2014. augusztus 10.

Ige: Amit Isten elkészített:

 „Nekünk kinyilatkoztatta, kijelentette, feltárta, megjelentette, leleplezte, és nyilvánvalóvá tette Isten az Ő Szelleme által, mert a Szellem mindent megvizsgál, mindent átlát, kikutat, kifürkész még Isten mélységeit is” (1Kor. 2,10)

[Más fordítás: Mert a bennünk élő Szellem mindent kutat, vizsgál, tanulmányoz, még Isten igazi lényegét] is*

*Az Úr Jézus kijelenti, hogy az Övéi érteni fogják Isten országának titkait: „... néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait...” (Mát. 13,10-11).  

Ahhoz, hogy megértsük Isten terveit, gondolatait, szükségünk van Tőle való kijelentésre, mert a bennünk élő Szent Szellem még Isten igazi lényegét is ismeri: „...a Szent Szellem...mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (1 kor. 2,10; Ján. 14,26).  

Mindazok, akik befogadták Őt, meg is kapják: „És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne” (1 Ján. 2,20.27).

Isten titkait az ördög nem tudja megjelenteni: „Felele Dániel a király előtt, és mondá: A titkot, amelyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak. De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti. És ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban” (Dán. 2,27-28)

És hogy ki Ő, aki a kijelentést adja, vagyis a bennünk élő Szent Szellem: „Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az ÚR (JHVH = Jahve), a Seregek Istene” (Ám. 4,13)

Pál apostol is erről tesz bizonyságot, és egyben arról is, hogy ki a Seregek Ura: „Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által” (Gal. 1,12).

„Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által” (Eféz. 3,5).

És hogy a kijelentés a Szent Szellemtől, vagyis az Úrtól származik, azt onnan tudhatjuk meg, hogy Ő az Úr Jézusról fog bizonyságot tenni: „...az én rólam tesz majd bizonyságot... és engem dicsőít...” (Ján. 15,26;16.14).


Minden nap veled vagyok.

Minden teremtménye áldja az Urat.

Spurgeon: A sok beszédről.

A sokat nyávogó macskák ritkán fognak egeret.


Imádság:

Drága Atyám!


Hiszem, amit a Te Igédben olvasok, mert az Tőled jön. Hiszem, hogy ami a Te kijelentésedben nincs jelen, az nem Tőled van. Szeretem a Te Igédet, mert az életem sötétjében is világító szövétnek. Ámen


Fulér Tamás: Az Ige

A Te Igéd olaja folyton sokasodik, és nem fogy el soha, amíg üres korsókkal járulunk hozzá. 


Ne vedd szádra Isten nevét gonoszságra!

Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!  (2Mózes 20:8)

Mai Igénkből kiindulva bizonyára többen arra gondolnak, hogy a magyarázat a káromkodás ellen emel majd szót. Nos, valóban lehetne arról is szólni, de egy másik jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. Először azonban arra kérlek, hogy olvasd el a következő sorokat:

KÖRBE-KÖRBE-KARIKÁBA…

A jó Isten áldjon meg! Összpontosíts a következő mondatra: „Isten akarata sosem vezet olyan helyre, ahol az Isteni Kegyelem nem vigyáz rád.” Valami jó fog veled történni ma, valami hír, amire vársz. Kérlek, ne szakítsd meg. Csak 22 szó: „Uram, sétálj át a házamon és vidd el minden aggodalmamat és betegségemet, és kérlek, vigyázd és gyógyítsd meg a családomat, a nevedben.” Továbbítsd ezt 12 embernek, engem is beleértve. Az áldás jönni fog: új munkahely, egy lakás, házasság, vagy anyagi siker. Ne szakítsd meg, vagy ne kérdezgess. Ez egy próba. Életedben Isten számít legfontosabbnak? Ha igen, állj meg aközben, amit csinálsz és küldd el 12 embernek, most. Figyeld, hogy mit tesz Ő. A jó Isten áldja meg minden napunkat.

