2014. július 23.
Johannes Kepler: A csillagászatról.
Az asztronómia, vagyi a
csillagászat művelése: olvasás Isten gondolataiban.
Mindennapi kenyerünk
„A mi mindennapi kenyerünket
add meg nékünk ma.”
(Máté evangéliuma 6. fejezet
11. vers)
Vajon a mai elkényeztetett
nemzedéknek milyen módon fogja megtanítani Isten a mindennapi kenyér értékét,
és az efféle önzetlenséget?
Rossz esztendő járt,
mostohásan hozta a föld a termést. Amit meghagyott a fagy, elverte a jégeső,
leégette a forróság. – Az idén aszalt almát termettek az almafák – hajította a
sarokba esténként édesapám a csíkos tarisznyát.
Az is jó volt nekünk már
akkor, a fonnyadt alma. Olyan szűkös volt nálunk a kenyér, hogy egyszer három
napig színét se láttuk. Éhesen ődöngtem
az utcánk gyepes árokpartján, mikor a gazdag Dobákné rám kiáltott a muskátlis
ablakukból:
– Te fiúcska, szaggass a
malackámnak egy kis papsajtfüvet ott az árokparton. Szép kövérlevelű papsajtok
bodorodtak ott, a levelüket megszedtem a malackának, én magam meg teleraktam a
zsebemet szép kerek papsajtocskával, abból lesz én nekem jó vacsorácskám.
Gazdag Dobákné nagyon meg
volt elégedve a munkámmal. Nagy karaj fehér kenyeret adott napszámba. –
Szeretnél-e mézet a lágy kenyérhez, Ferkó? – kérdezte tőlem. De én már nem
vártam a mézet. Szaladtam kifelé a kenyérrel s már a kis ajtóban bele haraptam.
De abban a percben eszembe
jutott édesanyám s a falat nem ment le a számon. – Lesz öröm, ha haza viszem neki – gondoltam
magamban s bele markoltam a papsajtba. Most már sokkal ízesebb volt, mint
azelőtt.
Édesanyám azonban nem örült
meg a kenyérnek. Inkább sírva fakadt s visszakínálta az ajándékom. – Én már megettem
a másik karajt – mondtam fülig elvörösödve. Anyám meg arra erősködött, hogy ő
is vacsorázott már. Még pedig bundás gombócot.
Az pedig a hajába főtt
krumplinak ünneplős neve, nem rossz étel az, ha jól megsózza az ember. – Hanem
tudod mit? – törülgette meg a szemét édesanyám –, eltesszük a kenyeret
édesapádnak. Jól esik neki, ha hazajön a szőlőből. Hanem azt már én nem értem
ébren. Hamar elnyomott az álom a dús vacsora után.
Csak hajnalban ébredtem föl
arra, hogy édesapám ellenkezett édesanyámmal. – Nem viszem ki a kenyeret, fiam.
Egyétek meg magatok. Engem ellát odakint az öreg eperfa.
– Minket se kell félteni, apja! – erősködött
édesanyám s beletette a kenyeret a tarisznyába. – Jó az Isten, ma is ád az
annyit, mint tegnap. Hát éppen annyit adott. Papsajtocskát, sárgarépácskát,
krumplicskát, de még egy darab sajtocskát is találtunk a láda fenekén.
Olyan száraz volt már az,
hogy a kés nem fogta. Örült is annak édesanyám nagyon, mert így mind nekem
adhatta. – Nekem nem mén bele ez az öreg fogam, fiacskám.
Még akkor is a sajtot
majszoltam, mikor az édesapám hazatért a szőlőből. Vígan csóválta meg a
tarisznyáját: – Találd ki, cselédem, mit hoztam neked? – Mit ugyan? Tán
fürjecskét? – ugrottam elé lelkendezve. – Többet ér ez annál, nagyobb ritkaság
is – ragyogott a szeme az édesapámnak s kiszedte a tarisznya csücskéből a nagy
kincset. – Nézd-e, madárlátta kenyér!
Tulajdon az a karaj kenyér
volt, amit én adtam az édesanyámnak, az édesanyám meg neki. Hármunknak a
mindennapi kenyere. Akkor tanultam meg igazán, mi az a mindennapi kenyér,
amiért az Úristenhez imádkozunk. (Móra Ferenc: Mindennapi kenyerünk /részlet)
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/07/mindennapi-kenyerunk.html
2014. július 21.
