2014. augusztus 14.
Guti Tünde: SZÉLJEGYZET EGY FESZTIVÁL KAPCSÁN
„Mindent megvizsgáljatok, ami jó, azt tartsátok meg! Mindentől, ami
gonosznak látszik, őrizkedjetek!” I. Thess. 5:21-22.
Hírek, reklámok, hozzászólások és ellenvélemények szóban,
írásban, korosztálytól függetlenül. Van kialakult véleményem nekem is, de
vitázni nem szeretek. Akkor sem ha nagyon muszáj. Elmondom az álláspontomat, és
inkább befelé nyelem a csodálkozást, a fájdalmat és a szárazabb
visszakérdezéseket.
Nem „szálkapiszkálás” akar lenni ez az írás, sőt:
kivettem a „gerendát” is a szememből. Alaposan végiggondoltam, miért is
aggályoskodom. Mert több ez, mint az ötvenesek konzervatív szemlélete, de nincs
bennem elvárás, hogy bárki is egyetértsen velem.
Van egyfajta keveredés az Egyház és a világ között, ami
miatt felhígult, megerőtlenült az evangélium hirdetése. Elmosódtak a korábban
éles kontúrok a kétfajta életvitel között, s e világ kérkedése, szokásai, módszerei
belopakodtak a „valláspalást” alá, észrevétlen módon, de célirányosan
bomlasztva Krisztus Testét.
„Mi egyezsége van Krisztusnak Béliállal?!’ – kérdezi Pál.
A válasz adva van, egyértelmű: Semmi!
Akár nekünk is írhatná az apostol, mint ahogy a Szent Szellem frissen
tartja ezeket az inspirált figyelmeztetéseket:
„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok
el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó,
kedves és tökéletes akarata!”
Róma 12:2.
Szokták mondani, hogy haladnunk kell a korral, lépést
kell tartanunk, hogy elfogadjanak minket az emberek, változtatni kell régimódi
módszereinken.
Változnunk kell hozzáállásunkban? Atyánk, aki Urunk: VÁLTOZHATATLAN. Igéje örökkévaló, Jézus
ugyanaz marad örökre. Nekünk, akik Krisztusról neveztetünk, egyetlen dologban
kell változnunk, de abban nagyon!
Istenfélelemben még közelebb kerülni Jézushoz, betelni Szent Szellemével,
hogy szentségben és igazságban járva szolgáljuk Őt, irgalmasságot gyakorolva az
emberek felé és megosztani az evangéliumot!
Megkérdezte valaki a fesztivál kapcsán: Lehet-e valakit
szentségre tanítani egy hét alatt? (Szerintem az adott szövegkörnyezetben ez
provokatív kérdés volt.)
Aki Jézus Krisztushoz teljes szívvel megtér, annak Ő
maga kódolja be a szívébe a szentség iránti belső igényt!
„Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat,
az szeret engem, aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is
szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” – mondja Jézus a János 14:21-ben.
Nekünk nem a világ szája íze szerint kell
rendezvényeket szervezni! Persze, ha a szórakozás a
cél… (Mit keres egy keresztyén rendezvény programjában afrikai és
salsa tánc!?!)
János apostol így figyelmeztet:
„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak! Ha valaki a
világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban
van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, nem az
Atyából van, hanem a világból.” I. János 2:15-16.
Amikor megtértem, PONT ENNEK FORDÍTOTTAM HÁTAT! A zenés
szórakozásnak! Krisztusért hagytam el, és nem vágytam utána többé. Aggaszt,
hogy fiatal keresztyének azt keresik és azt tartják elfogadhatónak, sőt
kívánatosnak, amit mi elhagytunk…
Ezért döbbentett meg a Hamar Donáttal folytatott interjú,
amelyben többek között beszél az érezd jól magad keresztyénségről, amelynek
szerinte nagyon is része lehet a felszabadult szórakozás, hiszen ez egy új
generáció, új igényekkel, akik szinte versenyre kelnek fesztiválozásban a
Szigettel… (Nehogy szabadosság legyen belőle!)
