Zsolt.
25,1
Dávidé. (Jelentése: szeretett, szerető,
összekötő, egyesítő; főember). [Végig Dávid zsoltára, dicsőítése]
Hozzád
emelem, Uram, lelkemet! [Héber
szerint: Dávidé. (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló! Hozzád (násá' náśá'): felemelem (nep̄eš): szívemet]*
*És így folytatja Dávid: „Vidámítsd (örvendeztesd) meg a te
szolgádat, mert hozzád emelem fel Uram szívemet” (Zsolt. 86,4).
„Korán
hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen
járjak, mert hozzád emelem szívemet! (Más fordítás: „Hadd halljam minden reggel, hogy
hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak,
mert hozzád vágyódom)” (Zsolt. 143,8).
Erre buzdít a próféta is: „Emeljük
fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez, aki a mennyekben van” (Siral. 3,41).
Zsolt.
25,2
Istenem [('ĕlóhím)], Benned bízom [Benned (báṭaḥ): reménykedem]; ne [hagyd, hogy] megszégyenüljek [meg ne
gyaláztassam, és meg ne piruljak]; ne örüljenek rajtam [ne nevessenek ki, ne (ʿálac): ujjongjanak fölöttem] ellenségeim [ne diadalmaskodjanak rajtam].*
*Dávid újra - és újra így kiált az
Úrhoz: „Nézz ide,
(tekints rám, hallgass meg), és felelj
nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, (tartsd meg szemem
ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra
(ne jöjjön rám halálos álom); Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt;
(Végeztem vele) háborgatóim ne örüljenek
(ellenfeleim ne ujjonghassanak), hogy
tántorgok (hogy ingadozom)” (Zsolt. 13,4-5).
Mert: „Te
benned bíztam, (Hozzád menekülök) Uram!
Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem (ments meg engem
irgalmasan). Kezedre bízom életemet, te
váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten” (Zsolt. 31,2.6).
És most is csak: „Te benned bízom, (Hozzád menekülök) Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és
szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem”
(Zsolt. 71,1-2).
Már: „Korán
hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy) mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat,
melyen járjak, mert hozzád vágyódom. Szabadíts (ments) meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök (nálad keresek
oltalmat)!” (Zsolt. 143,8-9).
Zsolt.
25,3
Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár [aki benned reménykedik, és tebenned bízik]; szégyenüljenek meg,
akik ok nélkül elpártolnak tőled [akik a hűséget könnyen
megszegik]. »Héber szerint: Senki se (bvš):
szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, (qáváh): reményében, aki Téged vár, és Benned reménykedik. (bvš): Szégyenkezzen, és csalódjon
várakozásában, aki (rêqám):
ok nélkül (bḡḏ): hűtlenkedik,
elpártol, áruló módon cselekszik«*
*Dávidon keresztül tanít a Szent Szellem harcolni az ellenség ellen:
„Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy
hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el
a holtak hazájában). A hazug ajkak
némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) kevélységgel
és megvetéssel az igaz ellen” (Zsolt. 31,18-19).
„Érje szégyen és
gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik
rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4).
„Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik
életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik
bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15).
Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de
ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk
háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18)
Az
Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség, aki ellen
harcolt Dávid – aki próféta volt, – és hogyan kell harcolni ellene: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti
ellenségetek, az ördög, ...Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben” (1 Pét. 5,8-9)
„Mert nem vér és
test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a
hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság
szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek
minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket
elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat
igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába. És felsaruzván
lábaitokat a békesség evangéliumának készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek
pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség
sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde:
Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és
ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden
szentekért” (Eféz. 6,12-18).
Mert: „azt
mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,11).
És a harcot megvallással folytatja Dávid: „Benned bíztak atyáink (őseink); bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád
kiáltottak (segítségért) és
megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg” (Zsolt. 22,5-6)
„Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem;
meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt,
és szégyent vallanak]” (Zsolt 6,11).