Apostolok Cselekedeti 8. fejezet: A hivők üldöztetnek (szerkesztett)
Csel. 8,1 Saulus [aki később Pál lett] pedig szintén javallta [(szüneudokeó):
helyeselte, és jónak látta] az ő megöletését, vagyis [egyetértett István kivégzésével]. És
támada [(ginomai): keletkezett]
azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet, vagyis [ekklészia):
eklézsia, a kihívottak közössége]
ellen, és mindnyájan eloszlának [(diaszpeiró): szétszóródtak] Júdeának [jelentése: dicséret, magasztalás] és Samáriának
[jelentése: őrtorony, őrhegy, őrség] tájaira [(khóra): vidékeire], az apostolokat kivéve.
Csel. 8,2 Istvánt pedig eltakaríták [eltemették]
kegyes [(eulabész): hívő]
férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta [és
nagy gyászt tartottak felette].
Csel. 8,3 Saulus pedig [csakúgy tajtékzott a
kihívottak közössége ellen], és pusztítá [zaklatta, és (lümainomai
lümainó): igyekezett
megsemmisíteni] a kihívottak közösségét, az [(ekklészia): eklézsiát]. Házról-házra járva, és
férfiakat és asszonyokat elővonszolva [(szüró): elhurcolva], tömlöczbe [(phülaké): börtönbe]
veti vala
[Más fordítás: Saul meg házról házra menve mindenhová
behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt,
hogy börtönbe vettesse őket].
Csel. 8,4 Amazok annakokáért eloszolván [(diaszpeiró): szétszóródtak], széjjeljártak [(dierkhomai):
mindenhova elmentek], hirdetve a [(logoszt)]
az ígét, [(euaggelidzó): az
örömüzenet szavát, az evangéliumot].
Csel. 8,5 És Filep [jelentése: aki a lovakat // a
testi erőt // kedveli] lemenvén Samária
[jelentése: őrtorony, őrhegy]
városába, prédikálja [(kérüsszó): hirdette] vala nékik a Krisztust.
Csel. 8,6 A sokaság [(okhlosz): a
tömeg] pedig egy szívvel-lélekkel [(homothümadon): egyhangulag, teljes egyetértésben] figyelmeze
azokra, [(proszekhó): odafigyelve,
és belemerülve azokba] amiket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, a
[(szémeion): csodákat],
melyeket cselekedék.
Csel. 8,7 Mert sokakból, [sok megszállottból]
kikben tisztátalan szellemek voltak, akiket [(akathartosz ekhó): szennyes, tisztátalan szellemek vettek
birtokukba, elfoglalva, és hatalmukban tartva őket] nagy hangon [(megasz phóné boaó): rendkívül erős hangon] kiáltva kimenének
[(exerkhomai): távoztak].
Sok gutaütött [(paralüó): szélütött,
béna] és sánta [(khólosz): rokkant, nyomorék] pedig meggyógyula.
Csel. 8,8 És lőn nagy öröm, és [(khara): ujjongás] abban a városban.
Csel. 8,9 Egy Simon [jelentése: akit hallanak]
nevű ember pedig [mint mágus] már
előbb [előzőleg] gyakorolta abban a
városban a (mageuó): mágiát, és varázslást folytatott, és elámította, [exisztémi:
eksztázisban tartotta] Samária népét, magát valami nagynak állítván, és [magát a Nagynak nevezve]:
Csel. 8,10 Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytől nagyig, mondván: Ez az Istennek ama
nagy ereje! [Ő az Isten Hatalmasnak
nevezett ereje].
Csel. 8,11 Azért figyeltek, és [hallgattak]
pedig rá, [és csüggtek rajta] mert
sok időn át (mageia) mágiával, és varázslásával elámította [ámulatban tartotta] őket [Más fordítás: Azért hallgattak rá, és csüggtek rajta mert
már meglehetős ideje magukon kívül, eksztázisban
voltak varázslásai miatt].
Csel. 8,12 De miután hittek Filepnek, aki az Isten országára, és a Jézus Krisztus
nevére tartozó örvendetes dolgokat, vagyis az [(euaggelidzó): Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről
szóló evangéliumot, örömüzenetet]
hirdeti vala, mind férfiak, mind asszonyok Jézus Krisztus nevében
bemerítkeztek.