Sajnos a kétoldalnyi beszélgetésben egyszer sem találtam
Jézus nevét, akiről állítólag neveztetnek a résztvevők… (Interjú: PESTIESTI
július 24-30. 34-35. oldal)
Véleményem nem kritika, nem keserű szájíz betűkben
rögzítése, nem a hervadó ötvenesek befelé forduló monológja. Féltem ezt az
energikus, tarka tömegként lelkesedő korosztályt, hogy elveszíthet valamit…,
amit lehet, hogy még meg sem talált…
De nekünk is oda kell figyelnünk, mert gyümölcsöket keres életünkben az Úr!
Az első szeretet gyümölcseit!
„Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent
vagyok!” I. Péter 1:16.
Szent = Isten számára elkülönített. (Ide szívesen idézném
még John Mulindét, de akkor nagyon hosszú lennék már.)
2014. július
26. Guti
Tünde
http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/szeljegyzet-egy-fesztival-kapcsan.html
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A négy evangélium rendre úgy mutatja be az Úr Jézust, mint aki segítő kezet nyújtott a kivetettek felé, és magához vonzotta őket. Törődése a társadalom által lenézett emberek felé az evangéliumi történetek legmegrendítőbb részei. Jézus az „elveszettek” és az „utolsók” közé jön: az elveszetteket megkeresi, és az utolsókat elsőkké teszi (Máté 20,16). Más szavakkal, a világ elutasítottjai az Isten választottjai. Teljesen mindegy, ki vagy és hol élsz, tudd meg: Jézus szeret téged, és kész elfogadni! Hívd segítségül az Úr Jézus nevét, az egyetlen nevet, amely által üdvözülhetsz! Ha megteszed, Isten gyermekévé válsz. Áldjon meg az Úr! REINHARD BONNKE
2014. augusztus 13.
Ige: Akik a törvényt ismerik, és nem az Úr Jézust, azokhoz így szól a Szent Szellem:
„Bizony miattatok káromolják, és rossz hírbe
hozzák, rosszat mondanak rá, rágalmazzák, becsmérelik az Isten nevét
a pogányok, a nemzetek között, úgy amint meg van írva* (Róm. 2,24)
*Így van megírva:
Ezékielhez szól az Úr, ezt mondva: „Emberfia! Amikor Izráel háza a saját
földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan
tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés… mert vért ontottak a
földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal. Ezért elszélesztettem őket a
népek között, és szétszóródtak az országokba… De amikor a népek közé jutottak,
amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk:
Az ÚR népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából!” /Isten országából/ (Ez.
36,17-20).
Pedig: „Megjelentette
néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy
igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te
Isteneddel” (Mik. 6,8)
Isten akarata, hogy: „…féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és
szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes
lényeddel” (5 Móz. 10,12)
Ezt pedig akkor tudod
megtenni, ha Isten igéjére figyelsz, ezért:
„El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról
éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban,
mert akkor leszel jó szerencsés a te utjaidon, és akkor boldogulsz” (Józs. 1,8)
„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma
parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a
házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat
jelként a kezedre, és a cselekedeteid mutassák, és legyenek
fejdíszként a homlokodon, hogy gondolataid
csak az Ige szerintiek legyenek. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!” (5Móz. 6,6-9)
„Vegyétek azért
a ti szívetekre, a ti bensőtökbe e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti
kezetekre, hogy látszanak, amit cselekszenek kezeid, és homlokkötőkül legyenek
a ti szemeitek között, és szemeid
előtt legyenek mindenkor. És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván
azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel, és mikor
felkelsz. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra, hogy
megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, amely felől
megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, amíg az ég a föld
felett lészen” (5 Móz. 11,18-21)
„Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok
néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti
Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek” (5 Móz. 4,2)
Megvallás
Köszönöm
Atyám, hogy erős szívem van. Szívem az élet ritmusával ver. Vérem valamennyi
sejtemhez az élet és az egészség helyreállítását viszi túlcsordulóan.
