: Közöttünk van az ÚR, nem
érhet minket baj!” (Mik. 3,11)
Spurgeon: Járj az igazi úton!
... a becsületesek imádságát
kedveli" (Péki 15,8).
Ez is ígéret, mert olyan
tényt állapít meg, amely ma és mindörökké igaz. Isten örömmel fogadja az igazak
könyörgését; sőt, gyönyörűségének nevezi azokat.
Tehát elsősorban arra kell
törekednünk, hogy mi magunk igazak legyünk: se jobbra, se balra el ne
hajoljunk.
Ne űzzünk csalárd politikát, ne adjuk meg magunkat a gonosznak, hanem legyünk
őszinték, becsületesek és igazak! Ha elkezdünk ügyeskedni, színt változtatni,
nem számíthatunk Isten segítségére. Ha görbe utakon járunk, hamarosan azt kell
majd tapasztalnunk, hogy nem tudunk imádkozni, és ha mégis megpróbáljuk, úgy
érezzük: imáink előtt zárva az ég.
Mindenben egyenesek vagyunk,
és úgy követjük Urunk kijelentett akaratát? Ha igen, imádkozzunk sokat és
hittel. Ha imádságunkban Isten a kedvét leli, ne fosszuk meg Őt ettől az
örömtől! Őt nem imáink nyelvtanilag kifogástalan mondatai érdeklik, (nem
filozófiánk) nem is ékesszólásunk - az ilyesmire csak az emberek helyeznek
hangsúlyt. Ő a mi Atyánk, aki gyönyörűségét leli kicsinyei gőgicsélésében, és
újonnan született fiai és leányai dadogó imáiban is.
Hát ne találnánk kedvünket az
imádságban, amikor az Úrnak örömet okoz, ha imádkozunk? Vigyük ügyeinket bátran
a mennyei trónus elé! Az Úr tudja, hogy bőségesen van okunk az imádságra, és
legyünk ezért hálásak neki!
C. H. Spurgeon "Isten
ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok
Spurgeon: Félelem a félelemtől.
Ha félelmünkben
megtántorodunk, közel annak a veszélye, hogy bűnbe esünk. Félnünk kell az
önteltségtől is, de még jobban féljünk a gyávaságtól. Merj Dánielként
viselkedni! Vezérünknek bátor katonákra van szüksége.
Minden okunk megvan a
bátorságra. Isten azokkal van, akik Vele tartanak. Soha nem hagy magunkra a
küzdelem órájában. Fenyegetnek? Hát olyan ember vagy, akinek egy halandótól
félnie kellene? Attól tartasz, hogy elveszted állásodat? Istened, akit
szolgálsz, gondoskodik ételedről és italodról, bízzál hát benne. Kigúnyolnak?
Ezzel szinte összetörik belső tartásodat? Viseld el Krisztusért, sőt,
örvendezzél rajta.
Isten az igazzal és a
szenttel van, hogy megszabadítsa, és megszabadít téged is. Emlékezz, hogyan
jött ki Dániel sértetlenül az oroszlánok verméből, és a három ifjú is a tüzes
kemencéből. A te helyzeted nem oly reménytelen, mint az övék volt: de még ha az
is lenne, az Úr átsegít és győzelmessé tesz. Ezért félj a félelemtől". Ez
leggonoszabb ellenséged, amelyet önmagadban hordasz.
Térdelj le, kiálts
segítségért, azután kelj fel és mondd: Bízom, nem félek"!
C. H. Spurgeon "Isten
ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok
Megvallás
Krisztus Jézus, az én igazságom, békém és
örömöm, aki védelmez engem a gonosztól és az élet pestisétől, befedezve a
dicsőséggel.
/Pásztor Chris/
Jézus és Péter
Harmadszor is szólt hozzá:
- Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?
Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem?
Ezért ezt mondta neki:
- Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.
Jézus ezt mondta neki:
- Legeltesd az én juhaimat!"
János evangéliuma 21:17
Azon a tengerparti kiránduláson és közös reggelin a szeretetről
beszélgettek - csak férfiak. Nem szerelemről, hanem valami ennél is
fontosabbról volt szó: akarsz-e mindennek ellenére a Teremtővel - Aki közben
Megváltó is lett egyben - újra kapcsolatban lenni.
Amióta utoljára találkoztak sok dolog történt: Jézus egyedül volt a legsötétebb órában, mindenki elszaladt Tőle. Júdás elárulta Jézust, Péter nemkülönben. Még azon a napon mindkettejük sorsa eldőlt: Júdás véget vetett az életének, Péter szíve mélyéig bánta tagadását.
Jézus meghalt a kereszten, egyetlen tanítványa kísérte el a Golgotáig. Sötétség támadt, Jézus megbocsátott bántalmazóinak és nem szállt le a keresztről. Az Atya a sötétségbe burkolózva végig Fiával volt, de erről Jézus nem tudhatott. A már halott Jézust dárdával megszúrták, Arimátiai József még nem használt sírjába fektették gyorsan, mert kezdődött a szombat. A hét első napján reggel a kenetet vivő asszonyok már nem találták Jézust, mert feltámadt.
Péter szívében nehéz volt a szikla. Vajon Jézus megbocsát-e? Az
ellenségeinek megbocsátott, vajon a barátjának is kész-e erre? A tanítványok a
Jézussal töltött 3 és fél év után visszamentek régi foglalkozásukhoz, mintha
semmi sem történt volna addig. Jézus ekkor hívja el őket újra, hogy sohase
halásszanak többet - csak embereket.
Jézus semmit sem tesz kényszerből. Azért kérdezi Pétert, mert az Övé biztos
- mindennek ellenére is, már csak Péter szeretete kérdéses. Azon a bizonyos
éjszakán - az utolsó, amit Jézus hallott, arról szólt, hogy "nem ismerem
azt az embert."
Mi mind Péterek vagyunk. Szeretjük Jézust, de egy óvatlan pillanatban
letagadjuk Őt. Amikor Jézus kérdezi, igent mondunk, amikor az emberek kérdezik,
néha nemet. Péter ezen az igenén többet nem változtatott, és amikor igazi
veszélyek leselkedtek rá, sőt el is érték, soha többet nem lett NEM az
IGEN-éből.
Urunk, tedd meg velünk azt a csodát, hogy Neked és másoknak is mindig igent
mondjunk, amikor az a kérdés: Szereted-e Jézust?
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/08/jezus-es-peter.html
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)