Még
pedig azok, akik: „Árulók, [(prodotész): árulók,
vagyis olyan személyek, akik gondolatban érzéseikben már átadták a másikat
ellenségei kezébe] vakmerők [(propetész): meggondolatlanok, szenvedélyesek, hevesek, elhamarkodottak, féktelenek],
felfuvalkodottak [(tüphoó tüphoomai): elszállt-agyúak, önteltek, dölyfösen viselkedők], inkább a gyönyörnek, [(mallon philédonosz):
akik az élvezeteket szeretők, és hajhászók inkább] mint
Istennek szeretői [és keresői] (2
Tim. 3,4).
Zsolt.
25,4
Útjaidat, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ismertesd meg velem,
ösvényeidre taníts meg engem*
*Már Mózes
így könyörög az Úrhoz: „Most azért ha kedvet találtam szemeid
előtt, (ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem) és mutasd meg nékem a te útadat, hogy
ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted…” (2 Móz. 33,13).
Jób azt kéri: „Amit át nem látok, arra te taníts meg
engemet; ha gonoszságot cselekedtem (ha álnokságot követtem el), többet nem teszem!” (Jób. 34,32).
Dávid pedig így
folytatja könyörgését: „[Te igaz vagy]
Uram, vezess [igazgass, vezérelj]
engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör ellenségem]; egyengesd [s tedd járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat [ösvényedet; és utamat színed előtt]!”
(Zsolt. 5,9).
„Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül!
Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes
szívvel tiszteljem nevedet” (Zsolt. 86,10-11).
„Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A
te jó Szellemed vezéreljen engem az egyenes úton” (Zsolt. 143,10).
Mert az én ellenségeim
azok: „Akik gonoszt gondolnak (és
rosszat terveznek) szívükben, és minden
nap háborút kezdenek (háborúságot szítanak). Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge (viperaméreg) van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,3-4)
Ezért
kérem, hogy: „Taníts meg engem a te
utadra, oh Uram! Vezérelj (vezess) engem
egyenes (a helyes) ösvényen, az én
üldözőim miatt (mert ellenségeim vannak)” (Zsolt. 27,11).
És az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az
útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,8).
Pál apostolon keresztül
jelenti ki a Szent Szellem Isten igazságát: „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által
mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek...” (Róm. 3,22)
És az Isten útja pedig:
„...
Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet...”(Ján. 14,6).
Zsolt.
25,5
Vezess [hűségesen és oktass] engem a Te igazságodban [a Te ('ĕmeṯ): igazságod
szerint] és taníts engem, mert
te vagy az én szabadító [megmentő, üdvözítő] Istenem, [és gyámolom] mindennap várlak téged [mindig benned
reménykedem,
és tebenned bízom szüntelen]*
*És az Úr válasza: „Saját
füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se
balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).
Zsolt.
25,6
Emlékezzél meg Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], irgalmasságodról [könyörületedről] és kegyelmedről [(ḥeseḏ): szeretetedről, jóakaratodról, jóindulatodról, jóságodról], mert azok öröktől
fogva vannak [hisz azok (ʿólám ʿôlám): időtlen időktől fogva valók]*
*És ismét megvallja Dávid: „De
az Úr kegyelme (szeretete) öröktől fogva való és örökkévaló az őt
félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain (még az unokáikon is)”
(Zsolt. 103,17).
Ezért arra buzdít, hogy: „Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, (Adjatok hálát az
ÚRnak) mert jó; mert örökkévaló az ő
kegyelme (mert örökké tart szeretete)” (Zsolt. 106,1).
És: „Mily bőséges a te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és
megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt. (Ebben részesíted
a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára). Elrejted őket (magadnál) a te
orcádnak rejtekében az emberek zendülései (áskálódása) elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó (perlekedő) nyelvektől” (Zsolt. 31,20-21).
Mert Ő: „Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről
(hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára); látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását”
(Zsolt. 98,3).
Hát: „Magasztaljátok az Urat, (adjatok hálát az Úrnak) mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme (mert
örökké tart szeretete)” (Zsolt. 107,1).
Mert hűséges: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok
(nemzetek); magasztalják őt mind a népek!
Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk (mert nagy az ő szeretete irántunk), és az Úrnak igazsága (hűsége) megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).