Nekem az jutott eszembe, miután sokaktól, sokadszor is megkaptam ezt a levelet és soha tovább nem küldtem, hogy komoly tévedésben lehetünk időnként az Istennel való kapcsolatunkban is. Mi is a gondom az előző levéllel? Az, hogy van benne olyan mondat, ami megáll a Biblia tanításainak mérlegén, de… Például: Isten akarata tényleg nem vezet olyan helyre, ahol kiesnénk a kegyelemből. De senkinek nem ígért az Úr olyat, hogy ha továbbküldünk akárhány embernek egy emailt, akkor valami elképesztő áldásban részesülünk! Ébredjünk fel! Ez butaság! Isten ilyet nem ígért senkinek. Amit ígért – Igéjében – azt vegyük komolyan, és az áldások sem maradnak el, noha bizonyára nem lesz mindjárt kacsalábon forgó kastélyunk és milliós fizetésünk. De könnyen lehet, hogy később sem ilyen formában találkozunk Urunk áldásaival…



Gyuri éneke : Jöjj, Jézus hív...

Spurgeon: A kincs.

Az ember egyetlen maradandó kincse a halhatatlan szelleme, amelyet ha elveszít, mindent elveszít.


Kenneth Copeland: Nyomás alatt vagy? Plántálj!

 „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg: mert amit vet az ember, azt is fogja aratni.” (Galata 6,7)

Ha úgy érzed, hogy nyomás alatt vagy ezekben a napokban, tudd meg, nem vagy egyedül. Sátán egyre nagyobb nyomást helyez az emberekre itt és most, nagyobbat, mint bármikor ezelőtt. Nehézségben akar tartani minket lelkileg, pénzügyileg, érzelmileg és minden más módon, ahogy csak tud. A nyomás olyan nagy mindenütt, hogy a kormányok már nem tudják, mit tegyenek, az üzleti világ, a családok, sőt a gyülekezetek sem tudják, mit tegyenek.

De dicsőség Istennek, Jézus tudja! Ő azt mondja, bármilyen nehézség alól ki tudunk jönni, amit az ördög akar ránk helyezni. Minden esetben az adás a kimenekedés útja, amelyet Jézus mutat nekünk. Ő, amikor csak szükséggel találkozik, elültet egy magot. A Márk 4. fejezetében Isten egész királyságát is egy maghoz hasonlítja. Gondolkozz egy kicsit a mag fontosságán. Minden élet ezen a földön magból állt elő. Te is abból lettél. Majd Isten Igéjének magjából születtél újjá. Jézus maga volt a Mag, amelyet Isten ültetett. Isten elvetette Őt egy áldozatban, s ez a Mag felnőtt sok atyafiban.

Tehát amikor sátán nyomást helyez rád, menj Jézushoz, és engedd, hogy elmondja neked, hogyan és hol ültess. Ha ezt megteszed, az elültetett mag felnő egészen addig, amíg széttöri a sötétség erejét és betölti a hiányokat. Ki fog szabadítani téged az alól a nyomás alól, amit az ördög rád helyezett.

Láttam ezt megtörténni. Amikor Jerry Savelle a szolgálatomban kezdett dolgozni, mindössze egy öltönye volt, egy inge és egy pár sport zakója. Ezeket hordta estéről estére, minden egyes összejövetelen. Annyira nem volt pénze, hogy még csak gondolni sem tudott arra, hogy vegyen egy másik öltönyt. Mondhatom nektek, hogy nagy nyomás alatt volt, ami a ruházkodást illeti.

Ám akkor rájött a hit-mag és az aratás alapelvére. Bement hát annak a városnak a központjába, ahol akkor az összejöveteleket tartottuk, és talált egy illetőt az utcán, akinek nagy szüksége volt ruhára. Odaadta neki a sajátját. Az emberek azonnal ruhákat kezdtek adni Jerrynek. Ez már akkor, azon az estén elkezdődött, és azóta is tart. Ma nagyon sok prédikátor van Afrikában, aki Jerry Savelle öltönyöket visel! (Még akkor is, ha a zakó ujja, és a nadrág szára kicsit rövidebb a kelleténél. – Jerry S. egy alacsony növésű férfiú – szerk.megj.) Ő még most is vet és arat. Jerry Savelle-nél volt a legnagyobb „ruhaaratás”, amit valaha is láttam.

Ha az ördög nyomás alatt tart, ne ess kétségbe… Ültess! Vesd el az idődet, a pénzedet, akár a saját ruhádat is, s amikor az aratásod elérkezik, már nevetve mondhatod: „hé ördög, most vajon ki érzi a nyomást?”