Csel. 8,13 És Simon maga is hűn, [hisz] és
miután bemerítkezett Fileppel tarta; [(proszkartereó): kitartóan ragaszkodott Fülöphöz, és mellé szegődött] és látván, [(theóreó): szemlélve,
és tapasztalva] hogy jelek és nagy erők lesznek, és [nagy csodák és nagy erőmegnyilvánulások történnek], álmélkodik, és [önkívületbe esett, eksztázisba került] vala.
Csel. 8,14 Mikor pedig meghallották jeruzsálemben az apostolok, hogy Samária
befogadta az Isten (logoszát), igéjét, elküldék azokhoz Pétert és
Jánost;
Csel. 8,15 Kik mikor lementek, imádkoztak érettük, hogy vegyenek Szent Szellemet,
vagyis [hogy részesüljenek a Szent
Szellem ajándékában].
Csel. 8,16 Mert még senkire azok közül nem szállott [epipektókosz: nem esett]
rá, csupán be voltak merítve az
Úr Jézus nevébe.
Csel. 8,17 Akkor kezeiket reájuk veték, [rájuk
tették] és vőnek Szent Szellemet, vagyis [részesültek a Szent Szellem ajándékában].
Csel. 8,18 Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a
Szent Szellem, [hogy az apostolok
kézrátétellel közvetítik a Szent
Szellemet], megkínálá őket pénzzel, vagyis [pénzt kínált fel nekik],
Csel. 8,19 Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, ezt a [(exúszia): felhatalmazást, tekintélyt, jogosultságot],
hogy valakire vetem, vagyis [ráhelyezem]
kezeimet, Szent Szellemet vegyen.
Csel. 8,20 De Péter monda néki: A te ezüstpénzed veled együtt vesszen, és [pusztuljon] el, mivel azt gondoltad, hogy
az Istennek ajándéka pénzen megvehető [hogy
pénzen megszerezheted, és (ktaomai):
birtokolhatod, hogy saját javadra
használhasd az Isten ajándékát].
Csel. 8,21 Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban [en tó lógó tútó: ebben a beszédben, (logoszban), vagyis igehirdetésben],
mert a te szíved [a te bensőd] nem
igaz [és nem egyenes] az Isten [színe] előtt.
Csel. 8,22 Térj meg azért ezen gonoszságodból, és [(kakia): romlottságodból], és [(metanoeó): változtatsd meg a felfogásodat, gondolkodásodat, szándékodat, és fordulj el ettől a gonoszságtól] és
kérjed az Istent [könyörögve, esedezz az
Úrhoz], ha talán megbocsáttatik, néked szívednek gondolatja, [elengedi majd néked bensődnek gonosz szándékát].
Csel. 8,23 Mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében
leledzel, [a keserű irigység és a
gonoszság fogságába estél, és a
hamisság bilincsébe jutottál bele].
Csel. 8,24 Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem az Úrnak, hogy
semmi azokból, amiket mondtatok, reám ne jőjjön [semmi se szálljon rám, és semmi se érjen abból, amit mondtatok].
Csel. 8,25 Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és hirdették az Úrnak
ígéjét, megtérének Jeruzsálembe, és [útközben]
a Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az Evangéliumot [az örömhírt].
Csel. 8,26 Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli], mondván: Kelj fel és menj
el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálemből Gázába [jelentése: erős, szilárd; erődítmény, vár, megerősített
hely] megy alá. Járatlan ez, és [magányos,
elhagyatott].
Csel. 8,27 És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen [egy etióp / jelentése: napégette, fekete arcú]
férfiú, Kandakénak [jelentése: a szolgák
királynője], a szerecsenek [az
etiópok] királyasszonyának hatalmas [(dünasztész): nagyhatalmú, és nagy tekintélyű]
komornyikja [(eunúkhosz): legfőbb
eunuchja], ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki feljött
imádkozni Jeruzsálembe;
Csel. 8,28 És visszatérőben volt és az ő szekerén [az ő hintóján] ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát.
Csel. 8,29 Monda pedig a Szellem Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a
szekérhez [ehhez a hintóhoz]!
Csel. 8,30 Filep azért oda futamodván, hallá, amint [az eunuch] az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon
érted-é, a mit olvasol?
Csel. 8,31 Ő pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?
És kéré Filepet, hogy felhágván, [szálljon
fel, és] üljön mellé.
Csel. 8,32 Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték
mészárszékre [levágni], és mint a
bárány az ő nyírője előtt néma, azonképen nem nyitotta fel az ő száját.