Mert csodákat művel: „Magasztaljátok az Urat, (adjatok hálát
az Úrnak) mert jó; mert örökkévaló az ő
kegyelme (mert örökké tart szeretete). Magasztaljátok
az istenek Istenét (adjatok hálát az istenek Istenének); mert örökkévaló az ő kegyelme (mert
örökké tart szeretete). Magasztaljátok az
uraknak Urát (Adjatok hálát az urak Urának); mert örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete). Aki nagy csodákat művel egyedül; mert
örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete)” (Zsolt. 136,1-4).
János apostol pedig látja a
feltámadott dicsőség Urát, aki az urak Úra: „És
látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala,
hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő
ruháján és tomporán (derekára) oda
vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,11.16).
Ézsaiás is az Úr kegyelmét
hirdeti, azét az Úrét, aki megváltott: „Az
Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, (az ÚR hűségét magasztalom) az Úr dicséreteiről mind a szerint, amit az
Úr velünk cselekedett (az ÚR tetteit dicsérem: mindazt, amit az ÚR tett
értünk); az Izráel házához való sok
jóságáról (sok jótéteményéről), amelyet
velük cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint. Tekints alá az
égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó
(féltő) szerelmed és hatalmad? Szívednek
dobogása (megindulása) és irgalmad
megtartóztatják magukat én tőlem! (miért marad távol tőlem)? Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem
tud minket, és Izráel nem ismer minket (nem törődik velünk), Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez
neved öröktől fogva” (Ésa. 63,7.15-16).
És az Úr válasza: „Ezt mondja az
Úr: Hallatszani fog még e helyen, amely
felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való, a Júda városaiban és Jeruzsálem utcáiban,
amelyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül
vannak. (Felhangzik még a vidám örvendezés hangja) Örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava,
és azoknak szava, kik ezt mondják (akik így énekelnek): Dícsérjétek a Seregek Urát, (Adjatok hálát
a Seregek URának) mert jó az Úr, mert
örökkévaló az ő kegyelme (mert örökké tart szeretete); akik hálaáldozatot hoznak (hálaadó énekkel jönnek) az Úr házába, mert visszahozom e föld népét
a fogságból, mint annak előtte, azt mondja az Úr” (Jer. 33,10-11).
„… és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek
titeket minden nemzet közül és mindama
helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e
helyre, ahonnan számkivetettelek titeket”
(Jer. 29,14).
És a Szent Szellem kijelenti,
hogy honnan lett kiűzve az ember: „…kiűzte
az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És
miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a
villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (1 Móz. 3,23).
És hogy hova visz vissza az
Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Akinek
van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni
adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van” (Jel. 2,7).
Zsolt.
25,7
Ifjúságomnak [Ifjúkorom] vétkeiről
[(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh):
tévedéseiről, céltévesztéséről, botlásairól, félrelépéséről, az útról való
letéréséről] és
bűneimről [(pešaʿ):
lázadásomról, elszakadásomról] ne emlékezzél meg [(záḵar): ne tartsd emlékezetedbe, és ne
tartsd számon, ne idézd fel többé, ne gondolj vissza]. Kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod,
jóindulatod, jóságod] szerint emlékezzél meg rólam [kegyelmesen gondolj
rám], a te jóvoltodért [mert te (ṭúḇ): jóságos
vagy], Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!*
*És az Úr válasza: „Búsulásom
felbuzdultában elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök
irgalmassággal könyörülök rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez
nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé
özönvize e földön, úgy esküszöm meg (most), hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem
dorgállak meg többé). Mert a hegyek
eltávoznak (és megszűnhetnek), és a
halmok megrendülnek (és meginoghatnak); de
az én irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik
meg), és békességem szövetsége meg nem
rendül (és nem inog meg), így szól
könyörülő Urad” (Ésa. 54,8-10).
Zsolt.
25,8
Jó [(ṭôḇ): kedves] és igaz [(jášár): igazságos] az
Úr, [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] azért
útba igazítja a vétkezőket [(ḥaṭṭá'):
a céltévesztőket]*
*És így folytatja Dávid, megvallva, hogy: „Jó vagy te és jótevő, taníts meg engem a te
rendeléseidre” (Zsolt. 119,68).
És
az Úr válasza: „Bölccsé teszlek és
megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt.
32,8).
Zsolt.