(Példabeszédek 12:13; 14:30)
Charles
Capps: Isten gyógyszere
Ki Jézus Krisztus:
„Nekünk
kinyilatkoztatta Isten a Szellem által; mert a bennünk élő Szellem mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. (1
Kor. 2,10)
Bob Gass: Miért mondanak le rólunk az emberek? (3)
„… van olyan barát, aki
ragaszkodóbb a testvérnél.” (Péld 18:24)
Nem számít, mennyire jó
vezető vagy, végül mégis veszíteni fogsz embereket. Amikor a kapcsolat véget
ér, te jobbra mész, ők pedig balra. Ha ezt nem érted meg, akkor megpróbálsz
rájuk akaszkodni vagy irányításod alatt tartani őket. Ha ezt nem tudod
megtenni, akkor arra érzel majd kísértést, hogy elszigeteld és kritizáld őket.
De vannak dolgok, amiket megtehetsz azért, hogy olyan vezetővé válj, amilyet
szeretnének az emberek, és amikor eljön az ideje, hogy elmenjenek, örömmel
tudnak majd visszanézni. Egy vezetési szakértő a következő hat alapelvet osztja
meg velünk:
1) Vállalom a felelősséget a
kapcsolataimért. Ha egy kapcsolat megromlik, én kezdeményezek, és megpróbálom
jobbá tenni.
2) Amikor elmennek tőlem az
emberek, kilépő interjút készítek velük. Ennek az a célja, hogy megtudjam, én
vagyok-e az oka a távozásuknak. Ha igen, bocsánatot kérek, és levonom a
tanulságot.
3) Nagyra értékelem azokat,
akik velem dolgoznak. Nagyszerű dolog, amikor az emberek hisznek a vezetőikben
– még csodálatosabb, ha a vezető hisz a rábízottakban.
4) A hitelességet vezetői
listám élére helyezem. Lehet, hogy nem vagyok mindig mindenben szakértő, minden
vezetővel előfordul, hogy túl sok dologgal kell törődnie. Ettől még lehet
becsületes.
5) Belátom, hogy a pozitív
érzelmi segítségem biztonságos környezetet teremt az embereim számára. Ezért
pozitívan gondolkodom, megfelelően viselkedem másokkal, és követem az
aranyszabályt
[„És amint szeretnétek, hogy
az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Lukács 6:31)].
6) Megőrzöm magamban a
tanulékony lelkületet, és mindent megteszek személyes növekedésemért. Nem
hagyok fel a tanulással, így tudok továbbra is vezetni.”
Jób 15,1-17,16 Mt 23,23-39
Zsolt 19,1-15 Péld 8,6-7
Naplózva
Pásztor Chris: Királynak nevelve… ·
Készítette: Zoltan Berki
Mert én atyámnak fia voltam,
gyenge és egyetlenegy az én anyám előtt. Tehát tanított engem, és mondá nékem:
tartsa meg az én beszédemet a te elméd, hogy megtartván az én parancsolatimat,
élj; (Példabeszédek 4:3-4).
A Krónika 2 könyve 1
elmondja, hogyan jelent meg az Úr egy éjszaka Salamonnak ezt mondva: “Kérj,
amit akarsz.” Salamon eszes volt és így felelt. “Most azért adj nékem bölcsességet
és tudományt, hogy a te néped előtt mind ki-, mind bemehessek; mert vajon
kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet” (2 Krónika Könyve 1:10). Honnan
tudta Salamon, hogy bölcsességet kérjen, és ne mást, és még Isten is ezt a
csodálatos megállapítást tette róla (olvasd el a 2 Krónika Könyve 1:11-12
igerészt).
Salamon szavai a nyitó
igeversben egy elképzelést tár elénk. Salamon bizonyára nem az egyetlen fia
volt Dávidnak, hiszen ezt mondta: “Mert én atyámnak fia voltam,” Ez azt
jelenti, hogy “fogadott fiú” volt, akit a trónöröklésre készítettek fel. Dávid
Salamont különleges oktatásban részesítette, melyet a többi fia nem kapott meg.