Csel. 8,33 Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő nemzetségét pedig kicsoda
sorolja el? Mert elvétetik a földről az ő élete.
[Más fordítás: A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet,
nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről].
Csel. 8,34 Felelvén pedig a komornyik [az
eunuch] Filepnek, monda: Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta?
Magáról-é, vagy más valakiről?
Csel. 8,35 Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki [örömüzenetként] a Jézust.
Csel. 8,36 Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik [az eunuch]: Ímhol a víz: mi gátol, [mi az akadálya] hogy bemerítkezzem?
Csel. 8,37 Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén,
monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.
Csel. 8,38 És megállítá a szekeret [a hintót];
és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik, vagyis [az eunuch]; és Fülöp bemerítette őt.
Csel. 8,39 Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Szelleme [(harpadzó):
megragadva fölkapta, és] elragadá
Filepet; és többé nem látta őt a komornyik [az
eunuch], De azért örvendezve utazott tovább a maga útján.
Csel. 8,40 Filep pedig találtaték Azótusban [jelentése: erődítmény, vár, megerősített hely]; és széjjeljárva [és végigjárva valamennyi várost] hirdeté
az evangyéliomot [az örömhírt] minden
városnak, míglen Cézáreába [jelentése: császári
város] juta.
Szalézi Szt. Ferenc: Isten és az ember.
Nem látjátok?
Isten szinte
nyomon követ bennünket, hogy megmentsen. Mi pedig menekülünk előle, hogy a
vesztünkbe rohanjunk.
Az akaraterő
"Az akaraterő az, amikor
nagyon keményen megpróbálsz nem tenni valamit, amit nagyon szeretnél
megtenni."
Az evangélium nem egy cseppnyi pszichológia, ami kényelmesebbé teszi a napjainkat a Földön, körülbelül úgy, mint ahogy egy autó kényelmesebbé teszi a munkába járást. Nem újfajta megédesítője az életnek, egy napsütéses vallás, amolyan „imádkozz és megnyugszol, járj templomba és megvigasztalódsz” típusú hit. Az evangélium igazít el az élet dolgaiban, és ad kőszikla alapot az életünknek; megváltoztat városokat, uralkodókat és országokat, királyságokat és köztársaságokat; irányt mutat kormányoknak, és mindenkinek az örök sorsát illetően. Az Újszövetség tanítása nem a világtól elzárkózó zarándokokról szól, akik magányosan utaznak a megígért dicsőséges föld felé. Egy hatalmas ténnyel nézünk itt szembe: az evangélium Isten örök terve volt, úgy is fogalmazhatok, hogy eleve bele volt építve a teremtésbe. Nem kényszermegoldás volt, amellyel Isten egy váratlan helyzetet kezelt - valamiféle B terv, mert az A nem működött. Amikor Isten azt mondta: „Legyen világosság!”, azt is mondta: „Legyen egy Bárány, aki megöletik!” Ezért jött Jézus. „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűneit!” Isten áldjon meg benneteket! REINHARD BONNKE
2014. július 19.
Ige: A törvény, és a megigazulás.
„Mert amikor a pogányok, vagyis a nemzetekből
valók, akik nem ismerik a törvényt, mert nincsen törvényük, természetes eszük,
azaz emberi természetük szerint természetüktől vezérelve, és természetszerűleg
cselekszik, és megteszik azt, amit a törvény követel, vagyis a törvény
dolgait, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki. Akkor
ezek a törvény nélküliek, törvény híján önmaguknak szabnak törvényt, és saját
maguknak a törvénye” (Róm. 2,14-16)
Mint akik ezzel azt bizonyítják, azt mutatják meg, és
igazolják, hogy a törvény lényege és teljesítése be van írva, be van vésve a
szívükbe. Erről egyetemben bizonyságot tévén lelkiismeretük, vagyis szellemi együttészlelésük, és egymást kölcsönösen vádló, helytelenítő, és kifogásoló,
vagy éppen védő, mentegető, és felmentő gondolataik. És önítéletük, és szívük fontolgatásai együtt tanúskodnak majd,
Azon a napon, amelyen megkülönbözteti Isten az
emberek rejtett gondolatait, titkait, és titkos dolgait az én
evangéliumom, a jó hír, amelyet hirdetek, Krisztus Jézus által.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)