25,9
Igazságban [(mišəpáṭ): jóindulatúan]
járatja
[végzésével
(dáraḵ): vezérli] az
alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény,
szelíd elnyomottakat],
és az ő útjára [(dereḵ): ösvényére] tanítja
meg az alázatosokat, a [(ʿánájv ʿánáv): szerény,
szelíd elnyomottakat]*
*Dávid így kéri az Urat: „[Te igaz vagy] Uram, vezess [igazgass, vezérelj] engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt [ha rám tör
ellenségem]; egyengesd [s tedd
járhatóvá, egyenessé] előttem a te útadat
[ösvényedet; és utamat színed előtt]!” (Zsolt. 5,9).
„Taníts meg
engem a te utadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes (a helyes) ösvényen, az én üldözőim miatt” (Zsolt. 27,11).
És
az Isten útja pedig: „... Jézus, aki azt mondja: Én
vagyok az út, az igazság és az
élet...”(Ján. 14,6).
És
Dávid folytatja imáját: „Mert kősziklám
és védőváram vagy te; vezess (és terelgess) hát engem a te nevedért és vezérelj engemet” (Zsolt. 31,4).
Az
apostol megvallása: „… E kőszikla pedig a
Krisztus volt” (1 Kor. 10,4).
És
az Úr válasza az imára: „A vakokat oly
úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem
tudnak; (ismeretlen ösvényeken viszem őket). Előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet
(a rögös utat) egyenessé (simává); ezeket cselekszem velük, és őket el nem
hagyom” (Ésa. 42,16).
És
a hívő boldogan vallja meg, hogy: „Az
igazságnak útján (ösvényén) járok, és
az igazság (a megigazulás) ösvényének
közepén” (Péld. 8,20).
És: „Lelkemet
megvidámítja, [felüdíti] az igazság
[megigazultság]
ösvényein
vezet [hordoz] engem az ő nevéért [nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért«(Zsolt. 23,3).
Zsolt.
25,10
Az Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévalónak] minden
útja kegyelem [minden
('óraḥ): ösvénye (ḥeseḏ): szeretet, jóakarat,
jóindulat, jóság] és
hűség [('ĕmeṯ): szilárdság,
stabilitás, állandóság; biztonság] azoknak, akik szövetségét és
bizonyságait [(ʿéḏáh): bizonyítékait] megtartják [megőrzik]*
*Mert: „Az Úr
irányítja, és szilárdítja meg a megigazult ember lépteit, és útját kedveli. Ha
elesik, nem terül el, nem marad fekve, mert az Úr támogatja, és kézen fogja” (Zsolt.
37,23-24).
Mert:
„az Úr kegyelme (szeretete) öröktől fogva való és örökkévaló az őt
félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain (még az unokákon is); Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és
megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék” (Zsolt.
103,17-18).
Zsolt.
25,11
A te nevedért, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], bocsásd meg bűnömet [(ʿávôn ʿáôn): hogy elvétettem a célt], mert súlyos az*
*Mert: „Ha a bűnöket
számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a
bocsánat, hogy féljenek téged!” (Zsolt.
130,3-4).
És az Úr válasza: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidről nem
emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).
Dávid
megvallása: „Vétkemet bevallám néked,
bűnömet el nem fedeztem (nem takargattam). Azt mondtam: Bevallom hamisságomat (hűtlenségemet) az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek
terhét. Szela” (Zsolt. 32,5).
Zsolt.
25,12
Kicsoda az [('íš): az ember], aki féli [(járé'): tiszteli] az Urat [(jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót]? Megmutatja annak az
utat, amelyet válasszon [(járá' járáh): Ő oktatja, hogy melyik utat válassza]*
*Mert az Úr megígérte, hogy: „Bölccsé
teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak
téged” (Zsolt. 32,8).
Zsolt.
25,13
Annak lelke [(nep̄eš):
élete] megmarad a jóban [élete (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott], és magzatja [(zeraʿ): és utóda,
gyermeke] örökli a földet, [(járéš járaš): birtokba veszi ('erec):
az országot]*
*Dávid megvallása: „Dúslakodnak
házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből (örömöt
árasztasz rájuk, mint patakot)” (Zsolt. 36,9).