Fordította: Orbán Tibor
Kenneth Copeland: Faith to faith c. könyvéből
K. C. M. által engedélyezett fordítás

Javasolt igeszakasz: Márk 4,1-20.
Márk 4:1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyűle ő hozzá, úgy hogy ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.
Márk 4:2 És sokat tanítja vala őket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:
Márk 4:3 Halljátok: Ímé, a magvető kiméne vetni.
Márk 4:4 És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.
Márk 4:5 Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.
Márk 4:6 Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.
Márk 4:7 Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.
Márk 4:8 Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.
Márk 4:9 És monda nékik: Akinek van füle a hallásra, hallja.
Márk 4:10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől.
Márk 4:11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek,
Márk 4:12 Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak.
Márk 4:13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot?
Márk 4:14 A magvető az ígét hinti.
Márk 4:15 Az útfélen valók pedig azok, akiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.
Márk 4:16 És hasonlóképpen a köves helyre vetettek azok, akik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,
Márk 4:17 De nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az ige miatt, azonnal megbotránkoznak.
Márk 4:18 A tövisek közé vetettek pedig azok, akik az ígét hallják,
Márk 4:19 De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.
Márk 4:20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.




Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Zsoltárok 119:25 (Károli)
Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint.


Mai Ige

"Ha Isten áldásai nem áradnak át rajtad,

akkor nem fognak hozzád áramlani sem.
Gondolkozz hosszú távon!"

www.maiige.hu



Napfény ömölt szivembe...

2014. augusztus 9.

Ige: Az Úr Jézus az,


„Akiben van a mi váltságunk, ugyanis ebben a szerelmesben lett mienk a váltság, és történt a megváltásunk az Ő vére árán, és a bűnöknek* félre-csúszásoknak, elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint, az Ő kegyelmének gazdag voltához mérten**

Melyet nagy bőséggel, és túláradóan közlött velünk, és bőven ajándékozott nekünk, minden bölcsességgel és értelemmel, vagyis / Isten / ismerettel, és okossággal”** (Eféz. 1,7-8)

*Bűnöknek (páráptómá): - egy félre-csúszás, botlás, elhajlás, tévedés, hibás lépés, baklövés, mulasztás, törvényszegés, áthágás, vétek.

**És tette ezt a minden kegyelem Istene azért, mert: „mindenki vétkezett, eltévesztette a célpontot ezért nélkülözi, szűkölködik és híjával van, az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. 

[Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk]. 

Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul 
/ fedélnek, a Láda fedele a Templomban, mint előkép, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés /. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, és elengedte, megbocsátotta, türelme idején, vagyis az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, megbocsátása által. Melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével hogy e mostani időben mutassa, és jelentse meg igazságát, és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is. Mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való” (Róm. 3,23-26).


[Más fordítás: Amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk]**

***És így: „… a vele való közösségben, vagyis Őbenne mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben, azaz (logoszban): az Igében, és minden ismeretben, vagyis Istenismeretben, tudományban, abban a mértékben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel, tanúságtétel megerősödött, és megszilárdult bennetek” (1 Kor. 1,5-6).


Dalt Zengj

Miért nincs velünk Isten ereje? Miért is? Mi történt Krisztus népével?

Dáviddal együtt kérdezhetjük:

 „Hol vannak, Uram, régi kegyelmes tetteid, hűséged, amelyet esküvel fogadtál…?” (Zsolt. 89,50)

Erre egy előképben így válaszol az Úr.
(Bír 2,7.10.12)

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy mi történt Krisztus népével:

A nép az URat szolgálta Józsué (Jesua) egész életében, meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, de látták az ÚRnak minden nagy tettét, amit Izráelért végbevitt. És amikor ez a nemzedék megtért atyáihoz, egy más nemzedék nőtt fel utána, amely nem ismerte az Urat, sem azt, amit Izraelért tett. Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, és más isteneket követtek, a körülöttük lakó népek isteneit. Ezeket imádták, az Urat pedig haragra ingerelték”  (Bír 2,7.10.12)





Már előre figyelmeztette az Úr az Ő népét:

 Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és meghonosodtok azon a földön, de elfajultok, és istenszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az ÚR, bosszantván őt. Bizonyságul hívom ti ellenetek e mai napon a mennyet és a földet, hogy elveszvén hamarsággal elvesztek a földről, amelyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt; nem laktok sok ideig azon, hanem pusztára kipusztultok róla” (5 Móz. 4,25-26)


Henry Ford: Az akadályról.

Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról, az Úr Jézusról.