Az Irásokban a “fogadott fiú”
nem arra utal, hogy egy személy más fiát a sajátjaként neveli fel, és ennek
véghezviteléhez meg van minden legális irata. A Salamon korbeli időkben, egy
több fiúval rendelkező uralkodónak egy trónra váró, “fogadott” fia volt, akit
kiválasztott törvényes örökösnek. Átadta a fiút (a kiválasztott törvényes örököst)
a kormányzóknak, tanítóknak vagy oktatóknak, hogy a fiú addig kapjon képzést a
katonai ismeretek, tudományok és az erkölcsi fegyelem területén, amíg éretté
nem vált. Amikor teljesen kiképezték, visszavitték a királyhoz, mint “fogadott
fiú.”
Hasonlóan, még nem minden
újjászületett hívő érti meg a Szent Szellem vezetését és az uralkodás elvét.
Azonban sokan már értik a szellemi valóságot, mivel már tanították és
felnevelték őket a teljes krisztusi érett korra. Ennél fogva Isten “… adott
némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul,
némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése céljából
szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az
Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a
Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Efézusi levél 4:11-13).
Isten mindegyikünket a
tökéletességre akarja felépíteni; a Szent Szellem dolgaiban való érettségre és
a “fogadott fiúként” való életre – a természetfelett való járásra; és
győzedelmeskedni és terjeszkedni minden nap az életben.
Ima
Drága Atyám, köszönöm Neked
az utasításaidat, vezetésedet és tanításodat annak érdekében, hogy a győzelem
és a világ minden elemén való uralkodás elvére oktassál, valamint felkészíts
engem az eljövendő korszak sáfárának, a Jézus nevében. Ámen.
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Róma
levél 8:19; Galata levél 4:6-7; Galata levél 4:1-2
2014. augusztus 12.
Ige: Kik a boldogok?
„Boldogok, akik éhezik, vágyakozzák, és szomjúhozzák az igazságot, azaz:
a megigazulást, mert ők megelégíttetnek, és majd eltelnek vele* (Mát. 5,6)
*Ez
vonatkozik a tanítványaira: „Boldogok ti, kik most éheztek: mert
megelégíttettek…” (Luk. 6,21)
Dávidon keresztül
hangzik a kijelentés arról, hogy ki után kell vágyakozni: „Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem, minden
érzésem, egész személyem hozzád, oh Isten! Szomjúhozik lelkem minden érzésem,
egész személyem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg
Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3)
Isten hívása: „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e
vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek,
vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort (az öröm szimbóluma) és tejet (az Evangélium szimbóluma). Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér,
és gyűjtött kincseteket, és keresményeteket azért, ami meg nem elégíthet, amivel
nem lehet jóllakni? Hallgassatok,
hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek, vagyis az egész életetek kövérségben” (Ésa. 55,1-2)
„Mert vizet öntök, vizet árasztok a szomjúhozóra, és folyóvizeket és patakokat a szárazra; kiöntöm, kiárasztom
Szellememet a te magodra, a te utódaidra, és áldásomat a te csemetéidre, a
sarjadékaidra. És nevekednek, mint fű
között, mint fű a víz mellett, és mint a fűzfák vizek folyásinál, vagy a
csatornák mentén” (Ésa. 44,3-4)
Az Úr Jézus pedig
kijelenti: „Én vagyok az élet kenyere:
aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha”
(Jn. 6,35)
Péter apostol buzdítása: „Mint most
született csecsemők, a tiszta, a csalárdságtól mentes, szellemi, hamisítatlan, és megtéveszthetetlen tej, vagyis
az Evangélium Igéje után epekedjetek, és nagyon vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, amíg majd megmenekültök” (1 Pét. 2,2)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)







.jpg)


%2BCopy.jpg)