Mert
így szól az Úr: „Egy kevés idő még és
nincs gonosz, vagyis egy
céltévesztett sem. Nézed a helyét és
nincsen ott. Körülnézel, de nyomát
sem találod. A szelídek, a jóságosak, szerények, engedelmesen
készségesek pedig öröklik a földet,
és gyönyörködnek nagy békességben, mert
teljes békességet élveznek, vagyis:
azt az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét,
a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás” (Zsolt.
37,10-11)
Mert:
„… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13)
És
a Felkenthez: „Így szól, és ezt mondja az Úr: Jókedvem, vagyis a
kegyelem idején én meghallgattalak,
és a szabadulás napján segítettelek; megtartalak, és megőrizlek, és nép
szövetségévé teszlek, és
megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy megépítsd, és hogy te
állítsd helyre a földet, és kioszd az
elpusztult örökségeket” (Ésa. 49,8)
„És
az ő szolgáinak maradékai, az Ő utódai
öröklik azt, és abban laknak majd, akik
szeretik az ő nevét” (Zsolt. 69,37).
„És minden fiaid
az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége” (Ésa. 54,13).
„És én ő velük
ily szövetséget szerzek, szól az Úr: Szellemem, amely rajtad nyugszik, és
beszédeim
(igéim), amelyeket szádba adtam, el nem
távoznak (nem fogynak ki) szádból, és
magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind
örökké!” (Ésa. 59,21).
„És nagy örömük lesz a szenvedőknek, mert újra örömüket lelik az engedelmesen
készségesek az Úrban, és a szegény
emberek vígadnak Izráel Szentjében” (Ésa.
29,19).
A
testté lett Ige ígérete: „Boldogok a
szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik
birtokba a földet, és örökségül bírják. Így övék lesz a föld” (Mát. 5,5).
Zsolt.
25,14
Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] bizodalmas
az őt félőkhöz, az Őt [(járé'): tisztelőkhöz], és [(sôḏ):
meghitt együttlétben van velük] és szövetségével oktatja őket. [Más fordítás: Barátja az Úr azoknak, akik őt félik, és szövetségét
megmutatja nekik]*
*Mert „a rossz úton
járókat utálja az ÚR, de a becsületesekkel közösségben van” (Péld. 3,32).
Zsolt.
25,15
Szemeim mindenha [(támíḏ): szüntelenül, és
állandóan] az
Úrra [(jəhóváh): Jahvéra, az
Örökkévalóra] néznek, [(ʿajin): reá tekintenek]mert ő húzza ki a
tőrből lábamat [mert
ő (jácá') szabadít
ki a (rešeṯ) hálóból]*
*És így folytatja Dávid: „Grádicsok éneke
(zarándokének). Hozzád emelem szemeimet (tekintetemet), oh te egekben lakozó (aki a mennyben laksz)! Ímé, mint a szolgák szemei uruknak kezére, mint a szolgalány szemei
asszonya kezére: úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem
megkönyörül rajtunk!” (Zsolt. 123,1-2).
Zsolt.
25,16
Tekints reám [(pánáh): fordulj felém] és könyörülj rajtam [(ḥánan): légy kegyelmes hozzám], mert árva és szegény
[(jáḥíḏ): magányos és (ʿání): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult] vagyok*
*Hát: „Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint
tekints én reám, (és nagy
irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd
el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban
vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt.
69,17-18).
„(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, a miképpen
szoktál a te nevednek kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt.
119,132).
És addig nem hagyja
abba Dávid a könyörgést, amíg az Úr nem válaszol, aki így szól hozzá – és
hozzád: „Búsulásom felbuzdultában
elrejtettem orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök
rajtad (és örök hűséggel irgalmazok neked); ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize;
miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm
meg (most), hogy rád többé nem
haragszom, és téged meg nem feddelek (és nem dorgállak meg többé). Mert a hegyek eltávoznak (és
megszűnhetnek), és a halmok megrendülnek
(és meginoghatnak); de az én
irgalmasságom tőled el nem távozik (és hozzád való hűségem nem szűnik meg),
és békességem szövetsége meg nem rendül
(és nem inog meg), így szól könyörülő
Urad” (Ésa. 54,8-10).
Zsolt.
25,17
Eláradtak [(ráḥaḇ): igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai, gyötrelmei] nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom, és
gyötrelmemből] szabadíts
meg engem [Más
fordítás: Adj enyhülést szívem
gyötrelmének és (jácá'): szabadíts, ments meg, vezess
ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]*
*Dávid így kiált az Úrhoz, megprófétálva a Messiás szenvedését: „Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert
ellankadtam [elcsüggedtem, és
bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert
megháborodtak [remegnek, és
kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen
[meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).
„Mikor kiáltok, hallgass meg engem,
igazságomnak [(dikaioszüné):
megigazulásomnak] Istene; könyörülj rajtam [a nyomorúságban
vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban
tágíts rajtam] és halld meg az én
imádságomat! ” (Zsolt. 32,2-4).
„Nézz ide (tekints rám, hallgass meg, és) felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg
szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt. 13,4).
Én: „Te
benned bíztam (ezért Hozzád menekülök), Uram!
Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts (és ments) meg engem (irgalmasan). Hajtsd hozzám (és fordítsd felém) füledet, (siess, és) hamar szabadíts (és ments) meg (engem); légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem (Más fordítás: Légy erős kősziklám, erős váram, segíts
rajtam)” (Zsolt. 31,2-3).
Hát: „Hallgass
meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert
jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám,
(és nagy irgalmaddal fordulj hozzám);
És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól;
mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).
És: „A
te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd
felém, és); hajtsd hozzám füledet és
tarts meg (és segíts meg) engem” (Zsolt.
71,2).
„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted
vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és
figyelj esedezésemre)! Mert betelt a
lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt.
88,2-4).
„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok,
(siess, és) hamar hallgass meg engem”
(Zsolt.
102,2-3).
„(Fordulj felém, és) tekints reám és könyörülj rajtam, a miképpen szoktál a te nevednek
kedvelőin (akik szeretik nevedet)” (Zsolt. 119,132).
Zsolt.
25,18
Lásd meg szegénységemet [(ʿŏní): nyomorúságomat szenvedésemet, szorultságomat], és gyötrelmemet [(ʿámál):
gyötrődésemet, bajomat,
megalázottságomat]; bocsásd meg [(násá' náśá'): vedd el]
minden
bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): minden vétkemet].
Zsolt.
25,19
Lásd [(rá'áh): tekintsd] meg ellenségeimet, mert
megsokasodtak, [mekkora
elleneim száma] és gyilkos
gyűlölséggel [és kegyetlen gyűlölettel] gyűlölnek engem*
*Így folytatja Dávid: „Többen
vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; (és sok hazug
ellenségem akar elnémítani engem), hatalmasok
a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5).
De
Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug
ellenségeim, és összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19).
Mert:
„Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok
nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt.
109,3).
És:
„Vadászva vadásztak reám, mint valami
madárra, ellenségeim ok nélkül” (Siral. 3,52).
Zsolt.
25,20
Őrizd [(šámar): óvd] meg
életemet és szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments]
meg
engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam [Más fordítás: Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek
meg, mert hozzád menekültem, (ḥásah):
oltalmat / menedéket Nálad kerestem]*
*És így folytatja Dávid: „Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten]
életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd ki] az én életemet a kutyák körmeiből [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a
kutyák hatalmából]” (Zsolt. 22,21).
„Kelj
fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ):
térdeltesd le, hódoltasd meg] őt,
szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ):
helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül
élőktől] fegyvereddel [kardoddal]”
(Zsolt. 17,13).
„Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója,
amelyet kivetett, essék belé a veszedelembe” (Zsolt. 35,8).
És
az Úr válasza: „Ha megélesítem fényes (villogó) kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút
állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek” (5 Móz. 32,41).
Zsolt.
25,21
Ártatlanság (tóm):
tökéletesség feddhetetlenség] és becsület [(jóšer): egyenesség, igazság] védelmezzenek [(nácar): rejtsenek el, óvjanak] meg
engem, mert téged várlak [(qáváh): mert benned reménykedem].
Zsolt.
25,22
Mentsd ki, [(páḏáh): szabadítsd ki, ó Uram] Isten, Izráelt [(jiśərá'él): Isten harcosa, Isten fejedelme] minden bajából [nyomorúságából; minden szorongattatásából].
.jpg)
